Elmélkedések

Hugh Jackman, ismerd meg Jézust

HughJackman

Carlos A. Rodríguez írása alapján

Hugh Jackman az X-Ment hátrahagyva a Damaszkuszi út felé vette az irányt. Jövőre a Pál apostol életéről készült film főszerepében láthatjuk majd a mozikban.

A Passió óta ez lesz az egyik legnagyobb szabású keresztény témájú film Hollywoodban. A film producerei Matt Damon, Ben Affleck és maga Hugh Jackman.

Jackman, aki korábban a transzcendentális meditáció követője volt, a Parade magazinnak még 2009-ben azt nyilatkozta, hogy hívő családban nőtt fel és még egy Billy Graham összejövetel alkalmával találkozott Jézussal.

Szülei 8 éves korában elváltak, így édesanyjával visszatért Angliába, de édesapja aktív hite mindig vele maradt.

Amikor Billy Graham Sydneyben járt, Jackman apuka magával vitte fiát, akit bár nem érdekelt az esemény, édesapja, Pál szavai által indíttatva ragaszkodott hozzá, hogy együtt menjenek.

?Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!? ? Apostolok cselekedetei 16:31

Most pedig itt vagyunk, sok évvel később, és a színész éppen azt a férfit fogja alakítani, akinek szavai annak idején reményt adtak édesapjának.

?Apám nagyon komolyan veszi a vallását és azt szeretné, ha én is járnék templomba. Sokat beszélgettünk eltérő hitünkről. Nekem az evangélikus egyház, hogy is mondjam, nagyon korlátozó.?

Ezen érdemes elgondolkozni, hiszen a Jóhír ennek éppen az ellenkezője.

?Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni!? ? Galáta 5:1

A külvilág felé az egyház sokszor mégis inkább korlátairól, nem pedig a szabadságáról ismert.

Hogyan fordulhatott elő, hogy a béke, a remény és az öröm üzenete így elferdüljön? Hogyan lehetséges, hogy az egyház irányából az unalmas, dühös és ítélkező hangok a leghangosabbak?

Talán Isten boldog gyermekeinek növelnie kéne a hangerőt, hogy a világ meghallja a remény, a szabadság, a szeretet és szépség üzenetét és lássa a mosolyunkat!

Ideje megmutatni az erős, megtartó szeretetet és a megfeszített Krisztust prédikálni, nem pedig azt, aki másokat feszít meg.

Jézus életet hozott. Bőséges életet, de nem önző céllal. Jézus a megtörtek és kitaszítottak között élt. Együtt evett az istentelenekkel és soha nem volt a vallás foglya.

Amikor a társadalom megtiltotta, hogy megérintsék a betegeket, Jézus meggyógyította őket. Amikor a ?szent? emberek nem voltak hajlandóak a bűnösökkel érintkezni, Jézus barátaivá fogadta őket.1 Amikor a vallási rendszer kisajátította Istent és nem engedte az embereket a Szerető Atyához, a Tökéletes Fiú lejött hozzájuk, hogy szeresse és megváltsa őket.

Vajon mit látott Hugh annak idején?

Az Igazságot vagy a nyugati kereszténység szabályait?

Az izgalmas, megváltó hit helyett vajon annak szomorú változatát kapta?

Pál Isten szeretetéről és kegyelméről ír. Az Evangélium Isten Jó Híre minden embernek, a kereszténység pedig ennek a Jó Hírt elfogadó emberek által festett tökéletlen tükörképe.

Az Evangélium Isten tökéletes és befejezett munkája, a kereszténység pedig az emberek befejezetlen igyekezete.

Krisztus nem a kereszténység hírnevéért halt meg. Őt az ismeretlenek megváltása érdekli. Szenvedélyesen keresi a hajléktalan alkoholistát, aki ellopta a mobilodat, a fiatal sztriptíztáncosnőt, a kokaint szippantó milliomost és a híres színészt, aki már minden filozófiát kipróbált az igazság után kutatva.

Az egyház időnként a Jó Hír helyett vallást és szabályokat ad a világnak, összezavarva a keresőket, akik azt hiszik, hogy az üzenet erről szól. Félresöprik Jézust, azt gondolva, hogy már találkoztak Vele.

Vajon Isten Matt Damont, Ben Afflecket és Hugh Jackmant fogadta fel, hogy olyan helyekre is elvigyék a Jó Hírt, ahová az egyház nem jut el?

Pál élete merőben eltér Mózes, Dávid vagy Noé történetétől. Ezek az ótestamentumi események csupán a hollywoodi fantáziafilmek számára újra felfedezett régi történeteket jelentenek, amik lehetővé teszik, hogy vizuális effektekkel nyűgözzék le a nagyérdeműt. Még a vallásos tömegeket is megmozgatják, de az Evangélium üzenetétől távol maradnak.

Pál apostol életével egészen más a helyzet. Benne egy vallásos férfit ismerünk meg, egy gyilkos terroristát, aki szemben találja magát a feltámadt Krisztussal, és aki végül az Újtestamentum 40 százalékának szerzőjévé válik. Ez a történet nem kerülheti el az Evangéliumot.

Pál életét a vallás és a bűn vette körül, amit a jelenések és áldozatok változtattak át. Egy olyan férfit ismerünk meg benne, aki azt gondolta, hogy ismeri az igazságot, míg egy napon maga az Igazság ütötte ki a nyeregből megváltó szeretetével.

Hugh Jackman ezt a férfit fogja alakítani, és mint minden jó színész nyilván ő is teljes szívvel beleéli magát a szerepbe.

Vajon látni fogjuk, amint az Igazság Farkast is kiüti a nyeregből?

  1. Róma 5:8 []
Előző posztKövetkező poszt

51 hozzászólás

  1. Sziasztok,

    Tegnap óta ez az üzenetem van:

    “A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik”. ???

    Ez mit jelent? Csatolom újra 🙂
    Üdv.
    BN

    Kedves Hozzászólók!

    Egy másik forrásból idézve: prof. Badinyi-Jós Ferenc, Jézus magyar eredete ? Jézus király a pártus herceg ? 355. oldal 2. második bekezdéstől:

    ?A biblikusok is így írják: ?Saul sohasem látta és sohasem hallotta Jézust?. A kanonizált írások is csak Jézus utáni Sault ismerik. Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy Saul működött-e Jézus idejében, és ha működött miként tette azt. Önvallomásai?.. és az ?Apostolok cselekedetei?-ből viszont bizonyos, hogy nagyon nagyon sok vér tapadt a kezéhez!

    ?az a bizonyos ?damaszkuszi fény? (a qumráni fejbeverés után), talán egy eddig sok gonoszságot, bűnt és gyilkosságot elkövető embernek a belsejéből vulkánként hirtelen kitörő lelkiismeret-furdalás lehett, amely új utat keresett saját értéktelenségének megváltoztatására.
    Ezt az útkeresést azonban Saul csak a már benne megkövesedett tórai és talmudi felfogás és világnézet alapján tudta elindítani, mert a Jézus által meghírdetett KEGYELEM és a hozzá tartozó gondviselés hiedelmét Saul felfogni, megérteni egyszerűen nem tudta?.

    Saulnak tehát szüksége volt ? a saját lelkiismeretének megnyugtatására ? Jahwenak olyan áldozatot hozni, amilyen eddig a zsidóság történetében elő nem fordult, annak ellenére, hogy voltak emberáldozataik. ?

    351. oldal 2. bekezdés:
    ?A zsidó Tóra-szakértők véleménye megoszlik Saulra vonatkozóan. Egy részük bölcs farizeusnak minősíti, aki Jézus egész lényét a zsidó hiedelemhez illesztette, de úgy, hogy az általa elindított ?új felfogást? ? mint ős ok és indíték ? a jahweizmus uralja annak ellenére, hogy feláldozott ?Isten bárányaként? Jézus Krisztus van ennek az új hiedelemnek a középpontjában.

    333. oldaltól
    A keresztre feszítés utáni történések, Jézus jól tudta, hogy megindul híveinek üldöztetése:

    ?? s jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.? (Jn. 16:2)
    ?Saulus nevezetű ifjú? pusztította őket, házról-házra járva és férfiakat és asszonyokat elővonszolva? ? (Csel 7:58, 8:3)

    Márai Magdaléna és a pártus diplomácia Tibérius császárnál személyesen járt közben, és Pilátus bilincsbe verése és a zsidó főpapok letartóztatása megtörtént..
    A történet folytatódik: 337. oldalon ?Tiberius császár levele Pilátushoz? (Editorial Catolica S.A. Madrid, 1975. 474. oldal)

    Pálfordulás:
    353. oldal:
    ??Damaszkusz Szíriában van, ahová Saul nem mehetett. Ez a terület ebben az időben nem tartozott júdeai fennhatósághoz, hanem különálló provincia volt. Pilátus itt nem parancsolt. ?. a Saul féle ?Damaszkusz? azonos Qumránnal, ahová Saul fegyveres támadást intéz. ?. itt kapta meg fejére a gyógyító ütést?, mert a qumrániak jól védekezve bizony visszaütöttek. Visszatérve a ?qumráni Damaszkuszból? ? meglepetés lehetett Saul rabbinak Anás, Kajafás és az összes zsidó főpap letartóztatása, ?.. tömlöcbe vetése?. valamint Rómába való szállításuk parancsa.

    ? Saul látja a nagy veszélyt: az általa szolgált és gyakorolt jahveizmus teljes kudarcát, a zsidóknak Jézus tanításához való tömeges csatlakozását. Ekkor születik meg agyában az a mentő ötelt, melyet ma ?damaszkuszi fény? néven tanít a júdai-kereszény hittan.?

    Innen ered Saul ?pálfordulása? ? ?vagyis az a mentő ötlet.. amivel az elsorvadt zsidóságot felmagasztalja, és a jahweizmust minden nép vállára tette.?:

    ?1. Az eddig ?nacionalista? (vagyis csak a zsidókat segítő) Jahwét internacionalizálja és azonosítja Jézus szerető mennyei Atyjával.
    2. Jézust, mint ?Melkisedek rendje?-beli főpapot a zsidó kultusz áldozati bárányává teszi, aki ?elvette a világ bűneit?

    Ehhez az ideológiához használta fel közvetítőként azt a Jézust, akit ő sohasem látott, hallott és akinek tanításáról fogalma sem volt.?

    Ez egy több évtizedes kutatómunka autentikus forrásokkal alátámasztott végerdeménye.

    Üdvözlettel
    BN

    1. Kedves Natália!
      Badinyi-Jós Ferenc több évtizedes kutatómunkájával szemben, amit én mondjuk nem hívnék autentikusnak, ott áll sok ezer másik keresztény és világi kutató több száz évnyi kutatómunkája.
      Szerencsére olvasóink nagy része tisztában van munkásságával és azzal, hogy mit képvisel. Én azt tanácsolnám neked, hogy inkább Jézussal ismerkedj meg személyesen, Ő sokkal autentikusabb és tényleg “elvezet az igazságra”. 🙂

      1. Kedves Thea,

        Ez EGY! ember életéből a több évtizedes munka, ami több száz – és ezer évnyi időszakra vonatkozó kutatás eredménye.
        Azzal sajnos nem értek egyet, hogy egy vallástörténettel foglalkozó professzor munkássága nem autentikus. Nem derül ki számomra, hogy mire utalsz azzal, hogy prof. Badinyi mit képvisel.
        Az igazság feltárása, és a KÖVETKEZMÉNYES paradigmaváltás szükségessége sokaknak – talán Neked is – nehéz.

        PS: A “tudósok” sok száz éven kereszül lehetetlennek tartották hogy a levegőnél nehezebb tárgy repüljön… Manapság számtalan légitársaság működik…

        Szeretettel,
        BN

    2. Meredek nagyon amit írsz, sokan sokfélét mondanak biztosnak vélt forrásokból. Még hiányzik belőle – ez például Szendi Gábor véleménye – hogy az istenhit egy betegség: mindössze egy elváltozás az agyban… Pál apostol történetét a damaszkuszi úton ő “epilepsziás rohamnak”‘ tartja. Hm. ATTÓL ennyire MEGVÁLTOZNI!

      Micsoda társaságba kerültél kedves Natália!

      Azt hittem nem látok jól, amikor olvastam ITT A VÉGÉN: “Jézus …. tanításáról fogalma sem volt” … hogy MERED ezt leírni? Olvastad egyáltalán Pál apostol leveleit? Hálaadását azért, amikor üldözték, bebörtönözték? és a többit?!

      1. Kedves Adrian!Eddig ebbe nem volt ingerenciám beleavatkozni,pedig azért nem keveset gondolkodtam kis beszélgetésünk ezen fonalán.A muszlim terroristák esetében tényleg az a helyzet,hogyha szűz lányok karjai közt akarom magam találni,nem bombákat akasztok magamra,amiket aztán emberektől zsúfolt helyen lopva felrobbanthatok.Vannak e beteges képnek kevésbé terrorista módjai is.Ha csak valóban léteznek még csodák,és manapság is akadnak szűz nők 18 felett…
        Idekapcsolódik,de szervesen eltér az eddigi pár sortól a következő.Nézzük a cikk ezen mondatát:

        “Talán Isten boldog gyermekeinek növelnie kéne a hangerőt,hogy a világ meghallja a remény,a szabadság,a szeretet és a szépség üzenetét és lássa a mosolyunkat?” 🙂 Legalább száz évet adtak az életemhez ezek a szavak.De ez az én dolgom…
        Azonban közben eszembe jutott a következő vicc:
        Két bika áll a dombtetőn.
        Egy öreg és egy fiatal.
        Beszélgetnek.
        Természetesen a völgyben legelésző,illatos tehéncsordáról beszélgetnek.És természetesen nyálcsorgatva.Ezt mondja a fiatalabb az idősebbnek: -Rohanjunk le üvöltve gyorsan,és kapjunk el egyet!
        Mire az öreg bika így szól: -Nem,nem… Szép lassan lelopózunk hozzájuk,és elkapjuk mindet..! 😀

    3. Kedves Natália!

      Nem nagyon ismerem Badinyi Jós Ferenc munkásságát, hogy kinek dolgozik, de olvastam tőle írásokat, ismerős egy kicsit.
      Annyit akarok mondani, hogy lehetséges az, hogy van némi igazság abban, amit ír.
      Már egy éve is van, hogy láttam egy tudományos filmet a National Geographic csatornán, amiben a kumráni tekercsek vizsgálatáról volt szó. Nagyon meglepődtem azon, amit egy izraeli régésznő mondott, csak egy pár mondat maradt meg az emlékezetemben, mert az annyira megdöbbentő volt számomra.
      Nem írom le, mi volt, nincs értelme, de azért annyit mondok, hogy lehetséges, hogy igaz, amit írtál.Szerintem egy izraeli régésznő csak nem hazudik ilyesmit, mert úgy tudom, ők a hitelesek.

  2. Kedves Thea!

    Ha Saul nem a Mózesi törvények alapján tette, amit tett, akkor a farizeusi társaságból miért egyedül csak Sault szólította és állította meg Jézus?
    Válaszod: ?Amúgy a farizeusok közül nemcsak Sault szólította meg Jézus.?
    – Igazad van, mert Nikodémusnak, még Saul előtt megadatott, hogy Jézusban felismerje és befogadja a Krisztust, de ezt akkor nem tette meg, mert ez a farizeusi presztízsének lecserélését jelentette volna üldöztetésre, esetleg halálra. (Ján. 3:1-3, Ján. 7:50-52)
    Pál, amikor felismerte Krisztust, feladta farizeusságát, sőt még az üldöztetést, bántalmazásokat, és életveszélyt is vállalta. Ennyi volt a különbség a két mózesi törvényeket becsülettel megélő, tartó farizeus között. A többi farizeusról nagyjából lehet úgy fogalmazni (durván), hogy ?terrorista? hiszen Jézust is azért adták halálra, hogy megmentsék a saját ?megélhetési? hatalmukat, farizeusságukat. (Bár a “vadak” terrorizmusa még így sem hasonlítható az Isten által is elítélt farizeusságéhoz.)
    Ha Pált a gyilkos ?megélhetési farizeusok? közé soroljuk, akkor eleve Istent igazságtalansággal vádoljuk, hogy az egyiket kiragadta a bűneiből, a többire viszont ítéletet hirdetett.

    – ?mi különbség van egy Allah nevében öldöklő bűnös és egy Isten nevében öldöklő bűnös között.?
    Az Ószövetség idejében az Örökkévaló, Mózes által törvényeket adott népének, azért, hogy a törvények betartásával megoltalmazza népét a gonosz minden támadása és megtévesztése ellen.
    (Ez a törvény ismert volt minden Izraelita előtt, és ha Isten oltalmában kívánt maradni, akkor a gonosz kísértését kellett elutasítania. Ha nem maradt meg Isten oltalma alatt, akkor a gonosz befolyására saját maga választotta a halált, ezért vére a saját fejére szállt.)
    3.Móz. 24:16 És aki szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon, KÖVEZZE AZT AGYON AZ EGÉSZ GYÜLEKETET; akár jövevény, akár benszülött, ha szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon.
    Csel. 7:59 MEGKÖVEZÉK azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
    Csel. 22:20 És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott ÁLLÉK és HELYESLÉM az ő megöletését, és ŐRIZÉM azoknak köntösét, AKIK ŐT MEGÖLÉK.
    A fenti kérdésed innéttől csak arra vonatkoztatható, hogy Izráel népe miért volt engedelmes Isten törvényének? sőt ? finoman fogalmazva, megtévesztve, észrevétlenül, vagy alig észrevehetően, Istent is ?minősíted?! Arról már nem is beszélek, hogy Pál apostolt is rágalmazod, hiszen mindannyiunk számára hozzáférhető helyen van leírva, hogy Pál csak az Isten törvényét betartók cselekedeteinek helyeslői között volt, ő maga nem ragadott követ, még így sem ontott vért!

    Ez a példa is arra int, hogy az idegen isten szellemeivel ? a hamis LIBERALIZMUS ESZMÉIVEL – ne szimpatizáljunk, ne engedjük magunk közelébe, mert gyorsan helyet fognak cserélni a lelkeinkben. Így lesz Pál apostolból terrorista. Ugyanakkor, az idegen istenek törvényeit követők eszméit és szellemeit, pedig megértően a szíveinkbe kell fogadni, mert az csak a szeretetünkre JOGOSULT bűnös. Nálam ilyen joga a bűnt fenntartó szellemnek nincs, még emberi testen keresztül sem! Ha az emberi test megüresíti magát, és elveti a “régi” szellemiségét, csak akkor kész arra, (megüresített lélekkel), hogy a Szent Lélek forrásához vezetve betöltekezzen.
    (A teli pohárba sem lehet új adag vizet tölteni.)
    Aki ezt erőszakolja ránk, erőltetni akarja, lássuk meg, hogy maga is a MEGTÉVESZTŐ SZELLEMISÉGÉT hordozza.

    Szeretettel: Erika

    1. Kedves Erika!

      Jézus az összes farizeust megszólította!

      “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn.3:16)

      Az, hogy miként válaszoltak a megszólításra, az egyes farizeusok döntése volt. Pálnak ugyanúgy döntenie kellett, mint azoknak, akikről a Máté 23-ban olvasunk. És azt sem tudhatjuk, hogy az ottani hallgatóság közül ki vette a szívére a hallottakat, hiszen nem minden apró résztelet tudunk meg a számunkra megírtakból, mert akkor az egész világ sem tudná befogadni azokat a könyveket, amiket írnának.

  3. Kedves Éva!Örülök,hogy itt vagy!És ha múltkor nem csak egyetlen kényelmes mondattal jelentél volna meg itt,akkor meg még jobban örültem volna. 🙂 Nem értettelek volna félre,habár így sem.Egy valójában “sem ide,sem oda” nem tartozó mondatot nem lehet félreérteni,igaz helyesen értelmezni sem.Azért mindenesetre megkönnyíti a dolgot,hogy aztán mindezt felhevítetted és megsóztad.Vagy talán éppen lehűtötted és megcukroztad?Mindenesetre így már fogyaszthatóbb. 🙂
    Mózes,Illés vagy Ézsaiás nem hiszem,hogy a Megváltót valaha is üldözték volna nagy törvénytiszteletükben.Sőt,őket is üldözték.Méghozzá az Ábrahám,Jákob és Izsák Istenétől eltérő isteneket imádók,akik valamiféle egészen más törvényeknek engedelmeskedtek.Így volt ez Jézus korában is.Akik a hit örökösei,nem üldözik sem a prófétákat,sem a Megváltót,sem annak követőit.A Megváltót üldözni nem Mózes szerint való.A prófétákat,és a rendes,egyszeri “adófizető polgárt” üldözni vallásosnak hazudott lelki ráhatással,dogmák zsarolásával,ha már nem mennek be Isten országába másokat is elütni attól,felemészteni az özvegyek házát,a törvényeket emberi rendtartásokká silányítani kiszolgáltatottá,megfélemlítetté,reményvesztetté,halottá teszi a népet.Ez terrorizmus.Különben mi szükség lenne Megváltóra???Éppen ezek miatt jött el.És nem véletlen,hogy azokban az időkben.Őt meg keresztre feszítették ugyanezek.Na,ez is terrorizmus.

    El tudom fogadni,hogy Jézus az egyik legbrutálisabb üldözőjében látott valami fantáziát,azonban azt állítanod,hogy “csakis” ezért történt vele mindez a damaszkuszi úton,mások véleményének a könnyed figyelmen kívül hagyása. 🙂 Ne nyomj el engem! 😀 Szerintem az sem elhanyagolandó ebben ugyanis,hogy Isten megmutatta,hogy mennyire nem a cselekedeteinken keresztül érvényesül a Megváltás,hanem sokkal inkább azon keresztül,hogy “Ő előbb szeretett minket”.És még biztosan sorakozik valahol sok más egyéb vélemény is,melyek ezek mellett szintén lehetnek helyesek.
    Persze,mindehhez hozzátetted,hogy “szerintem”,ami világossá teszi,hogy valójában körültekintő ember vagy.Ami nem lep meg nálad. 🙂 Igen,utunk sokszor elég kétségek közötti,vívódásaid miatt együtt érzek veled.Végül is,ha olyan lazák lennénk,amilyennek sokszor itt leírjuk magunkat,beleértve engem is,akár vissza is küldhetnék Jézust a keresztre,mert hiszen minden oké.Tehát mi szükségünk lenne Rá..?

    1. Elnézést,eredetileg nem ide szerettem volna biggyeszteni ezt a kommentemet,hanem “lentre”,ahol az ezzel kapcsolatosak vannak…

    2. Na neee, itt a végén … az “akár vissza is küldhetnénk” bár a hitehagyások miatt, Jézus még mindig értünk ontja vérét, sőt VALÓSÁGBAN de ez más lapra tartozik (készülök írásokra, régebbi cikkekhez, ezért nem szólok részletesen viszont szerintem nem nagyon vívódom…. HACSAK nem éreztél meg valamit… de erről vagy nem, vagy majd személyes levélben, amire szintén készülök).
      Azt kell látni, hogy a farizeusoknak szóló “fehérre meszelt sírok, melyek tele vannak mindenféle undoksággal” meg főleg a képmutatás, az undorító, tetőzik ez az Annás és Kajafás féle trükkben Pilátus felé: “nekünk nem szabad senkit sem megölnünk” … szóval, Pál apostol UGYANOLYAN BUZGÓ volt abban, amit meggyőződésének tartott, mint később, miután Jézussal találkozott.

      Ha arra gondoltok, hogy Ádám vétkében az Úr a kígyóra haragudott, Ádám és Éva “csak”megkapták, amire Isten figyelmeztette őket (meghaltok) és a kígyó ámította/kábította őket! Az más kérdés, hogy megvehetők voltak (és mire). Tehát vagy nem mutatkozik meg Isten (még) vagy ámít a sátán … HA Jézussal találkozott a damaszkuszi úton Pál/Saul, és élete ekkora fordulatot vett, akkor ha előbb találkozott volna, szerintem akkor a követője lett volna.

      Tessék egy picit belegondolni, farizeus sem mind ugyanolyan 🙂

      1. Kedves Éva,az első mondatodat sajnos nem értem,mert hosszánál már csak összetettsége jelentősebb. 🙂

        Ezzel az egésszel arra a merő paradoxonra szerettem volna rámutatni,hogy emberek pont az élet Istenének törvényeivel szeretnének erőszakot igazolni.Jézus kora előtt,Jézus idejében és úgy látszik,azóta is… Én csak ezt furcsállom ebben a történetben.

        1. Jézus UGYANAZ ma, volt tegnap és örökké. Ontja vérét MA ontotta a kereszten és feltámadott Testén ott vannak a szegek ütötte nyomok (lukak, melyekből fény árad mondta aki látta így Jézust). http://users.atw.hu/elizeus/balvany.html most épp nem találok egy ilyen amiről a cikkben szó van, horrorisztikus vérző szobrot … videón! De, itt van https://www.youtube.com/watch?v=8lAUxN9BVTY

          A mindennapi, számtalan szentmisére is gondolok.. (de ehhez még fiatal vagy és bohó picit).

        2. Az élet Istenének törvényeit Jézus megválaszolta a halálával 🙂

        3. Megtarthatod a horrorisztikus szobraidat.Mindig látok ilyet a tükörben.

  4. Eva,
    Erdekes fordulat, azok utan, hogy az elejen, az utolagos magyarazkodasod ellenere, meg helyeselted Erika teljes hozzaszolasat. “Ebben egyet ertek veled kedves Erika 🙂 “

    1. Ne magyarázd félre, kérlek! A finom fogalmazás az elején: “Személy szerint én nem tartom szerencsésnek” szerintem helyes, sőt, “‘összemosni”, DE később Erika már ott tartott, azt írta hogy “iskolapéldái vagytok” a jó-rossz ÖSSZEMOSÁSÁNAK! Na neeee …
      Magyarázom és nem magyarázkodom!

  5. Habár gyakran nem sikerül,mégis szeretem leegyszerűsíteni a dolgok menetét.Jelen írás esetében meg komoly dilemma,hogy hogyan tudnám tovább egyszerűsíteni a különben is egyértelműt.Meg egyáltalán,minek?Talán nem rontom el vele a jó hangulatot,ha inkább a “közepét” próbálom megfogni.Olvasva a cikk sorait,sok mindenen elgondolkodtam közben.Azon is,hogy hogyan tudnám összegezni mindezt.Végül kiemeltem a következő mondatot belőle:

    “Hogyan fordulhatott elő,hogy a béke,a remény és az öröm üzenete így elferdüljön?”

    Talán ha nem is az üzenet,de az üzenethordozók tényleg hajlamosak a ferdeségre.Ezen belül is mi,emberek.Ugyan a világon minden Isten örömüzenetét hordozza,de egy virág,egy katicabogár,vagy akár egy kitörő vulkán is egyenes,nem pedig ferde.Az ember ferdeségével kapcsolatban én a lélektani okoknak néznék először is utána.Van ugyanis lelkünk!Ezelőtt már belementem az emberi lélek emberközpontú elemzésébe,amely híven képes feltárni az okokat,de csak annak fényében és tudatában,hogy nem csak egy efféle örömüzenet létezik,de létezik az Örömöt Üzenő is.(A pszichoanalízis ugyan hajlamos megfeledkezni erről.) Így vagy úgy: a kérdés,amivel itt most szembesültünk nem mehet el a fülünk mellett! “Hogyan fordulhatott elő,hogy a béke,a remény és az öröm üzenete így elferdüljön?”

    Nézzük meg ennek a lélektanát egy speciális szemszögből!Mit súgnak nekünk erről a kérdésről az idők jelei?
    “És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon,a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.”

    Mi ez a “titok”?Minden titok egy zárva lévő ajtó.Mi az,ami áttöri ezt az ajtót?Az igazság,mert az igazság átillanva minden titkos ajtón,felszabadítja a lelakatolt lelkeket.Az igazság szabaddá tesz.Az igazság ez esetben pedig a szóban forgó örömüzenet.Az örömüzenet,amely az emberi lelki rétegek labirintusában gyakran illegális,zárt és titkosított ajtókra talál.Ezeket a titkokat,titkos ajtókat nevezte Freud ellenállásnak.Ezen ellenállás virtuális hatalmával kívánjuk elfojtani az itt is megírt örömüzenetet.Ez esetet illetően az ellenállást jól leírja a Jelenések könyvéből idézett vers.Ami semmi esetre sem egy tőlünk független jelenség… Az örömüzenet sosem tűnik vagy ferdül el,pedig mi szorgalmasan igyekszünk elfojtani azt.Ennek oka szerintem az,hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni,hogy Jézusnak köszönhetően mi magunk vagyunk az örömüzenet.Elfelejtjük,miközben az örömüzenet bennünk türelmesen vár lezárt titkos ajtónk előtt.

    A következő link önmagában nem segít a megoldásban,de ha már ilyen nehezen hajlunk Isten szavára,legalább nézzük meg mindezt emberi módon.Aztán siessünk mielőbb vissza Istenhez. 🙂

    http://www.mipszi.hu/lexikon/ellenallas

    Hangsúlyozom,a megoldást nem ez a fent belinkelt felismerés jelenti.Ez a mód nagyon is a háttérerőkre jellemző megközelítés!Be szeretném csak mutatni,hogy ezek az erők milyen módszereket használnak az örömüzenet legérzékenyebb hordozóinak,az embernek a megbetegítésére,hogy még akár ha lehet,magát az örömüzenetet is elferdítsék.Egymás között terjesztik ugyan az igazságot,amit efféle lélektani úton közölnek.És éppen így lesz az igazságból hazugság… Mint egy gép,pontosan le tudnak írni ugyan egy folyamatot,de eredetükről valójában fogalmuk sincs.A szabadkőműves Walter Leslie Wilmshurst “A szabadkőművesség filozófiája” című könyvében leírja,hogy a szabadkőművességet azért hozták létre,hogy a tagságnak önismeretet tanítson,és hogy feltárja a lelkünk mélyén lévő titkot. “A titok középpontja nem valami földrajzi hely,hanem egyfajta benső emberi gyarapodás,amelynek során felfénylik az igazság”,írja.Ezen titkok fürkészését elnevezték filozófiának,ezen belül pedig zseniknek azokat,akik az elfojtás legeredményesebb mágiáit tudták kiagyalni.

    Még valami:
    “A modern szabadkőművességet gyakran nevezik *titkos társaságnak*,pedig a mozgalom néha szívesebben nevezi magát *titkokat őrző* társaságként”,írják Chritoher Knight és Robert Lomas szabadkőművesek a “Hirám könyve” című munkájukban.
    Valójában ezeknek a “mozgalmaknak” csupán egyetlen titkuk van,még pedig az,hogy semmilyen titkuk sincsen.Mert minden titok a háztetőkről kiabáltatik.Az elfojtás gurujai számára elveszett nem csak az örömüzenet,de annak forrási is… “De mi nem vagyunk a meghátrálás [elfojtás] emberei,hogy elvesszünk,hanem a hitéi,hogy életet nyerjünk.”(Zsidókhoz írt levél 10:39)

    Szóval,az örömüzenet nemigen van elferdülve.Amennyiben mi elferdítve látjuk,akkor mi vagyunk kancsalok,mert megragadott minket egy brutális mágia.Méghozzá a saját mágiánk.Az egód persze azt fogja mondani,hogy nem,nem a sajátod.Az enyém is ezt mondja nekem…

    1. Kedves Hatodik Lenin,

      Krisztus üzenete és tanítása egyszerű, a hit egyszerű, a szeretet egyszerű. Jézus azt mondja, hogy az igen legyen igen, a nem legyen nem, ami efölött van, az az ördögtől való. Aki csendben “figyel”, elmélkedik és imádkozik Istenhez, egyszercsak megtalálja azt a kincset, amit aztán soha többé nem akar elveszíteni.

      A “túlokoskodás” sajnos, annak kivetítődése, hogy az ember önnön magas intelligenciáját, olvasottságát, ja és persze a szóforgatásban való jártasságát fitogtassa mások előtt. Biztos ismered ezt a közhelyet, hogy sokszor a kevesebb több.
      Remélem, tudod, hogy a szabadkőművesek “filozófiája” mérföldekre van a kereszténységtől, és ők igazándiból a kereszténység ellenségei.

      További jó “filozofálgatást” kívánok neked, én inkább elvonulok és imádkozom. Ez sokkal nagyobb békét, szeretet, és örömet ad a lelkemnek.

      Joa

  6. Szépséges és jól érezhetően ihletett írás!Nehéz bármit is hozzátenni utólag,de azért később még majd megpróbálok veletek együtt gondolkodni róla. 🙂 Egyébként is,nehéz megszólalni utána,mert mosolyra inspirálva az embert,befogja annak száját.Végül is,minek mindig annyit beszélni,néha többet mondó tud lenni az ilyesféle mosoly…

  7. Ez az, amiről én is beszéltem. Az dzsihádisták is csak hitbeli becsületes muszlimoknak számítanak, nem pedig terroristáknak.

    1. Lehet, hogy le kell szoknom ennek a szónak a használatáról. Amit te mondasz, ugyanakkor egészen más, mint, amit Erika, mert ha Saul pár száz évvel később és pár száz kilométerrel arrébb születik, akkor nagy eséllyel Allah nevében tette volna ugyanazt és fordítva.

  8. “Benne egy vallásos férfit ismerünk meg, egy gyilkos terroristát, …” Miért érzem úgy, hogy “hajaz” valamire?
    Pál apostol nem egy “gyilkos terrorista” volt, hanem egy hitebéli, becsületes, mózesi törvényeket tisztelő és betartó farizeus!
    Amikor Jézus követőit üldözte, ennek az Ószövetségi Igének fényében tette: Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! (5.Móz. 6:4) Az Isten neve annyira szent volt, hogy még kimondani sem mondták ki, hanem az Úr szóval helyettesítették. Jézus viszont az Isten Fiának mondta magát. Saulként ekkor még idegen istent imádókként üldözte Jézus tanítványait. Mózesi törvények szerint az idegen istenimádatért halálbüntetés járt. Saul ezt a törvényt töltötte be!!! Egészen addig, míg Jézus a Damaszkuszi úton személyesen meg nem szólította őt. Ekkor történt meg a “pálfordulása” és a farizeus Saulból Krisztust követő Pál-lá lett.
    Személy szerint én nem tartom szerencsésnek az Ószövetség törvényéből eredő küldetését egy (mindegy, hogy milyen vérre, csak vér legyen), vérre szomjazó terroristáéval még egy napon sem említeni, nem, hogy leterroristázni.

      1. Kedves Éva és Erika!Én mégis úgy gondolom,hogy aki a mózesi törvényeket betartotta az inkább Jézus volt,nem pedig a farizeusok,élükön Saullal.Saul konkrétan semennyire sem tartotta be a törvényeket,mely törvények alapvetően az élet törvényei.Amennyiben Saul betartotta a volna a törvényeket,nem lett volna szüksége arra a bizonyos “pálfordulóra”.Ha valóban betartotta volna azokat a törvényeket,Jézus nem kérdezte volna tőle,hogy miért kergeti őt.Azt hiszem,az ember vagy betartja a mózesi törvényeket,vagy a Megváltóját üldözi.Szerintem a kettő kizárja egymást.Valójában nagyon messze volt Saul a többi farizeussal egyetemben a törvények betartásától.Egy rendkívül képzett és tanult emberről,valószínűleg nyugodtan mondható a mai fogalmunkkal,hogy egy zseniről van szó Saul személyében – csak éppen nem ismerte fel Jézust… 😯 Saulus biztosan betartott valamiféle törvényeket,de az semmi esetre sem az élő Isten törvényei voltak. “Saulus pedig még fenyegetésektől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen…”(Apcsel9:1)

        Továbbá,Jézus néhány “dicsérő” szava 🙂 a farizeusokhoz / farizeusokról:

        “Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek.Annakokáért,amit parancsolnak nektek,mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek.Mert ők mondják,de nem cselekszik.Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terhet kötöznek egybe,és az emberek vállaira vetik,de ők az ujjaikkal sem akarják azokat illetni.”(Mt23:2-4)
        A továbbiakból pedig az látható,hogy a farizeusok nem csak,hogy nem tartották be a mózesi törvényeket,de tulajdonképpen mindenki felett valóságos terrort alkalmaztak,akik nem az ő kasztjukból származó volt.Tehát itt nem csak Jézusról és a követőiről van szó,hanem sok ártatlan emberről is,akik egyszerű hétköznapjaikat élték azon a földön.Jézus korában,meg előtte is,meg azután is.
        Jézus szavai szerint a farizeusok a következő,változatos módokon terrorizálták az embereket:
        “De jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok,mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivel,hogy ti nem mentek be,akik be akarnak menni,azokat sem bocsájtjátok be.” Továbbá,felemészteni az özvegyek házait mások komoly terrorizálásának számít,legalábbis szerintem.Máté evangéliumának 23. része Jézus szavain keresztül hűen festi le a vallási terrorizmusra jellemző ismérvek felsorolását a farizeusokkal kapcsolatban,felemlegetve Jézus azokat a módszereket is,amelyek nem csak a lelki és a verbális terror fegyverei voltak,hanem a fizikai pusztításé is.

        1. Na igen! Így lehet a jót gonosznak, a gonoszat jónak mondani. Iskolapéldái vagytok neki.

        2. Erika, maga Jézus mondta, hogy “Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.”
          Szerintem Saul nem volt Isten és én is úgy gondolom, hogy Lenin (illetve maga Jézus) nagyon jól összefoglalta, hogy mennyire “jó” is egy farizeus. És ez sajnos ma sincs másképp. 🙁

        3. Kedves Erika!
          Én nem látok hibát Lenin hsz-ában. A farizeusok párjáról Jézus egy összefüggő leírást ad a Mt. 23.-ban, de az evangéliumok mindegyikéből kiderül, milyen is volt a farizeusok közössége. Nem éppen pozitív, sőt Jézus nem épp arról beszél , hogy ők a Mindenható Istent próbálták volna tisztelni. Pál közéjük tartozott. Nem kell az egekbe emelni, ember volt, bűnös, nem tévedhetetlen. Akkor sem kell, ha egyesek szerint szentté kellett avatni. Szerintem minden hívőt lehetne. Nincs értelme. A megszentelődés folyamatát Isten látja csak jól a szívekben. Az emberek elismerésére semmi szükség nincs, csak esetleg egy farizeusnak. A megtérése előtti életszakaszát Pál maga is megítéli, 1 Kor. 15:
          “8 Végül, mindezek után nekem is láthatóan megjelent Jézus ? nekem, aki olyan vagyok, mint a túl későn született gyermek. 9 Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között. Sőt, nem is vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten Eklézsiáját. 10 Isten kegyelme által mégis azzá lettem, aki vagyok.” /EFO/
          Minek is szépítsük akkor???

        4. Kedves Thea!

          “… ha Saul pár száz évvel később és pár száz kilométerrel arrébb születik, akkor nagy eséllyel Allah nevében tette volna ugyanazt és fordítva.”
          Mennyivel volt könnyebb Saulnak, a hatalmukat féltő “megélhetési farizeusok között” (akiket és amiért Jézus is megfeddet) jobban embernek maradnia, mint egy muszlim országban lehetett volna?

          (És aki szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon, kövezze azt agyon az egész gyülekezet; akár jövevény, akár benszülött, ha szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon. 3.Móz. 24:16)
          Ha Saul nem a Mózesi törvények alapján tette amit tett, akkor a farizeusi társaságból miért egyedül csak Sault szólította és állította meg Jézus?

          Hol van az az ember, aki az Igazságos Istent, aki a szívek és vesék vizsgálója, jogosan igazságtalansággal vádolhassa?

          Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé! (Ésaiás 5:20)

        5. Kedves Erika!
          Istent senki nem vádolta. A kérdés Saul és a farizeusok “jósága” volt, illetve, hogy mi különbség van egy Allah nevében öldöklő bűnös és egy Isten nevében öldöklő bűnös között. Szerintem mindkettő bűnös és mindkettő megváltásra szorul.
          Amúgy a farizeusok közül nemcsak Sault szólította meg Jézus.

        6. Kedves Erika!Hitem szerint Isten törvénye nem ott kezdődik,hogy “halállal lakoljon”,és nem is itt fejeződik be.Ami nagyon előnyös számodra is,számomra is – Thea számára is,ha már őt szólítottad meg.Idézted azt is,hogy “kövezze agyon a nép”… Jézus elé vittek egy nőt,hogy megkövezzék.Perceken belül ki is derült,hogy a Törvény betöltése nem a halálra kövezés.Hanem a Törvény betöltése a szeretet.

          Amennyiben Saul a törvényeket betartotta volna,nem lett volna szüksége a “pálfordulásra”.Erre pedig éppen azért volt szükség -ha már kérdezted-,hogy teljesen világos legyen előttünk,hogy Isten szabadságot hirdető útja a kegyelem szerelmi ajándékán keresztül emeli fel az embert,nem pedig annak cselekedetein keresztül.Ez a szép ajándék pedig Jézusnál van,aki mindenkinek bőséges szívvel adja – még Saulnak is,aki pedig nem akárkit üldözött… Jézus nem azt vetette fel nála,hogy miért a hívekre vadászik,hanem azt kérdezte Saultól,hogy őt magát,tehát Jézust,miért kergeti.Ezeket mondta neki a bibliai történet szerint,nem pedig megdicsérte őt mélységes törvénytisztelete miatt.Igaz,Jézus minden dicséretnél többet adott neki ezzel.De nem csak neki,hanem rajta keresztül,egyben az ő példáján keresztül az egész emberiségnek.Aztán láss igazi csodát: a Korintuszbeliekhez írt első levelének tizenharmadik része tizenhárom versen keresztül dicséri himnuszba foglalva szeretetet…

        7. Erika,ha előbb észreveszem,hogy Thea már válaszolt neked,nem terheltelek volna soraimmal.

        8. Lenin, nem a farizeusokat dicsértem elég fura félreértés. Azért helyeseltem, mert Jézus fellépését NEM BIZTOS hogy Annás és Kajafás vonalán követte, mondjuk a legdurvábban.
          Nikodémus – hogy beszéljünk a másik végletről – nem volt Pál apostol, csak “majdnem” … 🙂
          MEGGYŐZŐDÉSE volt, hogy “árulás” hinni a Megváltóban, amikor még várni “kellett”… Érted?
          Gyászos összemosás a terrorizmussal – a látszat/külső jegyek alapján – bármennyire meggyőződése az iszlám fundamentalistáknak, hogy istenkáromlásért halál jár: az máris annak minősül, ha Istennek Fia van, vagyis valaki keresztény és Jézusban hisz….
          Az Úr szerintem csakis azért állta útját a damaszkuszi úton mert tudta, hogy meggyőződés hajtja és az jó, védelmezve az igaz hitet: kinek így kinek másként nyilatkoztatta/nyilatkoztatja ki magát…

          Újra mondom: az Úr csak azokat tudja igazán használni, akik végletesen csalódtak önmagukban – mint Péter a tagadásával és Pál is … – csak a megtört szív láthatja meg Jézus igaz Arcát alleluja 🙂 !

        9. Pál nem volt langyos, ami az Úr szemében a legutálatosabb!
          “Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál vagy meleg. De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” Jelenések 3.15-16

        10. Hogy juthattál ide, kedves Erika, hogy a jót a rosszal BÁRKI felcserélte itt? Egészen másról van szó…

        11. Szerintem meg az a probléma, hogy majd 2000 év távlatából ( és a már kész újszövetségi Szentírás birtokában) próbáljátok meg nézni az akkori viszonyokat, és kihagyni belőle azokat a tényeket, amik nem passzolnak a mostani meglátásotokhoz.

          Maga Pál mondja, hogy Törvény tekintetében feddhetetlen volt, és hívőként is buzgó. Amit tett, az úgy, ahogy Erika is mondja, Isten ószövetségi Törvénye szerint teljesen helyes volt. (Fil. 3,6 buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. ..) Hiába jön egy gallileai názareti ember, és tanít a szeretetről, Isten akaratáról, és tesz csodákat, és gyógyít betegeket, és hasonló, ha nem kap valaki szellemi kijelentést arról az Atyától, hogy ez az ember egyben Isten Fia, a Messiás, akkor nem fogja felismerni! ( Ahogyan az meg is van írva, hogy az Atya jelenti ki a Fiút mindenkinek, és ahhoz, hogy Benne hinni lehessen, az Atyától kell, hogy ( szellemileg) “halljunk” Róla. És ahogyan mi se ismertük volna fel, ha nem kapunk erről személyes szellemi kijelentést!) Ráadásul Pál nem is látta, ismerte Jézust, és a történt eseményeket, csak “hallomásból” “tudott” róla, és azokról. Csak azt ” látta”, hogy itt egy szekta, amelyet az ószövetségi törvény szerint ki kell irtani Izraelből, mert nem azt a törvényt hirdeti, amely abban van ( Pl, a szemet szemért helyett azt, hogy szeressétek…, tegyetek jót…, és áldjátok…., meg hasonló…!) , és ha a Törvény változik, akkor az Isten is más ( ahogyan azt gondolhatta Pál is, és a többiek is, akiknek nem volt kijelentésük!). ( Persze utólag, amikor a kijelentéseit megkapta, már szépen leírta, hogy mi a helyzet, de akkor, ott, és addig, még a Törvény szerinti igazságot cselekedte. Ahogyan a főpapok is, és a többiek is, akiknek megint csak nem volt személyes szellemi kijelentésük Róla.( Hiszen Jézus a Törvényt ebből a tekintetből is betöltötte, de mivel bűn nem találtatott benne, ezért lehetett Megváltónk.)

          Viszont abban ADRIANnak is igaza van, hogy azok a muszlimok, akik a hitük alapján, és az “Istenük” törvénye alapján ölnek, nem nevezhetők a mi fogalmaink szerinti terroristáknak . Mert a vallások szellemekkel , szellemi fejedelemségekkel is járnak ( ahogyan a “más evangélium, más Jézus, és más szellem” is van, és itt gondolhatunk a hitető szellemekre) az azokban a vallásokban hívők számára, tehát azok a hívők, az saját “Istenük szelleme” inspirálása által teszik amit tesznek. ( Viszont itt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy kizárólag csak azokkal kapcsolatban beszélhetünk erről, akik nem mesterségesen létrehozott szervezetekhez tartoznak, és nem csak “hamis zászló alatt” ( akármilyen Isten nevében) működnek, és követnek el olyan cselekményeket, amelyeket az az “Isten” nem parancsolt. Pl egy “Isten” se parancsolja azt, hogy ítélet nélkül öljenek meg bárkit is. …( csak mert az utcán megy…!))

        12. És azt még hozzátenném, hogy miután Pál megkapta a maga kijelentését , egész életében bánta, hogy üldözte az egyházat. De a Szent Lélektől való szellemi kijelentés nélkül senki nem juthat “látásra”, “hallásra”, ismeretre, és semmire!

        13. Kedves Ida!

          Nagyon köszönöm a Fil. 3:6 -os verset. Nagyon örültem, hogy leírtad. Magam is kerestem, csak nem leltem rá. Mert vagy elfogadjuk az egész Szentírást, – és abban Pál “vallomását is”, vagy elvetjük az egészet … de akkor ne mondjuk kereszténynek magunkat.
          A “muszlimok hitéről” pedig annyit, hogy őket egy hamis szellem vezeti, de nekünk az Örökkévaló az Atyánk, és Neki engedelmeskedünk.
          Az Örökkévaló az ő lelkeiket is ismeri, és hiszem, hogy van hatalma arra, hogy egy gyarló, de hozzávetőlegesen becsületes lelket kiemeljen a Tőle elzáró közegből. Hiszem, hogy ennek alapján a muszlim közegben is működik az Isten gondviselése, aminek nem a nemzeti identitás az alapja, hanem az egyéni emberben működő lelkület. (Lásd Ábrámot, akit Isten el tudott különíteni a ráható hamis vallás közegétől.)

          Szeretettel: Erika

        14. Kedves ERIKA!

          Szívesen. Ahogyan mondtam egyetértek ebben a dologban veled, de azt gondolom, hogy mindennek a a fő mondanivalója abban van, hogy a mi hitünk Istennek a szívünkbe adott, Fiáról való kijelentésén alapul. Mert “test és vér” ezt nem jelentheti ki nekünk, hogy kicsoda a Fiú. És azt se, hogy kicsoda az Atya. (Ha valaki enélkül a szellemi kijelentés nélkül hisz Jézusban , akkor azt nem a mennyei Atya plántálta, és csak vallásos embernek lehet őket nevezni. Pl ilyenek voltak az inkvizítorok is annak idején, akik csak a betűt ismerték. Persze sorolhatnánk egyebeket is , más felekezetekből is…) ( És ahogyan azt említettem is, Pálnak addig nem volt kijelentése Jézusról, amíg nem találkozott vele a damaszkuszi úton. Illetve számára csak a törvény előírásai léteztek, mint olyannak, aki tetszeni akart Istennek. És nem Pál az egyedüli, akit igaz Izraelitának nevez az ige… ) Bár arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy Jézus nem tett különbséget a farizeusok, és az egyéb emberek között, hiszen előfordult, hogy éppen valamelyik farizeusnál vendégeskedett. A képmutatást ( és csak a képmutató farizeusokat) ítélte el, és nem mondta egy szóval se, hogy a farizeusok/istenkeresők közül egy se fog üdvözülni. ( Sőt, azt olvashatjuk, hogy a főemberek közül is sokan hittek benne. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a Szent Lélek ( Aki bizonyságot tesz a Fiúról) még nem volt kitöltve ( mert az Úr még nem dicsőült meg) , és ezért még nem volt teljes bizonyosságuk arról, hogy kicsoda Jézus. Szerintem ezért hittek benne csak titokban. Hiszen az is meg van írva, hogy Jézus tudta, hogy a tanítványai közül kik azok, akik nem hisznek benne…! Még közöttük ( az apostolok között!) is volt akkor olyan, akinek nem volt kijelentése a mennyei Atyától Róla! Ján. 6,64 De vannak némelyek közöttetek, a kik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisznek, és ki az, a ki elárulja őt. )

          A muszlimokkal ( és egyéb vallás híveivel) kapcsolatos véleményeddel egyetértek, mert Isten a szíveket vizsgálja, és nem az embernek személyét nézi. Viszont tudjuk, hogy nem mindenki lett kiválasztva a Jézussal, illetve Istennel való közösségre ( amely az örök élet :Ján. 17,3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. ), a legtöbben a cselekedeteik által lesznek megítélve, és a jó cselekedeteik által jutnak üdvösségre. ( Bár tudjuk, hogy ők nem a mennyei Jeruzsálem lakói lesznek, hanem a földet töltik be. Ők azok, akik a pogányok közül megtartatnak: Jel. 21,24 És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. )

          Persze most úgy tűnik, mintha elsodródtunk volna az eredeti témától, de ahhoz, hogy megértsük az akkori, és a mostani állapotokat is, ezt is figyelembe kell venni.

          Szeretettel: Ida

      2. Erika irt egy hsz. amivel te egyetertettel, a tobbiek meg nem. Punktum. Azokutan kezdted te el atfogalmazni a velemenyedet, mert lattad, hogy rossz lora tettel. Ezek a tenyek kerlek. Ne roncs a helyzeteden, inkabb ismerd be tevedesedet. Szimpatikusabb lenne.

        1. Ez jó, hogy ne rontsak a “helyzetemen” … Nézd, ahhoz képest, hogy katolikus vagyok, mivel ronthatnék még a szemedben? A világ nem fekete-fehér, ám az igen az igen, a nem pedig nem, ahogy Jézus mondta.
          A vita kiszélesedett, a szavakat pontosítottuk, mindössze ez történt. Erika HOZZÁÁLLÁSÁT helyeslem.

          Tudtam még valamit rontani a helyzetemen?! 🙂

        2. Kedves ÉVI!

          Fel a fejjel, ne keseredj el! ADRIANnak az életben nem fogod tudni megmagyarázni, hogy ha egy embertől két állítás hangzik el egymás után, akkor te az egyik állítással egyetérthetsz, a másikkal pedig nem! Számára csak az létezik, hogy vagy egyetértesz azzal az emberrel mindenben, vagy nem…! Ha pedig megpróbálnád neki elmagyarázni ezt, mint valós lehetőséget, akkor szerinte csak “csűröd-csavarod”, meg “magyarázkodsz”, meg “ködösítesz” ….!

        3. Hölgyeim,
          Lehet itt örök érthetetlennek meg katolikus gyűlölőnek nevezni engem, de a helyzet mégis csak az, hogy van alapja az érthetetlenségem. Szívesen levezetem még egyszer, ha valaki nem figyelt volna.
          Éva először egyetértett Erikával(2015/10/19 – 18:07), aztán azt arra figyelmezteti őt, hogy félreérti az egészet, mert hogy “Egészen másról van szó”?”(2015/10/20 – 04:09) , a végére meg arra a következtetésre jut, hogy ” Erika HOZZÁÁLLÁSÁT helyeslem.”(2015/10/20 – 12:55).

          Összegezzük tehát, de ezúttal visszafele sorrendbe.

          Éva helyesli Erika félreértését (Erika HOZZÁÁLLÁSÁT helyeslem),…viszont azt az Erikai hozzáállást még egy hozzászólással azelőtt Éva már félreértésnek nevez (Hogy juthattál ide, kedves Erika, hogy a jót a rosszal BÁRKI felcserélte itt? Egészen másról van szó?), mondta mindezt, miközben egy még korábbi hozzászólásával már egyszer értette mint mond Erika és egyetértett vele.

          “Tudtam még valamit rontani a helyzetemen?!” Majd kiderül, nem igaz?

        4. Vannak teljesen fölösleges elfoglaltságok, kedves Adrian, én például ezt a fonalat elengedem! Szőrszálakat hasogatni, a megértés SZÁNDÉKA nélkül … és máskor is ítélni óhajtasz? Köszi,nem kérek belőle,foglalkozz értelmesebb dolgokkal… sajnos elszomorítottál.

          Idának igaza van, JÓ hogy hozzátett Erika írásához! De ezt se ragozzuk tovább, lényegében lezártuk! Köszönöm a megértést, és majd ha katolizálsz, szólj! ezért én mindent meg fogok tenni, ígérem 🙂

        5. Kedves vagy, Ida, kösz (nem keseredtem el, bár elég pocsék ügy volt). ÜGYES voltál, hajrá Pál apostol 😀 volt farizeus 🙂

        6. ADRIAN!

          Bár már elhatároztam, hogy nem fogok időt szakítani arra, hogy megmagyarázzak dolgokat, azoknak, akik nem akarnak érteni, de azért, hogy ne érezd magad rosszul mégis megpróbálom.
          Itt egy folyamatos, többszereplős beszélgetés folyt. ERIKA leírta, hogy Pál ( mint buzgó hívő Izraelita) mit és miért tett , akkor, amíg még Saul volt, és hogy ez a tett akkor, abban a szituációban teljesen helyes volt az ószövetségi törvények szerint. Ezzel értett egyet ÉVI!

          Azután LENIN , a megváltás, és az újszövetségi írások ismeretében elmondta a véleményét, hogy szerinte az miért nem helyes, amit ERIKA írt. Utána mások is, veled együtt, az általunk már ismert újszövetségi írásokra ( Jézus beszédére való evangéliumi idézetekkel , amelyet Saul nem is ismerhetett, és ráadásul Izraelitaként el se fogadhatott az ószövetségi Törvény alapján) hivatkozva, helyesnek tartottátok LENIN látását.
          ( Viszont nem gondolkodtatok el az újszövetség azon igeversei felett, ahol egyértelműen le van írva, hogy Izrael fiai ( a választottakon kívül) megkeményíttettek az evangéliumra nézve, és a meglátogatásuk napját se ismerhették fel, mert elrejtetett előlük. Róm. 11,8 A mint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig….stb ) ERIKA ezt így nem részletezte, csak leírta, hogy akárhogyan is, de Saul akkor és ott, azt tette amit az Isten Izraelnek adott törvénybe, és amely az Izraeliták számára kötelező érvényű volt ( ezért maximálisan helytelen a terrorista kifejezés Saulra. ) . Szó szót követett, és továbbra se volt megértés a felek között , és ERIKA írta azt, hogy : “Na igen! Így lehet a jót gonosznak, a gonoszat jónak mondani. Iskolapéldái vagytok neki.”. ÉVI pedig erre válaszolt ERIKÁnak, hogy nincs erről a dologról szó, csak félre értette ( félreértés van a felek között)…! “Hogy juthattál ide, kedves Erika, hogy a jót a rosszal BÁRKI felcserélte itt? Egészen másról van szó?”

          És jöttél te, megvádolva őt azzal, hogy “hamis játékos”, és megpróbálja a véleményét a népszerűségi index alapján változtatni, illetve magyarázgatni…: “Eva, Erdekes fordulat, azok utan, hogy az elejen, az utolagos magyarazkodasod ellenere, meg helyeselted Erika teljes hozzaszolasat.” ?Ebben egyet ertek veled kedves Erika 🙂 ? “Erika irt egy hsz. amivel te egyetertettel, a tobbiek meg nem. Punktum. Azokutan kezdted te el atfogalmazni a velemenyedet, mert lattad, hogy rossz lora tettel. …”

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend