Gazdasági válság

Mennyire biztonságos egy banki széf válság idején? Görög tanulságok

safesForrás: zerohedge.com

Görögországban már a hónap elejétől fogva tőkekorlátozások vannak érvényben, hogy ezzel megvédjék a bankokat az ideges görög állampolgároktól várt pénzfelvételi rohamoktól, akik joggal aggódnak pénzük elvesztése, lefoglalása és a bankrendszer összeomlása miatt.

Sokan azért próbálják kivenni pénzüket a bankból, mert attól tartanak, hogy az ország mégis kilép a monetáris unióból és visszatér a drachmához. Azt kevesebben tudják, hogy a felkészültebb görögök, vagyis azok, akik előre kivették pénzüket, aminek egy részét aranyba és ezüstbe fektették, mindezeket pedig bankjuk széfjébe tették, szintén nem tudták elkerülni a drákói tőkekorlátozásokat.

A zerohedge.com utoljára áprilisban figyelmeztette olvasóit, hogy a banki széfek nem biztonságosak.

?Amíg a tőkekorlátozások érvényben vannak, a görög állampolgárok nem vehetik fel a görög bankokban lévő széfekben tárolt készpénzüket,? nyilatkozta Nadia Valavani, görög pénzügyminiszter helyettes egy helyi tévéállomásnak a Reuters híradása szerint.

A hírre nem sokan figyeltek fel, mert a Reuters oldalán belül a ?kötvények? szekcióban jelent meg 2015. július 5-én, egy verőfényes vasárnap délután, amikor még a híreket árgus szemekkel figyelő befektetők is pihennek többnyire.

A banki széfeket érintő intézkedés amúgy roppant gyanús, hiszen ez a készpénz a bankrendszeren kívül van, így annak kivétele semmilyen negatív hatással nem lenne arra. Felhasználásával pedig a tulajdonos készpénzt helyez forgalomba, ami kifejezetten az egész helyi közösség javát szolgálná.

Az egyetlen magyarázat a tőkekorlátozások kiterjesztésére, hogy az a banki széfeket is magában foglalja, ami egyébként a kormány és a bankok közös megegyezésével történt, hogy a pénzintézetek és az állam fenn kívánja tartani magának a lehetőséget, hogy szükség esetén elkobozza a széfek tartalmát.

Balgaság lenne Görögországot elszigetelt esetnek tekinteni.

Marc Faber, köztiszteletben álló gazdaságtörténész, nem teszi ezt, aki nem olyan régen a Bloomberg csatornán keresztül figyelmeztette a nézőket, hogy ?Görögország hamarosan a mi szomszédságunkban is megjelenik?, ugyanis ?a világ túlzottan eladósodott?.

Faber nincs egyedül véleményével.

Az Európai Központi Bank tarthatatlan helyzetbe hozta a Syrizát. Azt pedig ne felejtsük el, hogy Mario Draghi éppen attól a Goldman Sachs-tól érkezett az EKB-hoz, amelyik segített az előző görög kormánynak úgy alakítani könyveiket, hogy 2008-ban megkaphassák az eurózóna csatlakozáshoz szükséges 1 milliárd eurót, amit az ország egyáltalán nem engedhetett meg magának.

A tegnap éjjel végül megszavazott javaslatok talán egy időre megmentik a bankrendszert, persze csak akkor, ha a nép ezt szó nélkül hagyja. A feldühödött görögök már a szavazás napján hallatták hangjukat. A parlamenti szavazás alatt az utcán autók égtek és Molotov-koktélok robbantak.

greek-greece-bank-atm-line-queue-6-1024x767Ciprasz sokkal rosszabb feltételeket kapott az újabb mentőcsomagért cserébe, mint amilyenek miatt két hete otthagyták a tárgyalóasztalt, és amelyekre nemet mondtak a népszavazáson.

A nyugdíjak csökkenni fognak, komoly áfaemelés indul és automatikus költségvetési kiadáscsökkentő mechanizmusokat kell bevezetniük.

A görög infrastruktúra fontos részeit olyan vállalkozások vásárolják meg, amelyek jó kapcsolatokkal rendelkeznek a válság kirobbantásáért felelős intézményekben, amelyek amúgy eddig csak nyertek annak következményein, követve az IMF által jól bejáratott adósságon alapú gyarmatosítás hagyományát.

Persze tudjuk, hogy a görög széfek sorsa eltörpül az emberek egyéb problémái mellett, de azért sokat tanulhatunk egy ilyen aprónak tűnő mozzanatból is.

Előző posztKövetkező poszt

11 hozzászólás

  1. Sziasztok,

    Nem “gyanús” a széfek kezelése. Az igaz, hogy az ott található pénzek a bankrendszeren épp kívül vannak, de nem teljesen, az értékük beleszámít spec módon a mérlegbe, illetve vezetik ki mit tart ott, akkor is ha nem tudsz róla. Ami jogilag fontos, hogy a széfeltetés betéti termék, ugyanúgy ahogy a számlád, a tulajdonjog a banké, a rendelkezési jog a tiéd (takszöv ugyanez). Ha bármilyen korlátozás van a betéti termékekre, akkor az minden esetben vonatkozik a széfekre. Ez az egész “fejlett” világban így van. A meglétét jelentik a NAV nak, és ha eljárás van ellened, ugyanúgy lefoglalják, inkasszálják, mint a betéti számládat. Nyugat európában van kultúrája a széfszolgáltatásnak, ami nem banki módon betétet kezel, hanem letétet. Magyarországon mostanában nyílnak ezek, van már az Orexnek ilyen szolgáltatása, meg van a széfbank.hu is. Ez utóbbi sem bank, de érdemes a-z ig végig olvasni a szerződéseket, hogy milyen törvény hatálya alatt működnek.

    1. Kedves Csaba, a Széfbank valóban nem bank, ezért tud sokkal rugalmasabban, ügyfélbarát módon működni. Azonban nagyon rosszul gondolod ha azt hiszed hogy a széfekben elhelyezett holmikról bárkinek bármit elárulnánk. A széf tartalma semmilyen módon nem része a bank vagy szolgáltató vagyonának, egy esetleges csőd a legkevésbé sem érintheti. Egy csőd esetén a széf vagy páncélszekrény mint ingóság belekerül a felszámolási leltárba, de a benne lévő értékek semmiképpen.A Széfbank semmiféle jelentéseket nem küld sem a NAVnak sem más szervezetnek. Az igaz hogy ha a neved megadásával kötsz nálunk szerződést és pl a NAV név szerint keres téged nálunk akkor természetesen a hatóságnak el kell mondanunk hogy neked széfed van, és a NAV zárolhatja is mint hatóság….
      Az pedig szamárság hogy egy állam- vagy bankcsőd esetén a széf tartalma bármilyen korlátozás alá esne, hiszen egy széfben nem csak készpénzt, hanem sok más dolgot is tartanak , iratokat, személyes emlékeket, tartalék slusszkulcsot stb. amivel nem tudnának mit kezdeni….
      De ha eljössz hozzánk a Széfbankba, meg tudjuk neked mutatni hogy működik a rendszer és te is nyugodt leszel ezzel kapcsolatban.

  2. Megfordítani sem tudják majd őket, hiszen a határzár is magyar területen lesz, jó 25 méterre a hivatalos határtól, és a menedékkérőre a kerítés mellett már más törvények vonatkoznak, mintha még szerb területről akarna belépni.

    “Jó” kis megosztó helyzet ez, pont olyan, mint amiről nemrég írtam. Egy ilyen felfokozott, már-már kaotikus (vagy éppen teljesen olyan) helyzetben még a szilárd lábakon álló hívő is meginoghat döntésében. A megtévesztés melegágya. Álljunk a bevándorlók oldalára, irgalmasságból, könyörületből? Foglaljunk ellenük állás, de így érzéketlennek bélyegeznek minket?
    Hiába nem evilágból valók vagyunk, evilágban kell lámpásként világítanunk, és az ilyen helyzetekben meghozott döntés en keresztül közeledik vagy távolodik el valaki Istentől és az ő Igéjétől.
    Egyik oldalon ott van ennek a közösségnek (országunk és népünk) az ezernyi baja, ami fokozódik a menekültáradat miatt. A befizetett adókból nem mi húzunk hasznot pl, hanem az elsíbolt maradékát segélyezésre fordítják, ami – ha nem lenne a jelenlegi helyzet – mehetne közösségünk javára is. (most nem megyek bele a korrupcióba, harácsolásba, hanem azon felül, ami marad, márpedig marad, annak elherdálásáról van itt szó) Irgalomból mégis segíteni kell egy-egy szembejövő menekültön, mert aki egynek i inni ad, ugye.
    Ez vastagon az ördög keze munkája. Egyre hangosabb, egyre szemtelenebb, egyre nyíltabban csinálja a dolgát. Készülnünk kell, lámpásunkban legyen olaj.
    Meglehet, nem igazán a helyi, országos, balkáni menekültáradattal, görög válsággal kell foglalkozni, hanem látva ezeket, felismerve az ördög mesterkedéseit megállnunk az Igazságban.
    Azt ígérte nekünk Isten, hogy:
    “És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik.” Máté 10:22
    “De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.” Máté 24:13
    “És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad, az megtartatik.” Márk 13:13
    “És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;” Jelenések 2:26

    és a reményünk pedig az, hogy:
    “Aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.” I. Korintus 1:8
    “Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” Zsidó levél:3:14

    1. Ömm…ezt Ida hozzászólásához akartam hozzáfűzni, de így se’ rossz, ahogy az egyszeri székely mondja. 🙂

      1. Kedves Pali!

        Az üzenőfalról kopiztam, mert lehet, hogy nem olvastad:
        “Nálunk itthon, most nagyon ?beindult? az ?együtt érzés? ezekkel a ?szerencsétlen emberekkel? ( akik mellesleg saját elmondásuk szerint, az életüket féltették, és azért menekültek el pl Szíriából, és sírva panaszkodtak/nak, hogy a videóbeszélgetés (!!!!!) alatt, látták, hogy a családjuk ( akikkel akkor nem törődtek, amikor otthagyták őket), pl, az asszony, meg a három gyerek, a sarokban kucorog, kint meg hallatszott, hogy bombáznak?.!) Meg hasonló történetek, amiken az itteni emberek még csak el se gondolkodnak?! ( Gondolom a többségünk nem annyira a saját bőrét féltené, hanem, ha menekülne, akkor a családjával, és a családjáért menekülne! Én azt gondolom, hogy vallás ide, vallás oda, ott is csak ilyen emberek élnek többségében! De ide, pont azok a ?szerencsétlenek? jöttek, akiknek csak a saját életben maradásuk volt a fontos?.! ) Fosztogatják a földművesek termését, amit nem tudnak megenni, azt meg letapossák?, rombolnak, erőszakoskodnak?! ( De, itt azzal ?nyugtatják? a népet, hogy biztosan csak azért csinálják, mert ?szegények fáradtak, és elkeseredettek?? ) A pályaudvarokon (önkéntesek, éjt-nappallá téve) élelemmel látják el őket, amit a szemétbe dobnak?! Stb?!”

        Természetesen, ha valódi menekültekről lenne szó, akkor segítsünk…! ( Főleg lehetőleg mondjuk a saját országukban….! De erről már írtam…! ) De bocs, szerinted, ha te kimenekülnél valamelyik országba ( magára hagyva a családodat….!) , és ott kapnál lakhatást, enni, inni, szállást, és segítséget, akkor te vernéd az asztalt( és rombolnál, kárt okoznál , erőszakoskodnál), hogy felháborító körülmények uralkodnak ott…?! ( Szerntem még akkor se, ha tényleg olyan lenne! ) Lehet, hogy csak én vagyok ennyire sötét, de én, hasonló helyzetben örülnék annak ami van! Annak, amit adnak abban az országban, a saját lakosaiktól elvonva….! Végülis azt mondják, hogy olyan helyről jönnek, ahol már semmi nincs….! Az ige meg azt mondja, hogy segítsünk ( egymáson is), de ne úgy hogy neki könnyebbsége legyen, nekem meg szükölködésem. Vagyis, ha neki egyáltalán nincs, akkor add oda a tied felét, vagy amennyit nélkülözni tudsz a családoddal együtt. De ha neki is van, akkor nem tartozol felé adakozással. ( Megteheted, de nem parancsolat.) Ne gondold, hogy kemény szívű vagyok ebben az űgyben, de neked nem tünt fel pl az ajánlott felvételen se, hogy milyen életerős férfiakról (is) van szó, akik itt nagyon bátor, és “igényes” emberek, de otthon “féltek”….?!

        1. Ida, írod: “Lehet, hogy csak én vagyok ennyire sötét”.
          Nem hinném, hogy az lennél, szerintem nagyon sokan ugyanígy lennénk, sőt, talán most is így vagyunk: örülünk annak és megbecsüljük azt, amink van. Az adakozás szívből jön, én pl annak is adok, akinek tudom, hogy van, de éppen rászorul. Amolyan szükség-segítség elven. Még akkor is, ha ezzel magamnak átmeneti problémát okozok, hiszen elmúlik az.

          Az életerős férfiak nekem is feltűntek; én nem hagynám hátra a családomat ilyen esetben, kiszolgáltatva a bajnak, csak ha egyértelműen nem lenne más helyzet; ha egyértelmű jelzést kapnék a Szentlélek által, hogy nekem indulnom kell a dologra. (=az meg nem menekülés, más lapra tartozik)

        2. És még annyit, hogy ebben is egyetértek most a kormányunkkal, hogy aki az életéért fut, az a szomszédba menekül….!

        3. Én is erről beszélek Pali! Keresztények vagyunk, de nem kell ostobáknak is lennünk! Kik támadták meg Irakot, és a többi országot, és miért…?! Kik hoztak létre a semmiből, egy állig felfegyverzett, egyenruhás, tökéletesen felszerelt csapatot, akik katonai menetoszlopban vonultak végig Irakon, lőve mindenkire, aki él, és mozog. Tudván, hogy senki nem állítja meg őket! Ahogyan nem is tette senki, pedig ott voltak akkor is a NATO csapatok. Kik látják el utánpótlással őket…?! Azután 1 hét leforgása alatt kikiáltanak egy saját államot…! Ráadásul egy azonnal működőt! Bürokráciával, és hasonló dolgokkal…! ( Remélem senki nem gondolja már, hogy a “kecskepásztorok” összeálltak a sivatagban, és valahogyan összehozták…?!)
          Kik próbálták mind gazdasági téren, mind pénzügyileg tönkretenni Európa országait…?! Azután, hogy ez nem jött be, kik próbáltak háborút kirobbantani az EU és az Oroszok között…?! Azután az se ment, és az Euró árfolyama hirtelen a mélybe zuhant…! De, ettől se hódoltak be az EU kormányok, mást kellett kitalálni…! Hirtelen nagyon meleg lett a helyzet azokban az országokban, ahol valakik megcsinálták a káoszt ( és ahol a “hitetlenek” ölése, Istennek tetsző cselekedet…) , és most onnét hirtelen a férfiak 100 ezrével menekülnek ( családjukat hátrahagyva….!) A zöldhatáron keresztül ( az embercsempészeknek 6000 Eurót fizetve!), Európába ! Nem a családjukkal együtt valamelyik szomszédos arab országba…! De, ezekben az országokban, ahonnan menekülnek, is vannak konzulátusok, miért nem azokba mennek, és kérnek menekültstátuszt…?!
          “A magam részéről úgy gondolom, hogy Európát eddig nem tudták megtörni, és meggyengíteni ( semmilyen provokáció ( se a hazugság áradat, se a gazdasági, se a háborús) eddig nem jött be úgy, ahogyan szerették volna) , hát betolták a kapujába a ?trójai falovat?, és most a kormányaink maguk húzták azt be hozzánk?! A történet végét meg ismerjük..!”

          Hány országban van éhínség, valódi nyomor, és fenyegetettség! De, azok valahogy nem akartak jönni…!

          “Az adakozás szívből jön, én pl annak is adok, akinek tudom, hogy van, de éppen rászorul. Amolyan szükség-segítség elven. Még akkor is, ha ezzel magamnak átmeneti problémát okozok, hiszen elmúlik az.”

          Igen, ezzel nincs is semmi bajom, én is így vagyok vele. Viszont MO is van éppen elég segíteni való…! Olyanokon, akik nem a szemétbe dobják/nák a nekik juttatott élelmet…! ( És sajnos, hogy itt tartunk, hogy itthon is elkelne a segítség…! Persze én se akarom ragozni, hogy ez hogyan alakult így, mert sajnos tudjuk magunktól is…!) De, még az azokon való segítségen sincs gondom, akik valóban menekültek…!

    1. Megkapták az első parancsot, hogy csináljanak egy kis zavargást…! 2006-ban, egy békés tüntetésben is tönkreverték a magyarokat ( kivéve persze a felbérelt rendbontóikat), ezeknek meg, akik kegyelem kenyéren élnek, hagyják hogy “vergődjenek”…! Most kellene gyorsan ( azonnal!) marhavagonokba rakni őket, és visszaküldeni a Szerbeknek….!

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend