Gazdasági válság

Az amerikai média hallgat, az orosz pedig összeomlást jósol

Félretéve az alternatív média híreit, egy érdekes jelenséget figyelhettünk meg az elmúlt hetekben. Miközben az amerikai média leginkább belpolitikai vitákkal és társadalmi kérdésekkel van elfoglalva, a nemzetközi olvasótáborokat célzó orosz médiumok, mint például a Sputnik News és a Russia Today, egyre másra jön ki az olyan cikkekkel, mégpedig egyre bátrabb hangvételben, amelyek az Egyesült Államok gazdaságának bukását, sőt esetenként a bibliai végidők kezdetét jósolják. Miért? És miért éppen most? Csupán ellenpropagandaként szolgálnak az USA-val szemben, netán őszinte figyelmeztetésnek szánják írásaikat vagy mindössze egy jó sztorit látnak az ilyen hírekben?

A Sputnik News, “Az USA a gazdasági apokalipszisre készül” címmel megjelent cikkében például már olyan elemzőket is idéz, akik az esetleges összeomlás idejét is megjelölik:

Az Egyesült Államok egy szeptemberi “apokalipszisre” készül, miközben a gazdasági előrejelzések egyre aggasztóbbak, írja az RT.com.

A Gallup nemrég kiadott, az Egyesült Államokra vonatkozó gazdasági bizalom indexe szerint az amerikaiak bizalma negatív rekordot döntött júliusban. Ez persze nem meglepő, mert manapság úgy tűnik, hogy az ország minden elemzője kötelességének érzi, hogy a tábortüzes nyári esték mellé dukáló rémtörténetek stílusában adja tovább a jövőre vonatkozó meglátásait.

Az embernek tényleg az a benyomása, hogy a globális gazdaság helyzetének leírásával a hivatásos közgazdászok egyúttal a legborzasztóbb-hasonlatok versenyébe is beneveztek.

A Trends Research alapító és a 2008-as pánikot pontosan előrejelző Gerald Celete szerint ismét globális tőzsdei összeomlás várható, ami “a világ minden pontján érezhető gazdasági földrengést indít el”.

“A Wall Street-től Shanghai-on át egészen Nagy-Britanniáig és Brazíliáig pánik uralja majd az utcákat. Egyik piac a másik után fog összeomlani,” nyilatkozta Celente a King World News-nak.

Larry Edelson tovább emelte a tétet és a katasztrófa kezdetének pontos napját is megjelölte, amit “a poklon átvezető hullámvasútnak” nevezett.

“2015. október 7-én az 1929 óta eltelt idő első gazdasági szuperciklusa drámaian súlyos és globális kiterjedésű pénzügyi válságot indít el, ami térdre kényszeríti Európát, Japánt és az Egyesült Államokat, közel egymilliárd embert ítélve a poklon átvezető hullámvasútra az elkövetkezendő öt év során. Ez egy olyan utazás lesz, amilyet egyetlen generáció sem élt még át.”

A legtöbb szakértő egyetért, hogy az optimistának tűnő adatok, mint például a Wall Street-en tapasztalt rekord bevételek és az erősödő dollár, az alapvető hiányosságok álcái csupán, és a történelmi mértékű, az Egyesült Államokból induló összeomlás ettől függetlenül hónapokon belül bekövetkezik.

Nem csoda hát, hogy az ilyen előrejelzések hatására, amelyekből több tucat is érkezett a nyáron, a világ kiszolgáltatottan és rettegve várja a fejleményeket, mintha tényleg az igazi apokalipszis érkezne.

“Olyan sok minden várható szeptemberre, hogy tényleg kíváncsian és némiképp aggódva várom, hogy mi jön,” mondta Jeff Berwick, ismert kanadai vállalkozó és dollárfigyelő egy interjúban.

A jövő hónappal kapcsolatos várakozások feszültségét mutatja, hogy még a viharedzett elemzők is amúgy a polcon porosodó Bibliájukhoz nyúlnak a válaszok után kutatva. Egyesek az ősi hétéves mezőgazdasági ciklusra, mások pedig az elmúlt két évben sokszor emlegetett vérhold tetrád utolsó holdfogyatkozására hívják fel a figyelmet.

Érdekes fejleménynek mutatkozik még szeptember hónapban az ENSZ 70. közgyűlése, amin maga Ferenc pápa is részt vesz. Sőt, nemcsak részt vesz, de beszédet is mond majd. A Russia Today felteszi a kérdést, hogy vajon a pápai áldástól várja a Wall Street a csodát, ami által elkerülni reméli az összeomlást?

Amennyiben pedig az aggodalmak alaptalannak bizonyulnak, a sok készülődés nem veszik kárba, hiszen az Egyesült Államok gazdaságának összeomlás nélkül is jól jön minden segítség.

Előző posztKövetkező poszt

44 hozzászólás

  1. Ebben az évben is bekövetkezett a világválság…de a 2016-os is katasztrófális lesz, készüljetek arra is… fostam a tavalyitól is, meg az azelőttre jósolttól, de a legnagyobb érvágás a 2012-es gazdasági szuperválság volt számomra…. féljétek a megmondóembereket, mert EGYSZER be fog jönni nekik… lol

    1. Tudod kedves Most akkor mi van,….az van, hogy ebből évek óta sokan igen jól meg élnek.

  2. Kedves szerkesztő!
    Ezek a rémhírek arra jók, hogy az ember még jobban rettegjen. 1929-33-ban a válságot a jegybank (is) idézte (tetézte, vagy mélyítette el) elő. A gazdaságot természeténél fogva egyensúlytalanság jellemzi (kereslethiányos), amit maga a megtakarítás okoz. Mivel tanultak az akkori rossz jegybanki -pénztömeg szűkítése- reakcióból, így ezt a hibát nem követik el mégegyszer (drasztikus kamatemelés). A megoldást is tudják, de egyelőre még nem nyúltak ehhez az eszközhöz (állami improduktív (nem árutermelő) beruházás, pl.: New Deal, ez az az eszköz amely megteremti a kieső keresletet és egyensúly irányába tereli a javak (árú és szolg.) piacát), a társadalmi elitek ellenállása miatt.

    1. Jézus is azt mondta, hogy az emberek félni fognak az utolsó időkben: “Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Lukács 21:26)

      de csak azok, akik nem ismerték meg Őt:

      “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27)

      Ha mindkét idézet vonatkozik valakire, akkor nem fél, ha pedig csak az első, akkor nem a hírek szűrése hozza el a megoldást, hanem a Béke Fejedelmének megismerése, és akkor semmilyen hír nem eredményezhet félelmet az életében. Nemcsak félelmet nem eredményez majd, hanem annak az ellenkezőjét hozza.

      1. Kedves Ida!

        Ott,ahol ezt a videót megtaláltam,oldalt találtam szintén egy videót,A zsidóság bűne és sorsa Aasztázia címmel.
        Megnéztem,de neked esetleg van-e róla véleményed?
        Én is csak egy igazság kereső vagyok,és bízok Istenben,hogy mindig a megfelelő választ adja mindenkinek.

        1. Kedves István!

          Péld. 19,27 Szünjél meg, fiam, hallgatni az olyan tanítást, mely téged arra visz, hogy a bölcseségnek igéjétől eltévedj.
          Miután megtérünk, és befogadjuk Jézust, és kijelentést kapunk a szívünkbe Róla, az Igazságról, és a Bibliáról mint Isten írott szaváról, igéjéről, elkezdődik az a szellemi harc bennünk, amely meg akar fosztani bennünket ettől a látástól. Ez minden időben így volt, mert a Sátán szertejár, keresvén akit elnyeljen. Így a kegyelmi korszak legvégén ez még intenzívebben jelentkezik. Technikailag is sokkal több szellemi és lelki táplálékhoz tudunk hozzájutni ebben az időben, legyen az bármilyen, és bárhonnan jövő. Ennek a korszaknak az utolsó időszakáról pedig éppen az van megírva, hogy az emberek nagy része hitető szellemek tanításait fogja hallgatni, és követni. Ne légy közöttük. Látom, hogy elmerültél az ezotériában, és nehezen hagyod ott, de csak Jézus tud megszabadítani belőle. Fordulj hozzá ( mindig, és mindenben), és kérd, hogy jelentse ki neked az igazságot, és tartson meg abban.
          Az Isten beszédeit azok értik, aki Istentől származnak ( megtérés, és Szent Lélek általi újjászületés), mert azok szellemiek, és csak a Szent Lélek által/kijelentésében/tanításában/értelmezésében értelmezhetőek. ( Ezt írja az ige, és ezt mutatja a tapasztalat is!) Akik pedig Istentől származnak, azoknak az élet beszéde van abban, míg másoknak a “halálé”, illetve csak egy könyv, amit úgy értelmeznek, ahogyan akarnak. “Anasztázia” is közéjük tartozik.
          A zsidóknak, a keresztényeknek, és az egyéb vallású népeknek, és embereknek is meg vannak a bűneik, amik miatt most ott van az emberiség, ahol. A zsidók szétszórattak értük a nemzetek közé, és ahogyan a múltkor ideidéztem azt az átkot, amit a Törvényadáskor ígért nekik Isten ( ha nem tartják azt meg), az úgy történt, történik meg velük.
          Szóval ne engedd magad becsapni ezekkel a különböző “tudományokkal”, amely a Krisztus megismerésétől, ismeretétől eltérít. Rengeteg hergelő beszédet találhatsz, de Isten országát, és igazságát keresd.

        2. Kedves Ida,
          Néha nehéz követni a gondolatmenetedet. “Az Isten beszédeit azok értik, aki Istentől származnak, mert azok szellemiek, és csak a Szent Lélek által/kijelentésében/tanításában/értelmezésében értelmezhetőek.” ???
          Zsolt 82:6 “Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan”
          János 10:34 “Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?”

        3. Kedves TAMÁS!

          A gondolatmenetem a Szentírásból táplálkozik, és aszerint érthető. És a Szentírás azt mondja, amit mondtam.
          Az általad idézett zsoltárban nem az emberekről van szó, mint istenekről, hanem azokról az isten fiakról, akik a nemzetek “angyalai” , felettük álló szellemi fejedelmek ( Eféz. 3,9 És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által;
          Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: … stb…):

          Zsolt 82,1 Ászáf zsoltára. Az Isten áll az istengyűlésben; istenek között tart ítéletet: …
          Zsolt 82,6 Én mondtam, istenek vagytok ti; és a Magasságos fiai valamennyien: csakhogy emberként meg kell halnotok; és mint egy fejedelem, úgy estek
          Zsolt 82,8 Kelj fel, oh Isten, ítéld a földet; mert neked birtokodba kell venni minden nemzetet.

          Zsolt 82,1 Ászáf zsoltára. Áll az Isten az istenek gyülekezetében, s ítélkezik az isteneken:
          Zsolt 82,6 Én azt mondtam: “Ti istenek vagytok, mindnyájan a Fölséges fiai.” De meghaltok, mint más ember, elhullotok, mint akármelyik főember.

          Zsolt 82,1 Ászáf zsoltára. Isten ott áll az isteni közösségben, ítéletet tart az istenek fölött:
          Zsolt 82,6 Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan,
          mégis meg fogtok halni, mint a közemberek, és elhullotok, mint bármelyik főember.
          Zsolt 82,8 Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged!
          ?
          ?( pl, Mihály Izrael népéért áll Isten előtt, mint a nép fejedelme):

          Dán. 10,13 De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál;

          ?Dán. 10,21 De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, a ki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek.

          ?Dán. 12,1 És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, …

          “Néha nehéz követni a gondolatmenetedet. ?Az Isten beszédeit azok értik, aki Istentől származnak, mert azok szellemiek, és csak a Szent Lélek által/kijelentésében/tanításában/értelmezésében értelmezhetőek.? ???”

          Igen, ezt mondja a Szentírás.
          Viszont Jézus azt is mondta, hogy azok is isteneknek neveztetnek, akihez Isten igéje szólt ( és az írás meg nem másítható). Viszont csak azok Isten fiai, akiket Isten Szelleme vezérel ( és csak azoknak van lehetőségük, és hatalmuk arra, hogy Isten fiaivá váljanak, akik Jézust befogadták, és a Szent Lélek által újjászülettek, és isteni természet részeseivé váltak ezzel. ( Vagyis beleszülettek Isten családjába a Szent Lélek által.)) :

          Ján. 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.

          Jn 8,47 Aki az Istentől származik, megérti az Isten beszédét; ti azért nem értitek meg, mert nem az Istentől származtok.

          1Kor 2,11 Hiszen egy bizonyos ember gondolatait is csak annak az embernek a szelleme ismeri igazán. Az emberek közül senki más nem ismerheti annak az embernek a bels? dolgait. Ugyanígy, Isten gondolatait sem ismeri senki, egyedül Isten Szelleme.
          ?
          1Kor 2,12 Mi azonban nem ennek a világnak a szellemét kaptuk, hanem az Istent?l származó Szent Szellemet. ?t Isten azért adta nekünk, hogy általa megismerhessük, amiket Isten – ingyen kegyelemb?l – nekünk ajándékozott.
          1Kor 2,13 Amikor ezekr?l a dolgokról beszélünk, nem az emberek bölcsessége szerint szólunk, hanem úgy, ahogy a Szent Szellem tanít: szellemi dolgokat szellemi módon magyarázunk.
          1Kor 2,14 De az az ember, aki nem szellemi, nem tudja felfogni az Isten Szellemét?l származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszer?en képtelen megérteni a szellemi dolgokat. De ez nem is csoda, hiszen a szellemi dolgokat csak a Szent Szellem által lehet megérteni.
          1Kor 2,15 A szellemi ember viszont mindent meg tud vizsgálni és érteni, és képes mindent helyesen mérlegelni és értékelni. ?t magát azonban senki sem tudja igazán megérteni. Mert, ahogyan az Írás mondja:
          1Kor 2,16 ?Ki ismeri és érti az Úr gondolatait? és ki adhat tanácsot neki?? Bennünk azonban a Krisztus gondolatai és szándékai élnek, és az ? gondolkozásmódja szerint gondolkozunk.

          Itt pedig a tanítványoknak mondja:
          Mát. 13,11 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.

          De nem szabad elbíznia magát senkinek, mert most Isten fiainak hívatunk ( és nem tudjuk, hogy mi lesz belőlünk), ha megmaradunk hitben és az igazságban.

      2. A videó elég érdekes kérdéseket feszeget.
        Elgondolkodott már valaki azon,hogy kinek vagy kiknek az érdekében áll a zsidóság elleni gyűlölet?Tudjuk kik azok a léviták?Kik azok,akik valójában irányítják a világot?Ezekre ad választ a videó.
        Anasztázia 20

        1. Ezt a videót ott találtam,ahol a Te ajánlott videód van,az oldalsó videók között youtubeon.

        2. Egy népcsoportot egységesen kezelni, bűnöket “népre kenni” elég visszás gondolkozás, hogy más kifejezést ne használjak (igen nagy korlátoltságot jelez). Az “Anasztázia” könyvek egy nőről szól, aki “mindent tud”, bár a világtól elzártan élt, szimpatikus, mert a szeretetről és a békéről beszél: ezzel meg tud nyerni sokakat.
          Nekem spec. nincs türelmem ezt is elolvasni, vagy meghallgatni mert annyiféleképpen beszélnek össze-vissza … keverik, kutyulják a “magyar vallással”, sőt néha kereszténységgel, ahány ember, annyiféleképpen.
          TERMÉSZETES hogy a normális, egyszerű emberek békében és szeretetben kívánnak élni. De ez, sajnos, nem minden, hiszen évszázadok, és évezredek óta körülöttünk igen sok minden történt az Úr Jézus által alapított Egyházzal is. Legfontosabb az, ami az Ó- és Újszövetségben le van írva, SORFORDÍTÓNK Jézus Krisztus – és persze a zsidóság mint kiválasztott nép: bizony, hűtlenül elfordult Istenétől – de, nem az egész nép akkor sem!
          A világon való szétszéledés, majd az “összegyűjtés” mind benne van a Bibliában, Mózes könyvében … áldás és átok címszónál kell keresni. Az összegyűjtés is, miközben ez az utsó évszázadban történt – Mózes könyve (ill.könyvei) ma közel 3 ezer évesek, mégis felismerhető belőle, hogy a zsidók vissza fognak térni földjükre – az Ószövetség más könyveiben több mint 300 prófécia, mind beteljesedett Jézus Krisztusban. Ennek hitelessége nagyon fontos! Itt találsz az oldalon bibliatanulmányokat.
          Amit Anasztázia gondol meg ír – a “Szeretet” nevében – szólhat a zsidók ellen: de megint mondom, hogy egy népet NEM SZABAD összetéveszteni a politikában, a gazdaságban uralkodó osztállyal és főleg az emberiség üdvösségére nézve levonni ebből következtetéseket! Erre biztos tud Ida is példát … (zsidók, akik nem cionisták).
          Hitet egyedül Jézus Krisztus, az emberré lett Isten érdemel! A népek története, az emberi óhaj szeretetre, békére – pl. mint Anasztázia tanításai – teljesen más kérdés. Jézus megváltó szeretete, halála az örök életet ígéri, míg a többi esetleg “kellemes” olvasmány.

          Kedves István, a fontos útjelzőket keresd először, illetve kívánom, hogy találd meg! Isten áldjon és vezessen!
          Barátsággal
          Éva

  3. A fedezetlen papírdollár sarát időről- időre megetetik a világgazdaság alsóbb régióival, hogy a rendszer csupán látványelemek módosításával tovább üzemelhessen, az igazán nagyok érdekeltségei biztonságban maradjanak a tőkekoncentrációval, a feltörekvő konkurenciák pedig visszahulljanak.

    1. Szombatév van – ez egy 7 éves ciklus
      A mezőgazdasági ciklusra vonatkozóan lásd: Lev 25 A de ami érdekesebb: Móz Törv 15
      Különös, h a tőzsdei válságok már egy évszázada menetrend szerint érkeznek, a teljesség igénye nélkül:
      1910-11-ben, a Sherman tröszt ellenes törvény végrehajtásával megindultak a spekulációk a tőzsdén, különösen a Standard Olaj Társaság feldarabolása ügyén, ami egy kisebb pánikot váltott ki.
      1917-ben kapcsolódott be az Egyesült Államok az Első Világháborúba, és röviddel ezután az Orosz, Német és Török Birodalmak összeomlottak.
      Az Első Világháború után szövetséges katonai erők felügyelték a német Ruhr-vidéket. A németek passzív ellenállása nagyban hozzájárult a hiperinflációhoz. 1924-ben elfogadták Charles Dawes tervét, melynek lényege, hogy a szövetségesek elhagyták a területet és Németország 800 millió márka hitelt vett fel az USA-tól, J.P. Morgan irányítása mellett.
      1930-31, a világgazdasági válság legsúlyosabb időszakban a tőzsdei index felére visszaesett, rövidesen újra megfeleződött, hosszú recesszióba kényszerítve ezzel az egész világgazdaságot.
      1937-38 között a tőzsde csaknem 50%-ot bukott; Németország magához csatolta Ausztriát majd Csehszlovákiát. Ezt a következő év szeptemberében a Második Világháború kitörése követett.
      1945. szeptemberében, Japán feltétel nélküli kapitulációjával hivatalosan véget ért a Második Világháború. Csaknem a fél világ romokban hevert. 44 ország részvételével létrehozták a Bretton Woods monetáris rendszert a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok globális összehangolására, mindenekelőtt a háborús tartozások és hitelek kezelésére, s ennek része volt az IMF.
      Az 1967-es hatnapos háborúra válaszul az arab országok megtámadták Izraelt a zsidók legszentebb ünnepén, a Yom Kippur-on, 1973. október 6-án. Mivel a nyugati országok háromszoros áron adták el Közel-Keletre a búzát, cukrot, cementet, most visszavághattak az arabok. Az olaj ára így hamarosan az egekbe szökött, aminek egyenes következménye volt, hogy a Bretton Woods monetáris rendszer összeomlott.
      1980, a hetvenes években megugrott inflációnak/kincstári kamatoknak vetett véget.
      1987. október 19, a Fekete Hétfő, a történelem legnagyobb tőzsdei bukása 22,61%-kal, Soros György révén, aki az angol font árfolyamának esésére fogadva csaknem 2 milliárd dollárt kaszált, szinte csődbe véve az angol jegybankot.
      1994-ben a kötvénypiac ‘vérzett el’, a befektetők több, mint 1 billió dollár veszteséget könyvelhettek el.
      2001 szeptemberi tragédiát követően a tőzsde ‘csak’ 15%-ot zuhant. Ami különös a részvénypiacot illetően az az, miért zuhant a tőzsde 15%-ot a tragédia előtti napokban??? Innentől indult a Terrorizmus elleni háború.
      2008-ban a DJIA minő véletlen 777 pontot zuhant.
      2015 ???

    2. Pontosabban, minden évben figyelmeztetnek, persze a 7éves ciklusra nem hívják fel külön a figyelmet…
      Kb egy hét alatt 10%-ot zuhant a tőzsde (DJIA), az éves maximumhoz képest pedig majd’ 14%-et.
      Úgy néz ki, h menetrend szerint elkezdődött…

  4. Üzenem az oroszoknak,…nehogy még a végén fordítva süljön el az a összeomlás féle.
    http://www.rt.com/business/313079-crude-oil-record-low/

    És egy kis érdekesség ugyanonnan: http://www.rt.com/news/313014-spanish-broadcaster-jews-satanists/

    Ez is hozzákapcsolodhat: http://www.rt.com/news/239285-europe-economic-disaster-jews/
    Márpedig a zsidógyűlölet egyre csak nővekszik a világban……

    Ui. Nem is tudom, még vannak ma olyanok, akik komolyan veszik Gerald Celente “predikcióit”?

  5. A háborút nem megnyerni kell,hanem elhíresztelni. – Ez egy Orwell idézet volt (1984),és csak azért nem tettem idézőjelbe,mert nem szó szerint idéztem,mert éppen nem találom.Majd pótolom az eredeti szöveget is.
    Ez egy jó kis információs háború a szemünk előtt,meg a fülünk hallatára.Még akkor is,amikor ezektől a médiumoktól olyan információkat is kapunk,melyek nem is tudatosulnak bennünk.Vagyis,főleg inkább ilyeneket kapunk.Mert az információk sosem a szemeinknek vagy a füleinknek szólnak.Még csak nem is a tudatos érzékelésünknek,hanem sokkal inkább a tudatalattinknak.A mágia mindig hátulról oson be,és a félelem nyit neki ajtót tudattalanunk felé.Mert a mágia mindig a tudatalattiban szólal meg.Miközben a tudatosság ellehetetleníti a mágiát.(Ebben a tudatosságban nincsen semmi ezoterikus.Azt jelenti,hogy tudatában lenni a Jézusban való megváltottságunknak és a tőle kapott örök életünknek.)
    A következőkhöz nem csak új bekezdés,de új lélekzetvétel is kell. Egy idézetet másolok ide egy olyan könyvből,amit kereskedelmi forgalomban is meg lehet venni,és a Harmadik Birodalom okkult hátteréről szól.A könyv címe nincs már meg,de amikor egy ismerősömtől kölcsönkaptam,kimásoltam belőle a következőket,mielőtt visszaadtam volna neki. “A mágikus szertartás egyfajta kapcsolatteremtés a tudatalattival,mely az egyént felruházza a kellő tulajdonságokkal,és képessé teszi arra,hogy irányítsa azokat akarata szerint.E definíció szerint a fekete mágia a mások irányításának művészete,hogy az akaraterő segítségével teljes befolyással bírjunk mások felett.,végső soron pedig a világot a saját elképzeléseink szerint irányíthassuk. (…) A nácik értettek hozzá,hogyan lehet a tömeget befolyásolni.A fények,a zene és a nemi szerepek hangsúlyozása -akár a rock koncerteken- valójában egy pogány rituálé kellékei.A vallási szertartásokon alkalmazott segédeszközök -a gyertyák,füstölők,jelképek,a közös imádság hipnózisa- a szentséggel történő egyesülés érzését keltik,amely egyben a mágikus szertartások és átváltozások segédeszköze.Nincs ebben semmi misztikus,.Gondoljunk csak arra,hogy a politikai pártok vagy a kereskedelmi vállalatok milyen gyakran alkalmaznak mágikus elemeket,közismert jelképeket,szlogeneket azért,hogy eszméiket vagy termékeiket megvásároljuk.”
    Mindezzel nem azt akarom sejtetni,hogy egy fasiszta rendszerben élünk :mrgreen: , hanem,hogy valóban mennyire nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk.

    1. Jó, tetszik, jól összefoglaltad.

      Persze a rendszer(ek) fasisztoid átalakulása látható, nyomon követhető. Figyeljük csak meg pl. a filmekben, hányszor van olyan helyzet, ami összefogásra szólít fel. Önmagában szép az összefogás persze…

    2. Mindenki kedves figyelmébe ajánlanám ezt az egészen friss beszélgetést!(Link alul!)A politikai mázt aláhúzottan kéretik figyelmen kívül hagyni benne,mert az csak elterelné a figyelmet.Jelen cikk a médiával foglakozik,ahogyan ez a beszélgetés is felemlegeti ezt a társadalmi virtuális téridőt,amit újságok,televíziók és egyéb pszichotrop eszközök vetítenek elménkbe.Bogár László szavai miatt nagyon fontos állomás ez szerintem,a helyzet kibontakozása felé vezető úton.
      Itt a link:
      http://www.echotv.hu/video/107091/20150821_Vilagpanorama

      1. B.L-nak persze sok dologban igaza van, pl hogy “ez már Apokalipszis” de amikor józan közgazdász ésszel gondolkozik, hogy mi lesz lehetetlen, akkor nem arra lenne szükség. Már ismerjük a FÖLD MEGMŰVELÉSÉNEK olyan egyszerű módját – lásd permakultúra, “Egy szalmaszál forradalma” Fukuokától (fordítani kellene 🙂 ) – ami meggátolja a további sivatagosodást, és kiskertes megoldást ad, szinte ESZKÖZÖK NÉLKÜL! … és akár benzin/olaj nélkül.
        EZT kell itt Európában MEGTANÍTANI, aztán már mehetnek is vissza a szülőföldjükre! Persze, a földet vissza kell adni, de igen kevés is elég. Csak egy példa: 700 nm-es házikertet művelve, saját családjukon, magukon kívül elláttak – együttműködve, “dobozmódszerrel” – 3,5 családot éves szinten zöldséggel.
        1000 nm-es kertből pedig már meg is tudtak élni még néhányat bevállalva! Semmi vegyszerfelhasználás, nulla fosszilis energia …

        1. Kedves Éva!

          Ebben egyetértek veled,és még a sivatagból is lehet paradicsomi állapotokat csinálni,a Szahara alatt rengeteg vizet találtak,példa rá Szaúd-Arábia,ahol a sivatagban kör alakú oázisok,öntőzőberendezések vannak közvetlenül egymás mellett.

        2. Ez még egy okkal több a reményre, köszönöm az infót … hogy milyen HATALOM … LENNE ha engednék hogy ne csak “mi” tudjuk!
          Lehet, majd csak a nagy káosz, az AK uralma és bukása, Isten haragja és büntetése után, az ezerévben DE … talán előbb is, mit szóltok?

        3. Kedves Éva .

          Ha nem értem félre a kérdést : Kertet / földet művelni akkor
          és most / majd is célszerű ; Mivel valaki azt mondta, hogy “a –
          mit eszel azzá leszel” – Azaz ha mérgezett multi “élelmiszert”
          eszel, akkor ( mérgezett ) beteg ( s akár gyógyszerfüggő ) le –
          szel { Képzeld el milyen immunrendszere lesz ezektől a gye –
          rekeknek – Mikor nem felnőttként, hanem születéstől fogva e –
          szik az adalékanyagokat / kemikáliákat …. A folyamatos ( kis
          adagokban történő ) mérgezés egy ideig tünetmentes ( míg
          a szervezet ellenáll ), majd amikor ez megszűnik, akkor álta –
          lában ‘csőstől’ jelentkezik az *okozat*, és nem csak a gyógy –
          szer-kemikáliának van néhány mellékhatása, hanem az *é –
          lelmiszer-kemikáliának* is – Ilyenre gondoltál kertügyben ? }

        4. Seraf, segíts nekem feloldani ezt a dilemmát.
          Amit eszel, azzá leszel, mondta Hippokratész. Alapvetően materialista nézetnek tartom (kicsit anakrón persze a kijelentés, elnézést ezért), és nehezen jön össze Krisztus Jézus tanításával, így arra gondolok, hogy a hiba talán az én készülékemben van.
          Szóval egyik oldalról az a nézet, hogy az elfogyasztott étel minősége meghatározza a porhüvely minőségét is (találkoztam ezzel a felfogással a mágiában, mikro-makroverzum párhuzamoknál is pl.), a másik oldalon ott a tanítás, miszerint nem az tesz minket beteggé, ami bemegy, mert az az árnyékszékbe kerül, hanem az tesz beteggé, ami kijön belőlünk.
          A zavaromat tovább növeli, hogy az eredeti élelmek, Jézus korában, Hippokratész korában de előtte is – amennyire tudhatjuk – tiszta élelmiszerek voltak; gondolok itt vegyszer- tartósítószer- és adalékanyag-mentességükre is.

          Szóval- és mondattal – azt a dilemmát próbálom feloldani, hogy ehetek vajon bármit bátran, ne féljek, vagy ezzel már szinte kísértem Istent, és jobb, ha kicsit félek (ami megint nem jó), és inkább keresem a tiszta élelmiszereket? Jelenleg az utóbbit teszem, de azért a kérdés még megválaszolatlan bennem, inkább csak azért teszek így, mert gonoszságot érzek a másik alternatíva felől.

        5. Szia Paal .

          Köszönöm az érdeklődést : Valójában mindent jól ér –
          telmeztél ; Az esetleges dilemmát ( a leírtak alapján ),
          úgy tűnik ( bár említetted is ) az ‘akkori / mostani’ idő
          egyben értelmezése okozta – Vagyis jó a meglátásod
          és nincs az igei értelmezéssel sem probléma { Annyi
          kiegészítéssel, hogy Jézus kijelentése -mint említed
          is- két ezer évvel ezelőtt, az akkori megszólítottakhoz
          pont azt tartalmazta, amit kell … Nem voltak az élelmi –
          szerek adalékanyagokkal / kemikáliákkal szennyezet –
          tek – Vannak kijelentések amit az adott korra, és van –
          nak amit egyetemesen kell értelmezni … Ez ahhoz ké –
          pest ( amit említettem ) egy ‘megváltozott körülmény’
          ( értsd élelmiszer / egészségügy ), de ez nem mond
          ellent Jézus akkori tanításának – Ennek megfelelően
          helyeseltem Éva *kerttel* kapcsolatos meglátását }

        6. És plusz .

          Mert utaltál másra is ( miket nem olvasol ) : Pl. mágiára / stb ;
          Az élettelen és élő ( *biológiai* ) anyag is Tőle ered, az Ő pro –
          duktuma. A szélsőséges materialisták és a szélsőséges ide –
          alisták esnek abba a csapdába ( ami jelenleg ‘kor betegség’
          a ‘szakmásítással’, mivel a régi polihisztorok egyben vizsgál –
          ták / kutatták a dolgokat ), hogy megpróbálják szét választani
          ami egyben értelmezhető { “Minden, mit teremtettem úgy jó” }

        7. Kedves PALI!

          “Szóval- és mondattal ? azt a dilemmát próbálom feloldani, hogy ehetek vajon bármit bátran, ne féljek, vagy ezzel már szinte kísértem Istent, és jobb, ha kicsit félek (ami megint nem jó), és inkább keresem a tiszta élelmiszereket? ”

          Márk. 16,17 Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. ? Kígyókat vesznek föl; ——– és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: —— betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

          A hagyomány szerint, János apostolt forró olajba dobták ( ami nem ártott semmit neki) , majd megpróbálták megmérgezni ( az is eredménytelen lett), és mivel nem tudtak mást kitalálni, ezért száműzték….!

        8. Kedves Ida .

          Azért én Paal-nak ( család és gyerekek ) szempontjából to –
          vábbra is javaslom inkább a *nem mérgezett* élelmiszere –
          ket : Függetlenül az idézettől { Ne egyenek meg mindent }

        9. Seraf, Ida, köszönöm a válaszokat, kiegészítéseket, megnyugtatóak voltak, akkor nagyon nem tévedtem el 🙂
          Seraf: már nem olvasok ilyesmiket (okkult), ez a régebbi életből maradt vissza, lassan kopik ki a memóriából.

        10. Szia Paal,
          Jó hír: 1Kor 10:25 “Mindenből ehettek, ami a piacon kapható, anélkül hogy lekiismeretbeli aggályok miatt utána kutatnátok. ” 🙂 Célszerű előtte elmondani egy asztali áldást, lásd Raszputyin
          Anno a betegségek gyógyításához gyógyfüveket használtak, nem gyógyszeripari termékeket mint ma. E témában Gyuri bácsi, a bükki füvesember adhat számodra tanácsot.

        11. Kedves SERAF!

          Természetesen nem kísérthetjük Istent, hogy direkte mérget eszünk, de meggyőződésem, és saját tapasztalatom is, hogy mind minket, mind a mi házunk népét megtudja Isten tartani a betegségektől, vagy mérgezésektől. Persze nem ismerem Pali pénzügyi/anyagi hátterét, de valószínűleg ő is csak az alapélelmiszerekről beszélhet, mint olyanokról, amelyeket fogyasztanak a családban ( És lehet, hogy Székesfehérváron még tisztább élelmiszert kapnak a környékről, mint pl itt a fővárosban!) . Még ugyan nem tartunk ott, de nemsokára a vizektől fognak az emberek meghalni, mert azok lesznek mérgezettek…! ( Én egyébként úgy gondolom, hogy a nagy nyomorúság ideje alatt, nem lesz módja a keresztényeknek a termesztésre, gazdálkodásra. Sőt, szerintem nem csak nekik….! Igazából szerintem, a fenevad pecsétjét se csak azért fogják osztani, hogy a szellemi hovatartozásukról bizonyságot tegyenek, hanem olyan lesz, mint a jegyrendszer….! Hiszen ez alatt az idő alatt hatalmas csapások lesznek a földön. )

        12. Igen, Ida, leginkább az alapélelmiszerekről beszélek, amit vegyesen próbálunk előteremteni. Egy részét kertészkedéssel, egy részét olyan forrásból, ahol szintén kertészetben termesztik. A palántákat pedig megbízható forrásból igyekszünk beszerezni – onnan, ahol lehetőleg nem génmódosított magokat használnak. (Persze ennek ellenőrzése a lehetetlennel határos esetemben.) Jelenleg is földszerzésen mesterkedünk, hogy egy közösségi termelőszövetkezetet tudjak létrehozni, ahol a környékbeli testvérekkel szövetkeznénk. Csak föld kell, és a környékbeli testvérek 😀

        13. Látom, itt néhányan komolyan gondolják a kertészetet, ezért küldök egy zseniális felfedezést, az ökológus csak “utána csinálta” miközben mélységes tiszteletem: mindkettőből látszik, nem kell félnünk, csak a szalmát/szénát TILOS elégetni, fa, fatörek pedig sok kell! Majd folyt.köv. egyelőre itt a két video https://www.youtube.com/watch?v=GNU8IJzRHZk https://www.youtube.com/watch?v=uHcJO88tX5E Mindebből látszik, a Teremtőnk minket milyen jól ellátott! 🙂

        14. Remélem, hogy a két kb félórás előadást megnézitek. Gondoljátok el, hogy ez a módszer – szemben a kietlen rónaságokkal, a vegyszerezés következtében már csak 60 éve maradna a talajunknak Mo-on! – Gyulai Iván számításai szerint – ez a módszer kiváltja az öntözést (egy kis kézi locsolás az semmi, a szántóföldeken FOLYAMATOSAN szokott menni az öntözés, 24 órában! A mezőgazdaság – az öntözés -a víz felhasználásának 75 %-át adja! Akkor mit jelent ez, ami
          – nem igényel öntözést
          – visszatartja a vizet, és élőn tartja a talajt.
          A vegyszermentes zöldségekre – tömény zöldséglevek fogyasztására, kb két évig – épül a Gerson-terápia, nézzetek utána, súlyos “gyógyíthatatlan” betegségeket hagytak oda, mert MEGÚJUL a szervezetünk az élő élelmiszerekkel! Persze, most meg itt a levegőből a konkrét szennyezés (a szórás) de a mezőgazdaság LEGÚJABB irányzata: az agroerdészet. Ez tehát azt jelenti, hogy fákkal elegy kertművelés, mint a Paradicsomkertben! 🙂

          Ez a film is erről szól, két éve ezt nézték szakmai fórumok egy tudományos konferencia vezérgondolataként!! https://www.youtube.com/watch?v=garu8VUuEI4 A jövő farmja… a legjobb mondat, hogy hetenként kb 2 órát dolgozik a srác, a többi szórakozás/kísérletezés … és az a két óra is főleg BETAKARÍTÁS 🙂

        15. Kedves PALI!

          Imádkozz érte, és értük! Ha az Úrtól van a gondolat, és a szándék, akkor meglesz! Ha nem, akkor meg legyen meg az Úr akarata….!

        16. Így van, Ida, folytatom az imádkozást – a fejleményekről pedig mindenképpen tudatlak Titeket 🙂

    3. Íme,az eredeti Orwell idézet: “Nem az a lényeg,hogy valóban van-e háború,s mivel döntő győzelem úgy sem lehetséges,nem is az,hogy a háború jól megy-e vagy rosszul.Csak arra van szükség,hogy háborús állapot legyen.”

    4. Szerintem többet érnénk el,hogy mindenféle vita,és siránkozás ,várakozás,profitéhség helyett elkezdenénk a Földön közösségi kerteket,permakúltúrás gazdálkodást ,erdők,fák,zöldségek,gyümölcsösök telepítését kezdeni,rengeteg terület van,ahol ezek megvalósíthatóak,még városokban is.
      Ha csak siránkozunk,várakozunk,tv-t nézünk,egész nap a számítógépet bújjuk,még nem változik semmi meg,bízzunk Isten vezetésében,és valósítsuk meg,hogy a Földből valódi Paradicsomot tudunk csinálni.
      A profit abban van,hogy túléljük mi és a bolygó,hogy mindenkinek megvan mindene.Egyszerűen a városban parkokban szabadon szedhető gyümölcsök mindenkinek,falvakban,és településeken kívül,amerre a szem ellát gyümölcsös,zöldséges,kert,zöld mező,virágok,erdők mindenfelé.Amit Isten vezetésével és szeretettel csinálunk az csak jó lehet.
      Egyszer mindenki rájön,hogy itt nincs más alternatíva,vissza kell állítani a természetközelséget,a természeti egyensúlyt és betartani Isten törvényeit!A Földet ingyen adta nekünk,és nem pénzért.

Hozzászólás a(z) Most akkor mi van? bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend