Készpénznélküli társadalom

Svédországban már lehet tenyérrel fizetni

quixter_02-590x330

A svédországi Lund városának egyelőre 15 boltjába és éttermébe olyan terminálokat telepítettek, amik lehetővé teszik, hogy a vásárlók a tenyerükkel, minden egyéb eszköz vagy azonosító nélkül fizessenek. Az újítás két diáktól származik, akik egy hosszú sorállás közben kezdtek foglalkozni az elképzeléssel.

Eddig 1600-an regisztráltak az új rendszerbe, ami létrehozóik szerint nemcsak gyorsabb, de sokkal biztonságosabb is, mint a hagyományos fizetési eszközök.

?Minden ember értérképe teljesen egyedi, így a rendszert nem lehet kijátszani,? mondja Fredrik Leifland kutató.

?A fizetéshez minden alkalommal le kell olvasni az ember tenyérét.?

Bár az érleolvasó technológia már eddig is létezett, eddig még nem használták fizetésre. Európában az Unicredit Bank vezette be a módszert az automatákból történő pénzfelvételnél szükséges személyazonosításhoz. Az Egyesült Államokban pedig egyes iskolák menzáin használnak tenyérleolvasót a gyerekek azonosítására.

?Össze kellett kapcsolnunk a folyamat valamennyi résztvevőjét, az érleolvasó terminálokat, a bankokat, az üzleteket és az ügyfeleket, ami komoly kihívást jelentett és összetett feladat,? mondta Leifland.

A létrehozók folyamatosan bővítik a hálózatot és egyre több cég készül bevezetni az új rendszert szerte a világon.

A regisztrációhoz a felhasználónak nem kell mást tenni, mint ellátogatni a rendszert használó egyik üzletbe, ahol háromszor leolvassák az értérképét és rögzítik társadalombiztosítási azonosítóját és telefonszámát. Ezt követően szöveges üzenetben megkapja az aktiváláshoz szükséges linket, ahol befejezheti és véglegesítheti az aktivációs folyamatot. A tenyérrel fizetett összegeket havonta két alkalommal hajtják be közvetlenül az ügyfél bankszámlájáról.

quixter

Jelenleg az érleolvasó technológia számít az egyik legbiztonságosabb azonosítási módszernek. Bizonyára sokan emlékeznek, hogy a Káosz Komputer Klub az ujjlenyomatos azonosítást is tartalmazó iPhone 5S piacra kerülését követő igen rövid időn belül fel is törte a telefon biztonsági rendszerét. A hekkerek leírták, hogy az ujjlenyomat az egyik leggyengébb biztonsági védelem. Az ember mindenhol hagy ujjlenyomatot maga után és viszonylag egyszerű másolatot készíteni róluk. Az első iPhone 5S feltöréséhez például egy ujjlenyomat fényképét használták, tehát még csak drága eszközök sem kellettek hozzá.

Az értérkép minden esetben egyedi, leolvasásához komolyabb eszközök és idő, és természetesen egy élő tenyér szükséges, amit az ujjlenyomat esetében nem mondhatunk el.

Sajnos a fiatal generáció nemcsak megszokja ezeket az új technológiákat, hanem előbb utóbb határozottan követelni fogja a gyors áthaladás és megszokott kényelem nevében.

Már gyerekkorban hozzászoktatják őket, hogy az élet természetes részének tekintsék a biometrikus azonosítás különféle formáit és ezzel elejét vegyék az esetleges ellenállásnak a jövőben. Ezeket az új rendszereket nem egyik napról a másikra vezetik be és eleinte természetesen nem lesz kötelező, de mindenképpen segít előkészíteni a terepet egy olyan gazdasági infrastruktúra kialakításához, ahol a fizetésnek semmilyen más formája nem lesz lehetséges már.

Források: phys.org, nextgov.com

Előző posztKövetkező poszt

14 hozzászólás

  1. Nekem csak azért nem szimpatikus,mert az ember de még a bankok se se a politikaszóval ma még biometrikus azonosítás, de ha fejlődik a elektro-fizika, akkor attól kezdve a lélek-kisugárzást is érzékelni lesznek képesek– ami azt jelentheti, hogy az jövő embere még a WC-re se mehet majd, hogy ne tudna róla a titkosszolgálat.!
    Ha az egész emberiség istenszellemében élne, akkor igen, remek gyakorlat lenne és gyors intézése mindennek- de sajnos túl sok a istentelen!

  2. ” Jöjjön szíp fiátál ember, kiolvasom a tenyerébül a szerencséjét!” – az ös történeti kezdet! 😀
    Nem újdonság a telemetria! Most csináltattam útlevelet, …fotó+újjlenyomat, a végeredmény holografikus képek a kiskönyvben, UV fényben fluoreszkáló 3D-s biztonsági jelek, … meg még ki tudja , hogy hányféle azonosító!
    Hiába na, tenorista az egész világ, csak akik ezt az egészet lenyomja a nép torkán az a jóságos télapó! 😀

    Csak, hogy ne lepödjünk meg semmin: “okos”- mondá annó Kóhn bácsi – mobil(!?), “okos” TV ami megfigyel, …és “okos” wc papír ami üzit küld az urológusnak ! 😀 … nem lepödnék meg ezen se! 😀

    1. Aztan a nagy erolkodesben ki ne robbantsatok a szupervulkant a Yellowstone alatt… 😀 😀

    2. Húsvétkor.
      Ne tegyetek ilyent, komolyan. Ne csináljátok, mert nagyon nagy baj lesz belőle.
      Nem akarok idézet-gépágyút beindítani, de muszáj az Írásból szedett versekkel is figyelmeztetni Titeket a varázslás veszélyeire:
      “Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.”
      Sám 15,23
      “És mind e kettő eljő reád nagy hamar egy napon: gyermektelenség és özvegység, teljességökben jőnek el reád, noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod.”
      Ézs 47,9
      “És fiait átvitte a tűzön a Hinnom fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat, varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra indítaná.”
      2Krón 33,6
      “És monda az Úr nékem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben; nem küldtem őket, nem parancsoltam nékik, nem is beszéltem velök; hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívbeli csalárdságot jövendölnek néktek.”
      Jer 14,14
      Az Úr mindig tiltotta a varázslást és azok vadhajtásait.
      A világ sorsa Isten kezében van, nem szabad az ellen menni. Van egy feladatunk az életünkben, annak kell megfelelni, azt kell betölteni, nem véletlen hát, hogy az ilyesmik tiltólistán vannak: csak tévútra visznek, összezavarnak.
      Ismétlem még egyszer, Sándor: ne csináljátok, mert baj lesz belőle.

    3. Viszont van megoldás, útmutatás, Sándor:
      “Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
      Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.
      Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.
      A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.
      Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések,
      Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.
      De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
      Az ilyenek ellen nincs törvény.
      Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
      Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.
      Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők.”

      Gal 5,16-26

      1. Ezzel egyetertek, csak technikailag minek tobb?
        A rendszerben minden megvan rolad, csak azonositani kell, arra meg tokeletes a nem hamisithato biometrikus azonositas.

        1. Na várjál… a tenyered nem ad le elektromos jeleket, tehát az alapján nem tudják minden pillanatban, hogy hol vagy. De neked nem kell félned, mert nem téged keresnek, hanem a terroristákat… 🙂

        2. Az RFID sem ad.
          A kiolvasashoz szokseges energiat a leolvaso adja csak par centirol. Lasd belepteto kartya.

        3. @Zoli:
          még, mert az RFID-nak nincs akkora energiaforrása, hogy sugározza. Bioelektromossággal azonban szert tehet annyira, ami elég egy bizonyos körzet lefedésére. Ezt összekapcsolva a jelolvasókkal már méter pontossággal meg lehet határozni.

Hozzászólás a(z) Koe Paal bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend