?Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.? – Máté 24:7
A világ sorsának alakulását szorosan követő emberek figyelmének középpontjában az Irán körül kialakult helyzet áll. Egy esetleges Irán ellen indított támadás, amellett, hogy még több szenvedést és pusztítást hozna amúgy is meggyötört bolygónkra, az egész világra komoly hatással lenne és egy sor más, az idők jelei szempontjából is jelentőségteljes eseményt indíthat el. Az utolsó időkre vonatkozó, Ezékiel könyvében olvasható Bibliai próféciák is említik Iránt, azaz Perzsiát, ahogy akkor nevezték, mint Oroszország (Magóg) egyik szövetségesét (Ezékiel 38:5).
Ebben a podcast adásban Joseph és Johnny az Irán körül kialakult helyzetről, illetve az utóbbi időkben egyre nagyobb intenzitással és gyakorisággal tapasztalható földrengésekről beszélgetnek.
Lejátszás (00:27:12):
Javaslatok, kérdések a podcast adásokkal kapcsolatban
iTunes | Mobil podcast oldal | Letöltés (Jobb egérgomb) | Embed kód:
Sziasztok, javaslom nézegetni Reveal Hidden Reality videóit a Youtub-on. Nagyon sokmindenre rájött ő is, többek között arra is, hogy nem mindenki, aki a nagy nyilvánosság előtt azt mondja, Jézus az én Uram, követi igazán Jézust, sőt igazából Sátánt szolgálja, a szabadkőműves társaságok beépített embereként. Többek között a nyelveken szólásról is készített egy tanulmányt, bemutatva egy gyülekezetet, ahol sokan hangosan óbégattak különféle nyelveken ugyanazt a szöveget ismételgetve, ami összeegyeztethetetlen a rend Istenével. Jómagam a Tanúknál tanulmányoztam a Bibliát behatóbban, itt alakult ki igazi Isten hitem. De valamiért nem tudtam csatlakozni hozzájuk, sokszor erőszakosnak tűntek. Amúgy a tagok rendes, szelíd emberek, bár némelyek erőszakosabbak a térítést illetően. Aztán olvasgattam sokmindent, többször hirdették már Jézus visszajövetelének napját, ami nem következett be. Annak ellenére, hogy a Biblia azt mondja, hogy azt a napot csak Isten ismeri, a vezető testületük többször próbálta kitalálni ezt az időpontot. Viszont a Biblia az mondja, hogy amelyik prófétának nem teljesülnek az ígéretei, az hamis próféta. Erre vajon milyen választ adnak ők? Úgyhogy ma már mindennek utánajárok, és megpróbálok hiteles információkra támaszkodni, nem zsigerből elfogadni dolgokat. Ezt tanácsolom mindenkinek. Itt egy videó a nem igazi kereszténységről, azaz a Sátán titkos imádóiról : http://www.youtube.com/watch?v=2Gb4Osu3ZlQ&feature=plcp
Btw NASA, how can anyone trust NASA? they mooned everyone 40 years ago, in 1969.
http://www.youtube.com/watch?v=GJdPVPR8BDE
http://www.aulis.com/jackstudies_index1.html
Ezzel már Nemere is foglalkozott a rejtélyes elődök című könyvében, ami nem egy mai darab. Őt sikerült anno agyonhallgatni, azzal, hogy sci-fi író, nem valósak az adatai. Pedig….
Sziasztok.
Egy kérdésem lenne.Az alábbi lelet milyen módon magyarázható meg?!
Tegyük hozzá,nem egyedüli esetről van szó.
250 ezer éves tárgyról beszélünk!
http://www.mon.hu/rejtely-negyedmillio-eves-aluminium/1965352
Miként lehetséges ez?Svájci kutatók netán tévednek a radiokarbonos kormeghatározást illetően?Rendben legyen úgy,de ilyen mértékben ez kizárható.
Szóval úgy gondolom ez több mint érdekes.
Remélem tudsz angolul. Ezen a linken megtalálod a részletes választ, nemcsak a radiokarbonos, de a többi kormeghatározó módszerrel kapcsolatos problémákra is, olyan szakemberektől, akik életük jelentős részében ezzel foglalkoztak:
http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-6a.htm
Köszönöm kedves Thea.
Maga az írás tulajdonképpen és összegezve azt részletezi,hogy a radiokarbonos kormeghatározás tévedhet bizonyos mértékben pl kövek esetében,de ilyen mértékű tévedés a mai technológiát ismerve szinte kizárt(100-200 ezer év).
Nem mellékesen itt alumíniumról van szó,nem egy kődarabról.Az utóbbi esetében legnehezebb meghatározni az adott kort.Félreértés ne legyen én senkit sem szeretnék meggyőzni!Mint már említettem nem csupán egy esetről beszélhetünk régészeti leletek esetében.
Itt van példának okáért a Hold keletkezése,maga a NASA már tisztázta miként is ment ez végbe anno a történelmi idők előtt:
“Egy hatalmas robbanás során keletkezett: az ősi Föld egy Mars-méretű égitesttel ütközött össze. Emiatt bolygónk külső rétegének egy része lerobbant, és az anyagból a Föld körüli pályára is jutott. Ebből a törmelékből állt össze a Hold”
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20120321-vandorlo-vizmolekulak-omlasok-a-keregben-tamadt-repedesek-es-egyeb-aktiv.html
Ez miért érdekes?Nos,azért mert szorosan kapcsolódik a teremtéstörténethez.Ez folyamat pedig amely ma már bizonyítottan tény,olvasható egy igen ősi több mint 6000 ezer éves eposzban(Régészeti lelet ismételten)Meglepő módon szinte teljesen azonos a NASA illetve a leleten található megállapítás.Ez pedig nem a Biblia mert az ugye közel sem 6000 ezer éves…..ezzel nem kritizálni szándékozom mielőtt félreértés lenne!
Csupán arra szerettem volna rávilágítani miszerint az adott írás egy sokkal régebbi teremtéstörténetből vette át az alapokat,ez főleg az Ószövetségre igaz.Mert maga az özönvíz sem Noé története,az csak a héber megfelelője….ahogy Ádám és az Éden elnevezés is.Ezek pedig alapok a témát illetően.
Tehát amondó vagyok nem biztos,hogy olyan egyszerű ez a téma,ahogy a megoldás avagy a teljes igazság sem fekete vagy fehér.Úgy lettünk teremtve mondom én mint laikus,hogy gondolkozzunk(talán ez sem véletlen)a magolásnak nincs értelme,mert az közel sem jelenti azt miszerint értjük is a tananyagot:)
Röviden,a tényeket sem ártana sok esetben figyelembe venni.Mert ugye azt tudjuk ezek makacs dolgok….nem vagyok ateista,de azt közel sem hiszem el,hogy az Univerzum 6 nap alatt teremtetett….
Szerencsére látom az angollal nincs gond, úgyhogy ajánlanám a belinkelt oldal többi részét is (http://evolutionfacts.com/Handbook%20TOC.htm), de ezt a fejezetet még mindenképpen: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-4a.htm ahol a holdról is szó esik.
Ebben a fejezetben pedig olvashatsz más népek teremtés illetve özönvíz történeteiről, amelyek létezése azt bizonyítja, hogy az özönvíz valóban megtörtént és az egész világot érintette, a teremtés történetével is ugyanez a helyzet: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-14a.htm
Ezek igazából mind megerősítik és alátámasztják a Bibliában leírtakat.
Az özönvíz megtörtént ez nem kétséges,ezért igaz a Bibliában is.
Amennyiben jól értem a Chapter 14a Genezis Mózes első könyvére hivatkozik?!Különböző népek elbeszélésében is szerepel az özönvíz az írás szerint:Kína,India,Görög,Germán,Egyiptom,Dél-Amerika stb.
Viszont maga a kiindulópont az Mózes első könyve amennyiben nem tévedek?
Az özönvíz esetében arról van szó, hogy ezek a Noé után kialakult népek mind első/másod/harmad kézből, saját felmenőiktől hallották a történetet, és az a tény, hogy a legfontosabb adatok szinte valamennyiben egyeznek, megerősíti a Mózes által leírt történetet. Tehát a különböző kultúrák nem egymástól vették át. Akkoriban ráadásul az emberek sokkal tovább éltek. Ádám például ismerhette Noét. Noé fia, Sem ismerhette Ábrahámot, Izsákot és Jákobot is.
Az egyik legérdekesebb dolog, hogy a kínai képírás, ami a Harvard kínai könyvtára szerint röviddel az özönvíz után jött létre (kb. i.e. 2500-ban), szintén megörökítette, nemcsak az özönvíz, de a teremtés történetét is.
Erről részletesen olvashatsz ebben a könyvben, nagyon érdekes: http://www.amazon.com/The-Discovery-Genesis-Chinese-Language/dp/0570037921
Viszont a szerző egy népet érdekes módon nem említett.Melyik lenne az?Nos,a világ első civilizációja amely nem más mint a Sumér.
-Úr város alapítása i.e. 4000-
A Sumér teremtéstörténet pedig az Enuma Elis amelyben szerepel a Hold keletkezése az özönvíz Ádám/ sumér Adamu/Éden/sumér Edin(NASA is tanulmányozta a 22 ezer kőtáblát)Irakban pedig az USA hadserege igen agilis volt a leleteket illetően.Miért is?
Nem mellékesen a Sumérok kiváló csillagászati ismeretekkel rendelkeztek,még a Plutot is ismerték pedig azt”csak”1930-ban fedezték fel ugye.
Tehát minden nép és későbbi civilizáció a sumér teremtéstörténetből ismeri az özönvíz eseményeit,nem pedig fordítva.Mózes könyve jóval később íródott mint az Enuma Elis.
Mózes első könyvének (Genezis) i.e.2300 környékére teszi az özönvíz bekövetkezését,ezzel az a baj mint már említettem,hogy a Sumér írások/kőtáblákon is szerepel eme történet,ezek pedig jóval régebbiek mint a Genezis kb 2000 év a differencia,tehát nem Mózes könyvében leírtak a pontosak ebben az esetben.Az özönvíz kb i.e.10.000 környékén történhetett meg…,a Biblia kronológiája nem pontos mivel abban az időben i.e.2300-3000 a Sumér civilizáció virágzott,de ők már említést tesznek akkoriban az özönvízről.Tehát minden nép esetében az alapforrás a sumér elbeszélés/eposz,hiszen a világ első civilizációjáról beszélünk,minden egyéb kultúra később alakult ki.
Özönvíz sumér Utnapistim(héber változat amely jóval későbbi Noé)
“Utnapistim szerint az istenek tanácsba gyűltek, s ott döntöttek arról, hogy elpusztítják az emberiséget. A tanácskozás tényét és a meghozott döntéseket titokban tartották. Ám Enki felkereste Utnapistimet, Suruppak uralkodóját, hogy értesítse a közelgő veszélyről. Enki egy nádkunyhó fala mögül szólította meg Utnapistimet. Szavai eleinte titokzatosan csengenek, de később nagyon is világosan fogalmaz:
Suruppak férfia, te jámbor! Ubar-tutu bölcs fia! Bontsd le az ékes házat, melyben annyi sok öröm és gond vala részed; bontsd le a házat mindenestül és építs erős hajót helyette… Építs hajót s vesd meg ezentúl… vesd meg a birtoklás hatalmát… s keresd az életet helyette! Gyűjts egy-párt az élő fajokból, hogy majd akkor magjuk ne vesszen! Pontos mérték szerint építsd a hajót… hajszálnyit sem térhet el attól, amit veled parancsként közlök.”
Érdekes nem?Teljesen egyezik csupán kicsit több mint 2000 év a különbség a sumérok javára…..,
Ez is érdekes:
“Úr ókori sumér város, a bibliai hagyomány szerint ez volt Ábrahám szülővárosa. A több mint ötezer éve alapított várost az Eufráteszből induló csatorna vette körül, így a Perzsa-öböl legnagyobb forgalmú kikötőjeként ellenőrizhette a folyó kereskedelmét.”
http://www.mult-kor.hu/20120228_negy_es_felezer_eves_templomot_tartak_fel_urban
Sumér=Adamu=Ádám 2000 évvel későbbi elnevezés(héber)
Sumér=Edin=Éden 2000 évvel későbbi elnevezés(héber)
Sumér=Utnapistim=Noé 2000 évvel későbbi elnezvezés(héber)
-Ezek történelmi és régészeti tények-Tehát minden népi elbeszélés alapforrása a sumér civilizáció-Még az Ószövetség is amelybe Mózes könyve is tartozik.
Azért nem”erőlteti”a mainstream a sumér civilizációt nagyon sehol,mert rengeteg kérdést vetne fel az emberekben.Tegyük hozzá jogosan,ebből adódóan maradnak az “elfogadott”történetnél.Ettől még ami a tény az tény.Amit nem mutatnak a hírekben az nem létezik…….ez hasonló mentalitás alapján működik…….
Csupán azért írtam le mindezt,mert úgy gondoltam azért nem ártana erről is tudni.Szerintem fontos tényező és abszolút nem mellékes a tisztán látás végett.
A szerző egyetlen népet sem hagyott ki, csak neked a rövidebb változatot küldtem át (ami könyv formájában is megjelent), nem akartalak ennél is többel fárasztani. Itt megtalálod a sumérokra és az egyiptomi dinasztiákra vonatkozó információkat is: http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06b.htm
Ha nem akarod végigolvasni, írd be a böngésző keresőablakába, hogy “EVIDENCE FROM CIVILIZATION” 🙂
Köszönöm kedves Thea.
Természetesen ezt is elolvasom.
Annyit viszont sikerült egyelőre kihámoznom,az vitathatatlan miszerint a sumér volt az első civilizáció.
“The Sumerians were the first people with written records in the region of greater Babylonia”
Tehát ebből adódóan és logikusan nézve alapjában véve az alapforrás tőlük származik.Mózes és maga a Biblia(jóval)későbbi időre tehető,viszont az”elbeszélések”egyeznek csupán az elnevezések változóak érthető okokból.A sumérok nem Mózes első könyvéből ismerték az özönvíz történetét,mert ez időbeli képtelenség…..hiszen a sumér civilizáció idején sem a Biblia sem pedig Mózes nem létezett még akkoriban,viszont ők már beszámoltak az özönvíz eseményeiről Utnapistim története alapján,ahogy Adamu és Edin elnevezéseket is említik.Én amondó vagyok és a nyilvánvaló okokból kiindulva,a későbbi héber kultúra egyenesen a sumér történetekből emelte át az Ószövetség alapjait.Mert ennek az ellenkezője ahogy már említettem teljes időbeli képtelenség….
Viszont lezárom mert én senkit sem szeretnék meggyőzni,amennyiben az itt lévők úgy gondolják,hogy a szóban forgó legősibb civilizáció a még meg sem született Mózes és annak első könyvéből ismerik az általuk elsőként leírt történeteket ám legyen:)
Kicsit paradox a dolog,de a mai világban már talán ez is megszokott jelenség:)
Kiwi vagyok milenne ha valaki Magyarországon csinálna ilyen videót, terrorelhárítás és médianyafogás és rinyálás 24/7:
http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2134024/FPSRussia-shows-flying-drone-fitted-machine-gun.html
Rossz látni, ahogy emberek görcsösen ragaszkodnak az ilyen kérdésekhez, nem gyanús ki az a személy aki forszíroz dolgokat? Neketek nem elég Jézus és az ő szava? Miért kell görcsölni azon hogy van-e prófétálás vagy nincs. Én prófétálás és nyleveken szólás nélkül is teljes éltet tudok élni. És nem is hiányzik.
-szabad-e keresztényeknek rock és pop zenével dicsérni az Urat? (Persze, szabad,csináld csak. AZtán megnézheted milyen sekélyes hívő keresztény maradsz.)
-szabad-e nyelveken szólni, prófétálni? (Csináld csak, sajnos a te bajod lesz, és ha eljön a nagy hitető teljes valóságban azt is majd magyarázd meg egy igével stb….)
Pont ez a veszély, hogy az ördög kétkézzel fogja a kisiklott keresztényeket. Ha nektek kell, csináljátok…én szóltam!
Kedves Balázs!
Nekem igazán nem az számít, hogy kinek van igaza, én pusztán fel szeretném kelteni az érdeklődést néhány dolog iránt. Ha valaki elfogadja, elfogadja, ha nem, nem. Persze, hogy élhetsz prófétálás és nyelveken szólás nélkül. Hálát adok az Úrnak, hogy keresztény vagy! Van ezzel kapcsolatban egy nagyon jó tanács, amit Pál apostol adott, és jó néhány dologra alkalmazható.
Rómabeliekhez 14,
3: A ki eszik, ne vesse meg azt, a ki nem eszik; és a ki nem eszik, ne kárhoztassa azt, a ki eszik. Mert az Isten befogadta őt.
5: Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.
6: A ki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és a ki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. A ki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és a ki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek.
NETANJAHU,ÉS AMERIKA
KIAKARJA ROBBANTANI ,A 3-IK VILÁGHÁBORÚT,
HOGY
UTÁNNA
BETUDJON LÉPNI,AZ ANTIKRISZTUS.
AKIK NEM LESZNEK HITBEN, ÉS MEGTÉRVE
SAJNOS AZ EMBEREK ELFOGJÁK FOGADNI,
MERT OLYAN NAGY HÁBORÚ, ÉS PROBLÉMA LESZ MAJD A VILÁGBAN,
SZERINTEM ATOMBOMBA SEM KIZÁRT….
A VILÁG PROBLÉMÁJA NEM A KERESZTÉNYEK,ÉS NEM A BIBLIA, HANEM
A JELENLEG KORMÁNYON LÉVŐ, NEM ISTENHÍVŐ ELNÖKÖK,ÉS KORMÁNYOK
AKIK
JELENLEG IS NEHÉZ,ÉS ELBÍRHATATLAN TERHEKET RAKNAK AZ,EMBEREKRE.!
IMÁDKOZNI FOGOK,HOGY MINNÉL TÖBB EMBER RÁJÖJJÖN,
HOGY SAJNOS
EZEKET A KORMÁNYOKAT AZ ÖRDÖG IRÁNYÍTJA,ÉS
LÁSSÁK MEG AZ EMBEREK
A KÜLÖNBSÉGET
ISTEN ÉS AZ ÖRDÖG KÖZÖTT !
SAJNOS
A MÉDIA, TV STB….MINDEN ,ÉS MINDENKI ISTEN,ÉS AZ ISTENFÉLŐ EMBEREK ELLEN USZÍTJA AZ EMBEREKET,
,,ÉBREDJETEK FEL EMBEREK,
ÉS LÁSSÁTOK MEG
A VILÁG KORMÁNYAI
MEGGYÖTÖRNEK BENNETEKET ”
ÉS HAZUDNAK NEKTEK….( usa- netanjahúúúúúúú )
MERT AMIT MONDANAK,
Azt már ők jóval előre kitalálják…..
TÉRJETEK MEG BARÁTAIM,
AMÍG LEHET !!!
kezd ez az oldal egyre gagyibb lenni… ezekkel a bibliai idézetekkel.. hagyjuk már a bibliát, full zsideszes kreálmány, semmi köze semmihez.. vagyis van, azon keresztül rémisztgetik a tudatlanokat ezzel a apokalipszis baromsággal.. és mivel mindig beveszik, ezért meg is történik.. de ha rájönnének a balfékek, hogy nem kell elhinni, akkor nem történne meg.. önmagát beteljesítő jóslat… gecci ébredjetek már fel!
Igen ezt a nagy Bibliázást én sem értem lévén a világ egyik legnagyobb átverése.
(szerintem), de amúgy ettől eltekintve szeretem ezt az oldalt mert tényleg nagyon jó dolgokról ír.
És Biblia ide vagy oda ez a világ nagyon nagy szarban van.
Ezt az oldalt keresztények csinálják, úgyhogy a Biblia soha nem lesz kihagyva belőle. Ha valaki pusztán a hírekre kíváncsi, azt máshol is meg lehet találni. Ennek az egész oldalnak az a lényege, hogy bemutassa, hogy mind ezek a dolgok amik most történnek a világban, a Bibliában már meg voltak jósolva, és hogy felkészítse az embereket arra ami következik. A jövőről szóló dolgok jelentős része János Jelenéseiben és Máté evangéliumában van, az Újszövetségben. Én abszolút nem nevezném zsidó kreálmánynak, ugyanis a zsidók kb. annyira nem értik és nem tisztelik az Újszövetséget, mint te. A Bibliának van egy nagyon különleges tulajdonsága: amíg Jézus nincs ott a szívedben, nem érted mit mond. Ez tudom, hogy elég furcsán hangzik, mert magyarul van ugyan írva, de mégsem értheted meg. Ha olvastad egyáltalán, vagy csak valaki neked tetsző véleményét ismételgeted. Én egy szívsebésznek nem szoktam megmondani, hogyan értelmezze az emberi szívről szóló szakirodalmat, mert fogalmam sincs róla. Néhányan jól tennék, ha ezt az elvet követnék a Bibliával kapcsolatban.
Ja hát ha csak jóslatok miatt olvasgatjátok a bibliát akkor nyugodtan le is tehetitek azt a könyvet. 20 másik helyen is szerepelnek azok a jóslatok amik benne vannak, merthogy nem a biblia az egyetlen bármennyire is szeretnétek ezt hinni.
Ott vannak a Teknőkaparó jóslatai vagy Chilam Balam jaguár sámán próféciái. Vagy az ősi Hopi jóslatok, vagy a tibeti buddhisták próféciái, vagy a kínai I-Ching ami még idősebb is mint a biblia vagy 2000 évvel vagy a Hermon hegyi alászállás (i.e. 3114-ben) amelyhez úgyszint kapcsolódnak ilyen próféciák vagy a Kali Yuga naptára vagy Vijay Kumar előrejelzései.
“A beszédek, amelyeket én szólok nektek, lélek és élet.” – Én ezért olvasom.
Nem csak a jóslatok miatt olvassuk a Bibliát. Amit sokan nem értenek az az , hogy a Biblia nem egy információs könyv, vagy csak egy másik vallásos könyv, mint sok minden más. Az egész Biblia központi figurája Jézus, ő körülötte forog a világ. Még az Ószövetség is tele van róla szóló próféciákkal. Ha nem érint meg Jézus irántad való szeretete, és nem érted az ő karakterének lényegét, akkor az egész Biblia csak egy lesz neked a sok közül. Rengeteg vallás, filozófia és prófécia közül lehet válogatni a világban, ez igaz, és mindegyik nagyon meggyőzően hangzik. Amit sokan nem tudnak az az, hogy amikor az ember világra jön, beleszületik az Isten és Sátán között vívott háborúba. Isten elmondta a véleményét a Bibliában, Sátán pedig hajlandó BÁRMIT mondani, bárkin keresztül, csak valahogy távol tartson Jézustól. Az ördög még Péter apostol száján keresztül is beszélt, amikor azt mondta Jézusnak, hogy Uram nem szabad hogy te veled ilyen szörnyűségek történjenek (keresztre feszítés). Erre Jézus azt mondja Péternek, hogy távozz tőlem Sátán. Rengeteg tanításra lehet hallgatni a világban, de nem mindegy a forrás. Tudom, hogy nagyon nehéz a mai világban teljesen tiszta képet kapni Istenről, és ez gyakran a keresztény egyházaknak a hibája is. Azt viszont tudom, hogy ha valaki őszintén keresi Istent, és hajlandó mélyebbre ásni, az meg fogja őt találni.
A személyeskedő kommenteket töröljük. – idokjelei.hu
Nem hiszem, hogy változott volna az oldal, inkább arról lehet szó, hogy nem néztél körül elég alaposan. Lásd itt: Rólunk.
Az a vers jutott eszembe, ahol Jézus azt mondja, ?Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.? (János 14:29) Jézus mindent megtesz, hogy segítsen felnyitni a szemed. Erre szolgálnak a cikkek.
És érdekes módon, ahogy te mondod nekünk, az oldal célja pontosan az, hogy segítsen az embereknek felébredni. Felébredni az álomból, hogy amit magad körül a fizikai szemeddel látsz, az nem minden. A történelem eseményei nem hasonlíthatók egy hipochonderhez, aki azért beteg, mert azt hiszi, hogy beteg. És nem is arról van szó, hogy Isten eleve így tervezte az eseményeket, csupán előre látja, hogy mi lesz. A célunk (az oldallal és egyébként), nem az, hogy elmondjuk az embereknek milyen rossz világban élünk, és milyen rémségek várnak ránk, hanem éppen az, hogy egy jobb világot teremtsünk és a világot egyetlen egy módon lehet megváltoztatni: az emberek szívén keresztül. Ez a célunk és ennek első lépése a felébredés, amiben segítenek a cikkek.
És ismét Jézust idézném: ?Az igazság szabadokká tesz titeket.? Ehhez viszont feltételt is köt: ?ha megmaradtok a beszédeimben, akkor megismeritek az igazságot.? (János 8:31-32)
Balázs!Megnéztem az oldaladat/Nyisd ki a szemed/ nagyon korrekt,nagyon jó!
Mindennap nézem az oldalt, és nagyon örülök neki.
Egy valami azonban, a podcastokban szemet, vagyis fület szúr sokszor….
Mikor arról beszélnek, hogy neves, híres keresztények is kaptak “jóslatot” vagy próféciát (pl. a Fuji kitörése stb…). Ezt hogy kell érteni? Mert hirtelen amolyan “karizmatikus” keresztény “szaga” lett az egésznek. Vagy benne van egy prófécia a Bibliában vagy nincs. Ma nem szól az Úr “csak a Fia által”, az ige által. AKkor ezek álmok, vagy jelenések, hangok vagy mik amikről Josephék sokszor beszélnek? Mert akkor sajnos sok minden megkérdőjelezhető számomra a podcastok valódiságát, és nem “félresiklott” értelmezését illetően…. Várom válaszotok…köszi
Például ebben a cikkben is belinkelt Éva egy oldalt erről: http://idokjelei.hu/2012/04/tuzgyuru-ebredezik/, Billy Graham-től is küldött valaki hasonlót, most nincs időm megkeresni a linket.
Ami pedig a próféciákat illeti az Apostolok cselekedetei 2:17-18 azt mondja: “Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak, még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.” Ez elég félreérthetetlenül fogalmaz.
Igaz, hogy Isten legtöbbször az Igén keresztül szól az emberekhez, de éppen úgy szólhat hozzád személyesen is. Amikor ezt teszi, ez minden esetben összhangban van a Bibliában olvasottakkal, amikor nem, akkor tudhatod, hogy “honnan fúj a szél”. Ne feledd, “a gyümölcseikről ismeritek meg őket.”
Hozzáteszem, hogy a cikkek és podcastok alapja a Biblia és nem más, ezt te is láthatod. A földrengések növekvő számának jelentőségét Jézus szavai adják (Máté 24:7 és Lukács 21:11) és semmi más.
Köszi a választ, elolvastam az Apcsel 2,17-18-at, valóban, az “utolsó” napokról van szó, nem az utolsó időkről. Ha ma, itt ebben a korban látunk álmokat (én nem), kapunk “Biblia független” (úgy értem, nem szó szerinti igét, egyenesen a Bibliából, hanem egyéb “jővőbeli eseményekről álmodunk, kapunk próféciát..akkor ez az ige miért mondja?
Ezért mondja a korinthusi levél, hogy a nyelveken szólás megszűnik, a prófétálás is, de egy megmarad: a szeretetet. I. Kor. 13:8
Ha utána nézünk eredeti nyelven, láthatjuk, hogy a “megszűnik” szó azaz a ????????? szó, ha fordítjuk egy folyamatosan alábbhagyó, megszűnést jelent, mint mikor egy labdát elgurítunk és lassul, végül megáll.
Mivel amit te írtál, nem kétlem, de az a végnapjaira vonatkozik. Ma meg tudhatjuk, hogy hiába vagyunk közel, de még egy sor dolog be sem teljesedett.
Szóval ha nekem valaki “prófétál, nyelveken szól, gyógyít, kezet tesz rám” és minden olyat művel, amit anno az apostolok idejében megadatott attól én távol tartom magam inkább, meggyőzni majdnem lehetetlen….és nem mondom kitől való dolgok ezek ma….
Szeretném megkérdezni, szerintem biztos nem titok, hogy az időkjelei.hu és Thea is, melyik gyülekezetet építik és melyikben épülnek?
Nem titok: nem tartozunk egyetlen gyülekezethez sem. De ha mindenképp szeretnél címkét tenni rá, mondjuk azt a “magyarországi” gyülekezethez. 🙂
Köszi, nem kötözködni akartam, de mindent megvizsgálok, és nem hagyom magam “eltéríteni” senki és semmi által ami nem áll meg az ige mérlegén, hisz “egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti…”
Jó, ha az embernek van “kontroll”-ja, ma már nálunk is hemzsegnek a beteg hívők, a beteg gyülekezetek.
Pl. itt Győrben sincs a nagy egyházakban átadott életű lelkész, van sok beteg és félbeteg “közösség”. És a mi közösségünk is úgy marad életben, hogy pasaréti Cseri Kálmán igehirdetéseket hallgatunk együtt, és havonta eljárunk csendesnapokra Biatorbágyra, az Isten Háza SZolgáló közösségbe, valamint néha csendeshetekre…
A templom Győrben csak missziós terület számunkra, ott nem kapunk igei eledelt sajnos….
Szóval résen kell lenni, mert az ember úgy elszáll egy apró banánhéjon, csak úgy füstöl és nem tudja egy idő után mit és hol rontott el….
Ami felöl egy apró kétségem van, utána nézek, ha kell megkérdezem több forrásból… és attól nem esek hasra, ha egy nagy “evangélista mondja” mert rengeteg prófétáló,nyelveken szóló, hanyatt vágódó, ordibáló, “gyógyító”, látó stb… nagy és híres “pásztor”, vezető, evangélista szaladgál odakinn és tölt meg stadionokat is.
Amúgy az oldal egy kincs ezen sekélyes világhálón….és hálát adok érte…. az meg hogy Johnny és Joseph elejt pár meggondolatlan dolgot, reméljük ettől nem fog mindenki profétálni és álmokat látni és magyarázni….
Sziasztok !
Én is szeretném elmondani a véleményemet ezzel kapcsolatban ,mert az utóbbi időben nagyon sokat néztem utána és aki ismeri a Bibliát egy kicsit is annak tudnia kell hogy Jézus Krisztus elküldte a vígasztalót maga helyett nem hagyta a híveit magára a vígasztaló/Szent Szellem tesz róla bizonyságot az Atya és az ige. Ha végig olvasod a korintus 13-at a rész szerint valórol ír Pál apostol .NEM SZABAD EGY IGÉT KIEMELNI és azzal érvelni ,főleg ennél az ige helynél hiszen arrol ír Pál hogy a rész szerint való eltöröltetik ha eljő a teljesség ,és azért vannak még profétálások és nyelveken szolás mert még nem jött el a teljesség . A teljesség akkor jön el amikor teljes lesz a föld az ő nevével és már nem kell hírdetni az evangéliumot mert már mindenki ismerni foja és szolgálnI az Urat./Zsid.8:11/ “De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.”-korintus 13:10 Jézus ezt mondta :János14:16-17 ” És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” Ahol a Vígasztaló/Szent Szellem ott a természetfeletti ahol a profétálás egy ajándék, biblikusan .
Bocsánat nem kötöszködés képpen válaszoltam erre a mondatodra kedves Balázs csak zavar ,hogy sokakat (nem csak te) megtéveszt ez a mondat a I.Kor.13:8. Pedig a Biblia nyilvánvalóan kijelenti ,hogy az utolsó napokban kitölt az Atya az ő szelleméből amit Thea is írt.
1. Kor. 13. azt mondja, hogy akkor töröltetik el a prófétálás, a nyelvek és az ismeret, amikor “eljő a teljesség” (10-es vers). Pál a 12-es versben beszél egy titokzatos “most”-ról és egy “akkor”-ról. Nekem ez kísértetiesen úgy hangzik, hogy “most, ebben az életben” és “akkor, a mennyei életben”.
Ja, még valami. Hallottam olyan gyógyító evangélistáról, akit a tradícionális egyházak és gyülekezetek nyilvánosan elítélnek, viszont az ő elmondása szerint, amikor valamelyiknek a gyereke rákot kap, kétségbeesetten őt hívják fel telefonon, hogy gyógyítsa meg őket. Na, az ilyen dolgok miatt mondják a hitetlenek, hogy ezek a keresztények hülyék. Egy ilyen “hanyatt vágós, ordibálós” gyülekezetbe én sem szeretnék járni, ebben egyet értek veled. Viszont én úgy vagyok vele, hogy ha valami újjal és ismertlennel találkozom, akkor nem zárkózom el tőle csak azért mert engem nem így tanítottak, hanem hajlandó vagyok akár hónapokig is keresni-kutatni az Igében, hogy helyes-e az a dolog vagy nem.
Ha elolvasod az Apostolok Cselekedeteit, észre fogod venni, hogy számtalanszor beszél különböző prófétákról, akik nem valami hatalmas, történelmet megváltoztató próféciát adtak, hanem csak valami helyi eseményről szólót, vagy valami figyelmeztetést, stb. Például 11, 27-28: “Ez időtájban pedig menének Jeruzsálemből Antiókhiába próféták. Felkelvén pedig
egy azok közül, névszereint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz, amely meg is lőn Klaudius császár idejében.” Vagy például amikor ugyenez a próféta figyelmeztette Pál apostolt, hogy ne menjen Jeruzsálembe, mert fogságba fog kerülni. Az ilyen dolgok abszolút nem idegenek a Biblia újszövetségi részétől sem. Pál az 1.Korinthus 14-ben részletesen beszél a prófétálás ajándékáról, ellátva a hívőket gyakorlati tanácsokkal, hogyan csinálják. Ahogy megfogadjuk Pál tanácsait minden más tekintetben, és úgy olvassuk az Újszövetséget, hogy az ma, nekünk szól, ugyanúgy a prófétálással kapcsolatban is meg kell fogadnunk a tanácsait: 1.Korinthusbeliekhez 14,39: “Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok.”
“” Ezért mondja a korinthusi levél, hogy a nyelveken szólás megszűnik, a prófétálás is, de egy megmarad: a szeretetet. I. Kor. 13:8
Ha utána nézünk eredeti nyelven, láthatjuk, hogy a ?megszűnik? szó azaz a ????????? szó, ha fordítjuk egy folyamatosan alábbhagyó, megszűnést jelent, mint mikor egy labdát elgurítunk és lassul, végül megáll. “”
Ez 2000 éve az akkori gyülekezeteknek szólt, nem itt 2000 év után nekünk. Nem szabad kiragadni egy igét és puffogtatni. 2000 csak elég annak a “labdának”, hogy lelassuljon és megálljon, ellenben ma FELETTÉBB megszaporodtak a nyelveken szóló, és egyéb ilyen keresztények, akkor hogy is van ez? Az ördög sok mindent tud, gyógyítani is, meg utánozni a nyelveken szólást stb…..vigyázzunk mert az utolsó időkben sokakat elhitetnek!!!!!!
Szerintem nem szűnik meg a prófétálás:
János Jelenései 11,3: “És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezer kétszáz hatvan napig.”
Ez röviddel Jézus visszatérése előtt történik.
A gyógyítással pedig csak akkor van baj, ha nem Jézus nevében csinálják.
Igaz, …ezért bocsánatot kérek,… éreztem én, csak lusta voltam ellenőrizni,…akkor vegyük úgy, hogy megerősítettem az tudósok(értsd úgy, hogy az elit) elképzeléseit. De hogyan vinnék véghez….erőszakkal? Netán valahol itt kezdődig el a folyamat?
http://www.naturalnews.com/035607_government_checkpoints_Martial_Law.html
Ez egyelőre részemről csak spekuláció, de az biztos, hogy valamire készülnek, lehet nem csak Londonba fog valami történni? Attól tartok,… egy időben több helyen. Igaz a civilek is fegyverkeznek ezerrel……..mi lesz ebből? Jó nem, az már biztos.
AMEN!!!
And a bit of conspiracy…….theory?
http://www.pakalertpress.com/2012/03/30/un-backed-scientists-call-for-mega-city-population-lockup/?utm_source=feedburner&utm_medium=email&utm_campaign=Feed%3A+pakalert+%28Pak+Alert+Press%29
Ez már három hete fent van az oldalon 🙂
http://idokjelei.hu/2012/03/az-ensz-altal-tamogatott-tudos-nagyvarosokba-zsufolna-az-embereket/ de azért kössz.
Az Úr Jézus Krisztus visszajön. Felkészültél? – írtam matricákkal az autómra. Mindenki látja a változásokat, amelyek bibliai próféciák beteljesedései, nap, mint nap. Olvasd az Igét, tarts bűnbánatot, kérdd Jézust, hogy lehess az Övé! Ő meghallgat és üzeni:
Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. ( Jel 3,20)
Figyeljétek az eseményeket, ne hagyjátok, hogy a mindennapok eltakarják előletek az eljövendő valóságot!
Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.(Mt 24,33)
Azért vagy a világon, hogy felébredj!
http://www.youtube.com/watch?v=nDlCINChyeY&feature=player_embedded