Az Ősi Idegenek állításainak megdöntése némi szünet után folytatódik. Lelkesedésemet Steven Bancarz története szította fel ismét, illetve az a tény, hogy a sorozat bevezető részében elindult szavazás azóta is folyik és sokan jelezték, hogy kíváncsiak a többi elmélet elemzésére is.
Steven történetére valószínűleg sokan emlékeztek. Arról a fiatalemberről van szó, aki a New Age mozgalomnak és jövedelmező Youtube csatornájának hátat fordítva, immár arccal Jézus felé folytatja útját és aki elmesélte, hogy a „nyúl üregébe” a History Channel sorozatának eredményeként zuhant bele:
„[Az Ősi Idegenek] azt tanítja, hogy az ősi mítoszok és mondák igazából bizonyos földönkívüliek által a Földre tett látogatásokból erednek, akiket az akkori emberek istenekként tiszteltek. Megvettem az első három évadot DVD-n és oda vissza többször megnéztem valamennyi részt.”
Steven elmondja, hogy 17 éves korára a téma megszállottja lett és kutatásai elkerülhetetlenül a New Age, a tudatosság és a titkos tudás világába vitték.
Úgy gondolom, hogy ha csupán egyetlen egy embernek segíthetnek ezek a rövid elemzések, már megérte elkészíteni a feliratot hozzájuk.
A szavazást, illetve az epizódok listáját ITT találjátok.
Hivatkozások (a felirat szövegében szögletes zárójelben feltüntetve):
Szia Edua ! Itt a cikk a napkeleti bölcsekről: http://merenyizoltan.hu/index.php/bibliai-temak/247-kiralyok-vagy-magusok
Kedves Thea, moderáljál légyszives.Köszönöm.
Zsolt, Feri, a COG oldal nem az én oldalam. 🙂 Azt Póli Pál (Antenor) szerkeszti. Isten az ószövetségben arra használta fel Izrael környékén élt hatalmakat (pl. Babilon), hogy megítélje, megbüntesse a törvényt be nem tartó, bálványimádó népét. Ha ilyen rossz irányba ment. Mivel azóta megváltozott a szellemi klíma, maga a szövetség is, az ószövetség nincs érvényben, az új meg örök Jézusban, ezért sem fogja Isten a választott népe összegyűjtését, szabadítását, újjászülését a sátán zsinagógájára bízni (ezt még az ószövetségben sem tette), szerintem még első lépésként sem. Ez finoman szólva is abszurd ! Azt látni kell, és szerintem nektek sem kell magyarázni, hogy az utolsó időkben élünk, ennek jelei jól láthatóak (ha nem is a csillagokban). Ennek pedig legfőbb jele, sátán legfontosabb fegyvere, ami sajnos sokak számára nem felfedett (nem csak a világiakra gondolok), a megtévesztés (hitetés), mind a világ számára, de a keresztények felé is ! Ha pedig valaki utánanéz a NWO terveinek, a “sátán zsinagógájának”, a mai Izrael állam megszületésének valódi háttér történetének, illetve kilép a Bibliára hivatkozva képzelt, betegesen elfogult és kettős mérce alapján pozitívan diszkriminált hozzáállásból, akkor annak összeáll a kép. Ez pedig nem azonos az ún. keresztény cionizmus által preferáltnak. Erről szólnak a cikkek.
Az asztronómiai képpel meg az a baj, hogy én Istent nem ilyen Istennek ismerem, hogy így értette volna a Jelenések 12-t. Az egész Jelenések könyve szimbólumokra épül, és ennél sokkal komolyabbakra, mint hogy csillagképekbe meg bolygókba lenne írva a megfejtés vagy akár valami jelzés. Azt sem hiszem, hogy tudnátok, hogy ez a konstelláció innen Európából nem is nagyon fog látszódni, mert lemegy az égről, mielőtt teljesen besötétedne (szeptember 23.) Miért adna Isten egy ilyen jelet úgy az égre, ami egyrészt elég összetett történet, ami időben is elnyúlik, több történést foglal magában, mint eseményt ? Miközben ezzel az asztronómiai magyarázattal nem is érthető a történet. Ráadásul nem is látható maga az együttállás. Ezért mondtam, hogy az ötlet, nagyon emberi, gyenge és belemagyarázott. Az asztrológiai áthallás pedig nyilvánvaló ! Amiket felhoztok példának, egyik sem erősíti ezt az elképzelést. A Föld elsötétedett három órára, ez ismeretlen jelenség volt, nem ismert csillagászati esemény. Véleményem szerint a betlehemi csillag sem egy normális csillagászati jelenség volt (próbálták már ráfogni mindenre, bolygóegyüttállástól az üstökösig), hanem egy csoda, Isten által előidézett spontán jelenség. A vérhold még egyszerűbb. A földi légkörben felszaporodó aeroszol (por) fogja okozni meg a Nap elsötétedését is. Ez lehet vulkáni származású, meteor vagy üstökös becsapódás során felszabaduló, de akár még pár atomtöltet felrobbanásától is. Ezek valószínűleg mind bekövetkeznek a nagy nyomorúság idején. Summázva a dolgot, én nagyon nem tartom valószínűleg eme eszmefuttatás valódiságát (már nem azt, hogy a Jupiter megjelenik a Szűz csillagképben, hanem az ige ezen magyarázatát), már csak azért is, mert van normálisabb és hihetőbb magyarázat ennek a bibliai képnek az értelmezésére. Talán erre kellene valami jó linket találni. Úgy emlékszem hogy Soós Péter is tanított erről és van róla videó a blogján, megkeresem.
“Azt sem hiszem, hogy tudnátok, hogy ez a konstelláció innen Európából nem is nagyon fog látszódni, mert lemegy az égről, mielőtt teljesen besötétedne (szeptember 23.)”
Szerintem teljes mértékben irreleváns. 1)Európa nem a világ közepe; 2)az események és összefüggések a véleményedtől és ismereteidtől (és mindannyiunkétól) függetlenek.
“Miért adna Isten egy ilyen jelet úgy az égre, ami egyrészt elég összetett történet, ami időben is elnyúlik, több történést foglal magában, mint eseményt ? ”
Gondolom, ki fog derülni, hogy jelzés-e, és ezzel együtt a miért is (pl. azért,
„Mert az én gondolataim,
nem a ti gondolataitok.
Útjaitok sem az én útjaim!
— mondja az Örökkévaló. —
Amennyivel az ég magasabb a földnél,
annyival magasabbak útjaim útjaitoknál,
és gondolataim gondolataitoknál.” /Ézs.55.8-9.)
Ha – tegyük fel – mégis jelzésnek szánja, kérlek engedd meg Neki!
Igazad van Kunleány. Attól, hogy a leírás szerint mi milyen jelre gondolunk, nem jelent semmit. Amikor Jézus született, a három keleti bölcsön kívül a kutya nem vette észre az égen a csillagát, de attól még ott jelent meg. ( Vagy ha látták is, nem tudták, hogy mit jelent annak a csillagnak feltűnése…) A zsi.dó papok “álla is leesett”, amikor megtudták, hogy mi történt a tudtuk nélkül. Igaz, felbolydult akkor egész Jeruzsálem, de gyorsan túltették magukat a dolgon…. ( Legalábbis ezt írja a kanonizált Biblia…)
Így van, nem mentek el megkeresni még az írástudók sem, pedig tudták, hogy hol és a bölcsek nyomán azt is, hogy mikor kell megszületnie.
Cserébe mentek katonák, és „Nagy sírás-jajgatás hallatszik Rámában, keserves siratóének: Ráhel siratja fiait, mert nincsenek többé, s nem akar megvigasztalódni”… /Jer.31.15 és Mt.2.18/ Hiába minden ismeret és értelem. A pórnép-írástudatlan pásztorok és a “pogány” bölcsek mentek és kész, más nem.
Fura az egész, de ez van leírva.
Kedves Ida, ezt honnan veszed, hogy a “kutya nem vette észre az égen a csillagot” ? Ott voltál ? Vagy beszéltél a kutyákkal, akik ott voltak ? Én azon sem csodálkoznék, ha jelképes lenne a csillag meg a keleti bölcsek és ajándékaik is, akik ha valóban mint emberek odavándoroltak, egészen biztosan okkultista asztrológusok, mágusok voltak. Miért kell egyszerű jeleken, illetve azok állítólagos természettudományos voltukon lovagolni, mikor ezeknek nincs jelentősége, csak az üzenetnek amit közvetíthet, hogy jel valakire nézve. Itt most CSAK a betlehemi képre gondolok. A Jelenések könyve képe egy bonyolult és sokrétű eseményt beszél el. Szeptember végén pedig visszatérünk a témára. Nem iszok előre a medve bőrére, nyitott vagyok, de nagyon erősen sejtem, hogy ha megengeditek, majd had nevessek egy jót. 🙂
“…egészen biztosan okkultista asztrológusok, mágusok voltak”
Bocsáss meg, kérlek, de kicsit sem biztos. Igaz, hogy a wikipedia azt írja, hogy valószínűleg zoroasztriánus mágusok voltak, de mivel a Bibliával kapcsolatos, pont ezért nem szabad hinni neki – ez számtalan ponton bebizonyosodott már előttem.
Ézsaiás (kb. Kr.e.745-től) prófétál az 550-529-ig uralkodó Kürosz (Cirusz) királyról, Babilont 538-ban foglalja el: Ézs. 44.24-45.8. (Prófétál egyébként Kriztusról is). Ezsdrás azzal kezdi könyvét, hogy Kürosz kiad egy nem akármilyen rendeletet, amit így kezd: “Az Örökkévaló, a Menny Istene, a föld összes királyságát nekem adta. Ő parancsolta nekem, hogy templomot építsek neki Jeruzsálemben, amely Júdeában van.”
Aztán ott van Xerxész (más nevein Ahasvérus vagy Artahsasztá, Kr.e. 485-465), akinek zsidó felesége és zsidó kormányzója (? – a birodalom második embere) volt és nem kis hatásuk volt a Perzsa Birodalomra, sokan meghaltak, híre volt, plusz a purim miatt sokan csatlakoztak a judaizmushoz (Esz.9.27)
Aztán (azt hiszem, II.) Dáriusz (424-405 – itt most lehet, hogy tévedek) Dániel nyomán kiad egy rendeletet, amiben jóformán bizonyságot tesz:
„Kívánom, hogy békességetek bőséges legyen!
Királyi rendelettel megparancsolom birodalmam minden alattvalójának, hogy tisztelje és félje Dániel Istenét!
Mert ő az Élő Isten,
az Örökkévaló!
Királysága örökre megmarad,
és uralmának soha nem lesz vége!
Ő az, aki megment és megszabadít,
jeleket és csodákat tesz
égen és földön!
Ő mentette meg Dánielt is
az oroszlánok karma közül.” /Dániel 6.25-27/
Továbbá nem kis felbolydulást okozott maga a Templom újjáépítése is (516-ban szentelték fel), csak olvasd el. Szóval a judaizmus már nyomot hagyott a perzsa kultúrán, mikor Zarathustra Kr.e. 600 körül megszületett, és kitalálta (összeollózta a birodalom meglévő kultuszaiból) a zoroasztrizmust (önmagát kb. a messiás bőrébe bújtatva), ami még csak ezután fejlődött és csak később lett államvallássá. (Egyébként a manicherizmus is innen gyökerezik meg az ő “titkos” meg “ősi” dokumentumaik is, gnosztikus.)
Tehát a betlehemi bölcsek (megjegyzem, nem sokan), ha ismerték a saját történelmüket – márpedig miért ne -, és tudjuk, hogy a csillag nyomán megtalálták azt a zsidó királyt egy csóró újszülött képében, akit kerestek és nem derogált nekik Előtte leborulni és imádni Őt, akkor nekem ne mondja senki, hogy okkultista (tulajdonképpen sátáni befolyás alatt levő) mágusok (médiumok) voltak!!! Aki ilyet próbál mondani az a Biblia hitelességét próbálja “csak szimbolikus” szintre ledegradálni, és így én inkább az illető hitét kérdőjelezem meg az Isten Igéjében.
Ember, térj meg!
Azt Isten Igéje kétélű kard!
Kedves Árpi!
Légyszíves és máskor pontosabban olvasd el amit írnak . ( Bár igaz, a valódi kutyák biztosan észrevették azt a csillagot, de természetesen, ahogy te is tudod, nem így értettem .. De, azt is hozzátettem, hogy ” ( Vagy ha látták is, nem tudták, hogy mit jelent annak a csillagnak feltűnése…) “…stb.
” Én azon sem csodálkoznék, ha jelképes lenne a csillag meg a keleti bölcsek és ajándékaik is, akik ha valóban mint emberek odavándoroltak, egészen biztosan okkultista asztrológusok, mágusok voltak. ”
Mondjuk nem gondolom, hogy sima “jelképekre” alapozottan indított volna Heródes hajtóvadászatot a gyermek után…. , És a napkeleti bölcseket se kezdte el köpködni, hogy “na menjetek innen, ti okkult kurafik”…, és azon se lepődött meg túlzottan, hogy “a zsi.dók királyának a csillaga megjelent az égen”…, stb, hanem gyorsan hívatta a papokat és írástudókat, hogy megérdeklődje, hogy hogy is van ez…. És azok se igazán ragadtak követ, hogy a bölcsekkel együtt Heródest is megkövezzék, hogy milyen dolgokban hisz már…. ( A kanonizált Biblia szerint…)
Továbbá, itt ( Luk. 21,25 És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog,
Mát. 24,30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. …) úgy néz ki ( a kanonizált Biblia szerint), hogy lesznek olyan jelenségek az égen, amelyek jelezni fogják a korszak lezárásának az idejét. Függetlenül attól, hogy ezt valakik észreveszik e, vagy sem. Tudják e, hogy ezek spirituálisan mit jelentenek, jeleznek, vagy sem. Természettudományosan biztosan megmagyarázhatók lesznek, de az ebben az esetben nem bír jelentőséggel.
De az egész lényege, az amit Kunleány is leírt, hogy nem az nem számít, hogy mi hogyan képzeljük el a leírások alapján, hogy egy bizonyos bibliai jel hogyan, milyen módon fog bekövetkezni, mert Isten dönti el, hogy milyen módon fogja azt a jelet prezentálni. És, hogy ez a linken való “tanítás” csak egy értelmezési lehetőség. Ha ez lesz a jel, akkor ez lesz a jel, ha esetleg más lesz, akkor más lesz. A lényeg, hogy figyeljünk, mert Jézus születésénél is csillag volt a jel, amit anno a fő illetékesek nem vettek észre, hogy mit jelent annak megjelenése. ( A kanonizált Biblia szerint…)
“Miért kell egyszerű jeleken, illetve azok állítólagos természettudományos voltukon lovagolni, …”
Kunleány és a többiek csak feltették, hogy érdemes megnézni, és meghallgatni, mert lehet ez is…. Nem lovagoltak rajta, csak ennyit tettek és mondtak…Nem fektették ebbe a hitüket, nem is akartak erre senkit ösztönözni, csak felhívták a figyelmet arra, hogy ez is lehet egy lehetőség.
Persze nevetni nevethetsz, amikor tetszik, csak szerintem te veszed komolyabban a dolgot, mint mások. Nekem pl hasznos volt , hogy több ilyen előadással felhívták a figyelmemet erre a dologra, mert én tuti nem vettem volna észre… Azután vagy ez lesz a jel, vagy nem, de nem ebben van az életünk, és még az is lehet, hogy néhányan meg se érjük élve….
Kedves Ida ! Igazad van, kissé túlreagáltam az általam abszurdnak vélt csillagászati prezentációt. A napkeleti bölcsekkel biztos igazad van, nem gondoltam túl komolyan a szimbolikus létüket, de azt sem hiszem hogy valami megszentelt ószövetségi vallásos emberek lettek volna, mint írta Kunleány. (Tényleg még meg kell térnem a mágusok leokkultistázásának bűnéből ! :-D) Asztrológusok voltak, és figyelték az ég jeleit, és félig tudományos, félig okkult eredetű következtetéseket vontak le. Én is megnéztem ezt a videót, és azért fanyalodtam némi gúnyolódásra a nevetésemmel, mert ez egyszerűen kínos. (Sírjak vagy nevessek ? Inkább nevetek ilyenkor !) Mind racionálisan (főleg csillagászkodó fejjel), de leginkább pont teológiailag. Biztos vagyok benne, hogy nem erről szól egyik ige sem, és arról is, hogy Isten ugyan szuverén, de nem ad olyan jelet, amit senki nem vesz észre (már úgy értem feltekintve az égre, ha már égi jelről van szó) ! Láttál már olyan jelet, ami grandiózus kell hogy legyen, minden élő embernek szól, de alig veszi észre valaki ? Én nem ilyennek ismerem Istent. Sokkal bölcsebb és profibb ennél. 🙂
“Láttál már olyan jelet, ami grandiózus kell hogy legyen, minden élő embernek szól, de alig veszi észre valaki ?”
Betlehemi csillag?
” A napkeleti bölcsekkel biztos igazad van, nem gondoltam túl komolyan a szimbolikus létüket, de azt sem hiszem hogy valami megszentelt ószövetségi vallásos emberek lettek volna, mint írta Kunleány. …”
Árpi! Az ószövetségben feltünedeznek olyan papok, és próféták, akiknek a zsi.dókhoz semmi közük, viszont azt írja a kanonizált Biblia róluk, hogy a Mindenható Isten papja, vagy prófétája az illető…
Nem akarom, hogy ezen sokáig rágódjunk, hogy ez hogy és mint lehetséges, de a bölcsek Istentől intettek meg álmukban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez….. Érts, ahogy akarod, de ez van odaírva…
( És még hozzáteszem, egyebet is mondhatott volna nekik álmukban ( a gyakorlataikkal kapcsolatosan…), ha már szólt nekik….)
“… de azt sem hiszem hogy valami megszentelt ószövetségi vallásos emberek lettek volna…”
Azok észre se vették, ha voltak olyanok….! Egyébként Jézus volt a világ világossága ( egyedül) a földön, amikor itt járt…. Nem az ószövetségi szent emberek…. Továbbá, e világ még mindig a sötétség hatalmában van…
Kedves Arpiel!
Írtad, hogy: ” (Tényleg még meg kell térnem a mágusok leokkultistázásának bűnéből ! :-D) Asztrológusok voltak, és figyelték az ég jeleit, és félig tudományos, félig okkult eredetű következtetéseket vontak le.”
Kérlek, vezesd le, hogy miből következteted ki ezt az infót!
Nekem ugyanis nagyon nem fér össze az, hogy heteket-hónapokat utaznak tevén vagy gyalog tök kényelmetlenül egy ország magas beosztású tisztviselői (a mágus egy tisztség volt a pogány kultúrákban, kb. királyi tanácsadó, akik hivatásuk szerint A) az istenektől próbáltak választ nyerni, ezért a “mágus” kifejezés, B) írástudó, tanult valakik, ezért a “bölcs” kifejezés), utaztak csak azért, mert lett egy csillag az égen:
milyen “félig tudományos, félig okkult” információ vezette volna arra őket, hogy a “zsidók királyát keressék azért, hogy imádják” (Mt.2.2.) és miért nem estek zavarba, amikor egy büdös istállóban találtak egy csóró házaspárt egy csóró újszülöttel, hanem az ajándékaikkal királyhoz (arany) és istenhez(!!! – tömjén) méltóan kifejezték a tiszteletüket és a hódolatukat (merthogy behódoltak, amikor leborulva imádták) magasrangú tisztviselő létükre? (ráadásul a mirhát temetéskor szokták használni!!! Nem jól látom, hogy megértették a próféciákat?)
Miért éppen a Zsidók Királyát akarták ők imádni, ha okkult tehát sátáni dolgokkal foglalkoztak? A Sátán mellétrafált? (Nem úgy ismerem)
Megjegyzem: Mt.7.18: “A jó fa nem terem rossz gyümölcsöt, és a rossz fa sem hoz jót.”
Tehát kérlek, hogy vezesd le, mert nem értem, és nem is tudom máshogy elképzelni, mint ahogy fent leírtam. Köszi,, ha megteszed!
Üdv:
Kl.
Honnan van nektek ez a mágus szó? Én eddig még egyetlen Bibliafordításban sem találkoztam vele. Mindenhol bölcseknek vannak nevezve. A bölcsesség pedig ez Isten előtt:”Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.” , “Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj;” Tehát ha valaki a Biblia szerint bölcs, akkor az Istenfélő.
Kedves Edua ! Jó téged is itt látni ! Sajnos vannak az ún. keresztény bibliai legendák (nem a szó klasszikus értelmében), mikor a rosszul értelmezett, vagy csak ismerethiányos, de leggyakrabban (ezt lesz a legnehezebb sértés nélkül megfogalmazni) rossz hitvédelmi buzgóságból, elkövetett tévedések alapján ragaszkodnak egy dologhoz, nehogy hitetlennek látszanak. Ez a napkeleti bölcsek kérdése is ilyen. Íme a válasz, egy kitűnő cikkben:
“Az evangélium a férfiakat a görög szövegben „mágoj”-nak nevezi, ami mágusokat jelent. Ez a kifejezés jelzi, hogy többen voltak, ám számukra nem lehet következtetni. Érdekes, hogy egyes őskeresztény katakombarajzokon négy, máskor pedig két mágust ábrázoltak. A IV. században Ágoston fogalmazta meg, hogy az egész keresztény világ három férfiről tud. (Három ajándék, három látogató!) Egy másik érdekesség, hogy a keleti hagyomány tizenkét emberről beszél. A Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevek már a III. században ismertek voltak, de csak a VI. században váltak közkedveltté. Néhány régi elbeszélés fennmaradt amely viszont egészen más néven nevezi őket: Hormizadhnak, Yadegerednek és Perozdhnak. Egy különös anekdota is létezik, miszerint Boldizsár király leszármazottjai uralkodnak Etiópia trónján. Mindezeket azonban nem tekinthetjük történelmileg hiteles adatoknak.
Hogyan került a hagyományba, hogy ezek a mágusok királyok voltak? Már a korai írásmagyarázatok is párhuzamba hozták Máté beszámolóját Ézsaiás próféciájával: „Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez… Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik.” (Ézs 60,3-6) A leírás több pontja is összeillik: ragyogó fény, a csillag fénye, az ajándékok, a zarándokok. Ezek szerint a zarándokok Arábiából jöttek, számuk viszont nem három, hanem ennél sokkal több volt, a tevék sokaságából ítélve. A prófécia természetesen nem elhanyagolható. De látnunk kell az ószövetségi próféciák beteljesülésénél a részleges és folyamatos beteljesüléseket. Vagyis a próféták együtt látták az időben eltérő eseményeket. Jézus első és második eljövetele is összemosódott gyakran előttük. Elképzelhető, hogy a királyok hódolata és leborulása sokkal inkább Jézus második eljövetelét jelzik. És ha királyok voltak ezek a férfiak, és Máté bizonyára ismerte Ézsaiás próféciáját is, miért nem nevezte ezeket a mágusokat királynak? Valószínű azért, mert nem voltak királyok. A másik, hogy a mágusok eljövetele szétfeszíti a zsidó felfogást. Az Ószövetségben a mágusok mindenütt kívülállnak a Jahve kultuszon, tevékenységük elítélendő, bűnös. Gondoljunk a fáraó mágusaira Egyiptomban (2Móz 7,22), vagy Nebukadneccár álomfejtőire Babiloniában (Dán 2,5). Már Jézus Krisztus születésekor megmutatkozik, hogy Ő nemcsak egy nép, Izrael megváltójaként jött el, hanem az egész világ üdvözítőjeként. Miközben a zsidó papok, írástudók ismerve a próféciákat nem térnek meg (Mt 2,4-5), Heródes király pedig a gyermek megölését tervezi, pogány emberek hódolnak a megszületett Messiás előtt. Elgondolkodtató és megdöbbentő ez a leírás. A papoknak hiába volt vallásuk, ismeretük, ez nem segítette őket helyes felismerésre, addig azok a férfiak, akik Istentől távol éltek, hamis kultuszokat követtek, de szívük mélyén az igazságot keresték, eljutottak az Úr Jézusig. Ma is így van ez. A Szentírás nem a csillagjóslást és egyéb okkult praktikákat legitimálja, hanem kimondja, hogy Isten hatalmas, és ha az ember őszintén keresi Őt, az megtalálja, mégha kultúrája, neveltetése, háttere miatt rossz úton indul is el. Az Atya kész a pogány gondolkodás elemei révén is elvezetni az embert Fiához, akit azért küldött, hogy megváltsa az emberek életét a hiábavaló gondolkodásból. Messzire vezetnek ezek a felismerések, amiket érdemes továbbgondolni XXI. századi keresztényeknek is.
A mai kutatások szerint ezek a mágusok Zoroaszter-hitű, méd papok lehettek, akik a papi hivatás gyakorlása mellett álomfejtéssel is foglalkoztak. A Zoroaszter vallás teljesen pogány kultusz, amely a Kr.e VI-VII. században keletkezett Perzsiában, a mai Irán területén. Egy istenhitet vallanak ma is. Istenük neve: Ahura-Mazda. A világot dualisztikusan fogják fel: számukra a jó és a rossz két egyenértékű erő. Ugyanakkor létezik a vallásban a messiás-várás. Talán éppen ezért keresték ezek a mágusok a Megváltót. A Mindenható Isten pedig továbbvezette őket saját vallásuk homályos és torz elképzelésein, és eljuttatta őket a teljes igazságra. Elképzelhető az is, hogy zsidó gyökereik voltak, és a fogság ideje óta tartózkodott családjuk „Napkeleten”. Ha ez az igazság, akkor vallásuk szinkretista volt, összemosták a júdaizmus és a zoroasztrizmus tanait. Miért szerepel a magyar fordításban a bölcs kifejezés? Azért, mert ezek a mágusok a király tanácsadói voltak, akik a csillagjóslás, jövendőmondás mellett értettek a kor tudományához is.”
Köszönöm Arpiel. Kb. így is gondoltam, ahogy írod, hogy keresztény bibliai legendákból (emberi spekulációból).
—————————————————————————–
Nem csak a magyar fordításban vannak bölcseknek nevezve, hanem a(z összes) többiben is.
Miért kell erőltetni, hogy pogányok/okkult vallásúak voltak? Istennek régen sem csak zsdó emberei voltak. (Pl. Jethró)
Edua, szerintem te erőlteted azt, hogy egy bölcs, csak zsidó ószövetségi vallású lehet. Te el tudod képzelni, hogy egy okkult és más kultúrájú országban, sokáig (évszázadokon át), minden komoly kapcsolat és isteni kijelentés (próféta) nélkül, főleg azokban az időkben, mikor Izrael sem kapott prófétai szót évszázadok óta, majd megmarad pár bölcs az ószövetségi Istentiszteleti rendben, mikor a zsidók se nagyon tudták ezt teljesíteni ? Én nem. Na ez az a keresztény ábránd (naivitás) amiről beszéltem. Önjelölt Isten és hitvédelem, minden alap nélkül. Szerintem a te hitednek sem erre van szüksége, hogy megálljon. 🙂
Arpiel, én éppen levezettem a zoroasztizmus lehetséges eredetét, amikor Zarathustráról írtam.
Ő éppen az idő után élt, amikor a nagy- és kispróféták működtek az asszír, babiloni és perzsa birodalmak idején, és mivel Zarathustra összeollózta az általa alapított vallást (ezt maga a wikipedia is írja), nyilván a judaizmust is alapul vette, mert (mint szintén levezettem) a judaizmusnak is jelentős hatása volt a terület kultúrájára, a zoroasztrizmus messiásvárás is ebből adódik.
(Judaizmus alatt természetesen az Örökkévaló (JAHVE) tiszteletét, imádatát értem, nem azt a keverékkultuszt, amit a bálványimádással keverve hoztak létre a zsidók az áldozóhalmokon, mert annak lett a következménye a száműzetés, mint tudjuk.)
Teljesen esélyes, hogy a bölcsek tisztában voltak a saját kultúrájuk divatos vallásának az eredetével. Ezt javaslom Neked is, kezdd Zarathusztra életével.
Azt én is gondolom, hogy ő egy okkult valaki volt, és az általa létrehozott vallás is az.
De azokra, akik imádni szeretnék a ZSIDÓK Királyát, azt állítani, hogy okkult valakik, így önmagában egy paradoxon.
Ha abból kiindulva állítja valaki, hogy a kultúrájuk vallása okkult, ezért ők is azok, az meg egy durva általánosítás, és hibás érvelés.
Gyümölcsei alapján Heródestre és az őt tanácsoló írástudókra előbb merném mondani, hogy okkult, sátáni, gonosz – már csak azért is, mert Jézus is megtette.
“Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt.7.15-20.)
“egy bölcs, csak zsidó ószövetségi vallású lehet”
“megmarad pár bölcs az ószövetségi Istentiszteleti rendben”
Apriel, ezt nem állította egyikünk sem. Ábrahámot sem a vallásos cselekedetek és liturgikus istentiszteleti szokások miatt fogadta el Isten. Sem Melkisedeket. Sem a parázna Ráhábot. Sem a moábita Ruthot. Sem Jóbot. Sem a szír Naámánt. Sem a perzsa Ciruszt (Ezsdás 1. vö. Ézs. 44. és 45.). Még a babiloni Nabukonodozort is eredményesen tanította az Örökkévaló (Dániel 4.). Folytassam a sort? Napkeleti bölcsek? Samáriai asszony. A római százados, akinek a szolgája beteg volt (Lk.7.) A római százados Jézus keresztjénél. A római Kornéliusz. Vagy nem jól látom?
Egyébként: “A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Zsolt.111.10, Péld.1.7., Péld.9.10.). A “napkeleti bölcsek” kifejezésnél a “bölcs” inkább titulus, de én ezt már írtam.
Kedves Arpiel, én pont az ellenkezőjét írtam, mint amit rám akarsz fogni. Remélem, hogy csak egyszerűen szövegértési gondjaid vannak és nem szándékosan csinálod.
“Te el tudod képzelni, hogy egy okkult és más kultúrájú országban, sokáig (évszázadokon át), minden komoly kapcsolat és isteni kijelentés (próféta) nélkül, főleg azokban az időkben, mikor Izrael sem kapott prófétai szót évszázadok óta, majd megmarad pár bölcs az ószövetségi Istentiszteleti rendben, mikor a zsidók se nagyon tudták ezt teljesíteni ? ”
Már ne is haragudj, de ez most hogy jön ide? (Mármint az ószövetségi Istentiszteleti rend?
Ami meg a dolog többi részét illeti: Bárkinek bármikor bármilyen körülmények között lehet Istennel komoly kapcsolata próféták meg Izráel nélkül is. Pl. Ábrám, Jób, Jethró. Aki Őt keresi, az megtalálja. Mindig. Ez nem függ semmiféle istentiszteleti rendtől. És ez nem keresztény ábránd (naivitás), ahogy Te állítod, hanem a valóság.
És igenis az én hitemnek szüksége van arra, hogy tudjam, hogy Istennel nem az alapján lehet kapcsolatom, hogy milyen okkult és más kultúrájú országban, próféta nélkül, az ószövetségi Istentiszteleti renden kívül élek-e vagy sem.
Kedves Arpiel, én pont az ellenkezőjét írtam, mint amit rám akarsz fogni. Remélem, hogy csak egyszerűen szövegértési gondjaid vannak és nem szándékosan csinálod.
“Te el tudod képzelni, hogy egy okkult és más kultúrájú országban, sokáig (évszázadokon át), minden komoly kapcsolat és isteni kijelentés (próféta) nélkül, főleg azokban az időkben, mikor Izrael sem kapott prófétai szót évszázadok óta, majd megmarad pár bölcs az ószövetségi Istentiszteleti rendben, mikor a zsdók se nagyon tudták ezt teljesíteni ? ”
Már ne is haragudj, de ez most hogy jön ide? (Mármint az ószövetségi Istentiszteleti rend?
Ami meg a dolog többi részét illeti: Bárkinek bármikor bármilyen körülmények között lehet Istennel komoly kapcsolata próféták meg Izráel nélkül is. Pl. Ábrám, Jób, Jethró. Aki Őt keresi, az megtalálja. Mindig. Ez nem függ semmiféle istentiszteleti rendtől. És ez nem keresztény ábránd (naivitás), ahogy Te állítod, hanem a valóság.
És igenis az én hitemnek szüksége van arra, hogy tudjam, hogy Istennel nem az alapján lehet kapcsolatom, hogy milyen okkult és más kultúrájú országban, próféta nélkül, az ószövetségi Istentiszteleti renden kívül élek-e vagy sem.
Kedves Edua. Miért érzem azt, hogy túlreagálod ezt a napkeleti bölcsek dolgot ? Ártatlan bibliai bölcsek lehettek azok a bácsik. Legyen neked a te hited szerint. De azért azt a cikket olvasd el, nekem segített. 🙂
Az alábbi dolgokat osztanám meg veletek ha megengeditek:
1: a videóban 4perc 19mp-nél arccal lefelé néző csontvázak vannak szétvettet lábbal kézzel., ( így csak anyóst temetünk) illetve néhány másodperccel előtte egy tömegsírhoz hasonló helyet mutatnak be, így egészen biztos senki nem temetkezik.Amennyiben a képek a helyszínen készültek akkor ez a cáfolat cáfolata.
2: Nukleáris fegyverek használatakor az epicentrumban az épületek állva maradnak csak le vannak “csupaszítva”.Ez persze függ a hatóerőtől. (lásd: Hirosima, Nagaszaki de a Tunguz meteor is hasonlót produkált csak az a tajgában) Ennek oka hogy a bombát a levegőben robbantják a jobb hatásfok miatt.
Még egy dolog: Amennyiben Neutron bombát robbantanak a cél felett az csak az élő erőt pusztítja az épületek csak kevésbé rongálódnak. Tehát a film készítői is rossz ellenérveket hoznak föl.
Hirtelen ennyi. Köszönöm a figyelmet.
Ami a 3királyokat illeti, némi egysíkúságot vélek felfedezni a gondolatsoraitokban. A teremtő Istenben vetett hit a teremtés óta létezik. Kétféleképpen lehet Istenhez eljutni, az Ő kinyilatkoztatása által (vagyis közli, hogy Ő van, létezik és Teremtő), másrészről (és nem másodsorban) a teremtett világ értelmes vizsgálata által. Tehát akiket tévesen pogány tömegek nevezett az Egyház, azok gyakran közelebb álltak Istenhez, mint az akkor még kislétszámú “kinyilatkoztatás-alapú” akkori választott nép, vagy a mai “civilizációs kereszténység”.
Szerintem amire te gondolsz, a teremtett világ értelmes megfigyelése által, inkább a lelkiismeret alapján való üdvözüléssel áll kapcsolatban, de ott is Isten kegyelme által marad meg az illető. Ez azokra vonatkozik, akik nem születtek bele az egykori választott népbe, és azokra akik nem hallottak Jézusról. Csak amit írsz, az közel áll ahhoz a gondolathoz, mintha bárki a világon eljuthat Istenhez a saját vallása alapján, mert olyan nincs, hogy nézünk egy más kultúrájú embert, népet, aki vizsgálja a természetet (főleg ha természeti nép tagja) és vallás nélkül való. Minden ősi, meg természeti nép vallásos volt, ma is az. Márpedig az nem vitás, hogy minden vallás (ami nem Isten kinyilatkoztatásán áll) okkultizmus. Az pedig szintén vitán felül áll, hogy mit gondol Isten az okkultizmusról és az mennyire áll meg előtte.
Köszi Feri ! Pont egy hete töltöttem le a legfrissebb verziót. Ez a kedvenc programom ! Használd te is, fantasztikus lehetőség ! Ajánlom a sík Föld hívőknek is ! 🙂
A kérdésem a következő: Honnan tudja közületek bárki hogy a cáfolat nem-e hazugság?
Az Ősi Idegenek állításainak, illetve a cáfolatban bemutatott információknak bárki utánanézhet. Sőt, kifejezetten bátorítalak, hogy tedd ezt és ellenőrizd a hitelességüket!
Spanyzer, érdekel a kérdésed.Lejjebb ugyanis, szinte egész végig erről nyitottam meg témákat.
Amikor utánanéz az ember ilyen dolgoknak, csak újabb olyan értesülésekbe botlik, melyek többnyire megint mások meglátásaira hivatkoznak.Amikor nem tudunk valamit közvetlenül megtapasztalni, mindig mások munkáitól leszünk függőek.Ezen munkák hitelességéhez mindig férhet kétség, hiszen torzíthatnak is.Akár hanyagságból, akár szándékosan.Fura, hogy ezt éppen egy konteós lapnál látják be nehezen.Amikor meg tényleg annyi energiát és időt ölsz egy ilyen misztérium kiderítésébe, rájössz, hogy valami érdemesebbre kellett volna mindezt fordítani, mert ennek a témának a felderített végeredménye nem hogy nem vezet sem az Istennel, sem az önmagaddal való harmóniához, de csak még további útvesztőkhöz irányít, melyek ellenőrzése megint egy egész embert igényel.És így tovább…
Vannak azonban olyan kérdések, melyek beutazása nem igényli azt, hogy másokra kelljen támaszkodnod.Saját magad tapasztalod meg mindig a legőszintébb válaszokat, mert Isten válaszai mindig mindenhol ott vannak, így ott vannak benned is.Isten mindannyiunk Istene, és mindannyiunkhoz azon a teljesen egyedi nyelven beszél, amit mindenki megért, mert Isten, aki bennünk lakik, mindenkit szeret.Az igazi kérdésre az igazi válasz téged fog megtalálni.
Oszkár, azért feltehetnél egy olyan igazi kérdést, amit itt említettél, aztán egyeztetünk, hogy neked és nekem mit válaszolt rá az Isten. Mit szólsz?
(Y) 🙂
Talán mindegy is, mit kérdez az ember.Fontosabb kérdés az, hogy miért azt a kérdést fogalmazta meg amit.
Oszkár, azért ennél több időt töltöttem a Varázshegyen, hogy egy ilyen választ megegyek. Érted mire gondolok.(?) Azért ügyes voltál. 🙂
Semmi Varázshegy! 🙂 Az egy önismeretre utaló mondat, úgyhogy nyugodtan megeheted.Csak tálald a saját szád íze szerint.Jó étvágyat!
Így is fogalmazhattam volna ugyanazt a kérdést: ki fogalmazta meg azt a kérdést? Vagy egy másik alapvetőség: őszintén van-e megfogalmazva az a kérdés?Lássuk, mit válaszol mindezekre neked az Isten.Azonban, hagyjuk azt az egyeztetést.Egy ilyen igazi kérdés, ahogy te fogalmaztad, annyira bensőséges és alapvető választ szül, hogy az intimitása miatt nem (vagy csak nehezen) találnánk megfelelő nyelvezetet, eszközt és formát egyeztetni.Néha a csend többet mond el.Istenről meg pláne.
Igaz Kunleány, de ez más tészta. Ez egy bonyolult és összetett kép, ami egy eseménysorozatot mesél el Jézus visszajövetele előtt. Nem hiszem, hogy ilyen csillagászati vagy már-már asztológiai módon akarja Isten bemutatni azokat a jelenségeket, amik meg fognak történni. Ráadásul biztos nem ez év szeptemberétől ! Eleve ez a kép biztos, hogy az antikrisztus 7 évének második felében lesz. De az antikrisztus még nem jött el, és nem is valószínű, hogy ebben az évben elkezdi az uralkodását. A te hasonlatod olyan, mintha Isten az égen eljátszotta volna különböző csillagképek és bolygók mozgásával, együttállásával a Messiás földi életét. Eleve a mai embereknek (hívők) majdnem halvány fogalmuk sincs a csillagászati alapokról. Nem hiszem, hogy Istentől elvárás lenne (nincs ilyen ige) a csillagászati alapok ismerete, és a csillagos ég rendszeres észlelése, hogy idejében felismerjék ezeket konstellációkat. Ezt pont az asztrológusok teszik ! Meg legfeljebb én csinálom, egy hete vettem távcsövet, de én amatőr csillagász volnék vagy mi. 🙂
Vagány dolog úgy beszélni, mintha tudnád a jövőt… Szerintem egy csillagképet felismerni az égen nem olyan nagy ügy, manapság elég sok információ hozzáférhető kis energiabefektetéssel. De ha épp nem látom a saját szememmel a csillagképet, nem lesz semmi. Ez maximum egy jel (az Ige is annak nevezi), és kétségkívül ritka jelenség.
Viszont azt majd biztosan észre fogja venni inden érintett, amikor a “sárkány” üldözni kezdi az “asszony többi gyermekeit”, meg talán azt, amikor a “Fenevad” meg a “Vadállat” megjelenik. Ezek fogják bizonyítani, hogy a szeptemberi égi jel azt jelentette-e vagy nem. Addig pedig javaslom, maradjuk annyiban, hogy majd meglátjuk.
A csillagok járását senki ember nem befolyásolhatja, ez a Teremtő saját privilégiuma. Ha Neki úgy tetszik, hogy jelez vele, nem számít, hogy valószínűnek tartod-e vagy nem. Egyébként a betlehetmi csillagra sem Júdeában figyeltek fel, hanem valahol keleten, még a király aktulális írástudói sem, pedig az ismeret birtokában voltak… Van olyan ritka ez a szeptemberi csillagegyüttállás, hogy ha nem is Te, de más csillagokkal foglalkozók lehet, hogy felfigyelnek rá, és megkeresik az értelmét, nem tudhatod. Nem a Te ügyed, legfeljebb csak figyelemmel kísérheted, más dolgod nincs vele, és nekem sincs még azon kívül hogy készen várakozunk.
Kedves Kunleány ! Nem figyelsz rám ! Nem rajtam van a hangsúly, hanem amit mondok. Akkor nem lenne ez a szokásos, olyat adni a számba, amit nem mondtam. Nem írtam hasonlót sem, hogy talán bármi ember vagy emberi dolog befolyásolhatná a csillagok járását, főleg hogy a csillagok járása nem létezik, ez csak egy látszólagos jelenség, a Föld forog, kering. A szeptemberi együttállásról annyit, hogy semmilyen csillagász, se amatőr, se profi nem tud róla, de ha elmondaná neki az a néhány lelkes fantaszta, hát nem is tudom mekkorát mosolyognának. Ismét másodjára belinkelem neked meg Feri bácsinak is ezt a linket, mely a legjelentéktelenebb észlelési jelenséget is tartalmazza az ez évi csillagászati almanach mintájára. Jobb lenne, ha meg is néznétek amit mutatok, de még magatoktól is utánanézhettek a magyar csillagász szakmában, hátha találtok más érdekességet is, mert van bőven !
http://csillagaszat.taracsak.hu/esemenyek.cgi?ev=2017&ho=1&nap=5
Kedves Árpiel!
Ajánlom figyelmedbe az alábbi programot, csak mint amatőr csillagfürkésznek, szerintem tök jó dolgokat lehet benne megnézni:
http://www.stellarium.org/
Másodpercről másodpercre a teljes eddig feltérképezett világegyetem üstökösökkel, csillagokkal, bolygókkal, stb…
Feri
Szeretnék figyelmedbe ajánlani egy másik, a legismertebb és legtöbbet használt, profi csillagászati jelenségnaptárat, ezt korábban elfelejtettem. Ott be tudod állítani a pontos időpontot és meg tudod nézni a jelenségeket (szeptember 23.)
http://www.mcse.hu/jelensegnaptar/
Köszi, megnéztem. Nagyjából látható rajta, de nem túl részletekbe menő. Ha ezt profinak mondod, akkor nézd meg amit fent ajánlottam. Akkor az extra-super-dupper profi. :)))) Szerintem nem csalódsz. Persze összetettebb program, kicsit többi idő kell telepítéshez, használatának megismeréséhez, de megéri.
Bye! 🙂
Feri, bocs de ezt a linket Kunleánynak ajánlottam (persze neked is), mert ő gondolta, hogy szeptember 23.-án valami nagyon különös csillagászati esemény lesz látható. Ez a Szűz csillagképben lévő Jupiter együttállás Magyarországról nem is lesz látható, mert a Nappal együtt lemegy. 😀 A Stelláriumot meg használom, írtam is egy köszönetet. 🙂
“a mai embereknek (hívők) majdnem halvány fogalmuk sincs a csillagászati alapokról” – írod.
Az Ige mondja: “Láttaték nagy jel az égben” – valaki, aki ért hozzá, bemutatja, jelzi a többi embernek. Én sem gondoltam volna, hogy azon a napon lesz valami, eszembe sem jutott, de a csillagászathoz értők megláttatják velem. És oda is fogok figyelni. Tehát én is a “meglátjuk” pártiak oldalán állok.
Kedves Feri ! Nem nagy erényem a türelem, de köszönöm, hogy megedzetek benne. Tehát még egyszer. János a Jelenések könyve szerint egy elragadtatásban avagy jelenésben kapott képeket a Mennyből amik szimbólumok formájában mutatta meg az eljövendő eseményeit. Tehát nem a jövő csillagászati jelenségeit mutatta meg neki Jézus, mint egy NG dok filmben. Ezt írja János: “És láttaték nagy jel az égben:…..” meg azt, hogy: “Láttaték más jel is az égben,….” Még csak nem is láték, hanem láttaték. Remélem érted a különbséget. Neki mutatta meg Jézus jelképesen a jeleneteket, hogy aztán majd idejében a Szent Szellem kifejtse. A szeptemberi együttállásról meg annyit, hogy semmilyen csillagász, se amatőr, se profi nem tud róla, de ha elmondaná neki az a néhány lelkes fantaszta, hát nem is tudom mekkorát mosolyognának. Neked is ajánlom figyelmedbe az ez évi csillagászati jelenségek naptárát, különös tekintettel a szeptember 23.-ára.
http://csillagaszat.taracsak.hu/esemenyek.cgi?ev=2017&ho=1&nap=5
http://csillagaszat.taracsak.hu/esemenyek.cgi?ev=2017&ho=1&nap=5
Arpiel! Semmi gond, szerintem ez nem üdvösség kérdés, hogy kíváncsi vagyok a szeptember 23-i asztronómiai eseményekre, sem nem az üdvösségi kérdés, hogy Téged ez nem érdekel.
Teljesen igazad van és egyet is értek abban, amit fent írsz, tehát a prófécia lényege nem a csillagokban való megjelenés lesz. DE. Én úgy látom, a legtöbb prófécia több síkon is megvalósul. Szerintem ezzel Isten a nagyságát mutatja meg, hogy az ő tervét mindenbe beleírja. Számokba, csillagokba, valódi megtörténésekbe. Asztrológia nem egyenlő asztronómia.
Ez itt sem Kunleánynak, sem nekem nem hit kérdés, hanem érdekesség, amire odafigyelünk. A lényegi része valóban nem a csillagok szintjén fog megvalósulni.
bye! 🙂
Ida kedves, hadd sugjag egy kicsit , mert azt látom, hogy az a “szent szellem”, akit egyébkét oly gyakran a szàdra veszel és másoknak is ajánlgatsz, nem teszi. A válasz a dillemádra a “zsi-dó” ill. a “zsi-dok” szakaban értelmezésében van.
Voltak és vannak Ábrahám: 1.biológiai leszármazottai
és voltak/vannak Ábrahám:
2. szellemi leszarmazottjai…..fiai. Lehet, hogy két féle zsi-dó létezik és ír a Biblia csak te eddig nem vetted észre? Ha meg két féle zsid-dó volt/van, akkor tessék e szerint jobban odafigyelni, amikor az Írást próbálja értelmezni és akkor remelhetoen letisztult a kép.
Ehhez először persze az kell, hogy az admin jóváhagyja a hsz-om.
🙂 🙂 Bizony – bizony , Adrian! Ezt ( a jeremiási és egyéb igeverseket) is írja a kanonizált Biblia, meg azután azt is írja ( sőt még többet is…) , amit ön említ…. Sőt, azt is, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta érte, hogy aki hiszen benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen… Meg azt is, hogy azért nem teljesen úgy van, mert senki nem mehet Jézushoz, ha az Atya nem vonzza… És, hogy csak az megy Jézushoz, aki az Atyától hallott és tanult….
Vagy, azt is írja, hogy azért beszélt példázatokban, hogy csak azok értsék meg, akiknek megadatott…. Meg az is, hogy aki hallja az Isten országára vonatkozó igét, de nem érti (!!!!), elmegy a Sátán és kikapja azt igét a szívéből, hogy ne térhessen meg….
Vagy azt is írja , hogy pl a zsi.dók megkeményítettek , hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsa őket az Úr/Jahve… De, még azok is idetartoznak, akik nem lettek az örök életre választva, mert éppen a hosszú tűrését akarja rajtuk bemutatni a szellemi fejedelemségeknek…. stb…stb…stb… 🙂
Szóval kedves Adrian, én mindent “észrevettem”… Azt is, hogy ( részemről hála Istennek) nem ugyanaz a Szellem munkálkodik önben és bennem…
“Szóval kedves Adrian, én mindent “észrevettem”… Azt is, hogy ( részemről hála Istennek) nem ugyanaz a Szellem munkálkodik önben és bennem…”
Na látja, ebben most egyetértünk…., bizony, bizony.
Szerintem az nem jó ha nem ugyanaz a szellem munkálkodik bennetek. Ha mindketten újjászülettetek Jézusban, akkor ugyanaz a szellem ! Egy teológiai látás eltérésén nem múlik a szellem.
Nem is a teológiai látás különbözősége ( ami nagyban függ a kijelentett (!) ismeret nagyságától és mennyiségétől és szellemi megtapasztalásoktól..) az ami ( elsősorban) meghatározza azt, hogy ki milyen szellem által született , hanem ama szellem gyümölcsei.
Gal. 5,18—–Gal. 5,26, Mát. 7,15 —Mát. 7,16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?… stb
( Hiszen a kanonizált Biblia szerint lehet e világ Szellemét is venni, sőt más evangélium más Jézust hirdet, és más szellemet vesz vele az ember , Aki nem a Szent Szellem…
2 Kor. 11,4 Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.
Gal. 1,6 Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok. Gal. 1,7 Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
Gal. 1,8 De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok.
( Csak “érdekességként” megjegyzem, ezeket akkor mondták amikor zsi.dók mentek “evangelizálni és tanítani” a keresztényekhez …. (!) Azután, amikor az apostolok “elmentek” jöttek a ragadozó farkasok, akik nem kedveztek a nyájnak, illetve támadtak férfiak, akik veszedelmes eretnekségeket ( konkolyt) vittek a tanba, ami miatt az igazság útja káromoltatik…. És ami most együtt nő az életadó mag termésével…., stb)
Ida,
“Sőt, azt is, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta érte, hogy aki hiszen benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen… Meg azt is, hogy azért nem teljesen úgy van, mert senki nem mehet Jézushoz, ha az Atya nem vonzza”
Te ezzel a szöveggel hirdeted a megváltást, az evangéliumot a hitetleneknek? És mit mondanak rá?
Adrian! Változtat valamit azon a tényen, hogy ez is, meg az is, meg amaz is oda van írva, hogy ki hogyan hirdeti az evangéliumot?
Ida, te valamien gyógyszereken vagy esetleg? Csak mert nagyon összevissza firkálsz. Komolyan kérdezem.
Bár elég szomorúan, de az admin ezt is átengedte 🙁
Az admin nagyon jó fej.Veszélyesen kedves ember… Vajon mit lehetne tenni a vigasztalására?
Kedves Ida ! Jó téged újra látni itt. Az már kevésbé szerencsés amit írtál. Mivel a kérdésed nem őszinte, hisz te is tudod jól rá a választ, és nem is tartozik a témához, nem válaszolnék a kérdésedre. 🙂
Mármint hogy gondolod, hogy nem őszinte a kérdésem? Pontosan mivel vádolsz? Továbbá ahhoz témához tartozik, amit Neverendnek írtál te…
Kérdésem az volt, hogy az ószövetség (!) szerint pontosan mikor fog megköttetni a zsi.dókkal az újszövetség az Úr/Jehova által? ( Segítek, Jer. 30,1-31-végéig, Jóel, stb…) Érdemes lenne ezeket az igeverseket átelemezgetni….
Az biztos hogy az Úr Jézus Krisztus személyével. De hogy azt a pillanatot vegyük annak, amikor a Szentlélek által fogant Mária méhében, vagy a kereszthalál pillanatát, netán a FELTÁMADÁS – a győzelem – eseményét … Szerintem ez ugyanolyan találgatás vagy elmélet-szülő ötletelés, majd végsőkig kardoskodás a saját véleményünk mellett, mint amikor az Eljövetel idejét akarjuk meghatározni.
Teljesen mindegy, hogy mikor történt, a lényeg, hogy Ővele történt. Teljesen mindegy, hogy mikor jön el Jézus ahogyan az angyal mondta: “ahogy láttátok felemelkedni, úgy jön el” a lényeg, hogy KÖZEL van 🙂 és a jelek egyértelműen az idő közeledésére mutatnak.
Ez pedig egyedül azért fontos, hogy legyen a lámpásunkban elég olaj, amikor kiáltás hallatszik az éjszakában hogy jön a Vőlegény !
(Y)
Évi, a kérdés az volt, hogy az ószövetségi ! igeversek szerint , pontosan mikor fog megköttetni a zsi-dókkal ( Izrael házával) az újszövetség. ( És ezt ugyan nem kérdeztem, de azért még az is érdekes ( sok minden egyéb mellett) , hogy pontosan mikor is fog a zsi.dókra az Úr Lelke kitöltetni…. )
Egyébként senkit semmilyen ötletelésre, és “végsőkig kardoskodásra” nem buzdítottam, csak arra, hogy olvassa el, hogy pontosan mit ír erről a Biblia!
Bocs, rosszul olvastam. Természetesen akkor, mikor a Messiás eljön hatalommal és dicsőséggel. Pontos időpontot nem tudok. Szerintem valamikor 2026 és 2032 között. 🙂
Na mármost, akkor mi milyen szövetségben élünk, és kivel kötöttük azt? Kit elégített ki Jézus a bűnökért való véráldozatával, és vitt át bennünket az ő Atyja országába? Továbbá, szoktad, szoktátok néhányan mondani, hogy a törvény már nem érvényes, eltöröltetett…., stb… Viszont az “újszövetségi” levélben meg az van írva, hogy aki körülmetélkedik ( belép az Úrral/Jehovával való örök szövetségbe, aminek ugye az a jele…1 Móz. 17,1-1 Móz. 17,10 Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok. 1 Móz. 17,11 És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.), az köteles a teljes Törvényt betartani, és annak a Krisztus semmit nem használ. Na most, ha a Törvény már nincs érvényben a földön sehol, mert eltöröltetett, akkor hogyan lehetséges az, hogy ha valaki körülmetélkedik, akkor attól továbbra is számon kérik majd a teljes Törvény betartását? És, ha az Izrael házával való újszövetség ( az ószövetségi igeversek szerint ) csak az Úr napja után fog megköttetni, akkor rájuk nem e még az ószövetség törvényei a kötelezőek?
Kedves Ida !
Sajnos offba kell menni ezzel a témával, de mivel ez a legnagyobb zavar talán az egész kereszténységben, fontos tisztázni. Azt írod: “az köteles a teljes Törvényt betartani, és annak a Krisztus semmit nem használ.” Nem tudom ezt honnan vetted, de ez totális tévtanítás, hazugság. Az ószövetség és a törvény (613) nincs érvényben, senkinek ! Az újszövetség nem úgy adatott, hogy azért alternatívaként megmaradt párhuzamosan, mintegy konkurens másik, korábbi szövetség is. Az újszövetség tökéletes, a korábbi nem volt az ! “Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erőtelen és haszontalan, Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, a mely által közeledünk az Istenhez.” (Zs.dó 7, 18-19) Az újszövetség örök, az ószövetség ideiglenes volt. “Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.” (Zs.dó 8,13) Írod: “Na most, ha a Törvény már nincs érvényben a földön sehol, mert eltöröltetett, akkor hogyan lehetséges az, hogy ha valaki körülmetélkedik, akkor attól továbbra is számon kérik majd a teljes Törvény betartását? És, ha az Iszrael házával való újszövetség ( az ószövetségi igeversek szerint ) csak az Úr napja után fog megköttetni, akkor rájuk nem e még az ószövetség törvényei a kötelezőek?” Nem ! Én az Ábrahám fiainak (nem a zs.dóknak) összegyűjtéséről, helyreállításáról, megtéréséről beszéltem, az lesz Jézus eljövetelekor. Az újszövetség nem kollektívan működik, de a “zs.dó nép” esetén lesz újra szolgálatuk testületileg, mint kiválasztott népnek, a milleniumban. De ma ugyanazon úton, az egyetlen úton lehet üdvösséget kapni nekik is, Jézus Krisztuson keresztül. A körülmetélkedést Pál nem hagyta jóvá, “Krisztusban semmit nem használ”, de mivel a törvény része, nincs érvényben az sem. Olyan ez, mint most ez az óraátállítás. Már később van egy órával, mint két napja téli időszámításkor. Ezt el lehet fogadni, vagy úgy csinálni, mintha mi sem változott volna. De attól még kirúgnak a munkahelyedről, ha minden nap késel egy órát. A példa azért is jó, mert remélhetőleg ez volt az utolsó óraátállítás (a nyári időszámítás lesz fixálva végleg) ! Ez a káosz nagyban köszönhető az ún. keresztény c.onizmus átkozott hatásának, a sátán zsinagógája tett arról, hogy totálisan félreértsék és félremagyarázzák a kérdést, illetve notóriusan összekavarják a két szövetséget. Ajánlok neked egy tanítót, aki világosan és tisztán érti, és tanítja ezt. Ő Dr. Arnold Fruchtenbaum, aki ráadásul nem csak karizmatikus, de zs.dó is. Idézet tőle: “A mózesi szövetség volt az alapja a törvény korszakának. Ez volt az egyetlen feltételes zs.dó szövetség, és a Messiás halálával végleg véget ért (Róma 10:4, II. Korinthus 3:3-11, Galátzia 3:19-29, Efézus 2:11-18, Zsidók 7:11-12,18). Ebből adódóan tehát a mózesi törvény már nincs érvényben. A próféciákban már azelőtt látható volt, mielőtt a Messiás meghalt volna, hogy megszabadítsa a zs.dókat a törvény büntetésétől, hogy a törvény érvényét veszti (Jeremiás 31:32).” Le kellene már venni azokat a cenzúrás szavakat (zs.dó) 🙂
http://bibliatanitasok.hu/sites/default/files/BibliaIskola/pdf/MBS021hu.pdf
Szerintem a Galáta 3-at elolvasva nehéz nem érteni, hogy mi a helyzet ma.
Sajnos csak angolul van meg, de azért ideteszem ezt a linket, mert Chris White nagyon érthetően és alaposan végigmegy a kérdésen: https://www.youtube.com/watch?v=BES9xTC0f4I&t=23s (a cím kicsit megtévesztő)
Kedves Árpi!
Ennél sokkal több zavar van a kereszténységben, mint amit említesz. De, sebaj, a Szent Lélek az, aki elvezet bennünket az igazságra, és nincsen olyan titok, amely ki ne jelentetnék… ( Meg ne kérdezd kérlek, hogy ezt honnét veszem…! 🙂 )
” Azt írod: “az köteles a teljes Törvényt betartani, és annak a Krisztus semmit nem használ.” Nem tudom ezt honnan vetted, de ez totális tévtanítás, hazugság…”
Gal. 5,2 Ímé, én Pál mondom néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ.
Gal. 5,3 Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.
“Írod: “Na most, ha a Törvény már nincs érvényben a földön sehol, mert eltöröltetett, akkor hogyan lehetséges az, hogy ha valaki körülmetélkedik, akkor attól továbbra is számon kérik majd a teljes Törvény betartását? És, ha az Iszrael házával való újszövetség ( az ószövetségi igeversek szerint ) csak az Úr napja után fog megköttetni, akkor rájuk nem e még az ószövetség törvényei a kötelezőek?” Nem ! Én az Ábrahám fiainak (nem a zs.dóknak) összegyűjtéséről, helyreállításáról, megtéréséről beszéltem, az lesz Jézus eljövetelekor. ”
?????? A kérdés az volt – amire válaszoltál is- , hogy az ószövetség szerint, pontosan mikor köttetik meg az Úr/Jahve újszövetsége Izrael házával, a zsi.dókkal…?!
Jer. 31,31 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
Jer. 31,32 Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
Jer. 31,33 Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
“Ajánlok neked egy tanítót, aki világosan és tisztán érti, és tanítja ezt. Ő Dr. Arnold Fruchtenbaum, aki ráadásul nem csak karizmatikus, de zs.dó is.”
Ismerem, de én inkább azt ajánlanám, hogy te magad elmélkedjél a kanonizált bibliai igeverseken Szent Lélek által …..
Pl, ezt is mondja az ószöv a zsi.dóknak:
Hós. 3,4 Mert az Izráel fiai is sok ideig maradnak király nélkül, fejedelem nélkül, áldozat nélkül, szoborkép nélkül, efód nélkül és theráfok nélkül.
Hós. 3,5 Azután megtérnek Izráel fiai és keresik az Urat, az ő Istenöket, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve folyamodnak az Úrhoz és az ő jóságához az utolsó időkben.
Ezék. 11,15 Embernek fia! a te atyádfiai, atyádfiai, a te rokonaid és Izráel egész háza együtt azok, a kikről Jeruzsálem lakói ezt mondják: távozzatok el az Úrtól, nékünk adatott ez a föld örökségül.
Ezék. 11,16 Ezokáért mondjad: így szól az Úr Isten: Mivelhogy távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomul rövid időre a tartományokban, a melyekbe mentek.
Ezék. 11,17 Ennekokáért mondjad: Így szól az Úr Isten: Egybegyűjtelek titeket a népek közül és együvé hozlak titeket a tartományokból, a melyekben szétszórattatok, és adom néktek Izráel földjét.
Ezék. 11,18 És bemennek oda és eltávolítják minden ő fertelmességeit és minden útálatosságait ő belőle.
Ezék. 11,19 És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testökből, és adok nékik hússzívet;
Ezék. 11,20 Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök.
Magyarul: Sokáig lesznek számkivetésbe, szétszóratva a népek közé – amikor se áldozat, se templom, se semmi dolog nem lesz, ami a zsi.dó vallási ceremóniákhoz kell, de ez alatt az idő alatt maga az Úr/Jahve lesz a templomuk…. És, azután, a jeremiási próféciák alapján….
Amikről jelen poszt alatt írogatok, nemigen térnek el az eddig felvetett témától.Inkább egy másfajta (léptékű) megközelítésről van szó.Ha itt nem ismerjük fel az idők jeleit, akkor ugyan hol?Amennyire én azt jól gondolom, ez a weboldal éppen azért van, hogy belepillanthasson az ember ezekbe a jelekbe és időkbe.Legalábbis, amennyiben őszintén fordul valaki ezekhez az időkhöz és jelekhez, és amennyiben valaki tényleg ezeket az időket és jeleket szemléli, nem pedig valami egészen mást.Nem mintha bármi mást is szemlélhetne az ember, hiszen mindig mindenhol csak az idők jeleivel találkozhatunk.Már csak fel kéne ismernünk szemléletünk és szemlélésünk tárgyát.Nincs is semmi könnyebb ennél ezen a világon.Annak ellenére (vagy talán inkább éppen azért), hogy az idők és a jelek amennyire képlékenyek és folyamatosan változóak, éppen annyira szilárdak, örökkévalóak és változatlanok.Együtt mind a kettő igaz, de önmagában egyik sem.Szóval, az idők jeleit figyelő őszinte szem számára ez a két véglet mindkettőt jelenti, ahogy ugyanakkor, egyiket sem…
Ráadásul, mindezeknek Bibliai alapja van.
“Tükör által látunk homályosan.”(‘Kor.13:12) És Jakab apostol is tükörről beszél.Méghozzá, nem is akármilyen tükörről!Hanem tükörről, “mint a szabadság tökéletes törvényéről”.(Jakab apostol levele 1:25) Aki azt mondja magáról, hogy meg tudja különböztetni magát ettől a tükörképtől, az sajnos téved.Ez ugyanis egyrészt lehetetlen, másrészt nincs különbség önmagunk és a szabadság tökéletes törvénye között.Ne legyünk “feledékeny hallgatók”! Ne felejtsük el, mit is látunk a tükörbe nézve.Mi vagyunk a tükörkép, ahogyan mi vagyunk az is, aki a tükörbe belenéz.Nincs* semmi különbség.Ahogy mi magunk vagyunk az előbbi “nincs” is.
“Mert semmi sem szakíthat el minket a Jézus Krisztustól.”(Pál levele a rómaiakhoz 8:38,39).Még mi magunkat sem szakíthatjuk el magunkat Tőle… Mi vagyunk a tükörkép és mi magunk vagyunk az is, aki a tükörbe belenéz.Ugyanakkor, egyik sem.MI VAGYUNK A NEMLÉTEZŐ TÜKÖR.Nem térünk sem jobbra, sem balra.Köztes állapot vagyunk, egy igazi örökkévaló átmenet a halandóság és a halhatatlanság között vezető végtelen úton. “Az igazság útján járok, és az igazság ösvényének KÖZEPÉN…”, mondja Jézus, akiről tudjuk, hogy az Út maga.(Példabeszédek 8:20) Mindegy melyik irányba haladunk ezen az úton, de a szembeeső irányok egymással szemben álló képeket mutathatnak.
Ez az Út maga az Alfa és az Omega, a kezdet is, meg a vég is……….ugyanakkor egyik sem, hanem a “közbeeső” összes többi, végtelen számú lehetőség is egyszerre.Nem mondhatom meg neked, hogy ez mit jelent, és senki sem mondhatja meg ezt a másiknak, mert Isten ennyire, de aztán tényleg ennyire személyes ügye és jóakarója mindenkinek.És ez valami olyasmi, ami mégsem szakít el minket egymástól, hanem csodálatos módon, összeköt mindannyiunkat.
Mi vagyunk az idők, és mi vagyunk annak az összes csodálatos jele is.Mi vagyunk a szemlélő és maga a szemlélet, mi vagyunk a hívők és maga hit is egyben, és mi vagyunk az érzés, meg az is, aki érez.Röviden: a Vagyok.
A betű nélkül, amely pedig megöl, nem létezhetne a lélek (szellem) sem.Legalábbis, így van ez legtöbbünk számára.Legtöbbünk nem pásztor Isten legelőjén Isten szabad ege alatt, hogy angyaloktól kapjuk az idők közvetlen jeleit az éppen ma születő csecsemő, ember-Megváltóval kapcsolatban.Ugyanígy, legtöbbünk nem is Simeon.És nem is vagyunk Anna, aki egy emberi csecsemőben ismerte fel a mindenható Megváltót.Ennyi.Pétert kivéve, az összes többi analfabéta csecsemő korában ismerte fel Őt… A többieknek pedig Isten megteremtette a betűt, mintegy tükröt, ami aztán miértünk és a megváltásunkra, megölte Annak Halhatatlan Fiát.Mi pedig ezt a tükröt szemléljük.Isten Jézusnak adta ezt, Ő pedig nekünk szolgálva, átszolgáltatta számunkra.Ha meg akarjuk tartani, elvész, ha átengedjük magunkon, az talál meg minket… Érdekes.Olyan ez, mint a villámcsapás.Ha nem vagyunk “leföldelve”, ha nem folyik át rajtunk szabadon, egészen biztosan megöl.Hiszen, “a mi Istenünk a megemésztő tűz…” – hát igen, csak éppen nem kiszámíthatatlan.Isten nem csak a megemésztő tűz, hanem maga a villámhárító, ha egyben felismerjük Benne azt is, Aki sem szóba, sem betűbe nem foglalható. “Sem halál, sem élet nem szakíthat el Tőle.” Kicsoda hát Ő?És kik vagyunk mi?
😮 😯 😆 😆 😆 😛 😕 😎 😡 (L) ➡ 😆 😆 :facepalm:
http://0.media.collegehumor.cvcdn.com/93/59/26b619339f371be6382ab44109afd71b.gif
“Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”
(Jézus, Máté 5:48)
Az alábbihoz fűzendően még: mind a kettő forma igaz, és mégis, egyik sem.Sosem voltunk tökéletlenek, és nem is válhatunk azzá.A kettő közötti végéremehetetlen Út tökéletes, melyre végtelen idővel ezelőtt születtünk…
https://pbs.twimg.com/media/B2xXO8LIgAAIyvU.jpg
Ha ez lenne a helyzet, szerintem a világot megteremtő, testté lett Ige ezt mondta volna és nem azt, felszólító módban, hogy legyünk tökéletesek. Ez alapján szinte minden, amit Jézus mondott értelmetlen lenne. Az Ige világos és érthető, Jézus pedig azért jött, hogy megmutassa nekünk az Atyát, nem pedig azért, hogy elhomályosítsa a képét számunkra.
Az Isteni tökéletesség véééégtelen valami… És nem csak azért, mert a világot megteremtő, testté lett Ige úgy mutatta meg valakinek az Atyát, hogy ugyanazon alkalommal mondta őt közvetlenül Istentől eredően boldognak……..és Sátánnak, mint aki “bántására” van a testté lett Igének.
Van-e Istennek képe?Homályos avagy homálytalan?Talán nem is Jézus volt az, aki képet mutatott az Atyáról, hanem valaki más…
(Máté evangéliuma 23. rész)
Jézus Isten képe. Istennek számunkra látható és felfogható képe. (János 1:18)
A Máté 23-mal azt akarod mondani, hogy Isten olyan, mint a képmutató farizeusok? Ők azt mutatták meg, hogy milyen NEM Isten.
Igen, Jézus Isten képe, míg a János 1:18 egy sor betű.Egy furcsa tükör, ami a szabadság reflexiója is lehet.Ugyanúgy, okozhat halált is.Szóval, csak ennyire egyértelmű a dolog… 🙂 Ha nem így lenne, megfogadhatnád a saját, lentebb írt tanácsod, és kikapcsolhatnád a hozzászólás funkciót, vagy csak magaddal beszélgethetnél.Ugyanebben a hozzászólásodban írtad azt, hogy “Oszkár szereti Jézust”, ahogy az előbb az utolsó mondatodban meg, kérdeztél tőlem amit kérdeztél… 🙂 Még szűk határokon belül sem tudunk egyértelműek lenni.Ezeket a rálátási lehetőségeket éppen ezért vetettem fel ennél a posztnál, ami egy olyan videó, ahol “A” és “B” megoldás tagadja egymást.Igen, Isten egyértelmű.Neked is egy, neki is egy, nekik is egy és nekem is egy… 🙂
És azt nem “csak úgy” mondtam, hogy köszönet illet téged a videó feliratozásáért, mert a téma tényleg sok embert érdekel.Ez van.Vitatkoznak a filmen.Olyan dolgokról, amikbe mi, egyszerű hétköznapi, szürke kisegerek (legalábbis, hozzájuk képest) nem láthatunk bele.Csupán többed kézből informálódhatunk, ilyen-olyan médiumok és megmondók megmondásai alapján.Nem akarok én itt összezavarni senkit, de azért az az igazi, amikor szert tehetünk egy benső ihletésre, és nem hagyjuk, hogy mások mondják meg nekünk a “frankót”.Most jelent meg egy videó, egészen friss még, amiben két fiú beszélget.Hogy a NASA mennyire ködösít E.T. ügyben.És?… Mennek a dolgok ott is pro és kontra.És közben lehetőségeket zárnának el.Mert egy csövön keresztül láttatnak dolgokat.Igen, sok-sok embert izgat ez a téma, de ez még messze nem a végállomás.Lehet egy állítás igaz, de amikor a helyzet megváltozik, akkor összeomlik a betű igazsága is.Mi az az igazság, ami nem omlik össze sosem?Remélem, senki sem hagyja, hogy ezt megmondják neki!
Oszkár, János 14-ből:
6 “Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.
7 Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.”
8 Erre Fülöp kérte: “Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.”
9 “Már oly régóta veletek vagyok – felelte Jézus -, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?
10 Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.
11 Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek.
Éva (Y)
Valamit kihagytam az előző hozzászólásomból.Szóval, igen, ne hagyja senki sem, hogy kijelentéseket tegyenek számára az igazságról.Önmagában persze, ez nem elég.Nem elég, ha nem hagyom ezt, de ne akarjam én se (te sem, ő sem, senki sem) megmondani másoknak, hogy mi az igazság és mi nem az.Így kerek a történet.
Akkor ennek megfelelően én meg azt mondom, hogy nem hagyom, hogy Oszkár megmondja nekem, hogy ne hagyjam, hogy mások megmondják nekem, hogy mi az igazság.
Én igenis hagyom. Hagyom, hogy az Igazság beszéljen hozzám például Mátén, Márkon, Jánoson, vagy éppen az itt hozzászólókon keresztül, és elvezessen a teljes igazságra, azzal, hogy közben “mindent megvizsgálok és ami jó, azt megtartom”. (1. Thess. 5:21) Senki sem él légüres térben, ahol nem hall meg semmit a saját gondolatain kívül, az viszont a mi felelősségünk, hogy megvizsgáljuk ezeket a gondolatokat és “foglyul ejtsük, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak”, legyen az a sajátunk vagy másé és “leromboljunk okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett”. (2. Kor. 10:5)
Az első mondatod megismétlése, illetve, egy “fonákjáról” való bemutatása az én utolsó mondatomnak (az előző hozzászólásomból).Szép mondat! 🙂 Nem kell, hogy figyelj rám, elég, ha észrevetted bennem, hogy szeretem Jézust.Legutóbbi válaszod további részét természetesen őszintének gondolom, noha sem Máté, sem Márk, sem János finoman szólva sem szerepel az adott videóban.Hajaz inkább arra magaslatos okoskodásra, amit inkább (hiszen ez vagyon írva), lerombolni kéne.Nos, én nem szeretek rombolni, ezért vettem elő inkább a tőlem telhető legszélesebb panorámájú Bibliai kérdéseket.Ennyire futotta tőlem, de legalább -ha visszanézed meglátod-, így folyton folyvást arról beszélgettünk, amire, előző kommented szerint, a figyelmedet szeretnéd hangolni.Látod?Amikor senkit sem akarunk meggyőzni, az őszinte mondatok hang és betű nélkül folynak át rajtunk.Észre sem vesszük.Mert nekem nagyon úgy tűnik, te most nem vetted észre.Jó társaságban nem csak az idő múlik gyorsan, de az Ige betűje is. 🙂 És amikor végre a lényegről beszélünk, olyankor nagyon nem számít, kinek van igaza.
Gabi, te elvtelenül tovább vádolsz valamivel, amit semmi nem bizonyít, ahelyett hogy megmondanád, ha már belementél ebbe a személyeskedésbe, hogy hol írtam ilyet. Addig csak egy vádaskodó hamis tanú vagy, attól függetlenül, hogy mit írtam vagy mit nem. Ez itt nem volt szokás régebben !
Elnézést kérek, teljesen OFF…
…de nem működik az email fiókom, hogy Theának elküldhettem volna… Lehet, hogy megérne egy külön posztot is, ezt majd rábízom, mindenesetre nagyon érdekes, egy csillagegyüttállásról szól az utolsó idők jeleként Berkes Sándor előadásában (A Jel.12.-ből, a napba öltözött asszonyról). Szóbakerül a 4 véres Hold jelensége is dátummal és földi vonatkozással (A csillagegyüttállás 2017. 09.23.-án, nemsoká lesz.)
https://www.youtube.com/watch?v=Y6LHQoAUQYw
(B.S. oldala, akit érdekelnek a részletek: http://www.apokaliptika.hu/ )
OFF vége
Szia Kunleány ! Ugyan nem Thea vagyok, de bátorkodom hozzászólni, a felvetésedre. Láttam (pontosabban végigszenvedtem) a videót, és lesújtó véleményem van. Hallottam már többféle értelmezést és vélt megfejtést a benne szereplő titokzatos Jelenések könyvek beli képekről, de ilyen butát és félrevezetőt még nem. Ez gyakorlatilag keresztény köntösbe bújtatott asztrológia, keverve zsidó misztikával és számmágiával. Ahogy megyünk a vég (és egyben a kezdet) felé, egyre gyakoribbak keresztény körökben is a megtévesztések, félrevezetések (gyanúsan kiemelve a keresztény cionizmus irányát, kapcsolatát). A videó hemzseg a szakmai, teológiai, csillagászati hibáktól, csúsztatásoktól, mintegy elburjánzott ámokfutása a vérhold elméletnek (ami szintén hamis). Tehát, szerintem fölösleges reklámot csinálni egy ilyen anyagnak, de úgy tűnik már megtettük.
Ez nem csillagjóslás. Isten maga mondta, hogy égi jelekkel jelzi az eseményeket, ünnepeket. Ennek a horoszkóphoz semmi köze.
Van egy másik dátum :-)) 2022 !!! ,ezt nemrég olvastam egy hírportálon, de megtaláltam a cikket egy nektek való oldalon is.
2022 kellemes dátum nincs túl közel sem olyan messze. Lehet rá készülni.
Berger rabbi megmondta a tutit 🙂 2017-ben már nem illik 2017-et mondani.
http://www.vilagvege2012.hu/2017/01/17/jezus-nemsokara-visszater/
Mondj nekem égi jeleket a betlehemi csillagon kívül (amiről ma sem tudni biztosan mi is volt) ! Az ószövetség helyett, az újszövetségből mutass példát ! Csak mert ez az aktuális, életben lévő. “És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.” (Lukács 21, 25-30 ) Gondolom erre az igére értetted. Nézd, az hogy a Szűz csillagképben lesz látható a Jupiter, szerinted kit érdekel az amatőr csillagász észlelőkön, asztofotósokon kívül (mellesleg őket se nagyon) ? Komolyan gondolod, hogy a világ keresztényei és pogányai majd ezt a konstellációt fogják észlelni és figyelni az égen, mert Isten így jelez valami fontosat ? Amit az a sok keresztény fog kizárólag tudni, akik megnézték ezt a videót és el is hitték. Ez az a jel aminek hatására a pogányok szorongása kezdődik ? Egészen biztos vagyok benne, hogy Jézus egészen másra gondolt a jelek tekintetében, nem beszélve a Jelenések könyvéről. Ez az ő eljövetele előtt lesz közvetlenül, és brutálisan megrázó hatású lesz mindenkire nézve. Amit pedig csillagász (tehát nem önjelölt okoskodó, valójában totálisan dilettánsan magyarázkodó) körökből lehet tudni a szeptember 23.-ára nézve mint jelenségre nézve, az egy nagy semmi. Ez a hamis prófécia egy újabb, sokadik félremagyarázás, jósolgatás, keresztény spekuláció, a szokásosan félreértelmezett, érvényét veszített ószövetségi-zsidó aktualizálás alapján).
http://csillagaszat.taracsak.hu/esemenyek.cgi?ev=2017&ho=1&nap=5
Angol cikk még részletesebb
http://www.dailymail.co.uk/news/article-4124286/The-Second-Coming-Israeli-Rabbi-claims-birth-new-star-confirms-biblical-prophecy-herald-arrival-Jesus.html
De igen. “Isten maga mondta, hogy égi jelekkel jelzi az eseményeket, ünnepeket.” Nem egészen, nem mondta, hogy égi jelekkel jelzi az eseményeket, hanem az ünnepeket, napokat és esztendőket:
“És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.”.Móz.1:14
Az eseményeket próféták által jelzi:
“Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli,…
Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent”5.Móz.18
A próféta pedig János volt, aki ezt le is írta.Nincs szükség csillagvizsgálókra, hogy egy próféciát megmagyarázzanak, azt a Szent Lélek magyarázza.
Mondj nekem égi jeleket a betlehemi csillagon kívül (amiről ma sem tudni biztosan mi is volt) ! Az ószövetség helyett, az újszövetségből mutass példát ! Csak mert ez az aktuális, életben lévő. “És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.” (Lukács 21, 25-30 ) Gondolom erre az igére értetted. Nézd, az hogy a Szűz csillagképben lesz látható a Jupiter, szerinted kit érdekel az amatőr csillagász észlelőkön, asztofotósokon kívül (mellesleg őket se nagyon) ? Komolyan gondolod, hogy a világ keresztényei és pogányai majd ezt a konstellációt fogják észlelni és figyelni az égen, mert Isten így jelez valami fontosat ? Amit az a sok keresztény fog kizárólag tudni, akik megnézték ezt a videót és el is hitték. Ez az a jel aminek hatására a pogányok szorongása kezdődik ? Egészen biztos vagyok benne, hogy Jézus egészen másra gondolt a jelek tekintetében, nem beszélve a Jelenések könyvéről. Ez az ő eljövetele előtt lesz közvetlenül, és brutálisan megrázó hatású lesz mindenkire nézve. Amit pedig csillagász (tehát nem önjelölt okoskodó, valójában totálisan dilettánsan magyarázkodó) körökből lehet tudni a szeptember 23.-ára nézve mint jelenségre nézve, az egy nagy semmi. Ez a hamis prófécia egy újabb, sokadik félremagyarázás, jósolgatás, keresztény spekuláció, a szokásosan félreértelmezett, érvényét veszített ószövetségi aktualizálás alapján).
http://csillagaszat.taracsak.hu/esemenyek.cgi?ev=2017&ho=1&nap=5
Ha nem így kezdődne a Jelenések 12, hogy:
“Azután egy hatalmas jelkép tűnt föl az égen: egy asszony, aki a napba volt öltöztetve, lába alatt a hold, a fején pedig koszorú tizenkét csillagból. 2 Az asszony terhes volt, és a vajúdás fájdalmai miatt kiáltozott, mert már közeledett a szülés ideje. 3 Majd egy másik jelképet láttam az égen: egy óriási, vörös sárkányt”
…akkor engem sem érdekelt volna.
Az én Bibliám kissé másképpen írja. És pont ezeken a nüansznyinak tűnő dolgokon lehet elcsúszni, és hamis értelmezésekbe esni ! Azt írja János: “És láttaték nagy jel az égben:…..” meg azt, hogy: “Láttaték más jel is az égben,….” Ez nem azt jelenti, hogy egy csillagászati esemény fog ugyanígy megtörténni. János jelenéseket kapott, nem csillagászati dokumentumfilmet a jövőből. Pl. mikor azt írja, hogy “a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét”, akkor azok nem is csillagok mint fúziós energiatermelésű égitestek, hanem tudhatjuk az előzményekből, hogy a bukott angyalok (összes teremtett angyal egyharmada). Ezek a képek szimbólumok, és a Szent Szellem mutatja meg azok értelmét, a maga idejében.
Nézd, mint jelkép, jelez valamit, pl. egy eseményt. Azt nem jelenti, hogy nem történhet meg kétféleképpen, úgy is, ahogy Te mondtad. Amikor megjelent a betlehemi csillag, azzal párhuzamosan született meg a Messiás, nem igaz?
Szerintem nem szep mast hazugnak tuntetni fel, hogy mi magunk okosnak lassunk es abszolut nem tunnik igeinek….
“Ez gyakorlatilag keresztény köntösbe bújtatott asztrológia” – elarulnad mi koze az asztrologiahoz? joslast velsz benne? ha igen mit josol a videoban? mert ugyebar azon kivu, hogy figyelmet hivja fel egy ritka egyutt allasra azon kivul nem “josol” semmi se, ez meg onmagaban nem joslas s nincs is koze az asztrologia (=csillag joslas)…
mi koze a horoszkóphoz s egyebbhez? ugyanis konkretum a tamadason kivul nem hangzott el, pedig a csillag joslashoz kell josolni is valamit.
“keverve zsidó misztikával és számmágiával.” – ha kinyitottad a bibliat akkor tudod jol, hogy Isten is jatszot a szamokkal, igy hat ha csupan azert szam misztika mert valaki szamokat emlit es nem tobb akkor Isten jatszot a legtobbet…
(10 csapas, Jonas 3nap/ejjel a cetben ugy mint Jezus, 12 torzs, 12 apostol, jeriko falainal 7*6 + 7*7 kort kellett menni, a zsidok szabadon engedesi evenek szama, Naamannak 7x kellett alamerulni, Jelenesek konyvet nem emlttem mert az tele), vajon a bibliai szamok is szam misztikak szerinted ha nem joslas tortenik veluk ugyanugy mint az altalad nezzett videoban levo szamok amik a bibliaikat emlitti s nem belemagyaraz?
” keresztény cionizmus ” – bizonyos szemszogbol Isten a legnagyobb cionista ezek szerint mert jo parszor megszabaditotta Izraelt s segitette haza juttast/osszegyulest nekik, pl egyiptombol valo kivonulas, assziriabol valo kivonulas, utolso idokben)
Jezus: “Jeruzsálem, Jeruzsálem… hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Mt 23,37) – ezek szerint Jezus is cionista, ez baj?
“A videó hemzseg a szakmai, teológiai, csillagászati hibáktól, csúsztatásoktól,” – draga baratom egyet se emlitesz a verholdan kivul, szemelyesen ismerem B.S.-t, tobb nyelvet beszel/ir/olvas mint pl angol, heber, legnagyobb kituntetest kapta Pakson mint mernok (ezt azert irom mert minden teren precizz), tobbszor hallottam, hogy tobb mint 21 forditast osszevett egy eloadashoz, egyaltalan nem egy olyan aki hetet-havat osszeszed, tevedni tevethet mint te vagy en [o talan inkabb tudomanyos teren] csak talan o tobbet olvass elotte [legalabbis a bibliat], de foleg nem tevtanito kategoriaba sorolhato s nem bocsatkozott joslasba… de ha te vadolsz valaki legalabb valos erveket hozz fel, konkretumokat es akkor minden oke.
” vérhold elméletnek (ami szintén hamis)”
Melyik? Mark Biltz -e vagy B. S. -e?
mert a 2 nem ugyanaz, nezzuk a kulombseget:
Mark szerint minden tetrad mindig valami esemenyhez kapcsolodnak – ilyet egy szoval se allitot az altalad vadolt ember csak is azt, hogy erdekes az utolso 4 tetrad datumma, es itt pont volt, nincs tobb de javits ki ha tevedet volna.
A masik dolog meg hogy nem az “Urnak napjarol” beszel a video mikor veholdat emlit, de ha nem az “Urnak nagy nap” akkor nem kell se foldrenges, se napfogyatkozas egy idejuleg lenni, hisz azok az igek oda vonatkoznak, pl. aldozati barany leolesekor se Jezus halt meg, csak elokepe volt az igaz baranynak, de ertekben osszehasonlithatatlan a ketto.
“Bocs, rosszul olvastam. Természetesen akkor, mikor a Messiás eljön hatalommal és dicsőséggel. Pontos időpontot nem tudok. Szerintem valamikor 2026 és 2032 között. ”
2018-tol latta lehetsegesnek (nem josolta) az utolso 7 ev kezdetet ha osszekotodik a nemzedek elet idejevel ami 70-80 evig 2028-ig, ami azt jelenti hogy 2022-3 tol 2031-2032 ami szinten kozel van a te datumodhoz (mondjuk ha 3.5 eve helyett 7et adunk hozza akkor szinte egybe essik) de ez se volt konkretan kijelentve pontosan.
Sajnalom az [OFF] -t Thea, en is olvasom ezt az oldalt s ugy gondolom tisztaba kell tenni, ha mar itt is elkezdodott a vadlas aminek nincs konkret alapja.
Kedves Zsolt ! Írásodból süt a totális elfogultság. Ez a tanítás egy zavaros spekuláció. Csodálkoznék ha bejönne a prognózisa szeptemberben. Neked láthatóan szent és sérthetetlen. Nekem nem ! Én (és szerintem a teljes evangéliumi keresztények többsége is) másként értelmezem a Jelenések könyve ezen részét. A keresztény asztrológia egy ad-hoc jelző, csak úgy jött, nekem nagyon annak tűnik. Mit is tesz az asztrológia ? A csillagképek és bennük a bolygók állásából, mozgásából következtet jelenlegi és jövőbeli eseményekre. Pont erről szól a videó. A cionizmus (most ülj le, vagy kapaszkodj erősen) sátántól van, az ő hamisítványa. Amiről te beszéltél az a Sion(izmus). Ajánlok neked egy friss írást a témáról (meg egy régebbit), aminek lesz folytatása is. Roppant fontos, hiánypótló és aktuális a téma ! Ebből megérted a dolgot (ha szembe tudsz nézni a kognitív disszonanciáiddal). 🙂
http://churchofgod.hu/content.php?act=cionizmusrol-eloszo
http://churchofgod.hu/content.php?act=cionizmusrol-1
http://churchofgod.hu/content.php?act=judaizmusvs
Árpiel! Azért nagyon erős a cionizmust a sátántól valónak említeni. Az, hogy vannak hülye dolgaik, az ok, de kinek nincsenek?
Szerintem itt senki nem mond többet, csakis annyit, hogy a szeptember 23-án megjelenő égi jelenség nagyon hasonlít a jelenések 12/1-re. Ennél messzemenőbb következtetést senki nem volt itt le. Az, hogy ezek az égi testek ezen a napon ott lesznek, ez biztos, és tény. A többit meg hagyjuk.
Nagyon jól kifejtetted, hogy mi az asztrológia. Éppen ezért ki kérem magamnak, hogy ezt rám húzd. Én nem jósolgatok semmit a csillagokból.
Az eget fürkészni = asztronómia. Nem értem, mi azzal a gondod, hogy bizonyos eseményekhez Isten az egekben is ad egy kis prezentációt. A rós hasana, kürtzengés ünnepe is a holdhoz kötődik. Akkor fújták meg a kürtöket, sőt a mai napig ez így van Izraelben, amikor meglátják az újhold első fényeit. De ez még nem asztrológia.
Igen, a video arról szól, hogy az előadó következtetést von le jövőbeli eseményekről a csillagok állása szerint, de biblia alapján.
Isten azt mondja, a hold vérré változik, amikor eljön az Úr rettenetes napja. Nem vagyok asztrológus, ha azt mondom, hogy ha majd a hold vérré válik, akkor az Úr rettenetes napja eljön. Pusztán azt mondom, amit Isten is mondott.
Ez a video kutatja Isten beszédét, megpróbál egy próféciát értelmezni. Mint ahogy a prófécia is beteljesedésekor nyeri el az igaz vagy hamis jelzőt, ugyanúgy egy értelmezéséről is ezt el lehet mondani. Próféciát értelmezni szabad? Azt gondolom igen. Isten beszédét az aktualitások fényében nézni szabad? Azt gondolom fontos. Szerintem ez az Istenkeresés.
Abban látom a video-t kicsit negatívnak, hogy teljesen magabiztos. Az tényleg biztos, hogy ez a kép lesz szeptember 23-án a fejünk felett, de hogy ez kapcsolódik -e majd Isten próféciájához, ezt majd utána tudjuk megmondani.
szerintem az zavaros hogy nem mondasz konkretumot 🙂
“Ez a tanítás egy zavaros spekuláció. ” – mit spekulal? hogy kozel az Ur eljovetele? ezt mindenki tudja, ha konkretan szamolgatnank az lenne spekulacio, nem?
…
vagy netan te latsz konkret datumot a videoban? mert az hogy magan velemeny szerint azt mondta hogy van meg 10-20 ev ez nem all messze a te velemenyedtol sem, amit leirtal ide, javits ki ha tevedek.
“Csodálkoznék ha bejönne a prognózisa szeptemberben” – ez egy szimpla jel, nem volt mondva se az hogy kifog torni a 3ik vilaghaboru, se visszajovetel, se nagy dolgok nem voltak igerve erre a datumra, kerdem en akkor ki az elfogult?
“A csillagképek és bennük a bolygók állásából, mozgásából következtet jelenlegi és jövőbeli eseményekre. Pont erről szól a videó”
– arra kovetkeztetni, hogy kozel az Ur (konkret datum nelkul) szerintem lehet, hisz ezt mondja a keresztenyseg 2000 eve lassan, de ha megfigyeljuk minden jel erre mutat, hogy teleg kozel, hogy mikor azt senki nem tudja, en talan a mondo lennenk hogy szerintem nem a kovetkezo 10 evben (bar ki tudja) de teny hogy kozel, a csillag egyutt allas meg erdekeseg, nem kell semmi bejojjon vagy sem rajta, ha ugy all akkor ugy all, nem azt jelenti hogy most szeptember 23-an tortenik valami nagy dolog, hanem hogy felhivja a figyelmet, hogy a keresztenyseg osszeszedhetne magat mert az ido kozel.
“A cionizmus (most ülj le, vagy kapaszkodj erősen) sátántól van, az ő hamisítványa. Amiről te beszéltél az a Sion(izmus). ” – ez kb olyan mint a csillagjoslas avagy csillagok megfigyelese. Ez (Izrael osszegyujtese) kicsit bonyolultabb annal szerintem, mint ahogy te leirtad es ezt a tortenelem mar bemuttata tobbszor, hogy olyan nepeket hasznalt Isten akik nem hittek benne, ex. asszirok, vegtere akkor itt a Satan gyujtotte ossze oket ha ok nem hittek Istenben? Szerintem nem, mivel Isten az idon kivul van, s satan pedig nem, Isten szerintem lattja olykor elore, hogy a Satan ongolt lo (maga a kereszt halal is egy jo pelda ra, hogy a satan milyen on golt tudd lonni, elinditva egy szamara elore nem lathatott folyamatot).
S kapaszkodj meg, en is olvastam a regebbi cikkeket az oldaladon, a torzsek szet szoratasarol, dan a kigyo s tobbi cikkekrol, de az nem azt jelenti, hogy mindennel egyetertek mert olvastam, de ha nem ertek egyet akkor olvastal olyat, hogy irtam volna, hogy mind tevtanitas a CoG -on mert nem ertek egyet mindennel?
Bocs de
bocsi a dupla uziert, amugy erdekesseg, az egi jelekhez kapcsolodva, Jezus halalakor elsotetedet a biblia szerint ugye?
egy nagyon nagyon veletlen egybeeses-e? ha nagyon megeroltetjuk a fantaziankat akkor lehet-r egy pici elokepe annak amikor eljon az O napja?
(a 2 jelenseg nem ugyanaz, magatol erthetodo, de mino erdekeseg, hogy mind2 helyen hasonlo jelenseg van, s ket helyzet is eleg fura, Jezust iteltek/Jezus itel, persze tavol alljek tolem, hogy “csillagjosnak” tunjek mert parhuzamot mertem felallitani 1 mult s 1 jovobeli esemeny kozott) 🙂
Neverend ! Ha egy izraeli rabbi jósolgat, az csak jóslás marad. Ezzel az erővel bármely látó, javas, táltos, jós üzenetét figyelhetnénk. Egy júdaista rabbi semmiben nem különbözik tőlük. Aki nincs a Szent Szellemmel, Krisztusban újjászületés által kapcsolatban, az ne akarjon jósolgatni ! Még az egyébként előbb leírt feltételekkel rendelkező karizmatikus próféták és próféciák is az esetek többségében nem vállnak be. Akkor mennyivel inkább egy hamis vallásban lévő emberé, hivatkozva arra ( rossz szokás szerint), hogy csak mert ez 2000 évvel ezelőttig működhetett, az isteni kijelentés az ószövetségi prófétai rend szerint.
Egyébként az eredeti cikkben csak egy kép van “Jézusról” és a link tartalmazza a Jézus szót, a magyar cikk már Jézusként említi a Messiást. Lehetséges, hogy az újságíró félreértette Bergert. Gyanús, hogy ő nem Jézusra értette a Messiást. Olvasd el az angol cikket is, ott még egy Molnar nevű prof. hozzátesz néhány dolgot.
Sajnos nem vagyok annyira biztos az angol tudásomban, hogy biztosan le tudjam fordítani (és ne értsem félre valahol). De olyan lehet ez, mint a Nátán nevű zsidó gyerek “próféciája”. Azt is sok keresztény bevette (minden bizonnyal a keresztény cionizmus káros hatása miatt). Jézusról, illetve a Messiás jézusi attribútumairól egy szót nem szólt a srác, de az ószövetségi törvényt vastagon megerősítették fentről. Vagy inkább lentől…
Akkor ez leleplezve, pedig akartam egy jó napot az adventistáknak, úgyis sokszor odaszúrok nekik . Érdekes, hogy egy hír amire eljut ide mennyire megváltozik. Azon sem lepődnék meg, ha lenne benne egy kis szándékosság. Eleve izraeli lapban jelent meg a hír, amit furcsálltam is, mert Izraelben nincsenek annyira oda Jézusért. A viszonylag kevés rabbi akik Jézust tekintik messiásnak általában nem Izraelben élnek. A csillagászati esemény, ami cikkben olvasható elég ritka és érdekes. Mi van, ha most az ő messiásuk érkezik meg? 😉
Árpi! Pontosan mikor is köttetik meg az ÓSZÖVETSÉG SZERINT az újszövetség az Úr/Jahve és a zsi dók között ?
Most volt időm megnézni a videót. Szerintem sikerült cáfolni ezt az epizódot, mert elképesztően felkészületlenek voltak a készítők . Gondolom a csatorna hajtotta őket, hogy minél gyorsabban adják le a témákat.
DE! A Mahábhárata szóba került, azért fontos megjegyezni, hogy az egy kb. 3000 éves eposz. Ami egy korszak záró hatalmas háborúról szól. Mint ahogy a Gyűrűk urában a nagy csata után eljön az emberek kora, a Mahábháratában a csata után egy új világkorszak kezdődik. A másik amit érdemes róla tudni, hogy a Földet bolygónak tekintik és számos bolygót említ amiken különböző lények élnek, félistenek stb. Én úgy emlékszem egy óceánokkal borított bolygót is említ, ami valószínű, hogy megsemmisült és a mai aszteroida öv helyén keringett. Egyébként ez az eposz tartalmazza a Bhagavad-gitát is. Szóval nem keresgélnek rossz helyen, de ahhoz, hogy valami kerek történetet bizonyítékokkal együtt előhozzanak, ahhoz irdatlan kutatómunka kell. A védikus könyvek tanulmányozásához pedig legalább szanszkrit nyelvtudás. Én ismerek ilyen nagy tudású indológust, de pl az ő kutatásai is (egyenlőre) csak nagyon kevés emberhez fognak eljutni.
És valószínűleg már csak azért sem keresgélnek rossz helyen, mert nekem vannak olyan ismerőseim, akik igencsak elmélyültek ezekben az ismeretekben amikről most írogattál, és akiket (mondhatni rendszeresen) látogatnak ilyen “lények”.Már évek óta nem találkoztam velük, mert nem vagyok érdekelt a témában egy bizonyos határvonalon túl, és finoman szólva, nem rohanok az ilyen ismeretség után.Így hát, hozzám nem jönnek E.T.-ik.Tudják, hogy úgy sem hinnék a szememnek.Még a saját létezésemet is illúziónak tartom, nem még az ő létezésüket… 😛
Ahhoz képest, hogy nem is vagyok, már megint írok… 🙂 Megkísérlem érzékeltetni, miért nem létezem én vagy akár te, és miért nem létező ez a világ sem.Egy Bibliai idézet számomra a kulcs ehhez: “Annak növekednie kell, nekem pedig alászállnom.” Keresztelő János mondta ezt Jézusról.Valósággal eltűnünk Jézusban… Pál apostol valahogy így írja, hogy Őbenne nincsen sem szolga, sem szabad ember…stb, Őbenne nincsen létező, és nemlétező ember sincsen Őbenne.Nincsen Őbenne ez a világ sem, sem E.T. sincsen Benne… Te nem létezel, én nem létezem és ez a világ, vagy bármely másik világ sem létezik.Mert Jézusban minden és mindenki végtelenül alászáll.(Még Ő maga is.Az más kérdés, hogy neki a Törvény betűje szerint nem kéne.De lemondott arról, hogy Isten legyen.Néhány fordításban úgy hangzik, hogy “megüresítette önmagát”. Pál levele a Filippiekhez 2: 6 és 7) Persze, az egónk nem akarja a nemlétezést, az egónk nem akarja az Igazságot, pedig igazából tényleg nem létezünk.Ezt az egónk (óember) azonban sosem fogja elismerni… Valójában szabadok vagyunk az egónktól, mert az egónk nem létezik.Így hát, magunkra sem tekinthetünk létezőként az illúzió káprázatának csapdája nélkül.Azonban, nem létezik semmilyen csapda sem, és még maga az illúzió is illúzió…
Ne próbálja ezt senki sem megérteni.Ülj le, és érezd át inkább. “Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.” Isten Mindenhatóságának elismerése az eltűnésünkkel jár.Nem ismerhető el addig az Isten Istensége, amíg el nem tűnünk.Ahhoz, hogy elismerjük Istent, el kell tűnnünk.Illetve, bemenni az Ő nyugodalmába és megnyugodni abban, hogy nem létezel… Isten szellemével, lelkével beteljesedni annyi, mint sosemlétezetté válni egy sosem volt pillanatban.
Thea, megtaláltam a Fenevad bélyegét! 🙂 A neve: létezés.
https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/16427635_1608651012481579_7294611094748762135_n.jpg?oh=d824dcc3b5c53072ef4b5b69b875743e&oe=59654ECF
Én ezt pont fordítva látom. Amikor “alábbszállunk”, hogy Ő növekedhessen, nem eltűnünk vagy megszűnünk létezni, hanem akkor leszünk igazán valósak.
“Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én értem, megtalálja azt.” Máté 10:39
Például azzal, hogy Istent teszed az első helyre, a második, harmadik, satöbbi helyre való dolgok nem gyengülnek, hanem erősödnek.
Isten a “Vagyok” és “amikor Krisztus visszajön, akkor már olyanok leszünk, mint ő” (1. János 3:2).
Isten nem azt akarja, hogy mi eltűnjünk, akár Benne, akár máshol, hanem azt, hogy igazán legyünk.
A képre, vagyis a létezésre, mint a Fenevad bélyegére:
“Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.” János 1:4
(Y)
Amit mondtunk, egymás tükörképe. 🙂
Én azért választottam a “fonákjáról” való megközelítést, mert abban az is reflektálódik, hogy Jézuson kívül…
…senki sem született…
olyan, aki első helyre tette volna Istent.Nincsen senki. 🙂
Úgy tehető Isten az első helyre, ha nem akarjuk őt az első helyre tenni.Hiszen, Ő már eleve ott van.Az önmegváltás……nem létezik.
A képpel semmi különöset nem szándékoztam üzenni.Csak egy mém, ami ma van, holnap nincs…
Szia Oszkár ! Ha már Thea nem szól neked, mint itt a legfőbb szereplőnek, hogy nem kellene ezt a zavaros okkult és ezós fel és al hangú eszmefuttatásaidat ennyire erőltetni, akkor enged meg nekem, hogy én megtegyem. Ez egy keresztény szellemiségű, javarészt keresztény emberek által látogatott oldal, ahol ki kell nyilvánítsuk, hogy Jézus Krisztus a mi igazságunk, és rá építjük az életünket, világképünket, hitünket. Legyen ez világos, mint Ő maga, és nem kell a bibliai nyíltan egyenes igazságokon túl filozofálni.
Thea, a Vagyok, a fizikai érzékszervek számára, nemlétező. “Az Istent soha senki sem látta.” Ha meg akarjuk nézni Istent, eltűnik.Ha becsukjuk a szemünket, megjelenik…
“Aki keres, az talál.” Nos, Isten megtalált már mindannyiunkat.Keresni Őt, annyi, mint elveszíteni.Keresni Istent szorgalmasan, igen, de úgy, hogy hagyni Őt, hogy megtaláljon.És akkor észre veszi az ember, hogy mindig is meg volt.Istenkeresés = hagyni, hogy Ő megtaláljon.
Ahogy korábban már megjegyeztem, a szellemvilágban minden másképpen van… 🙂
Oszkár, “Az Istent soha senki sem látta…” csakhogy János így folytatja:
“Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.”
Jézust pedig látjuk. Ő a megtestesült Isten, a testet öltött Ige, Aki a világot teremtette (János 1). Igaz, nem feltétlenül a fizikai szemeinkkel látjuk, mert hát Jézust azok is láthatják, akik fizikailag nem láthatnak, de mégiscsak látjuk. És ráadásul Jézus és a Vagyok egy.
“Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült… Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mielőtt Ábrahám lett, én vagyok!” János 8:56, 58
Szia Árpiel!Köszi, hogy szóltál, és hogy kinyilvánítottad!
Szia Arpiel, az volt nagyon vicces, amikor régebben egy kommentelő megmondta Oszkárnak, hogy 3 hét fizikai munka kellene neki, ásás, lapátolás. 🙂 Mondjuk lehet, hogy máshogy viszonyulna a léthez.
A tegnapi 2017/03/22 – 15:59 -es hozzászolása azért érdekes volt. Az óembert loptam.
Én sok ezóst ismerek, de megnyugtatlak Oszkár túltesz rajtuk. A legtöbb ezósból hiányzik a spiritusz, azok is csak a matériát látják.
Neverend, az tényleg vicces volt… 🙂
Egyébként az óembert én is loptam.Azt hiszem, Pál apostol fogalmazott így.
Thea, amit legutóbb nekem szántál itt, azt én tisztelem és szeretem.Sőt, nagyobb igazság az, hogy az szeret engem.De még ez sem igaz így, mert mind a kettő egyszerre van.És ugyanakkor, egyik sem… Ahogyan egyikünk kifejezési módja sem helyes, úgy mégis, mind a kettő igaz.Az az, nem mondhatjuk meg a “frankót”, a “tutit”.Mert mihelyst ezt tesszük, addigra már nem érvényes.Legyen a mi igenünk igen, a nemünk pedig nem, de mire kimondanánk, már rég nemlétező az.Amit mi ketten itt képviselünk, önmagában nem igaz.És nem is hamis.Amit keresünk és amire kimondhatatlanul vágyunk, az a kettő “között” van.Egy bizonyos senki és semmi földjén… Amiről beszélünk, az egyszerre az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, és az összes többi lehetőség is mind.Noha, egyik sem.
Igen, a vágyakozásunk Isten iránt, kimondhatatlan.Szó szerint.(Na, ez azt hiszem, anakronizmus volt. 🙂 ) Isten vágyakozása is kimondhatatlan, amivel Ő irányunkban van.Már nem szeretném megmondani mi a jó vagy mi a rossz.Nem szeretnék meggyőzni senkit sem.Az viszont nem baj, ha valaki elgondolkodik mindezeken.
Szerintem feltétlenül ajánld nekik az idegen leleplezős videót.
http://idokjelei.hu/2014/02/negyedik-tipusu-megtevesztesek-a-foldonkivuliek-leleplezese/
Neverend, megint ajánlanék neked egy könyvet. A sorozatban szakértőként segítő Michael S. Heiser írta, aki egyébként történész és 7 ókori nyelv szakértője, amellett, hogy teológus is. A könyv nem rövid, de szerintem érdemes rászánni az időt. Ha érdekel, ekönyvben vagy PDF-ben át tudom küldeni (és persze másnak is, aki ért angolul és jelzi felém):
https://www.amazon.com/Unseen-Realm-Recovering-Supernatural-Worldview/dp/1577995562
Szia Thea, köszönöm a könyvajánlót. Már régóta ismerem a Heislerhez hasonló előadók munkásságát, ezért olyan nagy meglepetést nem okozna a könyv. Magyarországon is több helyen van ószövetség tanszék, ahol kitermelik ezeket az embereket és utána egységesen nyomják ugyanazt a zsidó-keresztény tematikát. Ismerek néhányat, egyet közülük kifejezetten nem szeretek, de nem írom le nevét. Ő egy igazi léleklopó. Tehát termelődnek ezek az emberek különböző oktatási intézményekben és valami koncepció és valami későbbi cél lehet mögötte, mert szinte hálózatot építenek. Az ELTE még hagyján, de amikor különböző egyházi egyetemeken, egymásnak adják a doktori címeket az ószövetség szakon ezek az óemberek inkább megbízhatóság, mint tudás alapon az nagyon furcsa. Amúgy végül is leírom, Dr. Reisingert nem szeretem, kiráz tőle a hideg.
Egyébként sem pro sem kontra mostanában nem olvasok ezekben a témákban értelmező könyveket inkább csak leírásokat és beszámolókat. Saját álláspontra törekszem, amikhez intuitív alapon jutok el.
M. Heiser eléggé kilóg a sorból.
Neverendnek Oszkárnak általában legalább van szín és fantázia a megközelítéseikben.Oszkár!!Ne strapáld magad, mert még a végén kivirágzik az a mag amit itt ültetgetsz ebben a kiszáradt sivatagban.Thea: eddig még nem volt hozzászólásom, ezért most mondom neked egy régebbi megjegyzésedre, hogy csak az, hogy emberek egy csoportjára azt mondják, hogy szekta, az attól még nagyon is lehet az.Árpiel: hagyd Oszkárt egy kis üde szellemet hozni ide végre.Szerencsére nem írhat mindenki úgy mint te, aki pár hete itt arról értekeztél, hogy bizonyos embereket átnevelőtáborba kéne zárni.Szépen kinyilvánítottad “Jézus Krisztus igazságát”.Mert ez egy keresztény szellemiségű oldal ugye, amit többnyire keresztény emberek látogatnak… Nem Oszkárnak, hanem neked kéne szóljon Thea, hogy mi újság.Mert ha ez tényleg egy keresztény oldal, akkor éppen te teszed zavarossá, okkultá és ezóssá.A nácizmus/kommunizmus ugyanis tényleg zavaros, okkult és ezós.Persze nem mondom, hogy te ilyen lennél, azért lenne szerencsés ha nem is törnéd a fejed ilyesmiben.
😮 ➡ 😳 😛
Oszkár, ezt a fickót nem ismered?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Henri_Boulad
nagyon vadakat mond, hallottam egy interjút tőle. Hasonlóan luciferiánus, mint te 🙂
Már a műveinek a címe is elég izgalmas, egyet elolvasok. Mondjuk A világ vége – Halál vagy ébredés vagy Az örökké tartó múlt címűt.
Sem ennyire luciferiánusnak, sem ennyire műveltnek nincsen szerencsém lenni, hogy ismerjem. 😀 ➡ 😛
Szia Gabi ! Látom neked is bejön a luciferianizmus…..Nem tudom mire gondoltál, mikor ilyen ellenséges módon akarsz befeketíteni, hogy honnan vetted a tőlem származtatott gondolatokat, okkultizmust meg ezotériát. De kérdezzük meg Theát, vajon így gondolja ő is ? Te egyébként kinek a nevében és szellemében jöttél ide ?
Te feketítetted be önmagad.Emberek átnevelőtáborba zárását propagálni nagyon sötét dolog és nem pedig keresztény szellemiségű valami.Te pedig ezt tetted itt a közelmúltban.
Sziasztok!
Sokáig nem voltam gépközelben. A telefonomon láttam a hozzászólásokat, de írni csak most volt lehetőségem.
Két dolgot emelnék ki. Először is, a luciferianizmus szerint a Biblia Istene gonosz, Jézus a főellenség, és Lucifer az igazi és jó isten.
Az egészen világos számomra, hogy Oszkár szereti Jézust, ami pedig Lucifert illeti, inkább azt látom, hogy a létezésében is alig vagy egyáltalán nem hisz.
Másodszor, nyilván látszik az Oszkárhoz intézett hozzászólásaimból, hogy akad bőven, amiben nem értek egyet vele, de azt gondolom, hogy az ilyen párbeszédek inkább arra sarkallnak, hogy saját hitünket és álláspontunkat is megvizsgáljuk és megerősítsük.
“Ahogy vassal élesítik a vasat, úgy élesíti egyik ember a másikat.” Példabeszédek 27:17
Én úgy gondolom, hogy ez nemcsak Oszkár, de minden olvasó javát szolgálja (köztük velem is), mert a legtöbb helyzetben az életben nem teljes mértékben azonosan gondolkodó emberekkel vagyunk körülvéve. Szerintem még egy gyülekezetben sem. Így ha itt csak olyanok írnának, akik mindenről ugyanazt gondolják, valószínűleg csak önmagammal beszélgethetnék, vagy úgy ahogy van kikapcsolhatnám a hozzászólás funkciót. Nagyjából ezt gondolom. Illetve még azt, hogy a legtöbb helyzetben, amennyiben nem szándékos rombolásról van szó, sokkal jobb, ha elgondolkozunk egy-egy ilyen gondolatmeneten, ahelyett, hogy elküldenénk az illetőt, mert a legtöbb ember nincs ehhez hozzászokva (mármint a kritikus gondolkozdáshoz), ezért nem is nagyon tud érvelni vagy megvédeni a hitét, maximum elküldeni a másikat. Jézus nagyon ritkán tette ezt, és azt is csak akkor, amikor tudta, hogy a másik nem a válaszra kíváncsi.
Oszkár a legtöbb hozzászólásával, bár sokszor úgy tűnik, hogy az észt osztja, inkább a saját hitét próbálja megismerni.
Ha úgy érzed, hogy esetenként túllő a célon, akkor ezt persze lehet jelezni, vagy javasolni, hogy az adott témát a fórumban folytassák az egybegyűltek, ha úgy gondolod, hogy megbotránkoztat valakit. Persze van, akit könnyű megbotránkoztatni. Például bármilyen olyan véleménnyel, ami nem egyezik a sajátjával. 😀
Óh, jaj, Thea, a vesémbe látsz!… 😳 Volt olyan időszakom itt, amikor a hozzászólásaimból sokkal inkább jöhetett le az észosztás szándéka, mint az önismeretre való törekvés.Köszönöm, hogy nem hivatkoztál azokra az időkre!Merem mondani, hogy változtam, és ez átterjedt a hétköznapjaimra is.Ez a változás pedig, innen indult az “Idők jelei”-től.Vagy talán, még távolabbról időben és térben…
(Mármint, a nemlétező térben és időben, és a szintén nemlétező távolságból… 😀 😉
“Mert nincs távolság, sem mélység…”……..”És nincs sem szolga, sem szabad ember sem…” )
Jó, de akkor mi az, ami van?És ha van, hogyan van az?
Egyre több a bizonyíték, hogy az agy nem félgömb hanem sík.
😀
Bocsánat, azt elírtam, hogy nem a csillagok forognak, hanem az égboltozatban található csillagok egyszerre, egy irányba, vagy a boltozattal együtt, vagy csak magukban, ha jól tudom ezt még nem vizsgálták meg.
Egyre több a bizonyíték, hogy nem görbül a Föld, hanem sík,
(Lézeres mérések a földfelszínen), mint ahogy a Biblia sem azt mondja, hogy gömbölyű, hanem csak annyit, hogy kerek.
Szia ! Ez még mindig téboly. 🙂 Ezt azért olvasd már el. Akkor nem fogod újra és újra ugyanazt a butaságot mondani (remélhetőleg van intelligenciád).
http://reditio.blog.hu/2016/08/03/lapos_fold_hogyan_gyozodjunk_meg_a_fold_alakjarol
Kedves Thea,
kicsit fura, hogy azt írod, hogy a Biblia a Naprendszer teremtésével indul,
de ez betudható annak a doktrínának, amit az 1500-as évektől hoztak a köztudatba, hogy a mi “galaxisunk” közepe a Nap, és nem a Föld.
Ha mint kis bolygóra tekintek a Földre, valóban nevetséges lenne azt feltételezni, hogy az lenne a középpont.
Viszont ha figyelmesen olvassuk a Bibliát, akkor egyértelművé válik, hogy a Föld már létezett rajta a vizekkel, mikor a Nap, a Hold és a csillagok még sehol sem voltak.
Ha szakítunk azzal a világképpel, hogy a bolygók száguldanak, pörögve a Nap körül a végtelen univerzumban, (amit persze a Biblia sehol sem támaszt alá), akkor világossá válik, hogy létezik a Föld, mint alap, rajta a vizekkel, tengerekkel, felette egy égboltozattal, ami felett szintén van egy vízréteg ( ami nem a felhőréteg, hanem valódi egybefüggő víz a kupola felett), az égboltozatban pedig vannak a csillagok elhelyezve, amik forognak, mindig ugyanolyan irányban.
(Csak egy kis megjegyzés: ha tényleg száguldanánk a galaxisban, hogy lehetne az, hogy mindig ugyanott látjuk a csillagokat az égbolton?)
A nap és a hold pedig a búra alatt kering meghatározott pályán, egy elektromagnetikus erőtérnek köszönhetően.
Erre mondjuk nincs igei bizonyíték, de annál több fénykép, ahol látható, hogy a Nap és a Hold mögött felhő látható, ami egy 150 millió km-re lévő csillagnál nem igazán figyelhető meg).
Ha tényleg elfogadjuk a Bibliát, mint hiteles forrást, akkor ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Én magam is bolygóhívő voltam, mert erre treníroztak minket.
De mióta látom a bizonyítékokat az eredeti elméletre, ez erősödik bennem.
És nézzük meg, hogy mire alapozzuk a Föld gömb bolygó elméletet.
Nasa fotókra, amiket jó párszor megváltoztattak, ugyanis egyszerű grafikák. Valamint Nasa videókra, ahol szintén ellentmondásokat találni.
Nasa héber szó jelentése: megtévesztés, becsapás.
Csak gondoltam írok erről, mert ha a Bibliára alapozzuk a hitünket, akkor ne a NASAnak higgyünk, hanem az írásnak.
Kérlek, olvasd el a hozzászólásokat, akár az enyémeket, akár a többiekét, a következő poszt alatt:
http://idokjelei.hu/2016/10/ur-az-urben-asgardia-az-elso-urallam/
Nem szeretném mégegyszer leírni, amit ott hetekig veséztünk. Ha ezek után szeretnél még valamit újat hozzáfűzni a kérdéshez, talán az ottani valamelyik hozzászólás alatt lenne célszerű. Mindenről volt már szó, amit itt felvetettél.
Oké, megnézem!
Köszi.
Szia Neverend ! Egyetértek a lapos föld meg kupola és a hozzá szervesen kapcsolódó 6000 éves teremtés elvvel, hiszen a kettő szétválaszthatatlan. Aki A-t mond, mondjon B-t is ! Ráadásul ez egy hermeneutikai (szöveg magyarázati) alapelv a Bibliával szemben. Mivel a tudomány túl meggyőzően bizonyította, hogy a Föld gömbölyű, és nem a közepe az Univerzumnak, de az evolúciós hazugságot, benne az évmilliárdokkal okkal nem veszik be, de sajnos össze is keverik a két dolgot (evolúció, évmilliárdok, mintha a kettő nem létezhetne egymástól függetlenül, főleg hogy az első jelenség de facto nem létezik), ezért egy fajta tudathasadásos állapotba került a kereszténység ezen magyarázata (Kreacionizmus). Fundamentális (6000 év szó szerint), de jelképes (lapos föld stb.) is, ha úgy kell. Ez most egy pár évtizedes köztes állapot, a végén talán leesik majd a tantusz, de mivel oly mindegy a kérdés a valódi fajsúlyos dolgokhoz képest, lehet csak odaát fog kiderülni a dolog. Nekem is inkább csak intellektuális izgalmakat és megelégedést okoz, tudományosan (nem akadémikus értelemben). Természetesen a Rés (Gap) elvre gondolok. Viszont az írásod második felével már nem értek egyet, Daniken és társai súlyos megtévesztésben tévelygő világtalanokat félrevezető vakok. Ez a paleoasztonautika. Nem más, mint a valódi Istenre és forrására (Ige) adott hazug alternatíva, valójában sátán királyságából származó bukott angyalok és ún. “idegenek” (hibrid genetikai krációk) által fölépített megtévesztés. Idegenek, mint a mi “isteneink”. Dehogy ! Megtévesztőink, megrontóink, gyilkosaink. Már azoknak, akik Jézus nélkül élnek és ezeket elhiszik.
Ki az az ember, aki a film 5. percének kezdetekor lép színre?Gyakran találok róla vicces mémeket internetszerte. 🙂
Mit is mondhatnék a filmről?Ugyanazt, mint az adott témáról önmagáról:
“A tudás…
világában állandóan bizonyítod és véded az igazad.
Közben nem látsz semmit…”
(Egy barátom Facebook-os szösszenete.)
https://en.wikipedia.org/wiki/Giorgio_A._Tsoukalos
🙂
Wow, köszönöm!
Irigylem a frizuráját.Extravagáns.(Nem csak a fotót olvastam el. 🙂 )
Szia Oszkár, ő Giorgio A. Tsoukalos, egy író publicista, hasonlít a munkássága Danikenéhez.
Általánosságban hasznosnak tartom a munkásságukat, persze a következtetéseikkel nem mindig értek egyet. Van néhány tabu a régészetben és legalább kitaláltak néhány alternatív magyarázatot. Az OOPART leletek a legérdekesebbek, ilyenbe a hivatásos régészek és az átlag ember vagy fémkeresős is belefuthat, de inkább a mélyebb rétegekre jellemző. Egyszerű bányászok is már futottak bele érdekességekbe ásványi üledékes rétegekben. Sőt felszíni üledékes meszes kőzetben is láttam már megmunkált tárgyat fémötvözetből.
Szia Thea, a 6000 éves Föld dolgot nem akarod lassan elengedni, kicsit kinyílna a világ?
És te a több milliárd éveset? Én azt engedtem el jó pár éve és egyre több érv mutat afelé, hogy jól döntöttem. 🙂
Köszi neked is, Neverend!
Először azt hittem azt írod majd, hogy hasonlít a munkássága a frizurájára. 😀 Ha futja részemről, talán ki tudok majd bökni később ennél valami értelmesebbet is, de most csak annyit, hogy a váratlan megközelítésekre tényleg szükség van.Írhatnék alternatív megközelítést is, de itt most ilyet nem láttunk.(Váratlant meg még kevésbé.) Ennek ellenére (avagy ezzel együtt), részemről is köszönet Theának a feliratozásért, mert minden hosszú út az első lépéssel kezdődik.
Az meg, hogy 6000 éves-e a Föld vagy négymilliárd, legyen a ti bajotok. 🙂 “Csak egy Sith gondolkodik végletekben.”
Lehet, hogy a Föld bolygó……..nem is létezik. 😳 ➡ 💡 😛
így van, a végső igazság az, hogy a Föld nevű bolygó nem létezik, gondolatok léteznek időtől és tértől függetlenül. Az a nem mindegy, hogy mekkora a színpad. Én űrodüsszeiában gondolkozom, Thea pedig egy kis novellában. Végül is teljesen lényegtelen. Csak azt nem értem, hogy a 6000 éves Föld sokkal jobban passzolna a lapos bolygó, fölötte kupola elmélethez. Így külön eléggé fura, de hát ők tudják.
Még annyit megjegyeznék, hogy Daniken nem ateista és valószínűleg Tsoukalos sem. Ezt azért fontos megjegyezni, hogy nehogy az a téves kép alakuljon ki a hívőkben, hogy az ateisták leufózták az Istent.
A Biblia a Naprendszer és az ember teremtésével indul és az emberiség történelmével foglalkozik. Isten öröktől fogva létezik, tehát nyilván sok minden lehet a világegyetemben, ami megelőzi az embert. Például azok az isteni teremtmények is, akiket magyarul leginkább angyaloknak szoktak nevezni. Vagyis az, hogy nekünk egy 6000 éves bepillantásunk van Isten munkájába, még nem korlátozza azt semmilyen módon. Amúgy érdemes elgondolkozni azon is, hogy 6000 év milyen hihetetlenül hosszú idő. Tudom, a 4,5 milliárdhoz képest nem az, de a 4,5 milliárd meg az örökkévalósághoz képest semmi, úgyhogy a mi emberöltőnk szemszögéből nézve, szerintem érdemesebb azzal a 6000 évvel foglalkozni, amiről tényleg tudunk is valamit.
Thea, nem akarok kekec kukac lenni, de akkor most mi itt szépen a semmivel foglalkozunk.Mert ha a 4,5 milliárd év semmi (ahogy nagyon helyesen el is szóltad magad (L) 🙂 ), akkor a 6000 év meg egyenesen dupla semmi.Bárcsak lenne több időm, de leírnám, mekkora igazam is van nekem!… 🙂 (Már megint.) 😀
Neverend, talán nincs önmagában azzal semmi gond, ha valaki ateista.Nem csak ateisták szokják az Istent leufózni… 🙂
A Gyűrűk Urában van egy mondat, ami nagyon sokszor eszembe jut, amikor a mi emberi léptékű időnkről van szó. Elrond mondja, amikor az emberiség jövőjéről van szó:
“That future is almost gone!” Magyarul: Az a jövő már majdnem elmúlt.
Szerintem éppen úgy, ahogy a 4,5 milliárd év semmi az örökkévalósághoz képest, a 6000 viszont lehet minden, ugyan ehhez képest. Egyetlen másodperc is lehet minden. Például az a másodperc, amikor valaki igent mond Jézusnak. A másodperc, amikor Jézus meghal. A másodperc, amikor feltámad. Folytassam?
“Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap.” 2. Péter 3:8
Mit gondolsz Oszkár szóljak Arpielnek, hogy alább leufózta az Istent? 🙂
Ellentétben Danikennel, aki elmondta az egyik filmje zárásául, hogy ő katolikus és minden nap imádkozik. Az ő istene viszont nem szkafanderben jár, hangos rakétákkal érkezik és hibridekkel vagy klónokkal és nefilinekkel csatázik. Nehéz megérteni az Alfa és Omega kérdést. Az Bagavad gíta 10. fejezete tartalmazza az Abszolút fenség leírását azt is érdemes elolvasni.
Volt itt régen egy cikk, hogy amerikai ufókutatók megtértek :-), vagyis lényegében átnevezték a szereplőket. A kicsi szürkéből démon lett, a nagyszeműből bukott angyal és mindjárt rákaptak a sztorira a keresztények.
Neverend: “Ezt azért fontos megjegyezni, hogy nehogy az a téves kép alakuljon ki a hívőkben, hogy az ateisták leufózták az Istent.”
Köszönöm. 🙂
viszont..
“a végső igazság az, hogy a Föld nevű bolygó nem létezik”
Kifejtenéd? Vészesen hajaz ez a megjegyzés a szolipszizmus kijelentéseire.
Végül is igen, lényegében nevezhetjük szolipszizmusnak, de az túl egyszerű lenne. A metafizikán kívül teológiát is érdemes hozzátenni. Azzal valahogy értelmet is adunk az elméletnek. Ez egy tök jó könyv: Paul Brunton Az önvaló bölcsessége
Thea, hogy folytassad-e?Hiszen folytattad, és a folytatás, az idézett ige, csodálatos.Ahogy a Mátrix c. filmben mondta az Építész: “Egyetlen pontba sűrűsödik a kezdet és a vég.” Az Alfa és az Omega, egy és ugyanaz.(Ez már nem a Mátrix volt.) Szóval, egy jelentőségteljes másodperc?Jézus meghal.Jézus feltámad.Lehet-e az egyik a másik nélkül?Azok a hullámok, melyeknek hegyei a másik völgyével esnek egybe, kioltják egymást.Itt is ez történik.Jézus meghal.Jézus feltámad.Ezt nevezik kioltóinterferenciának.
Nem a levegőbe beszélek.
Mivel eléggé fizikai lények vagyunk e világon, nézzük a fizika alapját, a kvantummechanikát!Így is sokat fogok írni megint, de nem akarok rengeteget.Akit érdekel, barátsággal javaslom, nézzen utána az úgy nevezett kétréses kísérletnek.A szubatomi részecskék, például az elektron, hullám is.Alapvető tétel (fizika), hogy minden lehetséges, hacsak a kvantummechanika szabályai nem tiltanak bizonyos dolgokat.Egy elektron végtelen szabadsági fokkal bír, és “végtelenül bárhol lehet”, ahogyan a végtelenbe szökik annak a lehetősége is, hogy hol nem tartózkodhat.Mi írja ezt elő?Az előbb említett kioltóinterferencia.Hogy a hullámok erősítik avagy gyengítik-e egymást.(Ínyenceknek javasolt utánanézi: Schrödinger- egyenletek, – hullámok, Feynman gráf.)
Jézus meghal.Jézus feltámad.Hullámhegy.Hullámvölgy.Kioltóinterferencia. “Aki hisz bennem, még ha meghalt is, él.”(Jézus) Micsoda őrületes paradoxon!!! A Megváltás egy igazi szingularitásban fejeződik ki.Minden eltűnik.Legalábbis, a lényeg eltűnik.Porba hull minden amit tudunk, amit tudni vélünk.Jézus meghalt?Jézus él?Nem tudjuk megmondani.Ez a “dolog” hallhatatlan.A szem, a száj, a fül és minden egyéb fizikai érzékünk számára: a kapu zárva van.(A gyűrűk ura) E szerint, Jézus eltűnt e világból… Avagy, Jézus tűnt e el, vagy ez a világ?Ez a tér és ez az idő tűnt-e el, vagy a Megváltó Jézus Krisztus?Mondanom sem kell, ez a világ tűnt el úgy, ahogy csak az anyag, a fizikai matéria tud eltűnni: egyszer és mindenkorra.Már azelőtt eltűnt, mielőtt létrejöhetett volna.
Bocsánat, csak próbálom kifejezni a kifejezhetetlent, leírni a leírhatatlant, és megfogalmazni a megfogalmazhatatlant.
John D. Barrow, egy neves kvantumkozmológus: “Az analógiák hiányát tulajdonképpen jó jelnek tekinthetjük, arra nézve, hogy ezúttal a valóság kemény és nyers tényeivel találtuk szembe magunkat, nem pedig jól ismert, régi elképzeléseink új köntösbe öltöztetett változatával.” (John D. Barrow: A Világegyetem eredete)
***
Thea, igent mondani Jézusra???! Nem lehet!!!!!Hiszen, “nincsen csak egy is.” (Pál levele a rómaiakhoz, 3. rész, 10. vers) Thea, te igent mondtál Jézusra?Ne viccelj! (L)
Ne mondj igent!Ne mondj nemet!Elég már a beszédből!!!! (Én sokat beszéltem.)
Thea, ne mondj semmit.Se igent, se nemet.Hacsak nem valami földöntúli módon mondod ezt. “Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.” (Zsoltárok könyve 46:11) Miért érzem úgy, hogy ezt az egészet Neverend biztosan meg fogja érteni? Dűlj hátra, Neverend, és élvezd a csendet!For ever and ever…
https://www.youtube.com/watch?v=Tk3hLVoI4iM
https://www.youtube.com/watch?v=u1xrNaTO1bI
“Your own personal Jesus…”
https://www.youtube.com/watch?v=fgZGdPA4pb0
Köszönöm Thea a fordítást! Érdekelt ez a téma és örülök,hogy megtudtam az igazat. Kíváncsi vagyok még a sok ufó-jelentésekre. Ezeket olyan emberek látják csak,akik okkultan terheltek és hisznek benne? Vagy készítik ezeket valahol /klónozással/? Vagy démonok? akiket a pápa is megkeresztelne? /azt mondta/, de nem tudom már milyen lényekként emlegette vmilyen entitás? elfelejtettem.
Kedves Vali!
Én pedig örülök, hogy örülsz. 🙂
Ami a kérdéseidet illeti, ezt az előadást láttad már?
https://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0&t
Szerintem megválaszolja ezeket.
Kedves Thea és Ápriel! Köszönöm a válaszotokat. Leírom kb.20 évvel ezelőtti tapasztalatunkat. A fiamhoz jött a barátja fivére, mindig talpig feketében. Évekig. Egyszer szólt a fiam,hogy az illető asztalára be van vésve, minek élek? Kikérdeztem a fiamat,hogy miket olvas néz a barátja-kiderűlt,hogy az ufós ügyekbe nagyon belemerült. Imádkozott a család és a könyvek elégetését javasoltuk, aggódtunk,hogy esetleg öngyilkos akar lenni /és tényleg azon gondolkodott/. Végűl a szülők megrőkönyödésére minden könyvet elégettek. Addig a köszönésen kívűl egy szót sem váltottunk egymással. Ezután átbeszéltük a dolgokat, hogy a gonosz csalogatja erre a szándékára. Megtért és azóta semmi gond ezen a téren. Én és a családom egyik tagja sem vonzódik ilyesmi látására és többen több filmet is említettetek, mi ezeket nem néztük, a férjem a zenét is nagyon bekorlátozta és amiről megtudtuk,hogy fordított üzenet van rajta és sátánimádásra buzdít mindet kivágtuk. Nagyon jó érzés ennek a tudatában lenni,hogy a család ebben a tév dolgokban nincs benne. Persze az unokákat is figyeljük és elmagyarázzuk miért nem és csak a tiszta és értékes dolgokról tájékozódjanak. Nagyon jó,hogy mondta az illető , hogy Jézus nevére ezek elmennek és nincs hatalmuk felettünk, ráadásul még Ő is megszerette az Úr Jézust. Ápriel azért arra nem gondoltam,hogy ekkora nagy lesz a megtévesztés, dehát az Ige figyelmeztet erre, de ilyen nagy démoni betörésre azért nem számítottam. Mostanában rengeteget lehet erről olvasni, de a címnél már nem olvasom tovább. Köszönöm nektek, hogy itt ezen a lapon éppen ezekre a dolgokra tudjuk a választ megkapni és jobban vigyázni. De jó, hogy az Úr Jézuséi védettek vagyunk, nagyon hálás vagyok érte.
“…Jézus nevére ezek elmennek és nincs hatalmuk felettünk…”
Ez egy gyönyörű igazság.Pár éve ötlött fel bennem is ennek a lehetősége, és nagyon magával ragadott ez a gondolat.Ez alatt a pár év alatt egyre inkább világossá lett bennem, hogy ezt a gondolatot lehet úgy mondd, “ragozni”, vagyis egész más léptékekben is elképzelni.Ezzel egészen a végtelenbe elláthatunk (vagy elérhetünk), hiszen törvényszerű az, hogy Jézus nevének senki és semmi nem tud ellenállni, és nem létezik olyan, hogy Jézus nevére meg ne oldódna valami.Jézusnak nincsen lehetetlen, sem annak nincsen lehetetlen, aki az Ő nevét hívja.
Kedves Vali ! Bátorkodom válaszolni az általad feltett kérdésekre, az általam vélni ismert válaszokkal UFO ügyben. Ezek fizikai járművek (vákuum energia hajtással), melyeket egy az ismert világtól elzárt helyen (helyeken) részben ebben a világban (első ég), részben a szellemvilágban (második ég) gyártanak, sátán királysága részéről, és onnan jönnek át a mi világunkba (főleg a Föld légkörébe). Az “idegenek” nagy többsége (kis szürkék, nagy szürkék, raptiliánok, drákonok) a bukott angyalok által genetikailag kreált, a korábbi teremtés során létrehozott állati és bukott angyali génállományból hibridizált donor testek, vagy ezek vezetői, maguk is bukott angyalok. Ezeket használhatják démonok, mint megszálló szellemek (az angyalokat nem). A teljesen emberszerű idegenek eredete vitatott (vagy a legprofibb megtévesztés esetei szintén sátán királyságából, vagy az is lehet hogy angyalok inkognitóban, sőt talán még más világok teremtett emberei is lehetnek). Sátán királyságának a mennyihez való lemaradását a számbeli fölénnyel, a Szellem és Isten mindenhatóságának és erejének hiányát pedig technológiával, manipulációval próbálja ellensúlyozni. Ezért hozott létre új “idegen” fajokat és hibridizált klón hadsereget is (nem vicc, akár a Star Wars-ban, lásd Joel serege). Ezen lények (nefilimek) célja a végső lázadásban és harcban való részvétel lesz, ahol nem győzhetnek majd.
Vákum energia? Vagyis a semmiben keletkező energia.
Akkor az nem a mi 3 dimenziós világunkból való. De hogy járművek?
Ez inkább dimenzió csúsztatás. Sokszor az irányváltoztatásuk az el és feltűnésük is olyan mint amikor egy magasabb dimenzióban élő lény belenyúl az alatta lévőbe. Fizikai lenyomatot hagyva. Ráadásul ezt a fizikai lenyomatot úgy formázza ahogy akarja.
Viszont!! Nincs tejhatalmuk és az emberek tudatlanul hatalmazzák fel őket. Nem léphetnek be csak oda ahova hívták őket! akár tudatosan akár tudatlanul.
Ufót sem lát akárki.
Én azért nem írnám le ezeket a lázadó lényeket így kategorizálva mert könnyen lehet hogy a kategóriákat is ők találták ki nekünk. UFÓ-kat játszva. Hiszen alakváltók. Elváltoztathatják a külsejüket aszerint hogy te milyennek lásd őket.
Maradok annál amit Istentől tudok a bukott anygalokról, más forrás hamis lehet vagy keverve van féligazsággal..
Köszönjük a feltöltést! Nagyon fontosak ezek a leleplező videók.
Érdemes őket lementeni, nehogy eltűnjenek a netről.
Engem amúgy elképeszt ez a direkt hazugság. Még csak nem is féligazságról van szó! Egy idő után már maguk is elhiszik a hazugságaikat…