Nagytestvér

Európa kontra Facebook és az árnyékprofilok

Forrás: Identity Blog

Max egy 24 éves bécsi joghallgató, aki nemcsak a jogban, hanem a technikában is jártas. Európában létezik egy törvény, ami kimondja, hogy a tevékenységük kapcsán személyes adatok birtokába jutott jogi személyek/társaságok, a birtokukba került adatokat kötelesek kérésre rendelkezésre bocsátani. Így jutott hozzá Max egy személyesen számára készült CD-hez egyenes a Facebook-tól, ami kinyomtatás után 1200 oldalt tett ki. Az adatokat megvizsgálva egyértelművé vált (bár előtte is tudható volt), hogy a Facebook működése sérti az európai adatvédelmi törvények rávonatkozó előírásait. Szerinte a Facebook által számára átadott adatok önmagukban bizonyítják a törvényszegést.

Max számára a logikusnak tűnő következő lépés 22 darab különálló és frappánsan megfogalmazott panasz benyújtása volt az Ír Adatvédelmi Főfelügyeletnek (a Facebook saját állítása szerint az Európai Facebook felhasználók az ír Facebook leányvállalattal állnak jogviszonyban). Ezt egy másik tökéletesen kivitelezett lépés követte: az Európa kontra Facebook (Europe versus Facebook) nevű weboldal létrehozása, ami a webes technológia segítségével képes volt sikeres kampányt indítani a hatalmas, de a közvéleménytől erősen függő birodalom ellen.

Az időközben szervezetté alakult Europe versus Facebook immár saját Youtube csatornával is rendelkezik. A dokumentáció részeként közzétették a Max által követett eljárást, amivel hozzájutott személyes Facebook CD-jéhez. A recept felkerült a reddit top tízes listájára. Azóta olyan sokan igényeltek hasonló CD-t, hogy a Facebook kénytelen volt emailben közölni az igénylőkkel, hogy nem tud a kéréseknek az előírt 40 napon belül eleget tenni.

A történet nem ért véget. Amikor Max mélyebben belemerült a megküldött információk tanulmányozásába, rájött, hogy korántsem kapott meg minden rávonatozó adatot és követelte a többit is. A Facebook válasza újabb fejezetet nyithat az ügyben.

A jognyelven megfogalmazott levél lényege, hogy a Facebook nem tud eleget tenni a kérésnek, mivel annak teljesítése aránytalanul sok munkát igényelne a Facebook részéről, így az már nem esik a hivatkozott törvény hatálya alá.

Se a KGB, se a CIA nem tart 1200 oldalas dossziét egyszerű állampolgárokról

A panaszok (teljes lista ITT)

A Facebook ?Like? gombja információt gyűjt valahányszor az Internethasználó olyan oldalra látogat, ahol a gomb megtalálható és egy Facebook cookie segítségével összekapcsolja az oldalt a látogató által az elmúlt három hónap során meglátogatott valamennyi ?Like? gombot tartalmazó oldallal.

Ha egyszer valamit leírtunk, akár valaki falára, chat üzenetként, személyes üzenetként vagy egyéb módon, azt soha nem törölhetjük a Facebook adatbázisából, legfeljebb a többi felhasználó és mi nem fogjuk látni.

A legaggasztóbbnak talán a Facebook ?árnyékprofiljait? tekinthetjük. A Facebook a látogatók tudta és beleegyezése nélkül gyűjt adatokat, az összegyűjtött információkat pedig létező profilok kiegészítésére valamint Facebook profillal (oldallal) nem rendelkező, tehát a Facebook-on soha nem regisztrált emberek profiljának összeállítására használja. Ezt olyan funkciók segítségével teszi, amik arra ösztönzik a felhasználókat, hogy más felhasználók és a Facebook-ot nem használó személyek adatait adják át (például mobiltelefonnal történő szinkronizálás, adatok importálása a különböző email szolgáltatóktól, az IM, azaz chat szolgáltatóknál tárolt személyes adatok importálása, meghívók küldése barátoknak vagy keresések mentése, amikor valaki a Facebook-on belül keres rá valakire). Ez azt jelenti, hogy azoknak is létezhet már Facebook profilja, akik soha nem regisztráltak a közösségi oldalon.

Azoknál, akik használják a Facebook-ot, cookie-k segítségével valamennyi meglátogatott weboldalt rögzítenek személyes profiljukhoz, akkor is, ha soha nem kattintanak a ?Like? gombra. Ezek a meglátogatott oldalak, amiket a Facebook rendszere a felhasználó hivatalos neve mellett tárol, nem szerepeltek Max Cd-jén.

Tudva, hogy kik ülnek a Facebook igazgatótanácsában, nem igazán lepődünk meg a feltárt jogsértéseken.

Kíváncsian várjuk az ügy fejleményeit.

Előző posztKövetkező poszt

6 hozzászólás

  1. Azért legyünk őszinték, a facebook igazgató tanácsa nem tart pisztolyt senki fejéhez, hogy a honlapjára kipakolja a like gombot és a többi beépíthető modult. A gond azzal a hozzáállással van, hogy mindenki beveszi azt a maszlagot a-mit másoktól hall-, hogy aki nincs fent a fb-on az nem számít, nem jó fej, stb… Vagy ahogy már okos emberek kijelentették biztosan terrorista. Szóval mindenki -mintha átprogramozták volna az agyát- kúszik fel a fbk-ra, ontja magából az adatokat, honlaptulajdonosként a honlapjába építi a modulokat mert nem akar lemaradni, nem akar nem látszódni, nem akar a szürkeségben maradni.
    Szerintem a fb-nál biztosan dolgozik egy zseniális pszichológusokból és szociológusokból álló csapat, akik az emberi viselkedés alapján pontosan tudták, hogy mindenki használni akarja majd ezt a xart.
    És a fb csak az egyik adatgyűjtő kéz. A másik a google, aminél szintén elérték azt, h lassan mindenki használja több funkcióját is.
    Érdekelne pl, hogy az ezen oldalt olvasók és/vagy rendszeres hozzászólók közül hányan szinkronizálták az okostelefonjukat a facebook vagy google profiljukkal. 😉
    Számomra azonban a legmegdöbbentőbb az a jelenség, amikor az egyszeri user beregel facebook-ra és ahogy a rendszer felkínálja neki azt, h a postafiókjain keresztül keres ismerősöket, ő rögtön meg is adja az email címeit és a hozzájuk tartozó jelszavakat. Honnan ez a határtalan bizalom? Ja, mert oda van írva, hogy a jelszavakat nem tárolják… értem.
    Észre kell venni, hogy nincs itt szükség chip-re meg semmi hasonló költséges megoldásra. Az emberek többsége gondolkodásra képtelen biorobot már most is, épp hogy a nyál nem csurran ki a szájuk szélén. Ezt a nyájat pedig úgy lehet terelgetni, hogy észre sem veszik a legelő váltást.
    Aki birka, az meg is érdemli, ha megnyírják…
    Aki pedig elhiszi, hogy valóban van bármilyen megsérthető joga és a törvény előtt bárkivel egyenlő, az ne csodálkozzon, ha az élete másképpen alakul, mint tervezte. 🙂

    1. Tudod, sok minden függ a szándéktól és a felhasználás módjától. Itt például az oldal esetében az a cél, hogy az ?üzenet? minél több emberhez elérjen. Ebben a Facebook sokat segít és konkrétan tudom, hogy hozzám hasonlóan, sok olvasónk másra nem igen használja, minthogy megoszt fontos információkat, cikkeket. Nem azért mert nem akar lemaradni, hanem azért mert szeretne minél több embert elérni. Amíg lehet, ki kell használni az időt, hogy az Interneten terjesszük az igazságot, mert nem tudni meddig lesz rá mód. Ez bizonyos áldozatokkal is jár. Részemről például azzal, hogy kicsit céltáblává válok.

      Természetesen fontos, hogy az ember megtanulja okosan használni ezeket az eszközöket. 🙂
      “Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.” Máté 10:16

      1. Igy van, Thea!
        Egyedulallo munkat vegzel.
        Es az oldalt en is megosztom rendszeresen a Facebook-on, kb. 5.200 ismerosommal… 😉

      2. “Azok” szamara, akikrol gyakran szolnak a cikkek nem vagy celtabla Thea, sot…
        Minel nagyobb teret nyer a profeciakban valo hit es az ezzel jaro “elfogadas”, annal jobb szolgalatot teszel “nekik”…

        Ettol fuggetlenul szinte egyedulallo az oldal hangneme a (foleg) altalad sugarzott szelid de hatarozott stilus miatt, ami jonehany embert gondolkozasra kesztet. 🙂

        1. Azt hiszem beszéltünk már arról, hogy nem a passzív, beletörődő hozzáállás kiváltása a cél. Van különbség aközött, hogy a Bibliából ismerhetők a jövő főbb állomásai, és a fatalizmus között. Az egyes emberek szempontjából nagyon is fontos, hogy mit teszünk, illetve, hogy teszünk-e valamit.

          A bókot köszönöm. Jól esett. Szerintem ez önmagában is egy csoda, mert alapvetően nem vagyok türelmes ember. 🙂

    2. Igen, kedves Volok!

      “Aki pedig elhiszi, hogy valóban van bármilyen megsérthető joga és a törvény előtt bárkivel egyenlő,…….”
      Mi is így látjuk ( szerintem valamennyien)!
      “Észre kell venni, hogy nincs itt szükség chip-re meg semmi hasonló költséges megoldásra….”
      Az Ige azt mondja, hogy lesz! ( Valószínűleg, azzal sokkal jobban nyomon lehet majd köveni az embereket, és még jobban sakkban tartani! Azt senki ( mármint akin, akiben van!) nem tudja kikapcsolni, eldobni, összetörni, stb! És ha azon lesz a “pénze” is az embereknek, akkor meg biztos, hogy “nagyon engedelmesek” lesznek! ( Te is látod, hogy az emberek pénzért mi mindenre képesek!))
      Jel. 13,16
      Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
      ?Jel. 13,17
      És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma

      “Az emberek többsége gondolkodásra képtelen biorobot már most is…..”
      “Ezt a nyájat pedig úgy lehet terelgetni, hogy észre sem veszik a legelő váltást.”

      Igen, sajnos teljesen megvannak vezetve, vakítva az emberek! ( Nem véletlen, hogy a reklám szakma, filmipar, stb is ennyire virágzik! Meg nefelejtsük el, az ördög egyre keményebben támad, és azt se, hogy az is meg van írva, hogy az utolsó időkben, még a keresztények közül is sokan lesznek:2 Tim. 3,1
      Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
      Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
      Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
      ?Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
      Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld. )

      Úgy emlékszem, Te is keresztény vagy?! Ha igen, akkor meg szerintem, Te is fogd úgy fel ezeket, a “technikai dolgokat”, mint “ajtót”, amit az Úr nyított arra, hogy amig lehet ,”ezeken” keresztűl is bizonyságot tehessünk ! Te is tudod, hogy már ott tartunk, hogy nagyon sok embernek, már csak a “hálón” keresztűl vannak “kapcsolataik”!( Azt, meg amit jó meglátással írtál: ” …, hogy mindenki használni akarja majd ezt a xart.” vedd az Úr kegyelmének, hogy eljuttathasd az emberekhez az Igazságot!)
      Ha elkezdik az üldözést, akkor nekünk úgy is mindegy, hogy “regisztrálva” vagyunk-e, vagy sem! ( Mindig lesznek olyanok a környezetünkben, akik “jelenteni” fognak! Ki tudja, lehet, hogy még pénzt is igérnek majd “értünk”!))
      Mát. 10,17
      De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékekre adnak titeket és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket;
      ?Márk. 13,9
      Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik…..stb

Hozzászólás a(z) Sharky bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend