Klímaváltozás

Az új széndioxid rögzítés őrület

Forrás: The Daily Bell

A UK Telegraph cikkében a következőket olvashattuk a napokban:

A National Grid és a Petrofac egymilliárd font értékű széndioxid rögzítő és tároló létesítmény kivitelezését tervezi Skóciában. A National Grid energiaszolgáltató és a Petrofac olajipari cég az amerikai Summit Power céggel együttműködve kelnek versenyre az egymilliárd fontos kormánypályázat elnyeréséért, hogy megépíthessék a széndioxid rögzítő és tároló létesítményt (CCS). A kormány korábbi ilyen irányú, szintén egymilliárd fontos próbálkozása a tavalyi év során, kudarcba fulladt.

Mit akar az elit megetetni velünk? ?Fogjuk el ezt a csúnya gázt, és temessük a föld alá!?

Képzeljük el, ha valaki előállna az ötlettel, hogy fagyasszuk meg a levegőben található oxigént és tároljuk a föld alatt, félig szilárd halmazállapotban. Képzeljük el, mi lenne, ha egy egész iparágat építenének az ötlet köré. Képzeljük el, hogy egy idő után az emberek lepkehálóval rohangálnának az oxigént kergetve, azzal, hogy minél többen vadásznak rá annál hatékonyabban a módszer. Képzeljük el, hogy magáncégek és a kormány ezért komoly pénzeket fizetnének?

A fővonalas médiában tálalt elképzelés egy kicsit sem nagyobb őrültség ennél. A széndioxid rögzítés nemcsak sok szempontból kétséges vállalkozás, de hűen tükrözi, milyen megvetéssel viseltetik a hatalmi elit az általa uralni kívánt tömegek iránt.

Tudjuk, hogy az elit, többek között, domináns társadalmi üzenetek, félelemkeltő kampányok segítségével próbálja a világot a globális kormányzás karámjába terelni, hogy a nyugati középosztály ijedtében hajlandó legyen feladni hatalmát és vagyonát az erre kiépített globalista intézmények javára.

A ma már klímaváltozásra átkeresztelt globális felmelegedés kampány a manipuláció egyik vezető eszköze, és bár a globális felmelegedés csalást többen is leleplezték, az elit továbbra is támogatja az ötletet.

A világ éghajlata számos változáson ment keresztül az évezredek során, és a hőmérséklet hosszú és rövidtávú ingadozása szinte az egyetlen ?állandó? tényező földünk klímájában, ami soha sem jelentett válságot vagy fordulópontot az emberiség történelmében.

Ellenkezőleg. Egy kis melegedés kifejezetten jót tenne a mezőgazdaságnak, de még a panellakások lakóinak is a téli hónapok során. Sőt mi több, néhány kutató azt gondolja, hogy globális lehűlésre számíthatunk, amire új válaszok és lépések szükségesek az ipar és a kereskedelem részéről.

Elképzelhető, hogy globális felmelegedés helyett globális lehűlés vár a világra? Az isthereglobalcooling.com szerint a világ téves válságot kerget. A globális felmelegedés hisztéria elindulása előtt még a BBC is a globális lehűlésre és egy új jégkorszak lehetőségére hívta fel a figyelmet. Az isthereglobalcooling.com főoldalán a következő példákat olvashatjuk:

2011 januárjában 7000 bivaly pusztult el Vietnamban a rekord hideg miatt, Koreában rekord hideget mértek, Mongóliában 800.000 állat pusztult el a hidegben, Kínában pedig 100.000 lakás dőlt össze a leesett hó súlya miatt.

2011. február az elmúlt 100 év leghidegebb hónapja volt Moszkvában, rekord hideget mértek és több napos szükségállapotot rendeltek el San Franciscóban és Spokane-ben, New York-ban és Philadelphiában pedig rekord mennyiségű hó esett.

2010-2011 tele az elmúlt 113 év 39. leghidegebb tele volt az Egyesült Államokban.

2011 márciusa az Ausztrál történelem leghidegebb márciusa volt. A globális hőmérsékletek 2011 első három hónapjában az elmúlt évtized leghidegebb értékeit mutatták.

(2012. februárban Magyarországon is megdőlt az 50-éves hidegrekord.)

Az időjárással kapcsolatban szinte minden elméletre tudunk ellenpéldát felhozni. Az előrejelzést tekintve még mókásabb a helyzet. Néhány napnál előrébb nem igen lehet jósolni, a hosszú távú előrejelzések nagy része pedig csupán megfigyelésen alapuló találgatás.

Az elit ennek ellenére az időjárást is saját céljai elérésére próbálja használni és jelenleg minden erejével azon van, hogy a média segítségével erős hátszelet adjon az új széndioxid rögzítés iparnak.

A kezdeményezésnek tényleg körülbelül annyi értelme van, mintha lepkehálóval akarnánk levegőt gyűjteni, de a józanész általában nem játszik fontos szerepet a propagandakampányokban. A módszer a szokásos: keltsünk hisztériát, hogy azután bevezethessük a kijelölt probléma értelmetlen megoldását, így a nevetséges elfogadottá és mindennapossá válik. Íme, néhány további szemelvény a fenti cikkből:

A konzorcium egy alacsony széndioxid kibocsátású szénerőművet építene Grangemouth kikötője közelében, Edinburgh-től nyugatra. Egy korábbi magas szintű, szintén egymilliárd font értékű kormánypályázat sikertelenül zárult a tavalyi év során.

A napokban kihirdetett pályázat Caledonia Tiszta Energia Projekt néven indult. Az erőmű szén alapanyaggal üzemelne és a kibocsátott széndioxid 90%-át rögzítené, amit a National Grid Carbon csővezetéken továbbítana St Fergus-ba, majd onnan az Északi tenger mélyén, a Petrofac leányvállalata által kiépített CO2DeepStore tárolóba.

Summit Power elmondta, hogy Texasban egy hasonló projekt áll fejlesztés alatt, amire 450 millió dolláros állami támogatást nyertek el az amerikai energiaügyi minisztériumtól.

Láthatjuk, miként fejlődik ki egy újabb fölösleges iparág. A hatalmi elit a merkantilizmus segítségével próbálja hatalmában tartani a világot, olyan törvényeket hozva, amelyek saját tevékenységeit támogatják.

Ebben a konkrét esetben is megmutatkozik, hogyan használja az elit a kormányforrásokat egy hamis iparág elindítására. Ez a ?magas szintű kormánypályázat? remek eszköz 1,5 milliárd dollár elköltésére a kormány pénzéből egy olyan üzleti kezdeményezésre, amivel széndioxidot vonnak ki a levegőből, hogy eltemessék a föld alá.

Mindegy, hogy a korábbi kísérlet sikertelen volt. Az elit és társai makacsul kitartanak tervük mellett. Addig próbálkoznak, amíg végül megtalálják a módját, hogy a világ erőforrásait egy nem létező probléma értelmetlen ?megoldására? fordíthassák.

A skót kormány nem az egyetlen résztvevője az új őrületnek. Az elit egyik népszerű szócsöve, az Economist magazin is megjelentetett egy cikket a napokban kanadai és amerikai kutatók hasonló kezdeményezéséről. Ismét a szokásos képlet, a szükséges propagandával és megfélemlített milliomosokkal kiegészítve. Bill Gates és társai, akik régen ráébredtek, hogy vagyonuk felett nem ők rendelkeznek, amennyiben nem a számukra kijelölt elit projekteket támogatják, azonnal a kezdeményezés mögé álltak.

Tehát valószínűleg földünk gazdasága egy újabb, áltudományon alapuló iparággal, a széndioxid rögzítéssel bővül, ami a világ vagyonának elherdálásán kívül semmi másra nem jó.

Előző posztKövetkező poszt

14 hozzászólás

  1. Jó fej vagy Kanku:D:D:D Hát igen sajnálom azt a sok embert akit megvezetnek a vallásokkal,Isten a szívekbe lát és szerintem ami ott van azt figyelembe fogja venni.

  2. Kanku!vagyis annyira szerintem mégse jó az az oldal:Daz evolúcio része ok,azt jól leírja,hogy hamísítanak, de azért a több millió évet ez is propagálja,meg az iszlámot is,de szerintem az iszlám nem jó,vagyis inkább úgy fogalmazok,hogy az sem jó,mint ahogy egyik vallás sem.Szerinted?

    1. Mindenbe egyetértek veled, én is csak ma olvasgattam bele először, találkoztam új dolgokkal is amiből tanulni lehet, de a legfontosabb talán az , hogy a muszlimok között is vannak olyanok akik felismerték és terjesztik az evolúciós elmélet veszélyét az emberekre nézve. Tisztában vagyok vele, hogy vallási közösséghez tartozni nem a legszerencsésebb dolog, de rengetegen vannak ebben a helyzetben, több milliárdnyi ember….. csak ISTEN tudja mi lesz velük,…velünk. Én például először és utoljára akkor jártam a templomban amikor a szüleim elvittek megkeresztelni,….ja! meg a templom kertjében gyümölcsöt lopni gyerekkoromban….ott ugyan is mindig szépek és változatosak voltak a gyümölcsök,….a pap meg lassú…ő is ott lakot, volt neki egy külön lakása hátul,……de rég is volt az…..

  3. Kanku!Örülök,hogy így látod!:)Igen én is sajnálom,sajnos azt sem tudom mi lehet jelenleg Vele,de egyértelmű,hogy emiatt sittelték le.
    Jó az az oldal,amit belinkeltél!

    1. heaven, emlékszem, nekem is te ajánlottad Hovind filmjeit, azóta se tudom elégé megköszönni,…..nem hiába kerülték a vele való, szemtől szemben, konfrontációt a nagy becsben tartót, evolucionisták. Ritka az ilyen felkészült ember mint ő volt, azért volt, mert mint tudjuk bezárták, ..remélem még viszontlátjuk,…bár rossz sejtéseim vannak ezzel kapcsolatban. Az ilyen és hasonló embereket a rendszer mindig “kivonja” a forgalomból,….ő a szerencsések közé tartózik, azok közé, akiket diszkreditálnak, tönkretesznek vagy börtönbe zárnak,…..de azért azt mondom, várjuk meg a végét.
      Erre ma találtam rá, látta már valaki?

      http://www.azevolucioscsalas.com/siteharitasi.php

  4. Több szén-dioxidot!

    Politikai klíma-cirkusz a természet erői ellen

    (Kivonat Nemere István írásából a Hihetetlen magazin 2012. februári számából)

    Döbbenetes, majdhogynem hihetetlen mindaz, amit ebben a cikkben olvashatnak. Nem csupán azért, mert az amerikai titkosszolgálatok egyike a CIA fedezte fel a dolgot, de az is alig hihető, hogy az illetékesek, főként a politikusok, bár régóta tudják, máig hallgatnak róla.
    ?
    Vagy két éve 30 ezer tudós már aláírt egy tiltakozást, állítva, hogy ez az egész klíma-felmelegedési ügy nem is úgy van ? ám az ő véleményüket szószólójuk még a klíma-világkonferencián sem mondhatta el, egyszerűen nem engedték a mikrofonok elé, nem kapott felszólalási jogot. Így kiáltványuk máig csak az interneten terjed. Nem árt, ha tudjuk, hogy a földi légkörben a CO2 részesedése mindösszesen ? 0,3 százalék!
    ?
    Majdnem mindenki a szén-dioxidot szidja, állítva, hogy ha ez az arány megváltozik és több lesz a légkörben, akkor nekünk annyi , végünk lesz, belepusztulunk, jaj, meg kell menteni az emberiséget!
    Senki nem akarja elfogadni, legalábbis a politikai és az e köröknek alárendelt, anyagilag tőlük függő tudományos intézményekben, hogy már rengetegszer volt bolygónkon magasabb hőmérséklet, bizony Földünkön óriási klíma-felmelegedések zajlottak le akkor is, amikor emberek még nem is éltek ezen a bolygón.
    Nem akarják tudomásul venni, hogy a ?felmelegedési? statisztikák fordítottak, mintsem hiszik. Nem attól melegszik az éghajlat, mert növekszik a légkörben a széndioxid, hanem azért több a szén-dioxid, mert növekszik a hőmérséklet!
    Ennek a növekedésnek pedig elsősorban nem földi és pláne nem emberi-ipari okai vannak.
    Ugyanis észrevették, hogy mostanában a földi légkörrel szinte azonos mértékben melegszik a Mars bolygó atmoszférája is. Márpedig ott ?aránylag kevés? az emberi, pláne ipari tevékenység, nem termelünk ott is üvegház-gázokat… vagyis egy hatéves gyerek is felfoghatja ebből, hogy a két bolygó egyidejű felmelegedésének közös okát a kozmoszban kell keresni. Amit nem is nehéz meglelni: azt konkrétan központi csillagunk, a Nap tevékenységben határozhatjuk meg.
    Hogy itt is ez okozza az időszakos, ideiglenes, ráadásul ciklikus felmelegedést, arra vannak tudományos bizonyítékok is.

    Már az 1960-as években kezdeményezett a CIA egy orvosi jellegű, több évre elhúzódó vizsgálat-sorozatot rabokon és betegeken a beleegyezésükkel.
    Mi volt a cél? Az, hogy hogyan reagálnak az emberek, ha a környezetükben, a légterükben megnöveljük a szén-dioxid tartalmat?
    Nos, aki azt hiszi, hogy ez káros volt az érintett embereknek, az nagyon téved.
    A szén-monoxid az, ami mérgező, ami emberek pusztulását okozhatja, ez jön például az autók kipufogógázaiból vagy a rosszul szellőző szenes kályhákból. Ám a szén-dioxiddal más a helyzet! Ha kis mennyiségben, a jelenlegi 0,3 százalékról fokozatosan adagolták a klinikai alanyoknak a több, és egyre több szén-dioxidot, döbbenetesen pozitív eredményeket értek el.
    Kiderült, hogy ha a belélegzett levegőben több a szén-dioxid, erősen csökkent mindkét izomfajta feszültsége. Ugyanakkor az emberek tudata nem szűkül be, semmilyen negatív változás nem következik be ezen a téren.
    A megnövelt szén-dioxid tartalom jelentős javulást okozott a görcsökre hajlamosak, a migrénnel küszködők és a Parkinson-kórosok állapotában!
    Ugyanakkor csökkent a magas vérnyomás, mindenki vérnyomása megállapodott egy nagyon normális szinten.
    A tudósok meg is tudták magyarázni mindezt azzal, hogy a magasabb szén-dioxid szint csökkenti a vér pH-tartalmát.
    Aki több szén-dioxidot lélegez be, az kevésbé fél, nincsenek stresszes állapotai, kevesebb feszültséggel és fájdalommal élhet.
    Kiderült, hogy az emberi szervezetben akkor van minden rendben, ha ? legalábbis a kísérleti alany ? vérében nem 0,3 százalék, hanem kereken 5 százaléknyi szén-dioxid található!
    ?.
    Hála a tudománynak azzal is tisztában lehetünk, hogy nem mindig volt ilyen klíma a Földön.
    Millió évekkel korábban például az Antarktisz is virágzó, szinte trópusi éghajlatú föld volt.
    A paleontológusok, a régi élet kutatói már nemegyszer rámutattak arra, hogy a földtörténeti korszakok során olykor sokkal nagyobb hűmérséklet-ingadozások is voltak ezen a bolygón, mint manapság. Ember nem lévén még, nehéz lett volna az ipari termelésre fogni a nagy felmelegedéseket. De ugyanígy előfordultak nagy lehülések is!
    Lehet, akkor is a Nap tevékenységét kellett volna okolni? Megesett az is, hogy egy-egy keményebb változás során majdnem az összes növény és állat kihalt a bolygón, és a ?felépülés? ezekből a változásokból mindig több százezer vagy millió évig tartott!
    De nagy átlagban elmondható, hogy ma a Földön az átlagos hőmérséklet 15 Celsius fok körül oszcillál. Ám a Föld egész eddigi története során ez az átlag 17 fok volt, de akadtak korszakok, amikor ezt az értéket is jelentősen felülmúlta az átlaghőmérséklet, elérve nemegyszer a 25 fokot is!
    És nem árt ezt összevetni azzal a sokatmondó adattal, hogy 1-2 millió évvel ezelőtt, amikor úgymond az ember nevű élőlény kialakult ezen a bolygón, akkor bizony a szén-dioxid szintje a légkörben… 5 százalékos volt! Melegebb éghajlaton élve és sokkal jobb levegőt belélegezve éltek akkor az őseink ? nem is csoda, hogy olyan gyorsan és remekül fejlődtek! A korabeli magasabb hőmérséklet és az 5%-os szén-dioxid tartalom együtt igencsak elősegíthették az ember kialakulását és rohamos fejlődését.
    ?
    Két dolog következik ezekből az adatokból. Az egyik: nem ártalmas az ember számára, ha több lesz a szén-dioxid a légkörben ? sőt, egyenesen hasznos lenne!
    ?
    És innen ered a másik dolog is. Valakik ezt tudják, de eltitkolják előlünk, amennyire csak lehet. Hiszen ha az emberek több szén-dioxidhoz jutnak, nyitottabbá, okosabbá válnak. Az emberiség ezzel egy magasabb szellemi állapotba juthatna. Sokkal több megértés, kevesebb konfliktus és feszültség, a tudás szélesebb körű és mélyebb befogadása lenne várható ebben az esetben.
    Az egész politikai klíma-cirkusz ? vélik sokan ? csupáncsak azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzák a széndioxid mennyiségének növelését a légkörben. Egyetlen politikai rendszer ? de persze főleg a zsarnokságok felé mutatók ? sem akarja, hogy egy magasabb tudati állapotba került emberiség éljen ezen a bolygón. Hiszen ezekkel az ?új? emberekkel még nehezebb lenne elhitetni, hogy nekik az a jó, amit ezek a rendszerek, ezek a politikusok próbálnak velük elhitetni.
    A jelek arra mutatnak, hogy bár ezek a politikusok eszeveszetten harcolnak a szén-dioxid szint növekedése ellen, szerencsére semmit sem tehetnek: a természet elintézi ezt helyettük, helyettünk.

    1. Igen, nagyon igaz. Sok minden, amiről írsz benne van a Nagy globális felmelegedés csalás című dokumentumfilmben. Ha netán nem láttad még, biztosan tetszene: http://www.youtube.com/watch?v=qyKJiMptXkU

      Mivel látszik, hogy érdekel az igazság és szeretsz a dolgok mélyére látni, itt egy link a föld korával kapcsolatban (angolul), ami eszembe jutott a “1-2 millió évvel” kapcsolatban: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-4a.htm

      Ráadásul az evolúció is az elit ötlete volt: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-1.htm (Sajnos ezek az anyagok magyarul nincsenek meg.)

    1. Ez a három szó a mindent elmond: “Élni akarok. Mindenáron.”

      Jézus mást mond: “: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;” – János 11:25

      valamint

      “Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.” I. János 3:16

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend