Háborúk, Lázongó világ

Globális helyzetkép és a háború kirobbanásának esélyei

Forrás: ZeroHedge

Nézzük át, hol illetve hogy áll jelenleg a világ:

  • Kompromisszumos megoldás hiányában Dél-Afrikában országos munkaügyi sztrájk indult. A rendőrség gumilövedékekkel lőtte a bányászokat, sajnos komoly az esély arra, hogy a megmozdulásnak halálos áldozatai lesznek.
  • A vakációról visszatérve Spanyolország, Görögország és Portugália lakói folytatják a megszorítások elleni tüntetéseket.
  • Amerikai nagykövetségek elleni támadások: sok esetben halálos áldozatokkal Egyiptomban, Líbiában, Tunéziában, Marokkóban, Szudánban, Libanonban, Indiában, Bangladesben, Indonéziában és egy sor egyéb helyszínen.
  • A Szenkaku-szigetek miatt támadt területi vita egyre jobban elmérgesedik Japán és Kína között. A két ország egymás ellen tüntet. Kínában egyesek háborúért kiáltanak.
  • A kínai japán nagykövet rejtélyes körülmények között elhunyt.
  • Netanjahu közli a sajtóval, hogy Iránnak hat-hét hónapon belül atombombája lesz és még ezelőtt meg kell állítani.
  • Több mint 25 ország, köztük az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Szaúdi-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok hadihajói gyakorlatoznak a Hormuz-szorosnál.
  • A CVN-74 Stennis amerikai repülőgép-hordozó körülbelül 10 nap múlva szintén Irán partjaihoz érkezik.
  • Végül pedig a potenciális katalizátor, ami lángra lobbanthatja a helyzetet: az Iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy csapatai megérkeztek Szíriába.

A Reuters jelenti:

Az Iráni Forradalmi Gárda tagjai nem katonai jellegű támogatást nyújtanak Szíriában, de Irán katonai közbelépésre is készen áll, amennyiben legközelebbi szövetségesét megtámadják, nyilatkozta Mohammad Ali Jafari parancsnok vasárnap.

Jafari nyilatkozata az első hivatalos kijelentés, ami megerősíti az iráni jelenlétet Szíriában, ahol a 18 hónapja tartó zavargásokban már több ezer ember halt meg.

A nyugat és a szíriai ellenzéki csoportok régóta sejtik, hogy iráni csapatok vannak az országban, de Irán eddig tagadta ezt.

?Az Al-Quds egység több tagja is jelen van Szíriában, de ez nem számít katonai jelenlétnek,? jelentette az ISNA iráni hírügynökség Jafari tábornokot idézve. (Az Al-Quds a Forradalmi Gárda elit csapata)

Jafari nem jelezte a Forradalmi Gárda hány tagja tartózkodik Szíriában, csupán annyit közölt, hogy ?intellektuális és tanácsadói támogatást nyújtanak?.

Az Iszlám Köztársaság a válság kirobbanása óta támogatja Bashar al-Assad elnököt és kormányzását kulcsfontosságúnak tartja az Izrael és a szunnita arab államokkal szembeni ellenállás szempontjából.

?Szándékosan hangsúlyozom, hogy amennyiben Szíriát katonai támadás éri, Irán katonai támogatást is nyújtana, ez azonban ? teljes mértékben a körülményektől függ,? mondta.

Következő lépésként várható, hogy műholdas felvételek valahol minden kétséget kizáróan ?megerősítik?, hogy tömegpusztító fegyverek készülnek bevetésre és egy megelőző támadás az egyetlen megoldás nemcsak a béke megőrzésére, de a Nobel békedíj elnyerésére is.

Ami a teljesen vakok és elfogultak kivételével mindenki számára egyértelmű, hogy a nyugat bármilyen adandó alkalmat kihasznál majd a konfliktus elmérgesítésére, aminek hatására a nyersolaj, a gáz és ebből kifolyólag minden más ára is az egekbe szökik és elkezdődhet az olajtartalékok felélése, ami majd a megfelelő időben lenyomja az árakat. ?Megfelelő időben?, hiszen a tartalékok felhasználása Obama újraválasztási esélyeit növelné rövidtávon és a gázárak drasztikus növekedését eredményezné a választások után.

A valóság természetesen, hogy az árakra (nyersolajra és gázra egyaránt) nehezedő felfelé irányuló nyomás a Fed és az EKB új monetáris enyhítésének és likviditási cunamijának köszönhető, ami teszi, amit tenni szokott: néhány hétre enyhíti a tüneteket, megszünteti a volatilitást, és azt a látszatot kelti, hogy minden rendben. És mivel most már hivatalosan sincs felső határa a Fed adósságfelvásárlásának, ebből kifolyólag az árutőzsdei árak emelkedésének sincs határa.

Így bár egy esetleges háború, ami elvileg ?regionális? és ?nem kiterjedt? akar lenni, és csupán a központi bankok hatalomátvételét hivatott álcázni a fizetésképtelen fejlett országok felett, igen nagy valószínűséggel kiterjedt és nem regionális lesz, mivel a jövő keményvalutájának tengelyét biztosító két hatalom, Kína és Oroszország, egyértelművé tették, hogy az USA általi beavatkozás a számukra stratégiailag fontos területeken (értsd: Szenkaku-szigetek, Szíria és/vagy Irán) megtorlást vonna maga után.

Egy (vagy több) felemelkedőben lévő nagyhatalom általi ellencsapás egy leáldozóban lévő nagyhatalom irányába elkerülhetetlenül világháborúhoz vezetne.

Azt természetesen mondani sem kell, hogy senki sem láthatja előre, hogy a v.2-es globális válság következményeként egy ilyen háború törne ki, mindenesetre az a Princeton-i történész, aki mindenkinél jobban felelősségre vonható érte biztosan nem.

Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. A szokimondo Pat Condell az iszlam zavargasok kapcsan:

    http://www.youtube.com/watch?v=GCXHPKhRCVg&feature=player_embedded

    A magyar szoveg itt:

    “Nos, ismét láthatjuk az állandó sértődöttség vallásának erőszakos dührohamait. Néhány dolog sosem változik, nemde? Ismét láthatjuk az iszlám önrobbanását és ismét megmutatja, hogy miért látjuk oly szívesen ezen a bolygón, mint egy aszteroidát.

    Ismét több ezer iszlám elmebajost láthatunk, amint időt szakítva a feleségveréstől megmutatják az érzékeny oldalukat. Hogyan? Azáltal, hogy szétverik a várost, ahol élnek, a buta papság ösztönzésére, akiknek az indítéka még alacsonyabb, mint a követőik műveltségi szintje. És a civilizált világ ismét sürgősnek érzi, hogy cenzúrázza saját magát egy olyan vallás iránti tiszteletből, amely a földön élő emberek felének megsérti az emberi jogait és amely politikai ideológia felülmúlja a nácizmust, amelytől megkülönböztethetetlen.

    Még ez vicces is lehetne, ha nem lenne ennyire visszataszító. Ha ezeket a zavargásokat infantilisnek és retardáltnak neveznénk, akkor egy olyan tiszteletet adnánk neki, amit nem érdemel meg. Ezt a jelenséget egyszerűen úgy írhatjuk le: iszlám. Hadd fogalmazzak világosan. Egy olyan vallást kellene tolerálni és tisztelni, amely egyik szó jelentését sem ismeri és ezt nap mint nap bebizonyítja? Meg kellene változtatnunk az értékeinket azért, hogy egy olyan valláshoz igazodjunk, amely nem igazodik semmihez és senkihez?

    Ébresztő! Ez nem fog megtörténni, mert az iszlám mindig egyirányú. Ezt a leckét már megtanultuk. Nem engedhetünk meg több toleranciát és a tiszteletet. Már teljesen kiszipolyoztak minket. Már belefáradtunk a kitalált iszlám sérelmekbe. Már annyira unjuk, amikor azt halljuk, hogy néhány szakállas pojáca vagy néhány zsák-fejű agyatlan nő arról beszél, hogy mennyire megsértettük őket, hogy már ezen nevetni sem tudunk.

    Már azon sem, amikor a török miniszterelnök nevetségesen azt követeli, hogy az ?iszlamofóbiát? az emberiség elleni bűncselekménynek kellene nyilvánítani, amikor, a bizonyítékokat figyelembe véve, inkább az iszlámot kellene az emberiség elleni bűncselekménynek nyilvánítani. Mindemellett Törökország álszent módon bűnös a történelem folyamán az emberiség ellen elkövetett egyik legsúlyosabb bűncselekményben, az örmény népirtásban, egy bűncselekmény, aminek még a beismeréséhez sem elég tökösek.

    Majd ha a muszlimok elkezdenek azonos szintű felháborodást mutatni olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek valóban durvák, mint a minden évben meggyilkolt, megcsonkított, megerőszakolt több ezer nő és lány, akkor talán komolyabban vesszük majd őket. Egyelőre semmi sincs ezen a bolygón, amely kevesebb szimpátiát és tisztelet érdemelne, mint a muzulmánok felháborodása. Valójában, van valami mélyen komikus benne. Ez annyira kiagyalt és annyira nincsen önmagának tudatában, hogy lehetetlen komolyan venni, még ha akarnánk is, és akinek van józan esze, az nem is akarja többé komolyan venni.

    Volt idő, amikor még sok nyugati hitt az iszlámnak. Most úgy gondolunk rá, mint a méregre és azt kívánjuk, hogy bárcsak soha ne hallottunk volna róla, mert 20 év alaptalan panaszkodás és reflexszerű sértődöttség megmutatta számunkra, hogy ez a vallás mi is valójában, és most nem szeretjük, nem bízunk benne, és soha nem fogjuk tisztelni. És nem érdekel, hogy a muszlimok hogyan éreznek ezzel kapcsolatban.

    Ennek a vallásnak minden támadás. Minden sértődöttséghez vezet. Nos, ez már senkit sem érdekel. Ezt elszúrtátok. Tehát ha most sértve érzed magad, akkor menj és rakd a fejet a sütőbe és fordítsd el a gázcsapot. És ha mégis úgy gondolod, hogy ha folytatod az erőszakot, akkor a Nyugat majd beadja a derekát: ez nem fog megtörténni. Még ha a politikusok ezt is akarják, az emberek nem fogják megengedni. Továbbra is kimondjuk, amit gondolunk, nyíltan és szabadon, mert ez alanyi jogunk, és nem lehet elvenni tőlünk. Erről csak lemondani lehet.

    Az iszlámnak azonban semmit sem fogunk adni, mert az iszlám nem ad nekünk semmit. Ez egy olyan vallás, ami állandóan elvesz. Adjál, adjál, adjál, ezt halljuk mindig. Adj tiszteletet, még ha nem is érdemeltem ki. Adj különleges bánásmódot vagy megsértődöm, és te pedig rasszista leszel. Nos betegek vagyunk ettől és belefáradtunk abba, hogy ezt hallgassuk. elegünk van az iszlámból, és elegünk van a felesleges konfliktusokból és megfélemlítésből amely ettől a vallástól származik minden alkalommal.

    Egész héten azt hallhattuk, hogy a muszlimok azt mondják, hogy itt Nyugaton meg kell értenünk, hogy mennyire fontos a próféta a számukra. Tudjuk, és nem érdekel. Ez a lényeg. Nem érdekel többé, és a jövőben sem fog érdekelni bennünket. Szokj hozzá. Nem érdekelnek az érzéseitek. A mi érzéseink sokkal fontosabbak, és ezek azt mondják, hogy már tele van a tökünk a vallásotokkal, úgyhogy be lehet fogni.

    Ezen a dolgon semennyi erőszak nem fog változtatni. Minél inkább lázongtok, ordítoztok és visítoztok, annál kevésbé fogunk figyelni rátok. Egyszerűen csak megerősíti az eltökéltségünket az iránt, hogy ne terrorizáljanak, és fenyegessenek olyan emberek, akiknek az értékeit nem tiszteljük, mert erre nem adtak okot, és még ennél is lényegesebb, mert képtelenek vagytok nekünk minderre okot adni.

    Röviden, nem mondhatja meg nekünk senki, hogy mit szabad és mit nem szabad mondanunk, sem ti, sem senki más, sem most sem pedig máskor. Nem számít, hány zászlót égettek, nem számít, hány nagykövetséget támadtok meg, a szólásszabadság győzedelmeskedni fog és ezt be kell, hogy nyeljétek és el kell fogadnotok.”

    1. Sharky,
      Nem tetszett!!! Nem értem miért fogalmazz az én, a mi nevünkbe is. Nem értem miért gondolja azt, hogy mindenki ugyan azt gondolja erről az egész kérdésről, amit ő, nem értem továbbá miért általánosít a “másik” oldallal kapcsolatban, ott sem éget zászlót mindenki, de még a többség sem,…akkor miért közelíti meg ezt az egészt kérdést pont úgy, ahogy a főmédia, akiről viszont pontosan tudjuk, hogy szándékosan ferdít. Ennyire tudatlan lenne ez a Pat Condell? Ez lenne az az igazság, amiről neki írnia kéne?

    2. Sajnállak!

      Mutass olyan írást a Koránban, mint a Talmudban.
      Nem találsz.
      Így legalább a primitívség, és a kirekesztő, tudatlanság dominál az írásodból.
      Ha ismernéd a magyar történelmet……
      ….?A török hódítás egyik érdekes és ritka sajátsága volt, hogy a török nyelv terjesztésével egyáltalában nem foglalkoztak a győztesek. Sőt az egész történelemben is párját ritkító esetnek lehetünk tanúi: a budai basák a leigázottak nyelvét, a magyart használták diplomáciai levelezésükben, s nyelvünk használatát követelték a bécsi vezetéstől is. Többször említették, hogyha a bécsi uralkodótól német vagy latin nyelvű levelet kaptak, azzal nem tudtak mit kezdeni, viszont a magyart értették, sőt kiváló íródeákjaik, tolmácsaik is voltak?..
      Ami a magyarokat illeti: Már NEM TUDJÁK MEGVÉDENI Europát, pedig csak ők voltak csak alkalmasak az iszlám(ellenünk) elleni harcra.
      Mert bármennyire is furcsa, ha tanultál volna magyar történelmet,akkor tudnád hogy a magyarok a törökök legközelebbi rokonai.

    3. Kedves Sharky!

      Köszönöm, hogy leírtad magyarul is! Én egyetértek vele!

      A világi hatalmak azért kapták Istentől a hatalmukat, hogy az emberek javára éljenek vele! Egy nemzet se engedhetné meg magának, hogy a polgárai fenyegetettségben éljenek. Senkitől se ( még tőlük maguktól se)! Már ha, az Isteni rendelésben járnának, és olyan törvényeket hoztak volna, amelyek a nép érdekeit szolgálnák! És magukat is alávetnék azoknak! ( Persze, ne felejtsük el, hogy a “belső” ellenség a legrosszabb! Meg azt se, hogy annak idején, a magukat “keresztényeknek” nevező hatalomban lévő vallási vezetők, és velük nagyon egyetértő “bérencek”, mekkora vérengzéseket csináltak! És még ma is azt csinálnának, ha tehetnék! Az Írás szerínt meg nemsokára fognak is!)

      Saját tapasztalatból tudom, hogy igaz az alábbi ige:

      Péld. 19,19
      A nagy haragú ember büntetést szenvedjen, mert ha menteni akarod, még növeled haragját.

      Ha megpróbálod sajnálgatni, meg “megérteni” a dolgait , csak olajat öntesz a tűzre! Azután, már “alanyi jogon” fogja elvárni, hogy ő azt tehessen, ami neki tetszik, azzal, akivel akarja, és úgy, ahogy ő akarja! És mindenki vegye tudomásul, hogy ő “ilyen”, méltányolja, értse meg, hogy az ő idegrendszere “gyenge”, és az ő rendszere ilyen, és lehet hozzá alkalmazkodni, vagy mégjobban “bekeményít”!

      Tisztában vagyok vele, hogy téged se, és senkit se, az a pár milliárd csendes muszlim zavar, akik otthon ülnek, és imádkoznak. ( Adja meg a mi kegyelmes Istenünk, hogy Ők megismerhessék az Igazságot az Úr Jézus Krisztusban!)
      Viszont akik megszállják az országainkat, jogokat követelnek, megértést a saját hagyományaik iránt ( ami nem probléma, amig másoknak nem okoz kárt, vagy másokat nem ingerel ( mármint a megértés a hagyományaik iránt)!). Külön jogokat, hogy a maguk törvényei szerint törvénykezhessenek, az adott ország törvényeivel szemben!
      ( Csak érdekességként: az első Orbán kormány idején, kihírdették, hogy legyünk toleránsak egymással, mi kárpát-medencében élő népek! Fogadjuk el , és tiszteljük egymás kulturáját! A roma vezető, rögtön közölte, hogy a “cigányok kulturájában nem szerepel a munka, úgyhogy kéretik ezt tiszteletben tartani, és elfogadni…”!)

      Gondolom, te is egyetértesz ezzel az igével:

      Márk. 3,24
      És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.

      Ha bármelyik ” fundamentalista” Iszlám országba kiköltöznél, “körberöhögnének”, ha akárcsak fel is vetődne benned az a gondolat, hogy te saját jogokat akarnál, az ország törvényeivel szemben! Ha ott akarsz élni, el kell fogadnod az ottani törvényeket, szokásokat, vagy haza lehet menni! És igazuk is van! De nekik legalább meg van az eszük hozzá, hogy megköveteljék tőled ezt!
      Persze, azt is tudja az ember, hogy a “háttérhatalom” ( de főként Sátán) rendezte így a dolgokat, hogy ide fajuljon a helyzet! A 3. világháború felé “kell” vinni a világot! És sajnos minden a tervek szerint halad!

      De azért a mi szívünk bátorodjék, várjuk az Úr Jézust, és készítsük magunkat, hogy majd megállhassunk az embernek Fia előtt azon anapon!
      Ésa. 30,18
      S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, a kik Őt szolgálják
      Luk. 12,40
      Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia.
      Mát. 16,27
      Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.
      ?Mát. 25,13
      Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.

      Róm. 16,20
      A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.

    4. Ez super volt Sharky maris ment a facebook-ra angolul es magyarul is,mert vegyesen vannak ott az ismeroseim.Az en nevemben viszont beszelhet Pat nyugodtan,szivesen adom hozza az alairasomat is.

      En is kulon megkoszonom neked,hogy vetted a faradsagot es amit Pat mondott a videon,leirtad magyarul is azok szamara,akik nem tudnak angolul a blog latogatoi,ill.commentezoi kozott.Ha mar egyszer magyar az oldal,nagy nagy tapintatlansagnak (most jo kedvem van,ezert nem irom,hogy bunkosag) tartom ui.,amikor nehanyan angol nyelvu linkeket ajanlgatnak itt megnezesre,vagy ezen a nyelven cseveresznek,nem lévén tekintettel az angolul nem tudokra.

    1. Persze, hogyne,…..na erre mondják, idézem “halálosan vicces”.Úgy látszik már nem elég meggyőző “az Irán titkos atomfegyver program” indok, ezért gyorsan fabrikálni kellett további fenyegetéséket. Tehát szerdán(tegnap) bejelentik, hogy bizony Iránnak nagyon messzire, külföldre is elnyúlik a keze a Qods Force-jukon, az iráni iszlám forradalmi gárdájának egy külön speciális elit alakulatán keresztül, ahol mindenféle merényleteket hajtanak végre, Közel Keleten, Ázsiában, még az USA-ban is próbálkoztak ugyebár,…egyébként ez is egy vicc, a szaúdi nagykövet meggyilkolásához egy mexikói drogkartellt akartak felbérelni,…nagyon “okos” nem mondom, pont erre a pénzre lett volna szükségük(ráadásul ilyen áron) , az amúgy is pénzben fürdő mexikói droguraknak. Az irániak hirtelen megfeledkeztek a, ha valamit jól(főleg titokban!) meg akarsz csinálni, akkor csináld magad.. arany szabályról…mi?). Ezen a ponton, a cikk írója fel kellet volna tennie azt a kérdést, hogy hol vannak a bizonyítékok, ezekkel kapcsolatban, de nem tette,…miért is tette volna, hiszen nem ez a cikk lényege, hanem az, hogy egy ilyen “hiteles” felvezetés után, a továbbiakban, összemossa a Qods Force-ot(értsd Iránt) a másik főmumussal a Libanoni síita Hezbollah-al, aztán szépen tovább megy….ami szerint, a “jó fiuk” azt is tudni vélik már, hogy Szíria vegyi fegyvereket tervezz adni a Hezbollah-nak(mostantól már ez is Irán) aki rakéta töltetként szeretné felhasználni egy Izrael elleni rakétatámadásban, hiszen Szíriának pont kapóra jönne, ha a Hezbollah(Irán) megtámadja Izraelt. Ebből most, már akkor a tisztelt olvasó is értesülhetett, hogy Szíriának és Iránnak is vannak vegyi fegyverrei, amiket bevet majd, ha megtámadják vagy támad,…..de ki támad meg kit? kérdezem én illetve, van e ennek már egyáltalán jelentősége ebben a semmi sem az aminek látszik világban? Hát nekem ilyenek jutottak az eszembe Sharky,…..a világ nem sokára készen fog állni a homo satanis megjelenésére,…remélem én is készen állok majd.

  2. Derek & Ruth Prince
    Az ítélet Isten házán kezdődik
    1
    Amerikai keresztényként szembesülnünk kellett egy félelmetes, de tagadhatatlan ténnyel: a mi nemzedékünk
    ítélet alá került.
    Számtalan oka van ennek, ami egyetlen egyszerű megállapítással összegezhető: elkövettük azt a bűnt,
    amiért Ézsau is megítéltetett: megvetettük az elsőszülöttségi jogunkat (Zsidó 12,15-17.). Amikor Jézus az Ő
    napjáról beszélt, azt mondta, hogy a zsidók ítélete sokkal szigorúbb lesz, mint Szodomáé és Gomorráé, mivel
    ők már sokkal több kijelentést kaptak az igazságról (Máté 11,20-24.). Ugyanez vonatkozik Amerikára ebben
    az évszázadban. Nem volt más nemzet, amelynek ugyanilyen hozzáférhetőséget biztosított volna Isten az Ő
    Igéjéhez. A kultúrán, a hagyományokon, a gyülekezeteken és evangélistákon, a rádión és televízión keresztül
    Amerika minden más nemzetet felülhaladó mértékben lett megáldva Isten igazságának megismerhetőségé-
    vel. Ennek megfelelően a mi ítéletünk is súlyosabb lesz.
    Sok keresztény még nem ismerte fel, hogy Isten ítélete nem a világi embereken kezdődik, hanem első-
    sorban Isten emberein. Péter mondja a keresztényeknek: ?Mert itt az (alkalmas) idő (kairosz), hogy Isten
    házától elindulva elkezdődjék az ítélet. Ám, ha először tőlünk indul el, (akkor vajon) mi lesz a végük azoknak,
    akik Isten örömüzenetének (evangéliumának) nem engedelmeskednek?? 1Pét. 4,17. /Csia Lajos fordítás/
    Ezek a szavak ugyanígy vonatkoznak a mai amerikai gyülekezetekre is.
    Az összes bűnt, amivel a kortárs egyházat vádolni lehet, elég kettőre fókuszálni:
    az anyagiasság és a megalkuvás.
    A Lukács 17,26-30.-ban Jézus előre megmondta, hogy az ő visszajövetele előtti időszak hasonló lesz
    Nóé és Lót napjaihoz. Nyolc jellegzetes tevékenységet említ: evés, ivás, nősülés, férjhez menés, adás, vétel,
    ültetés, építés. Önmagában semmiféle bűnös dolog nincs ezekben a tevékenységekben. Mi akkor a problé-
    ma? Az anyagiasság. Az emberek annyira belemerülnek az anyagias tevékenységeikbe, hogy fogalmuk sincs
    arról, mennyire közeleg az idő, amikor Isten megítéli őket az érzéki, testi életvezetésük miatt. Amikor az
    ítélet eljön, teljesen felkészületlenül éri őket. Rengeteg emberre igaz ez napjainkban is, akik kereszténynek
    állítják magukat. A Jézus visszajövetelét követő ítélet teljesen váratlanul szakadna rájuk.
    Ahogy az anyagiasság, úgy a megalkuvás bűne is gyakran felismerhetetlenül működik. Két évvel ezelőtt ima közben szellememben egy képet láttam. Egy szokványos gyülekezeti házat, belül székek, a színpad,
    pulpitus, zongora stb. De az egész épületet átjárta valami homály. A tárgyak körvonalait lehetett ugyan érzé-
    kelni, de semmi sem volt pontosan meghatározható. Mialatt azon tűnődtem, mit jelképezhet ez a homály,
    Isten egy szót adott nekem: megalkuvás. Az Egyházban az olyan alapvető igazságok, melyekről az Újszövetség világosan beszél, teljesen el lettek homályosítva és így ezek hatástalanná váltak. Az 1Kor. 6,9-10.-ben
    Pál azt írja: ?Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten királyságát. Ne tévelyegjetek!
    Sem (férfi)prostituáltak, sem bálványimádók, sem házasságtörő(férfia)k, sem kiskorúakkal fajtalankodók
    (pedofilok), sem homoszexuálisok, sem tolvajok, sem kapzsi (egyre többet birtokolni vágyó embere)k, sem
    részegesek, sem szidalmazók, sem rablók (zsákmányra ugrók) nem fogják örökölni Isten királyságát.? /D.Zs.
    – görög eredeti szerint/
    Mégis a mai egyház tele van olyan emberekkel, akik elkövetik ezeket a bűnöket, de közben teljesen
    közönyösek maradnak. Sőt, némelyikkel még dicsekszenek is. Egy egyháztag homoszexualitás miatt AIDSes lett és kórházba került. Már haldoklott, amikor befogadta Jézust. Miután elkezdte olvasni az Újszövetséget
    *(ezek szerint előtte nem is olvasta a Bibliát!?), egy sürgős üzenetet küldött annak az embernek, aki őt Krisztushoz vezette: ?Gyere és imádkozzál értem! Meg kell szabadulnom a bűneimtől. Soha nem tudtam, hogy
    bármi rossz is lett volna abban, ahogy eddig éltem.?
    Hét évvel ezelőtt a karácsonyi időszakban Ruth és én lettünk megbízva, hogy szerepeljünk a PTL két
    televíziós műsorában. Mivel mi nem nézünk TV-t, fogalmunk sem volt arról, hogy mit várnak tőlünk. Az
    első óra után csak tíz, a második óra elteltével csak húsz percet kaptam arra, hogy beszélhessek. A műsoridő
    legnagyobb részét karácsonyi ajándékok árusítására és pénzadományok gyűjtésére fordították. Ahogy visszaemlékszem, egyedül csak Ruth és én voltunk azok, akik említést tettek Jézusról. Nem sokkal ezek után történt annak az egyházi botránynak a nyilvános leleplezése, ami azóta közismerté vált.
    *Egy évvel korábban (1987-ben) Jim Bakkernek, a PTL hálózat vezetőjének szolgálata is összeomlott,
    amikor nyilvánosságra jutott, hogy szexuális bűnöket és anyagi visszaéléseket követett el. Ezt megelőzően ő
    és a felesége sok ezer dollárt költött ruhákra, autókra és ékszerekre ? még akkoriban is, amikor az adásokban
    már rendszeresen gyűjtött a csőd szélén álló szolgálatának megmentésére. 1989 végén rábizonyították, hogy 2
    a szolgálat pénzügyi alapjának megteremtésében és felhasználásában gazdasági bűncselekmények sorozatát
    követte el. Hogyan művelhetett egy Jim Bakker ilyen dolgokat? (Lester Sumrall ? Kitörés a függőségekből c.
    könyvből; 1. fejezet ? a vágyak szorításában vergődve)
    Bármennyire fájdalmas is volt, hogy nyilvánosan leleplezték egy közismert keresztény vezető pénz-
    ügyi és egyéb bűntetteit, számomra személy szerint inkább az volt a sokkoló, hogy emberek tömegeiben egy
    totálisan hamis kép él a kereszténységről. Olyan, amely nem biztosított helyet a kereszt, az alázatosság, a
    szentség és a megszentelt élet számára. Rettenetes dolog felismerni, hogy ezek az emberek be lettek csapva,
    mert csak ilyen módon lett nekik a kereszténység bemutatva! Az örömhír valódi igazságait talán soha nem
    hallották!
    A PTL botrány ma már történelem, de hagyott maga után egy kérdést, amit meg kell válaszolnunk: ez
    egy elszigetelt jelenség volt, vagy pedig egy olyan kórtünet, ami Krisztus Testére, az egész Egyházra kihatással van? Az egyházban maradtak még olyanok, akik őszinte, elkötelezett követői Jézusnak. Ha mi ezek
    közé számláltatunk, mit kíván tőlünk Isten a jelenlegi válságokban? A 2Krón. 7,14.-ben van egy világos
    válasz: ?de ha népem, aki nevemet viseli, megalázkodik, imádkozik (könyörög) hozzám, arcomat keresi és
    elhagyja nagyon gonosz útjait: akkor hallani fogom az égből és megbocsátom *(kollektív és egyéni) vétküket
    és meggyógyítom földjüket (országukat).? Ez a kifejezés: ?aki nevemet viseli? *(vagy: akik fölött nevem
    trónol)?- az összes keresztényre vonatkozik, akik Jézus nevét veszik magukra.
    *Feltételek:
    1. önmagunk megalázása,
    2. imádkozás /könyörgés Istenhez,
    3. Isten arcának keresése (a keze helyett!),
    4. gonosz útjaink elhagyása,
    *Eredmények:
    1. Isten meghallgatja imáinkat,
    2. elengedi és megbocsátja vétkeinket,
    3. meggyógyítja (az átokból) földünket, orszá-
    gunkat,
    Legalább harminc éve tanítok az Igéről, de csak mostanában szembesültem egy sokkoló felismeréssel.
    Napjainkban Isten emberei nem töltötték be az első feltételt. Igazából és valóságosan soha nem alázták
    meg magukat. A mi büszkeségünk ?akár faji, akár vallási ? az akadálya az imáinkra adott válaszoknak.
    Saját életemben ? Istennel való komoly kapcsolatomon keresztül ? tanultam meg, mi a leghatásosabb módja,
    hogy megalázzuk magunkat. Nagyon egyszerű: a bűneink megvallása által lehetséges. Ha valóságosan és
    őszintén valljuk meg bűneinket Istennek, akkor egyszerűen lehetetlen büszkeséggel közeledni hozzá. Továbbá megláttam, hogy Isten csak arra kötelezte el magát, hogy csak azokat a bűnöket bocsátja meg, amiket meg
    is vallunk. ?Ha vétkeinket megvalljuk, hű és igazságos Ő arra, hogy elengedje azokat, s bennünket minden
    hamisságtól megtisztítson.? 1Ján. 1,9. (Csia Lajos fordítás) A meg nem vallott bűnök, meg nem bocsátott
    bűnök! Így a büszkeség állítja fel az akadályt a bűnbocsánattal szemben.
    A Biblia szerint nem csak Istentől kell bocsánatot kérni a bűnökért, hanem egymástól is. ?Valljátok
    meg egymásnak eleséseiteket, s esdekeljetek egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy ereje van az igazságos
    ember könyörgésének és az munkában is van.? Jak. 5,16. (Csia Lajos fordítás) A bűnvallás Isten felé a függőleges irányú büszkeséget rombolja le, embertársaink felé a vízszintes irányú büszkeséget rombolja le. Elég
    nehezen lehet önteltséggel fordulni olyan ember felé, akitől előzőleg már bocsánatot kértünk a személyes
    bűneinkért. Vonatkozik ez a házastársakra is. Akik komolyan bocsánatot kérnek egymástól, azokat a büszkeség nem tudja szétválasztani. Hiszem, hogy Isten várja: alázzuk meg magunkat Őelőtte és kérjük bűneink
    bocsánatát Tőle és egymástól is. Csak miután ezt megtettük, akkor kérhetjük Istent, hogy állítson helyre
    minket és országunkat is. De had mondjak egy figyelmeztetést: ne merüljünk bele kóros önmarcangolásokba! A Szent Szellem Isten Ujja, megmutatja neked azokat a bűnöket, amiket meg kell vallanod ? tévedhetetlenül fog olyan bűnöket is a világosságra hozni, amiket még te sem ismertél fel.
    Ez az elemzés az amerikai helyzetről szól, de vonatkozik más országbeli keresztényekre is. Isten segítsen mindannyiunknak elfogadni a személyes felelősségünket.
    (fordította György Ákos)

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend