Írások

Az igazság nyomában

Válaszok az élet legfontosabb kérdéseire!

Mi az élet értelme? – Miért vagyok itt? Van valami célja az életemnek? – És ha igen, akkor mi?

Az ilyen és ehhez hasonló kérdések évszázadokon át foglalkoztatták a kereső embereket, hiszen származástól, bőrszíntől és vallástól függetlenül, mindannyiunk szíve ugyanarra vágyik: igaz szeretetre, valódi boldogságra és lelki nyugalomra, igazságra és szépségre, értelemre és célra.

Minden ember, a legprimitívebb törzsektől kezdve a legmodernebb és technológiailag legfejlettebb társadalmak tagjaiig, ösztönösen érzi, hogy az élet több, mint egy evolúciós véletlen vagy baleset. Egyre többen fordulnak a modern tudomány folytonosan változó és gyakran ellentétes elméletei felé, hogy megismerjék az élet értelmét és eredetét. Azonban több ezer évig az emberiség vigaszának fő forrása valamilyen fajta hit volt. Hit, amely elismeri vagy imádja azokat a láthatatlan, természetfeletti erőket, melyekről úgy érzi, hogy léteznek.

Az Igazságot és valóságot, a megvilágosodást és belső békét kereső ember számára sok vallás és vallásgyakorlás a hit széles skáláját ajánlja fel. Az ember ezeken a vallásokon keresztül keres természetfeletti segítséget, remélve, hogy elnyeri az általa imádott láthatatlan Erő vagy erők kegyét és áldását.

Hogyan foglalkozhatnék én ilyen régimódi dologgal, mint a vallás, amikor azzal vagyok elfoglalva, hogy “feljebb jussak a ranglétrán”?

A mai állandóan változó és egyre komplikáltabb, komputerizált világban egyre több ember kezd őrült hajszába, hogy anyagilag sikeres legyen. Nincs egy csöpp idejük sem arra, hogy ilyen látszólag ?absztrakt? dolgokkal foglalkozzanak, mint például az élet értelme, a lélek békéje, az embertársaik iránti szeretet, vagy akár a saját lelkük örök jóléte! – Végül is, ha ilyen dolgokon gondolkoznának, ez megzavarná, sőt egyenesen megakadályozná őket abban, hogy a világ legnépszerűbb ?istenét? hajhásszák! Ez egy olyan isten, akinek a világ legnagyobb része hódol. Imádják őt! Ez a pénz és az anyagi jólét istene!

Sok emberbe kiskoruktól fogva belenevelik azt, hogy csak úgy élhetsz boldogan, ha: 1.) tovább tanulsz, és diplomát szerzel valami jó hírű egyetemen. 2.) szerzel egy ?jónak ígérkező? állást egy sikeres vállalatnál vagy részvénytársaságnál. 3.) elég pénzt keresel ahhoz, hogy egy új autót vehess, egy, vagy inkább két szép házat, berendezd őket különféle luxuscikkek és menő elektromos berendezések tömkelegével. Azt mondják ez a ?siker?. Habár ez a gazdagsághoz vezető út általában élethossziglan tartó vért, izzadságot, könnyet és fáradozást kíván, a legtöbb ember, aki ezen az úton jár, komoly kételyek és fenntartások nélkül teszi ezt. Meg vannak győződve arról, hogy ha egyszer elérik a gazdagságot, amit kívánnak, akkor végre igazi boldogságra és megelégedettségre találnak.

De sajnos ezeket az embereket általában elkerüli a boldogság, annak ellenére, hogy mindent megtesznek, hogy azt megtalálják. Az évek során gyakran ráébrednek, hogy a társadalom és a környezetük elvárásai csak feszültséget és szorongást hoznak béke és nyugalom helyett. Ennek eredményeképpen a magánéletük gyakran csak szenvedés, mivel arra sem találnak időt, hogy a saját családjukkal és szeretteikkel törődjenek.

Kétségbeesve végül arra a szomorú következtetésre jutnak, hogy a világ minden kincse és gyönyöre sem elégítheti ki az ember szívét teljesen! Az anyagi dolgok átmenetileg kielégíthetik a test kívánságait, de soha nem elégíthetik ki az ember lelkét és szellemét, amely örömre, békére, tartós beteljesedésre vágyik. Ezt pusztán anyagi dolgokkal nem lehet kielégíteni.

Ezért van az, hogy gyakran a gazdagok és hatalmasok a leginkább szánalomra méltóbbak minden ember közül. – Nekik már mindenük megvan, amiről a legtöbb ember azt hiszi, hogy kielégíti és boldoggá teszi őket. Már minden anyagi dolgot megszereztek, amit csak szívük kívánt. Nagy bánatukra felfedezik, hogy a dolgok nem elégíthetik ki az üres és éhező lelküket! Ezért már nem is reménykednek abban, hogy a gazdagságtól boldogok lesznek! A híres angol költő, Lord Byron, rájött erre és így siránkozott: ?Az élvezet minden poharából ittam, és a hírnév serlegét kiürítettem, és mégis gyötör szomjam!?

Habár manapság nem sok ember foglalkozik azzal, hogy a Teremtőről, vagyis Istenről gondolkodjon, de amikor bajban vannak vagy tragédia sújt le rájuk – váratlan baleset vagy komoly betegség, halál a családban, vagy valamilyen személyes veszteség – akkor kihez fordulnak segítségért? A hatalmas bankszámla – mindegy, hogy mennyi pénz van rajta – semmit sem tehet, hogy visszahozza a szerettünket, aki átlépte a halál küszöbét. A házak, földek és luxuscikkek tömkelege sem lobbanthatja fel a szeretet kialudt lángját, és nem gyógyíthatja meg az összetört szívet. Gyakran ilyen válság idején jönnek rá az emberek, hogy az élet igazi értékeinek semmi köze sincs az anyagi jóléthez.

Alapjában véve minden vallás egyforma, nem? – Utak, melyek végül is ugyanahhoz a célhoz vezetnek?

Az ember szükségletei és a szíve vágya ugyanaz. Mégis a világ nagy vallásai több különféle, és gyakran ellentétes módszert ajánlanak fel ezen szükségek kielégítésére. A legáltalánosabb hitvallásokba és vallásgyakorlatba való rövid bepillantás nyilvánvalóvá teszi azt, hogy:

Sok vallás elszánt követője azzal próbálja kielégíteni lelki szükségleteit, hogy rendszeresen megjelenik az imádat helyén – a kápolnában, az imaházban, a mecsetben vagy a katedrálisban stb. – ahol imádkoznak, tömjént füstölnek és rengeteg más hagyományt, ceremóniát és szertartást folytatnak.

Néhány elszánt lélek hajlandó minden földi élvezetet és tulajdont feladni azért, hogy teljesen alávesse magát a vallási szertartásoknak. Sokan ahelyett, hogy a képeket, bálványokat és istenük vagy isteneik jelképeit imádnák, magukban keresik az igazságot és a valóságot. Erős koncentrálással, elmélkedéssel és meditálással keresik a megvilágosodást.

Az Igazságkeresők közül vannak, akik egy Istent imádnak, mások pedig százat vagy akár ezret is. A világ fő vallásai közül némelyik egyszerű erkölcsi és morális filozófiaként indult. Alapítóik soha nem akartak semmilyen istenséget vagy istent imádni. – Ma mégis ezeket az alapítókat tisztelik úgy, mintha ők maguk istenek lennének!

Sok hívő legnagyobb reménye és vágya az, hogy a halál után mint egyéniség és személy, boldog életet éljen a mennyei másvilágon. Mások gúnyolják azt az elképzelést, hogy egyénként tovább éljenek. Ők inkább a személyiségük megsemmisülését várják, hogy egyé váljanak a Világegyetem Végső Valóságával.

Néhányan pedig abban hisznek, hogy miután meghalnak, újra és újra visszatérnek a Földre, hogy Más életet éljenek. Abban hisznek, hogy a jelenlegi életük csak egy a sok születés és újjászületés közül, ami a végtelenségig folytatódik, amíg el nem érik a teljes megvilágosodást és megváltást. Mások abban hisznek, hogy az ember csak egy életet él a Földön, ezért csak egy lehetősége van arra, hogy rendesen éljen és valahogyan egy boldog másvilágot biztosítson magának.

A sok különböző – és gyakran ellentétes – vallások között érthető, hogy az Igazságot kereső ember eléggé összezavarodik. – Különösen azért, mert a világ majdnem minden fő vallása azt hiszi és állítja, hogy az ő megközelítésük az egyetlen igaz út a megvilágosodáshoz, a mennyei boldogsághoz, megváltáshoz és a Mennyországhoz!

Mit tegyen az, aki tényleg meg akarja találni az Igazságot?

Ha nem vagy benne biztos, hogy létezik egy Felsőbbrendű Lény, egy mindenható Isten, akkor az első lépés az az, hogy megbizonyosodj erről. A legnyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy egy Isteni Teremtő létezik az a világ és a minket körülvevő Világegyetem. A látható, és kézzel fogható Teremtés.

A következő igaz történet igazán ideillő, és jó illusztráció: Dr. Robert A. Millikan híres amerikai atomfizikus volt, aki Nobel-díjat kapott az atomhasadás felfedezéséért. Egyik este, a tiszteletére tartott banketten egy fiatal újságíró hozzáfordulva ezt kérdezte: ?Dr. Millikan, ön kétséget kizáróan nagyszerű tudós és kitűnő fizikus. Úgy hallottam, hogy ön még mindig ragaszkodik ahhoz a régimódi elképzeléshez, hogy létezik egy Teremtő, és hogy ön tényleg hisz Isten?ben! Igaz ez??

Millikan egy pillanatra megállt, és gondolkodott, a fiatal újságíró arcát fürkészve. Aztán előhúzott a zsebéből egy gondosan megmunkált arany zsebórát, és ezt mondta: ?Pont úgy, mint ahogy ezt az órát is egy intelligens tervező, egy órás alkotta, pont úgy a nagy Világegyetem tökéletes pontosságát és időzítését is egy hatalmas Teremtőnek kellett létrehoznia!?

A három hit Szent Könyve, a Biblia ezt mondja: ?Ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva megláttatik.?

– Rómabeliekhez 1:20*. Más szóval, a láthatatlan Teremtő létezése a csodálatos világ, a Teremtése által nyilvánul meg, azokból a dolgokból, amelyeket láthatunk. A csodálatos világ, melyet teremtett, a Teremtő létezésének legnagyobb bizonyítéka!

A tenger, az ég, a hegyek, a völgyek, a fák, a virágok, ezek mind mondanak nekünk valamit! Amikor egy tiszta éjszakán felnézel az égre, és látod a csillagokat, bolygókat és a kozmosz csodáit, nem érzed, hogy kell, hogy valami ok, ésszerűség vagy cél legyen az egész mögött? – Mintha mind jelentene valamit, mondana valamit? – Nos, mond is valamit! Mind ezt kiáltja: ? Nézd! – Van Isten! Nézd meg a csodákat, amiket teremtett!? A Biblia ezt mondja:

?Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat! Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést! Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható!? – Zsoltárok 19:1-3. Isten egész Teremtése, – az, hogy egy ilyen gyönyörű világot teremtett életünk színhelyéül – nemcsak a létezését, hatalmát és méltóságát bizonyítja, hanem azt is, hogy szeret minket, gondoskodik rólunk, és törődik velünk!

A Biblia nem a nyugati világ Szent Könyve, és a kereszténység nem a nyugatnak a vallása?

Az igaz, hogy a Bibliát főleg a nyugati kultúrák tették magukévá, de a benne található Igazság mindenkinek szól! Sőt, az eredete egyáltalán nem ?nyugati?! A Biblia legnagyobb részét Palesztinában, Közel-Keleten élő próféták és látnokok írták. Ez a terület azért különleges, mert öszszeköti Ázsiát, Afrikát és Európát.

A nagy Teremtő, Isten, a Biblia lapjain kedvesen hív minden embert, bármilyen nemzetiségűek is, ezt mondván:

?Térjetek Én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert Én vagyok minden testnek Istene, és nincsen más csak Én!? – JKBF*, Ésaiás 45:22.

* A JKBF rövidítés az angol Jakab Királyi Biblia Fordítását jelenti.

A Biblia mindenkihez szól: ?Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mert az Úr azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az Igazság ismeretére eljusson. Nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves Ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik!? – Róma-beliekhez 10:13; 1.Timótheus 2:4; Apostolok Cselekedetei 10:34,35. Más szóval, Isten mindegyikünknek ingyen ajánlja fel a szeretetét, békéjét, áldásait és megváltását, akárhonnan származunk is, bármilyen színűek, és nemzetiségűek vagyunk, a társadalom bármely rétegéből!

Amit a mai egyházak kereszténységnek hívnak, elég önzőnek és zártnak tűnik nekem. Csak épületeket építenek, vagyont, gazdagságot, területeket és birtokokat stb. halmoznak fel.

Sajnos ez elég gyakran így van. Amit ma a világ, ?kereszténységként? ismer, az igencsak eltávolodott attól, amit kezdetben az egyszerű és alázatos Jézus tanított a követőinek. Nagyon kevés hasonlóság található a mai keresztények életmódja, és Jézus és tanítványai élete között.

Jézus soha nem tanított semmilyen bonyolult ceremóniát, szertartást vagy ?betarthatatlan? szabályt. Azt sem mondta soha, hogy katedrálisokat és kicicomázott vallási épületeket építsünk a szegények rovására. Ő azt mondta, hogy a legfontosabb vallási kötelezettségünk az, hogy ? szeressük Istent és felebarátunkat, mint magunkat.? – Máté 22:37-39. Ő a saját példája által mutatta meg a követőinek, hogy ezt hogyan tegyék. Szeretetben élt, könyörületes volt másokkal, ?a szegényeknek az Evangyéliomot hirdette, a töredelmes szívűeket meggyógyította, a foglyoknak szabadulást hirdetett, a vakoknak megnyitotta szemeit és szabadon bocsátotta az elnyomottakat!? – Lukács 4:18.

Ha az az Isten, akiről a Biblia ír nem olyan, mint az egyházak, akik azt állítják, hogy Őt jelképezik, akkor milyen?

Az igazi Isten egy jó Isten, Aki kedves, gyengéd és minden gyermekével törődik, bármilyen nemzetiségűek is! A Biblia azt mondja, hogy Isten egy kedves Mennyei Atya, Aki saját drága gyermekeként szeret téged, és Aki azért alkotta ezt a gyönyörű világot, hogy boldogan élhess.

Sajnos sok embernek az az elképzelése Istenről, hogy Ő valamiféle mindent látó Szem, Aki mindenhova egy nagy furkósbottal követi őket, és mindig készen áll arra, hogy lesújtson rájuk és megbüntesse őket a bűneikért, hibáikért és melléfogásaikért. A Biblia azonban azt mondja, hogy ez egyáltalán nem így van. Isten kedves és gyengéd, kegyelmes és megbocsátó. Az egyetlen oka annak, hogy követ valakit az az, hogy reméli, hogy az az ember megfordul, hogy találkozzon Vele, mert Ő tárt karokkal vár minket!

Sőt, a Biblia azt mondja, hogy ?Isten a szeretet!? – 1.János 4:8. Ő nem valami kegyetlen szörnyeteg, Aki élvezi azt, hogy a teremtményei szenvednek, Aki minden élvezetet és boldogságot meg akar tagadni tőlünk, vagy azt akarná, hogy nyomorultul érezzük magunkat! Nem egy szívtelen zsarnok, Aki mindenkit a Pokolba akar ijeszteni. – Ő a szeretet Istene, Aki megpróbál mindenkit a Mennyországba szeretni!

Hol van ez az Isten?

Jézus ezt mondta: ?Az Isten Lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják!? – János 4:24. Ő nem pusztán egy személy, mint te meg én. Ő és a Lelke nagyobb, mint az egész Világegyetem!

Isten mindenhol jelen van, mindenható és mindentudó!

– Őt nem lehet egy bizonyos helyhez kötni, sem egy közönséges templomhoz, oltárhoz, szentélyhez, vallási épülethez vagy imaházhoz!

– Ő ezt mondja: ?Vajon nem töltöm-é Én be a Mennyet és a Földet? Ímé, az egeknek egei be nem fogadhatnak Engem! – Mert ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik!? – Jeremiás 23:24; 1.Királyok 8:27; Apostolok Cselekedetei 7:48.

Isten a Világegyetem Hajtóereje és Irányító Fénye, a Mindenható Teremtő, a szeretet Nagy Lelke, Aki mindent létrehozott. Mivel Ő a kedves, atyai Teremtőnk, ezért egy jó és szép tervet tartogat számunkra, mellyel végre kielégíti a szeretet, élet, szabadság és boldogság utáni vágyunkat! – Ő szeret téged!

Ez a ?szeretet Lelke? az egyetlen Lélek, amely létezik?

Habár Ő az egyetlen és egyedüli Teremtő, az egyetlen Mindenható Isten, még sok, kevésbé fontos lelki személyiség és erő is létezik, akiket Ő teremtett. Sőt, létezik egy egész Birodalom, a Lélek világ, amelynek több millió lelki lakosa van, annak ellenére, hogy ők a halandó ember számára láthatatlanok. Vannak jó lelkek – Angyalok és azoknak a mennyei lelke, akik korábban a Földön éltek, de át- mentek a másvilágba, hogy az Úrral legyenek -, és vannak rossz lelkek is – démonok vagy ördögök! De egyedül Isten a mindentudó és mindenhol jelen lévő, Mindenható Teremtő! Ezek a lelkek mind alacsonyabb rendűek, mint Isten, és csak az általa megszabott korlátokon belül cselekedhetnek.

A jó lelkek, Isten Angyalai hűségesen szolgálják Őt. A Lélekvilág gonosz erői, az ördögök és a démonok fellázadtak Isten ellen. Ezek a lelkek egy erőskezű, lázadó angyalnak, a Sátánnak, másnéven az ördögnek a követői. Ő és az erői állandó küzdelmet folytatnak Isten jó erői ellen. Ahelyett, hogy megpróbálnák szeretni az emberiséget és segíteni abban, hogy közelebb kerüljön Istenhez – mint ahogy azt az Angyalok teszik – ezek a démonok állandóan azt lesik, hogy mikor hitethetik el, hódíthatják meg és pusztíthatják el az embert. Mindent megtesznek, hogy rábírják az embert, hogy lázadjon Isten ellen! Jórészt az ördög és erői a felelősek azért a nagy káoszért, zűrzavarért, kegyetlenségért, mészárlásért és pusztításért, ami a mai gondokkal teli világot jellemzi!

Az ördög gonosz lelki erőinek egyik fő célja az, hogy megpróbálja megállítani az embert abban, hogy megtalálja Isten szeretetének, Fényének és Megváltásának örök Királyságát, és hogy megpróbálja megakadályozni, hogy belépjen abba. A Biblia azt írja, hogy a Sátán, ?e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, akik nem hisznek Istenben, hogy ne lássák Isten Igazságát.? – 2.Korinthusbeliekhez 4:3,4.

Ezért életbevágóan fontos számodra, aki őszintén keresed az igazságot, hogy légy óvatos és nyisd ki a szemed, amikor a Lélek világ valóságát kutatod, nehogy elhitessen az ördög vagy az egyik hazug lelke!

És mi a helyzet a világ többi fő vallásának isteneivel?

Mint ahogy már korábban említettük, némelyik ?isten?, akiről sok embernek azt tanították, hogy imádni kell, valójában ember volt, annak a bizonyos vallásnak az alapítója. Habár ezek az emberek soha nem vallották magukat isteni eredetűnek, a haláluk és a hívők néhány generációja után egyre megbecsültebbek és elismertebbek lettek, olyannyira, hogy végül istenként tekintettek rájuk és imádni kezdték őket! – Egy olyan végeredmény, amit ezek az alapítók soha nem is akartak!

Más vallások – mint például a világ nagy panteisztikus vallásai esetében – ahol rengeteg különféle istent imádnak, lehetséges az, hogy az istenekről szóló eposzok és legendák valóban megtörtént eseményekre és csatákra épülnek, amelyek a Lélek világban folytak. Lehetséges, hogy sok ilyen hős valódi, lelki személyiség volt, a róla szóló történet pedig a Láthatatlan Birodalomban vívott csata vagy esemény leírása.

Az idők során és pontos leírások hiányában azonban sok ilyen történetet kétségkívül eltúloztak és eltorzítottak. A szájhagyomány útján terjedő leírások, amelyeket ma olvashatunk, hihetetlen mesékké, legendákká és eposzokká alakultak át. De tény az, hogy valóban milliónyi lelki lény létezik, akik hozzánk, emberekhez képest valódi ?istenek? és ?istennők?, a Lélekvilág természetfeletti lakosai. Némelyikük jó, és némelyikük gonosz, akik azért viaskodnak abban a birodalomban, hogy vagy Megváltást vagy kárhoztatást hozzanak az emberiségnek!

Természetesen a világ fő vallásai közül sok nem hisz abban, hogy Isten közel áll az emberhez. Ehelyett, úgy tekintenek Rá, mint valami ?Felsőbb Valóságra?, a ?Mindent magában foglaló Alapelvre? vagy ?Abszolútra?, aki a Világegyetem alapját képezi. A Mindenhatónak ez az eléggé megfoghatatlan elképzelése általában egy olyan Istent jelképez, Aki többnyire távol áll tőlünk, és közömbös a konkrét emberi szükségletekkel, egyénekkel és körülményekkel kapcsolatban. A Biblia azonban azt mondja, hogy az igazi Isten személyesen törődik mindegyikünkkel, és ?amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt szeretők iránt.? – Zsoltárok 103:13.

Más vallások felismerték a Természet csodálatos szépségét és egyensúlyát, és azt a következtetést vonták le, hogy maga az anyagi Teremtés kell hogy Isten legyen, hogy minden, amit látunk Isten megnyilvánulása és része. Az ilyen szemlélet valójában elég közel áll ahhoz, amit maga a Biblia mond: ?Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn. Mert Ő tőle, Ő általa, és Ő reá nézve vannak mindenek, és Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk!? – Kolossébeliekhez 1:17; Rómabeliekhez 11:36; Apostolok Cselekedetei 17:28. Mert Ő az a nagy Erő, Aki mindent teremtett, és egy bizonyos értelemben Isten valóban része mindennek és minden része Istennek: az óriási galaxisoktól kezdve a legkisebb atom összetartó erejéig!

Némelyik vallás, felismervén a Teremtő és az általa teremtett, látható dolgok közötti szoros összefüggést, magát a Teremtést tiszteli és imádja: a Napot, a Holdat, a hegyeket, a szelet, az évszakokat stb. De a Biblia azt mondja, hogy imádhatjuk és személyesen megismerhetjük Magát Istent, és élő kapcsolatban lehetünk Vele. Ezért nem kell ?a teremtett dolgokat tisztelnünk és szolgálnunk a Teremtő helyett.? – Rómabeliekhez 1:25. Nem bánja, ha csodáljuk keze munkájának szépségét, dicsőségét és cso

dáit, a gyönyörű Teremtését, de nem akarja, hogy a Teremtő helyett azokat a dolgokat dicsődicsőítsük, amiket teremtett!

A lelki megvilágosodás elérésének egy másik formája, amivel több millióan próbálkoznak, a meditáció. Habár sok őszinte kereső elszántsága csodálatraméltó, azonban vigyázniuk kell azoknak, akik a mély meditáció ilyen transzszerű állapotába kerülnek! – Mert habár lehet, hogy valóban találnak valamilyen lelki erőt, amit keresnek, de azt is felfedezhetik, hogy mialatt a mély meditáció ilyen transszerű állapotában vannak, nyitottak a Lélekvilág láthatatlan erői számára. – És ha az igazi Isten Lelke nem védi meg őket, akkor könnyedén félre lesznek vezetve, hitető lelkek prédájává válhatnak és démonok szállhatják meg őket!

Hogyan lehet bármilyen vallási gyakorlat rossz, ha őszintén csinálják?

A Biblia azt mondja, hogy a Sátán, az ördög a fő hitető, és gyakran ?átváltoztatja magát világosság angyalává.? – 2.Korinthusbeliekhez 11:14,15. Az ördög gyakran sok igazságot és jó dolgokat kever a hazugságaiba, hogy ezeket még fondorlatosabbá tegye. Az igaz, hogy a Sátán sok démonja egyértelműen gonosz, erőszakos, pusztító és szörnyű, de a lelkünk ellensége egy kis igazságot akaszt a horogra csaliként, hogy magához vonzza és álomba ringassa az embereket! – Meg akarja kaparintani őket!

Ha az ördög nem tanítana semmi jót és igazságot, akkor a legtöbb ember nem nyelné le a hazugságait! Ezért vonja be a keserű piruláját cukor bevonattal – ami lehet, hogy először jól néz ki és finom – de komoly, lelki emésztési zavarokat okoz! – Sőt, általában mérgező, és ha lenyeled, akkor biztos lesz a lelki halálod!

Ezért életbevágóan fontos az, hogy az Igazság keresése során az igazi Istent, a szeretet Istenét találd meg, Aki szeret téged, és meg akar menteni! A vallási ceremóniák, szabályok, szertartások és hagyományok semmilyen mennyiségben sem nyújthatják azt a csodálatos, lelket kielégítő békét, örömet és szeretetet, amit az Istennel való élő kapcsolatod során kaphatsz!

Sok vallás azt tanítja, hogy szenvednünk kell ahhoz, hogy kedvesek legyünk Isten előtt és közel kerüljünk Hozzá. – Igaz ez?

Nem! – Mint ahogy már korábban -említettük, Isten a szeretet. Nagyon szeret téged, és azt akarja, hogy boldog légy! Elsősorban ezért vagy itt ezen a gyönyörű világon! Képessé tett arra, hogy élvezd az életet, és megadta ehhez a megfelelő érzékszerveket és a környezetet is. Azért teremtett, hogy élvezd az életet, amit adott, és örökké szeresd és élvezd Őt!

De sajnos sok ember nem veszi észre, hogy Isten azt akarja, hogy boldogok legyenek. A vallásról alkotott képük olyan, mint azé a fiúé, aki a miséről jött hazafelé a szigorú és mélyen vallásos nagypapájával. A fiú megállt, hogy megsimogassa a szomszéd szamarát és ezt mondta: ?Te igazán vallásos teremtmény lehetsz, olyan hosszú, szomorú képet vágsz!?

Sok ember számára az istenesség és szentté válás minden emberi boldogság és általános élvezet megtagadásából áll. Néhányan olyan messze mennek, hogy azt hiszik és tanítják, hogy bármilyen fizikai élvezet bűn és gonosz! – Azt gondolják, hogy az istenesség szenvedésből, fájdalomból, önmegtagadásból és önmagunk sanyargatásából áll! Azt hiszik, hogy teljes szenvedésben és nyomorban kell élned ahhoz, hogy közel kerülj Istenhez! A Biblia szerint ez szerencsére nem így van!

Azonban néhányan annyira becsavarodtak az önmegtagadástól és önsanyargatástól, hogy szögeken ülnek, nyársat szúrnak át az arcukon, forró szénen járnak mezitláb, korbácsolják és még keresztre is feszíttetik magukat! – Céltudatosan mindenféle fizikai szenvedésnek vetik alá magukat, mert azt hiszik, hogy minél többet szenvednek, annál ? vallásosabbak ?, és ?szentebbek? lesznek, és annál közelebb kerülnek Istenhez!

Az igaz, hogy van, amikor áldozatot kell hoznunk vagy szenvednünk kell, de Isten Igéje, a Biblia szerint ezt nem kell céltudatosan csinálnunk, hogy jó pontot nyerjünk Istennél! Ha szenvedünk, akkor az általában azért van, mert valami oknál fogva Isten megengedi ezt. De csak azért, hogy segíthessünk másoknak azzal az áldozattal, amit hozunk. – Nem azért, mert kérjük vagy szeretnénk a szenvedést, és nem azért, mert azt gondoljuk, hogy jutalmat vagy igazságosságot nyerünk általa.

Ha az önmegtagadás, áldozat és szenvedés nem vezet a Megváltáshoz, akkor mit tehetek, hogy megváltsam magam?

Semmit! – Nem válthatod meg magad! Az ember vallásainak majdnem mindegyike azon a hiten alapul, hogy az ember alapjában véve jó és igazságos, és megválthatja magát. Sőt, ha alaposan megvizsgáljuk, biztosan állíthatjuk, hogy a vallásos gondolkodásnak és hitnek csak két iskolája van a világon: A ?csináld-magad? és a ? csak-Isten-válthat-meg? fajta vallás!

A világ legtöbb vallása azt tanítja a követőinek, hogy a saját vallásosságuk, jó cselekedeteik, szentségük, szenvedéseik, önmegtagadásuk vagy annak a bizonyos vallásnak a szabályai és hagyományainak betartása által meg válthatják magukat! De még egyetlen ember sem volt elég jó ahhoz, hogy megérdemelje a saját Megváltását. – ?Mert nincs egy igaz ember sem a földön, aki jót cselekednék és ne vétkeznék.? – Prédikátor 7:20.

Kezdetben Isten úgy akarta, hogy mindannyian személyes és közvetlen kapcsolatban legyünk Vele. Közeli Barátunk akart lenni, Akinek a szeretetére, hűségére, gondoskodására és törődésére mindig számíthatunk.

De Isten nem akart minket arra kényszeríteni, hogy a barátai legyünk. Könnyedén úgy teremthetett volna minket, hogy automatikusan engedelmeskedjünk Neki és imádjuk Őt, mintha robotok lennénk. De nem akart minket arra kényszeríteni, hogy szeressük Őt, és hogy engedelmeskedjünk Neki. Ezért engedte meg azt, hogy a jó és a rossz is jelen legyen, hogy mindenkinek személyes választási lehetősége legyen. Azért, hogy önként váaszthassuk azt, hogy szeressük Őt és engedelmeskedünk Neki, vagy azt, hogy lázadjunk ellene és a saját utunkat járjuk.

Sajnos meg kell hagyni, hogy néha mindanynyian rosszul döntöttünk. önzőek, durvák és érzéketlenek voltunk, és nemcsak másokat bántottunk meg, hanem magát Istent is, Aki a kedves Mennyei Atyánk, és szomorú, amikor látja, hogy a rossz irányba megyünk.

De minden gondunk, problémánk és tökéletlenségünk ellenére is Isten szeret minket és közel akar lenni hozzánk. A legközelebbi és legdrágább Segítő és Barát szeretne lenni. De mégis, mindegy, hogy mennyire komolyan és őszintén próbálunk a saját vallásosságunk, jó cselekedeteink, szenvedésünk stb. által közel kerülni Hozzá, eggyé válni Vele, ?megvilágosodni? Általa, és elnyerni a megváltást Tőle, akkor sem lehetünk elég jók. – ?Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül!?

– Rómabeliekhez 3:23. Mindegy, hogy milyen jók és igazságosak próbálunk lenni, mindegy, hogy milyen szigorúan fegyelmezzük magunkat és próbáljuk az istenességet és megváltást elnyerni, az ember egyszerűen nem képes megváltani önmagát!

Akkor mit tehetek, hogy meg legyek váltva? – Bele kell nyugodnom, hogy örökre el legyek választva Istentől?

Isten olyan hatalmas, olyan nagy és mindenható, annyira meghaladja az ember értelmét és felfogóképességét, hogy lehetetlen az, hogy teljesen megértsük őt

és az utait. Ezt mondja: ?Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim a ti útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!? – Ésaiás 55:9. De olyannyira akart igazi Barátunk lenni, és segíteni nekünk, hogy elküldött Valakit, Aki meg tudta mutatni a szeretetét. Valakit, Aki emberként élhetett velünk, Aki megtestesíthette és megmutathatta nekünk, hogy milyen Maga Isten.

Isten nagyon szeret minket, és nem akarja, hogy távol legyünk Tőle. Amikor Isten szeretete hiányzik az életünkből, akkor nem lehetünk igazán elégedettek, mert lelkileg üresek és halottak maradunk. Azért, hogy elhozhassa nekünk az örök Életet és a Megváltást, majdnem 2000 évvel ezelőtt elküldte a Földre a Saját Fiát, Jézust.

Jézus csodálatos módon fogant meg Isten Lelke által, és egy fiatal szűz, Mária szülte meg. Felnőtt, hogy egy bizonyos értelemben az Atyjának képmása legyen, hogy láthassuk, hogy milyen a nagy láthatatlan Teremtő. És ez a kép a szeretet, mert Jézus mindenhol csak jót tett, segített másoknak és tanított Isten irántunk való nagy szeretetéről.

Jézus betöltötte a küldetését, azt, hogy elterjessze a Megváltás Jó Hírét a világon, és végül az életét adta. A képmutató, vallásos ellenségei kegyetlenül keresztre feszítették. De három nappal azután, hogy élettelen testét a sírba fektették, Jézus feltámadt a halálból, örök diadalmat aratva a halál és Pokol felett!

A Biblia ezt mondja: ?Isten úgy szerette a világot (téged és engem), hogy az Ő egyszülött Fiát (Jézust) adta, hogy valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök Élete legyen.? – János 3:16. Csak annyit kell tenned, ha élő és személyes kapcsolatba szeretnél lépni a szeretet Istenével, hogy egyszerűen hiszel Jézusban és elfogadod az örök Élet ingyenes ajándékát!

Jézus ezt mondta: ?Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért.? – János 15:13. Ő volt az a Barát, Aki lábaid elé fektette az életét, hogy neked ne kelljen szenvedned attól, hogy sohasem érheted el a szeretet Istenét, Aki annyira szeret téged!

Ha szeretnéd személyesen megismerni Isten nagy szeretetét, ha szeretnéd megtalálni a megoldást minden bajodra és problémádra, ha szeretnél megbocsátást nyerni minden rossz dologért, amit tettél, akkor csak annyit kell tenned, hogy hiszel Benne és befogadod a szívedbe a Fiát, Jézust. Jézus ezt mondta:

?Jöjjetek Én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és Én megnyugosztlak titeket… Mert Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet! Senki sem mehet az Atyához, hanem ha Én általam!? – Máté 11:28; János 14:6.

Lehet, hogy ez túl egyszerűnek vagy talán még gyerekesnek is hangzik, de ez Isten terve a megváltásra! Olyan egyszerűvé tette, hogy bárki elfogadhassa a szeretetét. – Akár egy kisgyermek vagy idősödő nagyszülő, egy szegény földműves vagy egy gazdag iparmágnás, egy írástudatlan törzs tagja vagy egy intellektuális tudós, éljen akár keleten, nyugaton, északon vagy délen! – Beleértve téged is!

Befogadni Jézust nagyon egyszerű! Ő azt mondta, hogy ?ha meg nem alázzátok magatokat és olyanná nem lesztek, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem mentek be a Mennyország Királyságába!? – Márk 10:15. Megalázod magad és elfogadod Isten szeretetét, örömét és lelki békéjét? Elégedett leszel és elfogadod-e az örök Életet Jézus által, ami az Ő ingyenes Ajándéka számodra, az Ő gyermeke számára?

Jézus szeret téged, és most azonnal megadja neked ezt a csodálatos ajándékot, ha egyszerűen és őszintén elmondod ezt a kis imát és személyesen megkéred Őt, hogy jöjjön be a szívedbe:

?Drága Jézus! Tudom, hogy segítségre van szükségem, és hogy nem tudom megváltani magam. Hallottam, hogy Te Isten Fia vagy, és általad személyesen megtalálhatom és megismerhetem a szeretet Istenét. Jézus, szükségem van a szeretetedre, hogy megszabadítson engem minden félelemtől és gyűlölettől. Szükségem van a Fényedre, hogy elűzzön minden sötétséget. Szükségem van a Békédre, hogy megtöltse és kielégítse a lelkemet. Most megnyitom a szívem ajtaját, és kérlek Jézus, hogy gyere be, és add meg nekem az örök élet ajándékát! Köszönöm Jézus, hogy szenvedtél helyettem azért a rosszért, amit tettem és megbocsátottál és meghallgattad az imámat! Jézus nevében, ámen.?

Most, hogy már befogadtad Jézust a szívedbe, csodálatos új élet kezdődött el számodra! A Biblia ezt mondja: ?Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden!? – 2.Korinthusbeliekhez 5:17.

[/table-of-content]

Előző posztKövetkező poszt

3 hozzászólás

  1. 2,3,4 válasszal nagyjából egyetértek,
    4.-et kiegészíteném azzal, hogy;

    Isten állandó jelenléte az Isteni gondviselésben is tökéletesen megnyilvánul!

    5. kérdés:
    A Biblia nem a nyugati világ Szent Könyve, és a kereszténység nem a nyugatnak a vallása?

    Igen, a Biblia nem érintetlen Szent könyv, sem nyugatnak, sem másnak, függetlenül attól, hogy van benne igazság, de a többsége manipuláció és hazugság, ami a nyugati öntudatos és eredendően jó népeket alaposan átformált, félrevezetett és megtévesztett!
    Az eredeti Biblia szigorúan őrzött hétpecsétes titok, amit a Vatikánban őriznek minden “avatatlan” szem elől.
    A bibliának nem lett volna ilyen távlatos sikere, ha az Igazak, a szegények vallása lett volna, nem pedig az aktuális pénzelit és a hatalmi csoportok érdekeltsége, amit ezért erősen támogattak, propagáltak és ráerőltették mindenkire.
    Sajnos a bibliát szennyes “emberi” lelkek és kezek írták át, ami az akkor kor és a jövő nemzedékének félrevezetését, Istentől való eltávolítását sajnos ?tökéletesen? szolgálta.

    Érdekes, hogy miközben ma már köztudott, hogy zsidók írták a bibliát, de mégsem ebben hittek, hanem a talmudban, Tórában. Ha ezt igaznak tartják, akkor miért másban hisznek, miért más vallást gyakorolnak? Vajon nem azért, mert tudják, hogy ez ártalmas, vakvágányra és a kárhozatba vezető széles út? Természetesen a Talmud és a Tóra is rossz út, a legrosszabb, hiszen abban minden rosszban felmentés adnak maguknak Istennel szembeni bűneik elkövetésére. Minden tájékozottabb ember tudja, hogy a zsidók Istentagadóak, de ha így van, miért adtak a keresztényeknek bibliát?
    Kérdés.

    Van-e ma bármi olyan dolog is, amit a zsidók létrehoztak és a társadalom széles réstegei érdekében igazán jó célt szolgálna? Ha egyetlen sincs, miért hisszük, hogy a Biblia jó célt szolgálna?
    A zsidók tehát ? mivel Istentagadóak – nem voltak, nem is lehettek próféták vagy látnokok (Mózestől most tekintsünk el), hanem lelketlen kufárok voltak, akiket nem érdekelt, sőt üldözték mások lelkének üdvözülését, hiszen tudták, hogy ők biztosan buknak, mert jóra, igazra képtelenek, hát akkor inkább magukkal rántanak másokat is. Ebben jó szándék nincs – hiába az alapos történelemhamisítás -, mai napokra újra jól körvonalazódik az, hogy a közel-keleti (Izrael arca) mennyire agresszív mindenki ellenérdekelttel szemben ? tehát nem gyakorol, maga által hirdetett felebaráti szeretet, de megköveteli, kikényszeríti azt magával szemben.
    Az is látszik, hogy a nyugati kultúra, akik a kereszténységben hisznek mindenhol összeomlanak, hiszen nincs olyan alap, amire szilárd épület épülhetett volna. Egy hazugság légvár idővel, mint a kártyavár összeomlik.

    A Biblia a múlt és jelen legjobban sikerült propaganda irománya.

    A szeretetet, a békét, a mindig rossz – leginkább zsidók iránti – könyörület és a megváltás legendát, az új szövetséget és a Tíz parancsolat átírást ők erőltették, hangsúlyozták saját szájuk íze szerint ki, mert mindig teljesen jogosan üldözték őket, mert mindig Istentagadó életet éltek.

  2. 1 kérdés válasz szerintem:
    Nem találtam választ a konkrét kérdésre:

    A mi tapasztalataink, Fentről kapott információink szerint a ?hit? sajnos tévút, mert ez azt jelenti, hogy az illető nem a saját, tárgyszerű, megfigyeléseiben, tapasztalataiban hisz és bízik, hanem inkább mások, szájába adott, előre megrágott, belé sulykolt gondolatait,
    elképzeléseit, feltételezéseit, ideológiáit, dogmáit fogadja és hiszi el, ami lehet, hogy igaz, de az is lehet, hogy téves.
    Egy gondolkodó lény, amíg nem tapasztal maga is valamit, addig nem fogadhatja el valóságnak csak lehetőségnek, feltételezésnek, amiben vakon hinni nem szabad, mert nem ismerhetjük mások – az informátorok – valós szándékait.

    Ha nem gondolkodunk, hanem vakon elfogadjuk hogy mások megmondják nekünk, hogy miről mit gondolhatunk – akár a saját tapasztalatainkkal ellentétes dolgokat is -, akkor nem Isten útját követjük, mert Isten mindenki számára szabad akaratot, szabad lelket adott.

    Mindenkinek magának kellene megtapasztalnia, hogy van Isten! Hogyan? A hit tehát egy szubjektív dolog, de Tudni Isten létezéséről az egy állandó megtapasztalás! Tehát mi (én és feleségem) életünk során folyamatosan tapasztaltunk azt meg, hogy ha nem ártunk másoknak, akkor mindig kapunk segítséget, létezik és mindig működik az Isteni gondviselés. Ha előbb nem, de az utolsó pillanatban biztosan megérkezik a megoldás és ez eddig sohasem volt másként. Ennek az utolsó pillanatban megérkező rendszeres segítségnek esélye egyébként nulla lenne. Tehát nincs rá más ésszerű magyarázat csak az, hogy van(ak) valaki(k) nálunk felsőbb rendű ? mindenre képes erő(Isten) -, aki(k) ugyan láthatatlan(ok), de mindig mindent tud(nak) rólunk és mindig segít(enek) ha szükség van rá! Ez viszont már tudás, bizonyság és nem hit, amit mások sajtolnak a hiszékeny fejünkbe.

    Az élet értelme és célja: Azért van itt mindenki, hogy fejlődjön, javuljon, tisztuljon önmaga és mások segítése által és ezzel a nemesedjen. Több élete van(volt eddig) mindenkinek, mi választjuk, hogy hova, milyen családba születünk le, milyen életcéllal születünk le, de a fő cél mindig a jobbá válás. Amit előzőleg elrontottunk az próbáljuk meg most kijavítani, ezt sajnos keveseknek sikerül megvalósítani, különösen most az utolsó életek során.

Hozzászólás a(z) Ni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend