Bibliatanulmányok

A végső idők időrendi táblázata

Írta: Joseph Candel

1. Az idők jelei
Úgy véljük, hogy napjainkban zajlanak azok az események, melyekre Jézus azt mondta, hogy visszatérését, és a világ végét jelzik (Máté Evangéliuma, 24-es fejezet).

2. Az Antikrisztus megjelenése
Az Antikrisztus néven ismert, ördög által megszállt ember Isten-ellenes világkormány megalakítását tervezi, melynek ő állna az élén (Dániel könyve 8,23-25; 11,21.24; Thesszalonikaiakhoz írt 2.levél, 2,3-4).

3. Az egyezmény megkötése
Az Antikrisztust megváltóként fogadják majd, mikor olyan hét évre szóló megállapodást vagy egyezményt kezdeményez, amely átmenetileg bizonyos mértékű békét és biztonságot hoz a világba (Dániel könyve 9,27a). Ez jelzi az ember földi uralkodása utolsó hét évének kezdetét.

4. Az egyezmény megszegése
Az Antikrisztus hétéves uralmának felénél megszegi az egyezményt (Dániel könyve 9,27b), betilt mindenféle vallási gyakorlatot (Jelenések könyve 13,7-8), és Istennek titulálja magát (Thesszalonikaiakhoz írt 2.levél, 2,4).

5. A nagy nyomorúság
Az Antikrisztus uralmának utolsó három és fél éve olyan nyomorúságos időszak lesz, melyet nem látott még a világ (Máté Evangéliuma 24,21). Az Antikrisztus kormánya megköveteli, hogy az egész világ az Antikrisztust és az ő “képmását” imádja – amelyről elképzelhető, hogy egy számítógép-vezérlésű robot lesz -, és üldözni fogja azokat, akik erre nem hajlandóak (Jelenések könyve 13,11-15). Olyan kötelező gazdasági rendszert vezetnek be, melyben mindenkit arra kényszerítenek, hogy felvegye a “fenevad bélyegét” (Jelenések könyve 13,16-18). Ez idő alatt Isten engedi, hogy járványok és dögvészek érjék az Antikrisztust és követőit (Jelenések könyve 8. fejezet; 9,1-11; 11,3-6), és Isten két különleges – a végső idők – prófétája vezeti majd a hívőket; ez a két próféta csodákat tesz majd, szembeszáll az Antikrisztussal, vállalja még a mártírhalált is (Jelenések könyve 11,3.5-6; 12,11).

6. Atomháború
A nagy nyomorúság idején, valószínűleg a vége felé, az Antikrisztus és a 10 “király”, aki csatlakozott hozzá, végső ítéletként elpusztítja “a nagy Babilont, a paráznát” (Jelenések könyve 17,12-13.16-17; 18,2.7-8).

7. Az elragadtatás
Az utolsó három és fél év végén Jézus visszatér, és kimenekíti gyermekeit ebből a világból; ők ekkor új, halhatatlan testet fognak ölteni (Máté Evangéliuma 24,29-31; Jelenések könyve 1,7).

8. A Bárány menyegzője
A Mennyben Jézus egybekel azokkal, akiket az elragadtatáskor kimenekített, és Krisztus ítélőszéke során hűséges gyermekeit megajándékozza ?az élet koronájával” (Jelenések könyve 19,7-9; 2,10).

9. Isten haragja
Isten haragja szörnyűséges járványok formájában kiárad az Antikrisztusra és követőire (Jelenések könyve 11,18; 14,9-10; 16,1-11).

10. Az armageddoni csata
Az Izrael északi részén elterülő síkságon az Antikrisztus felsorakoztatja seregeit, és hadjáratot indít azon nemzetek ellen, akik még mindig ellenállnak neki. De Jézus mennyei seregével – soraiban a történelem folyamán élt és most feltámadt hívőkkel – visszatér a földre, és végső csapást mér az Antikrisztusra és seregeire (Jelenések könyve 16,12-16; 19,11-21).

11. A Millennium
A földön helyreáll a rend (Ézsaiás könyve 11,6-9; 14,7; 65,25; Hóseás könyve 2,18), Jézus a szentekkel felállítja mennyei királyságát a földön, és 1000 évig uralkodik velük (Dániel könyve 2,44; 7,18; 22,27; Jelenések könyve 5,10). Ez idő alatt az ördög – aki a történelem során mindig is gyötörte az emberiséget és megszállta az Antikrisztust – megkötöztetik, és a mélységbe vettetik (Jelenések könyve 20,1-3). Azok pedig, akik túlélték az Armageddon után bekövetkezett óriási horderejű változást, továbbra is a földön fognak élni, amely egyszerűbb, de igazságosabb lesz, mert a szeretet fogja irányítani (Ézsaiás könyve 2,4; Jelenések könyve 2,26; 20,4-6).

12. Góg és Magóg csatája
A Millennium végén Sátán elbocsáttatik börtönéből “egy rövid időre”, és követőket toboroz magának; majd nyíltan fellázad velük Jézus és kormánya ellen. Ezt a lázadást a Góg és Magóg csatájában Jézus leveri. Az Úr a Föld teljes felszínét újjáteremti, és az ördög a halállal és a pokollal együtt “a tüzes és kénes tóba” vettetik (Jelenések könyve 6,14; Péter 2.levele, 3,10; Jelenések könyve 20,7-10; 21,1).

13. A Nagy Fehér Trón ítélőszéke
Azok, akik a történelem folyamán éltek és nem lettek megváltva, Isten ítélőszéke elé állnak, cselekedeteik szerint kapnak jutalmat vagy büntetést, és kijelölik a helyüket a másvilágon (Jelenések könyve 20,11-13; Péter 2.levele, 3,9; Timóteushoz írt 1.levél, 2,4).

14. A mennyei város és az új Föld
Isten hatalmas mennyei városa leereszkedik az újjáteremtett Földre, és Isten és Jézus lakozik majd a városban a megváltottakkal (Jelenések könyve 21-22. fejezet).

Előző posztKövetkező poszt

22 hozzászólás

  1. Mivel a “téglákkal” kapcsolatos véleményem, ismeretem, tapasztalatom nem titok, igyekszem tömören kifejteni. Mindenütt “jelen vannak”, itt is, és ez nem okozhat gondot, problémát senkinek, hiszen birtokában vagyunk az IGAZSÁG ismeretének, a “konkoly együtt növekszik a búzával” , nemzedékről-nemzedékre, az ARATÁSIG. De a lényeg a minőségen, vagyis tudatos elköteleződésen van. Egy ideig én is voltam jó szándékú “tégla” előbb az RMDSZ, majd az MPP tákolmányban. Ugyanezt elmondhatom egyházi, “lelkiségi” vonatkozásban is. Tudatlan, tájékozatlan, vak voltam, toltam a szabadkőművesség sátáni szekerét. Erre az alapra, mint “bázisra” építenek az “csúcson” tündöklő FARIZEUSOK, politikailag, egyházilag. Az összekötő kapcsok, a ragasztó szerepét a kis stílű törtetők, haszonlesők, talpnyalók képezik. A mi URUNK figyelmeztetett, a “világ” fiai ügyesebbek a “világosság” fiainál, ne legyünk naivak. Ők a maguk Urát szolgálják. Mi a Miénket. De a két ÚR közti különbséget csak mi ismerjük, tudjuk. Az Ő uruk, főnökük, csak egy teremtmény, akit Isten alkotott, vagyis a TEREMTŐ, az URAK URA és angyalainak fejedelmévé rendelt. Gőgjében fellázadt, és elbukva a Pokol urává vált.
    Nekünk nincs okunk félni SENKITŐL, ha lelki ajándékaink, talentumaink szerint hűségesek maradunk az Igaz Istenhez. Földi életünk, létünk csak “próbatétel”, az Isten iránti hűségünk vizsgaterepe.
    Ami az atomháborút, az Úr nagy napját, valamint a II. dicsőséges eljövetelt illeti, minden “beteljesedik” hamarosan, vagyis lépésről-lépésre, pár éven belül. A hamis próféta már öt éve nyeregbe ült, következik az AK színre lépése majd a mindennapi áldozat – a SZENTMISE – eltörlése, vagyis “átkozmetikázása”, párhuzamosan elkezdődik az emberi történelem “utolsó keresztényüldözése”, amelynek véget vet Urunk. Elkezdődik az ezer éves Eucharisztikus uralma, amelyet a Krisztusban elhunytak feltámadása vezet be, majd az elragadtatás az Új Ég és Új Föld otthonába, vagyis fizikai testünk átalakul “dicsőséges testé”. Ne feledjük, az emberiség első “megrostálása” – BÜNTETÉSE – a vízözönnel történt, a második a “tűzözönnel” lesz. De belőle az atom csak egyharmadát sepri el. A csillag neve ÜRÖM, az ukrán nyelvben CSERNOBIL! Mivel mindmáig az emberiség az Isteni figyelmeztetések ellenére sem tért meg, “idő többé nem lészen”! Ez nem újdonság számotokra, csupán emlékeztetőnek szántam! Marana Tha! Áve Mária!

    1. Sajnos a te “téglaságod” nem szűnt meg, tekintettel arra, hogy nemhogy rossznak tartanád, még ragaszkodsz is hozzá és jónak, Istentől valónak gondolod. Ez maga a katolicizmus. Egy ördögi-emberi hatalmi kombó kereszténységgel keverve. Emiatt a látásod sem pontos, óriási csalódások fognak érni, de remélem ki tudsz belőle futni (nagy parázna Babilon). Összekevered a tűz ítéletét (ami a millenium végén lesz) a nagy nyomorúsággal, mikor lesz regionális atomcsapástól kezdve üstökösbecsapódáson át ufo invázióig minden. Az elragadtatás és megdicsőült test vétele pedig most lesz Jézus visszajövetele előtt, a szentek (jellemzően nem katolikusok) feltámadásával. Tehát pont fordítva lesz. Szerintem kérdezd Theát (ha nekem nem hiszel), erről jó pár tanulmányt feltett régebben az oldalra.

    2. Kapisztránnal csak abban nem értek egyet, hogy új ég és új föld a Mennyei Jeruzsálemben jön el, tényleg “az idők végén” de, a legvégén, az ezer év elmúltával amikor is a sátán kiszabadul börtönéből és újra elhiteti a népeket (ami a Jelenésekben is van). Lásd Jelenések 21.fejezet
      “Lásd, újra teremtek mindent” – Jel 21.5
      Hogy most éppen hol tartunk … a Hamis Prófétát majd meglátjuk … az AK-t fel fogjuk ismerni – követeléseiből.

  2. A fejtegetések a Szentíráson alapszanak, de valami hiányzik belőle, miért siklotok át rajta, mert szerintem nagyon lényeges a “teljességében” értelmezni a VÉGSŐ IDŐKET ÉS A JELEKET. Az első és a második eljövetelnek is vannak közös vonásai és persze “sajátosságai” is. A második nagyon fontos tény, az “alapállás”. Vagyis, hogy ki a jelek, események “értelmezője”. Melyik “felekezethez” tartozik, vagy szabad úszóként önjelölt zászlóvivő.
    Most már határozottan, egyértelműen megállapítható, hogy úgy politikailag mint egyházilag az “illetékesek” akik a hivatalos vezetőink, egy az egyben elődeik nyomdokain járnak, vagyis Annás, Kaifás, Poncius Pilátus, Heródes stb. Számunkra nem marad más megoldás, mint levonjuk a tanulságot a múltból, és a jelenlegi megfelelőket felismerve, az egyetlen biztos és hiteles ösvényen elindulva készüljünk a Vőlegény fogadására. Kiindulási pontként ajánlom a 1 Pét 4, 10 verset. Mert szerintem ez a téma még igazán nincs “kivesézve”, csupán okoskodási szinten, és most már egy ideje a “vajúdás beindult”, tehát az eseményekben kezd kibontakozni a LÉNYEG. Egy másik szempont, hogy aki felveszi a “kesztyűt”, legyen tisztába azzal, hogy ki a lelki és ki a testi ember. THEA, mi a véleménye? És a “barátainknak”?

        1. Arról beszélek, amiről P.Stone, de JÓL leírta Kapisztrán felettünk, hogy mindenki, aki az árral úszik, szolgalelkű, stb. végül is az, miközben lehet, hogy nem ismeri fel – ő sem ismerte fel – MINEK a szolgálatában van 🙁
          Az egyházüldözés idején – 50-es, 60-as évek – neveztük tégláknak a beépített embereket. Azzal a mentalitással, ami vak vagy félvak, sajnos szintén az “urak” szekerét tolják, lásd “megtéveszti, ha lehet, még a választottakat is”.
          Arpiel, nagy tévedésben vagy a katolikusokat illetően ! Ezt akárhányszor leírhatnám, ceterum censeo … – jó lenne erről egyszer személyesen !

  3. Valamelyik próféciában olvastam évekkel ezelőtt, hogy lesznek megelőző jelek a nagy figyelmeztetés előtt.
    Az egyik ilyen jel lesz, hogy Istent a világ minden országában egy azonos időben bemutatják és az emberek eszébe juttatják a megváltást.

    Tegnap a foci BV második félidejében az 50. percben élőben közvetítették a Brazil Krisztus szobrot, amint a távolban a naplemente miatt a Napkorong mint egy hatalmas kenyér (ostya) lebegett előtte. Jézus szobor kitárt karja, mintha átfogta volna a Napot. Olyan volt mint egy hatalmas eucharisztia.

    Ma Izrael átfogó támadást háborút indított Palesztina ellen.

    Lehet, hogy ezek jelek…

  4. igen, ige, a legfontosabb, mindenben ,amit ,kire ,mit bízott Urunk, megtenni a tőlünk telhető leghűségesebben!!
    Nem a mi dolgunk tudni a napokat !!
    Csupán a ránk bízottakat teljesítsük, az is éppen elég !!
    Szeretetben lenni mindenki irányában, bár sokszor nehéz,de meg kell tenni a keresztyén
    / keresztény / embereknek!!
    Segítsen minden egyesünket Ő maga, a Szent szelleme által mit megígért minden Ő szeretőnek !!! imádkozó szívvel minden emberért !!
    tóni bácsi../ csak megjegyzem..64-éve próbálom megtenni /!!

  5. A pontos időt senki nem tudja csak az Atya még Jézus sem,és pl a fekélyek Jézus 2.adventje előtt lesznek és nem utána .És atom háborúról nincs szó a bibliában.

    1. Érdemes pontosan fogalmazni: “A napot és az órát nem tudja senki” – attól még a hónapot ki lehet következtetni, amikor bizonyos, ma még meg nem történt események segíteni fognak ebben, különben miért írná le pontosan a Biblia, hogy a nagy nyomorúság 42 hónapig vagy 1260 napig fog tartani. Persze fontosabb a jelenre összpontosítani.

      Az atomháború kifejezés valóban nem szerepel a bibliai próféciákban, de milyen más eszközt ismersz, amivel a nagy paráznát “egyetlen óra alatt el lehet pusztatani… és a föld királyai távol állva az ő kínjától látják az ő égésének füstjét”? (Lásd Jelenések 18)

      1. És szerintem ez is gyanús…!

        2 Pét. 3,10 Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.

        Ésa. 24,6 Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg.

      2. http://nyisdkiaszemed2012.blogspot.hu/2012/02/mit-mond-biblia-az-elragadtatasrol.html

        A tanulmányon kívül a thesszalonikai gyülekezethez írt levelet is ajánlanám figyelmetekbe,ahol Pált kérdezték a végidőkről, mintha lenne nekik is félnivalójuk. Ha Pál azzal nyugtatta volna meg őket, hogy semmi baj, gyerekek, a halottaitok feltámadnak, ti viszont még egyszer átélhetitek ezt a borzasztó szenvedést és üldözést, amiben épp éltek, bizonyára nem sikerült volna Pálnak megnyugtatnia őket. Épp az volt a nyugalmuk, hogy ezt még egyszer nem kell átélniük, főleg, hogy az a világtörténelem legborzasztóbb üldözése lesz. Ráadásul hamis tanítók álleveleket is írhattak a gyülekezetnek Pál nevében, mintha már megtörtént volna az elragadtatás, és attól is féltek, hogy ők akkor átélték az üldözést, most pedig mégis itt maradtak? Nem. Még nem volt meg az elragadtatás, majd csak jönni fog, de ebben nekik már nem kell szenvedniük. Ez az örömhír, nem az, hogy még nagyobb nyomorúság jön és még egyszer szenvedni fogtok.

      1. Klasszikus tévedés. Ha figyelmesen elolvasod az egészet, akkor rájöhetsz, hogy ez a rész nem az Úr (Jézus) visszajöveteléről szól, hanem az Úr napjáról, ami az ítélet napja is. Ez az esemény a világ végével, ami tűz által lesz elpusztítva (de nem az ember által, hanem az Úr által) és az új ég és föld teremtésével végződik, ami Jézus milleniumi uralkodása után következik.

  6. Nekem tetszik hogy elgondolkodtató, ha nem is így lesz hisz rész szerint van az ismeret… nem tudjuk, de vannak dolgok amik igen előre láthatók, pl. a szeretetlenség, melyben csak hidegen oda vágjuk egymásnak hogy olvassatok több bibliát. Gondolkodjon el mindenki tanuljon keresse az Urat szolgáljon és tegye közzé amit lát megismert és ne a munkában lévőket kritizálja. Mert ha nem is értünk egyet dolgokban azt nem így kellene megvitatni. A szeretetlenség az első jelek közé tartozik amit Máté 24. részében olvashatunk…

  7. Ez egy elképzelés a sok közül.
    Akik bíznak Isten ígéreteiben, azoknak az elragadtatás – reményeik szerint – korábban lesz. Isten nem haragra rendelt bennünket. Ez meg van írva !
    Addig is a legfontosabb:
    töltekezzünk be a Szent Szellemmel és ne feledjük, az Úr öröme (!!!) a mi erősségünk.

    1. A legfontosabb természetesen, hogy akármikor is jön vissza az Úr, “munkában találjon” minket.
      Amennyiben “Isten nem haragra rendelt bennünket” alatt az Isten haragját érted, kicsit jobban szemügyre véve a fenti táblázatot láthatod, hogy az Isten haragja az elragadtatás után következik be. Sokan keverik össze a Nagy Nyomorúságot az Isten haragjával, pedig a kettő nem ugyanaz. Ráadásul az I. Thessalonika 5-ben fontos lenne a szövegkörnyezet is:
      “Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe. Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,”

Hozzászólás a(z) Zsolt bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend