Idők jelei

Az Ősi Idegenek megdöntése – Bevezető

Az Ősi idegenek egy Amerikai TV-sorozat, amit először 2010. árpilis 20-án vetítettek a History Channel-en. A sorozat az úgynevezett Ősi Űrhajós elméletet mutatja be. Eszerint földönkívüliek látogatták meg a Földet a régmúlt időkben, és az ősi szövegek, régészeti leletek és egyes mondák bizonyítékokat tartalmaznak a kapcsolatfelvételről.

Az alábbiakban az Ősi Idegenek című sorozatban taglalt elméletek megdöntéséről készült film bevezetője látható, amit terveink szerint témákra osztva, tehát részenként fogunk elkészíteni és megosztani. Az oldal alján szavazhattok, hogy melyik részt tartjátok a legfontosabbnak és ezzel segíthettek a sorrend kialakításában.

Melyik legyen a következő rész? Szavazzatok! Egyszerre maximum három cím választható.

Előző posztKövetkező poszt

59 hozzászólás

  1. Szia Thea, igazán nem akarlak sürgetni, csak már régen volt Ősi Idegenek sorozat, és mivel mutattam ebből egyet egy történelemtanár ismerősömnek- aki pedig megmutatta az osztálynak-, így velem együtt már többen is várnak újabb részeket. Lehet tudni, hogy mikor lesz új rész? Egyébként tetszett az ottaniaknak, elgondolkoztak ezen a piramisokon (mivel azt küldtem el az ismerősömnek), és néhánynak felnyitotta a szemét, ezt azért is mondom, hogy folytasd, mert igen is van rá igény, és akármennyire is szeretik a tanár úr előadásait, ezek a videók sokkal jobban érdeklik őket, mivel ezek nincsenek benne a történelem tantervben 😀

    1. Tudom nem vagyok Thea, de ez szuper ! Én is támogatom a dolgot és köszönetemet fejezem ki ! 🙂

    2. A dokufilm sorozat egyvalamiben nem téved, valóban nem az alienek épitették a piramisokat és a vimánákat, ugyanakkor a mitológiák és az el nem ismert régészeti leletek tucatjai tanúsitják, hogy valóban létezett egy szupercivilizáció a régmúltban, mely ismerte nem csak az elektromosságot de a repülés tudományát is (lásd az indiai vimánák). Személyes kutatásaim szerint ez volt maga a Bábeli civilizáció, ennek végnapjaiban lépett fel Ábrahám és nemzedéke, ahogyan azt a bibliában olvassuk.

      1. Péter! “ugyanakkor a mitológiák és az el nem ismert régészeti leletek tucatjai tanúsitják, hogy valóban létezett egy szupercivilizáció a régmúltban, mely ismerte nem csak az elektromosságot de a repülés tudományát is (lásd az indiai vimánák). Személyes kutatásaim szerint ez volt maga a Bábeli civilizáció”

        Megmosolyogtató egy elmélet 🙂

        1. Én semmi vicceset nem látok benne ! Egy bizonyos, volt egy sokkal magasabb civilizáció mint ahogy a hivatalos(kodó) történelemtudomány(talanság) tanítja, csak azt nem tudni mikor. Sokkal sanszosabb az özönvíz előtti korszak közel 1500 éve, mint a Nimródi idők, de egyesek szerint inkább a pre ádámi korba (Rég elmélet) nyúlik vissza ez az időszak. Annyi bizonyíték (ősi írások, leletek, és a vallások ismétlődő hasonlóságai is) gyűlt össze, hogy csak a vaskalapos és szemellenzős materialistáknak áll jól a hivatalos dogma mantrázása, ahogy az evolúcióét is nyomják. De még a nagybetűs mainstream tudomány által is ismert leletek, fosszíliák sem illenek a képbe (se a kreacionista 6 naposba, se az darwinistába), pl. az őshüllők és más pl.: “kambriumi robbanás” létformák tömeges megjelenése (kihalásukat legalább próbálják megmagyarázni), vagy az emberelődök sokféle fura formája, de az emberi fejlett civilizáció hirtelen megjelenése. A nefilim magyarázat (nem csak Noé előtt) részben megválaszolhatja az anomáliákat, de nem biztos, hogy teljesen. Sok minden volt és van (“odaát”), amiről halvány lövésünk sincs.

        2. Az Ókori birodalmak véleményem szerint kb mindegyike ezt a szupercivilizációt sirta vissza, igy keletkezett az a gazdag emlékezet törmelék, amiből a pogány vallások is meritettek. Az indiai emlékezetanyag mellett nem lebecsülendő az amerikai indiánok gyüjteménye is. Szerencsére a Biblia csak szüken nyilatkozik róla-kiemelve a birodalom végzetének körülményeit, a tanulságok egyszerü levonásával. Meg vagyok győzödve, hogy Mózes története Bábel tornyáról és a Nimródi Birodalmat elhagyó Ábrámról ugyanannak a közös történetnek a része, amire a pogányok többet emlékeztek.

      2. “Sok minden volt és van (“odaát”), amiről halvány lövésünk sincs.” És mégis tudjuk nem igaz? 🙂
        Ha már mesedélután van, meséljek el legyetek szívesek kik és miért titkolják mindezt?

        1. Stílusod alapján te tényleg Adrian lehetsz. Ha mesét akarsz, hallgasd Berecz Andrást ! 🙂

        2. Arpiel! Mindjárt gondoltam, hogy nincs semmitek. Se titkok, sem összeesküvők. Mesékért viszont nem a szomszédba menni. És milyen hamar előtudják egyesek venni a személyeskedés kártyát 🙁

        3. Van itt egy elég jó oldal ahhoz, hogy tisztázhassuk a nézeteltéréseinket, már ami a tudományt illeti: http://teremtestudomany.hu/
          Erősen ajánlom, mivel már hírnevet szerzett, és komoly szakemberek véleményét olvashatjuk, akik tényekből vonták le azt a következtetést, hogy léteznie kell egy felsőbbrendű hatalomnak, akit mi Istennek hívünk.
          Nem véletlenül vannak ott azok a mottók a nyitólapon Paul Davistől meg Dr. D. T. Gishtől, érdemes mindent ezek észben tartásával vizsgálni.

        4. Kedves Jack O’Neill!
          János 20:27-29
          Azután így szólt Tamáshoz: “Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”
          Tamás pedig így felelt: “Én Uram, és én Istenem!
          Jézus így szólt hozzá: “Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

          Vajon milyenek azok, akik folyton látni akarják Őt, jelekben, csodákban, a tudomány segítségével?

        1. Ida, majd tiz éve kutatom a mitológiákat és a legendákat ez ügyben, bizonyára Ön nem töltött ennyi időt ennek a témának a boncolására. Persze nem Ön tehet arról, hogy kimosták a fejét, ahogy mindannyiunknak az evolúciós elmélettel és az ebből felépitett hamis történelemképpel.
          Igazán vehetné a fáradságot és elolvashatná azt a könyvet, amit a témában ajánlottam. A helyzet az, hogy nemcsak az indiai mitoszok beszélnek ősi repülőgépekről, hanem az amerikai indiánok legendái is, s hogy közvetlenül a szomszédos népekről is beszéljek, az oroszok is megőriztek erről emlékeket ( lásd: a repülő hajó, vagy baba jaga és a mozsár, amiben repül). Belinkelek néhány mitosz töredéket a már emlitett Renée Norbergen könyvéből:

          Mahabharata c. indiai eposz.
          „Gurkha
          gyors és erős vimanájában szállt az égen és kilőtte a vrisnik és andhakák
          három városa ellen az egész világegyetem összes erejével megtöltött
          röppentyűjét. Füst és tűz izzó oszlopa – olyan ragyogó, akár tízezer Nap –
          emelkedett az égre teljes pompájában. Ez volt a titkos fegyver, a vasvillámcsapás,
          a halál roppant hírnöke, mely hamuvá égette a vrisnik és
          andhakák egész faját.”
          „A holttestek felismerhetetlenségig összeégtek. Kihullt a hajuk és a
          körmük. Cserépedények törtek össze minden ok nélkül. Felriasztott madarak
          köröztek az égen és váltak fehérré. Az élelmiszer mérgezett lett. A
          harcosok, hogy elmenekülhessenek, bevetették magukat a patakokba,
          hogy megmosakodjanak és lemossák a felszerelésüket is. Mikor a pusztulás
          véget ért értesítették a kuru királyt Yudhisthirát, hogy mekkora a
          vasvillámcsapás pusztító hatalma és arról, hogy kipusztították a
          vrisniket.”

          Totemes indiánok legendája:

          „Amikor itt nagy erdőségek és virágzó völgyek voltak, démonok jöttek
          és döntötték rabszolgaságba népünket. Elküldték ifjainkat a sziklák
          közé és a föld alá (bányászat?) meghalni. De azután megjött a viharmadár
          és felszabadította népünket. Hallottunk a viharmadár csodálatos
          városairól, melyek délre, a nagy tavakon és folyókon túl feküdtek.
          Népünk közül sokan elmentek és meg is nézték ezeket a fényes vá-
          rosokat, a nagyszerű otthonokat meg a titokzatos embereket, akik repülni
          tudnak az égen. A démonok azonban visszatértek és ekkor borzasztó
          pusztítás következett. Népünk délre kivándorolt fiai visszatértek és elmondták,
          hogy a nagyvárosokban megszűnt az élet – nem maradt más
          hátra, csak a nagy csöndesség.”

          A Hopik könyve:

          „A harmadik világban néhányan patuwvotát készítettek és varázserejükkel
          átrepítették az égen. Sokan elrepültek rajtuk az óriási városba,
          megtámadták azt és oly sebesen tértek vissza, hogy a lakosság azt sem
          tudta, honnan jöttek a támadók. Rövidesen sok más nemzet fiai is készí-
          tettek patuwvotákat és elrepültek, hogy megtámadják egymást. Így jött
          romlás és pusztulás a harmadik világ népére, ahogyan azokra jött, akik
          előttük voltak.”

        2. Meglehetősen bizonyos számomra, hogy nem mi találtuk fel először a “spanyol viaszt”. Őseink sokkal erősebb és okosabb emberek voltak, mint azt hinnénk-ráadásul több száz évet is megéltek a biblia szerint. Salamon király, aki kutatta a bölcsességet és a tudományt nem véletlenül jegyzi meg kissé megszomorodva a Prédikátor könyvében:

          “A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
          Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.
          Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.”

        3. Péter, címzett gyanánt Ida helyett nem Zitust akartál eredetileg írni?

        4. Ó igen, elnézést kérek, véletlenül irtam másik nevet 🙂 Köszönöm a korrekciót.

        5. Péter! Megismetlem. Te eposzokban, mítoszokban, legendákban, mesékben hiszel, vagyis ókori vallásos emberek, vallást tanító és terjesztő fantazmagóriáikban, melyeknek általában a szerzőik sem ismerték és a pontos keletkezési idejük sem. Ezeknek kedves Péter semmi közük a valósághoz. Ettől még persze szerepelhetnek bennük valós helyszínek vagy valamikor valóban élt emberek, királyságok stbik. Olyan ez mint a Trójai Faló története, amit egy beazonosítatlan, sosem létező Homérosz nevű görög költő írt meg. Trója és egy trójai háború valóban létezett, de a Trójai Faló története és az Achillesi-sarok nemigen 🙂

        6. Kedves Zitus, gondolom a bibliával kapcsolatban is hasonló véleményen lehet, ha ilyen bátran beszél őskori és ókori szerzők több ezer éves “meséiről”. Nem kivánom kommentálni ezt a témát önnel tovább. Az kell válaszoljam önnek, hogy igen én hiszek “mesékben”, nagyon is. 🙂

        7. Tényleg Zitus ! Miért kell itt játszani a Vágó Istvánt, és osztani az észt ? Úgy értem, hogy lehet véleményed, nekem is van, az sem feltétlenül baj, ha nem mindenben egyezik, de ahogy beszélsz és amit, az kiköpött materialista, darwinista, ateista retorika és szellemiség. A gúnyos iróniába mártott szkeptikusság ugyanabból a forrásból jön, pedig te nem is lehetsz pl. darwinista, ezért is gáz. Az hogy tévedsz, már csak hab a tortán, de nem is ezért akartam írni. Csak annyira zavaró és ide nem illő ez a stílus. A Szkeptikus társaságnak nem vagy tagja ? 🙂

        8. Arpiel! És melyik stílus kell ide? Az amelyik lehülyézi mindazokat a keresztényeket, Istent félőkét, akiknek az elmúlt több ezer év alatt nem adatott meg, hogy a mai “fejlett” tudománynak köszönhetően, átlássák és megértsék a nem is szószerinti 6 napos Isteni teremtést? Fogalmam sincs, hogy mit kepviselsz te itt egyáltalán. Szerintem magadat. Te ez csak egy tipp.

    3. Szia Jack!
      Ezt örömmel hallom. Megpróbálok időt szakítani a feliratozásra is. Ha jól látom a szavazás jelenlegi állását, Ezékiel kereke jön. 🙂

  2. Kíváncsi vagyok az ellen teóriára is, de nem hinném, hogy okos dolog mindent “debunkolni”. Ezek a dolgok léteznek/léteztek, ősrégi feljegyzésekben, szobor ábrázolásokon,megalitikus épületeken, szent könyvekben vannak a bizonyítékok, amiket egészen biztosan interdimenzionális lények segítségével alkottak meg (vagy ők alkották meg), Azok a tudósok, kutatók akik több évtizednyi munkát fektettek bele az igazság felderítésében, nem hinném, hogy teljesen rossz úton haladtak volna idáig (maximum még nem jutottak el a teljes képhez és a keresztény vallás megközelítését nem vették bele a dolgok ismeretébe, ezen információk hiányában nem rakták össze a mozaikokat). A jó pap holtig tanul ugyebár, miért kéne minden mást “debunkolni” ha az nem fér bele a nézeteinkbe. 3 évvel ezelőtt az oldalon leírt dolgok többsége sem fért el volna a nézeteimbe, azóta megismertem ezt a megközelítést is és a spektrum kiszélesedett (sőt, teljesen más megközelítését is adott a z életemnek).DE! Nem minden hibás ami nem vallásos vagy keresztény oldalról vizsgálja meg a dolgokat. Valaki írta le, hogy Icke.ot például ki mikor fog megdönteni? Miért kéne megdönteni? Nagyon is beleférnek az általa elmondott felfedezések a teljes kép kirajzolódásában (bár mond sajnos olyan dolgokat is, ami sajnos nem teljesen úgy van). Akkor fog az ember teljes képet kapni (bár szerintem pont bizonyos dolgoktól való elhatárolódás miatt ez sokaknak nem fog menni) ha az eddigi mozaikokból össze tudja rakni, nem csak egy oldalról. Tényleg nem kötekedésből, de miért kéne olyan dolgokat megdönteni mint a Baalbek, a Vimanák vagy mondjuk a Nazca vonalak (illetve ahogy fent látom, közkívánságra kb. MINDENT) ?

    1. Kedves Gabibácsi!

      Való igaz, hogy nem kell minden megcáfolni, csak a hazugságokat. Ne az alapján válogassunk, hogy egy teória szimpatikus-e, hanem az igazságot keressük. Megtalálni pedig úgy tudjuk, ha megmaradunk az Igénél.
      Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” János 8:31-32

      A hazugságot nem olyan nehéz megkülönböztetni az igazságtól. A nehéz feladat az igazságot megkülönböztetni a majdnem igazságtól. Viszont erre van a legnagyobb szükség, mert ez Sátán kedvenc és szinte egyetlen fegyvere. “Csakugyan azt mondta az Isten…?” (I. Mózes 3:1) Ezért készült a fenti videó.

  3. Számomra érthetetlen,hogyan lehet azon vitázni,vajon angyalok,démonok,neflimek vagy/és földönkívüliek. Az emberiség történetét nem (csak) az emberek írják,ez nyilvánvaló.Erről minden ősi vallás (is) tud. Napjaink civilizációját pedig emberinek nevezzük,holott már nincsen benne szinte semmi emberi…
    Nyilvánvaló továbbá,hogy a mikroorganizmusok 90+X%-a túléli a világűrben unatkozó viszonyokat (vákuum, minusz 270 fok,stb…),de több km. mélyről sóbányában betokozódott vízcseppben dekkoló izék is éledtek már újjá sok millió év múltán. Az Antarktisz több km-es jege alatt egész ökoszisztéma húzódik,csak a mi Univerzumunkban pedig több száz milliárd galaxis téblábol.
    Ezek után azt hinni,hogy az ember a “teremtés koronája”,hát… valaha a Földet is laposnak hitték (igaz,az egyiptomi piramisok a metrikus rendszer szerint épültek,ami bolygónk pontos méreteinek ismeretét bizonyítja)…
    Nem is oly régi felfedezés a 2.8 millió éves emberi csontoké. Jelen technikai “civilizációnk” kb. 300 éves,de 5000 év alatt 99,9 %-a lebomlik,eltűnik mindennek. Ki az,aki ki meri állítani,tudja mi történt itt közel 3 millió év alatt???
    Még Jézus is azt mondta,vannak más juhai,más aklokban.
    Az egyik leg fontosabb dolog pedig,melyet megpróbált megértetni az emberrel,hogy a világ nem ott ér véget,ameddig épp ellátunk.Na ez a hit.Sőt! A létlehetőségek száma elméletileg végtelen! (“Bár mit kértek,megadatik”,”Nálamnál különb dolgokat fogtok cselekedni”…)Ehhez képest az átlag gondolkozás megrögzötten antropocentrikus.Oly annyira,hogy még az állatokat is hajlamos lenézni,holott tisztán és világosan le lett írva,és látható/érezhető is,hogy nekik is van lelkük.
    Jézus a Végtelent,az Örökkévalóságot hozza el,azzal az ősi tudással,hogy a Lélek az,ami igazán Él,ami pedig él,az sokasodik és fejlődik. Amennyiben saját választásunk szerint részévé válunk a szeretetből való teremtésnek,létlehetőségeink megsokszorozódnak,tevékenységünk megáldatik.
    A szeretet pedig “csupán” használati utasítás az élethez,mely ha megvalósul,minőségi ugráshoz érünk – ez teljességgel korrelál az Univerzum duális,pulzáló természetével,fizikai felépítésével.
    Ehhez képest megy ezerrel a “meghalt bűneinkért a kereszten” mantra,melyről valójában senki sem tudja,hogy mit jelent,és nem is véletlenül. Ha meg is halt,nem halott,hiszen él – feltámadt, nemdebár? Nem,az Atya nem “áldozta fel egyszülött fiát”,hiszen a fiú él! Egy emberi porhüvely
    lett feláldozva,de ezt az áldozatot minden élő meghozza,mert egyszer minden(ki) meghal,aki él(t).Szenvedett,igen,de meglátásom szerint sokkal többet szenvedett LÉLEKBEN – a korbácsolás és kereszthalál mondhatni konyhai használatra készült sors volt akkoriban,ahogy most a mammon oltárán áldoznak fel milliókat.
    Lélekben pedig azért szenvedett,mert (előre is) látta azt az irdatlan korlátolt hozzáállást a Világmindenséghez,melyet az emberek tanúsítanak…ami persze nem CSAK az emberek sara,mert valaki csak bele piszkált kis bolygónk,és fajunk létlehetőségeibe. A Bibliában ez kígyó,a tárgy a jónak és rossznak tudása. Más (korábbi,és távolabbi) feljegyzések szerint is egyféle tudás,van ahol áldásként könyvelik el. Pedig ez is csak attól függ,hogyan,és mire van felhasználva.
    Az Ausztrál őslakosok,vagy némely indián törzsek a természettel messzemenően nagyobb összhangban,a mostani állapotoknál sokkal tisztább és szebb útján indultak el a kollektív lelki fejlődésnek. Azt is láthatta előre,hogy pont a kereszténység ürügyén,és nevében lesznek kiirtva,megalázva – tisztában volt a téridő duálisan meghatározott minőségével,azaz,hogy távlatot nem lehet az anyagi világban létre hozni a nélkül,hogy az lentről magasságnak,fentről pedig mélységnek ne láttszék.
    2015-ben ehhez képest tényleg azon kell-e vitatkozni,ki,s,hogyan becézgeti a nem földi létformákat?… Tudatában annak ráadásul,hogy senki sem tökéletes,és tévedhetetlen…
    Remélem senki nem veszi magára,csak úgy általában töprengtem el a kérdéskörön.

    1. Kedves Wik!

      Több helyen hivatkozol arra, hogy mit mondott Jézus. Ezt azért teszed, mert el is hiszed, hogy ezt mondta? Ahhoz, hogy érdemben lehessen válaszolni a felvetéseidre, ez fontos információ lenne.

      1. Nyilván nem a levegőbe beszélt. 🙂 Még az is lehet,van,amelyik apokrif idézet,de az engem nem nagyon zavar.Nem tudom elfogadni a zsinatok szavazat alapú kanonizálását. Sok féle fordítását láttam a Bibliának,és sok féle ferdítését is.Az eredeti nyelveket sajnos nem ismerem… Az pl. biztos apokrif,hogy “csak leveleket hoztam onnan,ahol erdők vannak” – de ez is bele illik a képbe… Többnyire több féle jelentés szintje van annak,amit mond. Nem véletlenül. 🙂

    2. Kedves Wik az első helyzet, amikor horgonyoztam Jézusnál, az volt, hogy megértettem: mint Isten, le tudott volna jönni a keresztről ahogy mondták is “és akkor hiszünk neki”! Mindig e körül forgott a dolog: ő Isten-e, Ő kicsoda ?
      BIZTOS, olvasni kell, hogy a főpapok azért adták a helytartó kezébe, trükkel, mert nem mertek tenni ellene amikor nyíltan beszélt mindenki előtt, mert látták az ERŐT, melytől az Őt elfogó katonák földre is estek amikor megszólalt.
      Még akkor is, amikor ezt megértettem, szinte lázongtam, hogy ki “helyett”? Még Maximilian Kolbe élet-odaadását, amikor egy kétgyerekes apa helyett ajánlotta fel, hogy ő megy az éhségkamrába, akkor is azt gondoltam, “lesz szíves mindenki saját maga helyett” … és pl. a krisnások most is ezt mondják (majd ők egy másik életben vezekelnek …)
      Aztán, megértettem, hogy Isten hogy gondolkozik, hogy a zsidó kultúra, ahol a bűnökért áldozatot mutattak be (rémes! öltek ezért, mégpedig a leggyönyörűbbet, legértékesebbet) ELŐRE VETÍTETTE az Isten személyének, a Második Személynek értünk való áldozatát, és a zsidó kultúra szinte csak “arra volt jó” – benne Ábrahámmal, aki már felemelte a kést Izsákra, hogy leöléssel áldozza fel de egy angyal megállította a mozdulatot – hogy a JÓVÁTÉTEL létrejöhessen.

      Az ember – Ádám-történet – nem hitte el, hogy Isten JÓ, hogy a Paradicsomkertben minden tökéletes: nem hiányzik semmi, sőt hogy ez örökké is tart,míg a kísértő rá nem vette arra, hogy amit Isten mondott, nem igaz: “bizony, nem haltok meg” tehát az Úr nem mondott IGAZAT ? Még több kellett, ahogy a sátánnak is, hogy “olyanok legyenek mint az Isten”!
      Nézd meg, mást sem csinál az emberiség miközben elpusztítja önmagát, hogy “olyan legyen mint az Isten”! Nem azt mondja, hogy minden rendelkezésünkre áll a boldogságunkhoz, köszönjük szépen ! 🙂
      … hanem ELRONTJA ! Élhetetlenné teszi a bolygót !

      Éppen ez Isten gondolata: tönkretettétek a TI boldogságotokat, eltörött ! ezt nem lehet “összeragasztani”, viszont lehet azt, hogy AKI ELLEN történt az emberi lázadás, Ő Maga tegye ezt jóvá! Ez az “értünk tette le az életét” és aki ezt megérti, “berúg” ennek gyönyörűségétől, ez az a Szeretet, mely afölött van, amit egyáltalán el tudunk képzelni. DE ehhez kellett a bűn fogalma, a bűnért való (állat)áldozat a zsidóságnál ! Mi ezt már nem értjük nekünk UGYANEZT másként kell fogalmazni:
      azt, hogy mi őt hazugnak gondoltuk, nem hittük el, hogy mindent nekünk adott (a Paradicsomban) az örök élettel együtt, választottuk (ahogyan mondta is: ha ebből eszel, meghalsz) a halált

      mire Ő Aki ellen lázadtunk, nem fogadtuk el az ÉLET ajándékát, jön, leszületik a legsérülékenyebb, rögtön üldözött emberként, és HAGYJA hogy megöljék, HELYETTÜNK. Mert le tudott volna jönni a keresztről, de NEM AKART ! Még a kereszt borzalmas kivégző eszköze is alkalmas az Istennek “kitárt karral elszenvedte a kínhalált” hogy azt mutassa nekünk: “szeretlek” – és HAZA hívlak, bár kizártad magad az életből …

      Meghalt az Élet hogy akik a halált választottuk, nekünk visszaadja: “meghalván az élet, a halálon úr lett” paradoxona egy (örök) életre elegendő lesz arra, hogy a mi gondolkozásunkat MEGHALADÓ isteni Szeretetnek hálát adjunk! Ezt, hogy az Élet halt meg, odaadva az életét, és utána a feltámadással visszavéve, megmentésünk történetének első fejezetének vége. A megmentésünk viszont nélkülünk nem folytatódik. Ő mindent megtett – ez után elküldte a Szentlelket: az apostolok isteni erőt nyertek és mi is, amikor Új Pünkösd történik – nekünk egyetlen feladatunk lehet,

      köszönettel, boldogtan elfogadni és azt mondani, mindez igaz 🙂 szemben a paradicsombéli kétkedéssel …

  4. Francia-országban, a középkorban egy királyi rendelet kimondja, hogy az ” égből érkező embereket, öljék meg…”! ( Gondolom ennek is meg volt az oka, hogy miért hozta a király. De, nem gondolom, hogy csak rosszat álmodott, és amikor felkelt hozott egy ilyen rendeletet….!)

    1. Levéltárakban, könyvtárakban találtak olyan dokumentumokat, amik leírnak ilyen “égből érkező” emberformájú lényeket. Az egyiknél meg is ölték őket. Azt írják, hogy ketten leereszkedtek az “égből”, mert valamiféle kötél lógott le és belegabalyodott a templomtoronyba. Ki akarták szabadítani, de az emberek elfogták és agyonverték mind a két emberhez hasonló lényt.

  5. Figyelemelterelésnek 1- osztályú,pl. arról h. mi zajlik jelenleg Európa szerte (menekültek),amig ezen rágódunk,szépen átrajzolnak illetve irnak mindent. De az is lehet,hogy forditva van, és a menekülteket használja valaki álcának?

    1. Szerintem mindkét téma fontos és ami most a világban történik hamarosan nyilvánosan is kapcsolatba kerülhet az “idegenekkel”.
      Most jutott eszembe, hogy igazából mindkét általad felvetett kérdés az idegenekről szól, csak az elsőnél egy másik dimenzióból, a másodiknál pedig egy másik országból érkeznek. A két probléma kezelése persze merőben más kell, hogy legyen.

      1. Már évek óta mondják a tudósok, hogy várják, hogy egyszer csak meg fogak indulni az emberek a szegény országokból a gazdagok felé….! (Eddig ez elmaradt! ) És, lám lőn “egyszer csak”, és egyszerre….!

        1. A Pán Európa Mozgaloma atyja Nicolaus Richard Coudenhove-Kalergi gróf ezt írta a az újságjában 1923-ban:

          “A jövőbeni ember keverék faj lesz! Európa számára kívánok egy eljövendő eurázsiai-negroid fajt, hogy a személyiség sokoldalúsága biztosítva legyen. A vezetőket majd zsidók adják, mert a jóságos Gondviselés Európát a zsidókkal, ezzel az új ésszel megáldott nemes fajtával ajándékozta meg.?

          Ezek az őrültek ezt akarják megvalósítani. Az ilyen könyveket használják forgatókönyvként, pedig már Merkel is belátta, hogy nem jött be a multi-kulti. Úgy számítottak, hogy majd az európaiak keverednek az ázsiaiakkal és az afrikaiakkal, de ehelyett elkülönültek és már akkora anyagi teher és annyi a konfliktus, hogy az “új, ésszel megáldott zseniális faj” sem tud mit kezdeni a helyzettel, de már visszacsinálni sem tudja. Vannak nyugaton No-Go zónák. Ide be sem mernek menni még a rendőrök, mentők, tűzoltók sem. Franciaországban 741 ilyen zóna van.

          http://www.jovonk.info/2010/10/21/grof-uj-europaja

    2. Ennek a portálnak nem az a célja, sem feladata, hogy az aktuális külpolitikai híreket lekövesse, ahogy a mainstream teszi. Főleg ha nincs direkt bibliai kötődés. Persze ettől még súlyos a probléma, lehet hogy lesz is reakció. Addig is itt egy elgondolkodtató videó, mindenkinek. https://www.youtube.com/watch?v=gzM3NK6dq4s

      1. Kedves ARPIEL!

        A direkt bibliai kötődés:

        Luk. 21,10 Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen;
        ?Luk. 21,11 És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.
        Luk. 21,12 De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért.
        ?Luk. 21,13 De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok.

        Úgy összességében passzol, nem?!
        ?

  6. Azt feltételezni Istenről, hogy a Teremtés, ami Isten Önmaga, csak a mi Földünkre terjed ki, nem más, mint Isten beskatulyázása. Isten teremtett és teremt jelenleg is. Útjai, módszerei kifürkészhetetlenek. Az AA sorozat valóságtartalma kb 70%. Az “idegenek” egy részét is a Teremtő teremtette. Azaz közvetetten mindet. Amit árnyoldalnak, sötét oldalnak hívnak, nem más, mint a megújulást megelőző rombolást elősegítő oldal sem Isten akarata nélkül jött létre. Azt feltételezni, hogy a Teremtőt ki lehet játszani, vagy túljárni az eszén balgaság. Magyarul Lucifer angyali rendjének a kiválása nem ellentétes Isten akaratával. El kell fogadni, hogy Luciferék lázadása programozott volt. Szabad akaratot csak mi kaptunk. Az élet egy körforgás. A jó és a rossz dogmáit az egyház erőltette az emberiségre. Legfelül mind-egy. Mindegy! A Teremtésben mindennek feladata és célja van.

    1. Nem feltételezem, de feltételezhetném. A mi feladatunk itt és jelenleg az, hogy megőrizzük lámpánkban az olajat, készenlétben és készen álljunk az ítéletre. Utána majd meglátjuk, miféle tervei vannak még az Úrnak velünk.
      Addig viszont én nem fogadom el konkrét tényként az idegeneket, a kapcsolatot. Az írás szerinti forgatókönyv nem említ ilyesmit, tehát egy ideig nem is lesz ilyesmiben részünk (az illúzió az más, de azt is tudjuk, hogy a megtévesztés is folyamatban van)

  7. Kedves Thea!
    Köszönöm kitartó, fáradságos munkádat (munkátokat) a fordításokban, érdeklődéssel várom a folytatást! Fontos, hogy a keresztények is tisztán lássanak ebben a kérdésben!!!

  8. Hát engem jól leszavaztak:-) Úgy látszik, a többség a mendemondák cáfolatát várja, amelyek az egész ősi űrhajós témakörnek a leg-bizonyítatlanabb, leg-belemagyarázhatóbb részei.
    Ugyanakkor a kemény (szó szerint is) tárgyi bizonyítékok cáfolata nem érdekel szinte senkit (Puma Punku, Baalbek, kövek, tárgyak, NEM mendemondák)
    Sebaj, megvárom amíg ezekre kerül a sor. Köszi a fordítást és a feltöltést (én sajnos nem tudok egy órás angol videót megnézni, az nekem túl hosszú)

    1. Miféle mende-mondákra gondolsz? A Mahabharatát valamikor az 1800-as években fordították le angolra, amikor még gőzük sem volt róla, hogy milyen egy atomháború. Aztán csak Nagaszaki után jöttek rá, hogy mi van leírva.

      1. Lebecsülöd az emberi fantázia képességeit. Már a kőkorszaki ember is látott villámlást, mennydörgést, talán földrengést, vulkánkitörést is, különféle égi jelenségeket, amelyek mérhetetlenül óriásiak egy pici emberhez képest, és azt félelemmel és előbb-utóbb vallásos jellegű tisztelettel töltik el.
        Látott már az ősember is hatalmas állatokat, amelyeket nem tudott legyőzni, vagy csak nagyon nehezen.
        Már a kisgyermek is hajlamos a megszemélyesítésre, a tárgyakat a pici tudatában akarattal, szándékkal ruházza fel.
        Az ősember nagyonis képes volt ilyesmire, majd a későbbi emberek is. Fantasztikus mondákat tudta összehozni ezek az emberek. Széttépett istenek testréászeiből keletkezett szigetek, vulkáni hegy alatt fortyogó és időnként megharagudó istenek, szellemek, meg minden. Varázserő, boszorkányok, olyan dolgok, amik ha alaposan utánanéz, akkor már rájöhetett volna, hogy a fele sem igaz.
        A megtapasztalt óriási lényeket a fantáziájában még sokkal nagyobbra, legyőzhetetlenre is ki tudta színezni. A mennydörgést, a villámlást, stb. szintén fel tudta nagyítani.
        Ehhez a puszta fantázia is elegendő.
        Utólag aztán a mondák közül ki lehet mazsolázni azokat, amelyek ráilleszthetők vagy ráerőltethetők bizonyos mai tapasztalatokra. Egész városokat elpusztító villámlás, repülő szörnyek, sárkányok, stb.
        Ezeknél sokkal meggyőzőbbek a tárgyi bizonyítékok. Ha valahol atomháború zajlik, ott bizony radioaktivitás marad vissza, egy ilyennek a MÉRÉSE meggyőző tárgyi bizonyíték lenne. Vagy a nagy hőtől megolvadt és átalakult kőzetek. Vagy olyan gépek, szerszámok maradványai, amelyek abban a korban nem létezhettek. Csak egyetlen egy ici-pici darabka! Egy nikkel vagy molibdén csavar. Egy rugó. Egy elektronikus áramkör darabka. Bármi, ami véletlenül kiesett valami gépből. A régi épületeken található egyéb mikroszkópikus anyag nyomok. Pl. gumiabroncs-kopásból származó részecskék. Szilikon műanyag darabkák. Vasbeton cölöpök a mocsárba leütve. Egy kopott titánötvözetű fogaskerék, amit félredobtak vagy elveszítettek. Hadd ne soroljam, lehetne még.
        Azok a több ezer tonnás kődarabok igencsak elgondolkodtatóak. (a fenti listában nem szerepel több minden,pl. Nan-Madol sem, a Titicaca tó környékén ÁLLÍTÓLAGOS vízalatti valamik sem, vagy a közép-amerikai, tenger alá is benyúló alagutak)
        Mindenütt csak mesék, magyarázkodások, “elemzések” (amelyekért pénzt lehet kapni), regényes könyvek, amelyeket jó nagy példányszámban el lehet adni. A tárgyi bizonyítékok viszont ott vannak. Azokat lehet vizsgálni.

        1. Van rádióaktivitás és vannak csontvázak ugyanazon a helyen tömegesen, amelyek tulajdonosai egy időben haltak meg, ott is maradtak temetetlenül és állatok sem húzkálták, kezdték ki őket.

          Ha a Mahábháratát olvastad, akkor nem mondtad volna a villámlás, meg egyebeket, mert szó sincs ilyesmiről. Irakban is volt több helyen van, vagy volt még ma is sugárzó domb, hegy. Nem tudom megvan-e még, mert az ilyen emlékeket már az iraki háborúban igyekeztek elpusztítani, most meg az ISIS-szel befejeztetik, ami még megmaradt…. 😀

          Az amerikaiaknak az volt az első, hogy lebombázták azt a hegyet, amelynek a külső rétege megüvegesedett és azzal indokolták, hogy radióaktív sugárzást tapasztaltak és feltételezték, hogy ott tartják az irakiak az atomfegyvereiket….

          Ami a köveket illeti, nem hiszem, hogy meg lehet magyarázni a Baalbekben található 2000 tonnás köveket, de Nan Madolt sem. Miért kellett a tengerbe hordani azt a rengeteg több tonnás bazalt hasábot, amikor ott vannak a szigetek körbe-körbe? Ugyanígy a Titicaca tó rejtélyeit sem fejtette meg még senki. Hogy került oda, ahol most van és hogy kerültek egy több ezer méter magas fennsíkra sok tonnás kövek, több száz kilométer távolságból és olyan tökéletesre faragva, mint a lego kockák?

          Egyszóval volna még mit megmagyarázni y tudomány számára, ha nem volnának ennyire pökhendiek. Én még a füllentős Danikennek is megköszönöm a “pénzsóvár” kiváncsiságát, mert nélküle nagyon sok mindenről nem hallottunk volna. Például arról sem, hogy mi volt Sanaa-ban, Jemenben, amit gondolom most bombáznak le, nehogy megvizsgálhassák a geológusok és a régészek.

        2. Azt nem értem, hogy mi ezzel a probléma. Még a Biblia is írja, hogy az özönvíz előtt, 200 angyal lejött a földre, és hozták a tudásukat, és a technikájukat is. Amire azután meg is tanították az embereket. Igaz, hogy ott nem lehet olvasni, hogy itt a földön építkeztek volna, vagy hasonló, de gondolom, hogy ez azért egyértelmű, hogy nem csak genetikai beavatkozásokat csináltak. Azért eltöltöttek itt pár száz évet….

        3. Szerintem nincs ezzel semmi probléma, illetve csak annyi, hogy túl régiek és már nem lehet letagadni, mert olyan korszerű kormeghatározásaink vannak. Ez pedig ellentétes a tudomány mai álláspontjával, azon kívül jóval azelőtt keletkeztek, mielőtt a kiválasztott nép kiválasztatott volna. Csak ennyi a probléma. 😀

  9. Pálos-fehéren

    Te, aki érted szavam nézz tükörbe ?
    ne törődje vele: törött-e, vagy görbe!
    Hisz nem én csallak téged lépre-tőrbe.

    Látod, hogy arcod emberi, és tán még
    szemed is, amiben most szelíd láng ég ?
    ám ott villan már az idegen szándék?

    Olvass újságot ? de a sorok között:
    a világra megint pestis költözött,
    amihez lám, észrevétlen lett közöd.

    Népek vérét veszik régi sakterek:
    egyre őrültebben vágnak-metszenek,
    s a Föld szívére borult a rettenet.

    Sunyi orgyilkosok rád hivatkoznak ?
    csak akkor virrad számodra a holnap,
    ha torz tettüktől lelked el nem borzad?

    Ne légy cinkosuk, ne osztozz a véren ?
    maradj tisztának, élj Pálos-fehéren,
    s lehetsz túlélők reménye, testvérem.

    2013.08.11. Csorba Tibor

    1. Ez a vers nagy mélyen érinti a lelket… Találóan szőtt össze minden szót a költő.

    1. Ugyan ki kérne tőlük segítséget, amikor az a hatalom van velük kapcsolatban, aki ki akarja robbantani az atomháborút? Az igaz, hogy volt néhány eset, amikor tönkretették a rakétasilóikban kilövésre váró rakéták elektromos irányító rendszerét, halálra rémísztve a katonai személyzetet, de ezt sem kérésre tették. Valószínűleg olyan helyre voltak irányítva, amivel árthattunk volna nekik is.

      Nem törődnek velünk, számukra mi csak kártékony rovarok vagyunk, alig várják, hogy kipusztítsuk egymást. Azért szabadították ránk ezt a két gyilkos földi banditát is (Boko Haram, ISIS), hogy minél kevesebb kárt tegyünk a környezetben, miközben kipusztítanak bennünket. Ez van, mi meg itt szép csendben várunk, már a nyakunkat nyújtjuk, mint a jó keresztények, mert bennünket erre tanított a vallásunk. Mi vagyunk az áldozati bárányok, jönnek a sakterek, hogy a vérünket a porba folyassák.

  10. Ezer köszönet! Chris tesó jól helyreteszi a dolgokat.
    A David Icke Debunked-ot nem tervezitek valamikor?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend