Gazdasági válság, Globális valuta @hu

Soros észrevétlenül átrendezi a világgazdaságot

Forrás: The Wall Street Journal

Két évvel ezelőtt Soros György kijelentette, hogy szeretné átrendezni a globális gazdaságot. Néhány napon belül hozzá is lát, úgy tűnik szinte észrevétlenül.

Április 8-án a csoport, amely 50 millió dollárral gyarapodott Soros jóvoltából, hatalmas gazdasági konferenciát tart az ?új nemzetközi gazdasági szabályok meghatározására? és a ?valutarendszer reformjának kidolgozására.? Minden a Soros által 2009. november 4-én megfogalmazott tervek szerint halad.

Az 1944-es Bretton Woods-i konferencia XXI. századi változatára több mint 200 akadémikus, üzletember és politikus érkezik. Annak idején Bretton Woods-ban hozták létre a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot.  Soros ezúttal új, sokoldalú rendszert akar, amelyben nem az Egyesült Államok játsza a vezető szerepet.

A konferencia előadóinak kétharmada közvetlen üzleti kapcsolatokat ápol Soros Györggyel. A milliárdos, aki szerint ?egy nyílt társadalom számára a legnagyobb veszélyt, már nem a kommunizmus, hanem a kapitalizmus jelenti?, nem bízza a véletlenre a dolgok alakulását.

Egyelőre a szóban forgó globális összejövetel kisebb publicitást generált, mint egy kerületi tanulmányi verseny, annak ellenére, hogy olyan személyiségek is felszólalnak majd, mint a New York Times főszerkesztője, valamint a Reuters és a The Times szerkesztői. Figyelembe véve, hogy Soros szerint egy új megállapodás hiányában milyen sors vár ránk, az esemény igen jelentőségteljesnek hangzik, mégis csönd van körülötte.

Soros pontosan azt teszi, amit előre megmondott. A Bretton Woods konferenciához hasonlóan, amely lefektette a nemzetközi pénzügyi rendszer alapjait a II. Világháború után, ez a mostani konferencia az új világrend bevezetéséhez szükséges új, világgazdasági rendszer alapjait hivatott lefektetni és Soros már munkához is látott.

A Mount Washington Hotel

Egy héttel a fent említett cikk megjelenése előtt Soros megalapította az Új Gazdasági Gondolkozás Intézetét (Institute for New Economical Thinking ? INET), amely egyébként a mostani konferencia házigazdája is. Helyszínül stílusosan a Mount Washington Resort-ot választották. Igen, kitalálták, ez volt a Bretton Woods konferencia helyszíne is 67 évvel ezelőtt. A legutóbbi INET konferenciát a Közép-Európai Egyetemen, Budapesten tartották. A Közép-Európai Egyetem 2005-ben 206 millió, idén pedig 880 millió dollárt kapott Sorostól, a Chronicle of Higher Education szerint.

A mostani összejövetelt, Soros számos támogatója megtiszteli majd jelenlétével, mint például Gordon Brown, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke, vagy Paul Volcker, volt FED elnök. A 200 résztvevő közül a szervezet weboldala szerint csupán 79 mond majd beszédet.

?Az világrend átalakítása túl kell, hogy nyúljon pénzügyi rendszerünkön és az ENSZ, de különösen a Biztonsági Tanács részvétele is elengedhetetlen,? írja Soros. ?A folyamatot az Egyesült Államoknak kell elindítania, de Kína és más fejlődő országok is egyenrangú félként vesznek részt benne.?

Soros kihangsúlyozta, hogy globális megoldásra van szükség, amelynek az Egyesült Államok csupán egyik, nem pedig domináns szereplője. ?A feltörekvő hatalmaknak muszáj részt venniük, hogy később is aktív támogatói legyenek a rendszernek,? mondta.

Az INET által szervezett esemény weboldalán olvashatjuk, hogy ?a mostani átalakításban részt kell vennie a teljes Európai Uniónak és a feljövőben lévő kelet-európai államoknak, latin-Amerikának és Ázsiának is.? Kína kiemelt szerepet kapott, jelen lesz a konferencián a Világbank pekingi fiókjának vezető közgazdásza, a Kínai Szociális Tudományok Akadémiájának igazgatója, a Kínai Bankfelügyeleti Bizottság vezető tanácsadója és a Kínai-Amerikai Kapcsolatok Központjának igazgatója.

Előző posztKövetkező poszt

1 hozzászólás

  1. Ez már komoly! Erre érdemes felfigyelni, mert még azért van bőven dolga Jézus választottainak ezen a földön!

Hozzászólás a(z) Orsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend