Idők jelei

Törökország az Eufrátesz kiszáradását veti be Szíria ellen

Euphrates

Forrás: thetrumpet.com

Szíriában ismét súlyosbodott a polgárháborús helyzet. Törökország taktikát váltott és a szír lázadók támogatása helyett a vizet próbálják megvonni a lakosságtól. A brutális lépés sok millió szír és iraki civil életét veszélyezteti.

A válság az Eufrátesz folyót érinti, amit ma már inkább csak Eufrátesz pataknak nevezhetünk, miután Törökország elzárta a folyamot Szíria felé.

Az Eufrátesz Törökországban ered és mielőtt Szíriába és Irakba ér, áthalad az Atatürk gáton. Törökország a gát segítségével a víz tekintélyes részét tárolómedencékbe tereli és ezáltal az alsóbb szakaszokon jelentősen csökkent a vízhozam.

Szíria legnagyobb állóvizének, az Assad tónak a vízszintje 6 méterrel apadt a török intézkedések óta. Szíria nagy részét az Eufrátesz látja el vízzel.

Daniel Pipes közel-kelet szakértő elmagyarázta, hogy a lépés akár népirtásnak is tekinthető, mert valóban kiszáradással fenyegeti a lakosságot. Egy nemzet vízellátásának elvágása fatális következményekkel járhat és nem válogatja meg áldozatait. Észak-kelet Szíria száraz, aszályos területei rövid idő alatt elnéptelenedhetnek, ha a túléléshez szükséges legalapvetőbb elem eltűnik.

A probléma ráadásul túlnyúlik Szíria határain. Irak vízellátása is Törökországból eredő és Szírián áthaladó folyókból származik. A vizet gátak segítségével gyűjtik tározókba. Amennyiben a vízszint komoly mértékben leapad és csökken a nyomás, a gátak összeomolhatnak. Daniel Pipes szerint a Mosul gát összeomlása esetén Bagdad bizonyos részei néhány óra alatt víz alá kerülhetnek. Az 1,7 millió lakosú Mosul pedig két óra leforgása alatt egy közel-keleti Atlantisszá változna.

Az Eufrátesz elvágása által veszélybe sodort sok millió élet is jól illusztrálja a szíriai háború brutális természetét. Mintha a két szembenálló oldal azon versengne, hogy melyikük kegyetlenebb. A konfliktus halálos áldozatainak száma jóval meghaladta a 150 ezret, de az újabb és egyre extrémebb lépések ezt a számot megsokszorozhatják.

Időkjelei: Fontos megjegyezni, hogy az Eufrátesz kiszáradásáról szóló bibliai prófécia a Jelenések könyvében már az Armaggedoni csata előkészületeinek része, tehát nem szabad összekeverni a fenti cikkben említett, emberek által előidézett eseménnyel.

?A hatodik is kiöntötte a poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja.? Jelenések 16:12

Kapcsolódó cikk: Nagy Nyomorúság és Isten Haragja ? Mi a különbség?

Előző posztKövetkező poszt

65 hozzászólás

  1. Drága Erika!

    KORMOS ERIKA JÚNIUS 22, 2014 11:44:57 DE.

    Ezzel a hozzászólásoddal mit szerettél volna mondani? Hogy az AK azért nem térhet meg, mert a Szent Lélek elleni káromlást követi el? (Valószínűleg el fog jutni odáig, de biztos vagyok benne, hogy neki is meg lesz (volt) a lehetősége egy ideig, hogy megtérjen. ( Persze ez már nem akkor lesz valszeg, amikor már a Sátán erejével megjelenik…!) Hiszen, ha továbbra is azt feltételezzük az Istenről, hogy igazságos, akkor abban is igazságos, hogy neki is adott lehetőséget a megtérésre…! Csak másképpen döntött… )

    továbbá írod:
    “….viszont senkire nem vagyok hajlandó rá erőltetni ?, sem a magam dicsőségét keresve, presztizs kérdésként vitatkozni, így én nem foglalkoztam a Te kérdéseddel tovább:”

    Nem értem, hogy miről beszélsz! Az én hozzászólásomban se a beléd kötésről van szó, se nem presztízs kérdésről. (Miért feltételezed ezt egyáltalán másról…!?) Egyszerűen csak arról írtam, hogy az Evangéliumban nem arról van szó, amit te írtál. Hogy nem azért támadott fel a Krisztus, mert egyébként is halhatatlan…( Ésa. 53,1 Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. ? Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.
    Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.
    Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!2 Kor. 5,21 Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.Csel. 2,23 Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia. Róm. 5,18 Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulásaCsel. 2,23 Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek: Csel. 2,24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia. )

    Továbbá én mindig szem előtt tartom ezt az igeverset, és nem mertnék versengésből írni:
    2 Kor. 5,9 Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk. Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.

    És csak azért javítottalak ki, mert feltételeztem ( ill még mindig feltételezem), hogy amikor írtad azt a hozzászólást, te se azt akartad írni, amit a végén leírtál. De semmi beléd kötési szándék nem volt. Az “én igazam” pedig semmit nem számít!

    írod:
    “Szeretettel: Erika
    (ma már oda tudom írni, mert tegnap még nagyon haragudtam)”

    Bocsáss meg kérlek, nem akartalak megbántani, vagy felbosszantani! Kizárólag azért szóltam már csak, ahogyan írtam is, hogy meg ne kavarodjanak azok, akik még nem ismerik annyira az Isten beszédét. (Tudom, hogy nem egyforma logikával “élünk”, és többek között ezért is nem értjük jól egymást, ezért is nem szóltam volna más esetben…! Viszont ott az Evangélium alapjait “kezdted ki”!)

    Továbbra is szeretettel: Ida

    1. Kedves Idám!

      – Amit a Biblia leír – és jószerével meg is magyarázza – azzal miért gondolod, hogy az evangélium alapjait kezdem ki?!
      Megbocsáss, de úgy látom, (remélem tévedek,) hogy a Biblia által magyarázott dolgokat nem tudod elfogadni, illetve nem érted. Ezért olyan dolgokat magyarázol bele, amit a Biblia nem mond, nem tanít. (pl. ez: ” de biztos vagyok benne, hogy neki is meg lesz (volt) a lehetősége egy ideig, hogy megtérjen.”)

      – Egyébként pedig amitől nem kicsit lettem morcos tegnap, az ez, idézlek:
      “Az Sátántól kapott ereje, és az Istentől kapott engedélye miatt nem győzhet felette senki más az Úr Jézuson kívűl?.!
      (EDDIGRE a Szent Lélekkel telt EKLÉZSIA ( Krisztus teste) , akinek Jézus nevében hatalma van Sátán seregei felett, és még visszatartja a bűn emberének megjelenését, ELVÉTETIK AZ ÚTBÓL ?! AZ AKKOR ITT LÉVŐ JÉZUS HÍVŐK FELETT pedig hatalmat kap?!”

      Ez sem nem Bibliai, de még csak nem is logikus …
      Mert, ha az Eklézsia, ami Krisztus Teste (akinek hatalma van Sátán felett) “elvétetik az útból” akkor mit keresnek “itt “a földön a “Jézus hívők”?!. És ha volt hatalmuk Sátán felett, akkor az hova lett?!
      Mert, ha Krisztus Teste felvitetik a mennybe, akkor hogy is maradhat itt (a földön)?!

      Az értelem nem arról szól, hogy “kilószámra” gyártjuk a hangoskodó hozzászólásokat, a bölcsesség sem a fél Biblia copyzásában rejlik, hanem a teljes Biblia teljes egységére épülő összefüggéseinek megértésében.
      Én sem értek még nagyon sok mindent. De van bennem annyi alázat, hogy ilyen esetben ezt el is ismerjem, – akár nyilvánosan is – és ne akarjak professzor módjára jó hangosan, vitatkozva, mindent kimagyarázni, mindenki másnak a vélt tévedését jó tanár módjára, az utolsó szó jogán kijavítani.

      Testvéri szeretettel: Erika

      1. Kedves Erika!

        Nem akarok semmit az utolsó szó jogán megmagyarázni!

        Bocsáss meg, hogy megpróbáltalak “kijavítani”. Akit féltettem, arra nem volt hatással a hozzászólásod, és így már okát vesztett a vitánk!

        Isten áldjon!

        Továbbra is szeretettel: Ida

  2. Kedves THEA.
    Engedd meg, hogy válaszomat egy kérdéssel indítsam.
    Mit jelent Keresztény hívőnek lenni?
    Talán azt, hogy minden este a Bibliával fekszem, majd másnap a szerint élek, vasárnaponként eljárok a szentmisére, vagy a “gyülibe”, meghallgatom a prédikációt, elszavalom a “miatyánkat”, bedobom az 500-at a körbeadott kosárkába, rendszeresen gyónni járok, 10 “üdvözlégy” által és az egyházi adó befizetésével feloldozást nyerek, majd mielőtt a pap eltemet jól megtanítom a gyermekeimnek is, hogyan legyenek hithű keresztények.
    Igen, meg vagyok keresztelve, de a fentiek szerint nem vagyok hívő.
    Viszont hiszek a “teremtőben”, bár kissé másképp…
    A Bibliát nem nekünk, 21. századi embereken írták, nekünk ott a TV, az internet, a közoktatás. A Biblia nem “Isten szava”, emberek írták. Úgy gondolom a példabeszédeknek, történeteknek, próféciáknak is van valóság alapja (ahogy a TV is mutathat valós képet) de Istennek nincs szüksége arra, hogy ezeket papírra vesse. Isten bennünk van a fogantatás pillanatától kezdve és körülöttünk, és a fűben meg a fában, az állatokban. Ha Isten a saját maga képmására teremtett minket, nem gondolom hogy azért, hogy szolgáljuk vagy rettegjünk haragjától, ha nem hiszünk benne. Aki hallja belül a hangot, érzi magában, annak nincs szüksége arra, hogy elmondják neki pl., hogy gyilkolni nem szabad, mert csúnya, rossz dolog…
    A Bibliát azoknak írták, akiket vezetni kell, és azok írták akik vezetni akarnak, az ő törvényeik szerint.

    Én általában minden oldalról utánajárok a dolgoknak, mielőtt véleményt alkotok magamban, és az a vélemény belülről jön, nem belém diktálják. Drábik János életrajzát is elolvastam, sőt a lélekvándorlás és az időutazás is érdekes téma…Egyébként Drábik János is hívő, és nem sci-fi-ket ír, komoly kutatómunkával töltött évtizedek vannak a háta mögött, bárki utánanézhet konkrét állításainak, persze sokan csak összeesküvés elmélet gyártónak tartják.

    Az okkultista elit a próféciákat – melyeket elődeik megálmodtak – folyamatos korrekciókkal próbálják mesterségesen beteljesíteni (lásd. izrael állam létrejötte). Hogy miért pont luciferkót imádják? Ahogy Ti ajánlottátok nekem a Bibliát, úgy most én ajánlom Nektek, hogy járjatok utána, de NE a Bibliából. Ehhez viszont elengedhetetlen feltétel, hogy nyitottak legyetek és ne szemellenzővel nézzétek a dolgokat, be kell fogadni új információkat, amit aztán magatokban feldolgoztok…rá kell találni Istenre és nem “megtanulni”.
    Nekem az a véleményem mára.

      1. Kedves d.orb!
        A kérdésed inkább a keresztény életre vonatkozik és, amit leírtál többnyire azt a vallásosságot takarja, amiről a Biblia nem túl elismerően fogalmaz. ?Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.? I. Sámuel 16:7

        Amit a 21. századi ember (és gondolom saját magad) ismeretszerzéséről írsz, pedig megmagyarázza miért hiányosak az ismereteid a Bibliát és sok egyéb fontos kérdést illetően. Miért gondolod, hogy a TV és a közoktatás hitelesebb forrás az igazság megismerésére, mint a Biblia? Melyik TV csatornát és melyik közoktatási intézményt (és melyik országét) ajánlod? És melyik weboldalt?

        C.S. Lewis így fogalmazott a modern oktatásról:
        ?A ?régi? oktatás beavatott a tudásba, míg az új ?kondicionál?. A régi úgy bánt a diákkal, mint a madárszülők teszik a fiókákkal, amikor repülni tanítják őket. Az új úgy kezeli őket, mint a baromfitenyésztő a fiatal madarakkal: olyan célokra neveli őket, amikről nekik maguknak fogalmuk sincs. Más szóval a régi a tudás terjesztése volt. Az új nem több mint propaganda.?

        Teljes mértékben egyetértek vele. Ha szeretnéd megismerni a Biblia létrejöttének körülményeit, tudok ajánlani néhány könyvet. Ne dőlj be az ateista propagandának a Bibliát illetően. Még egy köztörvényes bűnöző esetében is különféle tanukat hallgat meg a bíróság, hogy döntsön az ügyében. Te ezzel szemben kizárólag a Biblia ellenségeit hallgattad meg a Bibliával kapcsolatban. A barátainak véleményére nem vagy kíváncsi? Azt írod, hogy ?Én általában minden oldalról utánajárok a dolgoknak, mielőtt véleményt alkotok magamban?. Legtöbb sorod ennek épp az ellenkezőjét mutatja.

        Azt írod: ?A Bibliát azoknak írták, akiket vezetni kell, és azok írták akik vezetni akarnak, az ő törvényeik szerint.?

        Te ezzel szemben azt választottad, hogy a TV, az Internet és a közoktatás vezessen.

        A legfontosabb meglátásoddal viszont teljes mértékben egyetértek. Istent nem lehet megtanulni. Rátalálni viszont nagyon egyszerű, ugyanis Isten mindennél jobban szeret téged és szeretné, ha helyreállna a kapcsolat köztetek. Szeretnéd minden kétséget kizáróan tudni, hogy Jézus tényleg Isten Fia és rajta keresztül vezet az út Istenhez? Miért nem kéred meg Őt magát, hogy mutassa meg neked? Ha Ő valóban Isten ezt minden további nélkül megteheti és meg is teszi. Én ezt tettem 19 éves koromban, és pontosan azért tettem, mert tudni akartam, hogy van-e Isten. Hallgass arra a bizonyos belső hangra, ami szerinted (és a Biblia szerint is) minden emberben megvan. Arra a hangra hallgass, ami elsőként megszólal majd ezeket a sorokat olvasva. Ne a másodikra!
        (L)

        1. nem tudok levelet küldeni, és megerősítő e-mailt sem kapok hogy ide regeljek, hogy tudnánk megoldani hogy realtimeba beszélgessünk ??

        2. Nincs szükség regisztrációra. Az csak a klub oldalon kell. Hogy-hogy nem tudsz emailt küldeni?
          A realtime beszélgetéshez engedélyezned kell a sütiket a caching miatt.

        3. Szia ismét 😀

          a múltkor említett oldalon, ma délután 4 ig, remélem végre összejön 😀

        4. Kedves THEA
          A TV-s rész a Te olvasatodból valóban félreértésre adhat okot. Ugyanis félreértetted.
          Megpróbálom átfogalmazni az álláspontomat:
          A bibliát nem nekünk, 21. századi embereknek írták. A mi irányításunkhoz, vezetésünkhöz már kevés a Szentírás. A mi kordában tartásunkhoz már “modernebb” dolgok szükségesek, ilyenek a TV, internet, közoktatás, stb.

          (Ez már mindazoknak szól, akik megszólítottak)
          Nem szeretném tovább ragozni, nem fogok linkeket csatolni, forrásokat megjelölni és nem fogom azt sem ecsetelni kik írhatták a Bibliát (pedig már biztos megvolt az ide vágó idézet, igaz? 🙂 ), vagy milyen világnézetet vallok, én nem téríteni “jöttem”. Egyszerűen vannak szavak, összefüggések, cikkek amin elgondolkozom (ilyen volt a cion-birodalom és az antikrisztusi párhuzam), és ehhez szerettem volna Bibliai idézet mentes véleményeket kérni…egy az ellenségünk, nem egymást kell legyőznünk…

          Maradjunk annyiban, hogy Ti a Bibliában halljátok meg Isten szavát, én pedig másban (nem, nem a sátánban, mielőtt valaki továbbvinné…).
          Hiszen ?Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.? I. Sámuel 16:7, akkor ezek alapján egy helyre kerülünk 🙂
          Minden jót

        5. Én is remélem, hogy egy helyre kerülünk.
          Azt azért megjegyezném, hogy a “bibliai idézet mentes” kommunikáció kérése kicsit arrogánsnak tűnik nekem. Mindannyiunkat befolyásolnak az olvasott, hallott dolgok. Álszentség lenne ennek ellenkezőjét állítani. Én is képes vagyok átfogalmazni mások gondolatait, de miért ne ismerhetném el, hogy honnan származik egy általam igaznak vélt gondolat, ha ismerem a forrást? Szerintem ez csupán emberi büszkeség. “Én okos vagyok magamtól is, nincs szükségem mások gondolataira.”
          Gondolj bele hol lennénk a matematikában, ha mindenkinek saját magának kéne felfedezni az elmúlt évszázadok nagy matematikusai által felállított tételeket! A mai matematikusok csak úgy juthattak el új összefüggések felfedezéséhez, hogy megtanulták az eddig ismert tételeket és ezekre építettek. Vagy hogyan navigálnál az óceánon tengerészeti térképek és iránytű nélkül, amelyek sok ember sok évszázados munkájának eredményei, legalábbis a műholdak előtt így volt. A tengerparti naplementében, minden külső segítség nélkül is találkozhatsz Istennel és hallhatod a hangját, de ha el akarsz jutni valahová, jól fog jönni a térkép.
          A Bibliából tudom, hogy Istenhez Jézuson keresztül vezet az út. Budapestről eljuthatsz a Balatonhoz Románia felé indulva is, de talán az ellenkező irányba gyorsabb. 😉

    1. d.orb,
      Azt íród, idézem: “A Biblia nem ?Isten szava?, emberek írták. ”
      Kérdésem a következő, mivel azt mondod, hogy te alaposan utána jársz a dolgoknak, ….kik, milyen emberek írták azt és miért?

    2. Kedves D. ORB!

      Ez legalább egyenes beszéd volt.

      – Számomra keresztény hívőnek lenni pedig azt jelenti, hogy minden nap az ?én Urammal? vagyok közösségben, és jelenlétében élem az életemet.
      Így megtapasztalhatom jelenlétét, gondviselő szeretetét az életemben, vezetését, akaratát megismerem, az szerint élem előttem álló életemnek minden percét, döntés helyzetben az Ő akarata és tanácsa szerint döntök.
      – Kegyelméből előre megismerhetem ennek a gyilkos világnak minden lépését, szándékát, döntését, és tudom, hogy mindezek elől az én Uramnak oltalmába menekülhetek, mert:
      ?Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.?
      Zsoltár 18:3
      ?És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.?
      Zsoltár 50:15
      – Jelenen ? az Istenben rejtett életünk harcain – túl pedig az eljövendőben is van reménységünk;
      feltámadás a halálból és az örökkévaló élet kegyelmének elnyerésére.
      ?Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.?
      János 3:36
      ?Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.?
      Róma 6:23

      – Írod: ?Viszont hiszek a ?teremtőben?, bár kissé másképp??
      és részletezed, hogy hogyan:
      Had kérdezzem meg, Neked mi az ígéreted és reménységed a Te ?teremtődben??
      Csak ennek az életnek gazdagságában reménykedsz, amely gyilkos és erkölcsi gátlások nélkül való? Úgy gondolod, hogy a ?jelen világ? gyilkos lelkülete Téged nem érhet utol? Neked nem lesz osztályrészed előbb, vagy utóbb a halál? Te csak annyit érsz, amennyit ebben a világban anyagi javakból megszerezhetsz magadnak?
      ?Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.?
      1. Korinthus 15:19
      – Mennyivel inkább azok, akik az anti-krisztusba vetik reménységüket …
      A kegyelem még tart, élni lehet vele, de visszaélni nem ajánlatos … A döntés joga a Te szívedben van.

  3. Ezek a sátán által uralt nemzetek vagy kialakuló birodalmak ember által irányítottak és ők eszközök ebben az egészben. Lesz egy valaki, aki ennek a hatalomnak lesz a megtestesítője az ő kezében fog összpontosulni a hatalom. Jézus egy “személy” csúnyán mondva és az ő ellentéte lesz az antikrisztus aki maga lesz a sátán. Nem fogja magáról fellebbenteni a fátylat és megmutatni, hogy ki is ő valójában addig, ameddig nem nyerte meg magának az egész világot, de nem fog neki sikerülni, mint ahogy Thea is leírta. A cél a totális megtévesztés, minél több lélek elkárhozása. Egy olyan karizmatikus személy lesz, aki még csak össze sem lesz hasonlítható Hitlerrel vagy Sztálinnal. Az antikrisztus nem fog emberek(politikusok) előtt hajbókolni. Egy szép és ügyes ember lesz, akinek mindenre lesz jó ötlete, pénzt fog osztani az embereknek segíteni másoknak, meggyógyítani a betegeket a világ a kezében lesz, ezért mondom semmilyen máig megtörtént és a történelembe bevonult uralkodóval(diktátorral) nem lehet majd összeegyeztetni, hogy milyen hatalma lesz. Aki pedig azt hiszi, hogy ez egy nemzet vagy nő és állat Ufo akármi, azt csak sajnálni tudom.

    1. Kedves Dávid 19!

      Végig gondoltad-e az evangélium üzenetét mélyebben? Annak is azt a részét, hogy Jézus a MI BŰNEINKÉRT halt meg!
      Ugyanis, ha a bűntelen Jézus “emberi testben” nem a mi bűneinkért halt volna meg, akkor még ma is élne …
      Miért?
      Mert Isten Fiaként HALLHATATLAN … (nem fog rajta a halál, – hiszen pontosan ezért is támadott fel.)
      Így Sátán Fia (Antikrisztus) is HALLHATATLANKÉNT ölt testet, – de nem bűntelen,- ezért lesz az osztályrésze a kénköves tóban.
      Míg a bűnben született ember első “legyőzője” a halál, addig az antikrisztust “hallhatatlansága miatt” CSAK a “feltámadott Jézus Krisztus” lesz képes legyőzni.
      (Valószínűnek tartom, hogy az antikrisztus hallgatatlanságának tudatát hangsúlyozva, “királyi módon” jelenik meg az emberek előtt – és nem alázatosságát hangsúlyozva “jászolban”.
      Milyen módon, milyen formában? Majd ha itt lesz, meglátjuk …)

      Szeretettel: Erika

      1. Kedves Erika!

        írod:
        “KORMOS ERIKA JÚNIUS 21, 2014 8:25:16 DE.
        Kedves Dávid 19!

        Végig gondoltad-e az evangélium üzenetét mélyebben? Annak is azt a részét, hogy Jézus a MI BŰNEINKÉRT halt meg!
        Ugyanis, ha a bűntelen Jézus ?emberi testben? nem a mi bűneinkért halt volna meg, akkor még ma is élne ?
        Miért?
        Mert Isten Fiaként HALLHATATLAN ? (nem fog rajta a halál, ? hiszen pontosan ezért is támadott fel.)”

        Nem azért támadott fel, mert hallhatatlan, hanem azért mert nem találtatott benne bűn! ( Ahogyan az ószövetségi áldozatoknak is hibátlanoknak kellett lenniük, hogy áldozatként elfogadhatóak legyenek Isten számára, mint Krisztusra mutató áldozatok…!) Ezért lehetett a mi megváltónk, mert a halál nem tarthatta Őt fogva…!
        Isten Fiaként, Istenként nemcsak halhatatlan, hanem önmagában való élete is volt/van. ( Istentől függetlenül is élhetne…) De mikor leszületett a földre, és emberi testben élt itt közöttünk, magát megüresítve isteni természetétől, illetve mivoltától, akár el is kárhozhatott volna! Illetve, szabad akarata szerint akármikor ki is szállhatott volna a megváltás megvalósításából…!

        Egyébként az ember lelke is halhatatlan , ezért lesz a testbeni feltámadás, és az ítélet is, ahol is kinek-kinek a cselekedeti szerinti helyen kell majd az örökkévalóságot eltölteni.

        írod:
        “Így Sátán Fia (Antikrisztus) is HALLHATATLANKÉNT ölt testet, ? de nem bűntelen,- ezért lesz az osztályrésze a kénköves tóban.”

        Nem , nem ezért lesz a kénköves tóban a helye az Anti-Krisztusnak, hanem azért, mert nem fog megtérni, bűnbánatot tartani, és ezáltal bűnbocsánatot nyerni! De neki is meglesz a lehetősége rá! (Illetve nem csodálkoznék rajta, ha egy bukott keresztény lenne az illető, aki végül szándékosan a Sátán mellett döntött…! )

        De gyakorlatilag azt az ötletet se vetem (én) el 100%-ékban, hogy esetleg származásilag a Sátán is benne lehet a dologban. (Ezt az ómen című filmben már fel is dolgozták!)

        írod:
        “Míg a bűnben született ember első ?legyőzője? a halál, addig az antikrisztust ?hallhatatlansága miatt? CSAK a ?feltámadott Jézus Krisztus? lesz képes legyőzni.
        (Valószínűnek tartom, hogy az antikrisztus hallgatatlanságának tudatát hangsúlyozva, ?királyi módon? jelenik meg az emberek előtt ? és nem alázatosságát hangsúlyozva ?jászolban?.

        Az Sátántól kapott ereje, és az Istentől kapott engedélye miatt nem győzhet felette senki más az Úr Jézuson kívűl….!
        (Eddigre a Szent Lélekkel telt Eklézsia ( Krisztus teste) , akinek Jézus nevében hatalma van Sátán seregei felett, és még visszatartja a bűn emberének megjelenését, elvétetik az útból…! Az akkor itt lévő Jézus hívők felett pedig hatalmat kap…! Ahogyan most is van részleges, Isten által felügyelt hatalma azok felett, akik mártírokká válnak!) A “jászolban” való születés pedig nem az alázatosság hangsúlyozása miatt történt, hanem az üdvtörténet így lett megalkotva. Ezeket kellett a Krisztusnak szenvednie, ahhoz, hogy népet , illetve menyasszonyt kapjon, szerezzen magának, azokból, akik hisznek, illetve azokból, akik nekiadattak a mennyei Atyja által…!

        írod:
        “(Valószínűnek tartom, hogy az antikrisztus hallgatatlanságának tudatát hangsúlyozva, ?királyi módon? jelenik meg az emberek előtt ? és nem alázatosságát hangsúlyozva ?jászolban?.”

        Nem a halhatatlanságát akarja hangsúlyozni, hanem a próféciákban, Krisztusra, a zsidók ígért Királyára vonatkozó próféciákat “beteljesíteni”, az azokban foglaltakat meghamisítani! Hogy úgy nézzen ki, mintha a megjelenése Istentől lenne, és ezáltal a megtévesztés, becsapás által, dicsőíttetni, imádtatni magát, és a Sárkányt ( a mögötte lévő “istent”). Ami majdnem sikerül is neki, mert még, ha lehetne a választottakat is elhitetné….! Elkárhoztatva ezzel sokakat!

        (Kérlek máskor pontosabban fogalmazzál, mert megzavarhatod a hitben fiatalok hitét!)

        Szeretettel: Ida

        1. Semmi baj én fogalmaztam rosszul, csak azért írtam úgy, hogy egy személy, mivel én nem szeretek Jézusról úgy beszélni, mintha egy emberről beszélnék, hiába emberré lett, hanem jobban szeretem az Isten egyszülött fia vagy az Isten megszólítást.(isteni személy) Tudom, hogy emberré kellett lennie, hogy így vigye véghez a megváltást és nem használta az erejét, de akkor is nem szeretek Jézusról úgy beszélni, mint egy hétköznapi emberről, lehet, hogy marha nagy hülyeség amit írok, de ez van!
          Az antikrisztusról pedig annyit, hogy Hitler sem úgy lépet fel ahogy, hanem ráncba szedte Németországot és csak azután tárta fel, hogy mit is akar, legalább is én így tudom. Biztosak lehetünk benne, hogy az elején nem a rossz oldalát fogja mutatni.

        2. Kedves Dávid19!

          Amit te írtál, abban nincs hiba! (Egyébként pedig az Úr Jézus azért is lehetett még ( a sok mindenen túl) a megváltónk, mert Embernek Fia is volt…!

        3. Kedves Ida!

          – Írod: ?Nem azért támadott fel, mert hallhatatlan, hanem azért mert nem találtatott benne bűn!?

          Ezzel azt is TAGADOD, hogy a Te bűneidért (is) halt meg. (Szerinted nem CSAK az emberek bűneiért halt meg, – hanem azért is, mert nem volt hallhatatlan!)
          Pedig a bűnös ember osztályrésze a halál. A HALANDÓ EMBER számára az örök élet pedig KEGYELMI, KEGYELMI, KEGYELMI AJÁNDÉK Jézus Krisztus ÁLTAL: Róma 6:23

          – Írod: ?De mikor leszületett a földre, és emberi testben élt itt közöttünk, MAGÁT MEGÜRESÍTVE ISTENI TERMÉSZETÉTŐL, illetve mivoltától, akár el is kárhozhatott volna! Illetve, szabad akarata szerint akármikor ki is szállhatott volna a megváltás megvalósításából?!?

          5,36 De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az ATYA KÜLDÖTT ENGEM
          János 5,36
          10,17 Azért szeret engem az Atya, mert ÉN LETESZEM AZ ÉN ÉLETEMET, hogy újra felvegyem azt.
          10,18 Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem ÉN TESZEM LE AZT ÉN MAGAMTÓL.
          VAN HATALMAM LETENNI azt, és VAN HATALMAM ismét FELVENNI azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.
          János 10:17, 18
          Mi ez, ha nem hallhatatlanság?…
          ?MAGÁT MEGÜRESÍTVE ISTENI TERMÉSZETÉTŐL,? azt jelenti, hogy megvan benne ez az ?Isteni természet? ? hallhatatlanság, DE NEM ÉL VELE!!!
          2,8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, ENGEDELMES LÉVÉN HALÁLIG, MÉGPEDIG A KERESZTFÁNAK HALÁLÁIG.
          Filippi 2:8

          Amikor egy ?halandó ember? haldoklik, – akar, vagy nem akar ? MUSZÁJ mennie a ?minden élők útján?, így nincs rá lehetősége sem, hogy megtagadja az engedelmességet.
          Jézusban viszont nem a ?muszáj? működött, hanem az ENGEDELMESSÉG, mint aki tudja, hogy senki nem kényszerítheti rá a halált, de az Atya iránti engedelmességből önként vállalja.

          – Írod: ?Nem , nem ezért lesz a kénköves tóban a helye az Anti-Krisztusnak, hanem azért, mert nem fog megtérni, bűnbánatot tartani, és ezáltal bűnbocsánatot nyerni!?
          Hol olvastál arról, hogy volna erre lehetősége?… A Bibliában biztos nem, hacsak, valamelyik Biblia elé helyezett ?apokrífodban? nem …

          A többire meg inkább nem válaszolok … Bölcsesség nélküli visszhang … amely minden falról visszaverődik, hogy saját nagyságát és fontosságát hirdesse… Bogáncskóró, amely minden arra járóba beleragad … ?értelem nélkül.
          Nem akarok az ?ilyenekhez? hasonulni…

        4. Szerintem is jobb lett volna drága Erika, ha nem válaszoltál volna! Én se miattad írtam, amit leírtam…! 🙁 Remélhetőleg lesznek olyanok, akik mind az Írást értik, mind a hozzászólásom…!

        5. Továbbá kedves Erika!
          írod:
          ?Így Sátán Fia (Antikrisztus) is HALLHATATLANKÉNT ölt testet, ? de nem bűntelen,- ezért lesz az osztályrésze a kénköves tóban.?
          írtam:…
          ?Nem , nem ezért lesz a kénköves tóban a helye az Anti-Krisztusnak, hanem azért, mert nem fog megtérni, bűnbánatot tartani, és ezáltal bűnbocsánatot nyerni!?
          ezt meg te írod:
          “Hol olvastál arról, hogy volna erre lehetősége?? A Bibliában biztos nem, hacsak, valamelyik Biblia elé helyezett ?apokrífodban? nem ?”

          Én semmi olyat nem mondtam eddig még, amit a Bibliából nem lehet tudni….! ( Csak persze a Bibliát ismerni is, és érteni is kell….! Egyébként meg marad a vádaskodás, hogy…” Biblia elé helyezett ?apokrifodban…”!) De , ha elolvasod a Jelenések könyvét , és akármelyik prófétai könyvet, még mindegyikben arról van szó, hogy ” ha megtér a bűnös…, akkor megbánom a gonoszt, amelyet tenni akartam…”.!
          Ezék. 18,21 És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon.
          Ezék. 18,28 Mert belátta és megtért minden gonoszságától, melyeket cselekedett: élvén éljen, ne haljon meg.
          Ezék. 18,23 Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?
          Ezék. 33,11 Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?
          Ján. 3,16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
          Csel. 2,21 És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

          De, ha valahol a Bibliában olvastál arról, hogy ezek ( és az összes megtérésre hívó igeversek), nem vonatkoznak az Anti-Krisztusra, akkor légyszíves idézd be, mert én nem találtam ilyet..!

        6. Kedves Ida

          Ida június 21, 2014 1:45:06 du ? válaszodra, nagyon ? nagyon nem akartam válaszolni, függetlenül attól, hogy elolvastam.
          Jézus főpapi imájából tudom, hogy nem azokért könyörgött, akik a világban vannak, hanem azokért, akiket az Atya neki adott.
          A ?mérges kígyóknak fajzatjai?megszólításban részesülőket sem tanította, és nem hívta megtérésre!
          (Függetlenül ettől mindig körülötte voltak, de csak azért, hogy ?belekössenek? Jézusba.)
          Jézus és az utána jövő tanítványai is ?Atyám Fiai?-nak nevezte azokat, akiket hívott a megtérésre.
          Erről világosságot kaptam, amit szívesen megosztok bárkivel, viszont senkire nem vagyok hajlandó rá erőltetni …, sem a magam dicsőségét keresve, presztizs kérdésként vitatkozni, így én nem foglalkoztam a Te kérdéseddel tovább:

          Bibliaolvasó kalauz tegnapi egyik napi Igéje 3. Mózes 27. rész volt, amit sajnos csak késő este olvastam el. Igen megdöbbentem, sőt el is akadtam benne:
          27,28 De semmi, a mit valaki teljesen az Úrnak szentelt, mind abból a mije van, akár ember vagy barom, akár mezei birtokából való, el ne adassék, és meg se váltassék; minden, a mi teljesen néki szenteltetett, igen szentséges az Úrnak.
          27,29 Senki, a ki teljesen az Úrnak szenteltetett az EMBEREK KÖZÜL, meg ne váltassék, hanem HALÁLRA ADASSÉK BIZONNYAL.
          Nem értettem az Igét, nem tudtam, mi lehet a baj vele, így éjszaka már nem foglalkoztam vele.
          Reggel fordítási hibára gyanakodtam, és megnéztem jó pár fordítást is.
          http://hu.scribd.com/doc/131300813/Dr-Bernstein-Bela-Mozes-Ot-Konyve

          A ?chérem? törvénye (120. oldal)
          27/28. De minden ÁTOKSZENTSÉG, amit szentel valaki az Örökkévalónak, mindenből, ami az övé, emberből, baromból vagy öröksége mezejéből, az ne adassék el és ne váltassék ki; minden átokszentség szentek szentje az Örökkévalónak.
          27/29. Minden átokszentség, amit szentelnek emberből, nem váltható ki, ölessék meg.

          Ezek után mi is lehet az a ?chérem? törvénye, vagy ?átokszentség??
          Rövid megfogalmazásban: minden olyan KIRÍVÓ cselekedet, (MINŐSÍTETT GONOSZSÁG)melynek szándékos elkövetését Isten átkának terhe súlyt, – amire nincs bűnbocsánat!
          Az Újszövetség ugyan ezt másképp ? de szintén megfogalmazza:
          ?Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.?
          Máté 12:32

          Szeretettel: Erika
          (ma már oda tudom írni, mert tegnap még nagyon haragudtam)

  4. Jó, csak én tényleg a kijelentéseket nem szeretem.
    Én 95%-ra biztos vagyok, hogy az antikrisztus egy vezető személy lesz, aki itt jelenik meg emberi alakban.
    20%-ra azt gondolom, hogy lehet akár nő is.
    További 30%-ban azt gondolom, hogy ilyen Conchita Kolbász féleség lesz.
    50%-ban pedig azt gondolom, hogy férfi lesz.
    Csak az a baj, hogy akiknek ezeket mondom (többnyire nem keresztény felfogásúak) azok elküldenek a búsba, de én akkor is tovább nyomom beléjük a szöveget erről 🙂
    Úgyhogy félreértés ne essék, igazatok van az antikrisztus egy személy lesz, aki a szarháromság egyik személye, akinek az atyja sátán, szószólója pedig a hamis próféta.

    1. ( 😀 ) Tényleg sokféle variáció lehet. De ne ezen filózzunk, hanem arra figyeljünk, amit a Biblia alapján egészen konkrétan tudunk róla.
      (Viccnek szánt, komolytalan kérdés: nálad az egy egész, hány %-ból áll?… 🙂

      Szeretettel: Erika

      1. 🙂 Kedves Erika!
        Az antikrisztus 95%-ban hiszem , hogy ember lesz. ennek a 95%-nak vettem a 100%-át viszonyítási alapul, majd a 95% – 100%-át saját gondolatom szerint kiraktam 3 részből amelyből 100%-ot kaptam, így a 95%-át nem számoltam ki matematikailag.
        (Hihi)

        1. Most ne vegyél komolyan, mert ezt csak egy kis huncut, ártalmatlan csipkelődésnek szántam.
          (Én sem vagyok mindig a komolyság megtestesítője.)

        2. Örülök neki, hogy vannak még itt rajtam kívül olyanok akik szeretnek hülyéskedni egy kicsit, nem mindig vérre menni.
          :):):)

    1. A “világháborúk” tényleg beteljesültek, ezt a ma élő emberek nem értelmi fogyatékos része tudja. De ehhez miért kell gyártani egy összeollózott, vallásos köntösbe bújtatott, megmagyarázott, jósolgatásféle olvashatatlan zagyvaságot ?

      Egyébként aki ismeri egy kicsit is a Bibliát, az tudja, hogy Jézus nem világháborúkról beszélt, hanem csak háborúkról. (Olyanokról amelyek nem csak 100 évvel ezelőtt voltak, hanem amik napjainkban is vannak.)

      Akit valóban érdekel ez a téma, azt szeretettel a Biblia felé irányítom, nem pedig egy ilyen megtévesztő, hamis, önigazolásos, összeollózott, jóslás felé, mint amit belinkeltél.

      1. Erika! Még nem kezdődött el a 3. Világ háború, annak most látod az előszeleit!!!! A halottak milliárdokban lesz mérhető! Ez után következik a harmadik pecsét! Te is csak a Bibliát a saját szád íze szerint értelmezgeted, mert ez megfelel a lelki világodnak (nem vagy ezzel egyedül)! Mert bizony a jelenések és Dániel könyvében leiratakt látod beteljesedni. Dániel könyvében megvan ígérve az igazság könyve, csak e felett mindig elsiklotok.

        1. Először sok kis háború bontakozik ki, ha nem vagy vak láthatod napjainkban, amely fog egy világháborúba torkolni, ekkor már a világ gazdaság menthetetlen lesz, mely rövid ideig fog tartani és ez lesz a csel, mellyel a nagy csaló magához ragadja a hatalmat, mint a béke embere fog megjelenni……már most is ő van a háttérben!

        2. Kedves Csaba!

          – A 3. világháború sajnos már régen elkezdődött, (észrevétlenül,) csak nem a “hagyományos” fegyverekkel, hogy “ne ébredhessen fel a világ” – hanem álmában lephesse meg a pusztító !!!
          Ezek azok a jelei, melyekre Jézus figyelmeztet: földrengések, éhségek, döghalálok, jelek az égből.
          Miért jelek ezek? – azért mert mind-mind mesterségesen, – szándékosan – vannak előidézve, azért, hogy a föld lakosságát pusztítsák vele. Természetesen megtalálhatók közte a mai ember számára szinte természetessé vált “apró háborúk” fogalma is, mely a világ 1-1 területére lokalizálódik és viszonylag rövidebb ideig tart, majd “ott elmúlik” és másik helyen keletkezik egy másik tűzfészek… (“Rövidsége” annak függvénye, hogy milyen pusztító fegyvereket vetnek be a lakosság ellen.)
          – “A halottak milliárdokban lesz mérhető!”
          Azokat a halottakat, akik ebben az aljas altatásban lettek legyilkolva, (akár csak a 2. világháború óta is) miért nem számolja meg senki? Valóban az előttünk álló időben is sokan meg fogunk halni.
          24,5 A föld MEGFERTŐZTETETT lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.
          24,6 Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói, és KEVÉS EMBER MARAD meg. – (Ésaiás 24 rész.)
          Figyeljük meg hozzá az ok-okozati összefüggéseket is!
          Azért fertőződhetett el, mert az embert nem érdekelte Isten szava és ígérete.
          4,3 Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;
          4,4 És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a MESÉKHEZ ODA FORDULNAK. – (2. Timoteus 4. rész)
          – “Dániel könyvében megvan ígérve az igazság könyve, …”
          Én az “igazság könyvét” a szívemben és a kezemben tartom, a szemem előtt!
          Úgy hívják, hogy Szent Biblia !!! NINCS MÁSIK KÖNYVEM !!! – nem gyűjtök “mesekönyveket”.
          TE SE GYŰJTS!!! – Erre szerettem volna előző írásommal felhívni a figyelmedet.
          (Dánielnek csak meg van ígérve, amit Dániel még nem láthat …, nekünk viszont már “nem csak homályos ígéret az osztályos részünk, hanem a kezünkbe is van adva!!! BIBLIA a neve. Elégedjünk meg azzal, és tartsuk tiszteletben, mert elégedetlenségünk, Isten munkájának kritizálása könnyen “mesekönyvre cserélést” eredményezhet.)

          Szeretettel: Erika

        1. Ez egyszer Csaba igazat beszélt, mint ahogyan a link alatt olvasottak is ugy vannak, ill. lesznek. “…aki ismeri egy kicsit is a Bibliát, az tudja…”

        2. Köszönöm az értelmes hozzászólásodat, nagyon tanulságos volt.
          Mindenki annyit tesz a közös “asztalra”, amennyi a szellemi szintjéből telik.
          Bár ezt eddig is tudtam, ebben csak megerősítettél.

  5. Én meg a nyugati sajtó jajveszékelését hiányolom, hogy ilyen nagy melegben szegény cigányok elől elzárni a vizet 😀
    Velünk kapcsolatban persze mindig beindulnak ezek a reflexek. Vajon miért mindig a magyarokra jár a rúd?

  6. Kedves Meggyőződés!

    A “figyelmeztetés” jogos! A Jelenések 16:12 valóban az Armageddoni csata előkészületeihez fog tartozni. Hogyan? Nem tudjuk, de biztosan így lesz.
    Minden esetre attól, hogy a törökök “elzárták” a víz útját zsilipekkel, vagy tározókba gyűjtötték, attól még mindig ott folyna az Eufrátesz, ahova teremtetett, ha szabadjára engednék a vizet.
    Viszont, ha a tározók valaminek folytán megsérülnének és a víz új utat váj magának másfelé, akkor tényleg feleslegessé, és szárazzá válik az Isten által teremtett meder, viszont más területeken hatalmas pusztítást végez.

  7. Üdvözlet!
    Nem szabad összekeverni a fen említett eseményt? “Időkjelei: Fontos megjegyezni, hogy az Eufrátesz kiszáradásáról szóló bibliai prófécia a Jelenések könyvében már az Armaggedoni csata előkészületeinek része, tehát nem szabad összekeverni a fenti cikkben említett, emberek által előidézett eseménnyel.”
    Miért nem? A sátán nem embereket használ? De bizony sajnos! Embereket használ arra, hogy teljesen övé legyen minden és mindenki, sőt még a választottakat is megtéveszti. : 🙁 ‘(

    1. Természetesen használhat embereket, mint ahogy az idők jelei közül sok esetében ez történik (lásd, háborúk, éhínség, stb. Máté 24:7), csakhogy itt az időzítés miatt biztosan nem arról a próféciáról van szó. Az Armageddoni csata az Antikrisztus hét éves uralkodásának legvégén lesz.

      1. Pontosan!
        Ugyanis az első angyal indítja el a bélyegek fájdalmas fekéllyé változását, azaz akkor már megbélyegeztettek az AK követői. Ennek előfeltétele, hogy az AK már hatalmon legyen nyilvánosan, ám ez a pont még nem érkezett el, ha jól látom.

        Technikailag azonban el tudok hasonlót képzelni a folyó kiszáradására. (Jó, igazából bármit el tudok képzelni 😀 )

        1. Még mindig ott tartunk, hogy az antikrisztus lehet nem is ember, tehát ez spekuláció!

        2. Ki tart ott Schwaben?

          Azzal egyetértesz, hogy üdvözülni vagy elkárhozni csak egy ember számára lehetséges? Mert ha igen, akkor itt kiről van szó?

          “de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták az ő képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába.” (Jelenések 19:20)

          Egy ideológia vagy rendszer nem juthat kárhozatra.

        3. Kedves Schwaben!

          Spekuláció kizárva Biblia alapján:
          – Armageddoni csatában (vagy csata után) történik az antikrisztus és sleppjének megsemmisítése.
          Ez után következik Jézus 1.000 éves királysága.
          – Lehet, hogy nem ember lesz, de színrelépéséről minden ember fog tudni, – sokan el fogják fogadni, mert többek közt a mai – egyre inkább terjedő – háborús tűzfészkek megszüntetésének ígéretével “VILÁGURALKODÓI” jogcímet fog követelni az emberektől.
          Ahhoz, hogy ezt elfogadd, vagy elutasítsd, tudnod kell a jelenlétéről is és az “ajánlatáról” is.
          (Az más lapra tartozik, hogy sokan hinni fognak az “ajánlatának” vagy csak azért fogják elfogadni, mert a “jelenlegi pokol” perspektívájától, ha nem is jót, de jobbat látnak benne.)
          Ennek az elfogadásnak lesz a következménye egy 7 évre szóló szerződés, prófécia szerint.
          Senkit ne tévesszen meg sem az alakja, sem személye, sem származása, hanem csak is arra figyelni AMIT CSELEKSZIK!
          HÁROM BIZTOS ISMERTETŐJELE:
          – béke ígérete
          – VILÁGURALKODÓ jogcím
          – 7 éves szerződés megkötése

          Szeretettel: Erika

        4. Schwaben,

          akár az is; nyitott vagyok ebben az irányban is, bár az Írásból nekem egyértelműbbnek tűnik egy ember által megtestesített AK. A sátán célja Isten műve kicsúfolása, visszájára fordítása, minden ember elkárhoztatása.
          Krisztus Jézus is célpontja tehát. Az Úr minden munkássága, így Krisztus élete és kereszthalála is arra (is) irányul, hogy az emberek ne embert imádjanak, ne a világ dolgait helyezzék előtérbe. Ismerve ezt, kézenfekvőnek tűnik, hogy az AK egy személyi kultuszt kiépítő embervezér lehet.
          Nem emberi megjelenésként tudok olyasmit elképzelni – és ez most tényleg a jéghegy csúcsa! – hogy az a bizonyos világuralkodó teszem azt egy eszme mindenhatóságát fogadtatja el a világgal, annak imádatára szorítja rá a népeket, de ez nem valószínű. A jelenések ennél konkrétabban fogalmaz lényét illetően.

        5. Sziasztok.
          Szerintem a Biblia szó szerinti értelmezése nem igazán “szerencsés”.

          Eddig azt gondoltam, hogy Putyint fogják nekünk “kinevezni” antikrisztusnak, jól bedönti a dollárt, kitálal az USA-t és EU-t irányító háttérhatalomról, és mi “megkérjük”, hogy helyettük ő vezessen tovább minket… viszont most Kormos Erika és Schwaben hozzászólása elgondolkoztatott:

          (az antikrisztus) HÁROM BIZTOS ISMERTETŐJELE:
          – béke ígérete
          – VILÁGURALKODÓ jogcím
          – 7 éves szerződés megkötése”
          illetve:
          “az antikrisztus lehet nem is ember”

          Nincs, nem is volt és nem is lesz olyan ember a Földön, aki a nagy többséget meg tudná győzni, a zászlója alá tudná gyűjteni. Ezt már az irányítóink is belátták, be kellett hogy lássák. Hitlernek, Sztálinnak, Rooseveltnek vagy akár Napóleonnak is voltak ellenségeik, nem győzték meg az egész világot. Obamának és Putyinnak is nagy a rajongó tábora, de édeskevés a világuralkodáshoz.
          Viszont a Lisszaboni szerződés az EU-t (többek között) jogi személlyé “tette”!
          Az EU (és ami mögötte van) ezáltal nagyobb hatalommal bír, mint bármely ismert diktátor itt a planétán.
          Én itt tartok, hogy az “antikrisztus” nem EGY ember.
          Vélemény?

        6. Az utolsó időkkel és az Antikrisztus személyével kapcsolatban sok még a kérdés, de azért szerintem tudunk annyit, hogy elég nagy bizonyossággal mondhassuk, hogy ember lesz, “A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,” (2. Thessz. 2:9)

          Gondolj bele, hogy mi Sátán célja? Isten helyébe akar lépni és a büszkeség okozta a bukását. Semmit nem akar jobban, minthogy az egész föld imádja őt. Ehhez pedig szüksége van egy “testre”. Ez lesz az Antikrisztus. Maga az “antikrisztus” szó is sokat elárul. Egy hamis megváltóról van szó.

          Ez a cikk rámutat még néhány dologra: http://idokjelei.hu/2011/02/az-antikrisztus-profilja/

          Sztálin, Hitler és társaik antikrisztusi vezetők voltak és ugyanazok az erők irányították őket is, de még nem volt itt az ideje a totális hatalomnak. Azt is fontos tudni, hogy az Antikrisztus nem fog tudni teljes világuralmat létrehozni. Nagyon sok országgal és emberrel meggyűlik majd a baja és számos háborút lesz kénytelen harcolni rövid uralkodása alatt. (http://idokjelei.hu/2011/03/az-antikrisztus-megjelenese-uralma-es-haborui/)

        7. Nem akarlak mindenáron meggyőzni (szerintem nem szerencsés a Bibliában leírtakat szó szerint értelmezni), de ha az idézetet szó szerint veszem, pont az én álláspontomat támasztja alá.
          ?A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,? (2. Thessz. 2:9)
          Tehát a “sátán ereje által van”, ez szerintem nem feltétlenül azt jelenti, hogy maga a sátán ölt testet emberi alakban.
          A birodalom a sátán ereje által van, a hazugság minden hatalmával, tele van a jeleivel és csodáival, mindazon tulajdonsággal, ami ezen próféciáknak megfelel, a céljuk pedig a világuralom háborúkkal, nemzetek eltörlésével, diktatúrával.

        8. Én sem akarlak meggyőzni, de véleményekre voltál kíváncsi. 🙂

          Zárójelben megjegyezném, hogy a Bibliának bizonyos részeit szó szerint, más részeit valóban nem szó szerint kell érteni. Például, amikor megszemélyesítést/szimbolizmust használ, mondjuk a “nagy parázna” esetében, stb.

          Amúgy az általam fent már idézett Jelenések 19:20 mutatja leginkább, hogy emberről van szó.

          Az is fontos tényező, hogy azok a zsidók, akik nem fogadták el Jézust megváltóként, még mindig a Messiást várják. Egy politikai megváltót, aki hatalommal érkezik és, akit királyukká fogadhatnak. (Ezért is utasították el Jézust, mert ők egy királyt vártak, aki helyreállítja Izrael egykori hatalmát.) Ez pedig nem lehet egy rendszer vagy birodalom, csak egy anti-krisztus, Krisztus ellentéte és hamisítványa. Sátán mindenben Istent utánozza, hiszen az Ő hatalmára áhítozik. Isten elküldte a Fiát. Sátán is elküldi az övét, a “kárhozat fiát”. (2. Thessz. 2:3)

        9. Kedves D. ORB!

          2 Thess. 2,3
          Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik A BŰN EMBER, A VESZEDELEMNEK FIA
          2 Thess. 2,4
          AKI ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy MAGA ÜL BE AZ ISTEN TEMPLOMÁBA, Isten gyanánt mutogatván magát.

          De “bűn emberéről” van szó az Igében, és olyanról, akit meg lehet fogni, és a tüzes tóba vetni, a hamis prófétával egyetemben! Természetesen birodalma is lesz, amelyet a Biblia szintén “fenevadnak” nevez, de a feje egy ember lesz…! A Sátán ereje által felemelkedve….!

        10. Kedves D. ORB!

          Az Antikrisztus SZEMÉLYÉRŐL még sok mindent nem tudunk.
          Viszont figyelmedbe ajánlom, a Biblia legelső jövendölését róla, amit az Örökkévaló Isten mond Sátánnak:
          “És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a TE MAGOD KÖZÖTT, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.”
          1. Mózes 3:15

          Gyakorlatilag ebben az Igében Jézus Krisztus kereszthalálával kezdődő győzelme van megjövendölve egészen Sátán megsemmisítéséig, amely az 1.000 éves királysága végén következik be.
          De mivel Jézus nem csak ember volt, hanem Isten Fia is, így ÉN valószínűsítem, hogy az Antikrisztusban nem egy “közönséges halandó embert” fog legyőzni, hanem szó szerint veszem azt, hogy Sátán földi leszármazottját. (Jézus Krisztussal “azonos súlycsoportba” tartozó ellenségét, – melyre egyébként “földi halandó ember” nem lenne képes.)
          Tehát mindenképpen “személynek” kell lennie, akinek van testi megjelenése is.

          Szeretettel: Erika

        11. Sziasztok.
          Én továbbra azt mondom, hogy a Bibliát nem szabad szó szerint értelmezni, Ti pedig továbbra is Bibliai idézetekkel próbáljátok a véleményeteket kifejezni. Van egy ilyen nézetet valló modern kori egyház is, a Jehova tanúi …így nagyon nehéz veletek társalogni.

          A zsidó messiásról (aki a keresztényeknek pont az ellenkezőjét jelenti):
          “A zsidók egy része már hosszú idő óta hitt a lélekvándorlásban, és abban, hogy Dávid király leszármazottjainak az örökké-tartó uralma így valósul meg, ellentétben a tisztán reprodukciós folyamattal. …és ennek a Királynak az a kötelessége, hogy visszaszerezze Izrael bibliai földjét a zsidó népnek, megsemmisítve a gojokat. Hitük szerint a gonosz valójában jó, mert hasznos, és a világot szándékosan ördögivé kell tenni, és el kell pusztítani azért, hogy a zsidók megváltásban részesülhessenek. …Napjainkban is szilárdan hiszik, hogy a világuralom megvalósítható. Az egy központból irányított világrendszer és a világkormányzat létrehozásában bámulatos sikereket értek el, de még hátravan a nem-zsidó uralmi rendszer, vallás és kultúra teljes átalakítása. Azt a céljukat, hogy nyíltan is egy univerzális hatáskörű zsidó vezető, új Dávid király, vegye át a világ irányítását, egyre következetesebben próbálják megvalósítani. Arról is már szóltunk, hogy hitük szerves részét alkotja, hogy a zsidók Istene az, aki testet öltött Sabbatai Zevei-ben, Baruchyah Russo-ban és Jacob Frank-ban. Ez az isteni lényeg azóta már átkerült a Rothschild-dinasztia mindenkori elsőszülött irányítóihoz..”
          (2008, Dr. Drábik János: Örvénylés 3. fejezet).

          Ég veletek!

        12. Kedves d.orb!
          Így már érthetőbb az álláspontod, mármint, hogy mit értesz a szó szerinti értelmezés alatt.
          Ha a Bibliát nem fogadod el Isten szavának vagy nem szó szerint érted, akkor mi a mércéd, ami alapján szelektálsz? Drábik János kijelentései vagy a lélekvándorlásban hívők véleménye alapján? Őket mi alapján tartod hitelesebb forrásnak? Ők honnan vették az információikat?

          Végül egy utolsó kérdés. Vajon miért van az, hogy az elit tagjai a Bibliából Luciferként ismert entitást imádják és a Biblia Istenét próbálják kiiktatni az emberek szívéből?
          Kérdéseim nem költőiek.

          Amúgy a Jehova tanúin kívül ismerek egy másik csoportot, akik szó szerint értelmezik a Bibliát. Keresztény hívőknek hívják őket. Ajánlom neked az itt linkelt könyvet, ha szeretnéd tüzetesebben körbejárni a témát: http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/tevhitek-a-keresztenyseggel-kapcsolatban/

        13. Kedves D. ORB!

          Azért idézzük folyton a Bibliát, mert az Isten Hiteles szava.
          Azok a “zsidók” akikről Te beszélsz, azok a CION-isták.
          Az “univerzális hatáskörű zsidó vezető” akiről beszélsz, az lesz az antikrisztus.
          És abban a Bibliában, melyről azt mondod, hogy nem kell szó szerint érteni, van folytatása is annak, hogy mi lesz az “univerzális hatáskörű zsidó vezető” bukása után …
          Rajtad múlik, hogy érdekel-e tovább is a folytatás …

          Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
          János 3:16

          Szeretettel: Erika

        14. Kedves D. ORB!

          írod:
          “Én továbbra azt mondom, hogy a Bibliát nem szabad szó szerint értelmezni, Ti pedig továbbra is Bibliai idézetekkel próbáljátok a véleményeteket kifejezni.”

          A Biblia értelmezése nem emberi értelem által történik! De általában ( sok esetben) szó szerint is úgy vannak a dolgok, de van , amikor a szellemi értelmezést ( értelmezéseket) vesszük. Ez esetben szó szerint is úgy vannak a dolgok.

          Viszont, amit Drábiktól idéztél, annak is igencsak van értelme. Hiszen tudjuk, és erről beszélünk itt, hogy az elit, a háttérhatalom éppen ezen fáradozik már régóta ( nem törődve az eszközökkel) , hogy a világot olyan helyzetbe hozza, hogy a Messiás, a zsidók királya, Dávid magva megjelenjék…! Hiszen számukra még nem jött el! És azt is tudjuk, hogy ők nem a Tóra hűséges követői….! ( Meg azt is, hogy eddig is sokan voltak közöttük ( a zsidók között) , akik magukat messiásnak nevezték…!.)
          Az pedig megint csak nem elrugaszkodott elképzelés, ha majd azt mondják, hogy imé itt van, megszületett, és megtaláltuk…., mert a próféciákban ( az ószövetségiekben, amit ugye a zsidók használnak) a messiás, a felkent születik….! ( ahogyan ez valóban történt is….!)
          A második eljövetel, ahogyan az történni fog, arról csak a keresztények tudnak…!
          Szóval nem olvastam a Drábik könyvet, de amit idéztél, az alapján érdemes elolvasni!

Hozzászólás a(z) Meggyőződés bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend