Gazdasági válság

Görögország kilép az eurózónából, ha akar, ha nem

Forrás: hat4uk.wordpress.com

Görögország nem élhet a semmiből augusztus végéig

A média figyelmének középpontjában, legalábbis pénzügyi téren, Spanyolország áll, pedig inkább Görögországgal kellene foglalkoznia.

A múlt hét során számos sokatmondó beszéd hangzott el a Bundestagban és bankföldön is. Görögország visszacsúszott. A mentőcsomag egyre inkább csak egy igen költséges viccnek tűnik.

Brüsszeli szóvivők szerint a következő részletet csak szeptemberben folyósítják.

Az IMF pedig nyíltan javasolta, hogy ne adjanak több pénzt a görögöknek. (Egyes források szerint a Valutaalap házon belül, tehát nem nyilvánosan, úgy döntött, hogy nem ad több pénzt az eurózónának.)

?Jelentős késések történtek [Görögország részéről] a program megvalósításában, a kettős parlamenti választások miatt,? nyilatkozta egy meg nem nevezett forrás, hozzátéve, hogy ?a következő összeg folyósításáról hamarosan döntés születik, bár nem valószínű, hogy szeptember előtt megtörténjen.?

Tehát szeptemberig nincs döntés, és gondosan kerülnek minden jelet, ami Görögország szempontjából pozitív döntésre utalhat.

Néhány nappal ezelőtt Alexis Tsipras, a Syriza párt vezetője arra bátorította az athéni kormányt, hogy utasítsa el a megszorító programot, mivel azt úgy állították össze, hogy mindenképpen csődöt eredményezzen Görögországban, amit az eurózónából történő kilépés követne. Akárhogyan is számoljuk, a pénz nem fog kitartani szeptemberig, ráadásul a brüsszeli megállapodás további adósságot generál.

Ambrose Evans-Pritchard, a Daily Telegraph újságírója, hasonló következtetésre jutott néhány nappal ezelőtt megjelent cikkében. Szerinte Görögországot szándékosan ?meg akarják fojtani?.

?Magányosnak érzem magam a görögök védelmében, ismerve a görög elit évtizedes bűneit, de azért az EU legfőbb hitelezőitől érkező álszent retorikát nehéz lenyelni, nem beszélve Brüsszel, Frankfurt és Washinton porhintéséről.

Philipp Roesler, német kancellár-helyettes, úgy érti, nem hajlandó egy fillért sem adni a görögöknek. Egy centet sem.

Az eddigi deficitet a nyugdíjalapok, a biztosítók, a bankok és magánrészvényesek nyelték le, akik kénytelenek voltak 75 százalékos veszteséget leírni, hűségük fejében, de most már egy centet sem lehet belőlük kipréselni.

Minden további segély a kormánytól kell, hogy jöjjön. Erről van itt szó.

Rendben, ezt értjük. De akkor ne próbálják megetetni az emberekkel, hogy Európa rendíthetetlen hűségéről van szó a monetáris unió iránt és hagyjuk a szép ígéreteket a békéről és a kölcsönös szívességekről.

Ez mind csak hideg számítás és egy jó adag hazugság.?

A Berlin-Brüsszel tengely már a görög kilépésre figyelmeztet. Könnyen lehet, hogy hat hónap múlva Alexis Tsipras személyében tisztelhetjük Görögország miniszterelnökét, az ország valutája pedig ismét a drachma lesz.

Kétlem, hogy ez katasztrófát hozna az EU számára, bár a Credit Agricole Banknak talán igen. Görögországnak kifejezetten javára válhat.

A verseny mindenesetre még mindig tart Athén és Berlin között, hogy melyikük lép ki elsőként a monetáris unióból. Meglátjuk?

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. Sziasztok!

    Más téma, de persze kicsit kapcsolódik. Miközben a gazdaság haldoklik nálunk bevezették a kutyák chippelését. Persze tudjuk ez is miért fontos. Egy kóbor kutyával sem lesz kevesebb! Ugyanakkor tökéletes tesztelés a humán alkalmazáshoz. ti mit gondoltok mennyi időnk van és mit tehetünk, ha eljön a pillanat, hogy mikrochipet akarnak belénk döfni. Kaphatunk mentességet pl. vallásgyakorlatra való hivatkozás alapján vagy simán kóborolhatunk valahol a pusztában? Vagy elragadtatás?

    1. Egy másik cikkhez már írtam, hogy jönnek később a többi állatok: Szlovákiában már a macskáknak és vadászgörényeknek is kötelező. Indiában a kígyók chipezését tették kötelezővé. Minden élőlény vonalkódot kap/kapott.
      Én nem fogok belemenni a háziállataim bechipelésébe, ezért aztán valszeg el kell majd viselnem az ezért kiróható büntetés közmunkában való ledolgozását…
      Oroszországban a bechipezés végső fázisát 2016 és 2025 közé tették a 2007 augusztus 7-i 311-es számú rendeletben. Mi el vagyunk maradva, úgyhogy valószínűleg majd csak a húszas években lesz, bár nem lehet tudni semmi biztosat, mert a kutyák ügyében most felgyorsítottak….
      Mentesség nem lesz alóla: a Sátán mindenkit szolgájának szeretne tudni és ehhez minden megtévesztő eszközt felhasznál. Pl a katolikus papoknak még a múlt században kiadták, hogy mit kell mondaniuk: “Kiközösítés terhe alatt parancsoljátok meg mindenkinek, aki Istent szereti, viselje a vadállat jelét. Ne nevezzétek azt a ?vadállat jelének?. http://katolikus-honlap.freeweb.hu/0904/szabad.htm
      Oroszul nem kicsi irodalma van annak, hogy mit tegyenek a keresztények ha ez a nap elkövetkezik. Ha valaki szeretné olvasgatni, kezdje ezzel: http://russkiysobor.com/
      Röviden összefoglalnám a több helyen olvasottak lényegét:
      1. Álljunk össze 10-20 fős csoportokba! Két fős kiscsoport nem életképes!
      S hiába van meg egy 10 fős csoport, ha az utolsó pillanatban a fele a fenevad jelét választja, és a városokban marad. Öt fő sem életképes együtt.
      2. Az álmessiás az akkortájt bekövetkező élelemhiányt használja fel hogy rávegye az embereket a jel felvételére. Tartalékolni hiábavaló, mert az éhínség fokozatosan következik be. Mindazonáltal legyen 10 napra elegendő kétszersültünk vagy más tartós élelmiszerünk (Jel 1,10) és praktikus ha már előzőleg edzettek vagyunk a böjtben, hogy kibírjuk a nehézségeket.
      2. Legyenek előre két csomagba összekészítve a holmijaink, mert kevés idő adnak majd a kimenetelre (a Drábik által fordított Szex és az új világrend egy téli és pénteki napra tesz az NWO bevezetését, ami amúgy egyezik az evangéliummal: Mt 24,20 !)
      2. A csomagban legyen ruha, cipő, só, gyufa, edények, lámpa, Szentírás, munkaeszközök mint fejsze, balta, fűrész, kalapács, véső, lapát, ásó, csavarhúzó stb. mint ami általában egy túlélő csomagba szoktak készíteni és személy szerint úgy gondoljuk, hogy szükségünk lesz rá.
      3. A ruháink legyenek terepmintásak, vagy vegyünk varrni való ilyen kész anyagot, mert vadászni fognak ránk ! Azok akik élelemért felveszik a fenevad bélyegét, fél év múlva csalódnak és belevetik magunkat az emberevésbe.
      4. Hideg időre is legyenek benne ruháink mert hideg lesz !
      5. A szerszámok azért kellenek hogy legyek eszközeink ház és tüzelő készítésre. Láttam a különböző földkunyhó terveket http://russkiysobor.com/zhiliekrov02.htm (hajdanán a partizánok ilyenekben éltek az erdőkben.) A tetejét jó lehet rejteni és földbe vájtsága miatt télen nem olyan hideg. Azért legyen sátor is a csomagban, hisz addig is kell lakni, amíg a kunyhó elkészül.
      6. Ajánlom egy túlélés kézikönyv beszerzését s az abban foglaltak készségszerű elsajátítását.
      7. Isten megrövidíti a napokat (Mt 24,22) bár ennek ellenére 1335 napot (Dán 12,12) kibírni nem lesz könnyű, de a jutalom annál nagyobb !

      A nagy nyomorúság előtti elragadtatás tündérmese ! Lesz elragadtatás, ahogy meg van írva, lehet csatlakozni Krisztus győzedelmes seregéhez, amikor majd eljön.

    2. Természetesen, kaphatunk, főleg a “vallás gyakorlásra” való tekintettel! Ekkor fogunk az életünk feláldozásával Jézus Krisztusról bizonyságot tenni. Persze más ” vallásúak” is lesznek talán, akik nem veszik fel a fenevad jelét, de azok vagy megtérnek, és az előző módon tesznek bizonyságot, vagy csak “egyszerűen” megölik őket. A Bibliában ez áll!
      Nem tudom, de nekem az a meglátásom ezzel kapcsolatban, hogy igazából nem arra kell készülni, hogy, hogyan bujdokoljunk el, hanem, hogy mindvégig kitartsunk, a hitvallásunk mellett! Hiszen amikor visszajön az Úr, a 7. év végén, úgyis megtörténik az első feltámadás! Amit még gondolok, hogy igazából akkor lesz még a kivégzés a legkíméletesebb,amikor még az elején tartunk, mert akkor még sokan leszünk, és valószínűleg( bár kitudja!?) nem fognak annyit vacakolni. Utána, ha már kevés az emberanyag, a jobb szórakozás érdekében befognak vetni komolyabb kínzásokat kivégzés előtt. Ekkor már szerintem közvetíteni is fogják, hiszen addigra már annyira át tudják programozni az emberek agyát, hogy ” a világért se hagynák ki”!
      Bár , ha a gladiátoros időszakra gondolunk, meg a többire, akkor nem is kell majd átprogramozás.
      Szóval ne a menekülésen járjon az agyunk, (az a mai technika mellett úgyse menne) hanem kérjük az Urat, hogy erősítsen meg bennünket, és adjon kitartást, mint a többi vértanúnak.

  2. Egy próféciában, azt olvastam, hogy amikor a Görögök “bebuknak”, akkor kezdődik a vég kezdete. A többi nemzet gyorsan fogja követni, mint a dominó!
    Azután jön a “szuper ember” és rendet rak!

  3. “a rántottából nem lehet már újra tojást csinálni” igaz-e, soros gyuri? hogy szakadt volna a fejed anyádba!

    1. Ahvel, itt egy “kicsit” elragadtattad magad,…..meg van rá minden jogod dühösnek lenni, de…..őrizzük meg a méltóságunkat .’) …ráadásul a Schwartz papa nem látogatója ennek az oldalnak.

      1. Az a helyzet, hogy o is csak egy szolga.
        Egy esetben elbukta az osszes vagyonat, sot meg annal is tobbet. Ekkor jelentkezett be Rockefellereknel az elkepzeleseivel. Azota mar csak egy babu…

        1. Fogalmam sincs milyen saját vagyonát bukott, volt e neki egyáltalán, de azt tudom kiknek a pénzét forgatta, forgatja,….ő csak egy egyelőre tolt bábú, aki nagyon “tehetséges” befektető, támogató és XXXXX ….és Rothschid-ékat szolgálja,…..Rockefeller kapcsolatairól nem olvastam, de könnyen lehet, hogy velük is kavar,………Viktort is neki köszönhetjük persze, ha nem ő van kiválasztva, már az egyetemen, akkor egy másikra esik a választás, így működnek ezek a dolgok….és, ha már itt tartunk Sorost sem a jósága miatt választották anno, hanem azért, amit csinált fiatal korában és azért mert Kelet európai volt…meg kazár,…állítólag.

          XXXXX=http://hu.wiktionary.org/wiki/filantr%C3%B3p 🙂

  4. miután simán, zökkenőmentesen, a nép LEGKISEBB ellenállása nélkül (az a pár 1000 kukaborogató ne tévesszen meg senkit) örökre adósrabszolgasorba kényszerítették a görögöket (is) és az életszínvonalat 30 évvel vetették vissza pár hónap alatt, innentől teljesen mindegy, hogy marad vagy kilép……

    nem kellett volna engedni, hogy egy senki által meg nem választott GoldmanSux bankár pár óra alatt 1000 évre meghatározza a görögök “jövőjét” …..azért idéző jeles mert nem lehet beszélni jövőről

    Izlandot kellett volna követni a spanyoloknak is meg a portugáloknak is és sorban jönnek majd olaszok és franciák is….

    de talán még lehet eszmélni……ha mindenki kb egyszerre mondaná fel a hiteleket örökre, akkor a világ országainak 99%-át nem fogják tudni tankokkal se “jobb belátásra” ösztönözni a világban hordái és az imf-el egyetemben….

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend