Hit és vallás

A karácsony üzenete: Isten megismerhető

6Greg Laurie írása alapján

Ha létezne időutazás, az I. század a meglátogatandó korok listának élén szerepelne, mert nagyon szeretném látni Jézust emberként.

Vajon előfordult, hogy délután lepihent, majd arra ébredt, hogy a tanítványai körbeállva bámulják?

Ti meg mit csináltok?

Nem tudjuk. Csak úgy nézünk Téged, Uram.

Az Isten köztük élt. Nem elképesztő?

Később János ezt írta:

„Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.” (1. János 1:3)

A görög szó, amit „hallottunk”-nak fordítottak azt is jelenti, hogy „még mindig a fülünkben cseng”.

Biztos mindenkinek vannak felejthetetlen emlékei. Némelyik vidám, némelyik talán szomorú, de egyiket sem tudjuk elfelejteni. Annyira az emlékezetünkbe ivódtak, hogy bármikor fel tudjuk idézni. Emlékszünk az akkori érzéseinkre, emlékszünk a hangokra, a szagokra, minden részletre.

János is valami ilyesmit próbált megértetni velünk: „Értsétek meg, hogy mi Vele együtt jártunk. Nap, mint nap beszéltünk Vele. Emlékszünk a hangjára, előttünk van a tekintete.” Apropó tekintet: a tanítványok soha nem beszéltek arról, hogy milyen színű volt Jézus szeme, haja vagy a bőre. Valószínűleg azért, mert ezek nem lényegesek.

A lényeg viszont, hogy Jézus itt járt a földön, egyesek számára hihetetlen. Azt gondolják mindez csak kitaláció. Egy történet, amit a keresztények agyaltak ki. Pedig Jézus, azon kívül, hogy Isten Fia, egy történelmi személyiség is, és az, hogy 2000 évvel ezelőtt itt élt a földön, megdönthetetlen tény. Még az emberi időszámítást is az Ő halála alapján osztjuk két részre. Életének egyes mozzanatait Biblián kívüli források is igazolják, mint például a zsidó történész Josephus írásai, vagy ókori római történészek, mint Flavius, Plinius vagy Tacitus feljegyzései.

Ha az általuk leírt események kitalációk lennének, akkor a történelem legbutább hazugságaival állnánk szemben, mert a Jézusról szóló írások akkor születtek, amikor az érintettek, a szemtanúk, még életben voltak.

Maguk az evangéliumok is történelmi dokumentumok. Lukács a harmadik evangéliumot a történet szereplőivel, szemtanúival folytatott beszélgetések alapján írta. Lukács nem tartozott Jézus eredeti apostolai közé, de felkutatta az érintetteket, feltárta a tényeket és leírta, amit megtudott.

Nem véletlen, hogy a karácsony története nem úgy kezdődik, hogy Egyszer volt hol nem volt, hanem úgy, hogy „történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.” (Lukács 1:1-2)

Lukács ezzel pontosan meghatározza, hogy időben hol járunk, hiszen tudjuk ki volt Augustus császár, és tudjuk, hogy mikor élt. Ezek a részletek nem véletlenül kerültek a történetbe.

„Mi láttuk mindezt,” próbálja János megértetni velünk. „Hallottuk ezeket a dolgokat és azért írjuk le, hogy nektek is közösségetek lehessen Istennel.” Ez a karácsony üzenete: Isten velünk. Isten, Aki megismerhető.

Jézus Krisztus teljes egészében Isten volt és ugyanakkor teljesen egészében ember is. Nem egy ember, Aki Istenné vált. Isten volt, Aki emberré lett. Mennyire emberi, ahogy Jézus elaludt a Galileai-tengeren hajózva, és mi sem bizonyítja jobban istenségét, minthogy felébredve megparancsolta a viharnak, hogy nyugodjon le.

Jézus Krisztus teljesen Isten és teljesen ember volt. Isten emberbőrben.

Jézus úgy lett eggyé velünk, hogy közben nem szűnt meg Istennek lenni. Pál úgy fogalmazott, hogy „amikor emberi formában volt, megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthaláláig.”1

Mark Batterson pedig azt mondta, hogy „a mindenhol jelenlévő Isten egy nő méhére korlátozta Magát. A Mindenható egy gondoskodásra szoruló csecsemővé lett… Semmivé lett, hogy mi valakik lehessünk.”

Mindannyiunkért jött. A Menny és a Föld Teremtője hátrahagyta a menny dicsőségét, hogy barátságot kössön velünk. Isten köztünk járt. Nemcsak a helyünkbe képzelte Magát, hanem tényleg a helyünkbe lépett. Megtapasztalta az élet nehézségeit és „hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt”2.

A Ford autógyár alapító Henry Ford jó barátságban állt Charles Steinmetz-cel, akit mindenki zseninek tartott az autószerelésben. Fordnak egy napon meggyűlt a baja egy autóval. Senki se tudta megjavítani. Üzent Charles-ért, aki rövid babrálás után megoldotta a problémát. Később megküldte a számlát Fordnak tízezer dollárról.

Henry Ford az összegen igencsak meglepődve rögtön írt Charles-nak, mire ő új, tételes számlát küldött neki. Babrálás: 10 dollár, a tudás, hogy hol babráljak: 9 990 dollár.

Valahogy mi is így állunk Istennel: tudja, hogy hol babráljon ahhoz, hogy az életünk működjön, mert köztünk járt, na meg persze a modellt is Ő tervezetve, amiben a Földet járjuk.

  1. Filippi 2:8 []
  2. Zsidók 4:15 []
Előző posztKövetkező poszt

11 hozzászólás

  1. Ha valaki igazán megérti Jézus eme tanitását János evangéliumában, többet nem lesz vita sem Istenről, sem Krisztusról, mert itt magyarázta el tulajdonképpen a titkot, ami nem is titok már:

    “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.
    Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
    És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.
    És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
    Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?
    Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
    Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.
    Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!
    Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
    Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.
    Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.
    Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.
    És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.
    Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.
    Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.
    És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
    Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
    Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
    Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.
    Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.
    A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.
    Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak?
    Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.
    A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.
    Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék.
    Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.
    Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
    Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.
    És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek.
    Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;
    De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.”

    János Evangyélioma 14. rész

  2. Miért olyan nagy ünnep a karácsony?

    Közel kétezer év nem tudta eltörölni, mert az ember lelke mélyén van valami…Negyven éve már, hogy egyszer feltettem a kérdést egy fiatal lelkésznek: “Miért jött Jézus?” Akkor ez volt a lelkem legnagyobb kérdése. Istenig el tudtam menni, láttam, hogy a természetben nagy és örök törvények uralkodnak, de azt nem értettem és nem tudtam: miért jött Jézus. Ez a fiatalember a Szent Szellem által azt felelte: Jézus az én bűnömért jött és az ön bűnéért!

    Ez a válasz elég volt nekem. És az, hogy előbb önmagára mutatott, mint bűnösre. Mindenki megkérdezheti, miért ünnepli a karácsonyt? Mert nem lehet semmibe venni. A lelkünk mélyén van, hogy ez a szeretet ünnepe. A szeretet mozdul meg az emberben, és ajándékoz. Ezt hozta Jézus: Ő maga a szeretet. Ő a legnagyobbat ajándékozta nekünk: Önmagát, és a legtöbbet adta értünk: az életét. Ennél nagyobb ajándék nincs! Nem volt könnyű az Úr Jézus Krisztusnak ez az áldozat, hiszen tudjuk az evangéliumból, hogy vért verejtékezve imádkozott, tusakodott, és kérte az Atyát, ha volna valami más lehetőség arra, hogy ezeket a bűnös embereket megmentse: ne kívánja ezt tőle, de azt is megmondta, ha nincs más mód, akkor ne úgy legyen, ahogy Ő akarja, hanem ahogyan az Atya. Isten tudtára adta, hogy nincsen más mód, Ő pedig vállalta.

    https://plus.google.com/117676318682252020518/posts/BVxojjGeL2X?cfem=1

    Áldott Kegyelmekben Gazdag, Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

  3. Herceg barátom. Kijelentésed nagyon téves: “a bűnök megbocsátása nem tartozik emberekre”. Sőt Szent János apostol, a “szeretett tanítvány” által kaptuk a bizonyságot, garanciát amikor idézi Urunk szavait: “Békesség nektek! Amint Engem küldött az Atya, úgy küldelek Én is titeket”. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: “Vegyétek a Szentlelket! AKINEK MEGBOCSÁTJÁTOK BŰNEIT, AZ BOCSÁNATOT NYER, S AKINEK MEGTARTJÁTOK, AZ BŰNBEN MARAD!”
    Téged a “hazugság atyja” saját logikai okoskodásod csapdájába csalt azzal, hogy “megbocsátattak a te bűneid”, nem azt jelenti, hogy “megbocsátom bűneidet”. Valószínű, hogy akiket meggyógyított, megszabadított az Úr nem mindenki ismerte fel Őt annak Aki, sőt szerintem csak kevesen voltak olyanok akik a Messiást Istenként tisztelték, imádták. Még tanítványai is nehezen emésztették meg egyes kijelentéseit. Pl: “Én és az Atya Egy vagyunk”. “Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, az Bennem marad, Én meg benne”. Talán nem vagy tisztába azzal, hogy a Katolikus EGYHÁZ Urunk Misztikus Teste és papjaink a felszentelés alkalmával lelki – Isteni – hatalmat kapnak amely kiterjed a bűnbocsánatra, feloldozás az “egyház szolgálata által”, valamint a “konszekrációra” – átváltoztatás, amikor az ostya és bor “átlényegül” Urunk Testévé és Vérévé a SZENTMISÉBEN. Valamint ördög űzésre is, de emezt sajnos nagyon elhanyagolták az utóbbi évtizedekben az “illetékesek”. Három érvem, amelyet Pió atya élete, tevékenysége igazolt majdnem kétezer év távlatából. De saját tapasztalatból is igazolhatom. Konvertita vagyok reformátusból (akkor) lettem katolikus (most) harminc éve. Akkor hitem, Isten kapcsolatom ovis szinten volt, a “tiszteletes úr” nem tudott segíteni, így “problémáim” miatt elmentem kártyavető nőhöz, eredmény még nagyobb lelki “fertőzés”. A lányokkal kapcsolatos akkori tanítás is “paráznaság”, és végül menyasszonyom “lelépett”, maradtam a benső “neheztelés terhével”. Sajnos a “plébánosom” nem bizonyult a legjobb “pásztornak”, így az “élet gyónásom” is felemásra sikerült, de egy idő után fülembe csengett egy szó: “karatna, karatna, karatna”. Ismerős volt de nem tudtam hová tegyem, ezért megkértem az Oltáriszentségben jelenlevő Úr Jézust segítsen, és megtette. A falunak azon részében lakott az a “kártyavető nő” akinél jártam, előkészülve elvégeztem a szentgyónásomat és szabaddá váltam ezen a téren. “Most” már második próbálkozásom sikerrel járt, megnősültem és nagyböjtre még alaposabban készültem de elakadtam azon, hogy “haragosom van”, jelezte lelkiismeretem, és valóban az “első menyasszonyomra” még neheztelés volt lelkemben. Ismét az Oltáriszentségben jelenlévő Úr Jézust kértem segítsen lelki-síkon elrendezni a kiengesztelődést, hisz külföldre távozott és nem tudok semmit róla. Rövid időn belül a lány vőlegényével együtt felkeresett és személyesen is megbocsájtottunk egymásnak, rám talált tömbházi bérlakásban, városon. Persze utána a szentgyónásban én is “megmutattam magamat a papnak”. A harmadik érvemet “indirekt” tudom bemutatni, kiindulva az Egyház azon tanításából, hogy az igaz hit és “megszentelő kegyelem állapotában” levő, élő ember a Szentháromság temploma.
    Jó pár évvel ezelőtt felkeresett egy idős bácsi, mert felesége beteg és az utóbbi időben egyre különösebb jelenségek környékezték meg. Előbb a padláson kezdődött a “zenebona”, majd éjféltől a nénit egy csak általa látott alak gyötörte majdnem reggelig. Hamar kiderült, hogy elvált asszonyt vett feleségül, és sok “problémával” szembesültek amelyekre megoldást az un. “tudós asszonyoknál” kaptak, mások tanácsára, példájára, vagy éppenséggel újságokból kaptak kínálatot. A tízparancsolat alapján lelki tükör valamint Don Gabriele Amorth atya SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL! kis könyv imái által Urunk hatalma kinyilváníttatott és végül “úrvacsorával” is megerősítve pár nap múlva békésen hazatért a néni. Igaz a tiszteletes úr nagyon ledöbbent és azóta ha elhívták mindig készséggel elvitte az idősek, betegek számára a lelki orvosságot. Katolikus Papjaink sokkal nagyobb lelki – Isteni – hatalommal rendelkeznek, csak sajnos nem “aktiválják” még egyelőre. Ezért tudott a gonoszság diadalmaskodni még az Egyházon belül is.
    Kegyelmekben gazdag karácsonyt! Jöjj el, Urunk Jézus és foglald el szívünk trónját, Felséges Királyunk!

  4. Nem értem azt, hogy teljesen ember és teljesen Isten volt Jézus. Én úgy értem, hogy Jézus Isten, aki lejött a földre és teljesen emberré lett. Úgy értem, hogy itt a földön nem tett semmi olyat, amit mi emberek nem tehetnénk meg, ha az Atya akarata az volna, hogy természetfeletti dolgokat megtegyünk. Nem tett olyat amit csak Isten tehet meg, ember pedig nem.
    Jézus lecsendesítette a tengert… Igen… Mózes meg kettéválasztotta a tengert, meg vizet fakasztott a sziklából. Persze nem ő, de mégis. Péter halottat támasztott fel, Pál pedig betegeket gyógyított. Filep teleportációt élt át, Pál járt a mennyben, vagy annak kapujában.
    A bűnök megbocsátása nem tartozik emberekre, azaz az Atya ilyen nem bíz emberekre, (még akkor sem, ha sokan azt gondolják, hogy bűnöket úgy megbocsáthatnak mint ahogy Isten teszi).
    Jézus még egy ilyen esetben sem azt mondja, hogy megbocsátom a bűneidet, hanem, hogy megbocsátattak a te bűneid.
    Az egyetlen amit mi emberek nem tudunk megtenni, amit Jézus megtett, hogy bűntelenek maradjunk életünk során.
    Ha tévedek, felsoroljátok azokat az érveket amik Jézus földi életében Isteni tulajdonsággal ruházzák fel, és így én is tudni fogom azokat.

      1. Remélem nem értesz félre, nem a cikked miatt írtam. Mindenhol hallom azt, hogy Jézus teljesen ember és teljesen Isten.
        Áldott hetet neked is.

    1. Igen! Isten csak úgy tud a mi világunkban megjelnni, ha emberré lesz! A csodákat viszont az Atya vitte végbe, a fián (az emberré lett saját magán) keresztül!

    2. Kedves Herceg most csak annyit, hogy Péter, Pál és más tanítványok JÉZUS NEVÉBEN tették a csodákat. Mózes sem maga választotta ketté a vizet hanem az ÚR.
      JÉZUSNAK azt a csodáját pedig, amit csak ISTEN tud megtenni, vakon született meggyógyítását, a zsidó főpapok nagyon is értették !

    3. Az utolsó mondatoddal kezdem. NEM TUDUNK bűntelenek maradni egy élet során (?) – hű – de egy napot sem. Ha arra gondolsz, hogy a tettek bizonyos szempontból jók, például minél több időt tölteni a családoddal, sokat dolgozni értük, ellátásukért, ugyanakkor hányan vannak azok, akiknek segíthetnél, sorolni sem lehet. Egy kicsit ide, egy kicsit oda ? Ez sem megy 🙂
      Ezen felül, ha a valódi jó tetteket nézzük, “ne tudja a jobb kezed mit csinál a bal” – mondta Jézus. Tehát nemcsak nem tehetünk ELEGET minden szempontnak, ahová a szívünk visz, vinne, hanem a valódi jó tetteket is jobb, ha elfelejtjük, nem “lajstromozzuk” ! Honnan is fakadna az alázat, ha nem abból hogy visszagondolunk a csapdákra, amelyekbe besétáltunk, nem is tudva, hogy rossz úton járunk/arra vezet … A jó tettekben is benne vannak az örömök: “‘Ha vendégséget adsz, ne hívd meg barátaidat … NEHOGY visszaadják neked … hanem hívd meg a vakokat, sántákat … (a nincsteleneket) akik NEM TUDJÁK neked visszaadni. És boldog leszel … ” mondta Jézus.
      Tehát egyrészt el nem kerülhető a tévedés, a kevés ahhoz képest, amit tehetnénk, másrészt amit teszünk arra miért is figyelnénk ha boldogít ? Jut eszembe, próbáltad már ? 🙂 valami nagyon komolyat, és nagyon önzetlenül – nem úgy, hogy most “jót teszek” ?!

      A bűnök bocsánata valóban nem emberekre tartozik. Viszont Jézus apostolaira lehelt: “vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneiket, megbocsátást nyernek, akinek megtartjátok, megtartatnak” – NEM az ember bocsát meg, hanem Isten ! Gyökössy Endre református lelkész-pszichológus tudta, hogy a katolikus gyónás, kimondva a “kimondhatatlant” mit jelent a léleknek ! Teljes megszabadulást, átélhető lelki tisztaságot. Nem azért, mintha közvetlenül Istenhez fordulnál, nem bocsátana meg … Mégis, ez a “plusz” valami fenséges … páratlan találkozás a minket annyira szerető Istennel.

      Jézus NEVÉBEN ! az Apcsel tele van Jézus nevében való gyógyítással, az evangéliumokban is, a hetvenkét tanítvány Lukács 10-ben:
      ‘1Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. 2Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra. 3Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.
      …………
      A hetvenkét tanítvány visszatérése.

      17A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, nevedre még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk.” 18Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. 19Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi. 20De mégse annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

      “NÁLAM NÉLKÜL SEMMIT SEM CSELEKEDHETTEK”(János 15:5)

      1. Jézus neve – az egyik leggyönyörűbb dalban https://www.youtube.com/watch?v=nQWFzMvCfLE (január 3-án ünnepeltük külön Jézus nevét)

        Micsoda gyönyörű név
        Magyar dalszöveg

        Te voltál a szó kezdetben
        Egy Istennel, a Legmagasságosabb Úrral
        Rejtett dicsőséged a teremtésben
        Most kinyilatkozik Benned, Krisztusunk

        Micsoda gyönyörű név ez
        Micsoda gyönyörű név ez
        Királyom, Jézus Krisztus neve

        Micsoda gyönyörű név ez
        Nincs hozzáfogható
        Micsoda gyönyörű név ez
        Jézus neve

        Nem akartál mennyországot nélkülünk
        Szóval, Jézus, Te lehoztad a mennyet.
        A bűnöm nagy volt, a Te szereteted még nagyobb
        Mi tud már elválasztani minket?

        Micsoda csodálatos név ez
        Micsoda csodálatos név ez
        Királyom, Jézus Krisztus neve

        Micsoda csodálatos név ez
        Nincs hozzáfogható
        Micsoda csodálatos név ez
        Jézus neve
        Micsoda csodálatos név ez
        Jézus neve

        A halál nem tudott megtartani Téged, a fátyol elszakadt előtted
        Elhallgattattad a dicsekedést, bűnből és sírból
        Az egek zúgnak, a Te dicsőséged dicséreteként
        Újra életre kelnek Érted

        Nincs riválisod, nincs veled egyenlő
        Most és örökké, Istenem, Te uralkodsz
        Tiéd a Királyság, Tiéd a dicsőség
        A Te neved minden név felett áll

        Micsoda erőteljes név ez
        Micsoda erőteljes név ez
        Királyom, Jézus Krisztus neve

        Micsoda erőteljes név ez
        Semmi nem áll ki ellene
        Micsoda erőteljes név ez
        Jézus neve

        Nincs riválisod, nincs veled egyenlő
        Most és örökké, Istenem, Te uralkodsz
        Tiéd a Királyság, Tiéd a dicsőség
        A Te neved minden név felett áll

        Micsoda erőteljes név ez
        Micsoda erőteljes név ez
        Királyom, Jézus Krisztus neve

        Micsoda erőteljes név ez
        Semmi nem áll ki ellene
        Micsoda erőteljes név ez
        Jézus neve

        Micsoda erőteljes név ez
        Jézus neve
        Micsoda erőteljes név ez
        Jézus neve

        1. Ez nagyon jó, Éva! 🙂
          Ez most egy másik előadó, mint múltkor.
          Nem semmi problémákon agyalsz, amiből kitűnik, szereted Istent, és hogy mélységesen érdeklődsz a létezés, az élet legalapvetőbb kérdései iránt.Ez nagy megkönnyebbülés nekem is, mert így világosabb, hogy ez az irány egyáltalán nem hülyeség, annak ellenére, hogy azt látom, hogy ezt az utat csak alig-alig járja néhány ember.Noha tudom, hogy nem jól látom, amikor ezt látom.Mert még azok is, akik teljesen mással vannak elfoglalva, belül, csendben reménykednek.És egyébként is… Látni kell megtanulni.De nem a szemünkkel.Habár még a szemeinket is lehet úgy fókuszálni, hogy az “anyagon túlra nézzen”, hihetetlenül hangzik, de lehetséges.

          Egyébként nekem az Evangéliumból az jön le, hogy habár egyenlőek vagyunk Jézus Krisztussal, mégsem vagyunk riválisai. 🙂 Szerintem a rivalizálás inkább az egyenlőtlenség érzete okozta komplexusok kompenzálására szolgál.(kisebbrendűségi érzés / túlzott magabiztosság) Ezzel együtt nekem tetszik ez a dal, és amikor azt mondja, hogy nincs Jézussal egyenlő senki sem, teljesen megértem ezt az üzenetet is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend