A 10. Globális Békeindex összeállítói szerint jelenleg mindössze 10 ország tekinthető teljesen konfliktusmentesnek a világon. Magyarország nincs köztük, bár Európa számít bolygónk legbékésebb térségének.
Az elhúzódó közel-keleti konfliktus, a migránsválság és a terrortámadások szerepelnek a fő okok között, amiért 2016 kevésbé számít békésnek, mint 2015 és ez az oka annak is, hogy 2014-hez képest kevesebb országban van a szó minden értelmében vett béke.
Az indexet kiadó Gazdaság és Béke Kutatóintézet szerint ezek az országok Botswana, Chile, Costa Rica, Japán, Mauritius, Panama, Katar, Svájc, Uruguay és Vietnám.
Brazil lekerült a listáról. Nemcsak lekerült, hanem a legrosszabban teljesítő országok között szerepel, ami egyesek szerint komoly aggodalomra ad okot a riói olimpia előtt.
Ismét Izland lett a világ legbékésebb országa, utána pedig Dánia, Ausztria, Új-Zéland és Portugália. Szíria pedig továbbra is a legkevésbé békés pontja a világnak.
Érdekes módon tehát a Föld legbékésebb országai nem mondhatók teljesen konfliktusmentesnek. Az index készítői azt is kiemelték, hogy Földünk békéjére jelenleg (ahogy a történelem során már oly sokszor) a Közel-Kelet helyzete van a legnagyobb hatással.
Egy új trendet is megfigyeltek a kutatók. A békés országok még békésebbé, a kevésbé békések pedig még kevésbé békéssé váltak egy év alatt, így most már nemcsak gazdasági, de békeegyenlőtlenség is létezik a világon.
A napokban pedig bizonyára sok embernek a floridai Orlandóban elkövetett támadás jut eszébe, amikor a béke hiányáról esik szó.
Ugyanakkor érdemes elgondolkozni azon, hogy mit is jelent a béke vagy annak hiánya. Amikor a béke Fejedelme a Földön járt vajon béke volt körülötte? Bolygónknak éppen arra a pontjára érkezett, ami azóta is a legtöbb háborúskodás forrása, ugyanakkor érkezése mégis a béke jele volt számunkra, amit a mennyei seregek már születése napján kihirdettek.1
Talán azt is el tudjuk képzelni, hogy miként mozgósította erőit a levegőbeli hatalmasság, hogy elpusztítsa az Életet. Vajon miként űzte, hajtotta alattvalóit, a győzelem lehetőségét remélve? Az ő birodalma képviseli tehát a béke ellentétét. Az az érdekes ebben, mint mindenben, ami Sátánra jellemző, hogy céljai és tulajdonságai többnyire valaminek a hiányával fejezhetők ki.
Corrie Ten Boom egyszer felvetette, hogy ?a menny nem ismeri a pánikot.?
Most akkor mi van? Béke vagy sem? Hiszen maga Jézus mondta, hogy érkezését háborúk és háborúk hírei előzik meg2. A választ egyrészt Jézus és tanítványainak életében, az általuk állított példában találjuk meg, másrészt nem hagyott minket sötétségben a kérdést illetően. Azt mondta, hogy ezen a világon nyomorúságunk lesz, de bízzunk benne, mert Ő legyőzte a világot. Ha ez nem lenne elég egyértelmű, azt is hozzátette, hogy mindezt azért mondta el nekünk, hogy békességünk legyen Benne.
“Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” – János 16:33
Vagyis lehetséges egyszerre nyomorúságban (háborúságban) lenni és mégis megtapasztalni a békét. Az igazi béke ugyanis nem a konfliktus hiányát jelenti, hanem egy olyan biztonságot, ami független a kézzel tapintható körülményektől.
Visszatérve a fent említett békeegyenlőtlenségre, vajon az igazi, a fizikai konfliktusoktól független béke hol tapasztalható meg igazán a világon? A felsorolt 10 országban, vagy a háborús övezetekben?
Én magam, valószínűleg a legtöbb olvasóval egyetemben, nem kényszerültünk még arra, hogy megtapasztaljuk a fizikai béke teljes hiányát – amiért igen hálás vagyok ? ugyanakkor a körülöttünk zajló események miatt mégis egyre többen félelemben élnek és a döntéseiket is ez határozza meg. A félelem pedig nagyon rossz tanácsadó.
Ha igazán belegondolunk, a mennyországon innen a biztonság csupán egy illúzió. Jézusban mégis teljes biztonságban vagyunk. Mindig és mindenhol.
Miközben a média és a politika rájátszik az embereken elhatalmasodó félelemre vagy akár közvetlen okozója a félelem forrásának, Jézus követőiként hatalmunkban áll megmutatni másoknak Isten minden értelmet felülhaladó békéjét3 és azt a biztonságot, amin semmilyen földi erő nem vesz hatalmat. Lehet, hogy a világ nem változik egy szempillantás alatt a béke szigetévé, de egy-egy ember világa igenis azzá válhat!
Szóval kössük fel a békesség evangéliumának azt a bizonyos saruját4 és tegyünk bele néhány kilométert!
- ?Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!? ? Lukács 2:14 [↩]
- “Hallani fogtok majd háborúkról és háborúk híreiről. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég.” – Máté 24:6 [↩]
- “És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” – Filippi 4:7 [↩]
- Efézus 6:15 [↩]
“Ahelyett,hogy mindent bírálgatnánk,ahelyett,hogy a körülményeket és az embereket nekünk tetsző alakzatba próbálnánk hajlítgatni,a béke útján nyugodtan és egyszerűen haladhatunk.Valahányszor meglepetést hoz az élet,az első dolgunk ezentúl az legyen,hogy felkeressük a szívünkben a béke helyét.Megállunk egy pillanatra,és megpihenünk Isten szeretettében.Aztán,ha benső békénk helyreállítása érdekében cselekedetekre van szükség,azt az utat választjuk,amely a nyugalmunkból ered.Magabiztosan cselekszünk,mert biztonságban vagyunk.Ha később ismét útmutatásra van szükségünk,könnyen és gyorsan hozzájuthatunk.Nem azért keressük a békét,hogy szigorú elhatározásokat,hosszútávon érvényes szabályokat hozzunk,hanem,hogy a döntéseink azonnal,ebben a pillanatban helyreállítsák a békét.Mert csak akkor lehetünk igazán jók,ha a békénk megvan odabent.”
(L) (L) (L)
Ezt kitől idézted? :)) (L)
Valakitől,akit én is csak a Facebook-on ismerek.Nem mondana semmit a neve.Én is csak az álnevét tudom.Valami Daywalker… 🙂 De a leglényegesebb az,hogy mindezt megírta.
Van itt néhány gyöngyszem. 🙂 Nézzük például ezt: “Lehet,hogy a világ nem változik egy szempillantás alatt a béke szigetévé,de egy-egy ember világa igenis azzá válhat.”
Én is úgy gondolom,hogy bármelyikünk világa egy szempillantás alatt,időben ki sem fejezhető módon és hirtelenséggel a béke szigetévé változhat.Ez további reményekre okot adó lehetőség. 🙂 Ezzel együtt én úgy gondolom,hogy azzal,hogy egyetlen ember világa a béke szigetévé változik,azzal máris az egész világra béke köszöntött.Minden egyes ember egy határtalan világ.Mi egymás világai vagyunk mindannyian.
Nézzünk egy durva példát.Méghozzá paradoxnak tűnő módon,a hadviselésből.A Normandiai partraszállásként elhíresült hadicsel,a szövetségesek részéről.Az offenzíva megkezdése előtt a háború őrültjei (egyébként meg ugyanolyan emberek,mint te,vagy én,a te világod részei ők,és az én világom részei is) azt tartották,hogy az állomány emberi vesztesége úgy alakul majd,hogy tíz katonából hét elesik.(Hősi halált hal….bbbrrrrr…..) Aztán a végén kiderült,hogy ez az arány végül is “”csak”” tízből három.Bernard Law Montgomery,a partraszállás brit parancsnoka azt mondta,hogy ez azonban az EGYES katonák számára,akik elestek,bizony 100 százalék… SZÁZ SZÁLAÉK….Vagyis,a MINDEN.
Két sokkal közelebbi példa,amelyik bemutatja,hogy egyetlen ember igenis az egész mindenséget jelenti.
“Bizonyára azért,miképpen EGYNEK bűnesete által MINDEN EMBERRE elhatott a kárhozat: azonképpen EGYNEK igazsága által MINDEN EMBERRE elhatott az életnek megigazulása.”
(Rómabeliek 5:18)
“…én az Atyámban vagyok,és ti énbennem,és én tibennetek” (János evangéliuma 14:20)
🙂 🙂 🙂
sziasztok
egy háborúban való hadba vonulással kapcsolatban is van utmutatás a bibliában.
szerintem nem az számit,hogy védekezel-e -megvédeni kell a családodat-vagy támadás céllal vonul valaki harcba.
a fenti hozzászólásokban is vannak ige idézetek erre, de nézzük meg az újszövetségben hogy viselkedtek Krisztus követői.
amikor üldözték őket fegyvereket szereztek és ellentámadást,védekezésképpen fegyvert fogtak???
én nem olvastam ilyet.
sőt maga az Úr Jlzus is amikor elfogták és egyik a tanítványok közül levágta az egyik katona fülét, tehát fegyverrel akart védekezni a támadók ellen, pedig nem is támadták meg őket, csak az Úrért jöttek.
több helyen is olvashatjuk az események alapján, hogy egyetlen esetben sem említette az Ige vagy Jézus vagy az apostolok, hogy önvédelemből jogos a fegyverfogás ill. más ember életének kioltása!!!!!!
Az volt az eredeti kérdés, hogy kié a nagyobb felelősség, a közlegényé, vagy azé, aki háborúba küldi, nem az, hogy egy keresztény fogjon-e kardot. Ha félreérthető volt, amit írtam, akkor egyértelműsítem: nem hiszek az erőszakban, de talán a fenti és egyéb posztok ezt elég egyértelművé teszik.
Azt próbáltam kifejezni, hogy egy bukott világ (a világ, nem Isten királyságának) elengedhetetlen része a rendfenntartás, illetve, hogy annak tagjai más-más céllal vannak ott, így a felelősségük is más. Szerintem.
Így van Lacika, hogyan is ölnénk meg akit szeretünk?
“De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek,Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak.”
“HANEM SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, ÉS AMA MAGASSÁGOS ISTENNEK FIAI LESZTEK”Lk.6.26,27,35
“És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?
Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?
Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.”Lk.10.25-28
köszönöm kedves edua hogy pontos idézettel kiegészítetted, én is erre gondoltam.
a másik, ha valakinek a szívéből az jön ki-mert ugyebár a szívből származnak a gonosz gondolatok, majd azok megcselekvése-hogy fogjon fegyvert, azt nem tudjuk meggyőzni hogy Isten akarata nem a fegyverfogás, ha pedig valakinek a szíve hústáblájában van bevésve a ne ölj stb. erre a dologra vonatkozó Isteni ige, akkor úgysem fog fegyvert embertársára, még akkor sem ha az ő vagy családjának élete forog veszélyben.
nekem ez a konkrét véleményem a Krisztust követők- és szándékosan nem keresztényt írok, mert szerintem van különbség a kettő között-harcba vonulásával kapcsolatban.
keresztény fórumokon ennek a témának a felhozatalakor sok-sok esetben nem konkrét igen vagy nem válaszok hangoznak el a keresztény emberek szájából, hanem józan paraszti ésszel gondolkodva vagy körmönfont válaszokkal fejtik ki véleményüket.
egy kicsit ezt éreztem Thea válaszánál is.
szerintem keresztények válaszában inkább ott van az önvédelem esetén történő harcbavonulás lehetősége, de egy Krisztust követő embernél ez nem lehet alternatíva, ha kell a halált választva sem.
pl.. István megkövezése, vagy péter apostol keresztre feszítése stb..
áldott napot nektek.
Miközben jó erről beszélni, hiszen láthatóan sokakat foglalkoztat a kérdés, ugyanakkor egy másik fajta, sokkal súlyosabb fegyver bevetésével kapcsolatban egy pillanatig sem gondolkodnak el, pedig sokkal maradandóbb sebet képes ejteni, hiszen egy fizikai kard csak a testet sebzi meg, de a nyelvünk a lelket. (Jakab 3:5-12)
Amúgy a Lukács 22-ben Jézus azt is mondta a tanítványoknak, hogy vegyenek kardot és amikor kiderült, hogy kettő is van nekik, azt mondta, hogy az elég. Ebből túl sok mindenre nem lehet következtetni, de az biztos, hogy amikor a hitünkről van szó, az Ige kardján kívül nincs másra szükségünk. Ami pedig engem illet, más helyzetekben is inkább csak arra szorítkozom.
Szia Thea,
Hogyhogy súlyosabb?A kard nem csak sebet ejthet, hanem el is veheti az Isten által adott életet / meg is ölheti a testet, míg a nyelvünk nem képes a lelket megölni.
Még két gondolat:
-Ha valaki egy megtéretlen embernek elveszi az életét, az véglegesen megakadályozza abban, hogy megtérjen.Holott pont az a feladatunk hogy megtérésre segítsük az embereket.
-Ha mind a két oldalon úgy gondolkodnak a hívők, akkor a hittestvérek ölik egymást?Csak azért mert ellenséges területre születtek?
Ilyen megközelítésben teljesen jogos, amit írsz. Én egész másra gondoltam. Arra amikor a szavainkkal bezárjuk a mennyet valaki előtt. Talán nem volt szerencsés a hasonlat részemről. 😐
Köszönöm Thea, így már értem, hogy gondoltad
Egy biztos Jézusnak adatott minden hatalom menyen és Földön. Ő fog ítélni mindenkit.
Én örülök hogy nekem nem kellet fizikailag megtapasztalnom egy valóságos háborút, pont elég volt amit a nagyszüleim meséltek róla. Vagy amit a Tv-ben vagy a Youtube-on látok, még sok is..
Viszont nézzük meg az emberi természetet, milyen izgalmasnak tartják a háborús videójátékokat, sőt a videójátékok döntő többsége harcokról szól! Stratégiai vagy fejlesztő játék nem olyan népszerű, na jó vannak kivételek (farmer építés) és is játszok már vagy 3 éve. Ebben nincs harc senkit nem kell elpusztítani.
Ahol fizikailag béke van ott a játékok harcosak, ahol meg harcolnak ott nincs idejük játszani..
Adrian vetette fel de végül Éva hozzászólása tette rá a pontot, vajon egy hívő hogyan álljon a fegyverfogáshoz a háborúhoz. Az igében az van hogy igyekezzetek mindenkivel a békességre, de ha a másik nem akar békét?
Isten előtt jogom van magamat vagy a családomat vagy a tulajdonomat védeni?
kedves Shanza,
nem, nincs jogod az íge szerint, fegyverrel és testi erővel, viszont imával annál inkább. Egyébként is a Te képességeid és lehetőségeid szinte semmik Istenéihez képest, és az ellenség sem tehet többet, mint amennyit Ő megenged neki. Ennélfogva nem csak helyesebb, hanem sokkal biztosabb is Benne bízni és Tőle kérni a szabadítást és védelmet.
Elég sokan voltak a világháborúkban is a frontokon fegyver nélkül és épségben hazatértek, míg mellőlük hullottak a fegyveres katonák.
Lk 12,7 91.Zsoltár
Ez így egy kissé sántít, mer gondolom ha kertes házban laksz akkor van kerítésed, ha pedig panelben vagy hasonlóban laksz zárod az ajtód, sőt van ajtód..
Egy rendőr vagy egy katona arra köt esküt hogy akár fegyverrel is védi azokat akiket kell, különben csak az erő fölénye nyerne és szabad rablás lenne.
Abszolúte nem gondolom, hogy nekem tétlenül kellene néznem családom vagy barátaim lemészárlását, viszont mivel sem katona sem rendőr nem vagyok így fegyverhez nincs jogom.
Isten nagyon is figyelembe veszi azokat a “törvényeket” amivel egymást szabályozzuk. Jézustól is megkérdezték kinek kell adót fizetni.
Az ima a legfontosabb és az a tudat hogy semmi sem történhet velünk Isten beleegyezése nélkül. De az is gondolom hogy a családról való gondoskodás a védelmet is magába fogalja.
Ha egy idegen erőszakkal elrángatja mellőled a kislányod talán leülsz egy padra imádkozni?
Nem vedd sértésnek mert nem gúnyból kérdezem..
Hát azzal ott már kicsit el lennék késve.Az ilyen dolgokért -és a többiért is- előre kell imádkozni, hogy meg se történhessen.Én naponta többször imádkozom érte(ük), mert én ebben hiszek, nem a fizikai védelemben.
“És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.”Mt 21,22
“Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.”Jn 15,7
“Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.”Jn 14,14
Szerintem sokkal nagyobb annak az esélye, hogy nem mellőled akarja valaki “elrángatni”, hanem amikor nem vagy vele.Ezt pedig tényleg lehetetlenség fizikailag megakadályozni.A családról való gondoskodás esetében is az ima általi védelem a leghatásosabb.
Macsek,te félsz attól,hogy esetleg valami háború kitörhet?Jutott már eszedbe ilyesmi?Képzeld,nekem ma bejelentkezett egy rémálom… Lebombázták Budapestet,és én meg pont a Ferencziek terén voltam akkor.Brrrr!!!Én a hetvenes-nyolcvanas években voltam gyerek illetve fiatal,és azokban az időkben elég sokat pumpálták a fejünkbe a háborúk rémképét,méghozzá többféle formában. Az egy ilyen korszak volt…. Nem beszélve a hatvanas évekről,amikor,ugye,beütött az úgy nevezett kubai válság.Az atomháború szélére sodródott a világ.Persze,talán csak egy merő színjáték volt az egész… Én erre gyanakszom.Az én korosztályom szülei ezekben az időkben voltak fiatalok,és a II.világháború környékén születtek.Az ötvenes évek sem volt békés… Képzelheted,milyen lelki-szellemi töltetet hoztak magukkal,és adtak át a következő generációknak… De mi akkor nem csak a szüleinktől,hanem az iskolákban is ezt kaptuk.Töményen.
Kíváncsi lennék,hogy a te korosztályod hogyan lehet ezzel.Főleg te.Vannak benned ilyen félelmek?Mármint,ha jobban belegondolsz a saját agyadba.. 🙂 Úgy őszintén… Persze,nem akarok az érzelmidben turkálni.Írhatsz másról is,ha erről nem szeretnél.
Hát pszichológiai háború az már folyik egy ideje…
Ha valós háborúra gondolsz, akkor elvégre lehet. Csak tudod, megint itt a ” nem történhet meg” effektus. Bár én nem látok jelet, hogy kitörne, de az biztos, hogy nem tudnám mit kell csinálni ilyenkor. A többiek azt hiszem el vannak a snapchattel, facebookkal, meg egyéb dolgokkal.
Ezt a “nem történhet meg” effektust hogy érted?Ezzel most az én hozzáállásomat akartad felidézni?
Úgy értettem, hogy csak telnek a hétköznapok és az emberek a megszokott rutinban élnek. Meg a sok háború, erőszak, amiről a tv tudósít, szinte rezisztensé teszi az embert.
Ne haragudj, ha most hülyén fogalmazok: például tudom hogy majd egyszer eljön a bélyegzés, de ha mondjuk, be jelentenék, hogy mostantól csak így lehet fizetni vagy tudom is én, akkor ez számomra hihetetlen lenne. Felkészületlen vagyok.
Dehogy is fogalmaztál hülyén!
A rutinszerűség az tényleg halál.Illetve,a nemlét önmagában.Hiszen ha az ember rutinszerűen cselekszik vagy gondolkodik,akkor azokban a cselekedeteiben,gondolataiban nincs is igazán jelen.Csak egy hátsó befolyás érvényesül helyettünk,amit pedig nagyon nem lehet önmagunkkal beazonosítani.A rutinszerűségünkben sokkal inkább tényleg a tévé tudósítások vannak jelen,és nem mi.Azonban,ahol mi vagyunk igazából,ott már nem rutinszerűségek érvényesülnek,hanem az a valóságos jellemünk,amit Istentől örököltünk.
A rutinban mi nem vagyunk jelen.Mi máshol vagyunk.Ott vagyunk,ahol maga Isten van.Isten sem rutinszerűség,vagy megszokások sorozata.Tehát,ha sikerül eltávolodnunk a rutin életviteltől,önmagunk felé teszünk lépéseket,és akkor megtaláljuk a módján annak,hogy a tetteinkben és a gondolatainkban mi legyünk jelen,és ne üres az automatizmusok.Mert e helel csek ezt telelje meg mendeg belelenk,he eljen ertenk.Nem pedeg ezt,ekek velejeben vegyenk.Mert ehhez,ekek velejeben vegyenk,Estennek ven keze,nem pedeg e helelnek.
E veget sekerelt kebegeznem. Kesze 🙂
Ekker je! 😀
Pedig nem csak a vége volt rejtvényes. 🙂 Rejtélyesre sikeredett az egyik mondat is,de az meg véletlenül.Így hangzik helyesen: (meg persze rejtjeles nyelven elfecsegve) Tehet he sekerel elteveledne a retenes eletveteltel,enmegenk fele teszenk lepeseket,es egy megteleljek ennek e medjet,hegy e tetteenkben,meg e gendeleteenkben me legyenk jelen,es ne ez eres eetemetezmesek – vegyes,e helel… :)))
Hehe, egy szen fenn ekedtem, de megfejtettem 🙂
😎
http://gif-finder.com/wp-content/uploads/2015/09/Jason-Alexander-Clapping.gif
Ez miből van? Azért köszi, csak ne szálljak el magamtól 😳
Bocs beleszólok de van két ok erre + Shanza hsz-re is:
Macsek: a “nem történhet meg”. Képzeljétek, megkérdeztem anyukámat, hogy a II.vil.háború idején illetőleg ELŐTTE mit szóltak/tettek a nácik hatalomátvételén, és az üldözésnél (na, direkt nem írom a szót, nehogy fennakadjon a szűrőn 🙂 drága Thea, ne legyen dolgod vele) és azt mondta anyu, hogy “hallottak VALAMIT de az olyan szörnyű volt, hogy nem tartották igaznak.”Erre a szindrómára írt García Márquez egy fantasztikus novellát, A bölömbikák éjszakája a címe, a kötet címadója.
Oszkár: már MEGINT MI NEM LÉTEZIK :DD ?! vagyis nem vagyunk jelen (látom, lejjebb írtad, bocs). Hát ezt nem hiszem el … most a rutin nem létezik 😀 ehhez képest milyen jól leveleztek Macsekkal, hányszor kell nyomni a startot, sat 🙂 nem értem ezt a tagadás-sorozatot, Oszkár!!
A háború pedig: anyukámék azt mondják, hogy nem szerették egymást annyira a családtagok SOHA mint háború idején. Akkor elég volt, hogy valaki ÉLETBEN VAN 🙂 … milyen egyszerű – nem?
Egyvalaki félt nagyon a családban, ismeretségi körben, ki is ment Svájcba … hm és ott halt meg, Svájc EGYETLEN légitámadása alatt! A nagybátyám meg, sok éves orosz fogságból visszajött. Papám meg kalapot húzva a fejére, lovaskocsin döcögött át a frontokon, hozta fel Somogyból, a farmról a kaját az egész családnak, a kiterjedt rokonságnak. A katonákat nem érdekelte egy bácsika, aki lovasszekéren döcög nyilván ittasan?! 😀
Ami meg a kajákat illeti, az ötvenes éveket – akkor már államosították a papám jól működő farmját – mesélik hogy mik voltak: “élesztőpástétom” – értitek? azt kenték a kenyérre, az volt az alapanyag, abba fűszerek – és jó ha volt bab, a kenyér jegyre, volt olyan is, és SOHA NEM VOLTAK annyira egészségesek, gyomorbaja senkinek nem volt, később meg mindenféle.
——————————————-
De azt, hogy önvédelmi fegyverünk lehet-e, családunk védelmében, azt nemtom megmondani. Én irtózom a fegyverektől 🙂
Szia Éva 😀 (L) Köszi, hogy említetted a könyvet, és milyen, miről szól?
Kedves Eve!
En nem csek ezert nem szektem a te kemmentjeedet kevetne es felyten kretezelne mert ezerszeresen tetszenek,henem ezert se,mert teljesen jel elferek mellettek.
Szeretettel: Eszker :))) (L)
Beütöttem a Google-keresőbe,hogy clapping….és ezt találta nekem (neked). 🙂 Nem tudom,melyik filmből lehet…
Na mindegy 😎 amit az üzenőre írtam, elbírtad olvasni ? 😀
Kedves kis Macsek, pont ez a címe a novelláskötetnek, ami a novellának, “címadó” ezt írtam. Ebben még sok egészen fantasztikus írás is van, olyan humorral, hogy a legkeményebb dolgokat is kibírjuk ez által, de van más novelláskötete még utána kell nézni (egyik különlegesebb mint a másik, nem hasonlítanak egymásra 😀 ).
A másik nagy kedvencem, Az eltűnt idő tengere címűben, amikor feltűnik egy faluban Herbert úr. Látszólag mindenkinek azonos “problémája van” amit pénzzel kell kifejezni … az, ahogy parádézik a faluban, és mindenkinek fizetni akar, végül pedig mindenkinek a vagyonát elveszi, zseniális (írás).
Innen származik az a mondat, amikor megkérdezi – mert ugye, kell valami “biztosíték” is hogy egyáltalán szóba álljon valakivel – hogy “mije van”?! Mire az egyik ember azt mondja: “csak a becsületem”. Erre magyarázza (Herbert úr) hogy “olyasmire gondoltam, ami változtatja a színét ha végighúznak rajta egy festékes ecsetet” …:D 😀 😀 hm mi itt épp nem ilyenekkel foglalkozunk … hála Istennek!
Szenzációsan állítja szembe az ÉLŐ emberi világot a szörnyeteggel, akinek “olyan sok pénze van hogy nem halhat meg” …
Szia 🙂
Tudod nagyon jó vagyok szövegértésből 😀 :))
Azért köszi, érdekesnek tűnik, és mivel úgyis van időm, megkeresem.
A humort meg amúgyis bírom :))
“Ez a világ olyan,mint egy lovak nélküli szekér; rajta ülsz,de nem jutsz sehová… Olyan sokszor látom,hogy emberek küzdenek.Saját magukkal,a helyzetükkel,az érzéseikkel,elfogadottságukkal,önértékelésükkel.És közben Jézus ott van és vár.Várja,hogy hozzá forduljanak.
Ha odaadod magad Neki,nem tartod vissza magad (gondolván közben,hogy miről maradnál le éppen),akkor ezek a problémák megoldódnak.És tudod,mi lesz?Világ világosság.
Az életedben,a mindennapjaidban,és rajtad keresztül mindenhol,ahol csak megfordulsz….mindenhol.Ennél pedig nincs is hatalmasabb dolog.Jézus személyes jelenlétében jársz minden nap,minden percben,és ez árad ki rajtad keresztül,amerre csak megfordulsz.Az emberek megmenekülnek.”
Ezt kitől idézted?
Sejtettem,hogy valaki meg fogja kérdezni.Nem lep meg,hogy te. 🙂 Egyáltalán örülök,hogy elolvastad,és ha bárki is olvassa,mert ezek annyira gyönyörűséges sorok,igaz?A Facebook-on találtam nem régen,egy ismerősöm osztotta meg.Megkérdezhettem volna,hogy kitől ered,de nem tettem,mert azt hiszem,teljesen mindegy… Az a lényeg,hogy itt vannak ezek a sorok,és örömet okoznak nekünk.Nekem legalábbis,igen.A kíváncsiság engem is feszít,hogy ki lehet a szerző,de mégsem kérdeztem rá.Azonban ha szeretnéd tudni,megkérdezem. Semeddig sem tart. 🙂
Hogy ment az évzáró?Nem áztál el? 🙂
Szerencsére nem 🙂
Itt annyival jobb az évzáró, hogy le lehet ülni. Kaptam egy Shakespeare kötetet, mert jól tanultam. (Azért szerintem a kémia és a fizika négyes kegyelem jegy :D)
Tényleg jó idézet 🙂
Jeeee!Ügyes vagy! 🙂
(L)
http://blog.uniwink.com/wp-content/uploads/2016/02/clapping.gif
Köszi 🙂 (L)
No comment…
https://www.youtube.com/watch?v=v37ji33NzX0
“Minden tiszta a tisztának…”
Minden békés a békésnek… 🙂
Szerintem ez a fenti térkép fél. 🙂 Nem mutatja be hűen a konfliktuszónákat.Nemigen éreztünk még rá ugyanis arra,amit Jézus nagyon világosan elénk tárt: az Istenországa bennünk van.Így hát,mást gondolunk arról,hogy mi van bennünk,és arról,ahogy magunkról gondolkodunk,azt látjuk a környezetünkben is.Mert a mi szívünk kincsét vetítjük a világra.És aszerint látjuk a világot,hogy mi is valójában a mi szívünk kincse.Szerény véleményem szerint,ahogy az ember önmagáról gondolkodik,az vagy a hitének,vagy a kételyeinek kifejeződése.Mármint,az a kép,amit önmagáról lát.Úgy gondolom,ezt példázza ez a történet is,Mózes negyedik könyvében.Most azonban csak a történet lényegét idézem ide: “…és olyanok valánk a magunk szemében,mint a sáskák,és az ő szemeinkben is olyanok valánk.” (4.Mózes 13:34)
Ez a térkép csupán egy virtuális kép benső,rejtett világunkról.Ahogy Pál apostol mondta: szorosságban (összeférhetetlenségben) vagytok a ti szívetekben.És ez mindaddig így is marad,amíg nem az Istenországát látjuk magunkban,hanem azt az irracionális világot,amely Krisztusban megfeszíttetett.A mi óemberünk/egónk meghalt a kereszten.Most már Jézus,azaz Isten él bennünk.Mert az Istenországa mibennünk van.
MERT A TÖRVÉNY ÁLTAL MEGHALTAM A TÖRVÉNYNEK,HOGY ISTENNEK ÉLJEK.
KRISZTUSSAL EGYÜTT MEGFESZÍTTETTEM.ÉLEK PEDIG TÖBBÉ NEM ÉN,HANEM ÉL BENNEM A KRISZTUS..” (Pál levele a Galatákhoz 2:19,20)
Hogyha háborúkat,konfliktusokat látunk magunk körül,akkor nálunk ez éppen fordítva van: még mindig az egónk él bennünk,miközben Krisztus sosem támadt fel számunkra,hanem még mindig a kereszten van… Eképpen a világot is fordítva fogjuk észlelni és leképezni: arról lesz tudomásunk,hogy a konfliktusok körülöttünk vannak,holott mindaz a mi szívünkben zajlik.Pedig a háborúknak a kereszten a helye -ahová Jézus felvitte magával- és nem a szívünkben.Mert igazság szerint,a szívünkben az Istenországa van…
Javítás: “…és az ő szemeikben is olyanok valánk.”
Az említett hivatkozás Pál apostoltól: “Nem mibennünk vagytok szorosságban,hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben.” (2Kor. 6:12)Vagyis: önmagunkkal vagyunk konfliktusban.
Az oroszok milyen szép vörösek. Csak nem nyugaton készült az index? 🙂
Végül is Ukrajnával eléggé elhúzódik a “háborújuk”
Vörösek vagy fehérek,….keleten, vagy nyugaton Jézus nélkül gyűjteni, azaz tékozolni….vajon nem mindegy hol vagyunk?
Boldogok,akiknek Jézus békét hozott,és nem kardot.
“Boldogok a békességre törekvők,mert ők Isten fiainak mondatnak.” (Mt 5:8) És ez még akkor is így van -Thea és más hölgyek innen és túl-,ha nőkről van szó,mert a betű az csak betű,miközben a béke a lélekben van. 🙂 Csak az Isten fiai és az Isten lányai között legyen béke,és akkor több már nem is kell. :)))
De most hagyom egyelőre a filozófiát.
Remélem,Sógoréknál megmarad ez a cikkben említett békesség azután is,hogy egy góllal többet rámoltunk be nekik,mint ők nekünk…! Kb 105 perc múlva kiderül… 🙂
A világ nagy problémái nem a háborúk, hanem az ilyen és hasonló gondolkodás mód ill. hozzáállás. https://www.youtube.com/watch?v=1GGjEagUim0
Ha belegondolunk a forrás ugyanaz a háború és az önzés/kapzsiság esetében is.
“Honnan vannak a háborúk és harcok köztetek? Nemde bűnös vágyaitokból származnak, amelyek tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, és nem nyeritek el, harcoltok és háborúskodtok, és nincs semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert rosszul kéritek, csak azért, hogy élvezeteitekre fordítsátok.” Jakab 4:1-2
Amikor adunk, kapunk, aki pedig elvesz, veszít, földterületet, életet, ételt, stb.
http://www.freiewelt.net/nachricht/berichterstattung-in-der-hand-dreier-globaler-nachrichtenagenturen-10067320/
Szia Thea.
Szerinted kit terhel nagyobb felelősség, ha a mai háborúkra gondolunk,….a Kissinger/Brzezinski-éket, vagy esetleg a Ryan közlegény féléket?
Szia Adrian!
Átfogalmaznád a kérdést, ugyanis nem láttam a filmet. 🙁
A filmnek itt nincs jelentősége, csak egy hasonlat volt. Kérdésem arra irányult, hogy szerinted, szerintetek azok tehetnek egy valós háború létrejöttéről(Kissinger, Putyin stb), akik akármilyen indokkal egy, vagy akár több háborúba is invitálják a saját állampolgáraikat (önkéntes vagy szerződéses katonák,..közlegények), vagy pedig azok, akik aláírnak és felvállalnak egy ilyen (közlegény) szerepet és így mennek és csinálják azt, amit a felettesei parancsolnak neki? Azaz háborút vívnak.
Én úgy látom, hogy ebben a felállásban is van egy, vagy akár több felbujtó és vannak azok, akik konkrétan az elkövetők, azok, akik nagyon is tudják magukról, hogy harcolni, gyilkolni, háborúzni mennek egy másik ember , vagy éppen a pénz miatt. Szerintem az utóbbiakat sokkal, de sokkal nagyobb felelősség terhel. Pedig ennyi erővel és elszántsággal akár Isten Isten katonái is lehetnének.
Én úgy gondolom, hogy mindenkinek számot kell adnia a tetteiről, méghozzá egy olyan bíró előtt, aki látja a szívük szándékait.
Azt azért most is tudjuk, hogy minél több felelősséget, tudást, stb. kap valaki, annál keményebb a számonkérés:
“Azt a szolgát, aki ismerte urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntetik meg, azt pedig, aki nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntetik meg. Akinek sokat adtak, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet várnak el.” – Lukács 12:47-48
Ez az emberi jogban is működik (már amikor). Gondolj például Nürnbergre…
Kifejtenéd ezt egy kicsit jobban a közlegény esetében? Mert itt ugye pont a háborúkról, konfliktusokról beszélünk. Szóval mit tud, vagy mit nem a közlegény?
A fiatalok esetében szerintem sokszor hirtelen és naiv döntésről van szó. Például elhiszik, hogy a hazájukat védik.
Szóval nem tehetnek róla?
Ahogy írtam, a felelősség mértéke mindenkinél más és más és ez szerintem a közlegényeken belül is így van. Ha valaki rájön, hogy nem helyes, amit tesz és lenne választása változtatni, akkor a felelőssége is megnő. Lásd a fenti részt a Lukács 12-ből. Nem jó általánosítani.
Ez jó, ne általánosítsak az ember-pusztító gépezetek esetében,….amit ugyebár megint csak emberek irányítanak illetve hajtanak végre.
A Róm. 2:11-15 szerinted mennyire számít általános kijelentésnek?
Szerintem ez az Ige nem illik a helyzetre/kérdésre. Arról van szó, hogy valaki naivan a hazája védelméért áll be katonának és nem azért mert gyilkolászni akar. Pál ezt is írja: “Mert a törvény előtt is volt bűn a világon, a bűnt azonban nem lehet felróni, ha nincs törvény.” Róma 5:13
Máshonnan is meg lehet közelíteni a kérdést… Ha például valaki betör a házadba és el akarja rabolni a gyereked, meg fogod védeni? Bármi áron? A honvédelem, ahogy magyarul hívjuk, éppen arról kéne szóljon, hogy megvéded a hazád, az ártatlanokat egy betörő támadásától, nem pedig arról, hogy elmész és ártatlanokat ölsz, tehát valaki csatlakozhat a hadsereghez azért mert jót akar tenni a hazájával és 20 éves fejjel nem biztos, hogy tudja, hogy manapság kicsit más a helyzet.
A Róma 13-ban is erről beszél Pál: “Mert a hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak.”
Ez sajnos manapság fordítva is működik, de ezt nem mindenki tudja.
Elég fura ahogyan megközelíted a kérdést és nem vagy hajlandó külön választani a történeteket. Egy darab amerikai, angol, olasz, német, magyar stb. katona országát sem fenyegeti semmilyen másik ország hadserege, de ők fiatalon és naivan idegen országokban a saját hazájukat védelmezik,…………….zsoldért ugyebár. Milyen egy egytől-egyik szerencsés hazafi, a dicsőség, a kitüntetések mellé még havonta pénz is jár nekik. Talán ideje lenne utána nézni annak, hogy vajon miért vállal ma valakik egy ilyen jellegű munkát és főleg annak, hogy honnan, milyen közegből származnak ezek az emberek. https://www.google.hu/#q=us+marine+recruiting+in+poor+areas
Lehet mégis csak a megélhetés miatt teszik mindezt azok a “naiv” fiatalok, miközben a hazafisággal takaróznak?
Jelentem, valamikor magam is a pénz miatt akartam egy ilyen hivatásos csapathoz csatlakozni. Szerencsére volt ott egy idős úr, akik beszélt magyarul és akik megkérdezte, hogy miért akarunk csatlakozni(?). Persze már előre tudta mit fogunk mondani. Azt tanácsolta, ha csakis a pénz miatt, akkor gyorsan felejtsük el, mert ebből nem lehet meggazdagodni. Nem voltam kétségbeesve, mert akkoriban is volt munkám, így könnyen letettem róla. Csak fiatal voltam, nem naiv.
Lehet, hogy én vagyok naiv. Legalábbis ebben a kérdésben. 😐
Nem csak Adrian kérdése miatt, hanem a hadviselés nagy kérdése miatt szólok bele.
Az IGAZ keresztények NEM fogtak fegyvert a történelem során, és ezért ők az életükkel fizettek.
Ugyanezen az állásponton voltam: az első – katolikus – szolgálatmegtagadóknak börtön járt ezért, DE kiharcolták a büntetés felvállalásával a polgári szolgálatot. Még ezt is sokan visszautasítják, mert KÖZE VAN a háborúhoz … mások pedig jó megoldásnak tartják. Még katonai lelkész is van! Próbálom elfogadni a státuszt akkor, amikor fiatal koromban a szolgálatmegtagadással értettem egyet, ezt a ‘tant felvállaló Bulányi György csoportjába tartoztam (őt egyébként életfogytiglanra ítélték az ötvenes években – aztán persze ötvenhatban szabadult). Később az egyházi szolgálatból is kiközösítették pont ezért, mert azt mondta, hogy a szeretet evangéliumát nem élheti az, aki vállalja a katonaságot !
Később, évek elmúltával KÜLÖN bemondta a TV esti híradója, hogy az akkor Hittani Kongregáció (vezetője, Ratzinger bíboros) NEM TARTOTTA ERETNEKNEK őt illetőleg a “tanait”. Ez nem azt jelenti, hogy a Mo-i egyházban IGAZÁN “visszavették volna” !
——————————–
Ezt az egészet azért írtam le, mert SZEMÉLYES problémám illetve “megtérési tapasztalatom” fűződik hozzá:
az erdélyi harcok idején volt egy tüntetés, a 90-es években, és akkor hallottam egy FIÚT aki azt mondta maga elé: “mit számít az én életem, de ami ott folyik azt nem lehet eltűrni” … akkor gondolkoztam el. “Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja …” és gondoljunk az aradi tizenháromra! Hősök … !
A meghatározó fordulat ehhez kapcsoltan úgy történt, hogy egy durva arcú “bűnöző” – akkor jött ki a börtönből, amikor megismertem: nálam többen voltak, ‘talanok, és egyiküknek ismerőse volt. R.Árpi azt gondolta, hogy nekem nem lehet akadály, ha jön még egy (két) ember… Csillagszeme volt a borzalmas arcához … (Még van egy jelentős dolog a történetben, majd valakinek személyesen 🙂 )
Időről időre azonban eltűnt … de egyszer csengetett egy hosszabb távolmaradás után, és félig rokkantan véres kötéssel a karján állt az ajtómban. “Beálltam a horvát seregbe” – mondta (ez a délszláv háború idején történt) – mert “mit számít az én életem” … ezt akkor már másodszor hallottam – első azon a tüntetésen volt – de a döbbenetet az a VÁLTOZÁS okozta, ami az arcán látszott … egy Jézus-arc nézett rám …
EZ VOLT AZ AZ UTOLSÓ CSEPP, ami már nem tarthatott vissza attól, hogy a RÉGI-ÚJ HITEMHEZ visszatérjek! Megértettem, hogy ha mi ADUNK azáltal változunk meg … 🙂 … ennyire!
Ezt a napot számítom azóta születésnapomnak! Ráadásul január 6-a, Epifánia ünnepe, másként Theofánia: az Isten megjelenésének napja!
És azt is megértettem, hogy miért LEHETETLEN embernek tökéletesnek lenni, ahogy Jézus mondta is.
Mert nem mondhatjuk ebben a kérdésben, például, hogy SOHA nem lehet fegyvert fogni …
Ryan közlegény egyrészt hisz valamiben.Hisz a hazájában , hisz azokban akik kiküldték harcolni és még magában is hisz addig a pontig , hogy meg tud felelni az elvárásoknak.Kár hogy nem hisz magában jobban , mélyebben mert akkor lennének kérdései a küldetésével kapcsolatban.
Megkérdezné , ki is áll a háborúk mögött vagy azt hogy tényleg egy politikai csürhéért élek s halok , akik önjelölt vezetőként tetszelegve megpaskolják a fejem amikor félkarral megjövök haza?
Ha jobban hinne magában , nem követné sem az úgynevezett vezetőket , sem azt amit azok mondtak a háborúról.
Ha pedig nem tudja eltűrni az igazságtalanságot és embertelenséget , akkor inkább próbálná megérteni miért van ez ,és vajon mennyt tud segíteni azzal ha kimegy és gyilkol egy másikat aki ugyanúgy meg van vezetve vagy meghal az ő keze által.
Vannak irányító személyek akik játszadoznak az emberekkel , mert megtehetik és mert az emberek nem gondolkoznak , csak követnek.
S ha megnézed , az emberben van egy ilyen alapprogram , hogy szüksége van olyanokra akik megmondják mit ,mikor és hogyan tegyen.Legyen az egy gazdasági guru vagy sprirituális guru vagy miniszterelnök , de az istenek sem kivételek.Amíg így lesz , hogy az embernek kell egy vezető akit maga fölé helyez és féli vagy imádja , addig mindig lesz konfliktus , mert ez ennek a természete.Az ember számomra nem a “legfelsőbb” létező , de az aki teremti az embert minden nap , az létezik és amíg ezt nem érzi meg az ember addig igazából becsapható , manipulálható.
István,vagyis végül…
“Eszmélnél,de eszme,csak övé jut eszedbe.”
(Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)
“Mert ahol zsarnokság van,ott zsarnokság van…”
https://www.youtube.com/watch?v=gOPQsaW9Isc
Na,de ki ez a zsarnok???
Azzal fejeztem be, hogy fegyvert NÉHA kell fogni … ez inkább a múltra értendő és arra, hogy belátom, ha egy ember odadobja önmagát áldozatul azt teheti igazán, tisztán másokért. Persze a “lövészárokban” nem tudom elképzelni magam, ahogy azt sem, hogy képzik ki a katonákat a “jó” módszereket illetően.
Adrian, téged megóvott az Úr … 🙂
Az álláspontom most az, hogy MINDEN FEGYVERT LE KELL TENNI és ezek nemcsak a testi pusztításra valókra vonatkoznak. Létezik lélektani hadviselés, és az ármány, a torzsalkodás legalább annyira szörnyű: végül is az szüli a háborúkat.
Tovább is megyek a gondolatmenetben – tekintetbe véve Oszkár idézetét, a híres verset – és arra gondolok, hogy már arra is nemet kell mondani, ahol a többségi vélemény, és így az “erő” van képviselve, szinte mindig a kisebbségi igazsággal szemben.
Persze az is szerepet játszik abban a véleményemben hogy ma már ne fogjunk fegyvert, hogy már személytelen a pusztítás: a katona megnyom egy gombot – ó, csak éppen felszállt a repülővel és különben is azért választotta ezt a “szakmát”, mert rajongott a jó műszaki megoldásokért – DE fogalma sincs arról a pusztításról, emberi szenvedésről, amit okozott.
Őt aztán kezelhetik pszichiáterek évtizedeken át 🙁 mint emberi roncsot 🙁
Jézus azt mondta az elfogásakor, amikor rászólt egy tanítványra aki levágta az elfogók közül egyiknek a fülét: “tedd hüvelyébe kardodat” és meggyógyította a levágott fülű szolgát. Ez után mondta azt, ami a legfontosabb: ‘”Aki kardot fog, kard által vész el”. Máté 28.52
És a Jelenésekben is: “Akinek füle van, hallja meg. Aki mást fogságba hurcol, fogságba kerül. Aki karddal öl, annak kard élén kell elhullnia. EZ A SZENTEK ÁLLHATATOSSÁGÁNAK ÉS HITÉNEK ALAPJA”. 13.9-10
Pontosan AZ ÁLTAL A KARD ÁLTAL “vész el” – nem egy igazságosságban, hogy az visszajár – AMIT MEGFOGOTT! Milyen könnyű békében járni 🙂 csak nem kell SENKIRE kardot fogni … haragudni … viszont kell megbocsátani azért, hogy amit a másik “fogott meg” az tegye úgy vissza mint akkor Jézus tanítványa a kardot. A sérülést pedig begyógyítja az Úr …
(L)