Járványok

Az Iszlám Állam harcosait egy súlyos bőrbetegség támadta meg

ISIS-copy

Az Iszlám Állam terrorszervezet harcosait egy  súlyos bőrbetegség támadta meg. A Leishmaniasis nevű betegség, amit rágcsálók hordoznak és a pappadácsi szúnyogok terjesztenek, rendkívül gyorsan terjed a rossz higiéniás körülmények és a tisztálkodás hiánya miatt. Brit sajtóértesülések szerint eddig legalább 100.000 esetet jelentettek.

A dzsihádisták visszautasítják az orvosi kezelést, ami tovább fokozta a betegség terjedését.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy számos klinika és rendelő kénytelen volt bezárni, mivel az orvosok és ápolók elmenekültek a terroristák elől.

A “Jerikó rózsája” néven is ismert betegséget a Leishmania fajhoz tartozó paraziták okozzák és a nőstény pappadácsi szúnyogok terjesztik a betegséget hordozó rágcsálók megcsípése után.

A Leishmaniasis leggyakoribb fajtája a bőr Leishmaniasis, amely során az arcon és a karon makacs bőrcsomók keletkeznek, melyek elfekélyesedhetnek, csúnya seb maradhat utánuk és akár 1 évig is megmaradhatnak. A Nyálkahártya-leishmaniasis ennél is súlyosabb, mivel a paraziták a lép, a csontvelő és a máj sejtjeit támadják meg. Gyors kezelést igényel. Gyakran a téves diagnózis miatt halálos kimenetelű, mivel azonban az ISIS harcosok egyáltalán nem fordulnak orvoshoz, erre eleve kevés esély van. A betegség tünetei: hosszan elhúzódó láz, lépnagyobbodás, vérszegénység, nagy súlyvesztés.

A Twittert elárasztották a hírrel kapcsolatos, az alábbihoz hasonló kommentek, amelyekben sokan a sors büntetésének tartják a harcosokat ért csapást.

“Ettől a hírtől jól érzem magam… az ISIS harcosait elsöpörheti a húsevő betegség” – írja a Patriotic Me nevű felhasználó.

Thea: A fenti hírt olvasva két Ige jutott eszembe. Az első természetesen Jézus figyelmeztetése, amelyben az idők jelei közé sorolta a betegségeket, járványokat is. (Lásd: Máté 24:7, Lukács 21:11)

A másik, a Jelenések 9:4, csupán részben kapcsolódik ide. Ebben a versben arról van szó, hogy a Nagy Nyomorúság csapásai (a versben konkrétan sáskákról és skorpiókról van szó) csupán azokat az embereket érintik, akiken nincs rajta az Isten pecsétje, ami Isten gyermekeinek védelmet nyújt az ilyen természeti csapások ellen. Természetesen ezektől a napoktól még messze járunk, hiszen nemcsak a Nagy Nyomorúság, de még az Antikrisztus uralma sem kezdődött el, azért talán nem rugaszkodtam el túlságosan, ha némi párhuzamot látok a fenti hír és az utalt Ige között. Mit gondoltok?

Források: jpost.com, ibtimes.com

Előző posztKövetkező poszt

54 hozzászólás

  1. Kormos Erikától idézve:
    “De hol van az a Bibliába megírva, hogy emberként méltó is volt rá?, sőt, hogy más nő erre nem lett volna méltó?
    Mert az meg volt jövendölve, hogy a Krisztusnak Dávid házából kell származni. (Ez a ?nevelő apa? révén meg is valósult, míg Mária ? mint vérvonal ? az Áron [mint papság] házából származott.)
    Én ?méltósági? kritériumról nem tudok.

    ? És ahogy Jézusban a papi vérvonal is öröklődött, így Főpapként jogosult volt a saját vérének áldozatával immár nem a Jeruzsálemi Szentélybe, ? hanem az Atya elé járulni.
    Ezzel viszont egy kőtemplomtól sokkal magasabb rendű Egyházat alapított!!!”

    Vitatkozom a Zsidókhoz írt levélből idézve:
    Zsid 7:13 Mert akiről ezek mondatnak, az más nemzetségből származott, amelyből senki sem szolgált az oltár körül;
    Zsid 7:14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, amely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról.
    Azt hiszem,nyilvánvalóan értelmezhető,hogy Jézus Krisztusnak SEMMI köze nem volt az ároni papsághoz,mivel Ő Melkisedeki főpap az ígéret szerint.

  2. Kedves Thea!

    “THEA
    2015/04/16 – 19:08
    Kérlek ezt a fent linkelt fórumban folytassátok. Köszönöm.”

    Megpróbáltam, de nem veszi be a kommentemet…! Itt is moderációra vár..!

  3. Ne fordítsátok el a szemeteket ezekről az emberekről csupán azért, mert muszlimok.

    Egy amerikai katona mondja ezt egy YouTube videóban:

    “Azt mondta a zászlóalj parancsnokunk, hogy öljünk meg mindenkit az utcán. Sok katona nem tenne ilyet, így eldöntöttük, hogy az épületek teteje fölé lövünk, mert ha nem tüzelünk, a szakaszparancsnokok és tiszthelyettesek pokollá tették volna az életünket.”

    “Ez történik nap mint nap, megsemmisítve furgonokat tele gyerekekkel, az iraki emberek elpusztítása napi rendszerességgel történik.”

    Itt a videó, nézzétek meg, hogy lássátok mit művelnek azokkal a szerencsétlenekkel. Már az amerikai katonák sem tudják elviselni, hát hogy fordulhatna el egy keresztény azzal, hogy Jézus azt mondta: meg kell bocsátani nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek?

    https://www.youtube.com/watch?v=zvROT1QG5JI

    Biztos törölni fogják.

    1. Félelmetes részlet a 4.Ezrából: (Apokrif írás)

      16 [21] Íme, az ÉLELMEZÉS/ellátás ANNYIRA OLCSÓ LESZ a földön, hogy az emberek azt képzelik majd, a béke garantált számukra, és AKKOR FOGNAK A CSAPÁSOK ELTERJEDNI A FÖLDÖN ? a kard, az éhezés, és nagy zűrzavar.
      16 [22] Mert sokan a föld lakói közül éhségtől vesznek majd el; és akik túlélik az éhséget, kard által halnak meg.
      16 [23] És a holtak kivettetnek akár a trágya, és nem lesz senki, aki vigasztalja őket; mert a föld elhagyatott lesz, és a városok romba dőlnek.
      16 [24] Senki sem marad majd, hogy művelje a földet vagy vessen belé.
      16 [25] A fák gyümölcsöt hoznak, és kicsoda gyűjti össze?
      16 [26] A szőlőfürtök megérnek, és ki fogja kisajtolni azokat? Mert minden helyen nagy elszigeteltség lesz;
      16 [27] Az ember vágyakozik majd, hogy láthasson egy másik embert, vagy akár csak hallja valaki más hangját.
      16 [28] Mert egy egész városból csak tízen maradnak meg; és kint a mezőn csak ketten, akik elrejtőztek a sűrű ligetekben, és sziklahasadékokban.
      16 [29] Ahogyan egy olajkertben három vagy négy olíva marad csak fenn minden fán,
      16 [30] Vagy ahogyan egy szőlőlugasban néhány fürtöt hagynak csak ki azok, akik figyelmesen szüretelnek a szőlőben,
      16 [31] Így azokban a napokban is csak három vagy négy [ember] marad meg, akiket meghagynak azok, AKIK KARDDAL KUTATJÁK ÁT A HÁZAKAT.
      16 [32] És a föld kietlen lesz, és mezői tüskebokornak lesznek átadva, és útjai és minden ösvényei tüskét fognak hajtani, mert nem lesznek birkák, akik járjanak azokon.
      16 [33] A szüzek gyászolnak majd, mert nem lesz vőlegényük; az asszonyok gyászolnak majd, mert nem lesz férjük; leányaik gyászolnak majd, mert nem lesznek segítőik.
      16 [34] A vőlegényeiket háborúban ölik meg, és férjeiket az éhség pusztítja el.
      16 [35] Halljátok ezeket a dolgokat, és értsétek meg, ó szolgái az Úrnak.

    1. Kedves Azele!
      Mindentől elvonatkoztatva, tehát csak az utolsó időkre koncentrálva, ez az írás olyan, mintha az utolsó időkre vonatkozó bibliai próféciákat valaki emlékezetből próbálná elmesélni és mivel régen olvasta vagy csak hallomásból ismeri őket, itt-ott eltér tőlük.

      Például a Jelenések 16:1-2-ben ezt olvassuk:

      “”Menjetek el, és öntsétek ki Isten haragjának hét poharát a földre!” Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik az ő képmását imádták.”

      Ez már az Isten haragja során, az elragadtatás után történik. Persze addig kialakulhatnak más járványok is, hiszen Jézus is figyelmeztetett ezekre, de egy olyan járvány, ami csak az AK imádóit sújtja, ráadásul globális szinten, úgy tűnik még odébb van, hiszen ezt az AK uralmának legvégére teszi a Biblia.

    2. Kedves Azele!

      Nem tudom, hogy mennyi ideje jelent meg ez az írás a második eljövetelen, (ami azt a hamis benyomást kelthetné az olvasóban, hogy ez az írás próféciai célzattal íródott.) De ennek az írásnak a valódi CÉLJA nem a ?prófécia? bemutatása, hanem az imádat ?tárgyát? áthelyezni az Örökkévaló Istenről az ?oltári szentségre? ? (Ha ezt lefordítom ?keresztényre? akkor Jézus Krisztusra és Szűzmáriára)
      A ?látszat prófécia? csak az Istenről elfordított imádathoz szükséges ?csodajel.?

      A hitetés lényege ebben van: – idézem
      ?Azáltal, hogy csak egy nap is elmulasztottad a SZENTSÉGIMÁDÁST, máris megragadtak, bántalmaztak téged az Én Nevemben, anélkül, hogy megvédted volna magad úgy, ahogyan Én arra UTASÍTOTTALAK. Az Én utasításom az, hogy továbbra is járulj ELÉM naponta, és IMÁDKOZD el a legszentebb RÓZSAFŰZÉRT, hogy ez által ÉDESANYÁM azzal a VÉDELEMMEL boríthasson be téged, amelyre szükséged van ebben a munkában.?

      2.Mózes 20,2 Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
      20,3 Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
      20, 5 Ne imádd és NE TISZTELD AZOKAT; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek.
      -Az imádat egyértelműen tilos, de akik a Szűzmáriát is maguk elé veszik, arra hivatkoznak, hogy nem imádják azt, hanem csak tisztelik. Itt egyértelművé válik az is, hogy a ?tisztelete? is tiltva van.
      Isten hatalmas szeretete tilt el tőle, mert Ő előre látta, hogy ?mi fog kisülni? az egyébként szent embereknek az ?egészségtelen tiszteletéből? …

      Máté 4,10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: AZ URAT, A TE ISTENEDET IMÁDD, ÉS CSAK NÉKI SZOLGÁLJ.
      Máté 6,9 Ti azért így imádkozzatok: MI Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a TE neved;
      Jelenések 22,9 Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyvnek beszédeit. AZ ISTENT IMÁDD.
      – Jézusnak Sátántól való megkísértésekor Jézus válasza, hogy az ISTENT szabad csak imádni, és ISTENNEK szabad csak szolgálni.
      (Jézus ?követésével? is Istent SZOLGÁLJUK, [nem elsősorban Jézust] mert Isten HADSEREGÉBEN szolgálunk, ahol Jézus a ?főparancsnok?. A ?főparancsnok? pedig egy ?hadsereget? vezényel egy olyan harcban, amelyiket nem a saját érdekében, hanem aki Jézusnak is Ura, – Istennek az érdekében folytat. Mi ennek a ?hadseregnek vagyunk a katonái, akiket Jézus vezényel.?)
      – Jézus mikor tanít minket imádkozni, a ?Mi Atyánkon? keresztül, [nem rózsafűzéren megszámlált ?zsolozsmát mondani?] akkor saját szavainkkal, és értelemmel tanít imádkozni az Atyához, (ami ellentéte a zsolozsmának, értelemnélküli, betanult szöveg darabszámra történő eldarálásának.)
      Jézus ebben az imában is kihangsúlyozza: MI Atyánk! Az Atya neki is az URA, nem csak nekünk embereknek. Tehát nem teszi magát egyenrangúvá Istennel!
      A másik nagyon fontos meglátás: Jézus TANÍT minket, de SOHASEM UTASÍT!
      (Az utasítás egy erőszakra utaló magatartásforma. Erőszakban pedig csak e jelenvilág gonosz urát ismerhetjük fel, saját bőrünkön is megtapasztalva rémtetteit.)
      – A Jelenések Angyala is ki hangsúlyozza, hogy CSAK az Istent szabad imádni.
      – Jézus földi testében is férfi volt. Méghozzá a ?fájdalmak férfia? (Ézsaiás 53:3) aki szenvedett és életét adta a mi megváltásunkért. Istennek azon Báránya akinek a ?véráldozata? elégséges volt a múltra, jelenre és jövőre nézve az üdvösségünk reménységére. Ezért Ő az EGYETLEN! KÖZBENJÁRÓNK Istennél az emberekért.
      Timóteus 2:5 Mert egy az Isten, EGY a közbenjáró IS Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,
      Szerinted milyen férfi lenne Jézus, ha az emberek védelmezésének megoldására Szűzmária szoknyája mögé kéne elbújnia?… ? ?…ÉDESANYÁM azzal a VÉDELEMMEL boríthasson be téged, amelyre szükséged van…? legalább is a ?második eljövetel szerint!?
      ?Majd anyám megteszi?- ez nem a mai világ tinédzser mentalitása? Már ebben a mentalitásban is fel lelhető, hogy ?melyik úrnak? a kinyilatkoztatását kezdtük el olvasni …

      – Ja, hogy prófécia jellege van a kinyilatkoztatásnak?
      Igen, általában én is szoktam tudni, hogy mit tervezek tenni a közeljövőben, még mielőtt megtenném azt. Sokszor még beszélek is róla, és amikor elvégzem a munkám, senki nem gondolja azt róla, hogy csodát tettem…
      De, ha ez egy ?misztifikált? oldalon jelenik meg, ?jövendölésként? eladva, ami kis idő múlva beteljesedik, akkor mindenki ?csodára? gondol. És főleg arra, hogy ?megbízható jövendöléseket? tár az olvasók elé. Pedig ezek nem stabil jövendölések, hanem stabil, HITETÉS szándékával véghezvitt MEGTÉVESZTÉSEK.
      Hasonlítanak a Bibliában is leírt próféciákra, – bár mégsem azok, – de arra még is jók, hogy a hitetlen, vagy a hit nélküli, de kevés Bibliai ismeretekkel rendelkező emberekben félelmet keltsen, és a hitetésnek megfelelően, a félelmektől, betegségektől, tragédiáktól szabadulni kívánó embereket, az itt leírtaknak megfelelően a hamis istenek imádatára sarkalljon.

      Minden embertársamat óvok ezektől az oldalaktól, és az Atya kegyelmét és Jézus Krisztus védelmét kérem minden Sátán és szolgái által megtéveszteni szándékozó emberi lélekre. Rád is!

      Szeretettel: Erika

      1. Kedves Erika!

        Köszönöm megtisztelő soraidat, ahogyan a Zen mester mondta, majd meglátjuk! 🙂

        “Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg”

        (1Tessz. 5, 19 ? 21).

        Üdv Azele

        1. “Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.” 1János 4:1

      2. Kedves Erika!

        Nem szoktam kommentelni az oldalon, de a cikkeket és a kommenteket elolvasom néha, mert sok esetben jól összefoglalják a világ mai helyzetét. Meg kell azonban vallanom, hogy a kommenteket sokszor szorongással és szomorúsággal olvasom, mert olyan állításokat is tartalmaznak, amelyek bizonyosan tévesek, és félrevezetőek. Szeretnék sírni, amikor a Katolikus Egyházat becsmérlitek, és nem csak azért, mert magam meggyőződésből és teljes szabad akaratomból katolikus vagyok, hiszen nem az én személyem a fontos, hanem azért, mert olyan sértő, és sokszor haragos állításokat tesztek, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy bizony a katolikus vallásról csak azt tudjátok, amelyet az ellenségei híresztelnek, azért, hogy az emberek hitét és bizalmát megrendítsék. De az ellenséges hozáállást meggyőződéssel hirdetitek.

        Az alázatosság hiányzik azokból, akik ugyan meg sem akarják ismerni a katolikus hitvallást, de ők magabiztosan, és bocsánat a kifejezésért, gőgösen állítják a saját meggyőződésüket, vagy olyan véleményeket, amiket az ún. ?tanítóiktól? hallottak. Véleményt mondani csak arról szabad, amit alaposan ismerünk, különben tévúton járunk, és önmagunkat, no meg persze másokat is becsapjuk.

        Krisztus követőinek egységeseknek kellene lenniük, mert Krisztus Egy, nem lehet őt ezerféleképpen értelmezni. Az Ő szava Igaz, az Ő szava Örök. Az, hogy az emberek nem tudnak megegyezni, azért van, mert a nagy megtévesztő, a romboló, a szétdobáló igyekszik a legnagyobb zűrzavart kelteni, akár az ellenségeskedésig is eljuttatni. A frissen vetett búza közé mindig elveti a konkolyt, megfertőzve a vetést. Az emberiség történelme során ezt tisztán végig lehet követni.

        Ha az ember képes lenne az alázatra, és Isten előtt meghajolva nem a saját okoskodásait híresztelni, hanem meg akarná ismerni azt, hogy Isten valójában mit is szándékozik nekünk tanítani a Szentírásban, talán valamivel könnyebb lenne, és nagyobb egyetértést lehetne látni a keresztények között is. Azoknak, akik tanítanak, hatalmas a felelőségük, mert az emberek félrevezetéséért, megtévesztéséért számot kell majd adniuk.

        Sokszor elgondolkodtam azon, hogy miért éppen a Katolikus Egyház és a katolikus tanítás kap ennyi támadást, sértést, köpdösést, megvetést, megalázást, üldözést, akár csak Krisztus Urunk az Ő Szent Keresztútja során kapott. Az Egyházat Krisztus alapította, az ő Apostolai voltak az Egyház első püspökei. Nem szabad elfelejteni, hogy több mint 2000 év telt el azóta, és a Katolikus Egyház ma is fennáll. Sajnos, hogy ez idő alatt, a Sátán részéről állandó támadásnak van kitéve, ezek a támadások mind kívülről (tehát nem-katolikusoktól), mind belülről (tehát olyan katolikusoktól, akiknek a hite megkérdőjelezhető) egyaránt származnak. Ezek okozták az egyházszakadásokat is, és sok-sok bajt a történelem során. Ezzel tisztában vagyunk, hogy ez Krisztus második eljöveteléig így lesz, sőt, a próféciák szerint az Egyház látszólag össze is fog omolni, mivel a gonosz már annyira megmételyezi.

        De marad egy mag, akik soha nem hagyják el a hitüket, mindvégig ki fognak tartani, és az Egyházat Krisztus belőlük fogja megújítani. Igyekezzünk ehhez a kis maghoz tartozni.

        A támadások miatt egyáltalán nem kell csodálkoznunk, nekünk katolikusoknak, akik a keresztényekközött a leggyűlöltebbek.. Krisztus előre megmondta, hogy így lesz. Akik Őt követik, az Ő sorsában kell, hogy részesüljenek, hiszen nem nagyobb a tanítvány a Mesterénél. Alázattal és örömmel kell elviselnünk ezt a sorsot.

        A krisztusi tanítás tehát több mint 2000 éve jelen van a világban. Nem kellene azt sugallni, hogy az eddig élt emberek mind tévedésben voltak, és csak most 2014-ben néhányan ?megvilágosodtak?, és csak ők tudják az igazságot. Óvva intek mindenkit ettől. A múlttól való elszakadás, a múlt keresztényeinek megtagadása lenne ez. És persze az utolsó idők jeleihez tartozik az is, hogy sok hamis próféta fog megjelenni a vilában, akik új tanokat hirdetnek.

        Ha valaki alapos akar lenni, akkor az ismereteit folyamatosan bővíti, és nem nyilatkozik meg úgy, hogy írása tele van tévedésekkel. Én tisztelem, hogy kimerítően ismered a Bibliát, bár a Szentírásból kimásolt részleteket arra felhasználni, hogy a saját (vagy másoktól hallott) előítéletedet igazold, nagy merészség. Pedig igen óvatsonak kellene lenni, mivel a megtévesztés szelleme – és jól tudjuk mindnyájan, hogy egyre nagyon erővel és agresszivitással ? körül jár a világban, és igyekszik minél több embert a kárhozatba taszítani, legfőképpen a keresztényeket. Hiszen ez a legnagyobb kihívás a számára, hogy Krisztus tanítványait a pokolra juttassa, erre fordítja a legnagyobb erőfeszítését is, annyira gyűlöli az emberiséget.

        Ha már egyszer kritizálsz egy imádságot (ami engem elképeszt, mert kritizálod az Igaz Istenhez szóló imádságot), igencsak arra vall, hogy az alázat fogalmával még nem vagy tisztában. Isten minden imát meghallgat, még a lélek sóhajtását is, hiszen Ő ismeri egyedül a lelkünket, még mi sem ismerjük a saját lelkünket olyan mértékben, mint ahogy azt a Teremtőnk ismeri. Kérlek nézd meg a ?zsolozsma? és a ?rózsafüzér? fogalmát. Szerettem volna idemásolni neked, hogy lásd, két teljesen különálló dologról van szó. Mivel nagyon hosszú a szócikk, nem férne ide, ezért azt javaslom, hogy nézd mega a Katolikus Lexikonban, hogy mit is jelentenek.

        Kedves Erika! A legnagyobb szívfájdalmat az okozta számomra, amit Jézus Krisztusról és a Szűzanyáról írtál. Kérlek, nyisd meg a szívedet, és a szemedet, hogy jobban láss. Elhiszem, hogy csak és kizárólag a Bibliát tartod hiteles irásnak, de?.. keresd meg az Újszövetségben azt a részt, melyben Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy még nagyon sok dolgot kellene elmondania nekik, de nem elég érettek ezekre az ismeretekre. A többi tudást az idők folyamán folyamatosan fogja megadni a tanítványainak Szentlélek által, hogy mind jobban megismerhessék Istent és az Ő akaratát. Az Egyház ezeket a tanításokat is őrzi rendzserezi, tanítja és hirdeti.

        Szűzanya Mária Isten Édesanyja, az Atya nem véletlenül választotta ki Őt erre a megtisztelő feladatra, rajta kívül egyetlen nő sem lett volna erre méltó. Ezért Máriát mély tisztelet illeti. Határozottan visszautasítom mindazt, amit róla írtál. A Szűzanyát az Ősegyházban és azóta is a Katolikus Egyházban, az Ortodox Egyházban is mély tisztelettel övezik. Kérlek, próbáld meg megismerni Őt, és tájékozódj az emberiség megmentéséért folytatott folyamatos tevékenységéről.

        Jézus maga mondja, hogy Én és az Atya egyek vagyunk. Tehát, Jézus Krisztus Isten, és Emberként közénk jött. Az Égből alászállott Kenyér. Imádat illeti. Ne zárd el magad Jézustól csak az Ószövetségi írásokra hivatkozva. Olvasd az Újszövetséget is, és kérd az Ő segítségét, hogy elvezessen az Igazsághoz. Hisz Ő maga mondta, hogy aki kér, az kap, aki zörget, annak ajtót nyitnak. Sem Szűz Mária, sem Jézus Krisztus, sem az Atya Isten, sem pedig a Szentlélek Isten nem hagyta magára az Egyházat, és a híveket. Nagyon sokan tesznek erről tanúbizonyságot. És ne felejtsétek, hogy a gyümölcséről ismerszik meg a fa. A jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Az ellenségeskedés, a gyűlölet rossz gyümölcs. Isten maga a Szeretet, Jézus Krisztus ezt a végtelen Szeretetet hivatott hirdetni az emberiségnek, hogy részünk lehet benne, az Ő kereszthalála és feltámadása által. Nélküle mindannyian elvesznénk. Mindannyian. Mert ember önmagától nem üdvözülhet.

        Jézus Krisztus a Szeretet mellett a végtelen Irgalmat is hirdette. Isten végtelenül irgalmas. Mindazoknak, akik őszinte bűnbánattal Jézus Krisztus által megtérnek hozzá, megbocsátja bűneit. Krisztus hozta el számunkra az Új és Örök Szövetséget. Ezt az Evangéliumot kell hirdetni. Bármi fog is történni a világban, az összes beszéd közül az a legfontosabb, hogy az emberek higgyenek Jézus Krisztus Evangéliumában, és aszerint éljenek. Mert így aki meghal is, élni fog. Jézus az Út, az Igazság és az Élet, kizárólag rajta keresztül juthatunk el az Atyához.

        Amit még útravalóul adnék, hogy senki ne gondolja, hogy ő aztán mindent tud Istenről az ő gondolatairól, akaratáról, és mindenre meg tudja adni a választ. Isten végtelen, és kinyilatkoztatásaiban csak annyit tudatott velünk Önmagáról, amire nekünk a saját és embertársaink üdvösségének eléréséhez szükségünk van. Az ember értelme korlátozott, tehát nem fogadhatja be a Végtelent. Pál Apostol is azt mondja, hogy ma még homályosan látunk a természetfeletti dolgokban. Ezért olyan fontos a hit.
        Aki azt állítja, hogy ő mindent tud, mindenre megvan a válasza, az nagy tévedésben van. Ne legyünk önmagunkkal elvakultak, vagy elfogultak. Ezért figyelmeztet Jézus Krisztus az alázatosságra. Ismerjük be gyengeségeinket. Isten nem azt kérte tőlünk, hogy firtassuk ki titkait, hanem azt, hogy amit magáról felfed előttünk, mind nagyobb hittel és szeretettel igyekezzünk megismerni.

        Imádkozom mindenkiért, aki rideg tekintettel és hideg elutasítással fordul a Katolikus Egyház felé, és mindazokért, akik az Egyházon belül is tévedésben járnak.

        1. Drága Johannám!

          Soha nem állt szándékomban senki! felé, sem gyűlölködéssel, sem rosszindulattal hozzá állni.
          (Még a Katolikus Egyházhoz sem!, – mennyivel inkább nem, a katolikus emberek és Testvéreim felé sem!)

          ?Szeretnék sírni, amikor a Katolikus Egyházat becsmérlitek, …?
          Ha figyelemmel kíséred a hozzászólásaimat, akkor észreveheted, hogy amit ?becsmérlés? szónak mondasz, az a Bibliával ellentétes katolikus tanításokra történő figyelem felhívás, anélkül, hogy a katolikus egyház tanításait méltatnám, vagy degradáló jelzővel illetném. (Az ítélkezés nem az én privilégiumom …)
          Azt pedig mindenki döntse el maga, hogy Istennek és az Ő Igéjének hisz-e, vagy a Katolikus Egyháznak, mert hatalmas különbség van a kettő között … !
          Amint a fenti írásomból olvashatod is, nyilvánosan megjelenő (második eljövetelen) oldalról idéztem a katolikus tanítást, és mellé rendeltem a Biblia tanítását.
          (Azzal sem vádolhatsz, hogy a katolikus tanítást megváltoztatva, hamisan, vagy saját szám íze szerint idéztem, hogy a vallásodat rossz színben, és hamisan tüntessem fel.)
          Nem ez a célom!, – hanem az, hogy minden Istent őszinte szívvel kereső lélek meglássa és megértse, Isten akaratát! Az pedig már minden léleknek a saját felelőssége, hogy kinek engedelmeskedik …

          ?…a katolikus vallásról csak azt tudjátok, amelyet az ellenségei híresztelnek,…?
          ?…meg sem akarják ismerni a katolikus hitvallást,…?
          – A második eljövetel oldalt nem hinném, hogy a katolikus vallás ?ellensége? hirdetné. Így a katolikus vallás tesz bizonyságot a Bibliaellenes tanításaival, saját maga ellen. (Nem kéne az ellenségre fogni.)
          – Én sem a katolikus hitvallást akarom megismerni, (bár jól ismerem, gyerekkorom óta), hanem Istent, és az Ő akaratát.
          Pál apostolnak van egy megdöbbentő kijelentése Jézusról.
          2. Kor. 5:15 Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.
          (Azért nem ismerik többé Krisztust ?test szerint? mert a ?Krisztus szellemiségét? akarják ismerni és követni.) Így vagyok ezzel én is, és minden keresztény, aki nem a vallásokat, hanem a Krisztus szellemiségét akarjuk követni.

          ?Az Ő szava Igaz, az Ő szava Örök.?
          – És az Ő szava (Jézusé) hol is van megírva? Nem a Bibliában? Mert, ha egyetértünk abban, hogy a Bibliában, akkor miért nem a Biblia tanítása van a főhelyen? Miért a Katolikus Egyház tanítását rendeli az Egyházatok a Biblia fölé?
          Sérelmezed, azt, amit Jézusról és Szűzmáriáról írtam: Pedig nem tettem egyebet, mint a Bibliából idéztem. (Máté 4,10, Jelenések 22,9, 2.Mózes 20,2-5)
          A 2.Mózses 20,5-re az alábbi megjegyzést tettem:
          ?Isten hatalmas szeretete tilt el tőle, mert Ő előre látta, hogy ?mi fog kisülni? az egyébként szent embereknek az ?egészségtelen tiszteletéből? ?
          Mi volt ebben a sérelmeznivaló? Az egyébként szent emberek egészségtelen tisztelete?
          – 5.Mózes 34,5 És meghala ott Mózes, az Úrnak szolgája a Moáb földén, az Úr szava szerint.
          34,6 És eltemeté őt a völgyben, a Moáb földén, Béth-Peórral átellenben; és senki sem tudja az ő temetésének helyét e mai napig.
          Júdás 1,9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!
          Vajon Mózes sírja miért van ismeretlen helyen?
          Azért, hogy Izrael népe ne zarándokolhasson Mózes sírjához, és ne ?egészségtelenül? tiszteljék az egyébként szent életet élő Mózest!
          Pedig Sátán mennyire meg akarta szerezni az ?egészségtelen? tisztelet célból Mózes tetemét, hogy elfordíthassa Izrael fiainak szívét vele Istentől. Ezért vetekedett Mihállyal, és erről a vetekedésről már az Újszövetség ad számot.

          – Ugyan ez a helyzet Szűzmáriával is!
          ?Atya nem véletlenül választotta ki Őt erre a megtisztelő feladatra, rajta kívül egyetlen nő sem lett volna erre méltó. ?
          – Abban egyetértünk, hogy Mária számára ez Istentől megtisztelő feladat volt.
          De hol van az a Bibliába megírva, hogy emberként méltó is volt rá?, sőt, hogy más nő erre nem lett volna méltó?
          Mert az meg volt jövendölve, hogy a Krisztusnak Dávid házából kell származni. (Ez a ?nevelő apa? révén meg is valósult, míg Mária ? mint vérvonal ? az Áron [mint papság] házából származott.)
          Én ?méltósági? kritériumról nem tudok.

          – És ahogy Jézusban a papi vérvonal is öröklődött, így Főpapként jogosult volt a saját vérének áldozatával immár nem a Jeruzsálemi Szentélybe, – hanem az Atya elé járulni.
          Ezzel viszont egy kőtemplomtól sokkal magasabb rendű Egyházat alapított!!!

          – Drága Johannám! Tudod-e, hogy mikor alakult meg a Krisztus Egyháza?
          Elmondom: Az első pünkösdkor, a Szent Lélek kiáradásával. Ott és akkor, csak zsidó emberekre töltetett ki!
          – Az első pogány ember, akit később Jézus Krisztus az Egyházába behívott, a pogány Kornéliusz és háza népe volt. Nem véletlen írja ezt le az Apostolok Cselekedetének 10. része.

          – Krisztus Egyháza nem földi eredetű Egyház, hanem mennyei!!!
          Míg a különböző egyházak, katolikus, református, evangélikus és egyéb vallások egyházának tagjai lehetnek őszintén Istent kereső lelkek, csak úgy, mint elvetemült bűnözők, addig Krisztus Mennyei Egyházának CSAK a megszentelt életű emberek lehetnek a tagjai.
          És ezt nem mi jelentjük ki magunkról, hanem Urunk, Jézus Krisztus, vagy az első feltámadáskor, vagy az ?akkor? még élők elragadtatásának idején.

          Még sok egyebet is szeretnék megosztani Veled, de ma már nagyon későre jár, és pár óra múlva hajnalban indulok dolgozni.
          Holnap folytatom.

          Addig is szeretettel: Erika

        2. Kedves JOHANNA

          ” Meg kell azonban vallanom, hogy a kommenteket sokszor szorongással és szomorúsággal olvasom, mert olyan állításokat is tartalmaznak, amelyek bizonyosan tévesek, és félrevezetőek. ”
          Melyik oldalról nézve? Az ige, Isten beszédének az oldaláról, vagy ama “egyház” tanításainak az oldaláról? Mert, ha a Szentírás a kommenteket támasztja alá, akkor az a ” szorongás, és szomorúság”, a megtérésre való lenne.

          “Szeretnék sírni, amikor a Katolikus Egyházat becsmérlitek,…”

          Mi pedig azért szeretnénk sírni, mert azt gondoljátok, hogy becsmérlésről van szó, és nem tudjuk nektek az ige alapján ( és a történelem alapján) megmutatni, hogy hol is vagytok!
          (Jel. 13,1 És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve. És e fenevad, a melyet láték, hasonló vala a párduczhoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat. ) Mert nem vagytok hajlandóak a kezetekbe venni azt, és a Szent Lélek Istent kérve annak megértéséhez, olvasni az abban foglaltakat. És megítélni azokat a tanításokat, amelyeket eddig hallottatok.

          “… és nem csak azért, mert magam meggyőződésből és teljes szabad akaratomból katolikus vagyok,…”
          ( Jel. 13,4 És imádák a sárkányt, a ki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele? És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig. Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, a kik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, a mely a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta. )

          “… hanem azért, mert olyan sértő, és sokszor haragos állításokat tesztek, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy bizony a katolikus vallásról csak azt tudjátok, amelyet az ellenségei híresztelnek, azért, hogy az emberek hitét és De az ellenséges hozáállást meggyőződéssel hirdetitek.”

          Sem sértő, sem haragos állítások nem hangzottak el soha. Amilyen állítások elhangzottak, azok csak az értetek, és a mások miatti aggódásból hangzottak el. A róm katolikus vallásról pedig éppen eleget tudunk ahhoz, hogy az ige alapján megítéljük annak igeiségét. Az ige alapján pedig meggyőződéssel hirdethetjük annak nem Istentől való voltát, azért, hogy hátha némelyek , azon tanításokban való hitét megrendíthetjük, és Istenhez, és Jézus Krisztushoz irányíthatjuk.

          “Az alázatosság hiányzik azokból, akik ugyan meg sem akarják ismerni a katolikus hitvallást, de ők magabiztosan, és bocsánat a kifejezésért, gőgösen állítják a saját meggyőződésüket, vagy olyan véleményeket, amiket az ún. ?tanítóiktól? hallottak. ”

          Nem mindig az egyetértés annak az ismérve, hogy ismerünk valamit. A szíveket az Isten vizsgálja, és az, hogy ki azt alázatos, és ki nem az, azt is Ő látja. Továbbá azt is, hogy ki az, aki ismeri a róm kat hitvallás, és tanítás, miben létét ( az ige alapján), és ki az, aki nem. A keresztények tanítói a Szent Lélek, Aki az Isten beszéde szerint tanít bennünket. Ezért azt beszéljük, amit annak alapján, Tőle hallunk. ( És nem magunkért mondjuk azt, hanem értetek!)

          “Véleményt mondani csak arról szabad, amit alaposan ismerünk, különben tévúton járunk, és önmagunkat, no meg persze másokat is becsapjuk.”

          Pontosan így van! Ezért szerintem olvasd a Szentírást, és kérd a Szent Lélek kijelentését arra vonatkozóan is! Hogy ne csapj be másokat is magaddal együtt! Mert, akik nem akarnak az igazságnak hinni, azokra a tévelygés ereje van kitöltve, amely olyan nagy rajtuk, hogy a hazugságnak hisznek.

          “Krisztus követőinek egységeseknek kellene lenniük,…”

          A Krisztus követői egységesek is, mindenhol a világban. Egy nyelvet beszélnek, mert Isten családjába születtek bele, és a Szent Lélek az, Aki tanítja őket. Ő pedig, mindenkinek ugyanazt tanítja, a Szentírás alapján.

          “… mert Krisztus Egy, nem lehet őt ezerféleképpen értelmezni. Az Ő szava Igaz, az Ő szava Örök. …”

          Így igaz, ahogyan mondod. Ezért kell az Ő szavát etalonként használnunk a Szent Lélek kijelentésében ( megvilágításában, értelmezésében), minden dolog, tanítás, prófécia, és cselekedet megítélésében. ( És nem egy tan követőinek a száma szerint megítélni annak igazságát..!)

          “Az, hogy az emberek nem tudnak megegyezni, azért van, mert a nagy megtévesztő, a romboló, a szétdobáló igyekszik a legnagyobb zűrzavart kelteni, akár az ellenségeskedésig is eljuttatni. ”

          Akik valóban az Úr Jézus Krisztuséi, azok megegyeznek, mert a Szent Lélek vezeti őket. Ő pedig a békesség lelke is. A többiekkel pedig nem is szabad a hit, és a tanítás terén megegyeznünk. ( A “környező népek isteneit” nem imádhatjuk a magunké mellett…!)A többiek azért nem tudnak megegyezni, mert nem Istennek, Úr Jézusnak, és az Isten beszédének hisznek ( a Szent Lélek magyarázatában, kijelentésében), hanem emberi okoskodások által kigondolt tanításoknak, és törvényeknek, ceremóniáknak. Viszont a báránybőrbe bújt farkasok , anti-krisztusok, és hamis próféták, hamis munkások, hamis apostolok, és hamis egyebek, sokan voltak/vannak ( az ige szerint is). Már az apostolok idejében is.

          “A frissen vetett búza közé mindig elveti a konkolyt, megfertőzve a vetést. Az emberiség történelme során ezt tisztán végig lehet követni.”

          Igen, ez mindig így van. A legfényesebb példája éppen a róm kat “egyház”.

          “Ha az ember képes lenne az alázatra, és Isten előtt meghajolva nem a saját okoskodásait híresztelni, hanem meg akarná ismerni azt, hogy Isten valójában mit is szándékozik nekünk tanítani a Szentírásban, talán valamivel könnyebb lenne, és nagyobb egyetértést lehetne látni a keresztények között is.”

          Tökéletes! Már csak alkalmaznod kell!

          ” Azoknak, akik tanítanak, hatalmas a felelőségük, mert az emberek félrevezetéséért, megtévesztéséért számot kell majd adniuk.”

          Bizony így van! Ezért az előző mondatod alapján kellene eljárnod.

          “Sokszor elgondolkodtam azon, hogy miért éppen a Katolikus Egyház és a katolikus tanítás kap ennyi támadást, sértést, köpdösést, megvetést, megalázást, üldözést, akár csak Krisztus Urunk az Ő Szent Keresztútja során kapott….”

          Mindig elképedek a Sátán arcátlanságán! Ilyen szöveg, egy magát kereszténynek eladó “egyháztól”, amely tele van gyilkossággal, üldözéssel, a szentek, és egyebek vérével, aki mindenkit támadott, megvetett, és köpködött, és megalázott, és fogságra vitt, és elpusztított mindenkit, aki nem imádta őt, és “aki” tele van arannyal, ezüsttel, kincsekkel, emberek megrontott lelkével, akivel a föld királyai paráználkodtak, és akinek hatalma volt/van fölöttük, stb….! És még meri Krisztushoz hasonlítani magát….!

          “.. Az Egyházat Krisztus alapította, az ő Apostolai voltak az Egyház első püspökei. Nem szabad elfelejteni, hogy több mint 2000 év telt el azóta, ….”

          Nem felejtjük el! A Krisztus által alapított Egyház, az Eklézsia, még mindig fennáll! Még a róm kat “egyház” ( a Fenevad, a kis szarv, a Nagy Parázna, illetve azok “leányai”) üldözései, és pusztításai, gyilkolásai, ellenére is!

          “.és a Katolikus Egyház ma is fennáll. Sajnos, hogy ez idő alatt, a Sátán részéről állandó támadásnak van kitéve, ezek a támadások mind kívülről (tehát nem-katolikusoktól), mind belülről (tehát olyan katolikusoktól, akiknek a hite megkérdőjelezhető) egyaránt származnak. ”

          Igen. Miután a : Jel. 13,2 És e fenevad, …. és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat. És ennek az “egyházi” részének, a Nagy Paráznának bűnei még nem teltek be. Az igében szó is van róla, hogy a végidőkig fenn fog állani, és hogy nem fog megtérni a “paráznaságából”. Továbbá, hogy a követőivel is hogyan fog bánni az Úr, ha meg nem térnek: Jel. 2,21 Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg. Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből. És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.

          “Ezek okozták az egyházszakadásokat is, és sok-sok bajt a történelem során. …”

          Isten igéje volt az, ami a szakadásokat létrehozta. Akik megismerték Isten beszédét, azok nem maradhattak ott többé. Vagy mert megölték, és kiüldözték onnét azokat, vagy mert kiüldözték, és megölték azokat. Vagy önként távoztak, és elmenekültek.

          “…De marad egy mag, akik soha nem hagyják el a hitüket, mindvégig ki fognak tartani, és az Egyházat Krisztus belőlük fogja megújítani. Igyekezzünk ehhez a kis maghoz tartozni….”

          Nem pontosan értem, hogy miről beszélsz!? Az “egyház” már nem lesz megújítva, hiszen Krisztus testileg megérkezik, az egyházzal, a szentjeivel az oldalán, ítéletet tart, és kezdetét veszi a földi uralma….

          “A támadások miatt egyáltalán nem kell csodálkoznunk, nekünk katolikusoknak, akik a keresztényekközött a leggyűlöltebbek..”

          Senki nem támad benneteket, csak figyelmeztetni akar! A “kereszténység” fogalma, és miben léte, pedig már az Isten igéje alapján meg lett határozva.

          ” Krisztus előre megmondta, hogy így lesz. Akik Őt követik, az Ő sorsában kell, hogy részesüljenek, hiszen nem nagyobb a tanítvány a Mesterénél. Alázattal és örömmel kell elviselnünk ezt a sorsot.”

          Igen, ha azt az ember az Úr Jézus Krisztusért, és az Isten beszédéért szenvedi el. De, ha valaki azért gondolja, hogy üldözik, mert megpróbálják őt figyelmeztetni, hogy az nem az az út, és nem az Istentől való tanítás amelyiken jár, mint amelyen szeretne járni, akkor az nem az “üldözési kategória”. Csak esetleg szubjektíve az illető érzi úgy.

          “A krisztusi tanítás tehát több mint 2000 éve jelen van a világban. Nem kellene azt sugallni, hogy az eddig élt emberek mind tévedésben voltak, és csak most 2014-ben néhányan ?megvilágosodtak?, és csak ők tudják az igazságot.”

          Igen, a krisztusi tanítás, minden üldözés, öldöklés, inkvizíció, és rémtettek ellenére, jelen van a világban. ( Az “asszony” serlege (is) tele van a szentek vérével, amelytől részeg is!) Valóban nem 2014-2015-ben világosodtak meg csak az emberek. Csak soha nem voltak sokan a krisztusi tanítás követői! Nem úgy mint a fenevadéi, aki elhitette az egész világot, a jelekkel, és a csodákkal, amelyek adattak néki….! És, akit követett/követ az egész föld, csodálván, és imádván azt is, és a Sárkányt is, aki a hatalmat adta néki! Ennek meglátására is a Szentírás olvasása lenne a “gyógyír”.

          ” Óvva intek mindenkit ettől. A múlttól való elszakadás, a múlt keresztényeinek megtagadása lenne ez. És persze az utolsó idők jeleihez tartozik az is, hogy sok hamis próféta fog megjelenni a vilában, akik új tanokat hirdetnek.”

          Nem is szeretnénk a múltat elfelejteni, és a testvéreinket megtagadni, mert akkor könnyen beleeshet az ember a Hamis-Próféta csapdájába, aki “karizmatikusságával”, és beszédével elhiteti, és rábírja a föld lakóit, hogy imádják az első fenevadat…! ( Ahogyan ezt már sok “egyház”, sok tagjával meg is tette. És, még csak észre se vették azok, mert a “keresztényi egység” volt a “mézesmadzag” a számukra!)

          “Ha valaki alapos akar lenni, akkor az ismereteit folyamatosan bővíti, és nem nyilatkozik meg úgy, hogy írása tele van tévedésekkel.”

          Igen, ezért kellene megvizsgálnod mindent a Szentírás alapján, a Szent Lélek által, ” mivel a megtévesztés szelleme ? és jól tudjuk mindnyájan, hogy egyre nagyon erővel és agresszivitással ? körül jár a világban, és igyekszik minél több embert a kárhozatba taszítani, legfőképpen a keresztényeket…”!

          ” Hiszen ez a legnagyobb kihívás a számára, hogy Krisztus tanítványait a pokolra juttassa, erre fordítja a legnagyobb erőfeszítését is, annyira gyűlöli az emberiséget.”

          Igen, és a sajátjainak meg azt hazudja, hogy ők a Krisztuséi! ( Pedig, ahogyan az a Szentírásban áll: Más evangélium, más Jézus, és más lélek….!)

          “Ha már egyszer kritizálsz egy imádságot (ami engem elképeszt, mert kritizálod az Igaz Istenhez szóló imádságot), igencsak arra vall, hogy az alázat fogalmával még nem vagy tisztában.”

          Bennünket, meg az képeszt el, hogy annyira se vagytok alázatosak, hogy az igaz Istenhez való “imádságokat”, illetve a Neki tulajdonított “tanításokat”, és “próféciákat”, a Szentírás alapján, a Szent Lélek által megítélnétek. Ez számunkra azt jelzi, hogy annyira biztosak vagytok a saját okosságotokban, bölcsességetekben, és tudásotokban, és “egyházatok” tanításaiban, hogy úgy gondoljátok, hogy nektek arra nincs is szükségetek. És ez, ” igencsak arra vall, hogy az alázat fogalmával még nem vagy tisztában.”

          “Isten minden imát meghallgat, még a lélek sóhajtását is…”

          Azért, ha a Szentírást elolvasnád, akkor abban láthatnád, hogy az imádság meghallgatásának vannak kritériumai. És ne a lexikonból tájékozódj, mert az igében vannak Isten gondolatai, és akarata megfogalmazva.

          “A legnagyobb szívfájdalmat az okozta számomra, …. keresd meg az Újszövetségben azt a részt, melyben Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy még nagyon sok dolgot kellene elmondania nekik, de nem elég érettek ezekre az ismeretekre. A többi tudást az idők folyamán folyamatosan fogja megadni a tanítványainak Szentlélek által, hogy mind jobban megismerhessék Istent és az Ő akaratát. Az Egyház ezeket a tanításokat is őrzi rendzserezi, tanítja és hirdeti. ”

          Azokat a tanításokat , az apostolok már leírták. Semmi olyan új tanítást, és mondanivalót nem ad már Jézus, amelyet azoknak meg nem adott! És semmi olyat, amelyiket az ószövetségi szentiratok, írások , és az újszövetségiek, nem tartalmaznak. Ezért is írja a Szentírás, hogy aki: 2 Ján. 1,10 Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek; Mert a ki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben. Az csak a Sátán hazugsága a számotokra, hogy ezt az igeverset “bedobta” nektek, mint olyat, amely az “egyházatok” tanítására vonatkozna. Az Úr ezt kérte az Atyától: Ján. 17,17 Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság. …!
          Amit az Isten igéje nem tartalmaz, azt nem lehet szellemi igazságként elfogadni. ( Még akkor se, ha azt sok száz millióan vallják, és elfogadják is! Azzal, hogy annyi ember nem tévedhet…!)

          “Szűzanya Mária Isten Édesanyja,…”

          Nem! Isten öröktől fogva létezett. Az Ige , Isten Fia, az Atyától született, és az idők teljességekor, Jézus néven, Márián keresztül, a Szent Lélek által testet öltött. Megszületett emberként, a világ, és a Benne hívők megváltójaként.

          “.. az Atya nem véletlenül választotta ki Őt erre a megtisztelő feladatra,…”

          Nincs olyan választott edénye Istennek, aki véletlenül lett volna kiválasztva. Az Isten igéje, a Szentírás azt írja, hogy a választottak már a világ teremtése előtt ki lettek választva! Ki-ki, mire! És nem érdem szerint, hanem Isten akarata, tetszése, kegyelme, és döntése szerint.

          “… Ezért Máriát mély tisztelet illeti. Határozottan visszautasítom mindazt, amit róla írtál. ….”

          Akkor csak Isten igéjét , és beszédét utasítod vissza. Ő sehol nem tesz említést arról, hogy “a szüzet, aki fogan méhében”, az “Isten anyjaként”, az “Ég Királynőjeként”, “Társmegváltóként”, a “keresztények édesanyjaként”, ” a Fiánál közbenjáróként”, “védelmezőként”, vagy bármilyen egyéb névvel illetve kellene “tisztelni”, illetve hozzá imádkozni, közbenjárását, védelmét, stb, kérve! A Szentírás azt mondja, hogy : Jel. 11,15 … és nagy szózatok lőnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik. Jel. 11,17 Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, a ki vagy és a ki valál és a ki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted.
          És arról nem tesz említést sehol, hogy “Szűz Máriának”, az “Ég Királynőjének”, az “Isten Anyjának” kellene szentelni országokat, népeket, és hasonló dolgokat tenni, ahogyan azt a fenevad elhitette a világ népeivel.

          “Jézus maga mondja, hogy Én és az Atya egyek vagyunk. Tehát, Jézus Krisztus Isten, és Emberként közénk jött. Az Égből alászállott Kenyér. Imádat illeti. Ne zárd el magad Jézustól csak az Ószövetségi írásokra hivatkozva….”

          Szerintem Erika sehol nem tagadta Jézust! Valamit félreértettél!

          ” Olvasd az Újszövetséget is, és kérd az Ő segítségét, hogy elvezessen az Igazsághoz. Hisz Ő maga mondta, hogy aki kér, az kap, aki zörget, annak ajtót nyitnak.”

          Igen, így van, és Erika éppen arról az Igazságról beszél, amelyet megtalált, és amelyre Jézus elvezette! A Szentírás alapján, a Szent Lélek kijelentésében!

          ” Sem Szűz Mária, sem Jézus Krisztus, sem az Atya Isten, sem pedig a Szentlélek Isten nem hagyta magára az Egyházat, és a híveket.”

          “Örülök”, hogy Szűz Mária az Istenség előtt lett említve! Ebből is egyértelműen látszik, hogy nem imádjátok, csak “tisztelitek”!

          ” Nagyon sokan tesznek erről tanúbizonyságot. És ne felejtsétek, hogy a gyümölcséről ismerszik meg a fa. A jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. ”

          A róm kat “egyház ebből a szempontból kiemelkedő, mert gyümölcsökben nem szűkölködik! Üldözés, öldöklés, inkvizíció, népirtás, …stb!

          ” Az ellenségeskedés, a gyűlölet rossz gyümölcs.”

          Valóban az, de az azért megítélendő kérdés, hogy melyik szellemi oldal vádol “ellenségeskedéssel”, és “gyűlölködéssel”.

          “Jézus Krisztus a Szeretet mellett a végtelen Irgalmat is hirdette. Isten végtelenül irgalmas. Mindazoknak, akik őszinte bűnbánattal Jézus Krisztus által megtérnek hozzá, megbocsátja bűneit. Krisztus hozta el számunkra az Új és Örök Szövetséget. Ezt az Evangéliumot kell hirdetni. Bármi fog is történni a világban, az összes beszéd közül az a legfontosabb, hogy az emberek higgyenek Jézus Krisztus Evangéliumában, és aszerint éljenek. Mert így aki meghal is, élni fog. Jézus az Út, az Igazság és az Élet, kizárólag rajta keresztül juthatunk el az Atyához.”

          Nem csak az evangéliumban, hanem Istenben, és Jézus Krisztusban is hinni kell. Ján. 14,1 Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Márk. 1,15 És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban. És engedelmeskedni annak, és az Isten igéjének. Mindig erre hívjuk fel a figyelmet.

          “Amit még útravalóul adnék, hogy senki ne gondolja, hogy ő aztán mindent tud Istenről az ő …”

          Nem gondolom, hogy bárki ebbe a tévedésbe esne. Viszont arról is Isten dönt, hogy kinek mennyi titkot fed fel, az üdvösségre valókon kívül.

          “Imádkozom mindenkiért, aki rideg tekintettel és hideg elutasítással fordul a Katolikus Egyház felé, és mindazokért, akik az Egyházon belül is tévedésben járnak.”

          Vagyis úgy gondolod, hogy te nem jársz tévedésben, csak azok, akiknek az “útravalót” adtad…?! Gondolom, ezt a Szentírás alapján megítélve a Szent Lélek által, mondod.

        3. Drága Johanna!

          Azt írod, hogy emberek nem akarják megismerni a katolikus hitet, de kritizálni mégis szeretnek.

          – Én csak a magam nevében beszélek:
          Csecsemőkoromtól több éven keresztül, egy katolikus kisfaluba nőttem fel. Ennek a falunak csak egyetlen temploma volt, az is katolikus.
          A falú lakosságának KÖTELEZŐ volt a ?vallását gyakorolni?, egyházadót fizetni, hitéletétől függetlenül. Legalább is annak, aki nem tudta elviselni, hogy a falú népe megszólja őt a ?hitetlensége? miatt.
          Ezért néha-napján mindenkinek meg kellett jelenni a templomba és perselypénzt rakni. Amelyik családnál gyermek volt, annak kötelező volt ?elsőáldozónak? lenni.
          Én egy mélyen hívő, – de kevésbé templomlátogató ? családban nőttem fel. Helyesebben a családtagjaim nem mentek, hanem csak engem küldtek …
          Eleve rosszul éreztem magam már a sok rosszindulatú, pletykás vén banya között, akik egy misét sem hagytak volna ki úgy, hogy ne mondjanak valami rosszat rólam a családtagjaimnak, állítólagos galádságaimról, viselkedésemről a mise alatt.
          A mise úgy telt, hogy a hívek 5 percenként, (vagy éppen sűrűbben) változtatták testhelyzetüket, ül, áll, vagy térdel között, és nem értettem miért. De mivel mozgékony voltam, tornaórának fogtam fel, csak figyelni kellett mit csinálnak a többiek és nagyjából utánozni őket.
          Ami viszont már gyerekként is ?kiverte a biztosítékot?, hogy a pap az egész misét hottentottául énekelte végig, amiből nem értettem egy értelmes szót sem.
          Aztán én is ilyen körülmények között eljutottam az ?elsőáldozásra? ? amiről azt sem tudtam mi az.
          Kaptam egy ?katekizmus? nevű füzetet-könyvet, olvasd el, tanuld meg címszóval.
          Elolvastam, megtanultam, csak éppen semmit nem értettem belőle, kivéve a szertartás menetét.
          És azt, hogy áldozás előtt kötelező volt gyónni. Mondjuk el a papnak a bűneinket.
          Szerinted egy 8-10 éves gyereknek van fogalma arról, hogy mi az a bűn, vagy mit nevezünk szemérmetlenségnek?
          Na mindegy, sekrestye, pap jobbról, én balról, és gyónom a papnak a szemérmetlenségemet …
          Túl voltunk rajta… Pap válasza: ?8 db Üdvözlégy 3 db Miatyánk. Számold őket a rózsafüzéreden.?
          Gyorsan le is daráltam őket, mint a fogyatékos pereces, aki mindig csak egyet hajt…
          Ezt az ?élményemet? fejeztem ki pár szóval: rózsafüzér, zsolozsma, értelem nélküli ima…

          Aztán a katekizmusban volt olyan, hogy szentháromság. Na, az az ember sem született meg, aki meg tudta volna értetni velem, hogy ?egy Istenben,? hogy lehet három személy?! … az Atya, a Fiú és a Szent Lélek.
          Pedig ez a katolicizmusnak egy sarkalatos tanítása!

          Felsorolok a Bibliából néhány Igét, és elmagyarázom a megdöbbentő összefüggéseket:

          ISTENRŐL:
          1.Móz. 1,1 Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
          1.Móz. 21,33 Ábrahám pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségül hívá ott az ÖRÖKKÉVALÓ Úr ISTENnek nevét.
          – Istenről tudjuk, hogy Ő az egyetlen Lény, aki öröktől fogva létezik, ÖRÖKKÉVALÓ, és nem teremtmény, hanem TEREMTŐ.

          JÉZUS KRISZTUSRÓL:
          János 1,1 Kezdetben vala az Íge, és az ÍGE VALA AZ ISTENNÉL, és Isten vala az Íge.
          János 1,2 EZ KEZDETBEN AZ ISTENNÉL VALA.
          1.János 4,9 Az által lett nyilvánvalóvá az ISTEN szeretete bennünk, hogy AZ Ő EGYSZÜLÖTT FIÁT elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.
          – Jézus Krisztusnak (születésének) volt kezdete, – tehát nem volt örökké, hanem született vagy teremtetett Isten által.

          EMBEREKRŐL:
          János 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy ISTEN FIAIVÁ LEGYENEK, azoknak, akik az ő nevében hisznek;
          János 1,13 Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, HANEM ISTENTŐL SZÜLETTEK.
          – Amikor a katolicizmus azt tanítja a híveinek, hogy az ?egy Istenben? három személy van, (Atya, Fiú, Szent Lélek) akkor az Istentől született Egyházat (Eklézsiát,- a hívők közösségét) akarja megfosztani attól az Isten Fiúságától, amit Isten ígért meg az Őt szerető emberlelkeknek.
          Gyakorlatilag ugyan olyan Isten Fiúságot, mint amilyet Jézus Krisztus kapott, csak az Isten Fiúságban Jézus Krisztus volt az ?elsőszülött,? és váltságáldozata előtt az ?Egyetlen Fia? Istennek.
          Jézus kereszthalála után már mind azok az emberek megkapják ezt az Isten Fiúságot, akik befogadják és követik Jézust, – ami által tagjaivá válnak az Eklézsiának. (1.Péter 2:5)

          – Ez az Isten Fiúság azt is jelenti, hogy a ?Fiak? saját szabad akaratukból, maguk is ugyan azt akarják, és munkálják, mint amit az Atya is akar.

          – Így válik érthetővé Jézus kijelentése:

          János 17,21 Hogy mindnyájan EGYEK legyenek; amint TE ÉN BENNEM, Atyám, és ÉN TE BENNED, hogy ŐK IS EGYEK LEGYENEK MI BENNÜNK:
          János 10,30 Én és az Atya egy vagyunk.
          János 1,1 … és Isten vala az Íge. (a fentebbi idézetnek a vége)

          – Ez a magyarázata annak is, hogy egyedül csak az ÖRÖKKÉVALÓ TEREMTŐ ISTENT IMÁDHATJUK!
          Jézus Krisztus alacsonyabb rendű Lény, mint az Atya. Ő is ?teremtmény? aki az Atyától született.
          Ezért nem olvashatunk a Bibliában arról, hogy Jézus imádatot kért volna valaha is a maga számára.
          De arról igen, hogy az imádatot az Atya felé közvetítette, sőt maga is imádkozott az Atyához.

          Megyek alukálni, és ha van kérdésed, nyugodtan kérdezz.

          Szeretettel: Erika

        4. A Szentháromság kérdésébe sokaknak beletörik a bicskája és szerintem, ha őszintén belegondolunk, teljes egészében nem ebben a testben fogjuk megérteni, de én úgy látom az Igéből, hogy Jézus éppen annyira Isten, mint az Atya. Érdemes a János 1 elejét végigolvasni/idézni.

          “Minden ő [Jézus] általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.”

          Ahogy a Biblia fogalmaz, mi Isten teremtményei vagyunk, Jézus pedig Isten szülötte. (Gyenge hasonlattal élve, mintha a gyereked és egy általad faragott szobrot, tehát a kezed munkáját hasonlítanád össze.)

          Ahol azt olvassuk, hogy “Isten vala az Ige” tulajdonképpen azt mondja, hogy Isten vala Jézus, hiszen Jézus az Ige, Ő lett testté.
          Jézus nem akkor “lett”, amikor megszületett, csupán akkor jelent meg testben a Földön. “Minden általa lett”, tehát Ő is örök.

          Itt már sok szó esett erről: http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/szent-lelek/page/3/

        5. Drága ERIKA!

          Pontosan mit is magyarázol, és miket hirdetsz?

          “? Amikor a katolicizmus azt tanítja a híveinek, hogy az ?egy Istenben? három személy van, (Atya, Fiú, Szent Lélek) akkor az Istentől született Egyházat (Eklézsiát,- a hívők közösségét) akarja megfosztani attól az Isten Fiúságától, amit Isten ígért meg az Őt szerető emberlelkeknek.”

          A róm katolicizmus hitvallása teljesen igei. A probléma a többi tanítással, és egyéb gyakorlattal van!

          “Jézus Krisztus alacsonyabb rendű Lény, mint az Atya. Ő is ?teremtmény? aki az Atyától született.”

          Bocsáss meg, de ezt meg hogyan gondolod, hogy alacsonyabb “rendű lény”?! Ő az Istenség második személye, aki maga is Isten. Ő az IGE, a SZÓ, Aki által, és Akiben teremtette Isten a világot, és Aki által fenntartja azt. (A te gyermeked alacsonyabb rendű lény nálad?! Vagy esetleg csak, kevesebb hatalommal rendelkezik?! “Rangban” alacsonyabb szinten áll az Istenségen belül!)

          Fil. 2,6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
          1 Tim. 3,16 És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.
          Zsid. 1,1 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,
          A kit tett mindennek örökösévé, AKI ÁLTAL A VILÁGOT IS TEREMTETTE, AKI az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, AKI HATALMA SZAVÁVAL FENNTARTJA A MINDENSÉGET, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban, Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, a mennyivel különb nevet örökölt azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: ÉS IMÁDJÁK ŐT az Istennek minden angyalai.
          És bár az angyalokról így szól: Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává,
          Ámde a FIÚRÓL így: A te királyi széked óh ISTEN örökkön örökké. Igazságnak pálczája a te országodnak pálczája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett. ÉS: TE URAM kezdetben alapítottad a földet ÉS A TE KEZEIDNEK MŰVEI AZ EGEK;
          ?Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak.
          ?És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak.
          ?
          Az Igéről (Aki Jézus néven testté lett, és az emberek közül(!) elsőszülött lett), mint Isten egyszülött Fiáról:

          ?Zsid 1,1 Régen a próféták által beszélt Isten ?seinkkel. Sokszor és sokféleképpen szólt hozzájuk. De most, ezekben az utolsó napokban a saját Fián keresztül beszélt velünk. A Fia által teremtette Isten a világot, és mindent neki adott örökségül. A Fiú az Isten dics?ségének kisugárzása, és benne mutatkozik meg igazán, hogy Isten kicsoda és milyen. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és irányítja az egész Világmindenséget. ? az, aki az embereket megtisztította b?neikt?l, azután a Felséges Isten jobb oldalára ült a Mennyben. Isten a Fiának sokkal nagyobb rangot és hatalmat adott, mint az angyaloknak. Ezért a Fiú maga is sokkal hatalmasabb az angyaloknál. Mert Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet: ?Te az én fiam vagy, ma lettem az Édesapád?, vagy ezt: ?Apja leszek neki, ? meg a fiam lesz.? Viszont, amikor Isten els?szülött Fiat behozza ebbe a világba, így szól róla: ?Imádva boruljanak a Fiú elé Isten összes angyalai!? Az angyalokról ezt mondja Isten: ?Angyalait szelekké teszi, szolgait pedig t?z lángjaivá.? De a Fiúról így beszél: ?Trónod, ó Isten, örökre megmarad, igazságos ítéletek által uralkodsz királyságod fölött. Te mindig az igazságot szeretted, és gy?lölted a gonoszt, ezért öntötte Isten az öröm olaját a te fejedre, inkább, mint a társaidra.? Ezt is a Fiúról mondja Isten: ?Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram, és a Menny is kezed munkája.
          Azok el fognak t?nni, de te örökre megmaradsz. Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak, és összehajtod ?ket, mint egy köpenyt. Újakra fogod ?ket cserélni, mint az elkopott ruhákat, de te mindig ugyanaz maradsz, és életed évei soha nem érnek véget.? Isten soha nem mondta ezt egyik angyalnak sem: ?Ülj mellém, a jobb oldalamra, amíg ellenségeidet lábad (uralmad) alá vetem!? (Egyszerű ford 2006)

          Fil 2,6 ? ugyanis, minden tekintetben Istenhez volt hasonló, s?t, egyenrangú volt Istennel. Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron, mint jogos tulajdonához, hanem
          mindenr?l önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga.
          Amikor külsejét tekintve úgy élt, mint ember, megalázkodott, és tökéletesen engedelmeskedett Istennek. Még akkor is engedelmes volt, amikor emiatt meg kellett halnia. Igen, a kereszten történt halála pillanatáig engedelmes maradt,
          ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll. ? Isten azért tette ezt, mert azt akarja, hogy a JÉZUS NEVÉRE MINDENKI HAJOLJON MEG. Igen, JÉZUS ELŐTT MINDEN SZEMÉLY HÓDOLATTAL MEG FOG HAJOLNI a Mennyben, a Földön és a föld alatt is. Mindenki el fogja ismerni, és ki fogja mondani: ?Jézus Krisztus az Úr?. Ez pedig dics?ségére lesz az Atya Istennek. (Egyszerű ford 2006)

        6. Kedves Idám!

          Első ránézésre meggyőzőnek tűnik az Igei érvelésed, (főleg az Egyszerű fordítás szerint)

          Károli fordításban így hangzik:
          Zsid. 1,4 Annyival kiválóbb lévén az ANGYALOKNÁL, a mennyivel különb nevet örökölt azoknál.
          1,8 Ámde a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálczája a te országodnak pálczája.
          1,9 Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, A TE ISTENED, örömnek olajával a te TÁRSAID FELETT.

          – ? … a te Istened …? Tehát az Atya, a Jézus Krisztusnak is az Ura.
          – ? … társaid felett.? Társai csak az angyalok lehettek, akik teremtmények. Ez esetben pedig Jézus is teremtmény, ellentétben az Atyával, aki nem teremtmény, hanem öröktől fogva volt, van, és lesz.
          – Az ?Isten? szó pedig nem azonos az Örökkévaló Isten megjelölésével, hanem az Örökkévaló Isten által adományozott ?rangot, pozíciót? jelöl.

          1,3 A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, …
          Ha bele nézek a tükörbe, a saját arcom képmása tekint rám vissza.
          De az a ?képmás? mégsem azonos velem, mert az ?fényből van?, míg én hústest vagyok, tehát nem egyenértékű velem.
          Engem meg lehet szólítani, és válaszolok is, de a ?tükörképemnek? feleslegesen beszél bár ki is.

          1,6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden ANGYALAI.
          – Bibliában hol olvasod, hogy az emberek is és nem csak az angyalok?
          Jézus hol, mikor, melyik EMBERTŐL kért imádatot a maga számára?

          Fil. 2,6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
          – Itt is rangról és pozícióról van szó. Egészen pontosan arról, hogy nem az Örökkévaló Istentől való FÜGGŐVISZONY miatt adta váltságul értünk az életét. Függetlenül attól, hogy az Örökkévaló Isten Jézus felett is Úr! (Zsid. 1,9)

          2,9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;
          2,10 Hogy a Jézus nevére minden térd MEGHAJOLJON, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
          2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az ATYA ISTEN DICSŐSÉGÉRE.
          – ? … minden térd meghajoljon, …? Jézus Úrkénti tiszteletére vonatkozik, – és nem az imádására.
          – ? … az Atya Isten dicsőségére.? az az imádatára.

          És, hogy mennyire így van ez, erre az 1. Korinthus 15 rész teszi fel a pontot:
          15,24 Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.
          15,25 Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
          15,27 Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett.
          15,28 Mikor pedig minden alája vettetett, akkor MAGA A FIÚ IS alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.

          Szeretettel: Erika

        7. Johanna helyettem és nevemben szólt. Erikának megbocsátok az Úr Jézus szavaival: nem tudják mit cselekszenek. Imádkozok érte.

  4. Amúgy meg honnan tudják a nagy hírverők hogy mi a nyavalya bajuk van azoknak, akiket a fél világ hajszol még egy 10-20 évig? Badarság. Csináltak pár videot meg képet maszkos emberekről, aztán azokat mutogatják, hogy ITT VANNAK A VILÁG RÉMEI. Akik ha léteznek is, sima CIA kiképzett káosz csoportok. Küldetésük elhitetni az egész világgal, hogy VESZÉLYBEN van mindenki, aminek köszönhetően szigoritják azt is hogy mit eszel, mit iszol, hova mész, mit mondasz, TOTÁLIS KONTROLLra szuper eszköz.

  5. Nekem meg az jut eszembe, hogy hiszi a piszi.
    Az ISIS olyan profi hogy el sem kapják őket és “mindenütt jelenvannak”, kommunikálnak egymással, magukra vállalnak valahogyan akciókat, még sem kapják el őket, ugyanúgy mint a kreált ellenségképet, Oszama barlangbujkáló Ladent. 🙂 🙂
    Az ISIS olyan profi, hogy nem sikerül megfékezni, és szuper technikáik vannak ahogy írták sok hírben….
    DE FÜRÖDNI AZT NEM TUDNAK ÉS ORVOSHOZ SEM MENNEK. Magukra vállalnak akciókat de maszkot viselnek (!??).
    Sok ember, fiatal, idős, civilzált ember csak úgy felkerekedik és beáll közéjük a világ másik feléről. Hogy egy agyatlan, barbár csoporthoz tartozzon akiknek a céljaiban semmi ráció nincs, nem fürdenek, de annyira fejlettek technikában hogy az USA sem szúrjaki őket a műholdjaival meg ki tudja mivel, amivel a falon keresztül a világürből kiolvassa az apróbetüs ujságot bárki kezéből.

    ANNYIRA GÁÁÁÁÁÁZ ÉS HAZUGSÁG EZ AZ EGÉSZ.

    1. Könnyen lehet,hogy igazad van. Minden információt meg kellene vizsgálni, a valóságtartalmat illetően,valamint a valószinűségét is.

    2. mondjuk a Koránnak elég szigorú előírásai vannak a tisztálkodásra vonatkozóan, kétlem, hogy nem tartanák be…

      1. A Koránnal kapcsolatban még sok mindent nem tartanak be. Azért, mert semmi közük hozzá. Csak azon gondolkodjatok el, hogy a három ábrahámi vallás közül miért épp csak kettőnek a híveit gyilkolják?
        Úgy muszlimok ezek, mint ahogy én.

        Én meg sehogy sem vagyok muszlim. Én Jézust követem, de nem az ember által írt könyv szerint. Ezért aztán nincs bekötve a szemem egy olyan vallás irányában, amely a létezése óta pusztítja a keresztényeket.

        1. “Csak azon gondolkodjatok el, hogy a három ábrahámi vallás közül miért épp csak kettőnek a híveit gyilkolják?”
          Ezzel most nem tudom, mit akarsz mondani. Éppen mind a 3 híveit gyilkolják. Kóserbolti túszejtés rémlik? – Zsidókat öltek (elsősorban zsidók ellen irányult). Egyiptomi koptok lefejezése rémlik? – Keresztényeket öltek. És emellett a muszlimokat is ölik agyba főbe. És bármennyire is szeretnék sokan azt hinni, nem a zsidók állnak mögötte. Ez egy szellemi dolog, de te emberektől informálódsz, és annak hiszel, aki olyat mond, amit hinni akarsz.
          Izmaelről ez a prófécia olvasható abban a könyvben, amit te ember által írtnak nevezel, holott Isten íratta meg:
          “Szilaj ember lesz ez! Kezet emel mindenkire, de rá is mindenki, kárt tesz testvéreinek, ahol csak tanyázik.” 1Mózes 16:12

          Ezt a próféciát látjuk megvalósulni. Izsákról ezzel szemben nem ilyen próféciát mondott Isten. A zsidógyűlöletet mesterségesen szítják, mert legtöbbször meg sem tudod állapítani azt, hogy ki zsidó származású és ki nem. Hitler idejében is utánanéztek a felmenőknek, hogy egyértelművé tegyék, ki a zsidó, kit kell koncentrációs táborba küldeni vagy csak egyszerűen a Dunába lőni. Radnóti is teljesen normális magyarként élte addig az életét. Volt rengeteg színész is, író, tudós, akiket emiatt vesztettünk el (voltak, akiknek sikerült az USA-ba emigrálniuk), mert zsidó felmenőik voltak. Az arab viszont egy más nép, ha megnézed, a nagytöbbség nem tud asszimilálódni, pedig rengetegen özönlöttek Európába. Egyszerűen ez a természetük, ezt örökölték Izmaeltől, hogy kezet emelnek mindenkire, s emiatt rájuk is mindenki. Ha elmész Izraelbe, akkor a zsidók között teljesen Európában érzed magad, az arabokkal kapcsolatban viszont teljesen más élményeid lesznek (mint ahogy már Édua is írt itt erről, ő éveket töltött Izraelben tudtommal).
          Én is azt tapasztalom, hogy a szélsőséges muszlimok gyűlölik a keresztényeket, gyűlölik a zsidókat, és mégis van valaki, akit még jobban gyűlölnek: egymást. Az iszlámon belül a két irányvonal, a szunniták és siíták, nem tudnak meglenni egymás mellett, pedig elvileg ugyanaz a vallás lenne. Ahogyan a Biblia mondja, kárt tesz még a testvéreinek is. A mostani jemeni háború is egyébként erről szól.

  6. ?n azt szeretném tudni, hogy eddig hol voltak ezek a szúnyogok és rágcsálók, valamint miért pont most tört ki ez a betegség. Vajon kinek jutott eszébe egy betegséget ilyen módon terjeszteni?

    1. A cikk közzététele előtt utánanéztem a betegségnek. Két tényező, ami nincs benne a cikkben: 1) nagyon területspecifikus, tehát konkrét országokra, területekre jellemző, fejlett országokban nagyon ritka, 2) átlag évi 20.000 halálos áldozatot követel, tehát nem új betegségről van szó, csak a kosz miatt a harcosok között súlyosabb a helyzet.

      A Bőrleishmaniasis területi előfordulása: Közel-Kelet, Oroszország ázsiai része, Észak-Afrika, Izrael, Jordánia, Líbia, Irán, Irak, Szaud-Arábia ( városokban és félsivatagos területen is).
      A Viscerális (zsigeri) leishmaniasis előfordulása: Mediterrán országok (Spanyol-, Görög-, Olasz-, Horvát-, Törökország, É-Afrika), Szudán, Brazilia, India, Kina

      A mostani járvány Szíriában a legsúlyosabb.

  7. Kedves uraim ennek a hírnek, ha igaz ne örvendezzünk olyan önfeledten, mert a kórokozó nem ismer könyörületes keresztényt, vagy kegyetlen szélsőségest, Csak egyet ismer, potenciális áldozatot!

    1. Kedves Mihály!
      Legyen a te hited szerint! – mondja néhány helyen az igében Jézus.
      Az én hitem azt mondja, hogy én elpecsételt gyermeke vagyok az Úrnak, és az Úr vére ami minden napon befedez, nem fogom elkapni a betegségeket! Nézd meg a Bibliában, hogy amikor Egyiptomból kivezette az Úr a népét, rajtuk sem fogtak a betegségek, csak az egyiptomiakon! Nekik akkor egy (megfelelő) bárányt kellett feláldozniuk, és annak a vérével kellett az ajtófélfákat bekenniük. Nekünk már itt van Jézus vére és neve, amiben erő és hatalom van!!!
      Én ezt hiszem és vallom is!!!!
      szeretettel, Mágnes 🙂

    2. Remélem a higiénia segít azon, hogy szerencsétlen üldözöttek megússzák és ne hurcolják be hozzánk a menekültek. Imádkozom értük. Remélem segít rajtuk és rajtunk az a sok ima, amelyet a becsületes emberek elmondanak értük nap, mint nap.

  8. ,, Azért izgatottan várom
    hogy
    az ÁRULÓ szaud-arábiát , mikor fogja hejretenni a többi arab ország…
    vagy Irán….
    az Arabok szerint,
    áruló,
    és a nyugatot kiszolgáló ,
    hazug kutya szaud- arábia 🙂
    nagyon haragudnak rá.

    és most Jemenben, ártatlanokat bombázak szaudi gépek…
    gondoltam , hogy a szaudi herceg sem tud sokáig kimaradni a közel-keleti dolgokból. igy is lett.

    Egy esetleges szaud-arábiát ért támadás során,
    az olaj ára az egekbe szökne,
    válság, és
    talán a helyzet is, komolyabbra fordulna….

    Talán Amerika,
    aki csinálja most a balhét a közel-keleten, része a próféciáknak vagy mi?
    egyipt, libia, sziria, jemen,

    terület, föld, olaj, vagy stratégia miatt kell az USA- nak ?
    ( vagy már esik be az orrába az eső 😀 🙂

    ISIS = CIA
    CIA= illuminati
    Illuminati= satan
    USA & OPAMA= eszköz a gonosz kezében….

    ( bár a tv- ben , mint a nagy jótevő- úgy lehet hallani az Usáról…de tudjuk rosszabbak mint a Nácik… )
    SEMMIFÉLE TERORIZMUS NINCS….
    AZ USA MAGA A TERROR…
    ÉS A KOPÓIK A CIA.
    AZ EGÉSZ AMERIKAI GÉPEZET, ÖRDÖGI….

    LOPNAK, RABOLNAK, KINOZNAK, VALLATNAK….
    háborósdit játszanak…
    mert nekik szabad….
    Istent játszanak…

    AZÉRT KIVÁNCSI LENNÉK, HOGY MOST JELEN PILLANATBAN HÁNY
    CIA, ÜGYNÖK TARTÓZKODIK, A KÖZEL-KELETEN
    AKIK
    CSINÁLJÁK A BALHÉT, ÉS A HAZUGSÁGOT, HÁBORÚT, MINDENHOL…

    ELÉG GYANUS, EZ HOGY MINDEN OTT LÉVŐ ORSZÁGBAN HIRTELEN
    POLGÁRHÁBORÚK TÖRNEK KI….
    a kormány megdöntésére…

    SZERINTEM MEG ÚJ BÁBOKAT, ÚJ EMBEREKET AKAR AZ USA, ÉS A CIA, EZEK ORSZÁGOK ÉLÉRE…
    EZÉRT VEN MINDEN…
    szerintem….

    vmi készül…

    1. Ó, hát ebben a becsületes világban akkor fogja helyretenni a többi arab ország, ha Izrael és Amerika is “megrohad”, vagy ha valamiféle csapás következtében elfogy az olaja és elszegényedik.

      Erre még egy ideig várhatsz.

  9. Teljesen nyilvánvalóak a genoszelektív biológiai fegyver jellegzetességek. (Ha a hír igaz).
    A háborús közeg pedig tökéletes táptalaj, exponenciálisan növekszik a hatékonyság egy működö modern társadalom
    viszonyaihoz képest.
    Szerencsétlen jövötlenné tett nyomorultakat belehúzták a trutyiba – és most mint főgonoszt látványosan kiirtják őket.
    Nemcsak ezzel – nyilván lesz látványos fegyveres leszámolás végkifejlet is.
    …és persze velük együtt mennek a lecsóba egykori országaik – és azoknak lakossága is.
    Saját magukat használták fel önnmaguk ellen. Nagy tanulság az eddigi nézőknek – hamarosan rájuk is sor kerülhet.
    Egyébként a Thea által idézett igék tökéletesen ideillenek, bár a Jelenések 9:4 szerintem csak konkrétan a “nagy nyomorúság” idején fog beteljesedni.

    1. Nem saját magukat használták fel önmaguk ellen. Mások, kényelmes karosszékeikben ülve használták fel őket egymás ellen, miközben az országaikat rommá bombázták a fegyvergyártók nagy tapsikolása közepette. Ők mikor rohadnak meg?

  10. Szóval már vannak mozgó krematóriumok, vannak bizonyítékok arra is hamvasztó bombák vannak, arra is vannak bizonyítékok, hogy lassan már egyetlen ország sem marad ki ebből a világégésből, s természetesen még sokan képtelenek vagyunk felfogni ami a szemünk előtt játszódik, csak éppen korábban kellene felkelni egy kicsit, hogy megtapasztaljuk a legújabb mocskosságukat a férgek vezette egyéneknek… nagyon jól értenünk kellene, ami ki van nyilatkoztatva az előbb vagy utóbb úgyis megtörténik. Újabb fejlemények a kettős pólus _ IMF -AIIB_ kialakult, de sokan még ezt sem képesek felfogni, s nézzétek mennyire tülekednek, mert azt hiszik, hogy jobb pozicióból többet lehet szakítani. Már ezek is bizonyítják ami szemünk előtt játszódik, az élet-halál harc, amely már régen kezdődött, de ahogyan a hamis próféta tör előre, úgy készíti az Antikrisztusnak a hazugság ösvényét, lásd pont London mellett találtak állítólag olajat annyit, hogy még 50 évig elég lenne…

    1. LUCIFER
      Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg
      A végzet arra ítélt állata,
      Mely minden rendnek malmán húzni fog,
      Mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel:
      Amit te eldobsz, ő meg nem nyeri,
      És új urat keres holnap magának.
      Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán,
      Ha a gazdának szükségét nem érzi?
      Ha kebelében öntudat lakik?

      Madách Imre: Az ember tragédiája

  11. Én speciel rögtön a bélyeg miatti fekélyesedésre asszociáltam.

    Ahogy a Monsanto-féle Roundup-kukoricák igen érzékenyek sok betegségre, de a speciális növényvédőszerre nem, úgy elérheti az AK birodalma azt a szintet, hogy a bélyeg hordozói nagyon érzékenyek lesznek mindenfélére, de “hála a tudomány korszerű egészségügyi vívmányainak és nanotechnológiának”, a bélyegbe épített antibiotikum- és antitest-pumpának minden betegséggel szemben ellenálló lesz a polgártárs.
    Kivéve azzal az eggyel, ami majd fekélyeket okoz?

        1. Kedves Eszti .

          Nem tudom hol / merre található az angol verziója :
          Maga az anyag nyugat-ellenes propagandának lát –
          szik ( meg összeesküvés-elméletnek ), de kimon –
          dottan csak a ‘bélyeg’ miatt jeleztem ; Ha rátalálok,
          akkor természetesen jelezni fogom – Gondolom an –
          gol nyelvterületen akarod megmutatni .

        2. miért hazudnak egymásról a nyugat és a kelet a közép országoknak?

          mi az igazság?

        3. Igazság szerint nem mindig hazudnak : Vannak elemek
          amik bizony ( sajnos ) igazak és vannak olyanok amiket
          elferdítve adnak elő ; És léteznek olyanok amiket azért
          hallgatnak el, mert mind a két oldalon csinálják – Hideg –
          háborús helyzetben ( meg háborúban ) a dezinformáció
          ( azaz a félretájékoztatás ) is kiemelt szerepet kap, ami
          mind a két oldalon azt a célt szolgálja, hogy a köznép e –
          lőtt a szembenálló felet negatív színben tüntesse fel és
          a saját vezetést pozitívnak … A középeurópai országok –
          nak / polgároknak ebben annyi a szerepük, hogy ezek a
          szembenálló felek a saját oldalukra akarják állítani őket
          a kialakult konfliktusban .

          Mi az igazság ? – Az az igazság, hogy oligarhák háborúz –
          nak : Mint ahogy két ezer évvel ezelőtt is ; Mert “hol volt,
          hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki azt mondta az

          http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/POPUP/MN-HunPop-0A.html
          http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/POPUP/MN-HunPop-0B.html
          http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/POPUP/MN-HunPop-0C.html

          Őt ténylegesen követőknek, hogy csak olyanokat válasz –
          szatok vezetőknek, akik a közösségen nem hatalmaskod –
          nak, hanem a javukat szolgálják … Háromszáz esztendeig

          http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/KERUB-HUN-A/slide.html

          az Ő rá hivatkozók így is tettek, de két ezer év elteltével az
          intő szavait úgy annyira elfelejtették, hogy az emberek el –
          kezdtek hazug és harácsoló vezetőket választani .

        1. Kedves Eszti .

          Ahogy írod : A videóban nem Bush szerepel ; Ha az
          alábbi linket megnézed, akkor ez a fenti videó is a –
          zok közül lett kiemelve – Egy vagy kettőt megnézve

          https://www.youtube.com/channel/UCngdxsUcWk44vdK6LYkVYlA

          pedig biztos érzékelni fogod, hogy ezek a nyugat el –
          len és a kelet mellett végeznek propagandát { Hogy
          miért így készítették el a fenti videót ( mint egy öne –
          légült önvallomást ), arra én sem tudom a választ }

    1. Kedves Szofi! Mit jelent neked Jézus szavai,amit kínzói és keresztre feszítőinek mondott?:”…bocsáss meg nékik,mert nem tudják hogy mit cselekszenek….”
      vagy,Pál apostol Szeretet himnusza:”….nem örül a gonoszságnak…..”

      Az ítéletet hagyjuk Istenre!

      1. Sajnos azok, akik odaküldték őket, nagyon is jól tudják, hogy mit cselekszenek.

        Kedves Liza! Én nagyon nagyon távol vagyok ahhoz, hogy képes legyek harag nélkül azokra gondolni, akik ártatlan, semmi rosszat el nem követő fiatal férfiak nyakát vágták el, csupán azért, mert keresztények voltak. Otthon várta őket a családjuk, szüleik, volt, akinek akkor született a kislánya, akit nem láthatott és aki sosem ismerheti meg az édesanyját.

        Én nem vagyok olyan jó, mint Jézus, de igyekszem nagyon. Nem tudok megbocsátani a Boko Haram pénzelőinek sem, akik kiválogatták a diákok közül a keresztényeket. A kormányuk, amelyet azok a bizonyos háttér erők pénzelnek, órákig várakoztatták a 15 percnyi távolságra levő és bevetésre váró katonákat és csak akkor indították el őket, amikor a mészárlás lezajlott.

        Én nem tudom megbocsátani nekik.

        1. Kedves Szofi!
          Nagyon nehéz ilyen dolgokat megbocsátani. Nekem is első indulatomban látván a kegyetlen gyilkolászásokat, lassan már az egész földön, kegyetlen indulatok dúlnak bennem. De rájöttem, hogy nem tudnám őket meggyilkolni. Végigpörgetem az agyamon kik ezek a fiatalok akik erre képesek. Utcagyerekek, intézetbeli gyerekek, négerek, kissebbségi érzéseket letenni nem tudók, szadisták, kábítósok, sőtt olyan anyagot adnak be nekik vénásan, hogy gyilkológépekké lesznek? Elképzelem, mint pici pólyi-babát, aki szétnézett ebben a világban, talán reményteljes jövőt is látott maga előtt. Nem kapott szeretetet, verték, gyötörték őket? Rossz családban nőtt fel? Őrűlt videó játékokkal játszott, nagy sebet kapott? Megtaposták a lelkét? Aztán eljutok mindig vissza a pólyás képre – lehetett volna más sorsa is-? És lassan, miután ki is mondom, hogy meg lesz büntetve, nem ússza meg….de a kisbaba? Mivé lett? akkor meg kell bocsátanom, nehezen megy, nagyon nehezen. Beugrik az áldozatok képe, mi lenne, ha az én gyerekem lenne, mit élt át az anyja? Aztán le teszem Jézus kezébe, bár forr a vérem, de le kell tenni, másképpen nem megy. Akkor én is elveszett vagyok, mert nem bocsátok meg.
          Aztán könyörgök, hogy az áldozatok a legkevesebbet szenvedjenek.
          Seráf betett egy filmet köszönöm neked Seraf!
          Bizony ilyen még sosem volt, mintha tele lenne a föld halottakkal, mintha nem lenne egy talpalatnyi sem ahol vér nem omlott ki.
          Szofi persze, hogy a harag a gyűlölet megjelenik, lehet, ha előttünk történne meg mint az elvadúlt tigris esnénk nekik. Nem tudom, hogy alakúl a jövőnk. Mindig jobb nekem ha megbocsátok, sírok a sírókkal és nevetek a nevetőkkel. Legyen az Úr velünk minden percünkben. Megértelek Szofi!
          Szeretettel: s

Hozzászólás a(z) Bélabá bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend