Az alábbi írásban C.S. Lewis egy tapasztalt főördög elképzelt ünnepi köszöntőjét írja le a Kísértők Főiskolájának évzáró vacsoráján. A helyszín a pokol. Csűrcsavar, a vacsora díszvendége, jó tanáccsal látja el a földi küldetésük előtt álló kísértőket. Ebből a beszédből következzen itt egy részlet:
Nyilván világos önök előtt, hogyan sikerült nekünk az emberi faj ilyen sok képviselőjét csupasz sorszámmá degradálni. Ez nem a véletlen műve volt. Ez a mi válaszunk volt – valóban nagyszerű válasz – az egyik legnagyobb kihívásra, amit valaha is elénk állítottak. Ellentámadásunk két síkon indult. Az egyiken sikerült ügynökeinknek egy olyan elemet áttöréshez segíteni, ami a forradalommal kezdettől fogva rejtetten együtt sodródott. E forradalom szívében, magjában ugyanis mély gyűlölet rejtőzött minden egyéni szabadsággal szemben. A számunkra felbecsülhetetlen értékű Rousseau fedezte fel először. Az ő “Tökéletes demokráciájába”, emlékeznek rá, csak egyetlen államvallás megengedett; egy olyan vallás, amelyben a rabszolgaságot újra bevezetve, minden egyénnek bebeszélik, hogy ő (anélkül, hogy ezt konkrétan tudná) elejétől fogva mindig azt akarta, amit a kormány neki megparancsolt. Innen indulva, Hegel segítségével (egy másik nélkülözhetetlen propaganda szakértő a mi oldalunkon) könnyedén kieszeltük a náci és a kommunista államformát. Még Angliában is igen sikeresek voltunk. Hallottam a minap, hogy abban az országban az emberek engedély nélkül nem vághatják ki a saját fájukat a saját baltájukkal, hogy saját fűrészükkel deszkákra szabják és abból szerszámos kunyhót építsenek a saját kertjükben.
Ez volt támadásunk az egyik oldalon, de önök, mint kezdők, ilyen bonyolult munkával nem fognak találkozni. Az önök munkája az lesz, hogy az egyes embereket megkísértsék. A támadás őellenük vagy őáltaluk egy másik síkon fog lezajlani.
Demokráciának hívják azt a szót, amivel őket az orruknál fogva tudják majd vezetni. Nyelvtudományi szakértőink kemény munkájának köszönhetően, amit az emberi nyelv tönkretétele terén elértek, szükségtelen figyelmeztetnem önöket, hogy nem engedhetik meg kezeltjeiknek, hogy ezt a szót egyértelműen definiálják a fejükben, hiszen nem is vennék a fáradtságot erre.
Ezt a szót nekünk csupán, mint varázsigét kell majd használnunk, egyedül a vonzereje miatt, ha úgy akarják. Természetesen ez szoros összefüggésben áll azzal a politikai ideállal, hogy minden embert egyforma bánásmódban kell részesíteni. Csak egy kis trükk kell hozzá, hogy azt is elhitessük velük, ezzel az is együtt jár, hogy minden ember egyforma, különösen az az ember, akin éppen önök dolgoznak.
Mert ha idáig eljutottak vele, akkor az a szó, hogy demokrácia, már csak arra szolgál önöknek, hogy a gondolataiban megjelenő egyik legmegalázóbb (és legutálatosabb) emberi érzést igazolja. Akkor ez a program úgy működik majd, ahogyan azt mi akarjuk, anélkül, hogy emberünk szégyellné magát közben, sőt, kifejezetten elégedett lesz magával, ami ha nem lenne ezzel a mágikus szóval fedezve, különben csak a gúny tárgyává tenné őt. Természetesen arról az érzésről beszélek, ami az embereket odáig viszi, hogy azt mondják: “Én pontosan olyan jó vagyok, mint te”. Ebből származik első és legfőbb előnyünk, amivel az embert rávezetjük, hogy életét egy szilárd, jól hangzó hazugságra építse fel.
Én ezalatt nemcsak azt értem, hogy ez az állítása hamis; hogy embertársaihoz jóságban, becsületességben és józan, egészséges értelemben pont annyira nem hasonlít, mint magasságban vagy vállszélességben, hanem sokkal inkább azt, hogy ezt ő maga sem hiszi el. Senki, azok közül, akik azt mondják: “én éppen olyan jó vagyok, mint te”, nem hiszi ezt valójában. Ha ezt hinné, nem mondaná. Soha nem mond ilyet egy bernáthegyi az ölebnek, pontosan olyan kevéssé, mint egy tanult ember az ostobának, egy dolgos ember a naplopónak vagy egy szép nő a csúnyának.
Az egyformaság tényét – a politikán kívül – kizárólag olyan emberek igénylik, akik valamilyen téren kisebbrendűnek érzik magukat. Ez saját gyengeségüknek gyötrő, fájó, kínzó tudatát bizonyítja, amit a beteg magának nem mer bevallani. És ami éppen emiatt válik számára problémává. Igen, ezért bosszantja mások értékesebb voltának minden formája; lebecsmérli, eltorzítja, és el akarja pusztítani őket. Ez odáig vezet, hogy már a puszta különbözőséget is fölényeskedésnek tekinti. Azt akarja, hogy senki ne különbözzék tőle, se a beszédében, se az öltözködésében, viselkedésében, kedvteléseiben és ízlésében. “Itt van valaki, aki érthetőbben és szebben beszél, mint én – milyen ellenszenvesen, visszataszítóan beképzeltnek és affektáltnak hangzik ez. Másvalaki azt állítja, hogy nem szereti a hot dogot – nyilván túl előkelőnek tartja magát. Amaz nem üvölteti a diszkózenét, nyilván egy megjátszós értelmiségi. Ha ők is normális emberek lennének, akkor pont olyanok lennének, mint én. Semmilyen okuk nincs rá, hogy mások legyenek, mint én. Ez antidemokratikus.”
Mindazonáltal tudni kell, hogy ez a számunkra olyan jó szolgálatot tevő jelenség nem mai keletű. Az emberiség az irigység szó alatt már évezredek óta ismeri. Csak eddig mindig az egyik legundorítóbb, legförtelmesebb és igazából komikus bűnnek tekintette. Azok az emberek, akik tudatában voltak ennek a tulajdonságuknak, szégyenkeztek miatta, akik pedig úgy érezték, hogy mentesek tőle, elítélték azokat, akik ilyenek voltak. A lenyűgözően új ebben a mai helyzetben az, hogy mi ezt a bűnt a demokrácia szó varázserejével jogossá, sőt úgyszólván szalonképessé változtathatjuk. Ennek a varázsigének a hatása alatt mindenki, aki valamilyen formában alacsonyabb rendűnek érzi magát a többieknél, teljes szível és sikeresen ügyködhet, hogy az összes többi embert a maga alacsonyabb szintjére rántsa. De ez még mind nem elég. Ugyanennek a hatására azok, akik még közel állnak az igazi emberléthez, attól való félelmükben, hogy antidemokratikusnak bélyegzik őket, önszántukból távolodnak el saját emberségüktől. Biztos forrásból hallottam, hogy akikben felébred az érdeklődés a klasszikus muzsika vagy a klasszikus irodalom iránt, ezt az érzésüket inkább elnyomják, nehogy hátráltassa őket abban, hogy “olyanok lehessenek, mint a többiek”.
Emberek, akik szívesen lennének becsületesek, tiszták, mértékletesek – és akiknek a kegyelem, hogy ilyenek lehessenek, megadatott ” inkább lemondanak ezekről az erényekről, hiszen ezzel megkülönböztethetőek lennének a tömegektől. Ezzel a most divatos életforma ellen vétenének, kiemelkednének a tömegből, és ezzel a beolvadásukat veszélyeztetnék. Ezzel (ó, mily borzalmas gondolat) személyiségek – individuumok – lehetnének.
Elsősorban arra a folyamatra szeretném felhívni a figyelmüket, ami mindenfajta középszerűségből kiemelkedő emberi teljesítmény lebecsmérléséhez, majd eltörléséhez vezet, legyen ez erkölcsi, kulturális, szociális vagy intellektuális jellegű.
Vajon nem tölt el bennünket elégtétellel, ha látjuk, miként teszi meg nekünk ezt a szolgálatot a demokrácia, amit ezelőtt csak a régi diktatúrák erőszakos módszerei értek el? Biztosan emlékeznek arra a történetre, amikor a görögök egyik diktátora (akkor még tirannusoknak hívták őket) küldöncöt eresztett egy másik diktátorhoz, azzal a megbízatással, hogy az uralkodás alapvető módszereire tanácsot kapjon tőle. Ez a diktátor kivezette a küldöncöt egy gabonaföldre, ahol végigsétálva sétapálcájával minden szárnak, ami akár csak egy centiméterre kilógott a többi szár közül, leütötte a végét. A példa világos volt: alattvalóid között ne engedjél meg semmi kiemelkedőt. Ne engedjél senkit bölcsebbnek, jobbnak, ismertebbnek vagy szebbnek lenni, mint a tömeget. Mindegyiket vágd egyformára; csupa rabszolga, csupa szám, csupa nulla. Mind egyforma. Így tudták a tirannusok bizonyos értelemben a demokráciát megvalósítani. De most a “demokrácia” szó önmagában el tudja végezni ezt a munkát. Amihez annak idején egy zsarnokra volt szükség, ahhoz most elég maga a szó zsarnoksága. Most már senkinek sem kell egy sétabottal a mezőkre mennie, hogy a kiálló fejeket leüsse. A kisebb szárak maguk levágják a nagyobbak fejét. És a nagyok elkezdik a saját szárukat megrágcsálni, hogy “olyanok lehessenek, mint a többi szár”.
Ebben a számunkra oly sokat ígérő világban az “én pontosan olyan jó vagyok, mint te” szelleme már több mint általános szociális befolyás. Már a nevelés- és oktatásrendszernek is egyik eleme lett. Az új nevelés alapelve abban áll, hogy a tökfilkóknak és a semmittevőknek nem kell az intelligensebb és szorgalmasabb tanulóknál magukat rosszabbnak, gyengébbnek érezniük. Ez ugye antidemokratikus lenne. Ezeket a különbségeket el kell tüntetni a diákok között, ami különböző módokon történhet. Az egyetemeken a vizsgákat úgy kell kigondolni, hogy majdnem minden diák jó jegyet kaphasson. A felvételi vizsgákat úgy kell megtervezni, hogy mindenki, vagy csaknem mindenki egyetemi hallgató lehessen, függetlenül attól, hogy megvan-e benne a képesség erre vagy egyáltalán igényli-e. Az iskolákban azokat a gyerekeket, akik túl buták vagy túl lusták ahhoz, hogy nyelveket, matematikát vagy fizikát tanuljanak, olyan dolgokkal kell elfoglalni, amiket normálisan a szabadidejükben csinálnának. Hagyni kell őket például homoksüteményeket formázni, és ezt művészetnek nevezni. Soha semminek nem szabad arra utalnia, hogy ők rosszabbak, mint azok a gyerekek, akik tényleg dolgoznak. Teljesen mindegy, hogy milyen ostobasággal foglaljuk le őket, a lényeg az, hogy “értékegyenlőség” uralkodjon. Ennél drasztikusabb módszert még kitalálnunk sem lehetett volna. Azokat a gyerekeket, akiket már magasabb osztályokba lehetne küldeni, mesterségesen vissza kell fogni, mert különben a többiek visszamaradottaknak érezhetnék magukat, és traumát – Belzebubra mondom, micsoda csodálatos szó! – szenvednének. Így marad egy okos, tehetséges diák egész tanulmányi ideje alatt demokratikusan a saját korcsoportjához láncolva, és egy ifjú, aki képes lenne arra, hogy megbirkózzon Aischylosszal vagy Dantéval, csak lesi a vele egykorúak próbálkozását a “Peti olvas” mondat kibetűzésére. Egy szóval kifejezve, teljes joggal számíthatunk a nevelés szó szerinti összeomlására, ha az “én is pontosan olyan jó vagyok, mint te” véglegesen győzelmet arat. Minden tanulásra való ösztönzés, minden büntetés, amit a házi feladatok nem teljesítésére adtak valamikor, el fog tűnni. Azokat a keveseket, akik talán mégis tanulni szerettek volna, meg kell ebben akadályozni; hogyan merészelnek kitűnni társaik közül? Különben is a tanítók ” vagy mondjuk inkább, ápolók ” annyira el lesznek foglalva, hogy a tökfilkókat nyugtatgassák, és a vállukat veregessék, hogy úgysem lesz már elég idejük a valódi tanításra.
Természetesen ehhez fontos, hogy minden iskola állami iskola legyen. Ezek gondoskodnak majd arról, hogy a középosztályt, amely síkra száll gyerekei magasabb szintű neveltetéséért, likvidálni lehessen. Ennek az osztálynak a megsemmisítése, összekapcsolva a nevelés megszüntetésével, szerencsés módon egyik kivédhetetlen következménye annak a viselkedési normának, amelyik állandóan azt mondja: “én pontosan olyan jó vagyok, mint te”. Ez volt az a társadalmi réteg, amelyik az emberiségnek a legtöbb tudóst, orvost, filozófust, teológust, költőt, művészt, zeneszerzőt, építészt, jogászt és közgazdászt ajándékozta. Ha valahol létezik egy köteg hosszabb szár, amelyiknek a fejét le kell ütni, akkor az az övék. Ahogy egy angol politikus nemrégen megjegyezte: “A demokráciának nincs szüksége nagy férfiakra”.
Mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy a “demokrácia” a szó ördögi értelmében (vagyis én pontosan olyan jó vagyok, mint te) a legrafináltabb eszköz, amivel rendelkezünk. Mert a “demokrácia” vagy a “demokratikus szellemiség” (az általunk használt értelemben) olyan nemzetek létéhez vezet, ahol nincsenek nagy, értékes emberek; csak képzetlen, erkölcsileg gyenge néptömegek, akiknek nem kellett fegyelemhez szoknia fiatal korában, és elbizakodott, mert állandóan hízelegtek neki az ostobaságáért, elpuhult, mert egész életén át kényeztették. A pokol éppen ilyennek kíván minden népet.
A szabad államok eltűnése, és a rabszolgaállamok terjedése számunkra azonban csupán eszköz (eltekintve attól, hogy ez a folyamat milyen szórakoztató), de a valódi cél az egyén tönkre tétele. Mert csak embereket lehet megmenteni vagy kárhozatra juttatni, csak az egyes emberek válhatnak az ellenség fiaivá vagy a mi eledelünkké. Számunkra minden forradalomban, minden háborúban, minden éhínségben az egyes ember gyötrelme a legfontosabb; az árulás, a gyűlölet, a düh, az őrület és a kétségbeesés, mindaz a rossz, amit előidéznek. De a jelentősége, mint cél, mint szellemi irányzat, sokkal nagyobb, mert ezzel törvényszerűen minden szerénység, emberiesség és megelégedettség, minden öröm, a hála vagy csodálat minden érzése megszűnik, megsemmisül, és ezzel az ember minden úttól és lehetőségtől elfordul, ami a mennyországba vezet.
“Az [ördög] emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” – János 8:44
Ezt már említettem. Egy kis további info.
http://vidget.hu/idehaza/45-itthon/4776-kotelezo-relaxacio-az-iskolakban
Lássuk csak mit is takar ez a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület. Hát mit is mondjak, így legyen ötösöm.
http://www.relaxacio.hu/
Nagy a baj, nagyon nagy. Erre nagyon oda kell figyelni. Mármint akiknek a gyereke érintett lesz.
Ezzel a lányom is odaállt elém.
Mivel nem nagyon tudom még, milyen módon akarják kivitelezni a dolgot, így feltételezem, az egyik valami közös óra lehet. Felkészítettem erre: amíg a többiek relaxálnak, csak imádkozzon szépen. Ha tudom, melyik órában lesz ez (miért ne tudnám, ismerem az órarendjét) majd imádkozok vele én is.
Jó lenne ismernem azonban a tananyagot, hogy felkészíthessem a csapdákra…
Köszönöm a linkeket, előrébb vagyok tőlük!!!!
Sajnálom Kedves Pali Testvérem, de ez az idő, az az idő, amikor a szülőknek, hitbéli meggyőződésükre hivatkozva, felmentést kell kérniük (követelniük) a gyerekeik részére az iskolában, ebben a témában ( mégha ez üldözésekhez vezet is!)! És ha nincs más megoldás, akkor magántanulónak kell lennie a gyerekeknek. Emlékezzetek Dánielékre! Nem mondták magukban azt, hogy : “…majd én az Úrra gondolok, amikor meg kell hajolnom a bálvány előtt….”!
Az utólsó időket éljük, nem tévedhetünk, mert közel az Úr, és itt már a keresztényeknek “elő kell jönniük” az árnyékból, szét kell, hogy váljon a búza a pelyvától! És vagy Jézus mellett állástfoglalni, vagy megtagadni, de dönteni kell! És aki nem hagyja magát a Szent Lélek által vezetni ( Ő pedig mindig bizonyságot tesz Úr Jézusról), ki lesz szolgáltatva az antikrisztus szellemének.
)2 Thess. 2,9
A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, A HAZUGSÁGNAK MINDEN HATALMÁVAL, jeleivel és csodáival,
És a gonoszságnak minden CSALÁRDSÁGgával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.
És azért BOCSÁTJA REÁJOK Isten A TÉVELYGÉS EREJÉT, hogy HIGYJENEK A HAZUGSÁGNAK;
A hittől való elszakadás idejét éljük, és lehet, hogy csak ilyen “kicsi” dolgon múlik, hogy megmaradunk-e az Úr hű bizonyságainak, vagy elbukunk!
Mát. 10,37
A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.
Márk. 13,9
Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.
Márk. 13,10
De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.
Nem akarom rád/rátok erőszakolni a meggyőződésemet, de kérlek benneteket, hogy az Úr előtt vizsgáljátok meg amit mondok.
Már majdnem minden népnnek hírdettetett az Evangélium.
Kötelezo a gyerekeknek részt venniük ezen a marhasagon?
A vilagiak az mondogatjak nekünk hivoknek, hogy a hitünket mankonak hasznaljuk…a vallasban keresünk vigasztalast reményt vesztettségünkben, tehetetlenségünkben stb. Akkor ezek a szerencsétlenek mit csinalnak? Az történik itt, hogy a “Vigyazat Méreg! feliratu üveg at van cimkézve pl. “Honeycomb”-ra…,de ettol a tartalma ugyanaz marad.Ez a modern ember öngyogyito – önmegvalto modszere. A megoldas tehat az elegansan görcsoldo pszichoterapianak nevezett modszer – lazitas, relaxacio, az autogén tréning. Es persze a kinalt megoldas is csak tuneti, mert egy kis idore ugyan felfrissül, felüdül, nyugalmat talal az ezeken a gyakorlatokon résztvevo, aminek a lényege: önszuggesztio, önhipnozis,amikor is a nagyvonaluan negativ érzelmeknek titulalt bunei levezetodnek, majd ujra belevetheti magat a hajszaba.Ezek pedig ha tudatlanul is, de mindig kinyilnak egy idegen szellemvilagnak.
Errol beszél a Maté 12:44: “Akkor igy szol (a tisztatalan lélek): Visszatérek hazamba, ahonnan kijöttem.Amikor odaér, gazdatlanul (Szent Szellem sehol) kiseperve felékesitve talalja azt.Akkor elmegy, vesz maga mellé masik hét maganal is gonoszabb lelket; bemennek és ott lakoznak, és annak az embernek az utobbi allapota rosszabb lesz az elobbinél.Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.” (Itt ugyan démonuzésrol van szo, de ugyanez vonatkozik azokra is, akik idegen szellemekkel “paraznalkodnak”).
A sátán találkozót tartott
* Szerzője Czakó Gábor
A Sátán találkozót tartott! (Olvasd el, még ha túl elfoglalt vagy is, különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy) Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: “Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal.” “Ezt akarom tenni”, mondta a Sátán. “Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!” “Hogyan tegyük ezt?” – kiabálták a démonjai. “Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat”, – válaszolta o:
a. Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
b. Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
c. Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
d. Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyen képesek meghallani azt a ‘halk, szelíd hangot.’
e. Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek… hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
f. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
g. Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
h. Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
i. Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
j. Adj neki húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról, és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
k. Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat… hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
l. Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
m. Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében. ‘Működni fog! Működni fog!’
Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket. Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt Sátán ebben a cselben? Döntsd el te magad! Az “elfoglalt” [angolul: busy] azt jelenti: S-átán R-abigája A-latt L-enni? [B-eing U-nder S-atan’s Y-oke] Küldd ezt tovább, ha nem vagy túl elfoglalt! Köszönöm Uram, hogy nem voltam túl elfoglalt ahhoz, hogy továbbküldjem ezt! Legyen áldott napotok!
Archibald Boyle Glasgowban lakott, és vezető tagja volt egy gonosz, hitetlen társulatnak, aminek ?Pokolklub? volt a neve. A tagok azon fáradoztak, hogy túlszárnyalják egymást a káromkodásban és dorbézolásban. Összejövetelükön Boyle rendkívüli adottságaival minden társát túlszárnyalta a gonoszságban, és a klubot elhagyva nagyon kedvelte a nők társaságát. Egy éjszaka, amikor hazatért a tivornyázás után, azt álmodta, hogy amint fekete lován hazafelé tartott a sötétben, valaki megragadta a gyeplőt és így szólt: ?Velem kell jönnöd!? ?Ki vagy?? – kérdezte Boyle, és próbálta kiragadni a gyeplőt a betolakodó kezéből. ?Meglátod fokról fokra? – válaszolt hidegen a nem várt útitárs. Boyle kegyetlenül sarkantyúzta a lovát, és a mén olyan sebesen vágtázott, hogy lovasa alig kapott levegőt. A titokzatos vezető csak tovább tartotta a gyeplőt. Boyle még egyszer elkeseredetten próbálkozott kiragadni a vezető kezéből a gyeplőt. Lova megtorpant és elesett. Boyle zuhanni kezdett lefelé egyre nagyobb sebességgel. Fölfedezte, hogy kegyetlen társa mellette van, ezért felkiáltott: ?Hova viszel? Hol vagyok? Hova kerülök? ?A pokolba? – válaszolta amaz kemény hangon. Addig száguldottak előre, amíg jajgatások és őrült ordítozások visszhangjai jutottak a fülébe. Beléptek egy nagy boltíves útra, és megálltak a pokol előcsarnokaiban. Ott Boyle látta a társait, amint ugyanazokat a fantomokat üldözik, amelyeket egész életükben üldöztek. Hamarosan észrevette, hogy körülvették azok, akiket a földön ismert, és megszólította korábbi barátnőjét, akit ülni látott egy sarokban. Így szólította meg: ?Örömmel látlak! Ismered ezt a fickót, aki azt mondta ma este, hogy elvisz engem a pokolba? Haha! Ha ez a pokol, milyen ördögien kellemes helynek kell lennie, és? folytatni akarta, hogy ?mutasd meg nekem a pokol élvezeteit?, amikor a nő sikoltással válaszolt, amely rettenetesen visszhangzott: ?Nincs nyugalom a pokolban!? A hölgy kikapcsolta díszes ruháját és a férfi legnagyobb döbbenetére bemutatta, hogy élő kígyók mélyednek lándzsaszerűen a mellébe. Mások is követték példáját. Egyesekben látta a szíveket is, amelyekre olvadt fémcseppek hulltak, és a rémalakok reménytelen elkeseredésükben összezsugorodtak. Mindenkinek a mellén olyan szörnyűségeket látott, amiket föl sem tudott fogni, sem leírni. Nevettek és káromkodva daloltak, ahogy a földön is csinálták. Aztán egy földöntúli hang kijelentette: ?ezek a pokol gyönyörűségei? – ami csúfolkodva visszhangzott, mint távoli mennydörgés. Látta azokat, akikkel együtt volt a földön bűnös gyönyöreiben. Látta fiatalkori tékozló barátait menekülés közben. Alig tudott valamit szólni, mielőtt tízezer hang vad ordítása ütötte meg rémülettől sújtott fülét: ?Nincs nyugalom a pokolban.? Boyle próbálta becsukni a szemét, de nem tudta, próbált megpihenni a járdán, de az állandóan lesüllyedt alatta. Kénytelen volt ránézni a jajgatás és borzalom állandó tombolására. Vezetője megint megállt mellette. Boyle megszólította: ?Vigyél ki erről a helyről, az élő Istenre kérlek, akinek nevét gyakran káromoltam. Könyörgöm, vigyél ki erről a helyről!? ?Még mindig nem tudod megszólítani a nevét?? válaszolt a vezető. ?Menj hát, de egy év és egy nap múlva találkozunk, és többé nem válunk el.? Erre Boyle fölébredt, és úgy érezte, hogy ezek az utolsó szavak beleégtek a szívébe. Képtelen volt fölkelni több napon át. A benyomása olyan mély volt, hogy elhatározta, többé nem megy a klubba. Régi társai köré gyülekezetek, és minden módon igyekeztek visszacsalogatni régi életébe. Végül egyikük megnyerte a bizalmát, és úgy színlelte, hogy megutálta régi életét. Neki Boyle elmondta az álmát. Erre elárulta őt, és minden erővel nevetségessé tette és elérte célját. A klubban most már nem talált nyugalmat. Lesoványodott és megőszült a jövő félelmében és a lelkiismeret korbácsa alatt. Félve tekintett előre arra az egy év múlva esedékes találkozóra, amit álmában említett neki a vezetője. Félt annak közeledésével, de társai kényszerítették, hogy vegyen részt köztük. Testének minden idegével gyötrődni kezdett az elnök megnyitó beszédének első mondatára: ?Uraim, ez szökőév, ezért egy év és egy nap telt el a legutolsó éves találkozásunk óta.? Boyle kirohant volna a szobából, de nem volt bátorsága. Könnyebben elviselte volna a Mindenható haragját, mint barátainak gúnyolódását. Borral itatták, értelme elhomályosodott és sátánian vigyorgott. Végül fölült lovára, hogy hazajusson. Reggel az út mentén találták meg legelésző lovát, és néhány méternyire ott feküdt Archibald Boyle megmeredt teste. Az álom beteljesült. Az idegen vezető elvitte a kijelölt időben.
Egy vallásos író egyszer álmot álmodott, amiről a következőképpen számolt be: ?Sok évvel ezelőtt álmot álmodtam. Ez volt az egyike azoknak az összefüggő álmoknak, amelyeket valaha álmodtam, de annyira elevenen megmaradt, hogy még most is világosan emlékszem a részleteire. Álmomban meglátogattam a poklot, ahol az egyik beosztott körülvezetett. Meglepetésemre sötét, nyirkos sikátorok labirintusán vezetett át, amelyen számos ajtót láttam, és az ajtók cellákba nyíltak. Ahogy az egészet néztem, egyáltalán nem pokolnak látszott. Lényegében inkább vallásos és egyházi volt a kinézete. Minden cella egyformának látszott. A cellákban a központi bútordarab egy oltár volt, és minden oltár előtt térdelt (vagy egyes esetekben görnyedt) egy zöldesszürke, titokzatos személy az imádkozás és hódolat pózában. Megkérdeztem a vezetőmet: ?Ezek itt kit imádnak?? A válasz azonnali volt: ?Önmagukat. Ez puszta önimádat. Önmagukat és saját szellemi életüket táplálják egy afféle önszellemiesitő kannibalizmusban. Ezért néznek ki olyan betegnek és összeaszalódottnak.?Megdöbbentem és elszomorodtam a cellák sorának láttán, amelyekben bezárkózott börtönlakók voltak, akik az örökkévalóságot magánzárkában töltik, ahol ők az elsők és utolsók és imádatuk egyetlen tárgyai. Az álom folytatódott, de most a mennyre irányítom a figyelmemet. Az Újszövetség tanítása szerint a menny a közösség helye. Álmom emlékeztetett arra, hogy a pokol az elszigeteltség helye.
Mi a pokol? Valóságos hely (Lk 16: 23-24). A gyötrelem helye (Lk 16: 23-24, 28). A sötétség helye (Mt 8: 12). Az enyhület legcsekélyebb reménye nélküli hely (Mt 25: 46; Zsid 6: 2). Az emlékezés gyötrelme (Lk 16: 27-28).
Van egy legenda egy lusta, kényelemszerető emberről, aki meghalt és a másvilágon olyan helyre vitték, ahol minden kívánságát teljesítették. Semmi erőfeszítésre, semmi küzdelemre nem volt szüksége, Nagyon elunta magát és így szólt: ?Nem bírom tovább ezt az örökös áldást. Érezni akarom, hogy valamit nem tudok megszerezni. El akarok menni a pokolba.? A szolgálatot tevő szellem ezt válaszolta: ?És uram, mit gondol, most hol van??
Egy fiatal lány annyira meghatódott az evangélium hívására, hogy gyakran sírt a prédikáció közben, míg végül átadta életét Krisztusnak. Egy kis idő múlva azonban nem jelent meg a gyülekezetben. Amikor a lelkipásztor érdeklődött felőle az édesanyjától, az asszony sírva mondta: ?Ó, lelkipásztor testvér. Attól tartok, hogy lányom rossz társaságba keveredett és eltérítik őt a jó útról.? A lelkipásztor mindent megtett azért, hogy a lányt visszavezesse a helyes ösvényre, de mindhiába. A lány a bolondságra adta magát, és többé nem hallgatott a jó szóra. Néhány hét múlva, miközben végezte varrodai munkáját, hirtelen kiejtette a tűt a kezéből és felkiáltott: ?Ó, meghalok!? A környezetében levők ágyra fektették. Ő vadul nézett körül és ezt mondta: ?Itt látom magam előtt a mennyet és a poklot. Nem tudok mennybe menni, mert utamban áll a pokol!? Ezek voltak utolsó szavai.
A Dél-Kaliforniát sújtó 1933-as földrengést követően valaki ezt mondta: ?Őrültek vagyunk, mert itt élünk, de még az a jó, hogy elég sokan vagyunk.? Gyakran ugyanilyen a nem keresztyének magatartása, akik mintha azt gondolnák, hogy a pokol elviselhetőbb lesz azért, mert sokan kerülnek oda.
Az az őr, aki nem riasztja a lakosságot tűzvész esetén, súlyosan vétkes kötelességének elhanyagolása miatt. Az az orvos, aki azt mondja, hogy nincs bajunk, miközben halálos betegség van bennünk, hamis barátunk. Az a lelkipásztor, aki nem szól prédikációiban a pokolról, sem nem hűséges, sem nem szeretetre méltó.
Dosztojevszkij, orosz regényíró mondta: ?Azt hiszem, a pokol az a szenvedés, hogy ott képtelen az ember a szeretetre.?
Fóbiák
A pszichológusok nevet adtak majdnem minden félelemnek, fóbiának a nap alatt.
Például, ha félsz…
a tömegtől ? oklofóbiád van.
A sötéttől ? niktofóbiád van.
Attól, hogy mások néznek ? szkopofóbiád van.
A kudarctól ? kakorrafiofóbiád van.
A magánytól ? monofóbiád van.
A házasságtól ? gamofóbiád van.
A szegénységtől ? péniafóbiád van.
A felelősségtől ? hipengiofóbiád van.
A nevetségességtől, hogy kigúnyolnak ? kategelofóbiád van.
Az iskolától ? iskolafóbiád van.
Istentől ? teofóbiád van.
A halától ? tanatofóbiád van.
A pokoltól ? hádefóbiád van.
Te mitől félsz? Mindannyiunknak vannak félelmei! Ha túl sok félelem van benned, nemcsak nyomorúságos lesz az életed, hanem könnyű célpontja leszel a Sátánnak is. A világ igyekszik kihasználni a félelmeidet. Jézus viszont azt tanította, hogy ne féljünk senkitől és semmitől, ami a fizikai világban képes bántani minket. Isten gondoskodik a szükségeinkről. Tényleg nem kell aggódnunk.
Másfelől viszont, mondja Jézus, féljünk mindentől és mindenkitől, aki lelkileg bántásunkra lehet, és elszakíthat az örök élettől (Máté evangéliuma 10:28).
?Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.? (Rómaiakhoz írt levél 8:38-39.)
Nincs mitől félnünk!
A kényelemszerető ember legendájához:
-Gondolj bele Isten sorsába! Bármit csak akarnia kell és lőn! S mindez örökké!…… ?
Nana! Isten üdvösséget szánt nekünk, örök Paradicsomot, ám nem megy a mi akaratunk nélkül. Éppen, “unalmas” lett volna olyan élő lényeket teremteni, akik nem tudnak nem-et vagy IGEN-t mondani…
Egyfolytában munkálkodik üdvösségünkön a kegyelemmel. Az időben elküldötte Egyszülött FIÁT Jézus Krisztust hogy ezt emberként megszerezze … hű mennyire nem “kényelmesen” ! Ember, miről beszélsz ?!