Háborúk, Izrael

Izrael háborút tervez szomszédai ellen

Forrás: PressTV.ir

Bizonyos hírforrások szerint Izrael háborút akar indítani közel-keleti pozíciójának megerősítésére

A libanoni Assafir napilap értesülései szerint egy nyugati ország diplomatája Jordánia fővárosából, Ammanból nyilatkozva azt állította, hogy Izrael úgy döntött megtámadja Szíriát és Libanont, mivel a Mubarak rezsim bukása súlyos csapás Tel Aviv számára.

Részletesebb kifejtve elmondta, hogy Tel Aviv komolyan tart az Egyiptomban folyó forradalom következményeitől és aggódik a térség jövőjéért, és úgy gondolja, hogy egy új közel-keleti háború Izrael javára fordíthatja az eseményeket.

?Izrael célja, hogy egy gyors, csupán néhány hétig tartó támadásban megdöntse a Bashar al-Assad vezette kormányt Szíriában, miután a Libanon keleti részén tevékenykedő Hezbollah ellen is háborút indított,? idézte az Assafir a diplomatát.

A diplomata azt is elmondta, hogy Izrael már értesítette Washingtont terveiről.

Egyiptom, Izrael egyik szomszédja, volt az első arab állam, amelyik békét kötött Tel Avivval 1979-ben, az amerikai Camp Davidben tartott titkos béketárgyalások során.

Egyiptom éveken át segítette Izraelt a Gázai övezet elleni elsöprő támadásokban azzal, hogy elzárta a Rafah átkelőt az palesztinok elől, így a Gázai övezetben élő másfél millió palesztin az apró tengerparti területen csapdába került.

Izrael attól tart, hogy a Rafah átkelő megnyitásával a Hamasz, Gáza demokratikusan megválasztott kormánya nagyobb hatalomra tesz szert.

Előző posztKövetkező poszt

3 hozzászólás

  1. Izrael kicsi de jol fel szerelt ! hadserege van ! igy hat van lehetosege ara hogy egy nagy haborut robancson ki es a melet el van bizva hogy a nyugat meg tamagya Irant igy neki konyeb lesz el nyeri az usa tamagatasat a haboruba igy van eseje es az eu bele szolna es Izrael melet tartana !

  2. Szevasztok!

    Hirtelen felindulásból – először arra gondoltam – basszatok oda egyet ennek a törpe mitugrász senkiknek…

    De kissé lehiggadva – és diplomatikusan mondom – nyugi csigavér – csak emlékeztetőül az üzenet – “aki elkezdi az elbukik – magyarul halál fia”

    szeretettel: spartakusz:…..

  3. Nem hiszem hogy erre sor kerülne. Túl kockázatos Izraelnek. Gondoljunk csak bele, Irán hadihajói már ott vannak a térségben…

Hozzászólás a(z) Army bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend