Háborúk

Egy Cyber támadás “15 perc alatt tönkreteheti az Egyesült Államokat”

Forrás: telegraph.co.uk

Richard A Clarke a Fehérház volt terrorelhárítási tanácsadója

Az Egyesült Államoknak fel kell készülnie egy mindenre kiterjedő cyber támadásra, ami az egész országra kiterjedő káoszt és halált okozhat mindössze 15 perc leforgása alatt, állítja Bill Clinton és George W Bush volt terror-elhárítási tanácsadója.

Richard Clarke azt állítja, hogy Amerika felkészületlensége arra az eshetőségre, hogy a terroristák behatolhatnak az ország számítógépes hálózatába egy elektronikus ?Pearl Harbort? idézhetnek elő.

Figyelmeztetésében Mr. Clarke olyan ítéletnapot fest le, melynek kiindulása a Pentagon egyik számítógépes hálózatának összeomlása. Ezt követően az egyes Internet szolgáltatók sorban leállnak. Jelentések érkeznek hatalmas kőolajfinomítókban keletkezett tüzekről és robbanásokról Philadelphiában és Houstonban. A vegyi üzemekben üzemzavar áll be, melynek eredményeként halálos klórgáz kerül a levegőbe. A légiirányítók arról számolnak be, hogy több repülő is összeütközött a levegőben, míg a New yorki, washingtoni és Los angelesi metróvonalakon több szerelvény is összeütközik. Több mint 150 város váratlanul áram nélkül maradt. Több tízezer amerikai hal meg egy olyan támadás során, ami leginkább egy nukleáris katasztrófához hasonlítható. Mindennek ellenére az egész incidens nem több mint 15 perc alatt játszódna le egyetlen terrorista vagy ellenséges katona jelenléte nélkül az országban.

A forgatókönyv Mr. Clarke és Robert Knake közös könyvében olvasható melynek címe ?Cyber háború: A következő nemzetbiztonsági veszedelem.

Richard Clarke-nak már több esetben is igaza volt. 2004-ben megjelent könyvében megpróbálta figyelmeztetni országát, hogy jobban kell védekezniük az al-Qaeda szervezet ellen.

Most azt állítja, hogy a felkészületlenség tragikus áldozatokkal járhat.

?A cyber háborúval kapcsolatos legnagyobb titok az, hogy míg az USA cyber offenzívára készül a jelenlegi irányvonal miatt az ország nem képes védekezni egy esetleges cyber-támadás ellen,? írja könyvében.

Egyrészről az USA-t gátolta az Internet előre nem látott sikere és a számítógépes hálózatok terjedése, amit ma már az ipar szinte minden területén alkalmaznak, melynek következménye az lett, hogy a gazdaság veszélyes mértékben ki van szolgáltatva ezeknek a rendszereknek. Emellett, lehet, hogy Amerika hozta létre az Internetet, viszont legalább 30 nemzet hozott létre olyan offenzív cyber-háborús képességeket, melyek célja, hogy különböző vírusok és rejtett programok kerüljenek más államok kulcsfontosságú szolgáltatóinak, katonaságának és pénzintézeteinek rendszereibe.

A könyv szerzőinek meggyőződése, hogy egy ponton cyber-háború tör majd ki két nemzet között és aggodalmaik szerint egy ilyen háború gyengítené az adott ország védekezőképességét egy bombákkal és golyókkal vívott háború esetén.

Az USA már két ízben kapott figyelmeztető ?lövést? cyber támadásokkal kapcsolatban. Orosz vagy kínai hekkerek (vagy mindkettő) olyan szoftvert juttattak be az amerikai elektromos szolgáltató hálózatába, amellyel később szabotálhatták volna a rendszert.

És lehet, hogy az Észak-koreaiak nem képesek ellátni országukat élelmiszerrel, de 2009-ben sikeresen tönkretették a Nemzetvédelmi Osztály, az Amerikai Államkincstár, valamint több más kormányintézmény és számos Internetszolgáltató szervereit, oly módon, hogy adatszolgáltatási kérelmekkel árasztották el őket.

Ezek közül a legsúlyosabb az volt, hogy elárasztották a Pentagon egyik olyan szerverét, amit a hadsereg esetleges fegyveres konfliktusok esetén használ logisztikai kommunikációra.

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend