Elmélkedések

Szex és New York 20 év után, avagy mi történt a hús-vér Carrie Bradshaw-kkal

A bemutatójának 20 éves jubileumát ünneplő Szex és New York című sorozat komoly hatással volt a nők vélekedésére a szexet illetően. A sorozat főszereplője, Carrie Bradshaw által felvetett alapgondolat, miszerint ezentúl úgy áll majd a szexhez, „mint egy férfi” és azzal fekszik le, akivel akar, utána pedig „nem érez majd semmit”, sok nőnek imponált.

Sokan úgy tekintettek a sorozatra vagy legalábbis az általa képviselt filozófiára, mint valami modern tündérmesére, amiben a csinos, divatos New York-i Hamupipőke egyszerűen ejti a herceget és inkább megtartja az üvegcipellőt.

Azonban 20 év elteltével ezek a hús-vér Carrie Bradshaw-k magukra maradtak és sokan azon tűnődnek, hogy hová illant a korábban olyan elérhető közelségben gondolt happyend.

A 2000-es évek elején egyre több 20-as, 30-as éveiben járó nő kezdte Carrie Bradshaw-t és barátnőit utánozni a szex terén. Az egyéjszakás kalandok és a szexuális felfedezések váltak a feminizmus elsőszámú megnyilvánulásaivá. Ha a férfiak megtehetik, akkor ők miért nem?

„Nem létezett rossz randi, csak jó randi vagy egy jó sztori, amit elmesélhetsz a barátnőidnek,” írta Julia Allison újságíró saját randi rovatában, a Szex és New York életstílusról.

Közben teltek az évek és ma már a feminista keménymag úgy gondolja, hogy a sorozat nem volt elég feminista, így számos kritikát kapott, amiért annak négy főszereplője a sorozat végére mind megtalálta az igazit.

2010-ben a Telegraph azért panaszkodott, hogy a legboldogabb szereplő, Charlotte, egyben a legkonvencionálisabb is: gazdag férj, gyerekek, nem dolgozik (a végén) és a Park Avenue egyik palotájában lakik.

2017-ben a Marie Claire anti-feministának nevezte a szereplőket, mert azok kijelentették, hogy mindenkinek szüksége van egy férfira. A mai kritikusok szerint úgy tűnik, a sorozat legfőbb tanulsága hogy annak szereplői nem merészkedtek elég messzire. E szerint az igazi feminizmushoz fel kell adni a boldog párkapcsolatot.

Ezzel csupán egy gond van: előbb utóbb minden nő rájön, hogy valójában boldog és stabil kapcsolatra vágyik. Sőt, sokan azok közül, akik elhitték, amit a Szex és New York életstílus 20 évvel ezelőtt ígért, kezdenek előbújni, hogy megosszák a világgal, ez mennyire nem így van.

Julia Allison azt mondja, hogy a sorozat szó szerint tönkretette az életét. Minden egyes epizód azt sugallta számára, hogy félni kell az intimitástól és ezt női hatalomnak álcázta. A New York Postban arról mereng, hogy vajon miként alakult volna az élete, ha nem hisz a Szex és New York üzenetének.

„Talán most boldog házasságban élnék és gyerekeim lennének.”

Feleségülvehetetlen címmel kiadott emlékirataiban Mandy Stadtmiller újságíró, aki korábban egy randi rovatot vezetett, leírja, hogy tíz év hús-vér Carrie Bradshaw életstílus eredményeként attól kezdett félni, hogy „nem létezik olyan férfi, aki hozzá való lenne.”

„Azt mondtam magamnak, hogy feminista vagyok, de végül rájöttem, hogy a boldogságot nem a felszínes szex hozza el, hanem az, ha a szívünket csak az arra méltó emberekkel osztjuk meg.”

Nem az a sorozat hazugsága, hogy a főszereplők végül igazi társra vágynak, hanem az, hogy ezt akkor is könnyedén megtehetik, ha a húszas és harmincas éveiket egyik ágyból a másikba vándorolva töltötték. Akkoriban radikális elképzelésnek tűnhetett megszabadulni a mesebeli hercegtől és ehelyett csak a báli ruhával és az üvegcipellővel foglalkozni. Keira Cass regényíró szerint „Hamupipőke nem egy hercegre vágyott, hanem arra, hogy egy szép ruhát magára öltve elmessen a bálba.”

Mára azonban egyre többen gyanakszanak arra, hogy Hamupipőke mégiscsak tudhatott valamit, amit ők nem.

Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy nincs minden elveszve a csalódott Carrie Bradshaw-k vagy éppen megtévesztett Hamupipőkék számára, mert ez az életnek nevezett történet minden tündérmesénél csodálatosabb befejezést ígér nekik, illetve nemcsak ígér, de egyenesen garantál. Nem egy mesebeli herceg, hanem a Királyok Királya várja őket, Aki nem fele királyságát, hanem mindenét nekik adná, ha Őt választanák.

Faith Moore írásának felhasználásával

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. Még jó, hogy ott a fal, és bele lehet verni a fejünket! 😀 Különben sosem vennénk észre, hogy az út tulajdonképpen a nyitott ajtón keresztül vezet.A természet teljes mértékben Isteni, benne a virágok illatával és a beleinkben lévő sz……izé……feldolgozott tápanyag bacillusaival vagy a bizonyos határvonalakat kijelölő vírusokkal.Nehéz elfogadni, hogy a rend sosem olyan, amilyennek elképzeljük.Isten áldja a háborgókat, mert vannak olyan helyzetek, amikbe nem törődhet bele az ember.Minden lázadóban ott az őszinte kereső, aki még nem tudja, hogy ott van benne maga a Megtaláló is.Az unalmasok és ásítók élete pedig langymeleg a megalkuvástól.Akik viszont bele mernek halni az életbe, elnyernek mindent.Egyszer sem tudni biztosan hova vezet az út, de akik ebbe bele sem mernek vágni, örökké csak kárhoztatják az utazókat – akiket mindig maga a fal, és sosem valamiféle gonosz tanít meg végül a legteljesebb alázatra.Ők lesznek Jézus tanúi a folyton irigy átkozók számára.

    1. Oszkár, ez gyönyörűségesen IGAZ 🙂 – ÁLDÁS !
      ——————————————————————————————————————–
      A napokban kezdtem egy íráshoz a természetről, a címe ez: „Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz!” 2Mózes 3,5

      És szent a kapcsolat, nő és férfi között https://www.youtube.com/watch?v=OpQ3de50yHM Telitalálat a mondat: “egydollárost ugye, nem hamisítanak” ?

    2. Nagyon szép, csak azt nem tudtuk meg mit gondolsz a 30-as szingli nőkről. Állítólag sok van belőlük Pöstön.

  2. ez így van péter, ahogy írod.
    a nyugati világ- német, francia országgal az élen, az Usa, stb….- durván meg van fertőzve paráznasággal.
    nyílvános bordélyházak, legújabban robot gumibaba házak a menők, szextúrizmusban a nyugati emberek szegényebb országokban élő embereket használnak ki szexuálisan a pénzükkel fölényeskedve rajtuk.
    roszabb a helyzet, mint sodoma és go mora idejében volt.
    az emberiség megérett a pusztulásra.

    1. Épp ezért annyira csodálatos, hogy Jézus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk! Meghalt a kihasználtakért, és meghalt a szexturistákért is. Nem elképesztő?
      (L)

      1. Igen, Kedves Thea.
        A megváltás , csupán kegyelem által, csodálatos az Úrtól.
        Csak, amint tudjuk, az emberek töbsége nem fogadja el, hülyeségnek tartja az egészet.
        Ha pénzen lehetve megvásárolni, mint a földön sok mást, akkor az emberek talán gyűjtenének rá, de mivel ingyen, kegyelemből van, bolondságnak gondolják.
        Ez van, jobban szeretik a hazugságot, mint hogy ragaszkodjanak az igazsághoz.

  3. Sajnos a Nyugat bűnös a házasság megszentségtelenitésében és a paráznaság propagandálásában. Mára már a keresztény egyházakat is megrontották ezek az ideák, nagyon sokan nem fogadják el a biblia határozott álláspontját a nemek, a házasság és a szexualitás kérdéskörében. Nem veszik észre, hogy a Feminizmus és az extrém liberalizmus nem egyéb, mint az Istár imádata, amitől az Ó-Szövetség Izraeljét is erősen üvta az Isten. emlékezzünk csak Salamon királyra és Jézabelre…

Hozzászólás a(z) lacika71 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend