Gazdasági válság

Bill Buckler a Keynesianizmusról, mint világháborúról

Forrás: ZeroHedge.com

Ha nem megy, próbáld addig, amíg menni fog

A nagy befektetési bankokat és tőzsdéket irányító emberek kísértetiesen hasonlítanak az I. Világháborúban egymás ellen harcoló tábornokokra. Van egy régi katonai mondás arról, hogy micsoda balgaság a ?következő? háborút az előző módszereivel vívni. A modern időkben ennek igazságát leginkább az 1914 és 1918 között a nyugati fronton folyt események illusztrálják.

1914 hajnalán Európa már száz éve nem látott kontinentális háborút. A legtöbb tábornok és a két oldal politikai irányítói nem vették észre, hogy az 1815-ös Waterloo-i csata óta eltelt évek alatt a világtörténelem legnagyobb technológiai forradalma ment végbe. 1861 és 65 között mindkét oldal látta lezajlani az Amerikai Polgárháborút, ami kétséget kizáróan bebizonyította, hogy egy megalapozott védelmi pozíció ellen indított frontális támadás garantáltan vereséggel végződik. Mindkét oldal teljesen figyelmen kívül hagyta a tanultakat. A szó szerint ágyútölteléknek használt katonák fizették meg a hiányosság súlyos árát.

Ennek a makacs tudatlanságnak, ahogyan arról a történelemkönyvek beszámolnak, az antitézise volt a ?blitz? vérontása. Amikor 50 ezer ember elégtelennek bizonyult, 100 ezerre emelték a létszámot, majd 250 ezerre. Amikor egy óra előzetes bombázás nem volt elegendő, egész reggel folytatták, majd felemelték az időtartamot egy napra, azután majdnem egy egész hétre. A zászlóaljak mérete egyre nőtt, a szögesdrót egyre nagyobb területeket vett körül, az áldozatok száma és a pusztítás mértéke is egyre csak nőtt.

A tűzvonalban harcoló katonák mindkét oldalon gyorsan rájöttek, mennyire hiábavaló feladatra vállalkoztak vezetőik. Számukra azonban nem volt menekvés. Milliószámra haltak meg, miközben tábornokaik és a politikusok görcsösen ragaszkodtak céljaikhoz, hogy működésbe hozzák a működésképtelent. A frontális támadástól eltérő taktikákat szilárdan elutasították. A néhány alkalommal, amikor mégis ilyesmivel próbálkoztak – mint a Cambrai offenzíva esetében tankokkal, előzetes bombázás nélkül – erős nyomásra tették, és szándékosan kevés eszközt bocsátottak a csapatok rendelkezésére, hogy garantálják a biztos bukást. A véget, ami persze mindig eljön, a kimerülés hozta.

Négyévnyi hamis hajnal

Az I. Világháború 51 hónapig tartott, 1914 augusztusától 1918 novemberéig. Ha a jelentől 51 hónapot visszamegyünk, 2008 márciusához érünk, hat hónappal a Lehman válság beütése elé. Láthattunk-e bármilyen eltérést a mostani vezetők által jóváhagyott módszerekben, amelyekkel megpróbálják a világot kirángatni a pénzügyi mocsárból, a katonai vezetők által az I. Világháború alatt alkalmazott módszerekhez képest?

A válasz kristály tiszta. Nincs eltérés. Most is ugyanazt próbálják újra és újra. Amikor az 500 milliárd dolláros deficit nem elég a feladatra, az összeget ezer milliárdra emelték, majd csaknem kétezer milliárdra. Amikor a történelem valahai legalacsonyabb központi banki alapkamata nem hozta meg a várt hatást, a kamatot úgy ahogy van eltörölték. Miután a pénzügyi vérontást már nem lehetett többé figyelmen kívül hagyni, a hivatalosan jelentett számokat meghamisították vagy egyszerűen elhallgatták.

A 2008 óta eltelt minden egyes évben a hatalmon lévők bejelentették, hogy MOST MÁR tényleg itt a kilábalás. 2012 márciusában az akkor még francia elnök Nicolas Sarkozy bejelentette: ?Ma megoldottuk a problémát!?

Christine Lagarde, IMF vezér pedig azt mondta: ?A gazdasági tavasz a levegőben van.? Természetesen Barack Obama sem maradhatott ki a sorból. Ő is szemrebbenés nélkül jelentette: ?A kilábalás felgyorsulóban van. Amerika visszatér!? Ugyanezt a lemezt hallgattuk egész 2009, 2010 és 2011 során.

Az I. Világháborúban is hasonlóan alakult a helyzet, jóval azután, hogy a képzelt és a valós helyzet közötti különbség már groteszk mértéket öltött. Ma már csak egy hely van a világon, ahol még mindig makacsul ragaszkodnak a tudatlansághoz. Ez pedig a pénzpiac. Ott még mindig úgy gondolják, hogy a zászlóaljak méretét kell növelni.

Az egyetlen ?jó? dolog a háborúban

?Nagy? háború idején szinte minden figyelem a harcra összpontosul, a fronton és otthon egyaránt. Nem lehet úgy tenni, mintha nem történne semmi és nem lehet eltitkolni a háború okozta pusztítást és nyomort. A nagy háborúkból sokan nem térnek haza, igazi és fájdalmas veszteséget hagyva az otthonmaradtakra. A háború azonnali és látható veszteségeket okoz. Ezeket nem lehet szőnyeg alá söpörni.

Ma egy olyan pénzügyi tragédia közepén vagyunk, ami globálisabb, mint bármilyen múltbeli háború. Nincsenek ugyan lövészárkok, nincsenek lebombázott városok, és nem olvashatjuk az elesettek névsorát az újságokban és nem érkeznek ?sajnálattal tudatjuk Önnel? szavakkal kezdődő táviratok. A pusztítás ugyanakkor éppolyan valóságos, csak láthatatlan. Nincsenek elesettek, csak az élők számára vált nehezebbé a boldogulás. Nem lehet a múlt erőfeszítéseinek gyümölcseire támaszkodni a jövő kényelmének biztosítására és a biztonság, mint olyan megszűnt létezni. Ebben a pénzügyi háborúban a legtöbb embert ágyútölteléknek szánják. A nyugati front lövészárkaiban harcoló katonákhoz hasonlóan, sokan most is rájöttek, hogy ?tábornokaink? erőfeszítései hiábavalók (illetve öncélúak). Sokan megértették, hogy a válságnak nincs vége. Egyre többen jönnek rá, hogy soha nem is lesz, amíg ugyanazokkal a módszerekkel próbálják megoldani. Sokan nem látnak kiutat, hiszen megszokták, hogy ?tábornokaikhoz? forduljanak útmutatásért.

A politikusok és bankárok fölött álló, a piacokat meghatározó erők ezt az új háborút is régi eszközökkel akarják megvívni. Az I. Világháború tábornokai azt gondolták, hogy ha elég nagy zajt csapnak a bombákkal a támadás veszélye előbb utóbb elmúlik. A piaci erők úgy gondolják, hogy ha elég frissen nyomtatott pénzt tömnek a fülükbe, nem kell hallgatniuk ahogy a gazdaság recsegve ropogva összedől alattuk. ?Kevesebb beszéd, több élénkítés?? Ezt az üzenetet a Nagy Háború tábornokai jól értették volna. Akkor nem működött. Most sem fog.

Idők jelei: El lehet képzelni, mekkora lesz az emberek öröme, amikor valaki ?végre? előáll egy újszerű, forradalmi tervvel, ami tényleg megoldja a világ pénzügyi gondjait, elhozza a békét és biztonságot teremt szinte mindenhol. ?Az egész föld csodálta a fenevadat: imádták a sárkányt, hogy átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: “Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni?” (Jelenések 13:3-4)

Előző posztKövetkező poszt

9 hozzászólás

  1. B!

    A dollar ertekallosagaval es kipukkadasaval tulertekeltsegevel kapcsolatban vitatkoznek veled.
    A dollar jelenleg ugyanis alulertekelt. Barmennyire is furcsan hangzik.
    De nezzuk meg a fundamentumokat:
    Az euro bevezetesekor az euro/dollar kereszt 0.8 koruli erteken forgott (a mostani “valsagos” idoszakban 1.27 korul van ugyanezen ertek, de volt 1.50-nel is, mar a “valsag” 2008-as kirobbanasa ota).
    Mindazok ellenere igy van ez, hogy az EU ossz GDP-je, gazdasagi teljesitokepessege, piaca meg sem kozeliti az Egyesult Allamoket. Gondolom ebben egyetertunk. Az euro tulertekeltsege egy dolognak koszonheto igazan, az pedig az 500 euros cimlet. A feketegazdasagban (fegyver, kabitoszer, ekszer, emberanyag) ugyanis szinte kizarolag euroban forog az elszamolas, keszpenzben termeszetesen. Azon egyszeru oknal fogva, hogy az 500 euros cimletnek koszonhetoen a keszpenz joval kisebb helyet foglal, mintha ugyanaz az ertek 100 dollarosokban forogna.

    A “valsagrol” magarol nehany szot:
    A “valsag” nem letezik. Egy dolog letezik, azt ugy hivjak: adossag.
    Ez az egesz jelenlegi tortenetnek a lenyege. A vilag, a nemzetek, a kormanyzatok, az onkormanyzatok, az intezmenyek, a csaladok, az emberek nem kepesek akkora gazdasagi teljesitokepesseget felmutatni, mint amekkora osszegeket elkoltottek, es adossagkent felhalmoztak az elmult evtizedekben. De ezeket az osszegeket, – amik most adossag formajaban jelentkeznek, amiket mindenki elkoltott – valaki odaadta. Meghozza eleg ugyesen adta. Ugyanis a kolcsonadott osszeg toredekevel sem kellett rendelkeznie ehhez. A bankrendszer az egesz folyamatot lehetove tette. Sot! Meg versenyeztek is rajta, hogy ki tudja evrol-evre a legnagyobb hiteleket kihelyezni. De a penz valahonnan jott.
    Tipikusan jo peldaja ennek Gorogorszag helyzete. Akik be sem kerulhettek volna az EU-ba, ha a Goldman Sachs nem kozmetikazza a koltsegvetesuket folyamatosan. Kozmetikazta. Bekerultek. Azutan mino csoda, Gorogorszag volt az az orszag, amely a szamara rendelkezesre bocsatott hitelekbol a legtobb bovli CDS-t vasarolta, szinten a Goldman iranyitasa alatt… Amikor az ingatlanlufi kipukkadt, a gorogok eleg rosszul jartak. Penz elszallt, adossag pedig az egekben.
    Nehany link a temarol, ezeket erdemes elolvasni:
    http://hetivalasz.hu/vilag/europai-egyesult-allamok-43600
    http://magyardiplo.hu/kezdlap/236-az-amerikai-elnoekoek-joennek-mennek-a-goldman-sachs-marad
    http://radikalisbal.blogspot.com/2012/02/hala-europanak-diktaturahoz.html

    A legfobb kerdes, hogy MIERT? tortenik mindez vajon?
    Ma mindenhol az adossag az ur. Minden errol szol. A globalis politikatol kezdve, le egeszen a nemzeteken es kormanyaikon keresztul a maganszemelyekig. A hitelboveben (ami nem veletlenul volt, mint ahogy emlitettem is) ugyanis mindenki joval afelett koltekezett, mint amennyit valojaban megtehetett volna. Mindenki eladosodott. Az eladosodottsag folyik a csapbol is. Ez a tema. Ez a tematika. Ettol felunk. Mi lesz, ha ez kipukkad? Csodbe megy az orszag. Vilaghaboru. Ehinsegek. Kaosz.
    Az egesz tortenet es problema gyokere a kamat problematikaja. Egy kozepes matematikus az egesz folyamat lenyeget es a kamatbol adodo osszeomlas szuksegszeruseget egyszeruen fel tudja merni. Igy valoszinuleg ez sem veletlenul alakult igy.
    Ezt a videot erdemes megnezni (Bernard Senf kozgazdasz professzor eloadasa a kamat problematikajarol egyszeruen):
    http://www.youtube.com/watch?v=2UJunOWP2Ro

    De ez a jelenlegi tematika sem veletlenul zajlik. A felelem legkoreben letrehozza az igenyt. Mindenki a megoldast varja. Hiszen nem akarunk kaoszban elni. “Valaki oldja mar meg ezt az egeszet.” A messiasvaras elkezdodott.

    Szereny szemelyes velemenyem szerint elrettento peldakent lesznek zavargasok, talan ehinsegek, talan egy-egy polgarhaboru is. De! Ez egy iranyitott, diktalt valsag. Az iranyito pedig nem akarja elvesziteni az uralmat a gepezet felett. Ezert nagy osszeomlas nem lesz.
    Ez csak a szinpad. Ezert nem hiszek abban, hogy a dollar bedolne. Az mar ugyanis tenyleges kaoszt okozna. Biztos pontok pedig kellenek. Igy szerintem meg a dollar lehetseges bedolese elott meglesz a megoldas. Es ezert is nyomtatjak oly boszen. Es ezert nem kell a nyomttas moge fedezet, mar evtizedek ota.

    Es hogy mi lehet a megoldas?
    Pofon egyszeru! Raadasul bibliai alapu. A megoldas nem mas, mint egy szovetseg. Szovetseg az emberek, a kormanyok, es minden szereplo kozott: uj lapot kezdunk, tabula rasa, es elengedjuk az adossagot. Az osszeset egymas kozott.
    Ugyanis nincs mas megoldas.
    A megoldassal fellepo szemely valoszinuleg igen nepszeruve valik. Valoszinuleg javaslatot tesz egy uj, globalis deviza keszpenz nelkuli bevezetesere. Ehgyuttal javasolja, hogy mivel nem letezik atvaltasi ertek a korabbi devizakhoz viszonyitva – es ilyet megallapitani sem lehet – ezert kovetkezeskepp az osszes adossagot a vilagon el kell engedni. Mindenki ujjongani fog e hir hallatan. Es a sarkany igy atadja hatalmat a fenevadnak onkent es dalolva.
    Es hogy miert is lenne ez bibliai? Csak annyiban, hogy az izraelitak is gyakoroltak ezt. Ugyanis a torvenyeik szerint 50 evente el kellett engedni a nepen belul egymasnak minden adossagot. Igy minden generacio eleteben legalabb egyszer megtortent, hogy a nep felszabadult a kamat problematikaja alol, es megszuntek adossagai.

    Persze ez csak az en szemelyes velemenyem. Gondoljatok tovabb…

    1. Sharky!

      A kettőnk által leírtak nem ütik egymást…és ennek azért örülök, mert ezek szerint nem egyedül vagyok “bolond” ebben a világban!
      Az adósság, kamat, mint globális probléma azért nem írtam, mert nem ezek létezésével van a probléma. Hanem a banki tartalékráta rendszerrel…
      Az otp tartalék rátája olyan 3 % körül van! Tehát 100 ft kihelyezett hitel fedezete 3ft! De a többi külföldi bank tartalékrátája sem sokkal jobb, már ha jobb ennél!
      97ft még meg nem termelt jószág(javak) után is kamatteher van, ami egyrészt nem létezik másrészt nem is biztos hogy fog létezni…
      A 97ft vagy 97% pedig olyan túlpörgést okoz a gazdaságban, amely a jelenlegi fogyasztói társadalmat produkálta, ahol a megvett termékről tudjuk, hogy a garanciális idő után(néha annyira rossz a termék hogy előtte is) biztos hogy a szemétbe tehetjük. Mértéktelen pazarlás, a nem létező igény keltése, beépített avulás. Ezek Legalább annyira “mérgezőek” , mint a 97%!
      A jelenlegi tartalékráta rendszer mértéktelen gazdagságot és hatalmat koncentrál a bankok kezében, miközben felelősséget nem vállalnak, mert ők is tudják, hogy “túl nagy hogy elbukjon” kategóriában vannak…és ezzel vissza is élnek minden arc pirulás nélkül.
      Ha már Bibiliai példával éltél, akkor a bankrendszer “megváltóját” az araboknál kell keresni, mert ott tilos kamatot szedni a hitel után, hanem a megvalósuló jószág(javak) haszna után kap részt a bank. Ha rosszul helyezi ki a hitelt a bank, akkor ő is kárvallottja lesz, mert nem adós-hitelező viszony alakul ki, hanem egyfajta “részvényesi”.
      Legalábbis ez az elmélet…
      A dollár válság…már pedig jönni fog…
      A dollár a piaci elszámoló szerepe erősen, tendenciózusan hanyatlik, Kína-Japán, Kína-Oroszország, India-Kína, Kína-Irán, India-Irán…stb egymást közti kereskedelemben kihagyják a dollárt, mint eddig használt mindenki által elfogadott elszámolási egységet…a többi már csak kereslet-kínálat viszony.
      Amire nincs szükség annak csökken az “ára”, ha még többet, és egyre többet dobok piacra ebből az “áruból”, akkor még jobban és jobban csökken az “ára”….
      De a dollár 10-20-50 évvel ezelőtti értéktöbblete jelzi hogy van és nem is kicsi a dollár leértékelődése.
      Az utóbbi 5 évben drasztikusan megnőtt a forgalomban lévő dollár mennyiség ez előbb utóbb jelentkezni fog….hogy mennyire “vad” formában azt csak a ….tudja!

      A zsidók csak egymás közt engedik el a kölcsönöket….és ezeket a szokásokat is csak az ortodox zsidók tartják már ha tartják…
      A nem zsidókat, nem tartják embernek….

      Megoldás?!
      Csak egyéni megoldást tudok….
      El lehet menni amisnak, vagy mormonnak ezzel az államot vagy a pénzrendszer hatalmát lecseréled egy szektásra!
      Vagy veszel pár hektár földet és ki sem jössz onnan!

    2. Már bocs de pont, hogy Te leledzel hatalmas tévedésben és nyalod be a mainstream média populista dumáját azzal kapcsolatban, hogy az emberek túlköltekeztek!!!

      Az első lopást kellene megszüntetni azaz az alacsony kizsákmányoló munkabéreket, melyek jelenleg durvábbak mint a rabszolgatartó időszakban ahol adtak koszt kvártélyt de fizetést nem a munkádért, most adnak fizetést ami elég a koszt kvártélyra de leginkább most már ARRA SEM!!!!

      Milyen érdekes, hogy azok az országok ahol kirugtág az MF-et hirtelen 3x annyi pénz marad a Nemzetnél!!!! (pl Izland, Argentína).

      És rögtön van pénz nyugdíjra kórházra iskolára.

      Az hogy ez emberek többet költenek mint megtermelnek : HAZUGSÁG!!!!

      Az már igaz hogy minden megtermelt összeg 80-90% Világbanknál landol kb….

      1. Javaslom olvass utana egy kicsit jobban:

        nyilasi.hu

        2012.06.29. Csupán bulvárkacsa a görög válság

        Ajanlom figyelmedbe.

  2. A szerző óriási tévedésben van!!!!!!!!!!!
    Ezt a háborút (egyébként egyiket sem) nem “értünk”, hanem ellenünk vívják!
    Nem akarják megoldani az adósság vagy gazdaság problémáit….hanem a saját jól megkonstruált terveiket véghezvinni!!!
    Naivság…helyett inkább manipuláció szagú a cikk, mert egyrészt szűk látókörűséget feltételez, másrészt felületes…….
    A gazdaság, politikai hatalom ilyen fajta elválasztása végzetes hiba….kb olyan , mikor hétvégén kirándulunk és kategorizáljuk, hogy ez fa, ez bokor, ez virág….nem ez komplexen egy erdő….
    Szép nagy fákat, bokrokat láthatunk, mint a túlnövekedett hatalmi gazdasági (multi), politikai, katonai struktúrákat, amiknek a céljuk hogy egyre nagyobbra, terebélyesebbre nőjenek, akár egymás kárára is….a talajjal, amin élnek, meg pont annyira foglalkoznak, amennyire éppen csak szükséges. A legrosszabb talán az, hogy ennek a komplett erdőnek gazdája(i) is van, ugyanis több kutatás is bizonyossá tette, hogy a multicégek és tulajdonosi, akik egyébként jórészt kereszt tulajdonlási rendszerben is vannak egymással nem több mint kb 200 db anyacég vezethető vissza!!! 200 cég uralja a világot…abba már veszélyes is belegondolni, hogy ezt a 200 körüli céget valójában mennyi ember, érdekcsoport tulajdonolja?!
    Ilyen mértékű hatalom koncentráció mellett lehet egyáltalán a még meglevő nemzetállamok kormányaira mutogatni bármiért is?! Egyszerű bábok…Obamababa, Orbánbaba…
    A szerző háborús hasonlata annyira sánta, hogy lába sincs….beállt abba a sorba, akik megették a gazdasági elemzők vagy bármilyen “próféta”, a média sulykolta hülyeségeket.
    Az a felvetés, hogy a FED pénz nyomtatása olyan ,mint a I. világháborús lövészárok harc ez félelmetes…. (nem a piacra ontott dollár gazdasági teljesítménye “halott katona”, hanem egy pénzügyi mega-giga atombombát élsítettek és várhatjuk mikor jár le a visszaszámláló)
    A FED által forgalomban tartott pénz/dollár mennyiség az utóbbi 5 éven MEGSOKSZOROZÓDOTT…..nem 1x vagy 2x…
    Ez csak annyit jelen hogy világ szinten romlik/inflálódik a dollár értéke, ami csak annyit jelent, hogy az infláció/dollár értékének csökkenése miatt, jobb esetben drágulás, rosszabb esetben összeomlás jöhet!!! Görög, spanyol, olasz….de majd jön az usa is, csak még nem ez van porondon, de jönni fog! Kína, Japán, India, Irán, Oroszország részben már nem dollár alapon (arany, saját valuta) számolnak el egymást közt olaj, és egyéb gazdasági termékeket….ha meg nem használnak dollárt, és a FED “pénznyomtatással” együtt előbb utóbb beérik, és lesz belőle egy szép nagy … nem tudom mi de durva lesz! Hiperinflációs dollár válság, aminek a eleje-közepe-vége, kirobbanása-lefolyása-agresszivitása megjóslása még az ezt megtervezőknek is bizonytalan. Véletlen, elkerülhetelen?! …nem…
    A kérdés hogy miért?! Egyrészt az USA adósságállománya a legnagyobb a világon és ugyanúgy visszafizethetetlen, mint a görög, spanyol,stb…másrészt infláció/hiperinfláció/dollár összeomlás, további tőke koncentrációt hoz globális szinten, mert csak az igen gazdag és óriás cégek maradnak talpon és emellett, felvásárolják vagy tönkreteszik a szűkülő piaci lehetőségek/túlkapacitási veszteségek, “anyabank” nélküli, pénzügyi/hitel gondokkal küzdő cégeket, mint ahogy eddig is ez történt minden “válság” alatt!

Hozzászólás a(z) B bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend