Forrás: trunews.com
Alexander Szobjanin orosz diplomata szerint Henry Kissinger február 3-i moszkvai látogatása során felajánlotta Vlagyimir Putyinnak az Új Világrendhez való csatlakozás lehetőségét, cserébe azért, ha Putyin segítséget nyújt a nyugati bankok kimentéséhez és a Vatikán által támogatott világvallás bevezetéséhez.
Szobjanin, aki a Stratégiai Környezet Központ tanácsadó bizottságának, valamint az Orosz-Iráni Külkapcsolati Tanácsnak is tagja, a Pravdának adott interjúban adott hangot véleményének.
Amikor Kissinger moszkvai látogatásának céljáról kérdezték, Szobjanin kifejtette, hogy a Kissingerhez hasonló emberek nem szoktak személyes jellegű látogatásokat tenni, így ezek “minden esetben valamilyen globális és összetett ügy érdekében történnek, mint amilyen Oroszország és az Egyesült Államok globális tevékenységei, a háborúk, globális piacok és forradalmak.”
Szobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger és Putyin valószínűleg megtárgyalták a közel-keleti és orosz helyzetet, az olajár alakulását és Ukrajnát, hozzátéve, hogy ezek a kérdések önmagukban nem indokolnak személyes látogatást.
“A Közel-Keleten a saját szemünkkel láthatjuk a globális erők egyensúlyának kialakulását,” mondta, amivel az orosz szerepvállalás jelentette ellensúlyra célozhatott.
2013-as látogatása kapcsán Szobjanin elmondta, hogy Kissinger “az amerikai politikai elit egy bizonyos csoportját képviseli, amihez a Bush klán is tartozik.”
“A világ gyors ütemben halad a jelenlegi pénzrendszer összeomlása felé. Ebben a helyzetben azok a személyek, akik egész nemzetek költségvetését tudhatják magukénak, folyamatosan olyan lehetőségek után kutatnak, amelyek segítségével átmenthetik vagyonukat a jelenlegi pénzrendszer összeomlása és az új megjelenése utáni időkre.”
“Meg kell értenünk, hogy miközben az egész világ, és sajnos ehhez Oroszország is hozzátartozik, egyik konfliktusból és politikai játszmából a másikba bonyolódik, az amerikaiak azt hiszik, hogy ők állítják fel a játékszabályokat,”
mondta Szobjanin, kiemelve, hogy szerinte az USA a petrodollár bukása utáni időkhöz próbálja alakítani ezeket a szabályokat.
Ironikus módon Kissinger maga is részt vett a petrodollár létrehozását célzó 1974-es tárgyalásokban Szaúdi-Arábiával, még a Nixon kormány idejében. Akkor kezdték ugyanis az olaj árfolyamát kizárólag dollárban meghatározni, arra kényszerítve ezzel a világ országait, hogy jelentős mennyiségű dollár tartalékkal rendelkezzenek, amennyiben olajhoz akartak jutni.
Az USA most a “dollár hatalomvesztése utáni” világra készül fel, ami “már nem lesz globális”. Ehhez szerinte Putyinra is szükség van, ezért próbál az USA kettős politikát játszani, vagyis egyszerre együttműködni, mégis szélsőségesen agresszív politikai retorikát alkalmazni Oroszországgal szemben.
“Az Egyesült Államok és Oroszország most is együttműködnek a legfontosabb kérdésekben és a legérzékenyebb területeken, beleértve a háborúkat, az olajipart, a befektetéseket, a technológiát és sok más kérdést,” mondta.
Szobjanin szerint a BRICS szövetség és a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség pontosan ilyen “gazdasági szövetségek”, amiken az USA aktívan dolgozik.
“A lavinaszerűen növekvő amerikai adósság miatt az amerikai gazdaság megmentése akkor is lehetetlen feladat lenne, ha az egész Közel-Keletet lángba borítanák. Két klán, a Clinton és a Bush családok harcát látjuk,” mondta Szobjanin, azzal a jelentőségteljes kijelentéssel tetézve meg észrevételeit, hogy szerinte a közelgő választások lesznek az utolsók az Egyesült Államok történelmében, “mert az Egyesült Államok ezt követően egy egészen másmilyen nemzet lesz.”
Szobjanin kifejtette továbbá, hogy Kissinger jelenleg a Bush klán tagja és annak érdekeit képviseli, miközben Hillary Clinton a csata másik ágát képviseli, és erősebb helyzetben van.
Szobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger látogatásának elsődleges célja az volt, hogy kipuhatolja, vajon Putyin szívesebben látna egy Hillary Clinton vezette új globális rendet, vagy inkább a Bush klán által képviselt nemzetorientáltabb álláspontot részesíti előnyben.
“Egyértelmű, hogy a Clintonék szerinti új világrend, illetve egyes társaságok, mint például a Soros Alapítvány, kevésbé fogadják el Oroszországot.”
“Henry Kissinger a két bankárcsoport közötti brutális harc közepette érkezett Oroszországba, aminek végén a vesztes több tízezer milliárd dollár értékű adóssággal kell megbirkózzon,” miközben az USA bűnbakot keres a helyzetre.
“Oroszország kicsi, de rendkívül fontos szereplő a világ színpadán. Soha nem avatkoztunk belügyeibe, Oroszország mégis kulcsszerepet játszott az Egyesült Államok és a Federal Reserve felemelkedésében,”
mondta, arra utalva, hogy amikor a 90-es években Oroszország fizetésképtelenséget jelentett saját államkötvényeire, a lépés jelentősen kiterjesztette a Fed hatalmát és globális monetáris politikájával immár manipulálni tudta a reálgazdaságot.
Szobjanin úgy gondolja, hogy elérkezett az a különleges pillanat, amikor Oroszország meghatározhatja az Egyesült Államok sorsát és Kissinger is ezért érkezett Moszkvába az amerikai elit képviseletében.
“A Bush klánnak szüksége van Oroszország pénzére, hadseregére és politikai támogatására Clintonék és a mögöttük álló bankárcsoport legyőzéséhez, hogy [a remélt győzelmet követően] őket vonhassák felelősségre az amerikai államadósságért. Ennek érdekében tetemes támogatásra hajlandóak Oroszország irányába különböző területeken.”
A pápa és Kirill moszkvai pátriárka közötti történelmi találkozóra vonatkozó kérdésre Szobjanin elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok, a Vatikán, Németország és Franciaország vezetői közös nevezőt keresnek Oroszországgal.
“Valóban jelentőségteljes eseményről van szó, aminek különböző aspektusai vannak. Ilyen például az a tény, hogy az amerikai bankok felől érkező támadás a Vatikán bankját is érintette. A katolikus pénzrendszernek növelnie kell biztonságát és Oroszország segítségére lehet ebben.”
Szobjanin észrevételét a Vatikán bankjának likviditását illetően, amit legalább annyi titkolózás vesz körül, mint a Nemzetközi Fizetések Bankját (BIS), sokak mellett maga Ferenc pápa is felhozta már.
A 2015-ös Scarano botrány után a pápa szigorú reformokat hirdetett a Vatikán banki struktúrájában. Hasonló botrány rázta meg a pápai város pénzintézetét 2012-ben is, amikor a bank drámai körülmények között menesztette Ettore Gotti Tedeschit.
Szobjanin úgy gondolja, hogy a két egyházfő a világot fenyegető két legnagyobb veszélyre (a nyugatra jellemző erősödő hitvesztésre és az Iszlám jelentette fenyegetésre) adandó válaszokról is beszél majd, ezen belül is a térítői tevékenységek felhagyásáról és az ökumenizmusról, az összefogás és a veszélyek elhárítása érdekében.
A térítői tevékenységek elítélése, ami a protestáns keresztények egyik fontos szolgálata, illetve az ökumenizmus, vagyis az a vélekedés, hogy minden vallás ugyanazt az Istent imádja, Ferenc pápa által támogatott nézetek és fontosak az Antikrisztus által majdan képviselt világvallás felemelkedéséhez.
Thea: Várom a véleményeket! 😉
Kimaradt az előbbi hozzászólásból.
Jézus határozottan kijelentette, hogy ne az időpontokat számítgassák a tanítványok, hanem a jelekre figyeljenek! Amúgy, csak nyelvészeti probléma, hogy nincs “kevés” idő, csak “rövid” vagy “hosszú” idő van. És Sátán tudja, hogy nagyon rövid ideje van hátra, ezért minden létező csalást bevet, hogy elválassza az embereket Istentől! Már az is elég neki, ha időpontok számítgatásával töltjük az időt, ahelyett, hogy Istentől kérnénk útmutatást! Ha te tanítvány akarsz lenni, akkor mindenben követned kell a Mestert! Együtt kell élni vele jó hosszú ideig, hogy azután kimehess az emberek közé az Ő követeként.
Kedves Ilona mélyen egyetértek. Csakhogy itt van a szemünk előtt:
Az üldözések Lukács 21.
12De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért …https://www.youtube.com/watch?v=AlI97RKm1go
Kedves Sebestyén Ilona,
Kénytelen vagyok meg egyszer megkérdezni. Mi az a ?CSELEKEDETT?? Valami olyasmi, amit calcuttai Teréz anya is művelt?
Ez a kérdés igen provokatív + pejoratív a fogalmazás. NEM CSODA hogy nem válaszolnak erre… HA valaki KÖVETI az Úr Jézust, és katolikus, hááát, az nagy baj …. az bizonyos dolgokat “művel” és nem sugározza TOVÁBB másokra Isten szeretetét … ugye.
DE, azt teszi mert “ugyanaz az érzület legyen bennetek mint Krisztus Jézusban volt” Fil.2.5
Ha valakinek esetleg volt “szerencséje” beleolvasni Mussolíni: A fasizmus doktrinája című ideológiaalapító munkájába az könnyen meglepődhetett a tényen hogy a mű jelentős része nem politikai vagy faji-ideológiai okfejtés mint a Führer elhíresült műve, hanem az államhatalom és a korporációk összefonódásának gazdasági-doktrinális megalapozása.
Mussolíni a folyamatot törvényszerűnek és elkerülhetetlennek látta, mely folyamat végén véleménye szerint egy a legnagyobb, globalizált tőkés társaságokból és az államhatalom összeolvadásából létrejövő supremácia veszi át a társadalom irányításának szerepét, mely végül hatalmát a teljes bolygóra kiterjeszti, és nem lesz szüksége a néptömegek támogatására a fennmaradásához.
Ezt a folyamatot látjuk most a gyakorlatban megvalósulni, a végeredmény egy tökéletes precizitással működő, szinte megdönthetetlen ördögi rendszer, a megvalósult multihidraulikus diktatúra.
http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Hidraulikus_diktat%C3%BAra
A kis(hit)közösségekben zajló öko-biogazdálkodás ugyanakkor (szerintem) mégis fog tudni működni, azon egyszerű oknál fogva hogy rendkívül kevés lesz azoknak az egyéneknek a száma akik a gyakorlatban képesek lesznek ennek az életmódnak a nehézségei fellvállalni és kiszakadni a “mammonokratikus” pénzközpontú társadalomból,- a többség egyszerűen lusta, konformista – emiatt gyakorlatilag a hatalom szempontjából nem fognak vizet zavarni.
Valószínűleg ez a mozgalom lesz a Jelenések könyvében megjövendölt “pusztába menekülés”.
A puszta itt a modern technológiai társadalom “vívmányaitól” és hamis biztonságérzetétől való elszakadottságot jelképezi.
Számomra ezen közösségek hangulatát leginkább M. Night Shyamalan A falu (The village) című filmje szimbolizálja.
Mint hétköznapi ember ezt hogyan képzeled el? Hiszen a Föld is valakinek a tulajdona ha a globalizáció azokat is monokultúra termelésre fogja majd, hol fognak majd biogazdálkodni?
Valamint mekkora terület kell egy családnak hogy a betevőjét megtermelje rajta? Vajon a szennyezett föld levegő és víz talán távol tartható? Ha a mikroorganizmusok kipusztulnak a földből akkor azokat visszatelepíteni szinte lehetetlen..
ezt nem kötözködésből kérdeztem csak kíváncsi vagyok mennyire megoldható ez a fajta biogazdálkodás és hogy hol.. mert a föld lassan elsivatagosodik máshol is drasztikusak a klímaváltozás hatásai..
Röviden válaszolok: egészen kevés elég, hogy az ember létfenntartását biztosítsa. Egy házikertben kezdett dolgozni valaki, munka mellett (ez ugye kb 1000 nm vagy csak 7-800) ott a családján kívül ellátott 3,5 háztartást éves zöldségigénnyel. Az egész háztartás négy személyre szól/mennyiségre is.
Aztán vett ehhez még 1000 négyzetmétert, és akkor már a munkahelyét ott is hagyta, ez közösségi gazdálkodás volt, ismerték/ismerik egymást a termelő és a megrendelő. Sőt, még szabadságra is tudott menni,megértették 🙂
A sivatagosodás már a földek alatt is mérhető, a termőképesség romlása, vegyszerekkel turbózás, és ez még jobban becsavarja a spirált, az ördögi kört.
VAN megoldás, már írtam, erdőkertek, talajélesztés, külön talaj program, “3T” program, amiben éppen mikrobákat szaporítanak, és lehet vinni a földekre.
A TELJES MEGOLDÁS megvan. De ez nem azt jelenti, hogy akik csinálják a régit, abbahagynák …
A vitát az fogja eldönteni – egy lokalitásban, remélhetően Mo-on – hogy éppen a szociális szférában valósulhat meg a környezetért teendő megoldások … és minden “egyben” csomagban 😀 az összes “nagy rendszer” súlyos gondjai. Részletesen már elkezdtem ennek ismertetését a klubban, abbahagytam, ha van érdeklődés, folytatom.
Kedves Ghostcat!
Régebben mi is néhányan beszéltünk arról, hogy majd elvonulunk félre a világtól aztán, ha vége van előjövünk. Ez lehetetlen a lényeg veszne el a kitartás a tisztulás a bűntől. Azt mondta Jézus, Atyám nem azt kérem Tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem védd meg őket a gonosztól.
Persze lesz akiket megkímél a nagy szenvedésektől, de azok eltávoznak a földről.
Akik maradnak és kitartanak azokon keresztül csuda dolgokat művel az Úr “csak ” hinni kell.
A pusztába menekült asszony az egyház lesz titokban. A mindennapi áldozat is titokban történik, amíg a világ megváltozik.
Palas,
A mindennpai aldozatba valo hit es annak a gyakorlasa annyit jelent, hogy nem fogadtad el Jezust es a halala altal veghezvitt utolso aldozatott, ami tulajdonkepen nem volt mas, mint az Atya akarata.
Es igy kialtott fel: “Elvegeztetett!”
Nem tudod beteljesiteni a mar beteljesitett munkat,…. nem tudsz befejezni egy mar befejezett munkat. A megvaltas mar el van nyerve. Buneink mind meg vannak bocsatva. Mindorokke megvagyunk igazulba az O vere altal.
Jezus Krisztus teljes mertekben es tokeletesen kifizette a mi teljes megbocsatasunk, megigazolasunk es minden aldasunk arat.
Nem a mi erofeszitesunk az ami elhozza nekunk az aldast, hanem a Krisztus befejezett munkaja. A kereszteny elet nem a tettekrol szol, hanem hogy hiszunk-e az O befejezett munkajaban.
Kedves Adrian!Ezt inkább az Üzenőfalra kéne tennem számodra,oda,ahol 1-2 hónapja beszélgettünk.De inkább úgy gondoltam,megkíméllek ettől a nagyon brutális egeres legörgetéstől,mert biztosan szükséged lenne hozzá -ahogy mondani szokták- három napi hideg élelemre,mert körülbelül ennyire venne igénybe,mire leérnél oda. 😀 Biztosan emlékszel még,hogy a saját természetedre tettél megjegyzéseket ebben a beszélgetésünkben.Én meg találtam valamit közben,amiben szó van ilyesmiről.Mármint,az emberi természetről.Gondoltam,elküldöm neked ezt az anyagot.Nekem legalábbis nagyon tetszik.Talán neked is fog.
https://www.mixcloud.com/OVMJ/az-ember-isteni-term%C3%A9szete/
Ehhez a mostanihoz meg,amit Palasnak írtál,még ezt tenném oda,hogy nagyokat tudjunk örülni:
“A ki megtartott minket és hívott szent hívással,nem a mi cselekedeteink szerint,hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint,mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte,
Megjelentetett pedig most,a mi Megtartónknak Jézus Krisztusnak megjelenése által,a ki eltörölte a halált,világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangéliom által…” (2 Timóteus 1:9,10)
A kegyelem tehát nem holnaptól lesz,meg nem is tegnaptól van,hanem örök időktől fogva.Tényleg érdemes feltenni tehát a kérdést: ha mindig is a kegyelem létezett és a kegyelem létezik örök időktől fogva,hol marad hát hely és idő a bűnbeesésre?Főleg annak tekintetében,hogy Jézus eltörölte a halált.Ezek már mind megtörténtek.Ezt a lehetetlen képet a bűnbeesésről,meg a halálról már csak az egós,akaratos emberi gondolkodás akarja fenntartani,vagyis a sosem volt óemberünk.Sajnos sokszor magam is hajlamos vagyok ilyesmire,nem csak Palas.De Isten másképpen gondolkodik rólunk,mint ahogy legtöbbször mi gondolkodunk magunkról.Ő tökéletesnek lát minket,hiszen az Ő természete a mi természetünk.
Már megint szólnom kell Oszkár hm. hogy lenne isteni természetünk, amikor – a legeslegeslegjobb esetben – azzá válunk és ráadásul nem magunktól hanem KEGYELEMBŐL?
Pál apostol: “élek én, de már nem én, hanem él bennem a Krisztus”: hogy is általánosíthatsz, ember ?!
Az, hogy az Ő képére, hasonlatosságára teremtett minket, az teljesen más. Van egy időfolyam az életünkben, nem pedig egy passzív, mozdulatlan tér-idő.
Küldök neked egy Weöres verset:
KOCKAJÁTÉK
elkallódni megkerülni
ez volt teljes életem
jó volt tengerparton ülni
habok játszottak velem
ez volt teljes életem
elkallódni megkerülni
habok játszottak velem
jó volt tengerparton ülni
habok játszottak velem
jó volt tengerparton ülni
elkallódni megkerülni
ez volt teljes életem
jó volt tengerparton ülni
habok játszottak velem
ez volt teljes életem
elkallódni megkerülni
Laci helyett írok, felismertem a panelt, a katolikusoknak szóló “kritikát” … DE igen, számunkra már megvolt, és elfogadtuk Jézus Krisztus áldozatát! Egyszer, s mindenkorra, és reméljük, hogy örökre, és ki sem esünk belőle, vagy ha igen, vissza tudunk térni.
“Ezt CSELEKEDJÉTEK az emlékezetemre” mondta az Úr. A valóságosság, az kegyelem kérdése … felfogni hogy Jézus AKÁR MINDEN ALKALOMMAL újra indul a Golgotára … ahogy az emberek sorban indulnak el Felé – újra indulással az Ő Golgotájára: keresztje alatt és feltámadásában találkozni Vele.
Minden megtérő, a megtérés során, minden alkalommal újra indul. Hogy ne indulhatna Ő, amikor Neki minden lehetséges (és ezt így hagyta ránk: cselekedjétek …)
Jézus ugyanaz, tegnap, ma és mindörökké: övéi nem fogadták be (nem ismerték fel). Ez történik most is, pl. általad … hogy annyiszor “nekünk tudsz esni” emiatt! DE amikor betelik az idő, mindannyian felismerjük – alleluja !
Kedves Éva,
Azért is imádkozhatunk, hogy majd Ő is felismerjen mindannyiunkat,….de az Írás szerint nem fog 🙁
Azért ezt a kultikus lakomát, sokan mások is művelik, nem csak a katolikusok.
További szép estét
Ezt honnan veszed, hogy nem fog?! Reklamálásnak helye nincs, az ítéleten, ennyi biztos.Vagy TE ítélsz és tudod előre?
“Az én juhaim hallják az én szómat” ahogy már sokszor Thea itt írta. Nem gondolom, hogy olyan híg a hitem, hogy ezt írjad nekem …
Hahó Adrián!
Ébresztő! Tök jókat írsz csak az a probléma és ezt most már muszáj komolyan venni, hogy te már abban akarsz élni, ami Krisztus visszajövetele után lesz. Oszkár még jobban ebben él. Most még időben élünk, ha megszűnik a bűn már nem lesz idő. Ez már csak egynéhány esztendő, de a neheze most jön, mert a hitünk meg lesz próbálva. Sajnálom muszáj végigcsinálni.
Volt egy angliai révész, akinek az egyik evezőjén az állt, hogy “HIT”, a másikon pedig “CSELEKEDET”. Egyszer egy utas megkérdezte, mit jelent ez. A révész beevezett a folyó közepére, majd elkezdett evezni a HIT nevű evezővel. Természetesen, a csónak szép lassan elkezdett a saját tengelye körül forogni. Ugyanezt megtette a CSELEKEDET nevű evezővel is. Ugyanaz történt, csak ellenkező irányban. Arra akart rámutatni, hogy a hit és a cselekedet az ember jobb és bal keze! Az egyik vagy a másik nélkül félkarú az ember. Ezt egy fogalommal így lehet megfogalmazni. “A hitből fakadó cselekedet” tetszik az Úrnak! Pál és Jakab erről beszél két különböző levélben, de mindkettő ezt erősíti meg. Nézz utána! Ha nem teszel semmit, nem ér semmit a hited. Ha teszel, de hit nélkül, nem ér semmit a cselekedeted.
Kedves Ilona.
Mi az a “CSELEKEDETT”, valami olyasmi, amit calcuttai Teréz anya is művelt?
Kedves Palas!Senki sem tudja,mi az idő.Te sem tudhatod.Érdemes belegondolni,hogy már eleve a szemeiddel csakis a múltat érzékeled (látod).Minden,amit magad körül látsz,az a múlt.A Napból nyolc perc alatt ér ide a fény.150 millió kilométer.Nyolc fényperc.És a világon vannak más objektumok is mint a Nap,más-más távolságokra tőlünk.Nézed ezt az elektronikus kijelzőt,és most a múltat olvasod és látod.A világ túlfelein vannak olyan égitestek,melyek több milliárd fényévre vannak tőlünk.Ez kihangsúlyozza,hogy mennyire lehetetlen dolog is megérteni,hogy mi az az idő.Az időt nem,legfeljebb az idők jeleit láthatod. 🙂 Fura hasonlat,de a szelet sem látod,legfeljebb a szél jeleit,ahogy mozgatja a faleveleket.A rezgő falevekről a szemedbe érő fotonoknak időre van szükségük,úgyhogy a szemeinkkel mindig a múltat látjuk, és amikor a szemeinkkel látott dolgok felett ítélünk,valójában a múlt felett hoztunk ítéletet.
És akkor még nem is beszélve az agyba jutó ingerületek (melyek korábban fotonok voltak,de idő elteltével ingerületekké “változtak”) további útjáról az ideghálózatokon keresztül.Mindennek a tömény információáradatnak a további útja és sorsa gyakran a lelkiállapotunktól is függ,máskor a hangulatunktól….stb… Mindannyian aztán a téves időértelmezés végett valósággal kivetítünk egy világot,amivel többé-kevésbé azonosulunk.
Palas,ne az időt próbáld meg elképzelni,mert ez lehetetlen.Hanem inkább Istent.Ez utóbbi ugyanis végtelenül egyszerűbb az előbbinél.És ez ráadásul még csak nem is véletlen műve… 🙂
Ez azt is jelenti,hogy amikor a szemeimmel ítélek,magam is törvény alá kerülök.A fizika -valójában teljesen esetleges- törvényszerűségeinek a hatályai alá.Minél inkább igyekszik az ember értelmezni az időt,annál távolabbra kerül… Gondolom,te sem azt akarod megtudni a Bibliából,hogy mennyi az idő.
Jó pár éve annak, hogy kémleljük az “idők jeleit” jó magam meg pláne. A bökkenő ott van, hogy hol is állunk pontosan? Mennyire van messze vagy közel a cél?
Tök mindegy, hogy most Kissinger találkozott Putyinnal vagy Kirill csápol Bergoglio-val, ez mennyire vitt minket előre, engem ez érdekel. Tudjuk, hogy a vihar elkezdődött, de mikor leszünk a közepén vagy közel ahhoz?
Itt csak események történnek a kijelölt, Isten által meghatározott időben, de mi semmit nem tudunk konkrétan, hogy merre vagyunk.
A lame stream media szerint a két Egyházfő találkozója történelmi volt, de valójában az utolsó idők szempontjából ez is egy kirakó a többiből?
Én nagy eseményeket várok és nem puzzle darabkákat és nem rizsfelfújt elemeket.
Vagyunk valahol, de hogy “HOL” is pontosan, azt bezzeg senki sem tudja. Mikor tudjuk meg végre, hogy merre hány méter?
Vagy még 15-30-év ugyan így fog eltelni és arra fogunk várni, hogy “something big gonna happen” aztán meg csodálkozunk, hogy ha olyan hozzászólásokat olvasunk, amelyek elküldenek minden ezzel foglalkozót a francba és gúnyosan, hosszan, dátumokkal kiírva mondják nekünk. “Figyeljétek meg 2050-ben is ezt fogják mondani és még akkor is itt leszünk”
Erről ennyit.
“Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” 2. Péter 3:9
“Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.” Lukács 11:20
Ne a holnapot várd, hanem kutasd, hogy mit tehetsz ma!
Azért nem túl épületes ezzel az igével védeni egy pusztán emberi ötletelést. A cikk állításai nem egzakt kijelentések az igéből, hanem csak elméletek, ezt jó tudni. Nyilván lesz világkormány, mert anélkül nem lehet uralkodni, de a többi rész az csak tipp, és bizony jogos a felvetése Blaze-nek, hogy ha sok a mellélövés, az hiteltelenség képed ad.
Az Igét Blaze “türelmetlenségére” írtam, nem a cikkre.
Szerintem elég egyértelmű, hogy amikor egy politikus nyilatkozik, az nem számít igei kijelentésnek, sőt. 😀 Ráadásul az Igében is olvashatunk emberi “ötletelésekről”, lásd, amikor a tanítványok Jézussal maguk mellett sem fogták, hogy mi történik és emberi okoskodással próbálták “megoldani” a helyzetet, ami teljesen ellentétes volt Isten akaratával. Ez is az épülésünkre szolgál.
Sátán pedig még az Ige ismeretében sem értette, hogy mi volt Isten terve különben “nem feszítették volna meg a dicsőség Urát”.
Nem gondolom, hogy minden hírt szükséges kommentálni, vagy szájbarágósan elemezni, mert jó lenne, ha legalább itt képesek lennénk erre önállóan időnként.
Én nem értettem félre semmit. (Y)
(Y) 🙂
Meglepett, hogy döntés elé került Oroszország … és akkor most lássuk a medvét ! Személyes véleményem, hogy 2050-ig nem fog elhúzódni, szerintem max 8-10 év amiben benne van az a bizonyos hét esztendő.
Thea!
Várom véleményedet a saját cikkedről, hogy te mit gondolsz róla, magáról az eseményekről. És miért ragaszkodsz a távoli, emberi ésszel, kézzel elérhetetlen, majdani jövőhöz? Tényleg ilyen messze van Jézus eljövetele? Ha nem vagy benne biztos, akkor miért “tekintünk, tekintesz” a távoli jövőbe?
Én is a végére szeretnék érni, ahogy te is és talán mindannyian, de én sokkal, de sokkal hamarabb szeretném, mint ahogy azt az elit által közszemlére tett dátumok súgják.
Mondja az ige a “sátán siet, mert tudja, kevés ideje van” Mennyi az a kevés?
Na értem, sok a kérdőjel, csak a fene tudja, hol is állunk per pillanat abban a time frame-ben, amit Isten kijelölt nem tudok olvasni ebben a gordiuszi katyvaszban.
Akkor hol is állunk pontosan? 🙂
Kedves Blaze!
A fenti cikk egy orosz diplomatával készült interjú fordítása. Számomra a legérdekesebb a mondandójában, hogy kiderül belőle, miként gondolkozik egy bennfentesnek számító orosz politikus. Némelyik megjegyzésén elgondolkodtam, némelyiken Adriánhoz hasonlóan jót mosolyogtam.
Azt nem tudom honnan vetted, hogy én a távoli jövőhöz “ragaszkodom”, hiszen elég sokszor leírtam, hogy a saját időnk bármikor eljöhet, az oldal célja pedig sohasem az volt, hogy az időket megtippelje. Ezt teljesen értelmetlennek tartom.
Ha arra gondolsz, hogy Jézus tanítványai azt gondolták, hogy Jézus az ő életükben jön vissza, akkor 5, 10 vagy 20 év nevetségesen rövid időnek tűnik.
Azt se feledd, hogy János az I. században írta, hogy az ördög tudja, hogy kevés ideje van.
Kedves Thea!
Őszinte leszek, elkeseredtem, de csak egy kicsit. Annak viszont örülök, hogy nem csak én vagyok türelmetlen 😀
És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, akiknek meg kell öletniök, amint ők is megölettek.
Köszönöm.
Kedes Blaze!
Nézd meg Todd White videóit,amit Éva is szokott ajánlani,és Ő egy optimista,megtért,tiszta szívvel Istent kereső embernek látszik,mint mi is remélhetőleg.
Isten Szent és Igazságos,és az Ő hasonlatosságára teremtett minket.Isten csak a bűnre haragszik,az embert szereti,sátán viszont minden emberre.
“Gyermekeim! Ez a világ most vajúdik. Olyan, mint a szülni készülő asszony. Egyik természeti katasztrófa a másikat éri. Nagyon rosszak a kilátások. Rengeteg a reményt vesztett ember. Ez azért van, mert csak ebben a világban reméltek, és nem Bennem. Ezeknek mind meg kell történnie. A Szentírásban benne van. – See more at: http://jezusuzenete.hu/2016-februar-2-szentsegimadason-az-ur-jezus/#sthash.SGkW6xlV.dpuf“
Nocsak, még a végén kiderül, hogy több barátom van itt mint gondoltam 🙂
Ami pedig az írást illeti. Ezen a Bush klán vs. Clinton klán és a mögöttük lévő “két bankárcsoport közötti brutális harc”-on jót röhögtem.
A Bush klánnak és a mögöttük lévő egyik bankárcsoportnak miért lenne szüksége az oroszok pénzére. Meg különben is, mennyi pénzük van valójában azoknak az oroszoknak. Gondolom, annyi amennyit ők is éppen nyomtatni tudnak, mert a bevételeik igencsak megcsappant az utolsó években. pénzel.http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/penzert_kilincselnek_az_oroszok.609852.html
Ennyit a Bush “klánról”. http://time.com/4231664/jeb-bush-drops-out-president/
Kiegészíteném a cikket azzal, hogy kb 25 arab ország 350 000 katonát küldene Szíriába 20 000-tankkal kb 400-600 harci repülővel és stb-vel a közeljövőben.
Szóval egész jól eszkalálódik a helyzet és már alig várom, hogy ne a 2020-2030 agenda szerint számoljunk.
A cikkről meg annyit, hogy Putyin és KISSinger régóta “nagy” barátok, de azért nem hinném, hogy Putyin beadná a derekát, mindenesetre ez attól is függ, hogy hogyan fog alakulni a következő hetekben, hónapokban a Közel-keleti helyzet, ha kiszélesedik, akkor jön a cumi.
Kedves Adrián barátomnak pedig innen üzenem, hogy “hahleluja” amiért BerGOGlio és Kirill bácsi “tanákozott” Na jó, elég az iróniából.
És ha mindez még nem lenne elég. http://orientalista.hu/tuzerseggel-lovik-a-kurdok-es-a-szirek-allasait-a-torokok/
Bashar Al-Assad bátyámat kell az útból eltávolítani, az ISIS nevű képződmény pedig csak álca. Ettől nyíltabban már nem is mehetne a menet, de vajon ez a szárazföldi offenzívára való törekvés Szaúd Arábiától és a többi Közel-keleti országtól még mindig a “wars and rumors of wars” kategóriába tartozik vagy ez már egy komolyabb háború?
Amúgy láttam a Nathan jewish boy “videjóját” a youtube-on. Arról mit gondolsz? Mert érdekelne. Véltem benne felfedezni érdekes dolgokat, ezért kérném ki a véleményedet.
Mit gondolsz Adrián?
Szia Blaze, Ha az orult brother Nathanael-ra gpndolsz, ot nem szoktam nezni. Tulsagosan is elfogult. “The zionist jews!!!!”Szerintem egy vatikani, vagy inkabb egy jeszuita ugynok. De tedd fel a linket es este megnezem.
Üdv Adrián,
Rá gondoltam: https://www.youtube.com/watch?v=-H0MDGIXZ0o
Kedves Blaze barátom,
Röviden azt gondolom, hogy katasztrófa. Helyesbítek,…legyen inkább tragikus. Egy kicsit bővebben, egyáltalán nem biblikus, amiket mesél a srác. Harmadsorban meg azt mondom, hogy imádkozzunk azokért a szegény megtévesztett zsidókért is néha-néha, mert nagyon rájuk férne már egy kis áldás.
Nem merném kijelenteni, hogy végig tudatosan hazudik a kis srác, mert szerintem csak részben színezi ki a történeteket, de azt már határozottan állítom, hogy sosem járt a menyben,… inkább egy ördög szórakozott vele, “vitte el őt egy körre”,….pontosabban ezeket a látomásokat, gondolatokat helyezte el nála akkor, amikor ő azt hitte, hogy a lelke elhagyta a testét. Azt sem tudni, hogy egyáltalán ki ő és azt sem, hogy honnan jön ez a szegény gyerek. A történet nem egyszer ellentmondásos. Tényleg szomorú látni azt a szegény elégedett rabbit ott a gyerek oldalán. Nagy pofára esésben lesz részük, ha nem térnek észhez.
Kedves Adrián,
Köszönöm, hogy megnézted a videót, hogy egyáltalán időt fordítottál rá. Abban biztos vagyok, hogy nem esett nehezedre pár perc alatt kivesézni, mit mondhatnék, ezt vártam és örülök annak, hogy már egész ketten vagyunk, akik így gondoljuk.
Nagyon sok helyen nekem is sántított a dolog, úgy véltem jobb, ha kikérem mások véleményét is és ezek szerint jól döntöttem.
köszönöm.
Nagyon kamunak, megrendezettnek tűnik ez az egész önmagában arab intervenció. Szunniták a szunniták ellen? Ugyan már gyerekek, ne legyünk naivak. Értelmezzük inkább ezt egy szokásosan rafinált amerikai “boots on the ground” előjátéknak. Az jóval közelebb áll a realitáshoz.
De hallgassuk csak meg azokat az okosokat. https://www.youtube.com/watch?v=JlCHbJIbYjc
Szerintem az USA ezekkel a tökkelütöttekkel szeretné elvégeztetni a piszkos munkát. Mindig messziről háborúzni, kevés veszteséggel.
Ha Bashar al-Assad-ot nem sikerül eltávolítani az útból és Putyin nyeri meg a már 5-6-éve tartó Arab tavaszt, akkor Amerikát letaszítják arról a bizonyos trónról és Oroszország olyan nyersanyagkészletekhez jut, amivel Ő lesz a number one!
Oroszoknak muszáj valamit lépniük, mert különben bekrepálnak az alacsonyan tartott olajár miatt.
Szerintem az Amerikaiak mozgatják itt a szálakat és a csőcselék majd sepreget.
100% állíthatom, hogy az a Török, Szaudi stb sereg, olyan “szedett-vetett” banda lesz, hogy golyófogónak tökéletesek megfelelnek majd. (Y)
Szóval ettől azért jóval okosabb tervet kell kiötleni, mert ez kevés lesz.