Gazdasági válság

A világ 10 legnagyobb gazdaságából 3 már recesszióban ? Ki a következő?

Kilábalás - Recesszió
Kilábalás – Recesszió

Forrás: The Economic Collapse

A világ három legnagyobb gazdasága recesszióban van, és úgy tűnik más fontos országok is követik majd őket. David Cameron brit miniszterelnök odáig ment, hogy a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonlította a jelenlegi helyzetet. A Guardian-ben megjelent írás szerint így nyilatkozott:

?Hat évvel a világot térdre kényszerítő pénzügyi összeomlást követően ismét vészjelzések villognak a globális gazdaság műszerfalán.?

Miért aggódik Cameron?

Ott van például Japán. A világ harmadik legnagyobb gazdasága sokak szerint a következő globális válság egyik főszereplője lesz. Az ország által jelenleg tapasztalt recesszió immár a negyedik az elmúlt hat évben.

?Japán gazdasága váratlanul recesszióba esett a harmadik negyedévben. Fájdalmas hullámvölgy ez, ami megkérdőjelezi, hogy Abe Shinzo miniszterelnök erőfeszítései kihúzhatják-e országát a két évtizede tartó deflációból.

A GDP második negyedéve tartó csökkenése megrázhatja Japán politikai arculatát. A miniszterelnök a parlament feloszlatását és új választások kiírását fontolgatja, mondják hozzá közelálló források. Döntésében a sokak által várt hétfői gazdasági jelentés komoly szerepet fog játszani.? (forrás)

Japán természetesen nincs egyedül. Brazília a világ hetedik legnagyobb gazdasága és már hónapok óta recesszióban van. Az ország olajtársasága körüli problémák bizonyára nem segítenek a helyzeten:

Az elmúlt öt nap során 23 nagyhatalmú brazil állampolgárt vettek őrizetbe és további letartóztatások várhatók. Az ország tőzsdéje libikókát játszik, nemzeti valutája, a reál, pedig kilencéves mélypontra zuhant.

Az egész a Petrobras nevű hatalmas olajcég körül kirobbant botránynak köszönhető. A cég részvényei egyetlen hónap alatt 35 százalékot veszítettek értékükből. (forrás)

A világ kilencedik legnagyobb gazdasága, Olaszország szintén recesszióban:

A várakozásoknak megfelelően Olaszország GDP-je további  0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, ami a második negyedéves 0,2 és az első negyedéves 0,1 csökkenést követte, összesen kilenc hónapon át tartó recessziót eredményezve a világ harmadik legnagyobb gazdasága számára.

Japánhoz hasonlóan Olaszország számára sem létezik egyszerű kiút. A gyorsan öregedő lakossághoz 132 százalékos GDP arányos adósság társul. Olaszországnak rá kell jönnie, hogy miként lehet ismét produktív, ez pedig nem fog egyik napról a másikra megtörténni.

Eközben Európa sok más országa is recesszió közeli állapotban van. A legnagyobb országokra vonatkozó munkanélküliségi adatok például igen sokat elárulnak a helyzetről:

Franciaország: 10,2%

Lengyelország: 11,5%

Portugália: 13,1%

Spanyolország: 23,6%

Görögország: 26,4%

Egy másik fontos ország, amelyikről nem gondolnánk, hogy gondokkal küzd, az Izrael, pedig gazdasága 2009 óta először tapasztal csökkenést:

2014 harmadik negyedévében Izrael gazdasága az elmúlt öt év során először csökkent, miután a gázai harcok negatívan befolyásolták a növekedést.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a GDP 0,4 százalékkal esett a július és szeptember közötti hónapokban. A 2009 első negyedévében a globális pénzügyi válság hatásaként tapasztalt 0,2 százalékos csökkenés óta ez volt az első alkalom, hogy az ország gazdasága gyengült.

Fontos szót ejteni Oroszországról is. Mondani sem kell, hogy az Egyesült Államok szankciói súlyosan érintették az országot. A rubel árfolyama zuhanásnak indult, az orosz kormány pedig az olaj árának ?katasztrofális? csökkenésére készül:

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy az ország szankciókkal és egy gyengülő valutával sújtott gazdaságára lehetséges, hogy az olajárak ?katasztrofális? csökkenése is vár.

Egy ilyen forgatókönyv ?teljes mértékben lehetséges és ezt elismerjük,? nyilatkozta Putyin az orosz állami hírügynökségnek, mielőtt a G20-ak találkozójára indult, áll a Kreml által küldött szövegben. Oroszország 400 milliárd dollárt meghaladó tartalékai elegendőek arra, hogy az ország kiálljon egy ilyen vihart, mondta Putyin.

A nyersolaj árak csaknem 30 százalékkal csökkentek idén, súlyos csapást mérve ezzel a világ legnagyobb energia exportőrére.

Több hír is megjelent arról, hogy Vlagyimir Putyin egyre több aranyat halmoz fel egy igazi globális gazdasági háborúra való felkészülésként.

A terjedő globális káosz ellenére az Egyesült Államokban viszonylag nyugalmas a helyzet, legalábbis egyelőre. A tőzsde újabb és újabb csúcsokat dönt és az egész ország a karácsonyi vásárlási lázra készül.

Emellett sajnos még soha nem volt ennyi hajléktalan gyerek az utcákon. Az amerikai Országos Családi Hajléktalan Központ nemrég kiadott jelentése szerint a hajléktalan gyerekek száma az Egyesült Államokban elérte a 2,5 milliót.

homelesschildren

Ez azt jelenti, hogy minden harmincadik amerikai gyerek hajléktalan. A Washington Post a következőket írta:

A hajléktalan gyerekek száma az Egyesült Államokban soha nem látott magasságba emelkedett az elmúlt években. Az átfogó, minden államra kiterjedő jelentés szerint minden harmincadik gyerek hajléktalan. A jelentés szerint ennek legfőbb okai az egyre növekvő szegénység, a megfizethető lakások hiánya és a családon belüli erőszak.

A jelentés elkészítésében segítséget nyújtottak az Oktatási Minisztérium adati, amelyek szerint 1,3 millió iskoláskorú gyerek hajléktalan. Ehhez hozzáadva az iskolásnál fiatalabb korosztályt jön ki a 2,5 milliós szám.

A probléma Kaliforniában a legsúlyosabb, ahol az amerikai lakosság minden nyolcadik tagját érinti, és az összes hajléktalan gyerek egyötöde, szám szerint 527.000 otthontalan gyerek él itt.

Ezért olyan fontos kérdés a középosztály, pontosabban a középosztály tönkretételét célzó törekvés. Egy egészséges gazdaság sok embernek jelentene jobb megélhetést, ehelyett azonban az amerikaiak nagy része csökkenő életszínvonalat tapasztal.

Ráadásul a következő gazdasági válság első hullámai még el se érték Amerika partjait.

Sajnos egyre több okos ember szerint ez már a jövő évben várható.

Reménykedhetünk benne, hogy nem lesz igazuk, de sajnos nagyobb az esély arra, hogy jóslataik helytállóak lesznek.

Előző posztKövetkező poszt

14 hozzászólás

  1. Hasonlítsuk a fenti cikkben említett országok adatait Magyarország adataihoz, és mindjárt csodálkozni fogunk, hogy milyen jó nálunk, csak mi nem tudjuk.
    A sok elégedetlen tüntető pedig – vagy csak szóban panaszkodó – nem ezen a világon él, az biztos, és lehetetlenek az elvárásaik. Talán ők is tudják, csak az ellenzék támogatói…

  2. Most, hogy közelednek a közkedvelt ünnepek egy felmérést szeretnék javasolni/kérni, amelyből kiderülne, hogy milyen számban ünneplik és miért a keresztények ezeket az ünnepeket.
    Ebben kérnék egy kis segítséget tőletek, állítsunk össze együtt néhány fontos felmérési kérdést.

    Pontosabban a Mikulás és a Karácsony ünnepékre gondolok
    Még ezt megelőzően mondjuk Thea készíthetne 1 vagy 2 posztot ezekkel az ünnepekkel kapcsolatban, hogy mióta ünneplik azokat? Honnan erednek? Biblikusak e vagy sem? Meg ilyesmik.

    Engemet nagyon érdekel az igazság. És benneteket?

    Szóval várom a felméréshez felhasználandó kérdéseket, véleményeket 🙂

    1. Ez egy jó 5let!
      Nem is gondoltam volna, hogy eljutunk idáig Adrian! 🙂
      S még mondja vki, hogy nincsenek csodák!
      Szóval, egy LIKE tölem az 5letért!

      A kíváncsiságom pedig egyre növexik!

    2. Azért még annyira ne kell örülni, mert egyáltalán nem biztos, hogy lesz belőle valami. Tudjátok sátán nem szereti az igazságot.
      Önmagában az emberi, a keresztény szeretet az igazság nélkül SEMMIT SEM ÉR! És ezt jó lenne folyton szem előtt tartani.

      1. Szia Adrián!
        Bár tavaly már kifejtettem erről a véleményem, lehet, hogy idén szánok a témának néhány sort. Bár ez lehet, hogy ez nem egészen olyan formában történik majd, ahogy szeretnéd.
        Hogy a szeretet igazság nélkül nem ér semmit? Nem a tudásra gondoltál? Ugyanis a szeretet maga az igazság, hiszen az Ige az igazság, az Ige pedig Jézus, aki a szeretet.

        “Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.” I. Kor. 8:1

        “Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.” Róma 13:8

  3. Lassan halad ez az “összeomlás dolog”, de tény hogy halad.
    Vagy inkább csak lassúnak tűnik hosszan húzódó, nyomasztó jellege miatt?
    Nem is annyira összeomlás, mint inkább egy lassú sorvadás-rothadás ez a folyamat.
    Mindenesetre halad.

    1. Valóban úgy tűnik lassan halad minden. Isten soha nem az órát nézi. Mindennek oka van és tőlünk is függnek az események. Valóban már idén mindenképp a pénznek el kellett volna értéktelenedni és a háborúnak kitörni. Nagyon sokan imádkoznak azért, hogy Irán ne háborúzzon ne támadja meg Izraelt már vagy két éve. Az USA pedig igen dolgozott ezen. Így lassabb minden, de lelkek menekülnek meg. Ahogy élünk a pecsétek is attól nyílnak ki. Amíg a jó ellensúlyozza a rosszat nem szakad át a gát, de ha átszakad összedől minden.

      1. Jó gondolatok, Palas, de mindemellett vannak közöttük helytelenek is valamennyire.
        Bár részt veszünk az események alakulásában, hiszen e világban élünk, de a pecsétek feltöretése, a kinyilatkoztatás lefolyása, a kegyelem nem tőlünk és nem cselekedeteinktől függ, csakis Isten tervétől és akaratától.

  4. A BIBLIA már írt róla 2000-ezer éve a Dániel Próféta Könyvében. a 12.4-7-ig ami már most kezd aktuális lenni.Én így látom.

  5. KŐZEL A VÉG GAZDASÁGILAG,POLITIKAILAG ÉS ERKÖLCSILEG IS.EGY ISTEN NÉLKÜLI VILÁG MOST TAPASZTALJA MEG A BŰNBE ESÉS HATÁSÁT.UTÁNA VAGY KÖZBEN KIEMELKEDIK A HAMIS PRÓFÉTA AKI KÉSZITI AZ ANTIKRISZTUS ÚTJÁT .ÚGY MINT KERESZTELŐ JÁNOS JÉZUSNAK.
    MOST JÖN ÍGAZÁN A NAGY MEGCSALATÁS ÍDŐSZAKA. Most kell ígazán résen lenni!!!Van egy könyv:DAVID WILKERSONTÓL CIME:Látomás és Azon túl érdemes elovasni.

      1. Az Európai Unió az antikrisztus háttétbázisát adja majd. Természetesen XVI. Benedek ebbe a képbe nem illik. A Vatikánba érkezett egy jegyzék 2013. febr. 4-én. Bertone bíboros kapta kézhez. Abban állt, hogy Benedeket bíróság elé állítják emberiség elleni bűnökért. Az elfogató parancsot febr. 15-én kézbesítették volna.
        Bertone bíboros kérte azonnali lemondásra Benedeket. Így ez nem igazi lemondás és még lesznek feladatai Benedeknek. A történelem során egy pápa volt, aki lemondott, de ő is fogságban volt. Benedek házi őrizetben van.
        A Máltai Szeretet Szolgálatnak volt egy ünnepélyes összejövetele a Vatikánban 2013. febr. 9-én. Kozma atya sehogy sem értette, miért nem engedik Benedek közelébe. Szombat este aztán mégis néhány pillanatra találkoztak. Összeborultak és Benedek sírt egyfolytában, de nem lehetett még tudni miért. Amikor elbúcsúztak annyit üzent Kozma atyával, hogy a magyarok őrizzék Szent István örökségét. Pontosan ismeri Magyarország küldetését.. A gonosznak egy gondja van igazán már Magyarország. Nem hajlandó beállni a sorba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend