Gazdasági válság

Jim Rogers szerint az amerikai elnökválasztás után válik igazán kritikussá a helyzet

Forrás: Money Morning

A CNBC csatornán elhangzott érdekfeszítő interjú során, Jim Rogers, legendás hírű befektető arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy készüljenek a ?pénzügyi Armageddonra? a választások után. Rogers arra számít, hogy az Egyesült Államok gazdasága ezt követően összeomlik.

A befektető, aki mindig is nyíltan kritizálta a Fed mennyiségi enyhítés politikáját, azt mondja, hogy a világ elsüllyed az egyre duzzadó adósságtengerben. Szerinte a helyzetért leginkább az amerikai és uniós vezetők okolhatóak, akik visszaéltek ?pénznyomtatási jogosultságukkal.?

Az Egyesült Államok államadóssága például 16.000 milliárd dollárra emelkedett, ami azt jelenti, hogy minden amerikai állampolgárra, beleértve a nőket és a gyerekeket is, fejenként 50,000 dollár (kb. 11 millió forint) adósság jut.

?Fel kell hagyjanak azzal, hogy többet költenek, mint amennyit keresnek,? mondja Rogers. ?A túlzott mértékű adósságra nem lehet megoldás az adósság mennyiségének növelése? Számomra nagyon izgalmas volna látni, hogy néhány ember [a kormányból] csődbe jut?? tette hozzá.

Rogers veszélyes, a kilábalás és a gazdasági stabilitás érzetét keltő irányelvek és politika bevezetésével vádolta Barack Obamát és Angela Merkelt. Ezek az intézkedések szerinte semmi egyébre sem jók, minthogy húzzák az időt a közelgő választásokig.

?Németországban jövőre lesznek a választások, Barack Obama pedig már Novemberben megmérettetik,? mondta. Németországban és az Egyesült Államokban mindent megtesznek, hogy a világ valahogy még egyben maradjon a választásokig.?

?Ezt követően azonban nagyon rossz lesz a helyzet.? Egy frissen készült dokumentumfilmben, ami az egész világhálót bejárta a múlt hónap során, egy elismert közgazdászokból álló csapat ?ijesztő mintát? vélt felfedezni a globális folyamatokban, ami egy soha nem látott kiterjedésű és mélységű katasztrófa felé mutat. A szakértők szerint, akik az Egyesült Nemzetek, a brit parlament és számos más kormány előtt is prezentálták felfedezésüket, a katasztrófa még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt bekövetkezhet.

?Ez a minta tulajdonképpen egy veszélyes visszaszámlálást jelent, ami vészesen közeledik a nullához,? mondja Keith Fitz-Gerald, a Money Map Press vezető befektetési stratégája, aki a 2008-as olajsokkot, a recessziót elindító CDS (határidős biztosítási csereügylet) válságot és a világgazdaságot most is sújtó európai és görög pénzügyi katasztrófát is megjósolta.

?Az ebből eredő káosz össze fogja zúzni az amerikaiakat.?

Csapatának egy másik tagja, Chris Martenson, globális gazdasági trendelőrejelző, a Pfizer korábbi elnök-helyettese és az exponenciális gazdasági növekedés veszélyeinek nemzetközileg elismert szakértője a következőket mondta a csapat által felfedezett mintáról:

Az adósságunkban, az egész hitelpiacban és a pénzellátásban egy szabályos mintát fedeztünk fel, ami garantálja ezek bukását. A minta ugyanaz, mint ami a legtöbb piramisjátékban megtalálható. A minta, ami exponenciálisan erősödik a teljes összeomlás előtt. Ezért leginkább a világ kormányai a felelősek.

Ami leginkább aggasztó ezekben a felfedezésekben, hogy a minta nemcsak a gazdaságra érvényes. Ugyanezt a katasztrofális mintát fedeztük fel az energia, élelmiszer és vízrendszerekben is.

Martenson szerint ?ezek a rendszerek akár egyszerre is összeomolhatnak. Az étel, a víz, az energia, a pénz. Minden.?

Előző posztKövetkező poszt

24 hozzászólás

  1. Jel. 6,7
    És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jőjj és lásd.
    ? Jel.4,7
    Jel. 6,8
    És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.
    ? 3 Móz.26,22 ? 3 Móz.26,25 ? 3 Móz.26,26
    Jel. 6,9
    És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.
    ? Jel.20,4 ? Jel.1,9 ? Jel.19,10 ? Jel.20,4
    Jel. 6,10
    És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?
    ? Luk.18,7
    Jel. 6,11
    Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek.
    ?

    “öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal( dögvésszel) és a földnek fenevadai által”
    “látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.”
    ” még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek.”

  2. Jó észrevétel kanku!

    Saját magunk szempontjából végülis mindegy, hogy ők irányítják így a dolgokat, vagy a rendszer magától tart ebbe az irányba. Be fog következni, ennyi a történet.

    A fő probléma inkább az, hogy mit lehetne tenni. Felkészülni család szinten? …de mire és hogyan, és mennyi időre?

    Teljesen triviális, hogy a nagy forradalmi megmozdulásokat nem a kis emberek kezdték az utcán eddig. Azok is egytől-egyig fentről lettek megindítva. A jelen helyzetben, miután a hatalom teljes mértékben egy irányító elit kezébe került, már nincs is esély megdönteni azt. Legalábbis ezt akarják elhitetni velünk.

    Gőzöm sincs, hogy mit tehetnék a gyerekeim jövőjét illetően.

    1. Még virágzó gazdasági korszakban, békében sem mondhatjuk, hogy “biztos a holnap, gyermekeink jövője” – bármikor, bárki életében adódhat krízis helyzet…haláleset, nagy betegség, nyomor, bármi….számomra senki nem tudott soha jobbat, biztosabbat, bátorítóbbat mondani:

      “Higgy az Úr Jézus Krisztusban, s üdvözülsz, mind te, mind a te házad népe!”
      (ApCsel 16:31)

      “Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival.” (Róma 8:5)

      SZámomra sokat mondó Jób élete…. mikor kikéri Jóbot Istentől a sátán…..és Isten egy feltételt szab a kígyónak: kezébe adja mindenét, de az életét meg kell kímélnie….
      És mit csinál ez a “kezdettől fogva emberölő fenevad”? Isten még csak “ötletet” sem ad az ördögnek… máris rögtön, halált bocsát az egész famíliára, gyerekekre, elveszi a vagyont , mindent, betegséget bocsát Jóbra…
      Ezt azért írom, mert bennem is felvetődött a kérdés sokszor, hogy miért enged szörnyűségeket Isten, és állítólag ő az “aki bölcsen igazgatja a világot és fenntart mindent”…. ma már kezdem érteni..
      Ha csak 24 órára Isten “kivonulna közülünk, magunkra hagyna” az emberiség nagyon rövid időn belül végezne magával, mert Jób életében láthatjuk, milyen az mikor Isten majdnem teljesen leveszi kezét valakiről….

      Szóval ne aggódjunk a dolgok miatt, a család miatt…. a legkevesebb és legtöbb amit tennünk kell: “mit akarsz, Uram, hogy cselekedjek?”..és rábízni, szeretni Ő általa a ránkbízottakat….
      Hogy ez a “maréknyi őrült elit” mit csinál meg mit nem, az más sajnos az ő dolguk, lehet értük könyörögni, imádkozni…..
      De tudnunk kell: előbb Isten elé kerül ami minket ér….. ő tudja, miben vagy benne…..

  3. fokozódik a nemzetközi helyzet….

    “Figyelmeztető levelet küldött ügyfeleinek a Goldman Sachs, melyben a cég vezető amerikai részvénypiaci stratégája, David Kostin azt írja, érdemes még a pénzügyi szakadék (fiscal cliff) előtt elhagyni a részvénypiacokat – tudósít a CNBC.”

  4. De most komolyan, hány éve hallunk erről a összeomlásról? szerintem csak 2-3 éve, akkor hogy jön ide ez a “minden évben” kijelentés? nem is értem, na mindegy nem ezért írok, hanem a “jó öreg” Jim Rogers miatt,….ki ez az ember? kérdezhetik sokan…
    így bátorkodom én is előállni azzal ami az én fejembe rakodott össze ezzel a manussal kapcsolatban….vágyunk bele!
    Ki ez az ember?… ja, ja..most már emlékszem “egy legendás hírű befektető”, na itt álljunk meg egy szóra,….egy, nem szeretem a legendákat.. kettő, láttunk, olvastunk és hallottuk már legendás, sikeres meg zseni jelzésű emberekről, de mint később kiderült(persze nem mindenkin számára) mind a “big club”-hoz tartoztak vagy utólag “csatlakoztak” Néhányan azt is tudják már, hogy régebben, de így van ez ma is, (holnapra nem tudom mi lesz) , az válik ismerté(lásd legendás, ill sikeres jelzőket) akit a média TESZ AZZÁ, méghozzá az a média akiről tudjuk, hogy kinek az irányítása alatt van, tehát azt az embert “FELÉPÍTETTÉK”, gondolom értitek mire gondolok. Ha valaki még sem, akkor gondoljon a CSILLAG SZÜLETIK produkcióra és arra, hogy hogyan csinálnak valakiből sztár-t ,…..meg van?…jó…na látjátok? ez is pont ugyan olyan, ilyen egyszerű felfuttatni valakit, aztán, ha még ráadásul valakinek olyan hangja van mint a Vastag Csabinak az még hab a tortán. Ezt a “születést” lehetne még ragozni egy ideig, de szerintem most egyenlőre ennyi is elég, biztosan értitek már a lényeget. Kb 1 esztendővel ezelőtt még én is bírtam a fickót,olyan kis cuki volt azokkal a színes pillangónyakkendőivel 🙂 ,olyan,..olyan..hogy is mondjam? olyan más volt…értitek? oda kellet rá figyelni, ráadásul úgy tűnt, hogy ő aztán jól megmondja a frankót, de most igazán nem szeretnék itt még véletlenül sem egy pillangónyakkendő összeesküvésben bonyolódni, ezért inkább tovább megyek,….tudtátok, hogy ez a legendás úriember volt 73′-ban az egyik társalapítója a Quantum Fund-nak(QF)?, annak a QF-nak akinek a másik alapítója……..na?..na ki volt? Ez lett volna a házi feladat azok
    számára, akik még nem tudják a választ, de most inkább én szeretném elárulni nektek gyorsan, hogy ez a rejtélyes személy nem volt más mint Geoge Soros, igen.. ő, a mi Gyurink volt az, együtt alapították a Quantum Fund-ot, aztán hirtelen 10 csodálatos, sikerekben gazdag év után elváltak útjaik, azóta sem mondtak semmit egymásról. Az is megérne egy külön misét, hogy mi is volt ez a Quantum Fund valójában? hogyan működött? hogyan bújtak ki az adófizetés kőtelezettsége alól? kiknek a pénzét forgatták? stb, stb, de ez már egy jóval hosszabb történet, ráadásul újra rá kéne találnom a netten arra az alapos beszámolóra, amit 3 éve olvastam és amiben Soros-on volt a hangsúly meg a Rothschild-okon, így inkább kihagynám. Vissza térve Jim-re, elképzeli azt bárki is, ép esszel, hogy valaki aki 10 évik Rothschildnek dolgozott, csak úgy fogja a kalapját és angolosan távozik a sok száz milliós vagyonával szabadúszóként folytatva életét? mert én nem. Egyébként nekem, semmi újat nem mondott, folyton ugyan azokat ismételgeti, a FED meg a fedezetlen dollár, meg az USA nagy belső és külső adóssága, nagyobb a kiadás mint a bevétel, meg a nem hozzáértő politikusok felelőssége, meg hogy bármikor bedőlhet a dollár., de én is dollárban tartom pénzem egy részét stb. Figyeljetek, ebben a nagy scenárióban szükség van az ilyen figurákra is, akik pont annyit mondanak el amennyit kell, amennyi meg van mondva nekik,…. nagyjából ugyan azt fúja amit Soros, egy kicsit a mainstream-en egy kicsit az alternatív médián keresztül üzengetnek, véleményt alkotnak, hadd jusson el mindenhova az üzenet, milyen üzenet? benne van ebben a posztban is,…hogy miért teszik? hát hogy felkészítsenek rá, agyilag, hogy tudjunk arról, ami következni fog, mert, ha csak úgy az emberek nyakában szakadnának a dolgok, egyik napról a másokra, anélkül, hogy tudnának róla, akkor kitörne a pánik, a káosz és sokkal nehezebb lenne a rendfenntartó erőknek a feladata,….ha nem vettétek volna észre mindennel így van, szép finoman, mindenre felkészítik az embereket, hadd tudjanak róla,….háborúk, járványok, természeti katasztrófák, pénznem(ek), a gazdaság, a különböző szociális rendszerek összedőlése, élelmiszer, energia árak drasztikus drágulása…minden abszolút mindenre,…mért mondanák ha az nem következne be…miért? nincs benne logika, ráadásul a mindennapokban is ugyanazokat tapasztaljuk. Képzeljétek csak el, ha holnaptól felmenne a kenyér ára 500 ft/kg anélkül, hogy előre bemondták volna, szerintetek mi lenne? az biztos, hogy hirtelen megállna az élet aztán még ki tudja mi lenne belőle. Ez pszichológia, ha az ember értesül valamiről, könnyebben kezeli fogadja el a helyzetet és az irányítók ezt jól tudják, ezért kerülik a sokk hatást, mert képtelen előre felmérni annak hatását, így inkább előre beadagolja a dolgokat, aztán, ha kell megszervezi helyettetek a civil szervezeteket is meg az érdek csoportokat, mert tudják, hogy nagyon elfoglaltak vagyunk a szabadidőnkbe és ráadásul megszoktuk az otthoni kényelmet,…….civilszervezetek amelyek harcolnak majd a jogainkért,….a többi már történelem……előre megírt történelem.
    Egyébként Jim köszöni szépen jól van, most egy ideje Szingapúrban él, két lányával, aki tanulják a mandarin nyelvet, mert a papa nagy lehetőségeket lát Kínába és időnként olyan hülyeségeket nyilatkozik, mit például a Steve Forbes nak adott interjúban , hogy Észak Koreában szeretne befektetni vagy hogy “a brókerek tönkre fognak menni, ellenben a farmerek meggazdagodnak”, aztán még rátett egy lapáttal mondván “piszkosul meggazdagodnak”…..na jó ennyi elég is volt ebből a bohócból.

    Ui. Heavenss, elég rég nem jelentkeztél az oldalon,…nem mondom, hogy aggódok, de azért szeretném tudni, hogy jól vagy e 🙂

    1. Egyetertek melysegesen.
      Szakmai artalombol az elmult 5 evben nyomon kovettem Soros minden egyes kijelenteset.
      Micsoda veletlen, hogy mindig 2-3-6 honappal elore megmondta, hogy mi fog tortenni. (Talan igy mossak “tisztara” a lelkiismeretuket azzal, hogy “mi szoltunk elore”?)

      Ami meg erdekesseg:

      http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/az_euro_bukasara_fogad_a_dusgazdag_bankar.171645.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

      1. Mit szóltok hozzá, ha azt mondom nektek, hogy azon kívül amit a tegnap leírtam, ezek a szemetek, ugyanazt próbálják eljátszani a világgal most, amit Natan Rothschild 1815-ben már egyszer sikeresen előadott a Londoni tőzsdén….biztosan sokan közületek olvasta már a történetet, Waterloo-i csata, Natan elkezd eladni és beindul a megállíthatatlan, mindenki szabadulni akar mindentől, a család ügynökei pedig mindent felvásárolnak. Szerintem a Sorosékon, a gazdasági híreken, a politikán és a médián keresztül most is valami hasonlót szeretnének beindítani, pánikszerű részvény eladást…………és felvásárlást.
        My two cents 🙂

        1. Abszolute!

          2008-ban megvolt a foproba. A legnagyobb eladasi hullamot egy broker veletlenul tortent “felrenyomasa” okozta, amelynek koszonhetoen a SocGen majdnem csodbe ment, emlekszunk?

          Csak hangosan gondolkodom, mivan ha:
          – az amerikai valasztasokat ujra Obama nyeri? Az adminisztracio meg szigorubb szabalyozasokat fog bevezetni, hogy megszilarditsa a rendorallamot es tovabb csokkentse a szabadsagjogokat.
          – a kozel-keleti konfliktus eszkalalodik, melynek koszonhetoen elso izben fogunk latni olyan haborut, amikor atomfegyvereket hasznalnak a tersegben
          – a felelem “megboritja” a piacokat. a brokerek panikolnak. eroteljes eladasi hullamok indulnak, “veletlen felrenyomasokkal”, a piacok osszeomlanak.
          – tobb orszag szuksegallapotot vezet be a terrorizmus miatti felelem, es a gazdasagi valsag egyuttes hatasai miatt. a kereskedelem gyakorlatilag leall. az etelt ujra jegyre fogjak osztani, csakugy mint a 29-32-es valsag idejen.
          – vasarolni nem fogsz tudni, mert nem lesz benzin, vagy csak megfizethetetlen aron, ezert nem lesz etel a tescoban…
          – a jegyrendszert computerizalt formaban vezetik be. azaz a jelenlegi amerikai chip-beultetes modszeret vaszik at globalisan (a fenevad belyege)
          – elindul a keresztenyellenes kampany, melynek elso jeleit mar latjuk: alex jones infowars.com (az amerikai keresztenyek millioszamra allnak majd ellen a szabadsagjogaik tovabbi korlatozasa miatt. ez polgarhaborus allapotokhoz vezethet az USA egesz teruleten. jelzem a helyzet jelenleg is igen feszult. egyre nyilvanvalobba valik az istentelen liberalisok es a konzervativ am szabadsagparti keresztenyek szembenallasa orszagszerte)
          – atmeneti katonai kormanyzas bevezetese valik szuksegesse tobb, eddig demokratikusnak tartott orszagban vilagszerte (az “uj” magyar alkotmany mar lehetove teszi ezt a jelenlegi kormany szamara is)
          – a globalis kaoszt kihasznalva a vilag igazi vezetoi felvasaroljak az altaluk meg nem birtokolt cegeket, igy megszerzik a globalis eroforrasok jo reszet. beleertve a termofoldeket es a vizforrasokat is.
          – a “globalis felmelegedes” tovabb neheziti a megelhetest. sulyos elelmiszerhiany alakul ki vilagszerte. igy az elelmiszerellato rendszerben sorbanallo “megbelyegzettek” is csak akkor jutnak elelmiszerhez, ha ehberert dolgoznak a rendszer fenntartasa erdekeben. az elelmiszeradag csak egy fo szamara elegendo. ezert az emberek hiaba dolgoznak, a csaladjuk megelheteset mar nem tudjak biztositani. ez a teny teljesen szetveri es megsemmisiti a csaladokat.
          – a felfordulas “uj vezetoert” kialt, aki megoldast kinal a fennallo problemakra. “hol van o, aki az igazi megvaltonk lesz ebben a pokolban? hol van o, aki ujra remenyt ad, akit imadhatunk majd?” – igy varja majd a vilag a “fenyhozot”. A tobbit mar tudjuk, hiszen 2000 evvel ezelott megirtak szamunkra.

          Meg egy gondolat:
          Talan az olimpia nyitogalajat nem veletlenul rendeztek meg ugy, ahogy lattuk. Tele illuminati szimbolumokkal, az ember es a “feny” dicsoitesevel, az egbol erkezo “megvaltoval”?
          Mi van, ha a nyitogala nem volt mas, mint egy globalis “anti-istentisztelet”, melyen a vilag kremje is reszt vett? Egyben egy felhivas, egy felkeszules, egy jel. Melynek folyomanyakent a gepezet mar beindult…

          Gondolkozzatok!!

        2. Sharky,
          Igen, van rá esély, hogy ezek bekövetkezzenek,….én még megfűszerezném valami halálos kórral is és valami alien agenda-val. Ez utóbbi azért, hogy még jobban összezavarják az embereket, mert tudják, hogy a nagy nyomorúság alatt, az emberek egy része Istenhez fog fordulni,…volt már ilyen. Barry meg szerintem marad, bár sokan nem szeretik,….de még ha jön helyébe egy másik akkor se lesz semmi váltózás, az út már rég ki van jelölve Amerika számára is.

        3. Reszemrol tudok a tortenetrol,nem is egyszer vegig olvastam,de nem gondolnam,hogy ugyanaz megismetlodhet,mar csak tanultak abbol az erdekeltek…En inkabb azt gondolom,hogy a mostani helyzettel es riadalom keltessel inkabb mar az Antikrisztus fellépését egyengetik.

      1. VÉEF,
        Elsőre, nem vagyok egy elutasító természetű,…a szabadidőm lehet, hogy sok, lehet hogy kevés, lehet Mo.-gon vagyok, lehet messze földön járok, a tudásom pedig korlátozott,…..szeretném, ha többet is tudnák ezekről a dolgokról, de ugyanakkor azt gondolom, hogy nem ezek a legfontosabb kérdések egy ember életében.

        Hogyan gondoltad a kapcsolat felvételt?

    1. Majdnem vegere ertem a konyveknek, olvasgattam kicsit a mises oldalan is. Hosszas elemzes helyett ez a cikk pont megindokolja a sommas velemenyem, miert nem tud valos alternativaval szolgalni a jovore az “ausztriai iskola” sem (amugy az erveles es a kovetkeztetes is logikus, csak folosleges):

      Azert mert a jelenlegi helyzetet nem a “lasseiz faire” alakitotta ki, hanem valami egeszen mas.
      Es megis: a szerzo azzal ervel, hogy a -*legbol kapott- tartozasok hosszu tavra szolnak, ezeket pedig igy is-ugy is ki kell egyenliteni. Ez a nagy problema a gondolatmenetben. **Valos hitelt nyilvan ki kell egyenliteni, legbol kapottat nem.

      Nem hiszem, hogy hiperinflacio lesz, sokkal valosabb annak a lehetosege, hogy egyszeruen “megall” a penz/arukorforgas es jon a globalis likviditaszuhanas. Ha pedig ez jon, akkor tok folosleges a nyuggerek “jogos” jussara hivatkozva ragaszkodni valami hasonlohoz, ami most van mert igy is-ugy is a tobbi emberre vannak/lesznek utalva. A nagyon szar atmeneti idokben mondjuk a gyerekeikre es a kozosseg joindulatara, utana pedig egy jobban mukodo rendszer biztositja a nyugdijaikat. (gondolom sejted, mire gondolok itt)

      *, **nagyon sarkosan fogalmazva

      1. Az osztrák iskola nem alternativával akar szolgálni csak szimplán megmondja hogy a rendszer láthatatlan keze sokkal jobb munkát végez mint bármely kormány vagy fake-money rendszer. Az osztrák iskola obzervál és történelmi adatok alapján jósol, a többiek kreálnak egy modellt és azt akarják ráerőltetni a valóságra….globális agyfelmelegedés, valaki?

        Szerintem sem kell kifizetni a légből kapott hiteleket a baj az hogy a hitel légbőlkapott de a betét az nem, azt ellopták és a hitelt a semmiből kreálták. Vagy az ellopott pénzt kell visszaszerezni vagy kifizetni a hitelt a betéteseknek.

        Ja nem kell semmi hasonlóhoz ragaszkodni ezért bukik Gesell, mert ő nagyon is hasonló légből kapott központositott pénzrendszert akar akárcsak Keynes.

        The Austrian Business Cycle Theory Explained
        https://www.youtube.com/watch?v=Tq8wk_bnvaU

        Nem nagyon, nem sejtem mire gondolsz, de szerintem a nyugdijakat ne biztositsa semmilyen kormányközpontú pénzrendszer, aki annyira gyök hogy nem képes magának félretenni öreg korára, az nőljön föl. Aki meg már most öreg annak a gyerekei és a magán segélyszervezetek meg egyházak és a társadalmi felelősséget mutató cégek majd segitenek amig az átmenet meg nem valósul. A kérdés nem az hogy xar lesz e hanem hogy mikor és mennyire.

  5. Egyik se tudja, hogy mikor fog trónra lépni az az álmessiás/antikrisztus, csak azt hogy már ideje lenne…. Jobb nekünk ha késik, így több idő marad készülődésre és az emberek figyelmeztetésére !
    Áder János mai beszéde végén a következőt mondta: “Itt állunk egy új kor kezdetén.
    Mint ahogy a világ is egy új kor küszöbéhez érkezett. A régi világ válságban van.
    Az új világ pedig most van születőben.”
    Az az új világ a sátáni New Word Order(=Új Világrend).

  6. Persze! Minden évben összeomlik a világgazdaság….MÁR NAGYON VÁROM, csak kár, hogy elmarad…

    1. minden évben?

      kb 3 havonként! csak én is mindig lemaradok róla mert nem írom fel a noteszomba….

Hozzászólás a(z) peterqe bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend