Járványok

Az Ebola maradandó veszéllyé vált, januárra akár 1,4 millió beteggel

Ebola-storyA WHO legújabb előrejelzése szerint januárra akár az 1,4 milliót is elérheti az ebolás betegek száma Nyugat-Afrikában és a betegség országos járvánnyá nőheti ki magát. Ezzel az Egészségügyi ?Világszervezet megerősítette az amerikai járványügyi hivatal által előrevetített számokat. Jelenleg a fertőzöttek száma 20 naponta megduplázódik a két leginkább érintett országban, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azt is közölte, hogy a megfékezést célzó azonnali és ?drasztikus? intézkedések hiányában már a jövő hónap végére 21 ezerre nőhet az esetek száma.

?Visszafogottak voltunk, így előrejelzésünket csak november 2-áig terjesztettük ki. Ha január 2-áig tekintünk volna előre, akkor már százezres nagyságrendről beszélnénk,? nyilatkozta Christopher Dye, a WHO stratégiai vezetője, a jelentés társszerzője.

A szakember attól tart, hogy a vírus ?az emberi populáció maradandó jellemzőjévé válhat? és a járvány akár ?évekig is eltarthat?.

A szervezet azt is megállapította, hogy a halálozási arány a korábban gondolt 55 százalék helyett közelebb van a 70 százalékhoz.

A WHO elismerte továbbá, hogy a halálesetek pontos számát soha nem fogjuk megtudni, mivel Monrovia szegénynegyedeiben a halottakat időként egyszerűen a folyóba dobják. Nem csoda, hogy a betegség ilyen gyorsan terjed. Hogyan gondolják, hogy ilyen számok mellett lehetséges lesz a betegség megfékezése?

?A fertőzöttek számának exponenciális növekedése miatt igen valószínű, hogy az Ebola befészkeli magát Nyugat-Afrikába,? mondta Robert Murphy, a Northwestern Egyetem orvos professzora.

Amennyiben többszázezer betegről beszélünk, akkor ez ?már több országot fog érinteni és nemcsak Nyugat-Afrikában,? mondta a professzor. ?Olyan nagy a mozgás, hogy bárhová átterjedhet.?

A legtöbb elemző és szakember szerint már csak idő kérdése, hogy a betegség máshol is felbukkanjon és a nyugati országokban, az Egyesült Államokkal az élen, katonai intézkedések várhatók. Sierra Leonéban a hadsereg például házról házra jár, hogy összegyűjtsék az esetleges fertőzötteket vagy hasonló tüneteket mutató lakosokat. Libériában is hasonló intézkedéseket terveznek, ahol a WHO úgynevezett ?Közösségi Gondozóközpontok? felállítására készül:

A libériai kormány, a WHO és nonprofit partnereik egy ambiciózus, ám igen vitatott program elindításán dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy a fertőzötteket eltávolítsák otthonaikból, hogy alkalmi központokban alapvető ellátásban részesítsék őket, nyilatkozták illetékesek hétfőn.

A néhány héten belül induló kezdeményezés csupán köztes lépésnek számít, célja pedig, hogy a betegek minél kevesebb családtagot és más embert fertőzzenek meg. A központokban csupán ételt és fájdalomcsillapítót kapnának, az országban ugyanis sok kórház és egyéb egészségügyi központ bezárt.

A kezdeményezés egyúttal annak elismerése, hogy akár hetek vagy hónapok is eltelhetnek, mire az Egyesült Államok által ígért kezelőközpontok felállítása és üzembe helyezése megtörténik.

Ilyen helyzetben a kormányok számára nem marad más, mint a szükségállapot bevezetése, a beteggyanús emberek összegyűjtése, karantén központok felállítása és hasonló stratégiák életbe léptetése.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet, amelyik a kezdetektől fogva jelen volt az Ebolával sújtott területeken és segített az első kezelőközpontok felállításában, azt mondja a WHO terve bukásra van ítélve:

A járvány elleni harcban élenjáró Orvosok Határok Nélkül kétkedve fogadta az új kezdeményezés hírét és úgy döntött, nem vesz részt a programban. Brice de la Vigne, a szervezet misszióvezetője, arra figyelmeztetett, hogy a tervezett közösségi gondozóközpontok csak rontani fognak a helyzeten.

?Nem fog működni,? mondta. ?Egy járvány kellős közepén komoly felelősség a betegek mozgatása, amihez hihetetlen logisztikai kapacitás szükséges,? és ezzel az érintett országok nem rendelkeznek.

A hatékonyság érdekében szigorú fertőzés-megelőzési szabályokat kell bevezetni a központokban, megfelelő felszerelésre, képzett munkaerőre, állandó felügyeletre, a betegség diagnosztizálásának képességére és megfelelő temetkezési eljárásra van szükség. Ezek hiányában a gondozóközpontok könnyen fertőzőközpontokká válhatnak, mondta.

A jelenlegi létesítmények pedig már annyira túlterheltek, hogy képtelenek a betegek befogadására.

Monroviában a héten kezdte fogadni a betegeket az új Ebola-klinika, de máris olyan túlterhelt, hogy falain kívül is magára hagyott testek hevernek. A mentők, némelyik hét órás úttal a háta mögött, nem tudják átadni a betegeket. Kórházi segítség nélkül a betegek nem juthatnak be az épületbe és az intézménytől méterekre, az utcán esnek össze. (forrás)

Amennyiben már most ilyen súlyos a helyzet, mi lesz, ha a WHO előrejelzése valóra válik? A Samaritan?s Purse segélyszervezet elismerte, hogy már késő. ?Senki sem fog 100.000 új ágyat létesíteni.?

Önmagában az a tény, hogy a fejlett országok felkészültebb és jobban felszerelt egészségügyi rendszerrel rendelkeznek, nem jelenti azt, hogy mindenképpen képesek lesznek megbirkózni egy ilyen komoly járvánnyal. Számos szakértő figyelmeztet, hogy a nyugat egyáltalán nincs felkészülve ilyesmire.

Néhány további említésre méltó körülmény az Ebola vírussal kapcsolatban:

– Valamilyen ?csoda? folytán a szokásos, több éves fejlesztési folyamat helyett, máris megindultak a GlaxoSmithKline által kifejlesztett Ebola oltás klinikai tesztjei. (forrás)

– Az Ebola Bundibugyo  vírusra bejegyzett szabadalom egyik tulajdonosa az Egyesült Államok kormánya. (forrás)

– Több jel is arra mutat, hogy az Ebola esetenként levegő útján is terjedhet. (forrás)

Ezen a ponton nem tudhatjuk, hogy a járvány miként alakul, de akár hogyan is lesz, azon túl, hogy tájékozódunk az aktuális helyzetről, nem szabad, hogy félelemmel fogadjuk az ilyen híreket. Jézus 2000 éve figyelmeztetett, hogy az utolsó időkben ?lesznek járványok? (Máté 24:7) és, hogy ez csupán ?a sok nyomorúság kezdete?. Ugyanakkor azt is mondta, hogy ezekről azért beszélt nekünk, hogy békességünk legyen Őbenne. (János 16:33)

?Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen,az ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől.Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal,sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el.? Zsoltárok 91:1-7

A cikkhez használt források:
telegraph.co.uk
shtfplan.com
theeconomiccollapse.com

Előző posztKövetkező poszt

21 hozzászólás

    1. “baki”? LOL
      Már az egyik első Eboláról szóló cikkben is írtuk, hogy évek óta folynak ezek a kísérletek, és a módosított vírusra a szabadalom többek között az amerikai állam és a CDC nevére van bejegyezve. (http://idokjelei.hu/2014/08/biologiai-fegyverekre-specializalodott-kutatok-az-ebolaval-sujtott-teruleteken-es-egyeb-furcsasagok/)
      Szerintem pontosan úgy halad ez a “járvány” ahogy kell és rájöttem, hogy az Ebola tökéletes a céljaikra…

      1. Lehet nem , de nem lehet sajnos bizonyítani .
        Mivel ez már büntető bíróságra tartózó vád , ha igaz
        megvan az új Mengele doktorunk .
        Egyébként én úgy gondolom egy járvány fegyvernél nem feltétlenül a legjobb
        ami túlságosan hatásos , hanem ami közepesen , mert erről nem lehet eldönteni ,
        hogy szándékos volt-e a bevetése . És egy lényeges szempont .
        Itt a terror vagy a félelem keltés , nagyon fontos motívum .

        1. Éppen erre gondolok, amikor “tökéletes” eszközről beszélek. Az Ebola nehezen terjed, tehát viszonylag könnyű korlátozni, viszont magas a halálozási aránya és a betegség tünetei, nemcsak a magas halálozási ráta, félelmet keltenek, tehát kitűnő eszköz arra, hogy amikor meglesz az oltóanyag, és ahogy láthatjuk meglesz, mégpedig gyorsan, sokakat rávegyenek, hogy beoltassák magukat. És ez az igazi veszély.
          Ráadásul jön a tél és az influenza szezon, ami besegíthet majd a hisztériába, hiszen a kezdeti stádiumban nem könnyű megkülönböztetni a két betegséget.

  1. http://www.origo.hu/nagyvilag/20141002-hazugsaggal-gyanusitjak-az-ebolasan-az-usa-ba-utazo-ferfit.htm

    Ez a betegségnek , még egy mutálodáson át kell mennie , hogy súlyossá
    váljon egyenlőre a karantén szabályok , be nem tartása okozza a gondot
    így újabb és újabb góc pontok alakulnak ki . Ez pedig kezelhetetlenné
    teheti ezt a még nem jelentős járványt .
    Bár a karantén drága kockázat csökkentő a kockázat .
    Ha a mutáció megtörténik , könnyen komoly karantén szabályokat kell bevezetni , hogy a járvány
    ellenőrzés alatt lehessen tartani az pedig a kereskedelem befagyásával is járhat .

  2. Ma már a második Ebola-gyanús beteget vizsgálják Dallas-ban. Az elsőként diagnosztizált férfi-től kaphatta meg, amennyiben tényleg Ebolája van. Mindenki számára, aki kapcsolatba került vele, a mentősöket is beleértve, 21 napos karantént rendeltek el.
    http://www.usatoday.com/story/news/nation/2014/10/01/texas-ebola-patient/16525649/
    Tegnap az Index is írt az első esetről: http://index.hu/kulfold/2014/09/30/megjelent_az_ebola_az_usa-ban/

    1. Láttam egy 2 órás dokumentum filmet, de már több ilyen is van, amelyben orvosok, virológusok nyilatkoznak arról miszerint nincs olyan, hogy fertőző HIV vírus, amiből aztán a halálos AIDS betegség alakul ki. Elhihetitek nekem, két óra alatt, azok az orvosok igen meggyőzőek tudtak lenni. Röviden csak annyit, hogy amit mi ma erről betegségről tud a világ nem más mint nagy dobra vert “orvostudománynak” csúfolt hazugság. Milyen ismerős…..
      Akit érdekel a téma nézze meg,mert nagyon jó. https://www.youtube.com/watch?v=JTxvmKHYajQ

      Talán érdemes egy kicsit az EBOLA után is ebből a szemszögből nyomozni.
      Egy kis előzetes ezzel kapcsolatban:https://www.youtube.com/watch?v=OIanqdFYJAM

      1. Igen, sajnos tudjuk, hogy amennyiben a természet nem szállítja a járványt, az illetékesek besegítenek… 🙁
        Ettől függetlenül ezek a hírek, mármint, hogy most már az USA-ban is megjelent az első eset, azt jelzi, hogy esetleg komolyabb tervük van az Ebolával.

        1. Szerintem ez még csak a marketing része. Ha élesbe menne a dolog, akkor szerintem a pestist dobnák be. Ha minden igaz, akkor annak még mindig nincs ellenszere…. ( a köznépnek?!) Ráadásul kontinensek vannak, ahol az emberek ősei még nem találkoztak vele a történelem folyamán…

        2. A pestisnek van ellenszere, mivel baktérium okozza, antibiotikummal jól gyógyítható.

        3. Köszönöm az infót, Zina!
          Bár, ahogyan olvasom, csak azoknak van jó esélye az életben maradásra, akiket kezelnek is.
          “Kezelés nélkül a bubópestis kb. 50%-ban a tüdőpestis közel 100%-ban halálos betegség. A megfelelő kezelés a halálozási arányt 5%-ra szoríthatja le.”
          Ezzel azért jó sok helyen, országban próbálkozhatnak még azért. ( Persze reméljük, hogy nem fognak!)

        4. Kedves Thea
          Arra szerinted nem gondolnak ezek a csekély értelmű “illetékes besegítők”, mi lesz akkor,ha pl. a titkos védő-oltás készletükkel valami gond adódik stb.,hogy akkor netán ők is ráfázhatnak?
          Szerinted azt hiszik,hogy ők érinthetetlenek?A halál nem válogat.

        5. Kedves Legkisebb Atyafi!
          Nem tudom mire gondolnak. Őszintén, nehezen tudom elképzelni mi járhat a fejükben. Az arrogancia sokszor elvakít.
          A hozzászólásodon elmélkedve most az jutott eszembe, hogy ilyen szempontból az Ebola éppen nem is olyan rossz biológiai fegyver, mert viszonylag kontrollálható a fertőzés… Összességében pedig a jelen járvány esetében azt gondolom, amit a mai cikkben írtam: félelemkeltés => nagyobb kontroll, az emberek az oltásoktól várják a megmentést, stb.
          Biztos csak abban vagyok, amit a Biblia ír: “mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek” (Lk. 21:11) Azt nem árulja, hogy ezek honnan jönnek.

        6. Kedves Thea
          Én is egyrészt arra gondoltam,amit te most megerősítettél bennem velük kapcsolatban,az arrogancia elvakít,nem mérik fel,milyen palackból húzzák ki a dugót.
          Másrészt már most is hallani,lehet,hogy nem csak testnedvekkel, hanem levegőben is terjedhet az Ebola.
          Akkor meg mit csinálnak az okosok,ha a most ellenőrizhetőnek látszó Ebola-vírus elszabadulva mutálódik,és aratni kezd?

    2. Arra gondoltam,ha az Ebola-vírus egy mondjuk fél éves Észak-Amerikai kalandozás után mutálódik.és rezisztensé válik a ma ismert összes lehetséges oltóanyagra,akkor mégis csak lefagy a mosoly némelyek arcáról.

Hozzászólás a(z) t33 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend