Lázongó világ

Már megint Szíria ellen

Tegnap még azon gondolkoztam, hogy mégiscsak írni kellene erről a CEU ügyről, hiszen ez foglalkoztat ma mindenkit Magyarországon, egyes hírforrásokat nézve talán még Washingtonban vagy akár az egész világon is.

Mára virradóra azonban már nem érdekelt annyira, ahogyan a közösségi média szinte egyetlen szólamként áll ki „a Marxizmus és a queer elmélet találkozási pontjait” vagy a „Blaszfémiát, mint az intézményi kritika eszközét” kutató intézmény mellett és sokkal inkább figyeltem arra, hogy valahol, tőlem néhány ezer kilométerre már megint bombáznak.

Már megint bombáznak és már megint tömegpusztító vagy vegyi fegyverek miatt. Egy közel-keleti „diktátor” már megint nem figyelt és olyat tett, amire minden valamirevaló médium figyelmeztetett az elmúlt napokban, nehogy esetleg kétségeink legyenek afelől, hogy Bassár el-Aszad képes megmérgezni saját honfitársait, annak a tárgyalássorozatnak az előestéjén, ami végképp megerősítette volna pozícióját országa élén, és inkább úgy döntött, hogy magára haragítja a fél világot.

És nem csak úgy bombáznak, hanem „az Egyesült Államok alapvető nemzetbiztonsági érdekei” miatt teszik ezt, mert egy szír fegyver lerakat még a világ leghatalmasabb országát is képes megingatni. Mindenesetre, aki eddig kételkedett abban, hogy Donald Trump, bár kicsit a megszokottól eltérő stílusban, de mégiscsak ugyanazt képviseli, mint elődei, már ami a világ alapvető geopolitikai kérdéseit illeti, most megszabadulhat kétségeitől.

Érdekes módon 2013-ban, a damaszkuszi vegyi fegyver támadás után, amiről persze utólag kiderült, hogy a lázadók, nem pedig a szír kormányerők műve volt, Donald Trump vehemensen ellenezte, hogy az Egyesült Államok bármilyen módon beavatkozzon a konfliktusba. Most pedig minden teketória nélkül bombázni kezd.

A narratíva teljesen abszurd, a hírgyártók mégis elképzelhetetlennek tartják, hogy létezhet más magyarázat, mint amit elénk raktak. A CNN bemondójának szó szerint többször elakadt a szava, amikor egy washingtoni politikus felvetette, hogy nem biztos a hivatalos álláspont helyességében.

Nem is tudok mást mondani, mint hogy imádkozzunk. Imádkozzunk Szíriáért. Imádkozzunk egymásért és azokért is, akik majd a mi szavunkra hisznek.1

  1. János 17:20-21 []
Előző posztKövetkező poszt

87 hozzászólás

    1. Zöld erdőben jártam, Orbán Viktort láttam, azt súgta a fülembe, szavazz a FIDESZ-re! 🙂

  1. Miért érzem úgy, hogy valakinek, valamiért vérben úszik a szeme és habzik a szája. Erről jut eszembe az egyik itteni híres beketűrő. Biztosan torkán ragadt ama béka. Szegény wannabee.
    Jut eszembe:
    “Ida,
    Azt mondod meg lehet térni a nagy parázna egyházában is?
    Vagy csak azon kívűl és esetleg utána csatlakozni hozzá?”(2017/04/04, 10:02 Adrian)

    Válasz Idatól 12:12-kor.
    “Jézusban ( akiben lakozik az Istenség teljessége) és Jézus által tér meg az ember az Atyához, Jézus Atyjához, aki őt küldte. Tökmindegy, hogy milyen egyházban, vallásban, vagy hitben született.”

    Én nem tudom mi van veled Ida de hidd el, nagy a baj veled. Olyasmiket írsz egy ideje, hogy arra gondoltam, hogy ez már nem is te vagy. Régen konstans voltál, még ha nem is volt mindig mindenben igazad, sok hozzászólásod még tetszett is, de amit egy ideje leirsz azt már követni sem lehet. Mint látjuk meg te magad sem tudod már mit írtál és hittel egy héttel ezelőtt. És ez egyre rosszabb.

    1. Adrian! Nem tudom, hogy kinek “forog vérben a szeme, és habzik a szája”, ahogy ön gondolja, vagy érzi. Ez már megint az önmagából való érzelmek, indulatok, kivetítése lehet másokra , és emiatt hiheti azt, hogy mások is hasonlóak önhöz, és ezért itt bárki is ezt teheti. Nem gondolom, hogy ennyire komolyan kellene venni ezt a “beszélgetős” dolgot, hiszen világosságot csak szellemi kijelentés által kaphatunk valamiről, és valaki vagy kap ( esetleg a mások írásai, beszédei által is) , vagy nem. Ha pedig nem, akkor nem és kész.

      Az idézett válaszommal nem tudom, hogy mi a gondja, mert az arról szól, hogy mindenkinek meg kell térni Jézusban és Jézus által az Atyához ahhoz, hogy a Szent Lélek által újjászülethessen és kereszténnyé váljon, függetlenül attól, hogy milyen egyházban vagy vallásban született. “Vallásilag”, akár a kanonizált Biblia szerinti “nagy paráznában” született és teszi ezt, akár a leányai közül valamelyikben, akár más vallásokban, ahhoz, hogy kereszténnyé ( Krisztus követővé ) váljon valaki, ahhoz ez szükséges. ( Jézus a “világ végeiről” is összegyűjti Isten gyermekeit, semmilyen vallás nem akadályozza azt meg….)

      Az már utána egy másik dolog, hogy ki mennyit növekedik Krisztusban, hitben, ismeretben, látásban, Szent Lélekben. szeretetben, világosságban, … stb, és hogy ki miért nem, ha nem. Vannak akik egész további életükben szellemi csecsemők maradnak , vagy csak igen keveset fejlődnek ezekben a dolgokban, de ez már más, hosszadalmas téma lenne…. Amely egyik magyarázatként esetleg rámutatna arra, hogy ki miért marad ott, ahol , és miért ragaszkodik ahhoz a látható egyházhoz, stb, de semmi ilyen jellegű fejtegetésbe nem fogunk belemenni… Afelől pedig ne aggódjon, hogy én tudom e, hogy mit írtam anno, mit most, vagy mit hittem, vagy hiszek most. Tudja, Jézus is azt mondta a kanonizált bibliai szövegek szerint, hogy akinek van füle a hallásra, hallja…. )

    1. Egy masik nemreg feldobott konteo; ami nincs szoros osszefuggesben Sziriaval, de megis a kozel-keleti jatszmak egyik eleme, vagy fo eleme lehet:
      Alaptenyek:
      1. Trump veje: Jared Kushner 36 eves, ingatlan vallalkozo, izraelita, izra-elit.
      2. Zero politikai multtal es tapasztalattal rendelkezik, ot tartjak Trump valodi valasztasi kampanyvezetojenek.
      3. Pl. Rex Tillerson elott utazott Irakba, az elnokkel targyalni; amin az iraki vezetes (is) elegge meglepodott, de bucsu utam az iraki elnok odaig volt tole.
      4. Netanjahu us nagyon szereti, meg sajtotajekoztaton is ot dicserte.
      5. A multbeli Kushner-Soros osszefonodas erosnek tartjak.
      6. Trump a”zseni fiakent” hivatkozik ra.
      7. Kushner szamara megalapitanak egy uj szervezetet a Feher Hazban: a Feher Haz Innovacios Irodajat. Ennek elso konferenciajan Bill Gates, Zuckerberg, Elon Musk, Tim Cook, Jeff Bezos, Ginni Rommetry adtak elo tegnap.
      8. A Kushner irodahaz cime: 666 Fifth Avenue.
      9. A Kushner irodahazban szekel a Lucent Technologies fejlesztesi reszlege, akik az emberi RFID chipeles zaszlovivoi.
      10. Kushnert mindenki lenyugozo, megnyero, sarmos, szereny, okos, csodalatos figuranak tartja, aki csak talalkozott vele.

      A konteo: Jared Kushner az antikrisztus ?

      1. Lelőtted a poénomat ! 🙂 Ezt már én is mondtam. Tökéletesen illik rá a szerep, meglátjuk. A nevének jelentését kihagytad. Jared=leereszkedik ! 😉 Csak legyünk résen, szellemi értelemben is.

    2. Kedves Thea!
      A kapcsolatfelvételnél nem vett be a gép. Találtam egy cikket. ujvilágtudat.blogspot.hu/2017/04/a-kazar-satanistak-vegzetes-modon.html
      Sok hűlyeség és megtévesztés van az oldalon,de ez a hír érdekes lehet.
      Bocsánat,hogy ilyenkor ünnepeken zavarlak ezzel. Ha az írója igazat írna akkor már rég nem lenne. Nagyon vegyes érzelmeket vált ki. Szeretettel üdvözöllek és további békés ünnepet kívánok neked. v

  2. Hadd tegyek pontot erre a meddőnek látszó vitára,….pontosabban hadd tegyen pontot rá az Írás, hogy inkább ISTEN legyen igaz, minden ember pedig hazug. A narativát gondolom már mindenki ismeri.
    Nos, az Írás a Máté 5-ben igen egyértelműen vélekedik mi is a helyzet és az igazkeresztény hozzáállás egy ilyen esetleges szituációban. Ime:

    Máté 5:10-12
    Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
    Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.
    Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” 🙂

    Ennyi vallásos illetve humanista barátaim. Nincs jajgatás, nincs sírás,…nincs bizony, hanem inkább öröm van, amikor Jezusért és az igaz evangéliumért uldöznek.
    NEM EGY VACAK KERESZTÉRT! VAGY EGY KÖVEKBŐL ÉPÜLT TEMLOMÉRT! SEM EGY GEOPOLITIKAI TÖLTETŰ ESEMÉNY MIATT, EGY VILÁGI ADOK-KAPOK MIATT!!!

    EL lehet gondolkodni rajta, hogy kik, hogyan és főleg milyen személyes indíttatásból erőszakolták meg az Írást, hogy a saját meglátásukat támasztják alá Vele. Hogy mindez a viselkedés vajon a Szent Szellemtől való e ?

    Na kábé ebben az “ütemben” látják,….látni vélik nagyon, nagyon sokan a végidők jeleit is. Meg fogják az eseményt és ráhuzzák egy profeciára. Aztán megvannak sértődve, amikor támadnak a csúfolkodók.
    Jó elmélkedest kívánok mindenkinek, mert tenyleg van min elmélkedni.

    1. “NEM EGY VACAK KERESZTÉRT! VAGY EGY KÖVEKBŐL ÉPÜLT TEMLOMÉRT! SEM EGY GEOPOLITIKAI TÖLTETŰ ESEMÉNY MIATT, EGY VILÁGI ADOK-KAPOK MIATT!!!”

      Igaza van Adrian! Erre valóban álmomban se gondoltam, hogy csak “egy vacak kereszthez, vagy egy kövekből épült templomhoz” ragaszkodnak az ottani emberek, akik ezért gondolják magukat kereszténynek… Sőt, még azt se gondoltam, hogy csak “EGY GEOPOLITIKAI TÖLTETŰ ESEMÉNY MIATT, EGY VILÁGI ADOK-KAPOK MIATT!!!” szenvednek és halnak az ottaniak. Én tényleg azt hittem, hogy “nem test és vér ellen van tusakodásunk” ( emberiség szinten se), hogy valójában nincsenek a földön geopolitikai töltetű, világi adok-kapok dolgok, hanem magasabb szellemi régiókban történnek az események, amelyek azután itt csapódnak le közöttünk, aszerint, hogy kiket milyen szellem irányít, vagy befolyásol… Komolyan úgy gondoltam, hogy tényleg igaz lehet ami abban a kanonizált bibliai szövegekben írva van, hogy 1 Pét. 5,8 Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: Jel. 12,12 Annak okáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.. stb.

      Na, mindegy, így jártam! Az ön Istene áldja!

  3. Ha már ez egy konteókkal is foglalkozó, az utolsó idők jeleit megmutató honlap, had mutassam meg, mi is történt a konkrét szíriai események kapcsán. Beszéljünk a konkrét dolgokról és jó lenne tisztázni is, hogy mekkora disznóságot csinált a sátánista USA háttérhatalom (a politika és kormány vagy Trump személyét direkt hanyagolva, azok bábként való működésük miatt) megint ! Gyűlik a fejük felett az eleven tűz és érik az ítélet ! Ezt persze a szervilis, manipulatív, megtévesztő és hazug mainstream média gyáva módon nem fogja lehozni.

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2017/04/a-sved-orvosok-az-emberi-jogokert.html

  4. Adrian!
    Amiket írtál azokkal most először teljes mértékben egyetértek és örülök, hogy visszatértél ilyen bátorságos hangnemben.:)
    Egyszerű paraszt embernek tartom magam, a politikát nem tudom követni. Ki tudja Szírián is miért van ez a nehéz idő? Én nem.De azt tudom, hogy a történelem során eléggé bántotta Izráel népét: az meg ugye Istennek a szeme fénye..
    Ami a legtöbbet tehetek Szíriáért az ha szívből imádkozok.
    Mindenjót

  5. Ide, szerintem elfogultságot kellett volna írni. Aki elfogult, az beszűkült és hamis. Ez alól egyetlen kivétel Isten Igazsága, de az isteni mivolta miatt tart erre igényt és jogot. Az elfogulatlanság nekem azt jelenti, hogy őszinte önmagához, nem csapja be magát és másokat sem. Példa: a cionista kereszténységben a mai Izraellel, politikájával és mindennel ami zsidó, szembeni pozitív elfogultság oda vezet, hogy nemcsak elhomályosítja a látását az illetőknek (téveszmékbe és megtévesztettségbe esve), hanem még az elfogadhatatlan dolgokat is elfogadhatóvá teszi, ahogy írtad, a gonoszt jónak mondván.

    1. Adrian kifejezését akartam használni arra, hogy rámutassak, hogy ez az “elfogulatlanság” kívánása másoktól, nagyon gyakran csak arról szól, hogy ne merj ítéletet tenni a jó és a gonosz, a bűn és a tisztaság, az igazság és a hazugság között, hanem tartsd az igazat is gonosznak, a hazugságot is igazságnak, a bűnöst is tisztának, vagy a tisztát is bűnösnek, mert ha ítéletet, különbséget teszel, akkor elfogult vagy… Meg rasszista, antiszemita, náci, és stb…

      1. Ida, kedves Ida,
        Szeretnéd, ha felvilágosítalak a jó és a gonoszról? A bún és a tisztaságról? Az igazság és a hazugságról? Lásd kivel van dolgot meg is előlegezem neked, kéretlenül. Ha tudomásul vetted, mond el, mutasd meg nekem annak tükrében a világban látható politikai és geopolitikai jót, igazságot és tisztaságot.

        Most figyelj drága Ida,

        ” A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.” Máté 12:30 Mondta az Úr Jézus.

        Figyelek.

        Ne feledd, a vita abból indult el, hogy az egyik hozzászóló azért jajgatott, hogy lebombázzák az ottani általa kereszténynek mondott embereket. Arra mondtam, nyugi, Jézus örökségét nem bombázhatják,….fejezhetik le! Erre jött a felháborodás, hogy én ezt szívtelen…..mégis hogy képzelem?
        A másik vita vonal, a poszttal kapcsolatos kritikám volt a “Már megint Szíria ellen a csúnya Amerika” hangnem miatt.

        Akkor mesélj légyszíves melyik világi játékosnál az igazság? Admin is besegíthet, hátha tud esetleg olyat mondani, amiért elnézést kérjek tőle, tőletek.

        Ps. megint elmentettem a hozzászólásom másolatát. Sosem tudni mikor lehet rá még szükség. Te nem tudod, nehéz cenzúrás időket élünk mi igaz keresztények manapság.

        1. Adrian!

          “Ne feledd, a vita abból indult el, hogy az egyik hozzászóló azért jajgatott, hogy lebombázzák az ottani általa kereszténynek mondott embereket. Arra mondtam, nyugi, Jézus örökségét nem bombázhatják,….fejezhetik le! ”

          Talán ön nem olvasta el figyelmesen a “vita” indítójának a hozzászólását… ( Talán még a sajátját se olvasta el figyelmesen…!) Évi ( és mások se…!) nem azért “jajgatott” csak, mert az ottani keresztényeket kínozzák, megölik, lebombázzák, kiirtják…, , hanem úgy általában minden ott lévő lélekért… Emberért, állatért, és mindenért…

          Tudja, a kanonizált bibliai szövegek szerint, amikor Jézus Jeruzsálem felé közeledett, sírva fakadt azon, amit tudott és előre látott, hogy mennyi ember és barom fog abban elpusztulni… Tudta, hogy meg kell lennie, és hogy tulajdonképpen ő semmit nem tehet ellene, de attól még borzasztóan sajnálta és fájt a szíve, lelke rajta.
          Na most, akiben a Krisztus Lelke lakozik az mind így érez. Mindenkiben, akiben a Krisztus Lelke lakozik, a Krisztus szeretete, indulata van, és nem tud a mások nyomora, fájdalma felett közömbösen, részvétlenül, vagy érzelem mentesen elmenni, átnézni, átlépni…. ( Akár a “szamaritánus” példázatot is megemlíthetném… A nagyon nagy hívők átléptek rajta, emennek esett meg csak a szíve rajta…)
          Igaz, akikben a Krisztus Lelke lakozik ( márpedig csak azok az övéi a kanonizált bibliai szövegek szerint) azt is tudják tapasztalatból (is), hogy mi a fájdalom, kín és nyomorúság. Már csak azért is, mert élnek többé nem ők, hanem él bennünk a Krisztus. És, amit a bennük élő Krisztus érez, azt érzik ők is… Stb. ( pl Örülnek az örülőkkel, sírnak a sírókkal…. Gyűlölik a bűnt, de örülnek a jónak… Akárhonnét ( vallásból) valók is azok a jók…)

          Szóval ez volt a “vita” kiváltója, amire ön válaszolt amit és ahogy válaszolt, és amiből mindenki levonhatta a megfelelő szellemi következtetést, attól függően, hogy ki milyen Lelket/Szellemet vett a megtérésekor….

          “A másik vita vonal, a poszttal kapcsolatos kritikám volt a “Már megint Szíria ellen a csúnya Amerika” hangnem miatt.

          Akkor mesélj légyszíves melyik világi játékosnál az igazság? ”

          Jézus azt mondta ( a kanonizált bibliai szövegek szerint), hogy nem mindenki aki azt mondja nekem Uram, Uram… Hiába tanítottak, hiába prófétáltak, hiába tettek bármit is Jézus nevében, az lett a végük, hogy elküldte őket magától ( nem volt bennük a Szent Lélek gyümölcseiből semmi). Viszont voltak ott olyanok, akik nem is ismerték ( és nem is tudták, hogy miről beszél ott nekik), de mégis magához vette őket, mint az ő Atyjának áldottait, mert a cselekedeteik alapján igaznak találta őket… ( Persze itt az utolsó ítélet képét is elő lehet hozni, amikor már nem a Krisztuséi ítéltetnek, hanem a “pogányok” és a többiek. A cselekedeteik szerint. A jót cselekedők mennek az örök életre, a rosszat, az örök kárhozatra…. A kanonizált bibliai szövegek szerint. ) Szóval a “világi játékosok” között is vannak igazak ( akik a lelkiismeretük és cselekedeteik alapján igaznak fognak találtatni), és vannak hamisak. Ahogyan a Jézust vallók között is. És ez vonatkozik a hatalomba helyezett “játékosokra” is. Vannak, akik jól sáfárkodnak a rájuk bízott hatalommal, és vannak, akik nem…

          De ezek is olyan dolgok, amelyeket nem is kellene megemlítenem se, se elmagyaráznom, ha a Krisztus Lelke lakozna önben….

          1Kor 2,13 Amikor ezekrõl a dolgokról beszélünk, nem az emberek bölcsessége szerint szólunk, hanem úgy, ahogy a Szent Szellem tanít: szellemi dolgokat szellemi módon magyarázunk.

          1Kor 2,14 De az az ember, aki nem szellemi, nem tudja felfogni az Isten Szellemétõl származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerûen képtelen megérteni a szellemi dolgokat. De ez nem is csoda, hiszen a szellemi dolgokat csak a Szent Szellem által lehet megérteni.

          1Kor 2,15 A szellemi ember viszont mindent meg tud vizsgálni és érteni, és képes mindent helyesen mérlegelni és értékelni. Õt magát azonban senki sem tudja igazán megérteni. Mert, ahogyan az Írás mondja:

          1Kor 2,16 „Ki ismeri és érti az Úr gondolatait? és ki adhat tanácsot neki?” Bennünk azonban a Krisztus gondolatai és szándékai élnek, és az õ gondolkozásmódja szerint gondolkozunk.

        2. Ida,
          Ja ja persze. Ezzel kezdődött, a Mária imádó “keresztény” testvéreiddel, akiket kínoznak, megölnek, lebombáznak, kiirtanak… Amúgy ezekkel van tele egész Közel-Kelet. Az Iszlám Állam harcosok kábé annyira ismeri fel az igaz-keresztényeket mint ön kedves Ida. elég nekik egy faragott jelkép. Hogy is másképp, hiszen a TV-ben is bemondták, hogy arrafelé nagyon üldözik a “keresztényeket”. Tényleg jól informált személy maga.
          https://www.youtube.com/watch?v=YFjArMoZLuE
          https://www.youtube.com/watch?v=r5ByRbH5XAQ

          Krisztus sehol, csak a szokásos sötétség. Csak képzelődik kedves Ida, csak képzelődik erről sz egész keresztényesdi dologról,…önámítás és sötétség.

        3. Az biztos, hogy benned nem a Krisztus indulata van, mert az nem ilyen fennhéjázó és pökhendi módon fejezi ki magát. Hogy teológiailag is tévedsz az is biztos, mert nem a te dolgod eldönteni, hogy ki a keresztény ott Szíriában és kiben nincs meg a Krisztus szelleme. Ezekért egészen biztosan elnézést kérhetsz az itt jelenlévőktől.

        4. Adrian! Bár ön semmit nem értett meg abból amit írtam ( bár valamiért reménykedtem benne, hogy majd mégis), de önt (is) hallgatva, olvasva és látva, én egyre jobban örülök az önámításomnak és sötétségemnek. Én már csak így maradok ( illetve remélem, hogy egyre jobban csúszom majd “lefelé”, mert semmi olyan kívánatos szellemi, lelki, értelmi gyümölcsöt nem látok az igaz keresztényekben- mint ahogy ön is említi önmagát – amiért én nemcsak hogy igaz-, de egyáltalán (ilyen) keresztény szeretnék lenni.

          A lényeg, hogy aratásra elválasztják a konkolyt a búzától, és én akármelyikhez is tartozom az én Jézusom szerint, örülök annak, hogy nem a másikhoz…..

        5. És a berakott linkekkel kapcsolatban még végül megemlíteném önnek Adrian, hogy a tévelygő, sötét önámítóknál , vannak olyan cselekedetek, amelyet pusztán Jézus iránti szeretetből, hálából tesznek. Pl, ahogy a kanonizált bibliai szövegek szerint az asszony az alabástrom szelence eltörésével és a tartalma Jézusra megkenésével tette… Amit persze a farizeusok, írástudók , és egyebek azonnal nagyon a szívükre vettek….

        6. Arpiel, enged meg nekem, hogy ne a fősodrasú média, a vatikán, a Christianity Today, a Wikipedia és a többi platform mondja meg nekem, hogy ki a keresztény, ki a zsi-dó és ki nem. De még azt sem, hogy merre ölik a keresztényeket. Az Isteni csodákat is képes vagyok megítélni. És ehez nem kellenek sem a “betöltekezett” karizmániások, sem a bálványimádó, hallotaikhoz imádkozö kaotikusokra. Es még sorolhatnám. A hallottak, láttak alapján magam is képes vagyok szétválasztani a keresztényt a pszeudokeresztényektől, a sötétséget a világosságot. Képes vagyok a sorok, a hírek, a képek között olvasni és ismerem az ellenség taktikáját.
          Arra sincs szükségem, hogy mások mondják meg nekem milyen a jó gyümölcs, és a jó keresztény…az Irást “ismerő” farizeusokat meg messziről felismerem.
          Ami pedig a pökhendi stílusomat illet, képzeld, az is meg lett bocsájtva a többi ennél sokkal súlyosabb büneimmel együtt, akkor, amikor újjászülettem JÉZUS által.
          De te csak várj és ne tégy semmit, mert nem a te dolgod. Csak mert ezt mondtad.

        7. Ida, hogyan tud ön egyidőben a “hátha mégis megérti”-ben illetve az előre elrendeltetés-ben is hinni és azt prédikálni? Vagy abban, hogy ” Jézus “a kanonizált Biblia szerint (LOL) az egész világért meghalt,….de azért az mégsem úgy van, mert isteni predesztináció van..” ?
          Engem egy ilyen összezavarozott, ellentmondásos személy ne akarjon tanítani.

        8. Kedves Adrian, aki újjászületett, az nem gyakorolja az előző bűneit.

        9. Tudja, Adrian, nem tanítani akartam önt ( hiszen ez a Szent Lélek feladata és kiváltsága lenne), csak felhívni az ön figyelmét is bizonyos dolgokra ( ha lenne füle a hallásra) , ha már annyira “csak a Biblia” felkiáltással szokott itt megjelenni. Jelesül arra is ( persze nemcsak, de ez a nemcsak elmarad ), hogy ön éppen azáltal a róm kat egyház által kanonizált Biblia által nevezi az egyéb keresztény felekezetbe tartozókat is pszeudokeresztényeknek, vagy “csak vacak kereszt és kőtemplom” hívőknek, stb, amely kanonizált Bibliát nem is ismeri. Igazából gőze sincs róla, hogy pontosan mi is van abban leírva, mit és hogyan tartalmaz, stb. Bizonyos részleteket, néhány igeverset “ismer” belőle, néhányról hallott, vagy esetleg olvasta, de többnyire csak pár önnek is tetsző darabból rakja össze az egész képet, amit látni szeretne. Ezzel nem is lenne gond, ha nem folyamatosan arról beszélne mindenkinek, hogy “csak a Biblia”, és nem úgy beszélne, mintha ismerné és valóban hinné annak teljes tartalmát.
          Ugyanis ha kicsit is úgy lenne, akkor a legtöbb hozzászólását meg se írná….
          Pl ezt a mostani hozzámszólását se.

  6. Asszadnak semmi képpen nem volt érdeke, hogy bevessen egy olyan fegyvert, ami néhány tucat embert ölt meg, de magára hívja vele a világ ellenszenvét. Különösen most, hogy minden fronton gyõznek a csapatai, úgy az IÁ, mint a “mérsékelt” dzsihadisták ellen. Ez szúrta a szemét az USA-t irányító háttérhatalomnak. Úgy néz ki, ha másképp nem megy, akár a világháború kitörését is megkockáztatják. Az orosz jelentések szerint a vegyifegyvereket a lázadók tárolták (eddig többször bebizonyosodott, hogy õk használják azokat) és egy szír légitámadás alkalmával találatot kapott az a fegyverraktár. Trump azért lett elnök, mert tudták, hogy hatékonyabban fogja szolgálni a Sátán zsinagógáját, mint a pipogya Obama.

      1. Miért mi lesz 13.-án ? A szokásos félokkult-babonás-népi katolikus-hamis prófétaságon kívül ?

        1. Negativ. inkabb semleges lennek, ha mar pozotiv nem tudok valamivel kapcsolatban lenni. De negativ nem, es nem is kot le. A pozitivra fokuszalok.

        2. Semper ! Mi az hogy negatív ? Akkor tépjük ki a Biblia azon oldalait ahol negatív események, sőt próféciák szerepelnek ? Isten nem érdekli, hogy negatív vagy pozitív, csak az (mellesleg engem is), hogy igaz vagy hamis. Látom téged ez kevésbé érdekel. 🙁

        3. Nos, amit linkeltel az nem a Biblia volt, hanem bibliai elemek csavargatasa valamihez felhasznalni.
          Amit kuldtel az egy velemenyt tukroz, amit en irok; az egy masikat. Hogyha teged ez szomoru emoji fejecskere kesztet; nem tudod talan elfogadni mas nezopontjat, akkor ez van.
          A negativ / pozitivat osszemosni a hamis / igazzal, pedig kicsit egysiku is szamomra :(.

          *)

        4. Én nem mostam össze semmit (külön mosom a színeset és a fehéret). Az összemosó pont te voltál azzal, hogy egy az igazságot szerető és ahhoz hű írást, negatívnak bélyegeztél. Mintha egy az igazság alapján megálló, és a hamisat leleplező írás, annak negatív töltete miatt lenne érdekes vagy fontos. Nem attól érdekes és fontos !

        5. Na jol van most mar hagyjal logva. Jobban megbeszeled, te ezt magaddal. Szoba alltam veled, megneztem a botor linkedet. Ennyi.

      2. Szokás szerint egy nagy semmi történt. Nem baj, jöhet a következő predikció és azért is lehet majd izgulni, terjeszteni és hülyet csinálni magunkból. Végül is egy kis izgalom mindenkinek jár, nem igaz? Na ez a vallásosság, ami a biztos halálba vezet kedves Semper. Felejtsd el mielőbb ezeket és azt a társaságot, amiben esetleg vagy és abban higgy, amit lejebb leírtam, hogy hogyan lehet örök életed. Az az egyetlen út, nincs más!

    1. Teljesen egyértelmű Antenor ! Ez egy tipikus a politikai játszmákra és konspirációkra jellemző háttérhatalmi húzás volt, csak emberéletekben is mérhető gonoszsággá manifesztálva. Sumák manipulációs módszer, az ellenség befeketítésére egy az ő nevében elkövetett merénylet elkövetésével (vegyi támadás) amit ugyanezen érdekkörök megtorolhattak. Trump eddig játszotta a jó fiút, látszólagosan szembeszállva a globális elittel, de nyilvánvalóan ezen erők tudtával, akik megengedték neki az elnökké válást, megvezetve sok millió naiv amerikai keresztényt és sok konteó huszárt is.

      1. Kedves Edua, aki újjászületett az hisz Jézus Krisztusban, a Fiúban, a betöltött szerepében és így eltöröltetett minden bűne….. örökre. Ajándék emberek, jó hír…. higgyetek nekem.

        János 16:7-10
        De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
        És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:
        Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem
        És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;

        1. Azt, hogy ajándék nem is vitattam soha, hogy jön ez most ide?
          Én arról beszélek, hogy hogyan lehet az új ami ugyanolyan, mint a régi volt?

          Csak nem azt akarod mondani, hogy szabadon vétkezhetsz, mert Jézus azokat a bűneidet is megbocsátotta előre, amit még el sem követtél akkor?
          “Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,”Zsid 10,26
          Jézus a házasságtörő asszonynak sem azt mondta, hogy csak higgyél bennem és akkor élhetsz úgy, mint eddig, hanem azt, hogy eredj el és többé ne vétkezzél!(Jn 8,11)

          kedves Adrian, Isten azt mondja, hogy aki (valóban) hisz Jézusban az szereti Őt és aki szereti Őt, az megtartja az Ő parancsolatait.
          “Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, a ki szereti a szülőt, azt is szereti, a ki attól született.”1Jn 5,1
          “A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”Jn 14,21
          “Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.”Jn 15,10
          “Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.”Fil.2.15
          “..és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.”1.Thes.5.23
          “Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;”1Pt 1,15

          “Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;……És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” Ef 4.22,24

        2. Szia Edua,

          Az ajándék úgy jött ide,…..érzékeltetni akartam azt, hogy az ajándék az ajándék. Ingyen van és nem kell érte tenni semmit. Nem kell érte szenvedni, nem kell érte lemondani, nem kell érte áldozni sem. Max ha mások akarják elvenni az életedet a Jézusba vetett hitedért, de az már egy másik történet.

          “Csak nem azt akarod mondani, hogy szabadon vétkezhetsz, mert Jézus azokat a bűneidet is megbocsátotta előre, amit még el sem követtél akkor?”
          Erre én is megkérdezhetném, csak nem azt akarod mondani, hogy Jézus nem a te, az én, a mindenki bűneiért áldozta fel magát? Csak nem azt akarod mondani, hogy Ő úgy és akkor áldozta fel magát, hogy te meg én illetve a világ nagy része még meg sem született, hogy a bűneinket eltudják követni?
          Amúgy te mit értesz a Megváltó a Vigasztaló alatt?
          Ha bűnök elkövetése nélkül tudna élni az ember, akkor Jézus halála fölöslegesé válik,…..szerintem. Ha meg nem tud, akkor Jézus halála a bűneinkért és így Isten végtelen az ember iránti szeretete tényleg értelmet nyer,…megint csak szerintem.

          Tudod, vannak ilyen is a Bibliában(és más is):
          Jakab 2:10 “Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” Ebből kiindulva, most akkor tudunk nem bűnösök lenni? A helyes válasz nem, nem tudunk, mert már annak, abban születtünk.

          Máté 21:28
          “De mit gondoltok ti? Vala egy embernek két fia, és odamenvén az elsőhöz, monda: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben.
          Az pedig felelvén, monda: Nem megyek; de azután meggondolván magát, elméne.
          A másikhoz is odamenvén, hasonlóképen szóla. Az pedig felelvén, monda: Én elmegyek, uram; de nem méne el.
          E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondának néki: Az első. Monda nékik Jézus: Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.
          Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek néki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek néki; ti pedig, a kik ezt láttátok, azután sem tértetek meg, hogy hittetek volna néki.”

          Kedves Edua szeretném, ha elgondolkodnál azon, hogy ha valaki bűnösként megpróbál maga igyekezete cselekedetei szerint bűn nélkül élni, akkor az az illető többé már nem Jézusra és halálának értelmére figyel, elfogadva azt, hanem saját magára. Az az ember, bár mit mond utána, vagy idéz a Bibliából, már nem Jézusban bízik, hanem saját maga elhatározásában, kitartásában. Ezt is lehet, mert sajnos sokakat elhitettek ezzel mára, de akkor már nincs ajándék,….magadra maradtál. Talán nem hiszed, hogy ez így van, talán azt gondolod, hogy megtudod tenni, de nem fogod. Mondok valamit. Ezért a világért, ami ma körül vesz, időnként én még álmomba is bűnöket követeke el. Folyton kísért a bűn 24/7-ben. Szerintem hazudik, aki azt állítja magáról, hogy ő már nem él bűnben. És mint mondtam, nem is ez számít, hanem az, hogy aki már egyszer is lopott az életében az Isten mércéje szerint egy tolvaj, aki már 1x is hazudott az hazug, aki egyszer is megkívánt egy másik nőt a feleségén kívül….., vagy csak jól megnézte, az azzal már kimerítette a bűn fogalmát. Isten szemében mind bűnösök vagyunk, de Ő nem tőlünk akar megszabadulni, hanem a bűneiktől.
          Igazából két történet, két ember számít ebben az egész történetben illetve a szabad akarat. Ádám bűnbeesése, ami tulajdonképen az elszakadás, eltávolodás Istentől és Jézus halála. A felajánlott megoldás pedig az, hogy az Ő benne vetett hiten keresztül visszakerüljünk a bűnbeesés előtti állapotokhoz.
          “Jézus Krisztus nem azért jött, hogy az igazakat hívja és nem is a jó emberekért halt meg. Isten nézőpontjából természetesen az egész emberiség istentelen. Mindnyájan bűnben születtünk és tele vagyunk igazságtalansággal. Mint elveszett juhok eltévelyedtünk, és mindegyikünk a maga útját járta. Isten szemében romlottak, tisztátalanok és lázadók vagyunk.
          Csak az a szomorú, hogy a legtöbb ember nem hajlandó beismerni, hogy istentelen. Önmagukat a társadalom bűnöző elemeihez hasonlítják, és ezért úgy vélik, hogy alkalmasak a mennyországra. Olyanok, mint az az idősebb előkelő hölgy, aki nagyon büszke volt nagylelkű adakozására. Amikor az egyik hívő keresztyén szomszédja beszélt neki a hitéről, azt felelte, hogy neki nincs szüksége megváltásra, hiszen jó cselekedetei elegendők az üdvösséghez. Elmondta azt is, hogy egy keresztyén gyülekezet tagja, és hogy ősei is „keresztyének” voltak. A szomszéd erre vett egy darab papírt, és nagy betűkkel felírta rá: „ISTENTELEN”, odaadta a hölgynek, és megkérdezte: volna-e kifogása ellene, hogy ezt a papírt a háza falára erősítse? Mikor a hölgy meglátta ezt, égnek állt a haja: „Hogy nincs-e kifogásom ellene?” „Senki ne merje azt mondani rólam, hogy én istentelen vagyok!” Erre a szomszéd elmagyarázta neki, hogy Krisztus üdvözítő tette addig nem érvényes rá, amíg nem hajlandó elismerni saját bűnös, elveszett voltát. Ha nem veszett el, akkor nem is lehet megmenteni. Ha egészségesnek tartja magát, akkor nincs szüksége a nagy Orvosra.
          Egyszer ünnepélyt tartottak olyan gyermekek számára, akik valamilyen testi fogyatékosságban szenvedtek. Tolószékben, mankóval vezették a gyermekeket a terembe. Az ünnepély alatt az egyik teremőr kint a lépcsőn egy kisfiút talált, aki hangosan sírt.

          „Miért sírsz?’ – kérdezte részvéttel.

          „Mert engem nem engednek be.”

          „És miért nem engednek be?”

          „Mert túl egészséges vagyok” – zokogta a gyerek.

          Éppen így vagyunk az evangélium nagy ünnepével is. Ha minden rendben van velünk, akkor nem mehetünk be. Ha egyáltalában be akarunk jutni, először el kell ismernünk, hogy bűnösök, istentelenek vagyunk. Krisztus ugyanis az istentelenekért halt meg. Ezzel kapcsolatban mondta Roger Mungen „A gyülekezet az egyetlen olyan hely ezen a világon, amelynél a tagság előfeltétele abban áll, hogy a jelölt teljesen méltatlan erre.” ” Ezt idéztem valahonnan, így nem az én soraim, de egyetértek velük.
          Nem tudom érthető e, amit le szerettem volna írni, nem vagyok egy szövegszerkesztő zseni,…de még egy 1/2 diplomám sincsen.

          Adjunk hálát az Úrnak mindazért, amit tett értünk és legyünk szabadok az igazságban. Mert akár már holnap, vagy estére meghalhatunk, mert ki tudja mit hoz a jövő? Nagy kár lenne elszalasztani azt az ajándékot…..

        3. adrian (2017/04/15 – 10:21)! Ezzel a hozzászólásával azt is mondja, hogy a Bibliai szövegek nagy része hazugság, konkoly. És azt is, hogy tulajdonképpen csak sportból szokott itt dörgedelmeskedni és kötözködni az emberekkel erre a hazugságokkal, konkollyal teli Bibliára hivatkozva, mert valójában az, hogy Jézusban és az ő nevében , áldozatában, megváltásában bíznak , hisznek, teljesen elég. Hiszen valójában az ő bűneik is meg vannak bocsátva, akármilyen tanban is vannak… pl azok is, amelyeket eddig bálványimádásnak nevezett… ( Vagy ez másokra nem vonatkozik csak önre…?)

        4. Kedves Adrian, amit írsz az igaz azokra akik még nincsenek Krisztusban. Aki nem érzi elveszettségét, akit nem nyom elviselhetetlenül a bűneinek súlya az nem tud Jézushoz jönni, annak nincs szüksége az ajándékra, nem kéri, nem értékeli, nem is érdekli. De akik már újjászülettek, azokban Krisztus él és ők Őbenne. Ő pedig bűntelen! Isten nem tud a bűnnel közösséget vállalni, ezért is hagyta el Jézust a kereszten. Jézus a benne való megmaradást az üdvösség (nem a megváltás!!!) feltételének szabta meg.
          “Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és
          megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.”Jn 15,6
          “A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt.”1Jn 2,6

          Írod:”Ha bűnök elkövetése nélkül tudna élni az ember, akkor Jézus halála fölöslegesé válik,…..szerintem” Így van, nem is tud míg újjá nem születik. De utánna igen. Jézus megszabadítja a bűn hatalmából, többé nem uralkodik rajta a bűn, teljesen szabad, a bűntől is.
          “Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké.Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. “Jn 8,36
          “Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet. “Rm 6,22
          “Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.”2Pt 2,9
          “Annak pedig, a ki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,”Júd 1,24

          “Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:
          Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól.Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hiszszük, hogy élünk is ő vele.Tudván, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik,Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él.Ezenképen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.
          Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban!”Róma 6.

          “Kedves Edua szeretném, ha elgondolkodnál azon, hogy ha valaki bűnösként megpróbál maga igyekezete cselekedetei szerint bűn nélkül élni, akkor az az illető többé már nem Jézusra és halálának értelmére figyel, elfogadva azt, hanem saját magára” Ezen nincs mit elgondolkodnom. Senki sem tud a maga igyekezete szerint bűn nélkül élni, de az újjászületettek nem a maguk igyekezetében hanem Jézusban élnek.
          “Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít”Fil4,13

          “Jakab 2:10 “Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” Ebből kiindulva, most akkor tudunk nem bűnösök lenni?” Igen:
          “És mind a ketten igazak valának az Isten előtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak.”Lk 1,6

          Kérdezed:”Amúgy te mit értesz a Megváltó a Vigasztaló alatt?” Én a Megváltó alatt Jézus Krisztust, a Vígasztaló alatt pedig a Szent Lelket/Szellemet értem.

          Adrian, úgy látom, hogy te nem tudsz külömbséget tenni se a megtérés és újjászületés, se a megváltás és üdvösség között. Ha ezek a fogalmak nincsenek a helyükön, az nagy zavart tud okozni és veszélyes tévelygésbe vihet.Nincs mindenki újjászületve, aki elfogadta a megváltás ajándékát és ennélfogva nincs üdvössége sem. “Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.”Ján.3,3
          Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem a ki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.
          Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.1Jn 3,9 ; 5,18
          “Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”Mt 7,21

          Kérlek olvasd el ezt az írást:
          https://keskenyut.files.wordpress.com/2014/12/a-kegyelem-teolc3b3gic3a1ja.pdf

          És ha nem túl sok, akkor ezt is:
          https://keskenyut.files.wordpress.com/2014/10/uram-uram.pdf

          Nagyon szeretném, ha elolvasnád, mert ezt szeretném írni neked, csak én nem tudom így megfogalmazni és hely sincs itt hozzá.

        5. “Nem tudom érthető e, amit le szerettem volna írni, nem vagyok egy szövegszerkesztő zseni,…de még egy 1/2 diplomám sincsen.” Én ebből arra a következtetésre jutottam, hogy te azt gondolod, hogy nekem van. Ez nagyon kedves, de nagy tévedés. 🙂

        6. Kedves Edua,
          EL fogom olvasni, ígérem. Köszönöm. Cserébe azt kérem olvasd el ezt, be copyzom neked, de még előtte hadd kérdezzek kettőt.
          1. Ezzel amiben te is hiszel és biblikusnak tartasz mit tudsz kezdeni egy haldokló

        7. ….tehát mi lesz egy olyas valakivel, aki a halálos ágyán fekszik, mondjuk egy végső stádiumban lévő rákos beteggel? Mert az alapjan, ami leírtál nekem ő akkor sosem üdvözülhet. Azért ezt mégis hogy gondolod?
          2. Egy másik bűnös haldoklóról is olvasni a Bibliában, tudod az a bizonyos gonosztevő, az egyik a 2 közül, akit ugyancsak kivégeztek ott és akkor Jézussal, és aki halála előtti perceiben elfogadta Jézust. Semmi mást nem tehetett az az ember, mert egyszerűen nem volt már rá ideje, hogy olyan “új bűntől mentes teremtmény” legyen, mint amilyent te hirdetsz. Szóval miként mondhatta Jézus neki azt amit mondott ? És itt ezzel be is zárult a kör,…akarom mondani a kör kérdés 😉

          Ime az írás is.
          “Mi az igazi “megtérés”?
          A bibliai törvényszerűségek szerint élő emberek egy olyasféle, a mi erőfeszítésünket is igénylő “megtérést” hirdetnek, hogy abba kell hagyni a bűnt, meg kell fordulni és ezután Istenhez kell jönnünk. De ez nem az újszövetségi megtérés. Hanem egy igen csak körmönfont cselekedetalapú doktrína. Ezt teológiailag úgy nevezik, hogy “Lordship Salvation”. Nincs magyar megfelelője, talán a “teljes önátadásból fakadó üdvösség”, vagy a rövidebb “üdvösség önátadás által” kifejezéssel lehetne átadni.
          Ez a tan azért veszélyes, mert azt állítja, hogy Jézust előbb életünk urává kell tegyük, és csak ezután lehet ő a megváltónk. Ez éppen az evangélium ellentéte. Az evangélium szerint Jézusnak előbb kell életed megváltójának lennie ahhoz, hogy úrrá válhasson életedben!
          A megtérés Isten ajándéka. Ha úgy érzed, hogy saját képességeid és lehetőségeid miatt voltál képes megtérni, akkor még büszkeségben vagy és egyértelműen cselekedeteidben bízol. Az egyetlen dolog, ami üdvözíteni tud, nem más, mint Jézus vére, és ez az új szövetség nem a törvény megtartására épül. A törvényt megtartó (vagy rá nagy hangsúlyt fektető) prédikátorok ezt a fajta “megtérést” hirdetik. Ehelyett viszont a Biblia azt mondja, a megtérést az ÚR adja, és ez nem az önerőből történő bűnöktől való elfordulás, mert akkor ez azt jelentené, hogy már azelőtt jónak kell lenned, hogy kereszténnyé válsz. Az üdvösség önátadás által tehát egy hamis tanítás, mivel a Biblia szerint senki sem jó, és nincs, aki keresné Istent, mindenki teljesen hasznavehetetlen és romlott.
          Néhány igevers, ami a megtérést, mint Isten ajándékát támasztja alá:
          Ezek hallatára megnyugodtak és dicsőítették az Istent, mondván: íme már a pogányoknak is megadta az Isten a megtérést az életre!
          ApCsel 11:18
          Isten adta a megtérést a pogányoknak.
          Ezt mondta Pál: János a megtérés keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy higgyenek abban, aki ő utána jön, vagyis a Jézus Krisztusban.
          ApCsel 19:4
          János úgy merítette be az embereket, hogy azt mondta nekik, Jézusban higgyenek. (A “mondván” a bemerítés módját mutatja be, párhuzamosságot fejez ki: amikor bemerítette őket, ezt mondta.)
          Avagy semmibe veszed az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát s nem gondolod meg, hogy az Isten kegyessége megtérésre vezérel?
          Róma 2:4
          Isten jósága, kedvessége az, ami az embert rávezeti a megtérésre.
          …aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; talán ha adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére…
          2Tim 2:25
          Isten adja a megtérést az ellenszegülőknek, azzal a céllal, hogy megismerjék az igazságot. Szó szerint: hátha Isten megadja, hogy beletérjenek az igazság megismerésébe.
          A megtérés tehát a valóigazság elfogadása! Nem a törvény megtartása!
          Az Újszövetségben az a szó, amit megtérésnek fordítanak, a görög metanoia, ami a meta (után, túl, vele) előljárószóból és a noeo (vizsgálat vagy tapasztalat után felfogni vagy gondolni) igéből tevődik össze.
          Ebben az összetételben az előljárószó időbeli és változásbeli jelentést ötvöz, amit úgy fejezhetnénk ki, hogy után és más, tehát maga az összetétel ezt jelenti: máshogy gondolni ezután. A metanoia tehát elsősoron egy valami után történő gondolkozás, ami eltér az azt megelőzőtől; egy olyan goldolkozásváltás, ami megbánással és magaviseletváltoztatással jár, “az elme és szív megváltozása”, vagy “az öntudat megváltozása”. (Wipekedia)
          Előbb újjászül minket a Szentlélek, csak azután leszünk megtérők!
          Jézus Krisztus evangéliuma nem csak megtérésre hív, hanem meg is termi azt. Amikor Ninive népe (Jónás 3:5-10) meghallotta, hogy Jónás Isten Igéjét hirdeti, akkor ők elhitték az üzenetet, és Istenhez fordultak. Nem akármilyen üzenet, hanem az evangélium Isten eszköze arra, hogy megtérést idézzen elő.
          Isten mindenkit megtérésre hív az evangélium meghallása által. Maga Isten adja meg a teljes megtérést, amikor az egyes emberek hittel reagálnak a megtérésre hívásra, tehát elhiszik, hogy Jézus mindenki bűnéért feláldozta magát.
          Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.
          Róma 10:17
          A megtérést Isten adja. Az ember nem tud valódi változást bemutatni életében, mielőtt ő maga meg ne változott (meg ne tért) volna, hogy annak a változásnak vagy megtérésnek a gyümölcsét teremje.
          Újonnan kell születned, Istentől, és Krisztusban egy új természetet kapnod, mielőtt a megtérés meglátszódhatna életedben!
          Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.
          Efezus 2:1-2
          A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.
          1Korinthus 2:14
          Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.
          2Korinthus 5:17
          Mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.
          1Péter 1:23
          A megtérést Isten adja, nem az ember munkálja ki. *
          Jézus áldozatában higgy, ez a megtérés, ettől lesz nyugodt az életed.”

        8. De figyelmetlen vagy Adrian. Már megint a megváltásról és megtérésről írsz és idézel nekem, pedig én az újjászületésről beszélek. És úgy érzem, hogy rám akarod akasztani, hogy a cselekedetek általi üdvözülést hírdetem, pedig ezt sosem tettem.

          De azért csak nézzük meg mit írtál.
          “Néhány igevers, ami a megtérést, mint Isten ajándékát támasztja alá:” Lehet, hogy összetévesztesz valakivel? Én sosem vontam kétségbe ajándék voltát. De továbbra is fenntartom, hogy a te szabad akaratodon múlik, hogy elfogadod-e, mint ahogy az is a te szabad akaratodon múlik, hogy akarod-e és engeded-e, hogy a Szent Lélek újjá szüljön.
          “Előbb újjászül minket a Szentlélek, csak azután leszünk megtérők!” Egy újjászületettnek mégis miből kéne megtérnie?Csak nem abból, hogy újjászületett? Ez pont fordítva van, nem születhetsz újjá amíg meg nem tértél, amíg nem gondolkodsz máshogy nem is akarsz újjászületni.
          “János a megtérés keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy higgyenek abban, aki ő utána jön, vagyis a Jézus Krisztusban.” János ezt is mondta:”Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket….
          Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.”
          “Isten jósága, kedvessége az, ami az embert rávezeti a megtérésre.Jézus Krisztus evangéliuma nem csak megtérésre hív, hanem meg is termi azt. Amikor Ninive népe (Jónás 3:5-10) meghallotta, hogy Jónás Isten Igéjét hirdeti, akkor ők elhitték az üzenetet, és Istenhez fordultak. Nem akármilyen üzenet, hanem az evangélium Isten eszköze arra, hogy megtérést idézzen elő.” Hát Ninive elég furcsa példa. Ugyanis ők nem az evangéliumot hallották hanem ezt: “Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” nem tudom, hogy ezáltal nekik mennyire Isten jósága és kedvessége jött át ami megtérésre indította volna őket. De mégis megtértek! Ami így zajlott le:
          “A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének. És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székéből, és leveté magáról az ő királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba.És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és főembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak!Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erősen, és térjen meg kiki az ő gonosz útáról és az erőszakosságból, a mely az ő kezökben van!Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el! ÉS LÁTÁ ISTEN AZ Ő CSELEKEDETEIKET, HOGY MEGTÉRTEK AZ Ő GONOSZ ÚTJUKRÓL: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyről mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre. ”
          “Újonnan kell születned, Istentől, és Krisztusban egy új természetet kapnod, mielőtt a megtérés meglátszódhatna életedben!” Meg kell térned, hogy újonnan születhess. Egyébként te ezt hogy érted? Újonnan születtél új természetet kaptál,aminek meg kell/kéne látszódia de azért gyakorolod a régi bűneidet? Hogy is van ez?
          “A megtérést Isten adja, nem az ember munkálja ki. ” Így van, ugyanez a helyzet az újjászületéssel is.
          “Jézus áldozatában higgy, ez a megtérés, ettől lesz nyugodt az életed. ” Lehet, hogy téged ez megnyugtat, az én nyugalmamhoz az szükséges, hogy naponként megbizonyosodjam afelől, hogy Jézusban és az Ő szeretetében maradtam.

        9. És akkor jöjjenek most a kérdéseid.
          1. Egy halálos ágyon is újjá lehet születni. Sőt még gyümölcsöket is lehet teremni. Az újjászületés nincs se cselekedetekhez se időhöz se alkalomhoz/helyhez kötve.
          2.Egy kereszten is újjá lehet születni, sőt még gyümölcsöket is lehet teremni. Az újjászületés nincs se cselekedetekhez se időhöz se alkalomhoz/helyhez kötve. Volt rá ideje, nem egy másodperc múlva halt meg. Istennél minden lehetséges, igaz csak a hívő számára.Mt 19,26 Mk 9,23(aki nem hiszi, hogy mindentudó, mindenható és az időt is Ő irányítja annál más a helyzet) Aki elkezdte az be is fejezi azt a munkát bennük/bennünk.(Fil 1,6) Olyan nincs, hogy valakinek ne lenne erre ideje, ha Isten látja benne az akaratot az újjászületésre, akkor meg is cselekszi benne időben.

          “Szóval miként mondhatta Jézus neki azt amit mondott ?” Akként, hogy Ő tudta azt amit te nem. Ki mondta, hogy a gonosztevő nem volt újjászületve?
          “…aki halála előtti perceiben elfogadta Jézust. Semmi mást nem tehetett az az ember, mert egyszerűen nem volt már rá ideje, hogy olyan “új bűntől mentes teremtmény” legyen, mint amilyent te hirdetsz.” Hogyhogy nem volt rá ideje? Mi alapján szabod meg, hogy kinek mennyi idő kell az újjászületéshez? Ez egyénenként teljesen eltérő.

          Te viszont még nem válaszoltál az én kérdésemre, hogy mitől új az ami ugyanolyan, mint a régi?

        10. “Te viszont még nem válaszoltál az én kérdésemre, hogy mitől új az ami ugyanolyan, mint a régi?”

          Szellemben kedves Edua, szellemben vagyok új, újjászületve fentről a Szellemtől,… és nem testben,….mert ami testtől született, test az és a mi Szellemtől született, szellem az. (“Kedves Adrian, aki újjászületett az nem gyakorolja az előző bűneit.”) Ez továbbra is baj kedves Edua, de nem az én bajom.

          János 3:11-12
          Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.
          Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?

          Hát így van ez többnyire….

          Isten áldjon.

        11. Nem is testi újjászületésről beszélek (az majd a feltámadáskor/elragadtatáskor megy végbe) hanem lelkiről. Lélekben is újjá kell születni.A teljes embernek újjá kell születnie. Szellemben a megtéréskor lélekben az Krisztus Jézusnak napjáig testben pedig a feltámadáskor/elragadtatáskor.

          ” (“Kedves Adrian, aki újjászületett az nem gyakorolja az előző bűneit.”) Ez továbbra is baj kedves Edua, de nem az én bajom. “Még lehet, hogy nem de az lesz, ha így maradsz.

          “Arra sincs szükségem, hogy mások mondják meg nekem milyen a jó gyümölcs, és a jó keresztény…az Irást “ismerő” farizeusokat meg messziről felismerem.Ami pedig a pökhendi stílusomat illet, képzeld, az is meg lett bocsájtva a többi ennél sokkal súlyosabb büneimmel együtt, akkor, amikor újjászülettem JÉZUS által.”
          Szóval te tudod milyen a jó gyümölcs mégis rosszat teremsz? Rossz fa vagy?
          “Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.”Mt 15-20

          Te csak gondolod, hogy újjá vagy születve és ezzel csapod be saját magadat. Aki újjászületett az megújulása révén egyre jobban hasonlít Teremtőjéhez (Kol 3,10). Ha egy újjászületett olyan figyelmeztetést kap, mint te Arpieltől az azon van,hogy megöldökölje azt a földi tagját/régi természetét amiért a megrovást kapta.És nem visszavág meg kimagyarázza, hanem megköszöni, hálával veszi.

          “Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Róm. 8,13
          A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Gal. 5,24”

          Búcsúzóul egy idézet:
          “félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből….Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.

          Kár, Adrian, hogy benned nem munkálja. Talán kérned kellene…..

        12. Edua,
          🙂 Persze, hogy nem arról beszéltél, hogyne. Engem már meg is győztél, LOL
          Jöhet a karaktergyilkosság.

        13. Szellemben se, Edua. A szellem a forrás, amelyből vagy édesvíz jön, vagy keserű… Attól függ, milyen szellemet vesz valaki a megtérésekor… A Szent Szellemet, vagy e világ szellemét…. A szellemünkből folyik a “víz” a lelkünkbe ( szívünkbe), és abból szól a száj, hogy mi ömlött belé. Mert lehet más szellemet is venni a kanonizált Biblia szerint.

          Róm. 8,9
          De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ———- ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek———–. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.

          1 Kor. 2,12
          Mi pedig nem ———- e világnak lelkét vettük————, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.

          2 Kor. 11,4
          Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy ———- más lelket vesztek—————-, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.

        14. Szia Ida, az első mondatodat nem értem mire írtad (“Szellemben se, Edua.”) A többivel egyetértek.

        15. Szia Edua! Arra mondtam, hogy “szellemben se”, hogy nem lehet úgy újjászületni szellemben a Szent Lélektől, hogy az ne járna azonnali lelki gyümölcsökkel is.

          Az Áron vesszeje az újjászületés előképe, akinek a botja egy éjszaka alatt megelevenedett ( ahogyan a szellemünk megelevenedik a Szent Lélek által), és rügy, levél, virág, és termés is volt rajta.

          Átéljük a bűnbocsánatot, a megváltást a kereszten Krisztus által, tiszta ruhát kapunk, Isten és Krisztus szerelme kitöltetik a szívünkbe, az Atya iránt, Jézus iránt, a testvérek, az emberek iránt, …más emberré válunk… Onnantól kezdve a Szent Lélek folyamatosan jelez a szívünkben, ha helytelen dolgot akarunk tenni, vagy gondolni, stb…

        16. Értem. Csak az nem világos továbbra se ,hogy ezt mire írtad nekem.Én is azt mondtam, hogy még keresztelő János is azt mondta, hogy a megtérésnek is vannak látható gyümölcsei, és enélkül meg se keresztelte őket.

        17. Csak azért írtam ( címeztem) neked, mert te válaszoltál Adriannak az újjászületéssel kapcsolatban, és nem tartottam elég hangsúlyozottnak a szellemi újjászületésről írt mondatodat. Úgy éreztem, hogy kell még egy kicsit “erősíteni” azt.

        18. Úgy éreztem, hogy kell még egy kicsit “erősíteni” Oops! 🙂

        19. Igen, Adrian. “Erősíteni” Edua hozzászólását, azzal, hogy viszonylag ( a teljesség igénye nélkül) pontossá teszem azt, hogy milyen és mit jelent a szellemi újjászületés, és hogy mit hoz magával azokban, akik újjászülettek Szellem által.

    1. Mirjana a születésnapi – márc.18-i – és az utolsó 2-ain fájdalmas dolgokat hallott (hogy szomorú volt az kevés … ) a reményteliek mellett: szerintem mindent nem diktál le. “Kezd komollyá válni” ahogy Wilkerson is mondja https://www.youtube.com/watch?v=FWVXnzpkBCs
      Imádkozni kell éjjel és nappal …

    1. Nem kell aggódni vallásos barátaim, amit Krisztus ránk bízott nem tudják lebombázni. Sajnos még mindig nem értitek ezt az egészet. Gyakran sírni tudnék ettől a sötétségtől amit mindenféle látok és hallok. De ezt is előre meglett írva…

      1. Neked eszedbe sem jut érteni hogy mi a bombázás? … sokak szenvedése megint. Mi a vegyi fegyver? Van szíved vagy nagyon jól titkolod ?! 🙁

        1. Te Éva kik miatt aggódalmaskodsz és miert?
          “Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem Attól féljetek, Aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.”
          Sok emberi kegyetlenség volt van es még lesz is a világban… ezek mindennapos dolgog.

        2. “Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él. És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?….” Eva?

        3. Kövesd Jézust és hagyd a halottakra , hogy eltemessék halottaikat!

        4. „Amikor Jézus látta, hogy sír, és sírnak a vele jött zsidók is, lelke mélyéig felindult és megrendült.
          Azt kérdezte: Hová helyeztétek őt? Azt mondták neki: Jöjj, Uram, és lásd meg!
          Akkor könnyekre fakadt Jézus,” János 11:33-35

        5. Admin!
          Ez annyit bizonyít, hogy Ő is egy együttérző lélek volt. Ha gyászolni akartok, akkor készüljetek fel azt tenni 24/7 -ben mindenkiért, aki valamilyen erőszak által hal meg, vagy szenved a világban hitétől függetlenül. Én nem vagyok álságos és kegyetlen sem,…sőt, olykor olykor megkönnyezni is tudok. Meg akár úgy is, hogy nem a tett helyszinen tartózkodom, hanem csak egy vacak monitort bámulok.
          Amúgy mi volt a célod ezzel az aktuális geopolitikai töltetű poszttal, azonkívül hogy Assad mellett lobbyzól, talán ő az akit a hite miatt üldöznek?

        6. Nem egyéb, minthogy kifejezzem azt a néhány gondolatot, amit fent olvashatsz. Feleslegesen próbálsz a sorok között olvasni. Ha Assad hitéletéről akartam volna beszélni, akkor arról írtam volna. Nem ezt tettem.
          Annak nagyon örülök, hogy képes vagy könnyezni, annak kevésbé, hogy amikor mások teszik ezt, akkor rögtön beléjük kötsz.

        7. Admin,
          Ez az írást akár egy jobb vagy baloldali politológus is írhatta volna. Hiába tagadód az egyik fél melletti/elleni elfogultságodat. Még nyomaiban se található bármi szellemi benne,….pedig elmondásod szerint téged is mindig a “Szent Szellem” irányít. Tudom, hogy ezt már nem fogod átengedni, mert túlságosan igaz, amit leírtam. Ide jutottál….

        8. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudok olyat írni, ami elnyerné a tetszésed, de mivel nem ez a célom, nincs gond. Sőt…

        9. Adrian! Igen gyakran, sőt sokszor van olyan, amikor az “elfogulatlanság” teljesen egyenlő azzal, hogy a jót gonosznak, a gonoszt jónak mondják. Amikor Jézus a földön járt, teljesen megüresítve magát isteni mivoltától, kizárólag az őt betöltő Szent Lélek által tudta azt mondani , amiket mondott…. Pl a farizeusoknak, írástudóknak, stb-k nek. Mert tudta, hogy mi van abban/azokban az emberben/emberekben, akiről szó volt… Most is így van ez azokkal, akik a Szent Lélek vezetése alatt állnak. ( A kanonizált bibliai szövegek szerint…)

        10. Akkor gondolkozzatok el azon vajon miért nem volt a rómaiaknak semmi problémájuk Jézussal? A válasz roppant egyszerű.

      2. Azért ha majd felétek kanyarodna egy Tomahawk az égen, akkor nem fogsz ilyeneket írni. Ne adj Isten !

      3. Kedves adrian, en elhiszem, hogy “szellemi” ember vagy mikor tavol tortenik valami, de ugyanilyen szellemi ember lennel ha ott elnel es mondjuk nem te halnal meg hanem netalan a gyermeked vagy a feleseged, plane ha verbe s kinok kozott vagy ne adj Isten megteretlenul?
        Mennybe nagy orom van ha egy megter, mi van akkor ha ez a lehetoseg ido elott elvetettik es tobben meghalnak s ha csak 1 is a mennybe kerult volna maskepp? Szent Szellem nevetne ezen egy jot s azt mondana igy jartak? Vagy sajnalna?

        1. A “mi lenne, ha” nem létezik Istennél, mindent kézben tart mindig, mindenhol.

          Mt.10.:
          “28 Ne féljetek az emberektől, mert ők csak a testeteket képesek megölni, a lelketeket nem! Istent tiszteljétek és féljétek, aki mind a testet, mind a lelket el tudja pusztítani a gyehennában! 29 Gondoljátok meg, két veréb ára egy fillér[b], mégsem pusztulhat el közülük egy sem Mennyei Atyátok tudta nélkül! 30 Ő még a hajszálaitokat is számon tartja, 31 tehát ne féljetek: ti sok-sok verébnél értékesebbek vagytok!”
          Minden ember az övé, ezért nem kell aggódni azon, hogy mi van, ha valaki idő előtt hal meg, mert olyan nincs. Így is úgy is méltányos lesz az elbírálás az ítéletkor.

        2. Kunleány miert kevered a felelmet a szenvedessel?
          es ez mind szep es jo amit irtatok, termeszetesen mindenki hosies mikor meg van mindene es minden rendben megy, de sokkal kevesebben elik ezt meg, ha peldaul lassak a szeretuket haldoklik (szerintem a legtobbunknek jobban faj mint ha velunk tortenne), persze mindenki tudja, hogy ha atadta az eletet akkor a mennybe kerul de hogy mennyire tuddja a szivet marni a fajdalom amit csak a Isten csillapithat azt csak azok tudjak akik abban a helyzetben vannak es nem masok… arrol nem is beszelve ha hosszasabb halal tusa utan se fogadja el Istent/vagy epp kiabrandulva meg keseredik es nem megy a mennybe hanem az orok szenvedesbe, vajon ez mennyire fajhat?
          Azt meg szeretnem megjegyezni, azt, hogy az emberek egymasert imadkoznak az egy jo dolog szerintem, foleg a szenvedesben levokert, ugyanis lehet epp nem mindenki van szellemileg a top/vagy azon a szinten mint lehet te, nem erdemes konyorogni ertuk, hogy megmaradjanak hitben?
          Ennek semmi koze a felelemnek, hanem inkabb az egyutt erzesnek.

          Apropo, az igaz, hogy van olyan helyzet, hogy Isten jot hozz ki egy szomoro esetbol, de szerintem nem az Isten akarata se a bun, se ezek az esztelen haboruk, attol fuggetlenul, hogy igazsagosan iteli majd meg.

          egy oldalrol idezet ami talan tisztabba teszi miert lehet masokert imadkozni:

          “Lássuk most a teljesség igénye nélkül, hogy kikért kell közbenjárnunk: „minden feljebbvalóért” (1Tim 2:2), a szolgálattevőkért (Fil 1:19), a gyülekezetért (Zsolt 122:6), a barátainkért (Jób 42:8), embertársainkért (Róm 10:1), a betegekért (Jak 5:14), ellenségeinkért (Jer 29:7), üldözőinkért (Mt 5:44), azokért, akik elhagytak bennünket (2Tim 4:16) és minden emberért (1Tim 2:1).”

          Pal nem volt a leggyengebb keresztenyek egyike de megis kerte, hogy imadkozzanak erte, vajon haborus ovezetbe levokert akkor nem kell?

          „Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.” (ApCsel 12:5)

          szerintem van ertelme, de mindenki maga dontse el mielott mast lebeszelne anehezebb helyzetu emberekert levo imadkozasrol avval, hogy az Ur ugy is elrendelte, hogy smint s elore meg lett irva stb

          Attol teleg falra maszok, hogy sokan a masik “Szent Szellem” altal valo betoltotsegrol beszel, de draga baratom, mar a hozzaszolasokbal is lejon valami (hisz sziv melysegebol szol a szaj, avagy a billentyuzet jelen esetben)

          “Galata 5:22. De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség”

          (nem Kunlanynak irom ezt)
          Mikor valaki gogosen probalja igazolni amit igaznak gondol, netalan ironikus kis viragokkal tarkitva, esetleg masra kis sardobalassal/piszkalassal akarja a sajat igazat igazolni az internet nagy kozossegenek, arrol a Gal 5:22 jon le? A Szent Szellem teleg ilyen stilusu lenne?
          Szerintem nem…

        3. Én sem Kunleánynak írom ezt.

          “Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” Példabeszédek 3:5 Fantáziálgatni (=félni) meg minek?

  7. Ez még tegnap történt, lehetett sejteni hogy valami fordulópont ez: http://vigyazo.blog.hu/2017/04/06/varatlan_hir_oroszorszag_elismerte_nyugat-jeruzsalemet_izrael_fovarosanak

    Ez meg már ma:
    http://vigyazo.blog.hu/2017/04/07/ exkluziv_donald_trump_nyilatkozata_sziriarol_vagatlanul
    _magyar_felirattal

    s a hozzáírt hozzászólásom:

    Kik használtak vegyi fegyvert először Ukrajnában, aztán mégis kikre kenték, s amikor kiderült az igazság, akkor pedig tagadták, ugyanaz a helyzet Szíriában is, érdekes, hogy éppen húsvét előtt szottyant erre kedveük, egy kis információ németül a háttérről: https://www.psiram.com/ge/index.php/Austeja_Emilija_Dominykas_Verschw%C3%B6rung Mégis erről miért nem beszélnek, s igen sok ország benne van ebben a fertőben, bár az irat csak néhányat említ, de amiket említ, azokból látni lehet, tulajdonképpen kik vannak még benne bizonyára. Úgy is lehetne összefoglalni, csinálj egy ürügyet, fogd rá ellenfeledte, s szövetségeseire, s amikor már forró a helyzet, akkor mondd azt én mindent megtettem, azt már nem is kell mondanod, hogy a világégés teljes kitöréséhez…

    S hogy még árnyaljuk a képet Stockholmi kamionos merénylet, melyről még elég kevés információnk van

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend