Gazdasági válság

Amikor már a mentőcsónak is süllyed

Forrás: The Economic Collapse

Milyen közel lehet a számadás napja a globális pénzrendszer számára? Az augusztus valószínűleg viszonylagos nyugalomban telik. Európában szinte mindenki szabadságon van. A nyár végével azonban veszélyes vizekre érhetünk és bármi megtörténhet. A legtöbb pénzügyi válság a múltban ősszel tört ki. A figyelem középpontjában az euró áll, de ha a vezetők úgy döntenének is, hogy minden áron egyben tartják a monetáris uniót, a problémák nem fognak elmúlni.

Görögországban és Spanyolországban már most is nagyon kritikus a helyzet és egyre több ország követi őket szerte a világon. Számos bank áll a csőd szélén és a hitelezés szinte mindenhol leállt.

Közgazdászok, pénzügyi szakemberek és sok józanul gondolkozó ember készül a legrosszabbra az ősz beálltával.

Az International Business Times a következőket írta:

Hogy mi a konszenzus? A világgazdaság a végső visszaszámlálásnál tart, amiből már csak három hónap van hátra. A befektetők augusztus-szeptemberre írták be az összeomlást a naptárukba.

Jim Reid, a Deutsche Bank stratégája, aki egy pénzügyi teória alapján 2010 óta mondja, hogy a monetáris és fiskális politikából hiányzó rugalmasság a baj egyik okozója, kedden azt mondta ?úgy érzem Európa bebizonyította, hogy igazunk van?.

?Az USA még bebizonyíthatja, hogy a teória nem egyetemes,? írta Reid, azonban ?ha az USA pénzügyi ciklusa átlagos hosszúságú, az elmúlt 158 év történelmét véve alapul (33 ciklus), akkor a válság augusztus végén fog elkezdődni.?

A globális pénzrendszer rendkívül összetett, így lehetetlen pontos időjóslatokba bocsátkozni. A közgazdászok, akik mégis megpróbálkoztak ezzel a múltban sokszor váltak a nevetség tárgyává.

Azt azonban senki sem tagadhatja, hogy vészesen gyűlnek a viharfelhők felettünk.

Az alábbi 10 tényező alapján ki-ki döntse el maga, mi várható, illetve mikor:

1. Európa pénzügyi jövője szempontjából számos fontos esemény várható szeptemberre. A Reuters a következőket írta erről:

Szeptemberben egy német bíróság semmissé nyilváníthatja az új euró-mentőalapot, a mentőcsomag ellenes hollandoknál is választások lesznek, miközben Görögország megpróbálja újratárgyalni saját pénzügyi túlélésének feltételeit, és dönteniük kell, hogy az adófizetők nyelik-e le az Athénnak adott állami kölcsönök miatti óriási veszteségeket.

Ezek tetejébe az eurózónának azt is ki kell találnia, hogyan fogja megmenteni a már elindult újabb dominókat, Spanyolországot és Olaszországot, illetve, hogy mit tesznek, ha ez nem sikerül.

2. A Reuters arról ír, hogy Luis de Guindos, spanyol gazdasági miniszter szerint országának 300 milliárd eurós mentőcsomagra lenne szüksége.

3. Spanyolország egyre mélyebbre süllyed a válságban. A spanyol gazdaság 0,4%-ot zsugorodott 2012 második negyedévében, az első negyedéves 0,3%-os zsugorodás után.

4. A munkanélküliségi ráta jelenleg 24,6%-on áll Spanyolországban.

5. A Wall Street Journal szerint egy 30 milliárd eurós lyukat fedeztek fel a görög pénzügyi mentőcsomagban.

6. A Morgan Stanley azt jósolja, hogy a munkanélküliség 2013-ban meghaladhatja a 25%-ot Görögországban.

7. Az előrejelzések szerint a görög gazdaság összesen 7%-kal zsugorodik 2012 során.

8. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Európa többi része nem tesz több engedményt Görögország számára.

9. Nagy-Britannia gazdasága is elindult a lejtőn. Az ország gazdasága egyedül 2012 második felében 0,7%-kal zsugorodott.

10. Az általános üzleti tevékenységekre vonatkozó Dallas Fed index 13,2%-ot esett júliusban. Ez a sokak számára komoly meglepetést okozó adat újabb jele annak, hogy az USA egy újabb válság felé tart.

Van valami remény a láthatáron? Az európai vezetők több rövidtávú megoldással próbálkoztak már, sikertelenül.

Az eurózóna egyik diplomatája néhány napja a következőket mondta:

?Két éve tart a mentőcsónak felpumpálása. Olyan döntéseket hozunk, amelyek éppen hogy csak annyi levegőt juttatnak a csónakba, hogy ne süllyedjünk el és a csónak közben ereszt is. A lyuk elkezdett nőni és most már kevesebb levegő jut be, mint amennyi távozik, tehát süllyedünk.?

Mi a megoldás?

Bőven akadnak közgazdászok az Atlanti óceán mindkét oldalán, akik még mindig is azt javasolják, hogy folytassuk a pumpálást. Szerintük a pénznyomtatás a megoldás.

Habár az USA szó szerint úszik a több ezermilliárd dollárra rúgó adósságban, a New York Times ?közgazdásza?, Paul Krugman, bátran hirdeti, hogy itt az idő az újabb pénznyomtatásra és hitelfelvételre. Büszke arra, hogy a Keynesianizmus követője és véleménye szerint mindenkinek ezt kellene tennie.

Az óceán túlpartján, a Telegraph nemzetközi gazdasági szerkesztője, Ambrose Evans-Pritchard is a pénznyomtatást javasolja:

Nem kell mondanom, hogy a végletekig menő monetáris élénkítést támogatom, sok ezermilliárd eszközfelvásárláson keresztül, régimódi nyitott piaci műveletekkel, a pénz mennyiségi hatását kihasználva (nem a hitelkamat módosításával), hogy megakadályozzuk a deflációt, amíg a névleges GDP el nem éri a megfelelő szintet, amikor is fel lehet hagyni az élénkítéssel.

Valóban még több adósság lenne a válasz?

Az Egyesült Államokban a forgalomban lévő pénzmennyiség az ország történelmében először átlépte a 10.000 milliárd dolláros határt. Az elmúlt harminc évben ez az összeg ötszörösére emelkedett.

Sajnos ugyanezen időszak alatt a GDP sokkal lassabb ütemben növekedett.

2012 második negyedévében például az Egyesült Államok államadóssága 274,3 milliárd dollárral emelkedett, a GDP ezzel szemben mindössze 117,6 milliárddal.

Nem az a baj, hogy kevés pénz van forgalomban.

Inkább az adósság túl sok.

A fiat valutákkal azonban ez már csak így megy. Mindig fennáll a kísértés, hogy többet nyomtassanak. Ezért van az, hogy eddig minden fiat valuta, ami valaha létezett előbb-utóbb összeomlott.

A pénznyomtatás nem old meg semmit, csupán a problémák jellege változik meg.

Akár hogyan nézzük, a vezetők idővel kifogynak a lépésekből és ezt egyre több ember látja. Talán ezért látja mindenki egyre pesszimistábban a gazdaság helyzetét.

Eddig is lefelé haladtunk, de most egy hirtelen töréshez értünk az úton.

Előző posztKövetkező poszt

20 hozzászólás

  1. Szia Kanku!
    Kerdeznem toled,hogy hogyan is fejeztem ki magam a masodik mondatom kezdetén?:–> “A magyarok egy része is…”

    Azt pedig nem igazan ertem,hogy mihez tette meg egyukunk az elso lépést.

    1. Ria! Tényleg ne haragudj, …de nekem az első mondatod volt az, ami nagy általánosításként jött le,….mivel szerintem a kárpátmedence lakosai is inkább csak azzal vannak elfoglalva, ami a televízióból “árad” meg a mindennapi megélhetéssel, tehát ők, szerintem, nem igazán gondolnak semmit magukról, persze ettől függetlenül, néhányan elhiszik ezt a “mi különbek vagyunk másoknál” szöveget, de ez elegyen az ő bajuk.
      Ami azt a bizonyos első lépést illeti……nos, nincs jelentősége, felejtsd el, valószínűleg én értettem félre.

      Kihasználom az alkalmat és ezt beszúrom ide csak, hogy tudjuk, hogy ki kinek a találmánya.
      http://mysterybabylon-watch.blogspot.de/2011/11/lucis-trust-behind-occupy-wall-street.html

    1. és mikor az amerikai polgár elhalad a benzinfaló jeepjével és a 150 forintos benzinével a lámpa mellett prüszkölve morgolódik:

      “a szemét kínaiak meg indiaiak mi francnak akarnak tovább “motorizálódni” miért nem jó nekik kézzel túrni a rizsföldeket még 5000 évig, mert így csak ez az eredménye, hogy a mi (usa polgár) Földünket tönkre teszik a tevékenységükkel…….atomot nekik!”

  2. Nekem ezen cikk alapját képező cikkekkel, híradásokkal az a problémám, hogy már tavaly év elejétől az Európai Unió összeomlását, az euro pénz értéktelenedését hirdeti, de még mindig nem jött el. Mivel magánbankok nyomtatják a pénzt eme földgolyón (Tudtommal csak Szíriában és Iránban nem), ezért el tudják dönteni, hogy a bolygó bármely gazdasága meddig működjön, mikor legyen gazdasági válság lokális és globális szinten. Tehát ha mégis csak lesz egy újabb fekete csütörtök, akkor azt is előre tervezetten ők fogják kivitelezni. Ergo xy elemző azt mondta, hogy majd nemsokára összeomlás lesz, ez számomra használhatatlan információ. Ennyire erővel én is kijelenthetem, hogy az EU össze fog omlani, mivel semmi sem tart örökké, de hogy mikor? Majd 🙂
    Ennél még a jelenések könyve is lényegre törőbben fogalmaz.
    Én nagyrészt osztom eme weboldalt kezelők nézeteit, tehát nem az itteni alapnézetekkel megyek szembe.

    1. Szertintem jól látod. Én is úgy gondolom, hogy megtervezett válságról van szó. Már valahol ment egy párbeszéd erről és az egyik podcastban is említettük, hogy nem is az a kérdés, hogy az EU/euró összeomlik-e vagy sem, hanem hogy milyen módszerekkel kerül hatalomra a világkormány. Dönthetnek úgy, hogy megtartják az eurót és kiterjesztik más országokra, kontinensekre, vagy új valutát vezetnek be. Összeomolhat az EU is és akkor lesz helyette egy másik szövetség. Ezek csupán részletkérdések.

      Amennyiben lehet hinni az információknak, a Bilderberg találkozón is tárgyálták, hogy lassú, elnyújtott válság legyen vagy hirtelen és nagyon súlyos. Úgy tűnik ők sem biztosak benne melyik “célravezetőbb” számukra.

      1. Kerestem információkat a 2012-es Bilderberg találkozón történet döntésekről, de nem találtam semmit. Ha te vagy valaki tud erről valamit, akkor kérem egy cikk vagy legalább egy hozzáírás keretében tegye már közzé.

        1. Ez még a 2011-es svájci találkozó után jött ki és sajnos nincs meg a link. A youtube-on tudnád megtalálni, nekem nem lesz rá időm. Azt hiszem Jim Tucker beszélt róla.

    2. Istennél vannak az idők!
      Bár Sátánnak adatott hatalom, a földön, de csak korlátozva. Azért nem mindent tehet meg, és nem bármikor. Különben már rég nem élne ember a földön.
      Az Illumminátusok, stb. ugyan az ő ( az ördög) kezében vannak, és őt szolgálják, de igazából neki nem lenne rá szüksége rájuk. ( nála ez csak játszás!) Az Igében olvashatjuk, hogy a fenevad a “Sátán hatalmas erejével” jön el. Nem akarok róla sokat, beszélni,( mert azt imádja) de, ha szabadon tehetne bármit, akkor már sok-sok galaxist tönkre vágott volna. Isten így teremtette, ilyen hatalmas erővel. Persze Istené mellett eltörpül, tehát azoknak akik Istenéi, és Jézus Krisztuséi, nem kell félniök. De azért hitpróbaként, nevelésként, stb. némi nagyon lightos, Isten által meghatározott mértékű ízelítőt szoktunk belőle kapni, és szerintem bármelyikünk megmondhatja, hogy nem szeretnénk több időt vele tölteni.
      A nagy nyomorúság alatt, lényegesen nagyobb hatalmat kap, mint amennyit a történelem során összesen, de az még mindig messze-messze alatta marad valódi hatalmának!

      Vagyis Isten az Isten!!!!!
      Amiért pedig még vár, az az, hogy minél többen megtérésre jussanak , hogy minél kevesebb elkárhozó legyen. De egyszer lejár a kegyelem ideje, és akkor majd azt mondja, hogy mehet!

  3. hát, ha ez az össze/el/szét/bomlás is olyan lesz mint ezen “szakértők” előző 20-30 ilyen jóslata, akkor megint nem lesz semmi….mint ahogy eddig sem jött be egy be/ki/össze/el dölés….

    viszont a nemzetállamokat sorban sikeresen vadásszák le fincsi rabszolgáknak ellenállás nélkül a tömegek egyetértő bólogatása közepette…..

    csak ezen az oldalon görögország már vagy 8x vált ki vgy rántotta magára az eut…..

    nem lesz semmi….

    1. Tul sokat kepzelnek magukrol a Karpat-medenceiek.A magyarok egy része is,amig itt nagyboldogasszonyoznak,addig semmi jot ne varjanak.Kulonben sem a foldrajzi adottsagok fognak megmenteni barkit is a végitélettol,hanem a Krisztusban valo hit….kizarolag csak az.

      1. Teljesen igazad van!
        Táltosoznak, sámánoznak, okkultak. Ha bekapcsolod a tv, hogy esetleg megnézz valami híradót, vagy híreket, minden csatornán jósolnak, energetizálnak ( vagy mit?!), tele van szennyel, szeméttel. Reklámokkal csábítják a népet, valóságshow-kal, minden ostoba sorozatokkal, ( hogy, hogy tedd tönkre a szomszédot, testvéred, barátod, stb.) hogy még véletlenül se figyeljenek az emberek a fontos dolgokra, ne hogy megtérjenek, ne hogy megmeneküljenek. És már ott tartunk, hogy figyelmeztetni se igazán tudod őket, mert annyira elkábította őket az ördög, a hazugságaival, hogy már “csak néznek ki a fejükből” rád, és látszik rajtuk, hogy nem csak, hogy nem értik miről beszélsz, de nem is érdekli őket. Mindegyik meg van győződve róla, hogy ” de hát ő nem bűnös”! Sőt szerintem már azt se hiszik el, hogy ők is meg fognak egyszer halni.( nem egy ember mondta: de hát én még nem akarok meghalni!!!!)

        1. kedves Ida és kedves Ria, úgy érzem, hogy egy kalap alá veszitek az összes Kárpát medencét,…..szerintem nincs ez jól így,a legtöbben mit sem tudnak a táltosokról meg a Kárpát medence “rezgéseiről” stb.-ről, úgy, hogy kérem szépen ne általánosítsunk.. .ez esetben sem. Az viszont, hogy egyre többen kezdtek hinni ezekben a burkolt newage-s dolgokban , az sajnos igaz….és egyben szomorú is,…de ilyen az ember, szereti az új dolgoknak….főleg, ha szépen van becsomagolva,…..vajuk be…jól ki van ez találva…… és nem csak ez, hanem ez is
          http://mysterybabylon-watch.blogspot.de/2011/11/what-do-muslims-pray-their-backs-to.html
          és lehetne ezt még sorolni.
          Tudom, hogy ti már tisztában vagytok ezekkel a dolgokkal, de lehet akad olyan aki még nem.
          Nem kioktatni akarok csak megjegyeztem,…..ma már egy esetben, egy kicsit durvábbra sikerült az egyik hozzászólásom mint kellett volna,….nem volt túl bölcs dolog részemről, de sajnos már nem tudom vissza csinálni.

          ps.Őrülök neki, hogy az egyiketek meg tette az első lépést….

          Üdv. kanku

        2. Kedves Kanku!

          Bocs, nem volt szándékomban általánosítani. Valószínűleg nem túl jól fejeztem, ki magam.
          Amivel egyetértettem a Riával, az az volt, hogy nagyon megnövekedett az okkult tevékenység az országban ( persze ez világszerte is jellemző! a bálvány imádás is az!), és ez mint Te is tudod Isten átkát hozza a népre.
          Azt pedig tudjuk, hogy a magyarságban is megvan az a tulajdonság, hogy sokat képzeljen magáról. Mint egyébként minden Istent és Úr Jézust nem ismerő emberben.
          Persze, mivel az utolsó időket éljük, ez várható is volt.

          Ezt meg nem tudom mire írtad!?
          “ps.Őrülök neki, hogy az egyiketek meg tette az első lépést?.”

        3. Most jutott eszembe: volt munkahelyemen egyik kolléganő ( fehér????)boszorkány suliba járt, praktizált, azután elment a katolikus templomba házasodni. Egy másik halottlátó sulit végzet, az is praktizál, meg valami “asztallal” nem tudom mit csinált. Három testvér, meg az anyjuk szintén “katolikus” volt,( Állítólag nagyon vallásosak”), ezotériáznak, meg tenyér jósolnak, meg nem tudom még mit csinálnak.
          Az egyikük büszke rá, hogy szűz, de összeszámolta, pár évvel ezelőttig kb. 169 pasival csókolózott.
          Kb. vagy 10-en voltunk összesen.

          Ezt csak “érdekességként” írtam le, nem akarok semmit megmagyarázni vele. Ria egyébként is azt írta, hogy ” néhány magyar”, de őszintén szólva én többre gondoltam.
          Az előtte lévő munkahelyemen is rendszeresen jártak némelyek ( az kevésbé beszélgetős volt) jósoltatni.

          Szóval imádkozzunk, könyörögjünk, mert nagyon itt van!

        4. kedves Ida,
          Mindent értek és köszönöm a válaszodat,…én csak elmondtam azt, amit akkor éreztem….. Elnézést kérek mindkettőtöktől, ha mondataim esetleg olyasmit sugalltak volna, ami számotokra nem volt szimpatikus, de ez, akkor, így sült el,….szerintem kár ezt tovább ragoznunk.
          Ami a mai okkultizmust new age-t jelenti, nos…van egy nővérem, aki elkezdett(kb 1 éve) a reikivel foglalkozni, mondtam neki többször, hogy felejtse el….., vegyen inkább egy bibliát és kezdje azt olvasgatni, mert ennek így nem lesz jó vége, ajánltam neki ezt az oldalt is, mondtam nézzen utána annak, hogy mi is az a newage meg az okkultizmus, honnan erednek stb stb, linkeket küldtem át neki,….aztán, egy idő után elkezdet úgy beszélni mint egy hívő, de ennek ellenére, továbbra is beszél kozmikus energiákról, szeretetről, pozitív gondolkodásról, “a múltkor az egyik ismerősömnek nagyon fájt a feje és felajánltam neki, hogy segítek,…képzeld…15 perc után azt mondta, hogy már nem fáj neki” vagy “Isten minden lénynek szerepet adott ebben a világban, ezért egy ideje, ha véletlenül betéved egy légy a lakásba nem csapon agyon, mind régen, hanem megkérem szépen, hogy távozón…és képzeld eltávozik”…….szóval, hidd el nekem Ida, tudom miről beszélünk. Régebb rátévedtem néhány web oldalra, első ránézésre keresztény oldalak, de ha jobban beleolvasol tele van newage-s dolgokkal “fény” “pozitív gondolkodás” “csakra pontok”, “ötödik dimenzió” ” és arkangyal hegyek, “akik a mi segítőink” stb stb, tehát nagyon ügyesen ötvözik ezt a két dolgok….és sokan azok közül, akik kereszténynek vallják magukat, de valójában azt sem tudják, hogy mi áll a bibliában és a newage-röl sem hallottak soha, könnyen beleesnek ebbe a hálóba. Időnként, a nővérem, átküld olyan fotókat, amiket a saját lakásában készített,….tele van az egész lakás valami fura gömbökkel (orbok?), de ő angyali jelenlétnek értelmezi,.. nekem nem jók a sejtéseim azokkal a gömbökkel kapcsolatban. Egyesek azt mondják, hogy csak a pór a levegőben……nálunk is fényképezett, ugyanazzal a géppel és a jelenség nem volt észlelhető…tehát, valami nem stimmel. Egyszer meg lefilmezett valamit, késő este, kint a magasban, a társasháza felett,….valami fény, sőt két fény jelenség is volt, perceken keresztül, melyek rezegtek, ugráltak ide oda, mikor közeledtek mikor eltávolodtak egymástól, stb,…..majd meg próbálom megszerezni a felvételt és talán itt közzé teszem.

  4. Kíváncsi vagyok meddig lehet a semmiből pénzt nyomni. Meddig bírja a rendszer. A jelek szerint nem sokáig…

Hozzászólás a(z) Rahar bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend