Háborúk

Panetta szerint az USA készen áll Irán megtámadására

Forrás: Infowars.com

Vasárnap Leon Panetta, az Egyesült Államok védelmi minisztere kijelentette, hogy az Egyesült Államok ?katonai szempontból készen áll? Irán megtámadására, szokás szerint az ország atomprogramját hozva fel ürügyként.

Panetta nyilatkozata az USA és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által Bagdadban tartott tárgyalások után hangzott el.

?Szerintem a tárgyalások tartalmi szempontból teljesen eredménytelenek voltak,? mondta egy iráni diplomata a McClatchy-nek pénteken. ?Minél többet tárgyalnak annál rosszabb a helyzet.?

Hiába a hajlandóság Irán részéről a tárgyalások folytatására, egy magas beosztású amerikai tisztviselő szerint keményebb szankciók várnak az iszlám köztársaságra. Az Egyesült Államok és Izrael úgy gondolják, hogy Irán csupán azért vesz részt a tárgyalássorozatban, amelynek következő, harmadik fordulójára júniusban kerül sor Moszkvában, hogy időt nyerjen atomprogramja folytatásához.

?Komoly kétségeink vannak afelől, hogy megegyezésre juthatunk Iránnal, de muszáj kimerítenünk a diplomáciai lehetőségeket, mert minden egyéb alternatíva, akár egy iráni atomhatalomról, akár regionális háborúról lenne szó, nagyon komoly,? idézte az izraeli katonai rádió az amerikai tisztviselőt.

?Sajnálatos módon, az Irán és a P5+1 hatalmak között újonnan létrejött bizalom veszélyben van, mert az izraeli követeléseket visszhangzó nyugati politikusok ragaszkodnak hozzá, hogy Irán hagyjon fel urániumdúsító tevékenységével és állítsa le földalatti létesítményét Fordo-ban, annak ellenére, hogy az az IAEA folyamatos ellenőrzése alatt áll,? írta a New York Times, még a bagdadi tárgyalás előtt megjelent op-ed cikkében.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei 27 százalékos tisztaságúra dúsított uránium nyomait találták a fordói létesítményben februári ellenőrzésük során. Diplomaták szerint elképzelhető, hogy az iráni technikusok rosszul kalibrálták centrifugáikat, írja a McClatchy.

Atomfegyver előállításához 90 százalékos tisztaságú urániumra van szükség.

Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a tárgyalások csak abban az esetben lehetnek sikeresek, ha Irán teljesen felhagy az urániumdúsítással, teljes, eddig előállított dúsított urániumkészletét elszállíttatja az országból és bezárja Qom-ban található földalatti urániumdúsító létesítményét, írta az Associated Press május 9-én.

Ehud Barak, izraeli védelmi miniszter szerint Irán hamarosan eléri az ?immunis zónát?, ami katonai lépést eredményezne.

?Minden fajta eshetőségre készen állunk, hogy megvédjük magunkat,? nyilatkozta Panetta az ABC csatorna This Week című műsorában. ?Az alapvető álláspont, hogy sem az Egyesült Államok sem a nemzetközi közösség nem fogja hagyni, hogy Irán atomfegyvert állítson elő.?

Panetta nyilván a helyettes izraeli védelmi miniszter spekulatív kijelentésére alapozza megjegyzését, aki még februárban mondta, hogy Irán egy 10.000 kilométer hatótávolságú rakéta kifejlesztésén dolgozik, ami az Egyesült Államokat is elérheti.

Moshe Yaalon azt mondta, hogy a rakétát arra tervezték, hogy eltalálja a ?Nagy Sátánt?, hogy Iránban az Egyesült Államokat nevezik. ?Ezt az Egyesült Államoknak szánták, nem nekünk.?

Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. Undorító, közönséges és szánalmas ez a színjáték, amit Izrael és az usa előad.
    A tárgyalások 3.fordulóján júniusban az oroszok -bízom benne-, keményen és határozottan kiosztják a “katonai szempontból készen álló” usa-t és Izraelt ! ( Ez a 2 ország mindig is “készen állt katonai szempontból” és ezt az egész világ tétlenül tűri !)
    Nem mintha a többi résztvevő (ENSZ Bizt.Tan., és az izraeli ukászra kibicként bólogató nyugati pojáca-politikusok nem érdemelnének meg egy nagy v@l@gbarúgást!

    1. Azt szoktak mondani “az eletben semmi sincs ingyen”…..

      http://www.pakalertpress.com/2012/05/23/obama-donates-7-alaskanamerican-islands-to-putin-for-zero-dollars/

      Vagy megis van? Na de most komolyan, miert adta oda, az iden, Barry az oroszoknak, latszolag ingyen, azt a 7 Alaszkai szigetet?..szigetek, ahhol meg, tobb milliardnyi hordo olaj var kitermelesre? A targyalas titokban zajlott le es Alalszka allam kepviseloit meg sem hivtak. Egy ember, egy tolvonas es kesz, tortenelmet irodott,…Micsoda?erkolcsi dolgok? demokratikus megkozelites? ugyan kerem!…ez nem tarozik az emberekre,…ok csak menyenek szavazni, ha majd eljon az ideje, legyen az amit “ok akarnak, amit a tobbseg akar” mert a demokracia igy mukodik.

  2. Panetta és Barak össze-vissza beszél zagyvaságokat.Hozzáteszem, tudatosan, mert csak úgy dől belőlük a nagyhatalmi arrogancia. Hazudoznak, mint Irak megtámadásakor, lételemükké vált a hazudozás átlátszó aljas céljaik megvalósítására. Ezt dumát csak a hülye veszi be. Oly közel fekszik a két ország -Irán és Izrael- egymáshoz, hogy atomot bevetni mindkét részről kész öngyilkosság lenne. Márpedig az oroszok megmondták: -Teherán megtámadása egyenlő Moszkva megtámadásával! Irael hivatalosan atomhatalom tessék mondani ? Mert nem hivatalos hírszerzési adatok szerint Izrael minimum 200 atomtöltettel rendelkezik az USA felügyelete mellett.Ja persze ott a kettős mérce: -majd én megmondom hogy neked mit szabad és mit nem szabad. Úgy érzik erőből diktálhatnak bárkinek -“tudod az első pofon a legnagyobb…” Izrael persze a NAÜ-t vizsgálódni sem engedte, mert van éppen elég takargatni valója a világ előtt. Az NWO tervei szerint meg kell rendezni a 3. világháborút. Az utolsót! Mert azzá fog eszkalálódni. Győztes és vesztes fél a “homo radioactívus” lesz egy kupac porban. Megkérdőjelezem Panetta és Barak urak épelméjűségét pártolóikkal együtt.

    1. Nem fog kelleni hozza sok ido es a tobbi gadget is kovetni fogja a “trendet”, mar egy jo ideje jatszok azzal a gondolattal, hogy hamarosan akar a kivetitokon, kijelzokon, monitorokon keresztul is figyelni fognak tudni minket, nem fog kelleni hozza hagyomanos kamera,…..nagyon futurisztikus lennek? Nem tudom. A szkeptikusoknak pedig felhivnam a figyelmuket arra a kis jelensegre, hogy mikozben minden termek dragul, az egyre szofisztikaltabb,egyre nagyobb uj Tv-k pedig egyre olcsobbak,…fel tunt ez mar valakinek? A tobbi termek(nem csak muszaki cikkek) arbeli emelkedeset azzal indokoljak, hogy dragulnak az energiahordozok es ezekbol kifolyolag az alapanyagok, a logisztika, stb………..Ok, ok, de akkor vajon miert nem dragulnak a Tv-k? Sot, ezek az arak csokkeno tendenciat mutat,….hol van itt a kutya elasva? kerdezem en.

      1. Nekem igen…. szvsz azt készítik elő hogy mindenki/bárki láthassa az eljövendő zsidó álmessiást… 3D-ben…és kapcsolatba léphessen vele s részt vehessen a sztárkultuszban amit majd köré építenek…..hogy tudsz ellenállni ha látod valósághű 3D-ben hogy mennyire szimpatikus vezető és mennyi jót tesz az emberiséggel ??
        Lucifernek nincsenek meg azok a képességei mint Jézus Krisztusnak, ezért a hiányzót technikával pótolja: ezt előkészítendő van ez a mostani pár évszázados technikai fejlődés. Még nem értünk el a csúcsra!

  3. Kedves Thea, most lattam, hogy post formaba jelent meg, ok igy meg jobb, a masodik probalkozasomat nem kell megjelenitened, remelem ez meg idoben atmegy.

Hozzászólás a(z) bumszli bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend