Forrás: Daily Mail
Az IBM olyan számítógép chipet fejlesztett ki, ami a cég elmondása szerint az emberi agyhoz hasonlóan működik és óriási előrelépést jelent a mesterséges intelligencia megvalósításának irányába. A TrueNorth nevű chipet a világ legelső idegszinaptikus számítógép chipjeként harangozták be, mivel magától rá tudd jönni bizonyos dolgokra.
Emellett, a chip egymillió ?neuronnal? rendelkezik, lehetővé téve, hogy egy szuperszámítógép teljesítményét egyetlen postai bélyeg méretű lapra sűrítsék.
A szakértők szerint a fejlesztés felér a 80-as években bemutatott szuperszámítógépek jelentőségével. Horst Simon, a Lawrence Berkeley National Laboratórium helyettes vezetője a New York Times-nak nyilatkozva elmondta, hogy ?rendkívül jelentőségteljes lépésről van szó a kicsi méret és az alacsony fogyasztás szempontjából.?
A modern processzorok hozzávetőleg 1,4 milliárd darab tranzisztorral rendelkeznek és akár 140 watt energiát is fogyaszthatnak, míg az új IBM chipben 5,4 milliárd tranzisztor található, az áramfogyasztása azonban csupán 70 milliwatt. Ez azt jelenti, hogy a chip rendkívül hatékony.
A TrueNorth az agyhoz hasonlóan, szorosan összekapcsolt ?neuronokat? használ, soha nem látott, proaktív szintre emelve a számítógép működését. Az egymillió ?neuron? mellett 256 millió programozható szinapszis is került a chipbe, ami szintén rekordnak számít az IBM-nél.
Az emberi agyban 100 billió neuron és akár 150 trillió szinapszis található, azonban Dharmendra Modha, az IBM egyik vezetője a CNET-nek nyilatkozva elmondta, hogy a chip ettől még számos komoly feladatra képes.
Például emberi segítség vagy felügyelet nélkül képes figyelmeztetést kiadni egy olajszivárgás vagy cunami esetén.
Ruchard Doherty, az Envisioneering Group nevű technológiai kutató cég igazgatója szerint az új IBM chip ?nagyon jelentős dolog?.
Szemléltetésként elmondta, hogy egy oszlop felé haladó robotnak ma még nagyon komoly számítógépes kapacitásra lenne szüksége ahhoz, hogy elkerülje az ütközést, míg a TrueNorth chippel egy emberhez hasonlóan, önállóan, külső utasítás vagy segítség nélkül is kikerülné.
A számítógépek lassan közelednek ahhoz a ponthoz, amikor több szempontból is ?okosabbnak? tekinthetők az embernél. Az idei év elején fordult elő első alkalommal, hogy egy számítógépprogram átment a Turing teszten, ami igazi mérföldkőnek számít a mesterséges intelligencia terén.
A Terminátorhoz hasonló filmek pedig az ilyen fejlesztésekkel kapcsolatos emberi félelmekre játszanak rá. A mára klasszikussá vált sci-fiben egy számítógépes rendszer öntudatra ébred és atomcsapást indít, hogy elpusztítsa az emberiséget, egy kiterjedt háborút indítva az emberek és a gépek között.
Érdekes módon az IBM kognitív számítógépes programját SyNapse-nak hívják, aminek hangzása nagyon hasonlít a Terminátor Skynet-jéhez.
Kapcsolódó videók:
Az Arkhón invázió és a nefilim visszatérése
Sight – Látás
A temaban erdeklodoknek javaslom a Robocop c. 2014-es mozifilm elejenek megtekinteset.
Igazabol az egesz egy tokeletes prediction movie.
Jól megvolt csinálva ez a film, csak engem nem hozott lázba! 🙂
Ja, és azért nem hozott lázba mert ezt a borzasztó jövőképet vetítette le elém! 🙁
A Transcendence c. film is hasonlo temat feszeget.
http://hungarian.imdb.com/title/tt2209764/
HER (2013) https://www.youtube.com/watch?v=WzV6mXIOVl4
Többek ezek a filmek holmi téma feszegetésnél. Én ezt inkább a filmeken–és az általuk kiváltott érzelmeken– keresztül közvetített propagandának tekintem. Szoktatás a “jobb”, a “még jobb” meg a……lásuk csak,……”tökéletes”-re?
Egyetertek, Adrian.
Csak en nem akartam ennyire egyertelmuen fogalmazni. Kelljen egy kicsit gondolkodni is, forgatni az embernek a temat magaban…
Kedves Zoli!
írod:
“ZOLI AUGUSZTUS 25, 2014 11:11:16 DE.
Kedves Ida,
Úgy látom nem sikerült megfogalmaznom világosan, neki ugrok még egyszer:”
Én is, mert azt látom, hogy valószínűleg hosszú, amit írok, és nem tudod követni, vagy nem fogalmazok eléggé világosan!
Ha a Biblia azt írja, hogy a 4. birodalom lesz az utolsó, és annak 7 királya lesz, illetve a 8. lesz az utolsó királya, annak a birodalomnak, akkor az a birodalom ( a 4. ) még létezik ….! ( Mivel az AK, a 8. király még nem lépett fel….! Aki, annak a 4. birodalomnak az utolsó királya lesz…!)
(Amikor Kr. u. 96 körül János leírta a Jelenések könyvét, akkor már a 4. birodalom 5 királya halott volt! ( Ezt írta, már akko!) A 6. uralkodott…! A 7. csak rövid ideig ült a trónon…., azután jön a 8. , aki maga lesz az AK, a Bűn embere…!)
Nem lehet az , hogy mielőtt az AK fellép, a birodalma már előtte 7 királyt elfogyasszon, ha az a birodalom az idők végén, éppen az AK által jön csak létre…! És csak 42 hónapot kapott Ő is az uralkodásra…!
Üdv
Kedves Ida,
Kr. Után 96-tól még nagyon sok római császár uralkodott:
http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1rok_list%C3%A1ja_id%C5%91rendben#Id.C5.91vonal
A jelenések 17-ben, amikor az angyal Jánosnak magyaráz, azt nem kell feltétlen az első századra érteni, főleg, hogy nem jön ki a császárokkal való számolgatás (lásd link fent).
Sokkal logikusabb, ha a látomás magyarázatát arra az időpontra tesszük, mint amikor az bekövetkezik. Jelen esetben valamikor a hét év környékére. A hét király pedig az oroszlán, a medve, és a négy párducfej, valamint a fenevad. Ezeknek nem kell mindnek egymás után uralkodni. Uralkodhat az első öt párhuzamosan is. A nyolcadik pedig ugyanaz, mint a hetedik: Volt és nincsen, de fel fog jönni az alvilágból.
Üdv
Z
Kedves Zoli!
Tudom, hogy volt még jó pár római császár 96 után is! De, 96-ban írta János:… király is van 7! 5 ELESETT (volt, élt, meghalt!), 1 van ( JELENIDŐBEN! Vagyis 96-ban éppen uralkodott! Ez tehát a kezdőpont, a nullpont, ahonnét ezeket a próféciákat nézzük. A jelenidő! 1 lesz, és a 8. megint csak lesz, aki maga a fenevad AK. ( Aki csak az idők végén lép fel)
(A próféciák ( isteni jövendölések) csak azokat az eseményeket tartalmazzák, amelyek megemlítésre fontosak Isten számára!
Az idők végén nem 4 birodalom támad ( és 7 király) , hanem 10 király, akik a királyságukat, és hatalmukat a Fenevadnak adják, és akik maguk is hatalmat kapnak vele 1 órára! Vagyis ők is csak rövid ideig uralkodnak majd! ( lehet az Adrian által is feltett linkben látottak szerint is!)
Továbbá tudom, hogy olvassuk az Igét ( a protestáns Bibliát) , és úgy értelmezzük, hogy az AK majd háborúkat vív, de a Jel könyve meg azt mondja, hogy a föld minden lakosa imádni fogja Őt ( mármint ugye tudjuk, hogy kik) , és az armageddoni csatánál is mind együtt lesz ( szövetségben)….! Továbbá sokáig én is úgy gondoltam, hogy az utolsó 7 év az AK-é lesz, és Ő fogja a mindennapi áldozatot eltörölni a hét felén, de azután több fordításban elolvasva a hivatkozott igeverseket ( miután egy testvérnő felhívta rá a figyelmemet) , már látom, hogy az a Messiásra vonatkozik! ( És ajánlom még a Makkabeusok könyvének az elolvasását is, mert az egy csomó prófécia megértésében segítséget nyújt, noha a protestáns Bibliában nem szerepel !)
Én mondtam már, a magam részéről úgy tartom, látom az igealapján, hogy a római császárságból kinőtt az anti-krisztusi birodalom( mint annak a folytatója, a kis szarv), amely a róm kat egyház világi hatalma. ( A császári trónt, most a pápa foglalja el) És ez a ( még mindig római)birodalom fog most az idők végén új erőre kapni, és a dánieli fenevaddá fejlődni, válni. ( Eddig is olyan volt, csak ahhoz viszonyítva “gyerekbe”! Eddig is üldözte, pusztította a szenteket, és akik nem imádták….., mert adatott néki hatalom, stb….! )
Persze a “keresztény vallási” része ennek a birodalomnak a “Nagy Parázna”, majd a most alakuló babiloni egyház (egybesöpörve minden vallás) központja, vezére is lesz .
A gyülekezeti , keresztény része benne, a Tiathirai gyülekezet.
Ez itt fent az én mostani látásom. Nem “régig”, én láttam úgy, hogy az a nagy fenevad birodalom, csak a vég idején fog “megszületni”, de már így látom. És minél többet olvasom az erre vonatkozó próféciákat, részeket egyre inkább így látom.
Itt egy olyan előadás, amiből érdemes néhány dolgot “kimazsolázni”, és megvizsgálni az Ige fényében…!
https://www.youtube.com/watch?v=S5wQ9q1bLxA
üdv
Kedves Ida,
Ne vedd magadra, mert tudom nem te találtad ki, de az a helyzet, hogy többek között az eféle magyarázatok miatt érzem önkényesnek ezt az egészet. Az 5 elesett (ami 10 volt), egy uralkodik (persze, hogy uralkodik, mert valaki biztos uralkodik), egy még nem jött el (közben több tucat hátra volt még). Biztosan különbözünk, de ez nekem nem fér bele.
Megpróbálom elmondani, miért támad az idők végén 4 birodalom:
1. Dániel 7,7
Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.
Az ?előző? kifejezés az eredeti szövegben nem az időbeli elhelyezésére vonatkozik, hanem térbeli elhelyezkedésre. Ebből következik, hogy valahol mellettük ott kell legyen a másik 3 vadállat.
2. Dániel 7,12 A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket.
Ez az esemény ugye Jézus visszajövetelekor történik. Ez csak úgy magyarázható, hogy 4 birodalom (vadállat) van Jézus visszajövetelekor, amiből a 4.et Isten elpusztítja, a másik hármat nem.
3. A Jelenések 13,2 Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné?
Itt egy kompozit (több részből álló) fenevadat ír le, ami úgy jött létre, hogy a 4.fenevad meghódította a másik 3at (oroszlán, medve, leopárd), azonban nem olvadt be véglegesen a másik 3, mivel azokat életben hagyták, tehát megmaradt egy ideig az 1000 éves birodalomban.
Lesz tíz király is, ami csak a 4. Vadállat országában uralkodik.
Üdv /Z
Szia Zoli! En szerintem sokkal fontosabb Idanak, erre az Istent gyalazo kijelentésére odafigyelni, mint nem tul lényeges dolgokrol hosszantarto vitakat folytatni:
“Továbbá sokáig én is úgy gondoltam, hogy az utolsó 7 év az AK-é lesz, és Ő fogja a mindennapi áldozatot eltörölni a hét felén, de azután több fordításban elolvasva a hivatkozott igeverseket ( miután egy testvérnő felhívta rá a figyelmemet) , már látom, hogy az a Messiásra vonatkozik!”
Biztosan az Ur Jézus fog beülni a 3. jeruzsalemi templomba isten gyanant mutogatva magat… – Ida szerint igen. Es emellett a hazugsag mellett siman elmegy itt mindenki…Thea is a többiekkel együtt, akik tegnap ota itt kommenteltek.
(Egyébként Idaval ellentétben te latod jol a kérdést)
Kedves Zoli!
írod:
“Kedves Ida,
Ne vedd magadra, mert tudom nem te találtad ki, de az a helyzet, hogy többek között az eféle magyarázatok miatt érzem önkényesnek ezt az egészet. …”
Drága Zoli! “Magamra veszem”, mert “én találtam ki” (remélem nem saját kútfőből) ! Én így látom most, és nem bántottál meg azzal, ha a magad magyarázatát részesíted előnyben! Amíg az ige alapján nem jutsz “más látásra” , addig ne is tégy mást. Mint mondtam nemrég még én is másképpen láttam egy kicsit, de azóta újra és újra elolvastam a vonatkozó igerészeket, meghallgattam más magyarázatot ,és olvastam régi próféciákat is, amelyből 1-2 adalékot kaptam, ami hasznosítható volt a kép egészéhez, ami hiányzó darab volt még a képből. Valamint néhány dolgot “bevillantott” a Szent Lélek, és az igével összevetve , az alapján bennem ez a kép alakult ki!
Azt is megértem, hogy önkényesnek látod ezeket a magyarázatokat, én is a te , ill mások magyarázatait ! Mert számomra meg ez az egyértelmű ! Most…! (Az is “egyértelműnek” tűnt, amikor kicsit másképpen láttam, de ahogyan akkor, most is nyitott vagyok a Szent Lélek felé, ha valamilyen más magyarázatra, igei áment mond! Most úgy gondolom, hogy még van néhány darab, amit nem sokára láthatok majd, és akkor perfekt lesz…! 🙂 )
De, szerintem éppen azért beszélgetünk róla.
írod:
Megpróbálom elmondani, miért támad az idők végén 4 birodalom:
1. Dániel 7,7
Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.
Az ?előző? kifejezés az eredeti szövegben nem az időbeli elhelyezésére vonatkozik, hanem térbeli elhelyezkedésre. Ebből következik, hogy valahol mellettük ott kell legyen a másik 3 vadállat.
( Térben se lenne nagy gond, hiszen Irak, Irán , Görögország most is “életben” vannak. De elolvasva, az ige azt mondja, hogy a medve a másik ellen állíttatott fel: Dán 7,5 És íme egy másik állat, a második, hasonlított a medvéhez, az első ellen állíttatott fel, és három oldalborda volt a szájában a fogai között; és így mondták neki: Kelj fel, egyél sok húst!
Dán 7,7 Ezután láttam éjjeli látomásokban, és íme egy negyedik állat, rettenetes és iszonyú, és rendkívül erős, és nagy vasfogai voltak, falt és zúzott, és a maradékot összetaposta lábaival. És ez különbözött mindazoktól az állatoktól, melyek ELŐTTE voltak, és tíz szarva volt neki. Tíz szarv, ahogyan a fenevadnak…! ….a római birodalomnak…)
2. Dániel 7,12 A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. (Ahogy mondtam fent…!)
írod:
“Ez az esemény ugye Jézus visszajövetelekor történik. Ez csak úgy magyarázható, hogy 4 birodalom (vadállat) van Jézus visszajövetelekor, amiből a 4.et Isten elpusztítja, a másik hármat nem.”
A 4. birodalom elpusztítása , az igen! Az akkor történik! De hát én ezzel nem is vitatkozom ( soha nem is vitatkoztam) , hogy a 4. állat az az AK birodalma. És hogy ez a birodalom a Sátán ereje által jött létre, már anno is…! Csak én azt mondom, hogy ez a birodalom a római birodalom, ami azóta is megvan. Csak az utolsó napokban teljes nagyságára nő! Hiszen láthatjuk, hogy ennek az állatnak a tíz szarvából nő ki a kicsinyke szarv, ami azután hatalmassá növi ki magát! ( Pár hónappal ezelőttig, én is azt gondoltam, hogy ez a kicsi szarv ( csak) AK, aki majd a 3 és fél évig uralkodik! Azután, most azt gondolom, hogy valóban az anti-krisztusi hatalom, de már régóta kinőtt, és létezik, az általam már említett (szervezet, egyház ) birodalomként. Mert itt már ebben a birodalomban, tíz király “uralkodik” már ( alkirályok, “lábujjak” a római bir. ) , mikor a kis szarv kinő! És már csak a kis szarv uralkodik. Azután majd jön AK, és ő lesz a “főnök” abban 3 és fél évig, és lesz 10 király, akik a királyságukat neki fogják adni.
(Mondom, én úgy látom, hogy : test= “római birodalom”, a hét hegyre épült várossal
lélek= nagy parázna
szellem= Nagy Babilon
Dán 7,11 Akkor láttam, hogy a nagyhangú beszédek miatt, amelyeket az a szarv beszélt, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen.
És így jár ugyanekkor ( elég), a Nagy Parázna, és a Nagy Babilon is! )
írod:
“3. A Jelenések 13,2 Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné?
Itt egy kompozit (több részből álló) fenevadat ír le, ami úgy jött létre, hogy a 4.fenevad meghódította a másik 3at (oroszlán, medve, leopárd), azonban nem olvadt be véglegesen a másik 3, mivel azokat életben hagyták, tehát megmaradt egy ideig az 1000 éves birodalomban.Lesz tíz király is, ami csak a 4. Vadállat országában uralkodik.”
Igen.
üdv: Ida
Szia Zoli!
Találtam egy-két másik fordítást ( MAGYAR BIBLIA TANÁCS):
Jel 17,7 Ezt mondta nekem az angyal: “Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát, és a fenevadét, amely hordozza, és amelynek hét feje és tíz szarva van.
Jel 17,8 A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, FEL FOG JÖNNI AZ ALVILÁGBÓL, de elmegy a kárhozatba. És csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a vadállat volt és nincsen, de MEGJELENIK.
Jel 17,9 Itt a helye az értelemnek, amelyben bölcsesség van! A HÉT FEJ HÉT HEGY, amelyen az asszony ül, ÉS EZ HÉT KIRÁLYT JELENT:
Jel 17,10 öt elesett, az egyik már uralkodik, a másik még nem jött el, és miután eljön, kevés ideig maradhat.
Jel 17,11 A fenevad pedig, amely volt és nincs: ő a nyolcadik, a HÉT KIRÁLY CSALÁDJÁBÓL SZÁRMAZIK származik, és elmegy a kárhozatba.
?
Jel 17,7
A látomás magyarázata. Az angyal megkérdezte: “Mit csodálkozol? Én megmagyarázom neked az asszony titkát és a hétfejű, tízszarvú vadállatét, mely hordozza. 8 A vadállat, melyet láttál, volt, de nincs többé. Fölszáll a mélységből, de vesztébe rohan.
? Jel 17,9 A vadállat láttára, mely volt és nincs többé, de ismét megjelenik, csodálkozni fognak a föld lakói, akiknek neve nem áll a világ teremtése óta az élet könyvében. Itt van szükség bölcsességgel párosult értelemre.
Jel 17,10 A hét fej hét hegyet jelent, ezeken ül az asszony. De jelenti a hét királyt is. Öt közülük lebukott, egy most uralkodik, az utolsó még nem jött el. Ha majd eljön, rövid ideig lesz csak maradása.
Jel 17,11 Maga a vadállat, mely volt, de nincs többé, lesz a nyolcadik: az előző hét közül való s vesztébe is rohan.
(Békés-Dallos)
Jel 17,7 ?Miért döbbentél meg? – szólított meg az angyal. Megmondom én neked az asszony [titkát] és a fenevad titkát, aki hordozza őt, akinek hét feje és tíz szarva van.
Jel 17,8 A fenevad, akit láttál: volt, de nincsen, ám előjönni készül a feneketlen [mélységből], azután veszedelmére megy. A földön lakók, kiknek neve nincs az élet könyvébe beírva a világ megalapítása óta, csodálkozni fognak, mikor meglátják a fenevadat, hogy az volt, de nincs, ámde meg fog érkezni.
? (Csia)
Jel 17,7 Az angyal meg is kérdezte: ?Miért csodálkozol? Elmondom neked az asszony titkát, és a hétfejű, tízszarvú Szörnyeteg titkát, amely az asszonyt a hátán hordozza.
Jel 17,8 A Szörnyeteg, amit láttál, volt, de most nincs. Fel fog jönni a feneketlen mélységből, azután pedig végső pusztulása következik. A földön élő emberek közül azok, akiknek a neve a világ teremtése óta nincs beleírva az Élet Könyvébe, csodálkoznak, amikor meglátják a Szörnyeteget. Azon csodálkoznak, hogy a Szörnyeteg volt, most nincs, de mégis megjelenik.
Jel 17,9 Itt van szükséged igazán a bölcsességre, hogy ezt megérthesd! A Szörnyeteg hét feje – azt a hét dombot jelenti, amin az asszony ül. De jelenti azt a hét királyt is,
Jel 17,10 akik közül az első öt már meghalt, az egyik most uralkodik, az utolsó pedig még nem jött el. Amikor majd eljön, csak rövid ideig maradhat.
Jel 17,11 Maga a Szörnyeteg pedig, amely volt, de most nincs, az a nyolcadik király. Ez is a hét király közé tartozik, és a pusztulás felé halad.
? (Egyszerű 2003)
Jel 17,7 Akkor az angyal azt mondta nékem: Miért csodálkozol? Én elmondom néked az asszonynak titkát és annak a vadállatnak titkát, amelyik őt hordozza, amelyiknek hét feje van és tíz szarva.
? Jel 17,8 A vadállat, amelyet láttál: volt, és most nincs, de fel fog jönni a pokolból, és akkor örök pusztulásba megy; és a földön lakozók, akiknek neve a világnak kezdete óta nincsen beírva az életnek könyvébe, csodálkozni fognak, látván a vadállatot, hogy az: volt, és most nincs, de ismét meg fog jelenni.
Jel 17,9 Itt azonban bölcs értelemre van szükség! A hét fej ugyanis hét hegyet jelent (amelyen az asszony trónol), de hét királyt is jelent.
Jel 17,10 Azok közül öt már letűnt; az egyik most itt van; az utolsó még nem jött el; de ha eljön, csak rövid ideig kell életben maradnia.
Jel 17,11 És a vadállat, amely már volt, és most nincs, ő a nyolcadik s egyik a hét közül, de pusztulásba megy.
?
(Dr. Budai Gergely)
“Biztosan az Ur Jézus fog beülni a 3. jeruzsalemi templomba isten gyanant mutogatva magat? ? Ida szerint igen.”
Hát, a 3. Templom, már a Millenniumi lesz…! 🙂
Most csak a 2.-at építik újjá….! 🙂
A masodik jeruzsalemi templomot a romaiak Krisztus utan 70-ben leromboltak, így logikus, hogy csak a harmadik lehet az, amit a zsidok megépíteni készülnek.
Az Ezékiel 40-48 temploma, ami mar a 4. lesz, csak Jézus Krisztus 1000 éves messiasi békebirodalmaban épül meg, amibe az Ur dicsosége bevonul (Ezékiek 43:3-4).
Ez pedig emlékeztetőül, mivel ezt a témat itt mar éppen elég alaposan megtargyaltuk:
http://idokjelei.hu/2013/08/a-templom-intezet-keszul-az-allando-aldozatbemutatasra/
Igy tehat vigyorgasra nem igazan van okod Ida, bunvallasra, annal inkabb.
Kedves Thea és Ida,
Válasz opció hiányában ebben a formában reflektálok számotokra.
Az Antikrisztus személyét illetően egyetértek. Viszont én magáról fenevadról beszéltem, és azt tudjuk, az Antikrisztus nem egyenlő a fenevaddal. Ezért is linkeltem azt a példát. Mert feltűnő módon három dolog ötvöződik. Nem beszélve az empátia hiányáról. Amennyiben pedig jobban figyelünk a részletekre, akkor látható, hogy minden egyéb lény letérdel előtte. A bukottak az elképesztő technológiát használják céljaik elérése érdekében, Isten és az emberiség ellenében. Ennek kapcsán gondoltam, hogy a videó egy jónak mondható prezentáció. Az is egy érdekes momentum, miszerint be volt zárva abba a dologba, bizonyára nem véletlenül. Érdekes párhuzam még az, miszerint jelen világunkba a biomechanizmust és a robottechnológiát népszerűsítik. Ehhez tegyük még hozzá a hologramok elterjedését is.
Szia Zsolt!
Nem a fenevad képére gondolsz?
A Jelenések 13-ban két fenevadról olvasunk. Az egyik az Antikrisztus, a másik a hamis próféta.
Felépítésében, működésében el tudom képzelni, hogy a fenevad képe olyan legyen, mint a videóban látott valami, csak szerintem a “kép” is inkább csábító lesz, mint félelmetes.
Kedves Zsolt!
Van 1 Fenevad, ami a Sátán(Sárkány) ereje által létre jött birodalom ( 7 feje 10 szarva, nagyokat szóló szája van)
Van 1 Fenevad, AK ( akiről, mint a Bűn emberéről beszél az Ige, aki a Sátán(Sárkány) ereje által lép elő)
Van 1 Fenevad, a “földből ” jön elő, aki rábírja a föld népét, hogy az első fenevadat, és a Sátánt(Sárkányt) imádják , aki megint csak a Sátán ereje által jön elő
Melyikre gondoltál?
Na jó, inkább megyek és élem az életem Jézussal most és holnap és ameddig kell.
És szeretnék másokat is hozzászeretni és nem különösebben érdekel sem a fenevad, sem más.
🙂 EZ A LEGJOBB amit tehetünk 🙂
Nem szeretnék akadékoskodni, de szupercsip nélkül is ismerjük az angolszászok idióta számrendszerét (és mértékegységeit). A “billion” az őnáluk milliárdot (ezer-szer-millió) jelent, a “trillion” pedig a mi billiónkkal azonos (tíz-a-tizenkettediken)
Helyesen tehát: az emberi agyban kb. 100 milliárd neuron és kb. 150 billió szinapszis van (nem tudom, hogy tényleg ennyi van-e, csak átfordítottam az angolszászt euorópaira)
Kedves papy_on_board!
Szándékosan fordítottam így számokat, abból kiindulva, hogy a cikk angol, nem amerikai. Ám lehet, hogy a Daily Mail nem váltotta át az amerikai számokat. Ez esetben jogos a korrekció.
http://www.proz.com/kudoz/english_to_hungarian/other/1620182-trillion.html
Sziasztok!
Felvetnék egy ötletet, bár elképzelhető, hogy valaki már ezt is kigondolta elvégre nincs új a nap alatt.
Mi van akkor, ha az egész apokalipszis egy kitalálmány, ami az elit érdekeit szolgálja?
A történelmünk során sokszor sokkal durvább dolgok voltak, történtek, pl globális rabszolgaság. Csak akkor az információáramlás korlátozott volt. Jelenleg pedig a média irányítja. Az interneten is rengeteg irányitott dolog van, dezinformáció.
Gondolkodjunk el azon mi az ami előre visz/vinne. Én azt gondolom ez csak az önellátás és a szeretet. Ha mindenki eljutna ide a pénz az elit ereje nem érne semmit.
Ezzel szemben ha elhitetik az emberekkel 2-3 évente, hogy jön a világvége/apokalipszis, akkor az emberek várják és nem tesznek semmit, mert úgy is megoldodnak a problémák maguktól…. Eközben pedig gőzerővel megy a hatalomszerzése/előretörése az elitnek. Egészen addig amikor már nincs visszaút.
Vajon tényleg lesz apokalipszis? vagy ez csak az elit altatószere?
A Biblia szerint egyszer biztosan lesz, de a felvetés jogos. Simán lehet, hogy az elit valamilyen módon eljátszik egy ál-apokalipszist. Ez is lehet a megtévesztés része…
A minap gondolkodtam, hogy Jézus vajon miért mondja el olyan részletesen visszajövetelét, mikor úgyis észre fogjuk venni, ha magához vesz?
Aztán arra jöttem rá, hogy azért, hogy felismerjük, hogy mi nem Jézus visszajövetele. 🙂
Kedves Dikri!
Először is teljes mértékben egyetértek Zoli meglátásával.
Ez a gondolat sok ember fejében megfordult már és fontos, hogy ne tévesszenek meg minket ebben a kérdésben.
Megpróbálom viszonylag tömören leírni, hogy szerintem miért fognak ezek az események biztosan bekövetkezni.
Először is az apokalipszis szó ?jelenést? jelent görögül és János jelenéseiből ered, innen ment át a köztudatba és sokan azt gondolják, hogy ez a világ végét jelenti, pedig valójában egy korszak lezárásáról szól. A világnak nem lesz vége.
A Jelenések könyvének nagy része az emberiség jövőjével foglalkozik. A kérdésed tisztázásának legjobb módja, hogyha megvizsgálod a Bibliában található egyéb próféciákat. Leginkább azokat, amik számunkra múltbeli eseményeket jövendöltek meg több száz évvel az események bekövetkezése előtt. Leírnak helyszíneket, megneveznek uralkodókat, birodalmakat. (Érdemes körülnézned itt: link) Látva, hogy milyen pontosan bekövetkezett eddig minden, amit a Biblia megírt, tudhatjuk, hogy a még hátralévő dolgok is meg fognak történni.
A feltevésed másik részével kapcsolatban pedig elmondhatom, hogy szép dolog lenne, ha az emberek szeretetben és egyetértésben tudnának élni, csakhogy ehhez az kellene, hogy az emberek belülről változzanak meg. Ha például most hirtelen varázsütésre eltűnne minden korrupt politikus a föld színéről, nem sok minden változna, ugyanis a helyüket újak vennék át. Isten nélkül ez nem megy. Nézd meg az emberiség történelmét. A kezdetektől fogva ugyanazokkal a problémákkal küzd.
Az alábbi C.S. Lewis idézet szerintem nagyon jól leírja ezt:
?Két módja van annak, hogy az emberi gépezet elromoljék. Az egyik az, amikor az egyének elsodródnak egymástól, vagy amikor összeütköznek és kárt okoznak egymásnak, csalással, bántalmazással. A másik eset az, amikor az egyénen belül történik valami helytelen, amikor különböző összetevői (képességei, vágyai stb.) más-más irányba hatnak, vagy amikor ezek összekeverednek egymással. Legjobban akkor kaphatunk képet erről, ha alakzatban hajózó flottának képzeljük magunkat. A tengeri út csak akkor lesz sikeres, ha először is a hajók nem ütköznek össze, nem kerülnek egymás útjába, s másodszor, ha mindegyik hajó alkalmas a tengeri hajózásra és hajtóműveik rendben vannak. E két feltétel közül valójában egyik sem lehet meg a másik nélkül. Ha a hajók folyton összeütköznek, akkor nem maradnak sokáig biztonságosak. Másrészt, ha elromlanak kormányműveik, akkor nem fogják tudni elkerülni az összeütközéseket. Vagy képzeljük az emberiséget egy zeneművet játszó zenekarnak. Eredményességéhez két tényező szükséges. Mindegyik zenész egyéni hangszerének a többivel összhangban kell lenni, és mindegyiknek a megfelelő pillanatban kell belépni úgy, hogy együtt hangozzanak a többivel. Van azonban valami, amit még nem vettünk figyelembe.
Nem tettük fel azt a kérdést, hogy hová is igyekszik a flotta, vagy hogy milyen darabot próbál előadni a zenekar. A hangszerek lehetnek ugyan jól összehangolva és mind a megfelelő pillanatban léphetnek be, az előadás azonban mégsem lesz sikeres, ha arra szerződtették őket, hogy tánczenét szolgáltassanak, de nem játszanak mást, mint gyászindulókat. S ugyanígy, bármilyen jól hajózik is a flotta, utazása kudarc lesz, ha New York-i rendeltetés helyett valójában Calcuttába érkezik.
Úgy tűnik tehát, hogy az erkölcs három kérdéssel foglalkozik. Először az egyének közötti tisztességes magatartással és összhanggal. Másodszor az egyes egyénen belüli tényezők elrendezésével és összhangba hozatalával. Harmadszor az emberi élet egészének általános céljával: mi végre van az ember a világon, más szóval: milyen irányt kell venni az egész flottának, vagy milyen darabot akar játszatni a zenekar karmestere. Bizonyára észrevették már, hogy a modern ember majdnem mindig csak az elsőre gondol és elfelejti a másik kettőt.
Amikor az újságban egyesek úgy nyilatkoznak, hogy a keresztény erkölcsi követelmények megtartására törekszünk, akkor rendszerint csak arra gondolnak, hogy törekszünk a nemzetek, osztályok és egyének közötti jóindulatra és becsületességre; vagyis csak az első tényezőre gondolnak. Amikor az ember arról beszél, hogy mit akar tenni, és ezt mondja: ?Ez nem lehet rossz, mivel senkinek sem árt?, akkor is csak az elsőt veszi figyelembe. Úgy véli, ha nem ütközik bele a legközelebbi másik hajóba, nem számít, milyen az ő hajója belülről. S egész természetes, hogy amikor az erkölcsről kezdünk gondolkozni, akkor elsőnek a társadalmi kapcsolatokkal kezdjük. Először is azért, mert a rossz erkölcs következményei ezen a téren egészen nyilvánvalóak és mindennap találkozunk velük: háború, szegénység, korrupció, hazugság, selejtes munka stb. Továbbá azért is, mert amíg csak az első tényezőhöz ragaszkodunk, addig nagyon kevés a véleményeltérés az erkölccsel kapcsolatban. Csaknem mindenki, minden időben egyetértett azzal (elméletben), hogy az embereknek becsületesnek, jóindulatúnak és segítőkésznek kell lenniük egymáshoz. S bár természetes, hogy ezzel kezdjük, de ha erkölcsi gondolkozásunk itt megáll, akkor akár ne is gondolkodtunk volna semmiről sem. Ha nem térünk rá a második tényezőre — az egyénen belüli rendcsinálásra –, akkor csak becsapjuk önmagunkat.
Mi értelme volna, ha azt parancsolnánk a hajóknak, kormányozzanak úgy, hogy elkerüljék az összeütközést, ha a valóságban olyan öreg, rozzant bárkák, hogy még csak kormányozni sem lehet őket? Mi értelme volna papíron megfogalmazni a társadalmi magatartás szabályait, ha nagyon jól tudjuk, hogy irigységünk, gyávaságunk, rossz modorunk és önhittségünk tulajdonképpen megakadályoz bennünket abban, hogy megtartsuk őket??
A legfontosabb kérdés pedig, hogy te ott leszel-e, amikor Jézus megmutatja majd, hogy miként kell szeretetben kormányozni. 🙂
http://idokjelei.hu/2012/01/a-legjobb-felkeszules-a-jovore/
“Mi van akkor, ha az egész apokalipszis egy kitalálmány, ami az elit érdekeit szolgálja?”
És akkor ki írattta az ószövetségi próféciákat, az újszövetségieket, a jelenések könyvét….?!
Az elit?
Személy szerint eléggé szkeptikus vagyok a próféciákkal szemben. Ha pedig egy “prófécia” úgy íródik, hogy azt akarják megvalósítani inkább nevezném tervnek! És milyen véletlen, hogy valóra válik……..
A bibliával kapcsolatosan, pedig pontosan tudható, hogy kismillió részt tettek bele vettek ki belőle, kismilliószor átfordították.
Általában a saját megérzéseimre, érzéseimre szeretek figyelni. És jelen pillanatban nekem erősen az, hogy semmivel nem rosszabb a világ,mint 2000 éve! Azaz semmivel nem vagyunk közelebb szerintem egy apokalipszishez. Hozzáteszem, hogy ez nem azt jelenti, hogy rossz vagy jó az emberek hozzáállása.
Egy érdekes dolog ugyebár pl az asztrológia, egy nagy fejlődési ciklus egy teljes kör. Ez a föld tengelyének “imbolygó” mozgásából származik, ami egy kört ir le nagyjából 26 ezer évenként. Ez alapján teljesen logikus gondolat a nagy korszakot lezáró kiválasztódás (megmérettetés) Pont úgy mint minden egyes ember halálakor.
Összeségében úgy gondolom soha nincs vég, mert mindig van egy új kezdet. De ez lehet apokalipszis is.
Amire rávilágítai probáltam, az az, hogy az alap emberi hozzáállás, az amit a keresztények is vallanak, és szerintem hibásan, mégpedig “a majd valaki megcsinálja helyettünk”. Jézussal kapcsolatosan azt gondolják megváltotta az ő bűneiket. De érdekes mód erről az újszövetségi részben egy szó sincsen! Sőt Jézus magával tette egyenlővé az embereket!
Én sokkal inkább úgy látom, saját magának kell mindenkinek megcselekedni azt ami előre viszi.
Mivel az emberek önzők is, adódik a helyzet, hogy uralkodjanak a másik felett. Ezt teszi jelenleg az elit és egy brilliáns tervük van! Elhitetik mindenkivel, hogy az esélyek egyenlőek. Ami egyébként igaz is. A probléma ott van, hogy az esély egyenlő legyen kéne egy kis logika is, hogy átlássa az ember a tervet. De ugye az iskoláztatás szinvonala mindehol erősen zuhan. Szétszedik az egészet részekre és csak a részeket tanítják, igy senki nem lesz képes átlátni a dolgokon. Innentől kezdve viszont csak sakkfigurák lesznek a táblán. Amire pedig vége a mecsnek, már csak a pálya széléről szurkolhatnak.
Ezért írtam azt is, az egyetlen megoldás az valóban a Jézusi út lenne. Mindenki csak annyit fogyaszt amennyire szüksége van. És szeretet alapján cselekszik. Ha jön egy elnyomó kaszt egy ilyen csoporttal szemben maximum kiirtani tudja, de uralkodni nem tud felette. Ha pedig mindenkit kiirt éhen fog halni, mert nem lesz aki dolgozzon és nem lesz akin uralkodjon.
Kedves Dikri!
Én a helyedben nem bíznék annyira a megérzésekben, főleg olyan dolgokkal kapcsolatban nem, amit még nem ismersz személyesen, vagy jól.
Amit a Bibliáról írsz, az egy tévhit. Nemcsak hívők, de számos ateista is foglalkozott a kérdéssel és arra jutottak, hogy a Biblia a leghitelesebb és megbízhatóbb forrás, ami az emberek számára rendelkezésre áll, nemcsak hitbeli dolgokban, de történelmi feljegyzések tekintetében is. (Ha beszélsz angolul, tudok ajánlani egy könyvet erről.)
Érdekes módon az általam idézett C.S. Lewis, aki 31 éves koráig ateista volt, éppen az egyetem legszókimondóbb ateistájának egy megjegyzésére indult el a Jézus felé vezető úton. Az ateista azt mondta, hogy a Biblia beszámolója Jézus életéről, nagy valószínűséggel pontos és tényszerű.
Szerintem ne az Interneten olvasható mendemondákra alapozd a véleményed, hanem nézz utána a tényeknek, főleg az élet legfontosabb kérdésében.
Kérdezd meg Jézust személyesen!
Egy másik érdekes dolog, hogy az elit, akiknek létezésében és ténykedésében minden jel szerint hiszel, viszont igen jól ismerik a Bibliát és hisznek Jézus létezésében is, csak éppen legfőbb ellenségüknek tekintik. Uruk és parancsolójuk, pedig szintén a Bibliából ismert Lucifer. Nagyon vallásos emberekről van szó.
Azért válasszuk ketté a dolgokat.
1. Hiteles leírásról beszélsz, amit én nem cáfoltam! Bár azért ez kicsit tág értelmezés.
2. Ebbe a körbe vonod a próféciákat is, az első pont miatt. Remélem érzed a dolog pikantériáját! Leírás valamiről vs leírás valamiről ami majd megtörténhet.
Amire rá szerettem volna világítani, hogy véleményem szerint, a próféciák mind az elit érdekét képviselik.
Pontosan tudjuk, hogy cselekedni csak a jelenben lehet! Lehet várni mindenféle dologra, de ha nem jön el ebben az életében akkor mi lesz? Ez amolyan Pató Pál hozáállás.
Úgy gondolom az embere pont olyan mint Isten, vagy mint Jézus, korlátlan teremtőerővel bír. A gyerek is pont annyira ember, mint a felnőtt. A kérdés csak az fel akarunk-e nőni, vagy várjuk az apokalipszist? Ha várjuk az nagyon kényelmes az elitnek, hiszen nem teszünk semmit az ő térnyerésük ellen. És van-e annál jobb stratégia az ellenféllel szemben, hogy azt elaltatjuk? Megfosztjuk szabad akaratától az által, hogy azt tegye amit az elit akar, mindezt úgy, hogy úgy érezze az ember, hogy azt ő akarja! Azaz nem sérti meg a szabad akaratot, egyébként azt nem is tudná!
Persze nem akarom senkinek megingatni a hitét, mindenki abban hisz amiben akar. A biblia egy dologra valóban nagyon alkalmas, ha előítélet és dogmák nélkül elolvassa valaki Jézus életét belőle, megértheti, mi az út amelyen járni lehet, hogy valóban haladjunk is.
Kedves Dikri!
Az utolsó hozzászólásod két pontjára reagálnék csupán.
Egyrészt nem várjuk az általad ?apokalipszisnek? hívott valamit. Próbáljuk úgy leélni az életünket, hogy minél jobban megismerjük Istent és közben minél több embernek segítsünk megtalálni a választ az élet legfontosabb kérdésére. Ez az élet pedig jóval a már említett ?apokalipszis? előtt is véget érhet. Akár ma.
Az oldal célja is az, hogy a körülöttünk és a világban történő eseményeket értelmezzük, nem pedig az, hogy találgassunk, vajon mennyi idő múlva történik bármi is, ami a Bibliában van.
Írod: ?Úgy gondolom az embere pont olyan mint Isten, vagy mint Jézus, korlátlan teremtőerővel bír. A gyerek is pont annyira ember, mint a felnőtt.?
Ennek nem sok értelme van. Egy gyerek valóban pont annyira ember, mint a felnőtt, de nem Isten.
Jézus Isten, hiszen ő Isten Fia. Egy gyerek pedig ember, mert ő egy ember fia.
Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy az általam készített teljes alakos szobor éppen annyira ember, mint én.
Valóban korlátlan teremtőerővel bírsz? Hozz létre egy új alapszínt. Az ember csupán azzal tud dolgozni, amit Isten már megteremtett. Még Lucifer sem képes teremteni, csak átalakítani, méghozzá láthatjuk milyen eredménnyel.
Még egy fontos dolog. Jézusról azt gondolni, hogy csupán egy követendő példa, egy bölcs ember, komoly ellentmondást rejt magában. Ő azt mondta magáról, hogy már a világ teremtése előtt létezett. Hogy Ő Isten. Márpedig ha nem Isten Fia, akkor nem mondható bölcsnek sem. Inkább csalónak és hazugnak. Ezt a kérdést nem hagyta nyitva számunkra. Nem ez volt a célja.
Kedves Dikri!
Mindegy minek hívod a próféciát, ha egyszer valóra válik…! Az egyik figyelemreméltó dolog ebben, hogy évezredekkel ezelőtt megírt dolgok teljesülnek! Legalábbis szerintem, ez egy olyan “érdekesség”, amely elgondolkodtatja a kíváncsi embereket, még abban az esetben is, ha nem keresztények.
írod:
“A bibliával kapcsolatosan, pedig pontosan tudható, hogy kismillió részt tettek bele vettek ki belőle, kismilliószor átfordították.”
Nem tudom, hogy honnét tudható pontosan ez amit említesz?! Csak nem az internetről…?! Spec, én nem találkoztam még olyan párezer éves emberrel, aki végig tudta követni a Szentírás “életét”! Mi keresztények is “csak” onnét tudjuk, hogy az az Isten beszéde ( írott Igéje), és az “szentírás”, ami abban le van írva, hogy a Szent Lélek bizonyságot tesz róla nekünk!
írod:
“Általában a saját megérzéseimre, érzéseimre szeretek figyelni. És jelen pillanatban nekem erősen az, hogy semmivel nem rosszabb a világ,mint 2000 éve! Azaz semmivel nem vagyunk közelebb szerintem egy apokalipszishez. ”
Igen , erről is beszél a Biblia! Idézet , majd 2000 évvel ezelőttről:
2 Pét. 3,3 Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,
2 Pét. 3,4 És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva.
írod:
“Összeségében úgy gondolom soha nincs vég, mert mindig van egy új kezdet. De ez lehet apokalipszis is.”
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy saját vallásokat építhessünk minden következmény nélkül magunknak. Istennek meg van a kijelentése a Bibliában az igazságról, és mi vagy elfogadjuk azt, vagy elfogadjuk azt! ( Ez kötelező jellegű dolog, akár akarjuk, akár nem! Tehát, vagy engednk Istennek, vagy nem, de Ő mondja meg, hogy mi lesz! ) Zsid 9,27 és amint ki van szabva az emberek számára, hogy egyszer meghaljanak, utána pedig az ítélet. Zsid. 9,27 És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:
Jel. 14,7 Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.
írod:
“… az amit a keresztények is vallanak, és szerintem hibásan, mégpedig ?a majd valaki megcsinálja helyettünk?. Jézussal kapcsolatosan azt gondolják megváltotta az ő bűneiket. De érdekes mód erről az újszövetségi részben egy szó sincsen! Sőt Jézus magával tette egyenlővé az embereket!”
Igazából nem tudom, hogy mit olvastál “Biblia” néven, mert az újszövetség erről szól! Hogy Jézus , meghalt a mi bűneinkért, és feltámadott a mi megigazulásunkért! Saját testében vitte fel bűneinket, és azok büntetését a keresztfára…! 1 Pét. 2,24
A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel szógyultatok meg.
írod:
” Elhitetik mindenkivel, hogy az esélyek egyenlőek. Ami egyébként igaz is. A probléma ott van, hogy az esély egyenlő legyen kéne egy kis logika is, hogy átlássa az ember a tervet. De ugye az iskoláztatás szinvonala mindehol erősen zuhan. ”
Nincsenek egyenlő esélyek! Az élet egyetlen területén se! És nem az oktatás minősége határozza meg a “logikát”, vagy akármit . Ezer dologról is lehetne beszélni, hogy mi-mindentől is függ , hogy kinek mire van esélye, de csak egyet mondok: pl, szerinted, ha valaki valamilyen szellemi sérüléssel születik ( akár itt Magyar-országon is), annak mennyi esélye van arra, hogy olyan életet élhessen, amilyet esetleg te élhetsz. De, ha még a te testvéred lenne is, és ugyan az a család, szeretet, ….stb, amit kap! Akkor sincs ugyanolyan esélye, mint neked……?! ( És neked se ugyanazok a lehetőségeid, mintha az Angol királyi családba születtél volna…! De, ez csak 1 dolog!
Valóban a jézusi út lenne a megoldás, de mindig lesznek emberek, akik jobban szeretik a saját életüket. És az elnyomók se egyformák…! Vagyis, aki most “erős gyerek”, és az elnyomókhoz tartozik, az szükség esetén rabszolga lesz!
Sziasztok!
Szerintem ráértek majd akkor időrendi sorrendbe tenni az eseényeket ha mondjuk meglesz az első csapás.MOndjuk Ürömmé változnak a vizek.
Addig olvasgassátok az itteni cikkeket úgy mint információt egy közeli jövőről.
Amúgy minden megtörténik szépen sorban.
Szép napot!
Helló Gábor,
Addigra már nem leszünk itt. 🙂
Z
Az “elragadtatásban” sokan nem hisznek hiszen két félmondatból lett összerakva … Csak a “jelöljük meg homlokukon Istenünk szolgáit” a nagy csapások, a hetedik pecsét feltörése és a harsonák előtt … (Jelenések 7.3.)
Kedves Éva,
Különbség van a nagy nyomorúság és az Isten haragja között.
A fenti megjegyzés az Isten haragjára vonatkozott, amikor nem leszünk itt.
A nagy nyomorúságot szerintem is átéljük.
Itt írtam az egészről egy írásocskát:
http://parousia.blog.hu/2014/08/11/a_harag_elotti_elragadtatas_bemutatasa
üdv
Z
Kedves Éva!
Az elragadtatás tanítása nem csak 2 mondatból lett összerakva! Valahol már leírtam az Igeverseket, amelyek arról az eseményről szólnak. Majd megkeresem neked!
Kedves Éva!
Amíg Ida összegyűjti azokat a verseket, engedd meg, hogy Jézus szavait idézzem, mert szerintem ebben megtalálod a lényeget az elragadtatással kapcsolatban, négy teljes mondatban:
“Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” Máté 24:29-31
Igen igen jöttek szövegek: “két asszony őröl egy malomban, az egyiket felveszik, a másikat otthagyják” stb. csak aki nekem ÍGY mondta, egy református lelkész-feleség, két félből … AZ A JÓ HOGY KÖZEL VAN most örülök 🙂
lehet, még előbb mi megismerkedünk … jó itt Veletek 🙂
Jézus eljöveteléről/elragadtatásról itt vannak kigyűjtve igék:
http://utolsoidok.weebly.com/igeacutek1.html
Kedves Ida,
Érdeklődöm, hogy miből gondolod, hogy a fenevad birodalma már itt van.
“Van 1 fenevad, ami a birodalmat jelöli, ( ez már régen létrejött?, és ennek van a feje, szarva?., stb)”
Dániel és a Jelenések könyve is 10 szarvról beszélnek. Ezek vitathatatlanul 10 királyt jelentenek. Ez vagy egy 10 országból álló szövetséget jelent, vagy egy országot, ahol 10 valaki, bárki, akárki uralkodik.
Amig nem sikerül azonosítani a 10 királyt, addig szerintem téves a fenevad birodalmáról beszélni.udv
Z
Szia Zoli!
Az Ige ezt írja: Jel. 17,8 A FENEVAD, AMELYET LÁTTÁL, VOLT ÉS NINCS; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, AMELY VOLT ÉS NINCS, noha VAN. ( És még idézhetnénk igeverseket, amelyik pontosan megmondja, hogy a birodalom(fenevad) központja a 7 hegyen épült város…! És a 7 hegy a 7 fej…! Itt van (ül) a Nagy Parázna is, és a Nagy Babilon is itt jön létre…! Rómát nevezik a 7 hegyen épült városnak!)
Továbbá a Biblia 4 világbirodalmat említ a zsidók történelmében, amely hatással van a rájuk, és a világra! (Azt gondolom, hogy észrevettétek már a Bibliában , hogy “a zsidók körül forog a világ”…!)
A babiloni, Méd-Perzsa, Görög, illetve a Római birodalom. És ezek egymásra épült birodalmak. Mindegyik magában foglalja az előző területét is. Az utolsó pedig az Úr visszajöveteléig fenn marad ( Kéz érintése nélkül rontatik meg…! Ami jelenti azt is, hogy a kereszténység “elsöpörte”, lerontotta ( halálosan megsebesíttette) , azt a birodalmat, és jelenti azt is, hogy még nincs megsemmisítve teljesen, újjáépül ( meggyógyíttatik a feje), és az Úr visszajövetelével fog teljesen megsemmisülni, mint földi birodalom. ). Vagyis a római birodalomról van szó, aminek a trónján most a pápa ül ( Ő most a földön Krisztus helytartójának, illetve Krisztus Helyettesének mondja magát). Az a birodalom, amely a kis szarv, nagyokat mondó szájjal…!) .
Tehát ez a birodalom, akinek majd a 10 király a királyságát adja, és “unióban” uralkodnak majd a Fenevaddal (AK) együtt! Aki a 8. király lesz ebben a birodalomban.
Szia Ida,
Tévedés, hogy a Római birodalom magába foglalta az előzőeket. Mind az Óbabiloni birodalom mind a Méd Perzsa birodalom teljesen kívül esett a határain. Még átfedés sem volt.
A Dániel 2, amire hivatkozol valóban ezekről a birodalmakról beszél, azonban ezeknek már nyomuk sincsen. Isten országa nagy hegy lett (a kőből).
Az agyag és a vas keveréke (kelet és nyugat róma) tökéletesn beteljesedett. Nincs tovább, ahogy mondja az álom.
A mai európai uniót Róma örökösének tartani önkényes feltételezés.
(Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet európai az AK)
Sem területileg, sem etnikailag nem vagyunk örökösei. Attól, hogy a jogban és a kultúránkban nyoma van, attól még ez több, mint erőltetett.
A hét hegy magyarázata is finoman szólva megkérdőjelezhető. Ha Biblia valamit megmagyaráz, ne akarjuk mi jobban megmagyarázni. Az nem Róma, nem is város, hanem hét király.
Ismerem jól ezt az elterjedt nézetet, de úgy látom nem sok bibliai alapja van, ellentmondás viszont sokkal több.
A 10 király is addig volt népszerű, míg az EU tagországok 10 alatt voltak. Most 28nál tartunk. Azért érdemes óvatosnak lenni ezekkel a magyarázatokkal, mert csak magunkat égetjük a világ előtt.
Minden korban az elmúlt két évezredben már sokan megégették magukat, hogy mindenképpen beleláttak olyat is az adott történelmi helyzetben, ami aztán kiderült, hogy nem jött be.
Pl: A második vh ban Dietrich Bonhoeffer meg volt győződve, hogy Hitler az AK, és ugyan számára az volt, de bibliai értelemben nem.
Én csak olyat merek állítani, amit a Biblia biztosan, egyértelműen kijelent. Pl: Tuti lesz templom Jeruzsálemben…
üdv
Z
Szia Zoli!
????
Írod:
“Tévedés, hogy a Római birodalom magába foglalta az előzőeket. Mind az Óbabiloni birodalom mind a Méd Perzsa birodalom teljesen kívül esett a határain. Még átfedés sem volt.
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9d_Birodalom
https://www.google.hu/search?q=r%C3%B3mai+birodalom+t%C3%A9rk%C3%A9pe&espv=2&biw=1767&bih=921&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=VoH4U5_SJcXG0QWUi4CgBw&ved=0CB4QsAQ
írod:
“A Dániel 2, amire hivatkozol valóban ezekről a birodalmakról beszél, azonban ezeknek már nyomuk sincsen. ”
Igen, az előző 3-nak már nyoma sincs, mert azt a következő birodalmak elpusztították, de a római birodalom trónját a pápának adta az utolsó Római császár…! ( Ahogyan a német császárok, is német-római császárnak hívták magukat…!) De kérlek nézz utána, ez történelmi tény, hogy hivatalosan nem szűnt meg a római birodalom.
írod:
“Isten országa nagy hegy lett (a kőből).
Az agyag és a vas keveréke (kelet és nyugat róma) tökéletesn beteljesedett. Nincs tovább, ahogy mondja az álom.
A mai európai uniót Róma örökösének tartani önkényes feltételezés.”
Vannak próféciák, amelyek 2-3 eseményt is jelölnek, és szinte szó szerint úgy történnek az összes események, ahogyan a prófécia írja! Pl, a “pusztító utálatosság a templomban” felállítva, már a Makkabeusok idejében , és idő számításunk után 70-ben is megtörtént! És megfog még most az idők( e korszak végén) végén is!
írod:
“(Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet európai az AK)”
Sem területileg, sem etnikailag nem vagyunk örökösei. Attól, hogy a jogban és a kultúránkban nyoma van, attól még ez több, mint erőltetett.”
Mi nem vagyunk örökösei a róm birodalomnak, de itt élünk abban!
írod:
“A hét hegy magyarázata is finoman szólva megkérdőjelezhető. Ha Biblia valamit megmagyaráz, ne akarjuk mi jobban megmagyarázni. Az nem Róma, nem is város, hanem hét király.”
Jel. 17,7….A FENEVADÉT (!!!!!!), a mely őt hordozza (!!!!!!) , a melynek HÉT FEJE (!!!!!!) feje tíz szarva van.
?
Jel. 17,8 A FENEVAD, a melyet láttál, VOLT és NINCS; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely VOLT és NINCS, noha VAN.
Jel. 17,9
Itt az elme, a melyben van bölcseség. A HÉT FŐ (FEJ) A HÉT HEGY, a melyen az asszony ül;
ÍROD:
“Ismerem jól ezt az elterjedt nézetet, de úgy látom nem sok bibliai alapja van, ellentmondás viszont sokkal több.
A 10 király is addig volt népszerű, míg az EU tagországok 10 alatt voltak. Most 28nál tartunk. Azért érdemes óvatosnak lenni ezekkel a magyarázatokkal, mert csak magunkat égetjük a világ előtt.”
Speciel szerintem ez nem égés, hiszen a Biblia ezt írja feketén-fehéren! Az, hogy 10 király lesz, az megint csak nem kell, hogy bennünket nagyon zavarjon, mert ahogyan Adrian is belinkelte, és még az is hozzájön, hogy AZ EGÉSZ VILÁGON HATALMAT FOG KAPNI! Minden népen, nyelven! És minden tekintetben!
írod:
“Pl: A második vh ban Dietrich Bonhoeffer meg volt győződve, hogy Hitler az AK, és ugyan számára az volt, de bibliai értelemben nem.”
Hát azon nem lehet csodálkozni, hogy azt hitte róla! De ezért van megírva, hogy : 2 Thess. 2,3 … és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, …2 Thess. 2,6 És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért csak a maga idejében fog az megjelenni. 2 Thess. 2,7 Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.
üdv
Kedves Ida,
Az első kérdés ügyében egyezzünk ki egy döntetlenben:
Te azt írtad, hogy
“Mindegyik magában foglalja az előző területét is.” A belinkelt térképek alapján láthatod, hogy nem igaz.
Én abban tévedtem, hogy nincs semmiféle átfedés. Valóban a szélek összeértek, de magában foglalásról szó sincs.
Dániel 2 : Ahogy írtam, az utolsó birodalom is megszűnt. Hol van?
Az egészet arra alapozni, hogy a Pápának adta a trónt az uralkodó?
Kit érdekel ez ma? A Pápának semmi hatalm a nincs, még az olaszoknál sem.
Lehet ebben hinni, de sem történelmi sem bibliai alapja nincs.
“olyan lett az egész, mint nyári szérűn a pelyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni.”
Az agyag vas keverék teljesen ráillik a széthullott Római birodalomra. Még az is, hogy házasság révén keveredtek egymással de mégis különböző maradt.
A lábfejnél lentebb nincs már.
Az AK birodalomra meg azt mondani, hogy részben agyag szintén nem cseng össze a többi vonatkozó résszel.
Korábban írtam, hogy az antikrisztusi birodalom egy másik lesz, a Dániel 7 utolsó vadállata.
Ennek semmi köze a Rómaihoz.
“Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert.
Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mindegyik különbözött a többitől. ”
(Ezek a jövőben létrejövő birodalmak, amik megjelennek
tenger=népek)
….
“Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. ”
Az egész romai birodalmas tanítás az általad is említett ?VOLT és NINCS; és a mélységből jő fel ?? részre épül.
Szerintem sokkal logikusabb magyarázat, hogy ez a rész magára az AKra vonatkozik, aki meghal, majd feltámad. (azon lehet vitatkozni, hogy tényleg meghal-e vagy csak elhiteti az emberekkel.)
Miért csodálkoznának a föld lakói, hogy van újra egy birodalom,amit történetesen rómainak hívunk?
Semmi különös nem lenne benne, de ha valaki feltámad, azon már van mit csodálni.
Hét hegy:kérdés:
Írod:
Itt az elme, a melyben van bölcsesség. A HÉT FŐ (FEJ) A HÉT HEGY, a melyen az asszony ül;
Itt lemaradt a folytatás: és ez hét királyt jelent.
Ezért mondom, hogy ha meg van magyarázva, akkor ne keressük benne Rómát.
Amúgy szerintem igenis égés és hiteltelenné teszi a keresztényeket, ha valami olyasmit állítanak, amiről később beigazolódik, hogy fantázia volt csupán. Ezért mondom jobb óvatosnak lenni, mint bizonytalan dolgokat nagyon hirdetni.
Félelmem nem alaptalan. Eddig is tévedtek és ezután is sokan tévedni fognak, mivel egymásnak ellentmondó dolgokat hirdetnek az un. Prófécia szakértők.
Mert nem lehet egyszerre igaza az Iszlám AK hívőknek, a Pápás AK hívőknek és a Zsidó álmessiás AK hívőknek, stb?
Ezekből maximum egy nem fog beégni.
udv
Z
Kedves Zoli!
Legyen ahogyan akarod!
De azért még válaszolok!
írod:
“ZOLI AUGUSZTUS 23, 2014 2:51:16 DU.
“Az első kérdés ügyében egyezzünk ki egy döntetlenben:”
Már miért?
https://www.google.hu/search?q=m%C3%A9d-perzsa+birodalom&espv=2&biw=1767&bih=921&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=Y8D4U9iIJayh7AaHsYCQBQ&ved=0CFoQsAQ
https://www.google.hu/search?q=babiloni+birodalom&espv=2&biw=1767&bih=921&tbm=isch&imgil=lPS750CYja3jJM%253A%253BcNIJBNtpZ9zEYM%253Bhttp%25253A%25252F%25252Fmitologia-tori.mindenkilapja.hu%25252Fhtml%25252F23680893%25252Frender%25252Fmezopotamia&source=iu&usg=__EJZjhe2s4unx5dpUv671A8bw3bg%3D&sa=X&ei=M8D4U67qAbCw7Aa3h4CQCg&ved=0CD4Q9QEwBQ
https://www.google.hu/search?q=nagy+s%C3%A1ndor+birodalma+t%C3%A9rk%C3%A9p&espv=2&biw=1767&bih=921&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=v8D4U5bONeTy7AaBvoCwCg&ved=0CB4QsAQ
https://www.google.hu/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=nagy%20s%C3%A1ndor%20birodalma%20t%C3%A9rk%C3%A9p
https://www.google.hu/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=r%C3%B3mai%20birodalom%20t%C3%A9rk%C3%A9pe
(De remélem azt is figyelembe veszed, hogy a térképészet mint olyan, azért akkor még nem volt annyira fejlett! Ezek a határok, csak úgy sac/kb-k!) ! Lehet, hogy a régészeti feltárások alapján állapították meg, hogy mettől-meddig …! )
írod:
“Te azt írtad, hogy
?Mindegyik magában foglalja az előző területét is.? A belinkelt térképek alapján láthatod, hogy nem igaz.
Én abban tévedtem, hogy nincs semmiféle átfedés. Valóban a szélek összeértek, de magában foglalásról szó sincs.”
A Biblia azt mondta Nabukodonozor királynak, hogy :
Dán. 2,31 Te látád, oh király, és ímé egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az ő fényessége, előtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt.
Dán. 2,32 Annak az állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből,
Dán. 2,33 Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának.
Dán. 2,34 Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat.
Dán. 2,35 Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.
Dán. 2,36 Ez az álom, ÉS ÉRTELMÉT IS ELMONDJUK A KIRÁLYNAK.
?
Dán. 2,37 Te, oh király…Dán. 2,38 ….. TE VAGY AZ ARANYFEJ.
Dán. 2,39
ÉS UTÁNAD MÁS BIRODALOM TÁMAD, alábbvaló mint te; ÉS EGY MÁSIK, HARMADIK BIRODALOM, rézből való, AMELY AZ EGÉSZ FÖLDÖN URALKODIK. (Méd-Perzsa Dán. 5,30 Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya.
Dán. 5,31 ÉS A MÉD DÁRIUS FOGLALÁ EL el az országot mintegy hatvankét esztendős korában. , azután Nagy Sándor (görögök) Ha gondolod majd keresd ki a hozzátartozó Igeverset! )
? Dán. 2,40 A NEGYEDIK BIRODALOM pedig erős lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja.
?
Dán. 2,41 Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, a mint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel. ( Bizánci(Kelet-Római és Nyugat-Római birodalom!)
?
Dán. 2,42 És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz.
Dán. 2,43 Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.
Dán. 2,44 És azoknak a királyoknak idejében ( a római császárok idejében) támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.
És ennek a teljes beteljesedése akkor történik meg, amikor Jézus visszajön, mint Királyok Királya ! A nevezett , örökkévaló birodalom pedig Jézus halálával ill feltámadásával támasztatott Istentől! A római birodalom összeomlása tart addig, amíg vissza nem jön! ( Tudom, hogy a katolikusok szeretik ezt úgy értelmezni ( ill hivatalosan a róm kat egyház úgy értelmezi, hogy a kő, amely összezúzta “rómát”, az a róm kat egyház volt….! De nem, mert nem a róm kat egyház lett Istentől birodalomként megalapítva, hanem Jézus Krisztus egyháza! Ahogyan Ő mondta Isten országa a keresztény hívőkben van…! És ez már akkor “létrejött”!)
Dán. 2,45 Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, ÉS BIZONYOS ANNAK ÉRTELME.
Szóval én is azt mondom, hogy ahol a Biblia értelmezi a próféciát, ott elég, ha azt hisszük el, hogy azt jelenti, ami oda van írva!
?
írod:
“Dániel 2 : Ahogy írtam, az utolsó birodalom is megszűnt. Hol van?
Az egészet arra alapozni, hogy a Pápának adta a trónt az uralkodó?
Kit érdekel ez ma? A Pápának semmi hatalm a nincs, még az olaszoknál sem.
Lehet ebben hinni, de sem történelmi sem bibliai alapja nincs.”
Hiheted azt te is, amit akarsz, de az, hogy a pápának most nincs akkora hatalma, mint anno , amikor Ő osztotta a koronákat, a királyoknak, meg az volt, amit ő mondott! Nála kellett “audenciázniuk” a királyoknak, fizették az adókat, és a többi! De, még most is a Pápa az első, AKIT MEGLÁTOGATNAK, ha valakit megválsztanak elnökké, miniszterelnökké…! ( Vagy te ezt nem láttad még….?) Jel. 18,9 És siratják őt, és jajgatnak ő rajta A FÖLD KIRÁLYAI, AKIK VELE PARÁZNÁLKODTAK és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják, Jel. 18,12 Arany és ezüst, és drágakő és gyöngy, és gyolcs és bíbor, és selyem és skárlátczikkeket; és minden thinfát és minden elefántcsontedényt, és drágafából és rézből és vasból és márványkőből csinált minden edényt; Jel. 18,13 És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit. …..
És, hogy kit érdekel ez ma?! Istent! Azért mert mi úgy gondoljuk, hogy valami már lejárt lemez, attól az még Isten szemében nem az! A szellemi, és a fizikai római birodalom még áll, és még nem lett vége! Csak az emberek nem tudnak róla! (Azért akkor tudták, amikor az inkvizíció tombolt, hogy Rómából, a római birodalomból jön az üldözés …!)
?
írod:
“Az AK birodalomra meg azt mondani, hogy részben agyag szintén nem cseng össze a többi vonatkozó résszel.”
Azt idézd kérlek, hogy melyik a többi vonatkozó rész szerinted!
írod:
“Korábban írtam, hogy az antikrisztusi birodalom egy másik lesz, a Dániel 7 utolsó vadállata.
Ennek semmi köze a Rómaihoz.”
Dán. 7,7 Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erős; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek előtte valának, és tíz szarva vala néki. (Jel. 13,1 És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.Jel. 13,2 És e fenevad, a melyet láték, hasonló vala a párduczhoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat. )
DE, EZ A RÓMAI BIRODALOM!? aZT MONDJA AZ IGE, HOGY EZ A NEGYEDIK BIRODALOM….! Ott fent már idéztem, hogy mit mond az Ige arról a négy birodalomról!
Dán. 7,8 Mialatt a szarvakat szemlélém, ímé, másik kicsiny szarv növekedék ki azok között, és három az elébbi szarvak közül kiszakasztaték ő előtte, és ímé, emberszemekhez hasonló szemek valának ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj.
ÉS ITT A KICSINY SZARV, A RÓM KAT EGYHÁZ…!
írod:
“Az egész romai birodalmas tanítás az általad is említett ?VOLT és NINCS; és a mélységből jő fel ?? részre épül.”
Nem, csak azt gondoltam, hogy azokat az igeverseket jól ismered, amire a látásodat helyezted! Ezért nem akartam sok Igeverset idézni! dE, MINT LÁTOD A DÁNIELI IGÉK IS ERRŐL SZÓLNAK…!
írod:
“Szerintem sokkal logikusabb magyarázat, hogy ez a rész magára az AKra vonatkozik, aki meghal, majd feltámad. (azon lehet vitatkozni, hogy tényleg meghal-e vagy csak elhiteti az emberekkel.)” (Ezen régen én is gondolkoztam, de az Ige azt írja, hogyJel. 13,3 És látám, hogy EGY AZ Ő FEJEI KÖZÜL mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő halálos sebe meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld követé a fenevadat.
De arról, sehol nincs szó, hogy AK meghal! Arról van szó, hogy az utolsó birodalom egyik feje ( a 7 közül) megsebesíttetett , de meggyógyíttatott!
írod:
“Miért csodálkoznának a föld lakói, hogy van újra egy birodalom,amit történetesen rómainak hívunk?
Semmi különös nem lenne benne, de ha valaki feltámad, azon már van mit csodálni.”
Mert azt tanulták, hogy már megbukott 476-ban, ill 1453-ban…?!
írod:
“Hét hegy:kérdés:
Írod:
Itt az elme, a melyben van bölcsesség. A HÉT FŐ (FEJ) A HÉT HEGY, a melyen az asszony ül;
Itt lemaradt a folytatás: és ez hét királyt jelent.
Ezért mondom, hogy ha meg van magyarázva, akkor ne keressük benne Rómát.”
Jel. 17,3 És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres FENEVADON, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek HÉT FEJE és TÍZ SZARVA vala.
Jel. 17,7 És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek HÉT FEJE ÉS TÍZ SZARVA van.
Jel. 17,8 A FENEVAD, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.
Jel. 17,9 Itt az elme, a melyben van bölcseség. A HÉT FŐ ( FEJ) a HÉT HEGY, AMELYEN AZ ASSZONY ÜL;
? (VAGYIS EGY “VÁROS”, EGY BIRODALOM KÖZPONTJA!)
Jel. 17,10 Király is hét van; az öte elesett, és az egyik van, a másik még el nem jött; és mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni. (AMELY BIRODALOMNAK 7 KIRÁLYA VAN! ( MÁRMINT, AKI SZÁMIT! 5 MÁR MEGHALT, 1 ÉPPEN AKKOR URALKODOTT, amikor a Jelenések könyvét írta János, és jön még egy)
Jel. 17,11 A fenevad pedig, a mely vala és nincs, az maga a nyolczadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy.
?Jel. 17,12 A TÍZ SZARV pedig, a melyet láttál, TÍZ KIRÁLY, olyanok, a kik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig A FENEVADDAL.
Jel. 17,13 Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják.
Jel. 17,14 Ezek a Bárány ellen viaskodnak, és a Bárány meggyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és az ő vele való hivatalosok és választottak és hívek is.
ÉS EKKOR LESZ BEVÉGZETTÉ A PRÓFÉCIA, AMIKOR IS VÉGLEG ELPUSZTÍTTATNAK A BIRODALMAK!
ÍROD:
“Amúgy szerintem igenis égés és hiteltelenné teszi a keresztényeket, ha valami olyasmit állítanak, amiről később beigazolódik, hogy fantázia volt csupán. Ezért mondom jobb óvatosnak lenni, mint bizonytalan dolgokat nagyon hirdetni.”
Nem tudom, mert nekem elég világosnak látszik, az amit írtam az Ige alapján. Én inkább azt látom erről az oldalról, hogy nem elég felkészülten folyik az ötletelés. Persze ez nem jelenti azt, hogy bármikor nem lehet más egyéb látás, hiszen a próféciákat senki nem tudja a saját értelmével megfejteni, megérteni…!
írod:
“Félelmem nem alaptalan. Eddig is tévedtek és ezután is sokan tévedni fognak, mivel egymásnak ellentmondó dolgokat hirdetnek az un. Prófécia szakértők.
Mert nem lehet egyszerre igaza az Iszlám AK hívőknek, a Pápás AK hívőknek és a Zsidó álmessiás AK hívőknek, stb?
Ezekből maximum egy nem fog beégni.”
Drága Zoli! Nem az a lényeg, hogy a próféciákat értjük-e, hanem, hogy megbocsáttattak-e a bűneink! Hogy Krisztusban vagyunk-e!
Igazából, kit érdekel, ha jót nevetnek rajtad a pokolban, ha te a mennyben vagy…?! Viszont mégis ki nevetne ki bennünket?! Akik az evolúcióban hisznek…?! 🙂
udv
Z
Kedves Ida,
Lenyűgöz a kitartásod. 🙂
Biztosan nem fogok tudni lépést tartani, de részben megpróbálok reflektálni.
Térkép: Nem teljesen értem mi a jelentősége szerinted, hogy a későbbi birodalmak magukba foglalták az előzőeket?
Vegyük Nagy Sándor Görög birodalmát. Ez elért egészen Indiáig, ugyanakkor az utána következő Római birodalom egyik térkép szerint sem.
A Dániel 2 értelmezéseddel egyetértek, kivéve azt a kitételt, hogy a Római Birodalom összeomlása Jézus visszajöveteléig tart. Azt írod, hogy Isten nem gondolja, hogy megszűnt. Istennek csak a Bibliában leírt gondolataira hivatkozhatunk, ott pedig nem látom, hogy Isten azt gondolná, hogy létezik.
A Római birodalom végét a lábfejek jelképezik ugye, melyek részint agyagból részint vasból vannak. Ezt szokás tévesen az Antikrisztusi birodalomra érteni. Azért téves szerintem, mert ez egy gyenge lábakon álló birodalmat jelent, míg az Antikrisztusé erős lesz, az agyag törékenységének nyoma sem lesz. Nem is lesz képes legyőzni senki, csak Jézus személyesen.
Dániel 7,7 Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival.
Majd 23. Vers: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza.
Jelenések 13,4: imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni?
Most komolyan, a fenti igék egy részint gyenguska, törékeny, megosztott hatalomra utalnak?
Vesd össze a Dániel 2,41-42 vel: Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis megosztott lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, részben törékeny lesz.
A probléma abban áll, hogy párhuzamba van állítva a Dániel 2-ben szereplő szobor a Dániel 7-ben szereplő vadállatokkal. Szerintem erről kell magunkat leszoktatni (én is ezt csinálom :)), mert a kettőnek semmi,de semmi köze egymáshoz. A Dániel 2 elmúlt, csak a nagy hegy maradt, ami Isten országa, míg a Dániel 7-ben szereplő állatok a jövőben jelennek meg, mégpedig párhuzamosan egy időben. Ebből a rettenetes fajta az AK birodalma, ami a többi három állatot is uralma alá hajtja. Lásd Dániel 11 vége, az AK háborúi. Ott szintén 3 ellenség van(dél, kelet, észak), ami könnyen lehet, hogy a három állatnak felel meg. Érdekesség, hogy összeadva az állatok fejének számát, pont hetet kapunk: Egy oroszlán, egy medve, négy leopárd és a rosszarcú = 7.
Hamis magyarázatok: Nem az a probléma, hogy milyen fejet vágunk a menyben visszanézve a történéseket, hanem ha most állítunk valamit és az ellenkezője teljesedik be akár pár év múlva, akkor hiteltelenné tesszük magunkat és keresztény hitünket az esetleges keresők előtt.
Üdv
Z
Kedves Zoli!
írod:
“Térkép: Nem teljesen értem mi a jelentősége szerinted, hogy a későbbi birodalmak magukba foglalták az előzőeket?
Vegyük Nagy Sándor Görög birodalmát. Ez elért egészen Indiáig, ugyanakkor az utána következő Római birodalom egyik térkép szerint sem.”
Izrael a kulcs szó! Dániel azokat a próféciákat kapta meg, amelyek a NÉPÉT a jövőben érintik ….! Izraelt mindegyik Birodalom magában foglalja, amellett, hogy az előző birodalmak területének fontos részeit is! És pont az benne a figyelemre méltó, hogy az utolsó állat, valamennyi előző tulajdonságaiból ( külsejéből) tartalmaz jellemzőket.
írod:
“A Dániel 2 értelmezéseddel egyetértek, kivéve azt a kitételt, hogy a Római Birodalom összeomlása Jézus visszajöveteléig tart. Azt írod, hogy Isten nem gondolja, hogy megszűnt. Istennek csak a Bibliában leírt gondolataira hivatkozhatunk, ott pedig nem látom, hogy Isten azt gondolná, hogy létezik.”
A prófécia azt mondja, hogy 4 Birodalom lesz a világon! A 4. a római ! És azt mondja az Ige, hogy ennek a birodalomnak 7 királya lesz, és a 8. maga az Anti-Krisztus, a Bűn embere! Vagyis, ha a 8. király , az a római birodalom utolsó királya (akit az Úr a megjelenésével elpusztít), akkor a római birodalom még mindig létezik! És igen, ez a hatalom, Birodalom, a végén még erősebb lesz, mint az elején…!
írod:
“Most komolyan, a fenti igék egy részint gyenguska, törékeny, megosztott hatalomra utalnak?”
Senki nem mondta, hogy gyenguska, csak te. Azért a “fénykorában” ( amikor a római birodalmat, még római birodalom néven szólították) a római birodalom nem a leggyengébb volt. A vég idejére pedig még inkább megerősödik…! (Azért az utódja ( a folytatója), a kis szarv, elég szépen ” evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival” ! Elég, ha csak az amerikai kontinensre is gondolunk….! A szentek üldözéséről, amely a kezdetektől folyt, már ne is beszéljünk…!)
írod:
“A probléma abban áll, hogy párhuzamba van állítva a Dániel 2-ben szereplő szobor a Dániel 7-ben szereplő vadállatokkal. Szerintem erről kell magunkat leszoktatni (én is ezt csinálom :)), mert a kettőnek semmi,de semmi köze egymáshoz. ”
Vagy igen, csak te most még nem látod!
írod:
“Hamis magyarázatok: Nem az a probléma, hogy milyen fejet vágunk a menyben visszanézve a történéseket, hanem ha most állítunk valamit és az ellenkezője teljesedik be akár pár év múlva, akkor hiteltelenné tesszük magunkat és keresztény hitünket az esetleges keresők előtt.”
Igazából nem hiszem, hogy a “keresőket” Isten a próféciák magyarázata alapján fogja megszólítani! Erre ott van az evangélium, az Ige, és ott van a Szent Lélek! ( Ha a próféciák magyarázata alapján jutnánk megtérésre, ill üdvösségre, akkor már régen nem is emlékeznénk Jézus nevére! Mert, ahogyan te is mondtad, sok magyarázata volt már azoknak! ( A róm kat egyháznak is megvan a maga magyarázata!) És nem “jött” be mind!
De ahogyan te is leírtad a te mostani gondolatodat róla, nem hiszem, hogy ” ha most állítasz valamit és az ellenkezője teljesedik be akár pár év múlva, akkor hiteltelenné teszed magadat és keresztény hitedet “! Hiszen a hiteled nem ezektől függ! Isten nem ígérte sehol nekünk, hogy mindent tudóak leszünk! Csak arról biztosított bennünket, hogy az üdvösségre szükséges ismeretekről mindent megtanít nekünk a Szent Lélek! ( Illetve, ha más is érdekel bennünket, akkor azokat is kijelenti nekünk, amikor Ő úgy látja, hogy elérkezett az idő! De addig, sokan fogják kutatni a próféciák értelmét….!)
(Igazából én se gondolom, hogy tökéletesen és teljesen értünk, tudunk mindent, csak ezek az igeversek pont olyanok, amelyek értelme le van írva az Igében. )
Üdv
Kedves Ida,
Úgy látom nem sikerült megfogalmaznom világosan, neki ugrok még egyszer:
Írod:
Senki nem mondta, hogy gyenguska, csak te.
Nem én mondom, az Ige mondja. Mindketten egyetértünk, hogy a Dániel 2 szobor lábai Rómáról beszélnek. A Római birodalom végéről ezt mondja az ige ebben a látomásban:
41-42: Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részben cserépből, részben vasból vannak. Az a királyság ugyanis MEGOSZTOTT lesz, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. Lábujjai részben vasból, részben cserépből voltak; eszerint a királyság részben erős, RÉSZBEN TÖRÉKENY lesz.
Tehát megosztott és részben törékeny, és ahogy írtam a testnek vége, a lábfej és újjak után nincs tovább.
Tökéletes ellentéte az Antikrisztusi birodalomnak.(lásd előző hozzászólásom: Dániel 7,7 és 23 és Jel13,4)
Írod:
Vagy igen, csak te most még nem látod!
A helyzet fordítva van, mint gondolnád. 10 évig, vagy még tovább én is egyenlőséget tettem a Dániel 2 és 7 közé. Minden, ami elém jött ezt adagolta, aztán jobban megvizsgálva a két részt az elmélet összeomlott.
E két videó remekül elmondja lényeget:
Dániel 2 magyarázat:
https://www.youtube.com/watch?v=gB67UiabfTc
Dániel 7 magyarázat:
https://www.youtube.com/watch?v=3qTdx2B0NT4 (Thea is linkelte már)
Üdv
Z
……….., vagy 10 régiót. http://conspiracywiki.com/articles/new-world-order/club-of-rome/
Ehhez a vitához csak annyit tennék hozzá, hogy Dániel és Jelenések könyvének próféciái ún. vázlatpróféciák. Vagyis, a próféta korától egészen Jézus visszajöveteléig tárgyalja az eseményeket.
Nekem az világos Dániel 2.-ből, hogy a vas és a cserép egyesülése a a római birodalom eszmeiségén feálló nagy végidői birodalom.
Lehet, hogy ma nem római birodalomnak nevezik, de pont az eszmei öröksége miatt az. Római jog, stb.
Ez a pápa kérdés érdekes. Sokáig én is azt hittem, hogy az utolsó idők nagy antikrisztusa a pápaság lesz. Most ez kezd bennem megdőlni.
Bár az is tény, hogy a reformátorok, mint Luther vagy Kálvin, mintd apápát nevezték antikrisztusnak.
János viszont arról is ír, hogy sok antikrisztus jött ki a világba. Pál meg arról, hogy Jézus visszajövetle előtt lesz a történelem színpadán a “bűn embere”, aki minden jel szerint egy személy lesz. Nekem az a gyanúm Jelenések könyve 17 alapján, hogy a mai Euból kerül ki politikailag mindenképp.
Gyuszika!
Sokáig én is azt gondoltam, hogy az antikrisztus az egy hatalom.
De vajon egy politikai hatalom önmagában elég-e arra, hogy olyan módon megigézze az embereket, ahogy azt abűn emberéről olvassuk?
Nem mondom, hogy teljesen nyugvópontra jutottam ebben a témában, de egyre inkább kezd kialakulni az a meggyőződésem, hogy az antikrisztus legalábbis, a végső időkben ténylegesen egy konkrét, nagyon karizmatikus, nagyon sok természetfeletti hatalommal rendelkező személy lehet.
S lesz mögötte egy világegyház, pontosan az, ami most formálódik a színvalak mögött, vagy talán már nem is annyira ott, s ennek ékes képviselője az argentin agg pápa.
Még katolikus oldalon is olvasni olyat, hogy ez a pápa Isten egyházának ellensége. Hmm…
Ami pedig a technológiai dolgokat illeti:
Én azt gondolom, hogy bár minden arra mutat, hogy egy szupertechnikai társadalom épül ki körülöttünk, ami képes lesz és lehet arra, hogy rabszolgaságba taszítsa az embereket, azért itt is érvényes az, amit János mond ki: ” ami jó azt megtartsátok”, vagy: “mindent megvizsgáljatok”.
Említ a cikk eleje ezzel az új csippel kapcsolatban egy érdekes felhasználási területet: a látássérültek navigációja.
Na most, engem ez a történet igen csak testközelből érint. S ha mondjuk történetesen kifejlesztenek egy olyan robotot ennek a csippnek a segítségével, ami képes lenne vakot vezetni, vajon a Teremtő bűnösnek tartana-e engem mondjuk azért, mert egy ilyen robot segítségével bárhova akadálymentesen eltudnék jutni?
Mindenki válaszolja meg ezt a kérdést vérmérséklete szerint.
Van, akinek áldás, van, akinek átok a számítástechnika. Nekem nagyon sok esetben áldás. Mert mihez kezdenék internet nélkül? Mihez kezdenék, hogy ha a számítógép nem tudná felolvasni a Bibliát, vagy egyébb más irományt akkor és ott, amikor akarom? Ugyanez igaz az okos telefonra.
Mindezen eszközök számomra és a hozzám hasonló emberek számára függetlenséget, nagyfokú önállóságot jelentenek. Minden eszközt a maga területén kell tudni használni. Ebben kell a teremtő bölcsességét kérni.
Ezeket csak azért írtam le, mert azt szeretném, hogy ha többféle látásmoddal rendelkeznénk a dolgokkal kapcsolatban. Ha most betű szerint értelmezném a Bibliát, ki kellene dobnom a számítógépet, az internetet, a tvt, stb.
Ez hülyeség, s biztos vagyok abban, hogy ezen oldal látogatói közül sem gondolja senki ezt. Vagy ha így van, azt is elfogadom mindaddig, amíg másokat nem korlátoz.
Egy biztos: beültethető csippnek nem, de egy vakvezető robotnak biza néha azért örülnék. Mert noha vannak jó megoldások vakok vezetésére, lásd például csodálatosan képzett ebek ( nekem is van egy ilyen társam), de azért néha vannak bizony olyan helyzetek, amikor egy ilyen robotnak igen csak hasznát venném.
A teremtő áldjon benneteket!
Kedves Gyuszika,
Egy pillanatra se legyen lelkismet furdalásod, mert használod a technika adta előnyöket.
Mindenki használja, különben nem tudnánk itt sem értekezni.
Az más kérdés, hogy van aki rosszra használja. Nem él, hanem visszaél vele.
Ez nem jelenti azt, hogy nekünk nem szabad.
Ahogy sokszor megbeszéltük. a fenevad bélyeg az egy másik ügy. Bizonyára lesz köze a modern technikához, de több az anná, mint technikal, és még odébb van. Legalább egy pár évvel.
Isten áldjon
Zoli
Igen, katolikus részről már VI. Pál kb 50 éve! megállapította, hogy az “egyház repedésein” beszivárogtak … Gondoljunk itt az üzleties gondolkozásra és a legkevésbé szentségre … Én katolikus vagyok ráadásul sok-sok szörnyű tapasztalat után újra.
MOST tényleg válság van az “uralkodói rendszerben” 🙁 sajnos ugyanaz fog történni, mint a zsidó főpapok esetében 🙁 2 Thessz-ből 2.:
1. Most pedig arra kérünk titeket, testvéreim, Urunk Jézus Krisztus eljövetelével kapcsolatban és azzal, hogy összegyűjt minket magához,
2. hogy el ne veszítsétek a józan eszeteket, és ne zavarjon meg titeket állítólagos prófétai sugallatra való hivatkozás, se nekünk tulajdonított üzenet vagy levél, amely azt állítja, hogy az Úr napja már eljött.
3. Nehogy valamiképpen tévútra csaljon titeket, hiszen előbb be kell következnie a nagy hitehagyásnak, és meg kell jelennie a törvénytiprónak is, akire pusztulás vár,
4. aki szembeszáll majd mindennel, és fölébe emelkedik mindennek, amit istennek neveznek és mindennek, amit imádnak; sőt bemegy majd Isten templomába, és azt állítja, hogy ő maga Isten.
——————————–
A nagy hitehagyás a mostani próféciák szerint épp az EGY “egyház” a humanizmussal, kitűnő 🙁 előfutára az ezoterikus tanok terjedése, a magyarság-vallás stb. Főként azért, mert majd megszűnik a “vallások háborúja” és ennek örülni fognak holott pont ez lesz a hamis béke: .”… hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!”Jeremiás 8.11
Kedves Éva!
írod:
“Én katolikus vagyok ráadásul sok-sok szörnyű tapasztalat után újra.”
Mi történt? Tudhatunk róla?
Kedves Ida
aranyos vagy hogy kérdezed de RÉGEN volt és már a visszatérésem is régen annyi kegyelemmel, hogy most is elérzékenyülök :””) … Azt, hogy MÁSOK mit tettek, elfedi amit ÉN tettem (máskor, máshogy, helytelenül). Bitang ravasz az ördög … nem tudtuk (volna) elképzelni …
A nagy “kört” amit bejártam külön csodának tartom mégis, sőt mondhatom/ezzel érvelek hiszen a húsvéti himnuszban elhangzik a híres teológiai fogalom egy csodálatos himnuszban (most nagy kedvem is van énekelni, kérdésedre 🙂 ) a “félix culpa” vagyis a “boldog bűn” https://www.youtube.com/watch?v=wZSyiDBy9WA a 7. perc körül: “Lám mennyire szükséges volt Ádám vétke hogy Krisztus legyen váltságának díja: ó szerencsés vétek, hogy ilyen hatalmas és fölséges Megváltót kívánt és érdemelt” …
És leginkább a Magnificat hála dal … mindezért.
Köszönöm kérdésed! Szeretettel, testvéri barátságal gondolok Rád https://www.youtube.com/watch?v=O9kug7GSyH0
Kedves Éva!
Természetesen én is szeretettel vagyok feléd! És köszönöm az énekeket!
Az elragadtatásról szóló igeverseket a klub oldalon találod, ha érdekel! Az “elragadtatás” cím alatt!
Huuu, látom ti megfejtettétek előre a jelenések könyvét és időrendbe tudjátok tenni a dolgokat, ergo Jézus eljövetele is kiszámolható? Ugyan.
Szerintem csak értjük…! ( Többé-kevésbé…!) Ha olvasod, és kéred, te is érteni fogod…! ( Van olyan mondat is benne, amihez csak szövegértelmezés kell…!)
Bizony értjük-értegetjük … “ide bölcsességgel párosult ész kell” (Jelenések 17.9) azt pedig összedobjuk itt :).
Legfontosabb az ezerévet megérteni, az első feltámadást … és persze hűnek maradni, tisztának …
“Az emberbe ültethető csipek hamarabb elterjedhetnek, mint gondolnánk”
Az előző cikk igazolja a rohamos fejlődést és most meg ez.
Thea ,neked mi a véleményed a témában? azon felül, hogy a beast bélyege? Csak negatív értelemben értem.
Többiek? Valahogy ez a csipes részt annyira NEM kommentálják az itt jelenlévők,, pedig egy elég fontos mérföldkő a próféciák beteljesedésében vagy mi…
Szia Dávid!
Talán azért nem, mert annyira egyértelmű. Sok apró, sokak számára észrevétlen, számunkra egyértelmű lépés, az ismert irányba. Azért is tettem be a cikk végére az Arkhón invázió videót, mert abban minden benne van erről.
Amúgy nem is annyira a Fenevad bélyegéhez, talán inkább a Fenevad képéhez kapcsolódik…
“Megadatott neki, hogy lelket leheljen a fenevad képmásába, hogy megszólaljon a fenevad képmása, és hogy akik nem imádják a fenevad képmását, azokat mind megölesse.” Jelenések 13:15
Szia Thea!
Most ha jól értelmezem a fenevad képmása egy cyborg lesz?
A Jelenésekben olvasható leírásból valami ilyesmire lehet következtetni. Az Antikrisztusra fog hasonlítani, beszélni fog és képes lesz megölni azokat, akik nem imádják, tehát rá lesz kötve a központi rendszerre.
aha ,megint okosabb lettem valamivel.
Nem akarok kukacoskodni, de az ige nem írja, hogy rá lesz kötve bármi is a központi idegrendszerre.
A fenevad nem személy, hanem birodalom, és annak lelkülete. (Sok “világ”birodalom volt, babilon, egyiptom, római, és a mai)
Megtestesít mindent ami szemben áll a krisztusi lelkülettel. Alattomban jön, ahogy ez a központosítás is világszinten. (Milyen jó, pedig tudjuk mi lesz a vége.)
A fenevad képe már sok helyen létezik, zászlók, címerek, eszmék, TV, számítógép, okoskütyük. Mind beszél, közöl, gondolkodik és az emberek imádják, nem? Sokakat öltek már meg akik Krisztus mellett tartottak ki a töri során, mert nem imádták a fenevadat. Bárki aki ma szembe megy ezzel a lelkülettel ma, azt megölik világszerte. Nálunk csak lelkileg rúgnak belé, de az is ölés. Nem bizti egyáltalán, hogy eljön egy kor, amiben az összes keresztényt egy gombnyomásra kivégzik. Jézus nem szadi, már bocsánat a kifejezésért. Meg ott az elragadtatás kérdése is. Ki érné vajon akkor meg?
Szerintem már a szó, hogy fenevad, ott elbuknak sokan. AZ nem egy személy. Egy személynek nincs sok feje, szarva, koronája, és nem sebesül meg az egyik feje. Ez is az utolsó idők egyik zagyvasága. Szerintem az, hogy sokan nem tudnak semmit Istenről, az igéről az egy dolog. De a legnagyobb meglepetés sok keresztyén számára lesz. Akik számolják a napokat, a 7évet, mikor mi fog történni, várják az egyszemélyes antikrisztust, és mutogatnak hogy ki a 666, meg pl. Obama az a bizonyos. MEGLEPI LESZ KRISZTUS ELJÖVETELE, akár a következő percben, akár x év, vagy x száz év múlva. Ha csak az Atya tudja, akkor nem kell számolgatni és keresgélni. A vajúdás folyamatait 2 ezer éve egyre inkább látni, érzékelni lehet, de mit számít a hívőnek? Semmit. És ha pl. arról beszélünk egy hitetlennek, hogy ez és az lesz a fenevad bélyege és nem az lesz, akkor olyanokká leszünk mint a töri során párszor világvégét jósoló próféta vagy álkeresztény. Jézust hírdetni, de azt nagyon. Ez a lényeg.
Kedves Gyuszika!
Ezen egyszer már végigzongoráztunk.
A probléma az általad vázolt feltételezéssel, hogy Isten mindkét fenevadat a kénkővel égő tóba veti:
“És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, a ki a csodákat tette ő előtte, a melyekkel elhitette azokat, a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének:” Jelenések 19:20
Mivel üdvözülni vagy elkárhozni csak egy ember tud, eleve kizárhatjuk, hogy a két fenevad, az Antikrisztus és a Hamis Próféta nem emberek lesznek.
Kedves Gyuszika!
Van 1 fenevad, ami a birodalmat jelöli, ( ez már régen létrejött…, és ennek van a feje, szarva…., stb)
van 1 fenevad, aki az Anti-Krisztust ( a Bűn emberét, a kárhozat ( veszedelem) fiát: 2 Thess. 2,3 … bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, ? A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. ) Ő lesz az, akinek a 10 király az ő hatalmát adni fogja…, és Ő az a fenevad, aki: Jel. 19,19 És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, a ki a lovon ül vala és az ő serege ellen. ( gondolom, hogy az is egyértelmű, hogy egy birodalom nem tud egybegyűlni….!)
Ő a nyolcadik király: Jel. 17,10 Király is hét van; az öte elesett, és az egyik van, a másik még el nem jött; és mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni. A fenevad pedig, a mely vala és nincs, az maga a nyolczadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy.
Jel. 17,12 A tíz szarv pedig, a melyet láttál, tíz király, olyanok, a kik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal.
?Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják.
és van 1 fenevad, aki a Hamis -Prófétát jelöli! Ő lesz, aki az Anti-Krisztus imádatára fogja bírni a föld népét, a jelekkel és csodákkal, amelyek adatnak neki! A bélyegrendszert is Ő vezeti be….! stb…!
Természetesen az utóbbi kettő fog megfogatni, és ELEVENEN a tüzes tóba dobatni: Jel. 19,20
És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, a ki a csodákat tette ő előtte, a melyekkel elhitette azokat, a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ŐK KETTEN ELEVENEN a kénkővel égő tüzes tóba vettetének:
Jel. 20,10 És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, AHOL A FENEVAD, ÉS A HAMIS PRÓFÉTA ; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
Kedves Thea,
Kérlek dobjátok félre honnan származik az alábbi jelenet. Teljesen marginális.
Nagyjából ilyen entitásra lehet majd számítani. Legalábbis én erre a következtetésre jutottam. Itt három dolog ötvöződik, óriás, biomechanizmus, emberfeletti képesség. Azt hiszem ez egy jó példa. Persze nézőpont kérdése.
https://www.youtube.com/watch?v=BWM_B1qHFdo
Szia Zsolt!
Lehetséges. Én valahogy azt gondolom, Lucifer hiúságából (és ismert beszámolókból) kiindulva, hogy az Antikrisztus “szép” lesz és ezért talán a képe is. Jobban illik a “béke” imázshoz is. Csupán személyes vélemény.
Kedves Zsolt!
Szerintem is jóképű, okos, elbűvölő, kedves, karizmatikus emberről lesz szó! A fizikai erő nem dominál ebben az esetben( de mivel Sátántól kapja az erejét, ezért azzal is rendelkezni fog! Tudjuk, a megszállottak rendkívüli testi erővel is rendelkeznek! Lásd az evangéliumokban is!) Azért “tudni fog valamit”, ha még a választottakat is “majdnem” becsaphatná….!
Kedves Dávid!
“Valahogy ez a csipes részt annyira NEM kommentálják az itt jelenlévők,, pedig egy elég fontos mérföldkő a próféciák beteljesedésében vagy mi?”
Már volt erről szó itt, és ott “kiveséztük” ! Szerintem Thea tud adni neked linkeket a régebbiek közül, ahol ezekről van szó.
Szia Ida!
Értem és köszi megnézem azokat a régebbi cikkeket.