Tudomány és technika

A tárcsázás végnapjai?

Forrás: DailyMail.co.uk

Bocs, az agyam véletlenül felhívott!

Úgy tűnik mai felgyorsult világunkban már mobiltelefonon tárcsázni is túl időigényes műveletnek számít.

Fel a fejjel! Amerikai kutatók megtalálták a megoldást. Olyan mobiltelefont fejlesztettek ki, amin gondolataink segítségével lehet hívást kezdeményezni, anélkül, hogy a kis- (vagy bármelyik) ujjunkat is megmozdítanánk.

A felhasználónak egy erre a célra kifejlesztett, a telefonnal bluetoothon kommunikáló fejpántot kell viselnie, ami a Nokia N73-as készüléknek továbbítja a parancsokat.

A technológia az agy által küldött jelekre épül. Szakértők szerint egy kis gyakorlással bárki képes lesz ezzel a módszerrel telefonálni.

A fejlesztés célja, hogy biztonságosabb kéznélküli használatot tegyen lehetővé, ami komoly előny mozgássérültek, idősebb emberek, vagy elfoglalt üzletemberek számára.

A Huffington Post cikkében, Tzyy-Ping Jung fejlesztő, a Kaliforniai Egyetem Swartz Beviteli Idegtudomány Központjának munkatársa elmondta, hogy az eszköz a fejen elhelyezett elektroencefalográf (EEG) elektródák segítségével értelmezi az agy által küldött impulzusokat. Véleménye szerint egy kis gyakorlással 100%-os pontosság is elérhető.

?Tapasztalataink azt mutatják, bárki képes kezelni az eszközt,? mondta.

A felhasználó, a képen is látható EEG fejpántot kell viseljen, ami képes fogni az agy által kibocsátott jeleket és azt bluetooth kapcsolaton keresztül továbbítja a telefonnak.

A jeleket erre a célra felállított algoritmusok értelmezik.

A tesztkísérletek alkalmával a felhasználók nullától kilencig terjedő számokat láttak felvillanni különböző sebességgel egy kijelzőn, amit az elektródák érzékeltek.

A kísérletek során a hívások pontossága 70-85% között mozgott 10-jegyű számok hívása esetén.

A gondolattal irányított számítógépek már nem számítanak újdonságnak, de mobiltelefonra eddig még nem alkalmazták a technológiát.

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend