Idők jelei

A Noé film bukott angyal “hősei”

Időkjelei: Valószínűleg már most sokan elmentek megnézni a bibliai Noéról, Russel Crowe főszereplésével készült filmet. Mivel a téma nemcsak a múlt, de a jelen szempontjából is fontos, úgy gondoltuk mindenképpen meg kell osztanunk néhány alapvető problémát a filmmel kapcsolatban. Mivel az alkotás nagyon sok ponton tér el a Bibliától, itt most csak a leglényegesebb, legmegtévesztőbb és a végső időkkel is összefüggő kérdésre koncentrálunk. Az alábbi linkeken további hasznos elemzések olvashatók, részletezve a filmmel kapcsolatos egyéb problémákat, az elsőben magyarul, a másodikban pedig angol nyelven:

bibliaszov.huanswersingenesis.org

noah-movie-2014Forrás: The Truth Wins

A filmmel kapcsolatban elsőként azt kell tudni, hogy egyértelműen a bukott angyalokat állítja be jófiúként, akiket az emberiség iránt érzett együttérzésük miatt penderítettek ki a mennyországból, amit mi sem mutat jobban, minthogy a film szerint ők segítenek Noénak a bárka építésében, amiért haláluk után mennybe szállnak, de csak miután megvédték a bárkát a gonosz emberektől.

Darren Aronofsky, a film köztudottan ateista rendezője azt nyilatkozta, hogy “az eddigi legkevésbé biblikus filmet” akarta elkészíteni és úgy tűnik, ez sikerült neki. A Noéban szinte minden pont fordítva van, mint ahogy azt a Bibliában olvashatjuk. A bukott angyalok nem gonoszok, hanem egyenesen hősök. Noét pedig nem igaz prédikátornak (I. Mózes 7:1), hanem pszichopata őrültnek állítja be, aki gyűlöli az emberiséget és kész megölni születendő unokáját, amennyiben az lány. Azt is sikerült elérnie, hogy az “Isten” szó egyetlen egyszer sem hangzik el a filmben, sőt, amikor Noé megpróbálja elmagyarázni családjának, hogy a világ “teremtése” miként ment végbe, a vásznon a darwini evolúció képeit láthatja a néző. A filmet körülövező viták azonban úgy tűnik, hogy leginkább a készítők bevételét növelik. Észak-Amerikában már a bemutató első hetében 44 millió dollárt hozott a kasszába.

Biztosan sokan várták a film megjelenését, arra számítva, hogy az remek lehetőséget kínál majd a világban folyó fontos események megvitatására. Sajnos azonban a film szinte a felismerhetetlenségig torzítja el az eredeti történetet és olyan téveszméket ültet a Bibliát nem ismerők fejébe, amiknek semlegesítése jóval több időt igényel, mint a film időtartama, tehát több kárt okoz, mint hasznot.

Sajnos Bibliaismeret hiányában sokan abban a hiszemben állnak fel az előadás után, hogy Noé igaz történetét látták, ami nem is lehetne távolabb az igazságtól.

Mielőtt megvizsgáljuk, hogy miként mutatja be a rendező a bukott angyalokat, olvassuk el, hogy pontosan mit ír erről a Biblia:

1 Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek,

2 látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak.

3 Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test. Legyen az életkora százhúsz esztendő.

4 Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások éltek a földön. Ők azok a vitézkedők/hatalmasok, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak. (I. Mózes 6:1-4)

Istennek egyértelműen nem tetszett, hogy a bukott angyaloknak és az emberek lányainak hibrid utódai születtek. Júdás levelében azt olvashatjuk, hogy ezeket a bukott angyalokat bilincsben tartja az ítélet napjára:

Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére. (Júdás 1:6)

Énok könyvéből, ami nem része a Bibliának, de éppen Júdás levelében olvashatunk utalást rá, több részletet is megtudhatunk ezekről a “Virrasztókról”, ahogy ott nevezik őket:

A Virrasztók (arámi: ???????, iyrin) olyan angyalok, akiket azért küldtek a földre, hogy figyeljék az emberiséget. Egy idő után vágyakozni kezdtek az ember leányai után és vezérük, Shemjáza bíztatására, aki biztos akart lenni abban, hogy nem egyedül viszi véghez ezt a tettet, csoportosan kiváltak az angyalok közül, hogy az ember lányaival utódokat nemzzenek és saját gonoszságaikra tanítsák az emberiséget. Ezekből a frigyekből születtek a Nefilimek, akik rendkívül aljas természetű óriások voltak és sok gonoszságot követtek el a földön, veszélybe sodorva az emberiséget. Shemjáza és társai többek között megtanították az embereknek a harci technikákat, a fegyvergyártás művészetét, az arc kifestését, a varázslást vagy például, hogy hogyan “üthetnek meg úgy egy embriót, hogy elvetéljen”. Végül Isten elküldte az özönvizet, hogy megtisztítsa a földet a Nefilimektől, előtte azonban elküldte hírnökét Noéhoz, hogy figyelmeztesse, és rajta keresztül megtartsa az emberi fajt. A Virrasztókat sötétségben és bilincsben tartja fogva az ítéletig. (Wikipédia összefoglaló)

Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy egy Noéról készült filmben a bukott angyalok egyértelműen a rosszfiúk.

Sajnos rosszul gondolnánk.

Az Arnofsky féle verzióban ők a jófiúk, akik segítenek Noénak a bárkakészítésben, ráadásul amolyan kőóriásokként mutatja be őket, akik ahhoz képest, hogy a kezük egy szikladarab, elég ügyesen bánnak a szerszámokkal.

A filmben a bukott angyalok könyörületesebbek, mint a Teremtő, és miután az emberek iránt mutatott együttérzésük miatt száműzik őket a földről, Methuséláh megmenti őket tüzes kardjával.

A forgatókönyv szerint a Virrasztók jóban vannak Methuséláhval, mert egyszer korábban már megmentette őket, amikor lejöttek, hogy segítsenek az embernek, akiket a Teremtő kiűzött az Éden kertjéből, amiért büntetésként a földhöz kötötte és kőlényekké változtatta őket. Az emberek azonban miután mindent megtanultak tőlük, megpróbálták rabigába hajtani és megölni őket. Menekülésük közben Methuséláh tüzes kardjával harcolva segíti őket.

A film végén a bukott angyalok ítélet helyett a mennyországot kapják jutalmul, miután életükkel védték a bárkát a vad embercsordákkal szemben.

A bukott angyalok Shemjáza vezetésével védik Noét az özönvíz kezdetén Tubálkain dühöngő seregével szemben, akik a bárkára próbálnak feljutni. A Virrasztók egymás után esnek el. Az első halála után a Mennyekhez kiáltva kérik bocsánatukat, ami után kőtestük fénnyé változik, majd felszáll az égbe. A “feltámadást” látva az egyik kőóriás így kiált fel: “Visszatér a Teremtőhöz!”

El lehet képzelni hogyan reagálnak majd a gyerekek a filmre. A Noét segítő, hősként viselkedő kőóriások lesznek az újdonsült szuperhős példaképek és sejtelmük sem lesz, hogy valójában kik is ezek a Virrasztók, illetve, hogy nem mesehősökről, hanem valódi, mégpedig gonosz lényekről van szó.

Általában nem érdemes sok időt tölteni a Hollywoodi filmek elemzésével, ez esetben azonban sok százmillió emberhez jut el egy olyan hamis üzenet, ami nemcsak a múlt, de a jelen szempontjából is nagyon fontos.

A bukott angyalok valós lények és tényleg az ember lányai közül vettek feleségeket maguknak. Utódaik, a Nefilimek szintén valóságosak.


A Nefilimekkel foglalkozó egyéb posztok:
Bukott angyalok
Mi köze lehet a 3000 éves hieroglifáknak a Nefilimekhez?


Noé is egy létező személy, akit Jézus példaként állított elénk, arra figyelmeztetve, hogy a visszajövetele körüli idők nagyon hasonlítanak majd az ő napjaira:

Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.

Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. (Máté 24:37-39)

A film tehát a Biblia helyett az illuminátus elit ideológiáját követve próbálja tovább népszerűsíteni azt az ősi hazugságot, hogy Isten vagy nem létezik vagy gonosz, segítséget pedig inkább a sötét oldaltól várhatunk.

“Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű!” – Ézsaiás 5:20

A filmmel kapcsolatos beszélgetéseink során érdemes feltenni néhány olyan kérdést, amire az alkotás nem vagy helytelenül válaszol. Például “Honnan tudta Noé, hogy mit akar tőle Isten?”, “Milyennek mutatja be a film az emberiséget?”, “Miért küldte Isten az özönvizet?” vagy “Miért építette Noé a bárkát?” és mutassuk meg mit ír erről a Biblia.

Nem utolsósorban pedig ne felejtsük el átadni, hogy amiként Noé kegyelmet talált Isten szemében és a bárka segítségével megmenekült, mi Jézushoz fordulhatunk a Megváltás bárkájáért.

Előző posztKövetkező poszt

115 hozzászólás

  1. én nem néztem meg a filmet mert úgy éreztem hogy bűzlik. És jól is tettem hogy nem néztem meg.
    Az apám és az öcsém megnézték pedig én mondtam hogy ne.

    Szóval megnézték és bumm. röktön apa mondja hogy: ” isten gyílkos, Noéhoz látomásban beszélt és képekben nem pedig beszéddel, Noé sem tudta hogy ő tuléli e vagy sem. stb.”

    és mit hallok? evolució a Noéban???? hová süllyedt a világ??

    1. De jó lenne feliratozva. Valamennyit értek belőle de sok részletet nem.. pedig itt minden mondatért kár amit hallásból nem tudok lefordítani.

      1. Kedves Shanza,
        Igazad van, tényleg jó egy beszélgetés. Rendesen kivesézték a Noé filmet. Megnéztem én is, tényleg nincs lehetőség a feliratozás(ok) bekapcsolására. Sajnálom, hogy nem érted jól hallásról. Csak arra tudlak biztatni, hogy légy egy kicsit türelmes, mert ezt még alig 1 hete tették fel a megosztóra és a későbbiekben talán lesz hozzá feliratozás is. Ellenőriztem az Answers in Genesis csatorna jó néhány videóját és azt tapasztaltam, hogy majdnem mindegyik alatt ott van “caption” logó, aminek bekapcsolásával megjelenik az angol feliratozás is. A “Bill Nye Debates Ken Ham” című videó viszont nincs feliratozva, pedig annak már több hónapja, hogy megjelent. Szóval két esélyes a dolog. Talán egy másik felhasználó is átveszi és felteszi a videót a saját csatornájára és akkor ott lesz feliratozás is, nem tudom, nem vagyok túl jártas a YT rendszeren belüli videómegosztásban, terjesztési lehetőségekben, jogi kérdésekben.

        1. Tényleg nagyon jó lenne. kár hogy én a suliban nem angolul tanultam. Már azt hittem nem tudok többé hozzászólni mert új nick-nevet kért az oldal..

  2. Kedves Sáska!
    Írod”nincsenek olyan pogányok akik ?meg lesznek tartatva??
    “És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. ÉS A POGÁNYOK AKIK MEGTARTATNAK , annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.És annak kapui be nem záratnak nappal (éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.” Vagy mégis?Nehogy azt mondd,hogy ezek csak jelképes pogányok,meg jelképes élet könyve.

    Íreod:”1János 4:12 -> Az Istent soha senki nem látta? +Jób pedig sokat szenvedett és elmondta hogy Isten előtt kívánja személyesen védeni az ügyét, és ezért mondta hogy miután megrágták a férgek meglátja az Istent? meg is látta bizonyos értelemben, de élve, mivel később megjelent neki a forgószélből?” Saját magadnak mondasz ellent.Nincs bizonyos értelemben való látás.Vagy látja,vagy nem.De nem látta,csak hallotta.ÉLVE nem láthatja senki Istent:
    “Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.”( 2 Móz. 33,20)

    “Ami a Lukács 23:43-at illeti? az eredeti héber szövegben tudod hol van a vessző? Mert a Károli kicsit pontatlan,”
    Ő azt felelte neki: “Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!” (Káldi)
    ? Erre ő így felelt neki: “Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” (MBT)
    Erre ő így felelt: “Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban.” (Békés-Dalos)
    Ő azt felelte neki: “Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!” (Csia)
    ? és ezt mondta neki Jézus: Ámen, mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban! (Vida S)
    És azt mondta neki Jézus: Bizony mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban. (Kecskeméti)
    Jézus így válaszolt: ?Mondom neked, ma együtt leszel velem a Paradicsomban.? (EFO)
    Erre ő így felelt neki: “Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”(UFO)
    And Jesus said unto him, Verily I say unto thee, To day shalt thou be with me in paradise(King James)
    Und Jesus sprach zu ihm: Wahrlich, ich sage dir: Heute wirst du mit mir im Paradies sein. (Luther)
    ??? ????? ????, ???? ??? ????, ??????? ???’ ???? ??? ?? ?? ?????????. ? De még a görögben is,pedig te arra hivatkozol.
    És ezek is mind “kicsit pontatlanok”?Elárulnád,hogy milyen egyéni Bibliát olvasol ?

    “Jézus aznap meghalt és harmadnapig halott is volt, hogy lett volna a bűnözővel a paradicsomban?”A lelke is?!!Képes vagy azt mondani,hogy még Jézus lelke is halandó?!!!!

    “Az pedig hogy aki hisz soha meg nem hal, és aki meghal is él, az azt jelenti hogy Jézus feltámasztja a halottakat, ahogy ő is mondja hogy feltámasztja őket az ?utolsó napon?, és örökké fognak élni onnantól tehát soha nem halnak meg?”
    Az ,hogy soha meg nem hal,az nem azt jelenti,hogy feltámasztja,hanem azt,hogy nem hal meg.Feltámasztja őket az utolsó napon és örökké fog élni onnantól a testük IS ,mert a feltámadás után az is halhatatlan lesz.”
    Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (1Kor.15,50-53)

    “És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele.” (Mát. 17,3)-Szerinted ők is példabeszédben,vagy jelképesen jelentek meg?Vagy esetleg a testükkel együtt fel lettek támasztva arra rövid időre,hogy utánna azzal együtt el is tűnjenek?Vagy talán megéledt a lelkük és utána visszahalt?

    ? “És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé. “1 Móz. 5,24
    Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek. “Zsid. 11,5
    +
    “És lőn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe. “?2 Kir. 2,11

    ?

    1. Kedveseim.
      A Bibliát a Mindenható megnyitja a Keresők számára. A vallások irányzatok, akiknek követői vagytok elrejtik a kézenfekvő igazságot előletek és az emberiség elöl. A teljes Írás Istentől ihletett (akkor újszövetség nemvolt). A céltévesztés(hamartolos) az hogy sokan a kutatásba keresésébe indulatokat vettnek be, nem alázatot. Jézusnak nem a mitizálását és Istenítésével kell foglalkozni, hanem a követésével és tanításai útmutatásával, azért hogy eljussunk a tudás adta világosságra és üdvösségre. Így válunk tökéleteseké ami azt jelenti hogy működő részként teremtünk a Mindenhatóval. Noé a filmről: Nem rejthető el a hegyen épített város.

      1. Jézus Istenítése nem mitizálás,mert Ő Isten.Nem a tudás adja a világosságot és az üdvösséget,hanem mindkettőt Jézus
        “És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! “(Ján. 20,28)
        “Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.”(Ján. 1,9)
        “És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”( Csel. 4,12)

        1. Jézus nem Isten! Ha azt gondolod hogy Jézus Isten, máris nagy bajban vagy. Jézus az Úr, Isten az Atya. A kettő nem ugyanaz. Jézus az első teremtmény, akit Isten megteremtett, Isten nem teremt még egy istent, hiszen csak egy Isten van. Még a Szentlélek sem Isten, az Isten Szeretete.
          A fogalmakkal tisztában kell lenni, különben a Biblia olvasása különös zagyvasággá válik.
          Remélem a válaszom nem volt sértő.

        2. Jézus Isten Fia, nem teremtmény. Egy ember fia egy másik ember. Isten Fia pedig Isten.

          Nagyon sok megerősítő Ige van erre, de vegyük csak a legfélreérthetetlenebbet:
          “Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. … A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: … Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János 1:1-14

        3. Hülyéskedsz Balazs? Na de hogy “kicsit” komolyabbra vedd a dolgot, ajanlanék neked egy kis olvasnivalot az allitasod cafolataként:

          http://velunkazisten.hu/book/Isten-e_J%C3%A9zus

          “Aki mikor Istennek formajaban volt, nem tekintette zsakmanynak, hogy o az Istennel egyenlo…” ( Filippi 2:6), vagyis, az Ur Jézus egyenlo az Atyaval, amit viszont ? nem tekintett zsakmanynak.

  3. Kedves Sáska,
    “Én egész végig mindent a Bibliára alapoztam amit ti végig visszautasítottatok? akkor most a Bibliát nem fogadjátok el? Mert amit írtam minden azon alapult.” Talán nem vetted észre, de mi is a Bibliát idézzük. Bár észrevetted, mert ezt mondod:
    “És amikor azt idézitek a Bibliából hogy kínoztatnak éjjel nappal örökkön örökké meg égésük füstje felszáll stb, tényleg azt hiszitek hogy ez valamiféle tüzes pokolra utal ahol örökké gyötrődnek a lelkek?”
    Igen, elhisszük, hogy amit a Biblia mond, az úgy van.
    “A Biblia azt írja hogy Isten szeretet és hogy könyörületes, és amikor az ókori zsidók feláldozták a gyermekeiket a bálványoknak és elégették őket azt mondta Isten hogy ilyen soha a gondolatomban sem volt? undorodott az ilyen cselekedetektől? (Jeremiás 7:31). Ti pedig elhiszitek róla hogy egy szerető Isten néhány év elkövetett bűneiért örökké kínozzon lelkeket az örök tűzben? Ha ez igaz lenne Isten volna a leggonoszabb, legszadistább lény a világon.. Te úgy büntetnéd a gyerekedet egy csínytevésért hogy a kályha forró lapjára nyomod a tenyerét?”
    Vajon a szerető Isten hogy “büntette” a gyermekét (egyszülött Fiát), aki semmilyen csínyt nem követett el? Sokkal rosszabb volt az, mint a kályha forró lapjára nyomni a tenyerét, és ráadásul teljesen ártatlan volt, helyettünk szenvedett. És minderre azért volt szükség, hogy mi megmeneküljünk attól a szörnyű büntetéstől, ami ránk várna a bűneink miatt. Ha egy egyszerű megsemmisülés lenne, akkor Krisztus szenvedése is értelmetlen lett volna. Az ateisták is abban hisznek, hogy megsemmisül a lélek a földi halállal. Nem véletlenül mondta Jézus azt, amit Édua is idézett, hogy jobb csonkán leélni az életed itt a földön, mint épen a gyehennára vettetned – mindez teljesen értelmét vesztené, ha nem létezne pokol, az a szörnyű hely, amitől Isten meg akar mindannyiunkat menteni.
    http://www.christiananswers.net/hungarian/q-grace/hell-h.html

  4. Úgy egy éve olvastam James B. Currie könyvét. Angyalok címmel.
    Nagyon jó részletes és kizárólag a szentíráson alapul. Azon amit Isten kijelentett róluk nekünk.

    Az Isten fiak kifejezés 1 Mózes 6/2 kétféle látásmód létezik.
    Az egyik itt a cikkben is elhangzik bukott angyalok emberek leányaival létesített szexuális kapcsolatból hibrideket nemzettek. ‘ Mózes 6/4
    ezeket gyakran támasztják alá 2Péter 2/4 vagy Júdás levele 6 valamint 1Péter 3 /18-20 ig

    Másik látásmód szerint az Isten fiak Sét leszármazottai az a vérvonal akik még hűek Istenhez. Az emberek leányai pedig Kain vérvonalából valók. Ábel és Énok akik segítségül hívták az Úr nevét 1 Mózes4/17-24
    ez a többnejűség elterjedését is jelentette
    Az az Isten fiak angyalok voltak ezt a Septuaginta az ószövetség görög változatának fordítói (72 zsidó tudós) támogatta. Így a bene elohim szavakat Isten angyalaira fordították át görögben. Énok apokrif könyvének írója Josephus-al együtt ezt vallja.
    Ezt már az Úr Jézus idejében így gondolták. Ez befolyással volt az akkori őskeresztényekre is.

    Az angyalok testet öltésének értelmezése vajon nem fenyegeti-e Jézus testet öltésének egyedülállóságát? Valamint azt hogy egy teremtmény lényegi mivoltát meg tudná változtatni.
    Jézusnak a szentlélek által kellett belépnie az emberi vérvonalba. Csecsemőként megszületnie.
    ami test az test marad ami lélek az lélek marad.
    Az emberi formában való megjelenés nem egyenlő a testet öltéssel és a fizikai világba integrálódással.
    A könyv bővebben magyarázza mindezt de gondoltam itt is megosztom.

    Mert Isten rendjét például mi a fizikai törvényeket nem tudjuk áthágni. Így a bukott angyalok sem szeghetik meg a teremtettségük törvényét.

    1. Ádámnak és Évának voltak gyermekei az Édenben való tartózkodáskor is. A fizikai munka nem volt fárasztó az ember számára, kommunikálni (társalogni) tudott Istennel ( a Mindenhatóval), olyan agyféltekéket használt amik ma szunnyadnak. Látta a Kerubokat, a Kígyót mint ép-kéz-láb teremtmény. Kérdem vajon mennyit tudunk az igazságból. Szomjúhozni kell azt és megelégítettünk. HA egy Isteni teremtmény mint Ádám kopuláció által közösült Évával akkor mért ne teheték meg ezt más teremtmények is az emberek lányaival. Hoops lehet hogy nem is kopuláltak az Édenben hanem egyéb jelegű volt a megtermékenyítés és a szülés is… lásd: megnövelem… Csak azt lehet megnövelni ami már volt. Sethnek is voltak gyermekei nem csak Kainnak. Utolsó ehez hasonló történet Jézus fogantatása. Mint orvos dokumentálódtam nem rég hasonló mechanizmusról.

      1. Kedves János!

        “Ádámnak és Évának voltak gyermekei az Édenben való tartózkodáskor is. ”

        Hol említi ezt a Biblia?!

  5. A cikk szerzője mintha nagyon nagy bűnnek tartaná, hogy a bukott angyalok “jófiú” szerepben jelennek meg. A mennyből az emberek iránti túlzott szeretet miatt vettetnek ki (ha úgy veszem, ez igaz is, mert annyira megszerették őket,, hogy elkezdtek összefeküdni asszonyaikkal – sőt ha vannak női angyalok, azok meg talán a férfiakkal – bár erről a Biblia nem ír) aztán miután segítenek az embernek (Noénak) visszajutnak a mennybe. A cikkíró miért megy amellett, hogy a tetteikkel (amelyekkel a legőszintébben beszélünk, főleg hosszútávon) elismerik vétküket, teljesítrik a rájuk rótt penitenciát, és persze, hogy visszajutnak a mennybe. Mert most végül tényleg szolgálják az embert, és nem élvezik “annak húsát”. Gyönyör, és persze nem táplálkozás szerint. Ha pedig végül is teljesítik, amivel Isten megbízta őket, gonosz útjaikat elhagyják – ha jól értem, a filmben erről is szó van – akkor miért ne mennének vissza a mennybe? Kicsit olyan ez, mint a két fiú, akiket apjuk kiküld a szőlőbe a dolgozni. az egyik azt mondja “megyek” és nem megy, a másik “nem érdekelsz apám”, de kimegy, hát melyik teljesítette a Apjuk akaratát? A második. Ezek az angyalok is, a saját rosszaságukat rákenik Istenre, de azért érzik, hogy ők a biztangok, és csak szolgálják az Isten emberét – rajta keresztül az Istent. Meg is kapják jutalmukat. Visszafogadja őket a menny. Én így látom.

    1. Szia Zoli!
      A probléma azzal van, hogy itt nem egy meséről van szó és a Biblia leírja milyenek voltak ezek a bukott angyalok.
      A mostani idők egyik legfontosabb jelensége, hogy megpróbálják az emberekkel elhitetni, hogy Isten gonosz, túl szigorú, stb. és Lucifer/Sátán/bukott angyalok, stb. a jók, akik csak az emberek javát akarják. Ez nagyon sok területen jelentkezik, nemcsak ebben a filmben és nemcsak Hollywoodban, de mivel itt egy igaz történetről van szó, szóvá tettük.

      1. Bocsánat, ezért, de az egész biblikus könyv egy nagy hülyeség, én azon lepődöm meg hogy vannak emberek akik vakon hisznek benne. Kissé nevetséges. Az érmének két oldala van” ezt nem árt észben tartani. Mellesleg a film reálisan a valós dolgokat próbálja szemléltetni ( bár még nem láttam nem tudok teljes véleményt hozzá fűzni) Eddig is fogtam a fejem az itt lévők, mindig ehhez a könyvhöz fordulnak minden ügyben. Lassan kezdem azt hinni hogy a könyv az igazi istenetek.
        Gondoltam nem árt néha egy kis ellen vélemény is 🙂 Akire nem vonatkozik ne vegye magára. Akinek nem tetszik a véleményem, nincs választása nem gondolom meg magam. Lehet hogy ellenszenves vagyok de vagyok aki vagyok, többet is mondhatnák de abból tuti hogy csak vita, rosszabb esetben botrány törne ki.
        További jó eszmecserét!
        Üdv. Scalles

        1. Kedves SCALLES !

          írod:
          “Bocsánat, ezért, de az egész biblikus könyv egy nagy hülyeség, én azon lepődöm meg hogy vannak emberek akik vakon hisznek benne. Kissé nevetséges. Az érmének két oldala van? ezt nem árt észben tartani… Eddig is fogtam a fejem az itt lévők, mindig ehhez a könyvhöz fordulnak minden ügyben. Lassan kezdem azt hinni hogy a könyv az igazi istenetek..”

          Nézd, mi értjük, hogy te mit mondasz, amíg nem lettünk keresztények, nem találkoztunk személyesen Jézus Krisztussal, addig nekünk is “így jött le”. De mi itt keresztények vagyunk, és a keresztények szent könyve a Biblia. Ó- és Újszövetségestől. És mi értjük is, az abban foglaltakat, amelyek Isten beszédei. Szóval ezért idézünk belőle annyit, és azért hivatkozunk rá, mert elsődlegesen csak az számít, hogy az Istennek mi a véleménye egy dologról.

          írod:
          “Gondoltam nem árt néha egy kis ellen vélemény is 🙂 Akire nem vonatkozik ne vegye magára. Akinek nem tetszik a véleményem, nincs választása nem gondolom meg magam. Lehet hogy ellenszenves vagyok de vagyok aki vagyok, többet is mondhatnák de abból tuti hogy csak vita, rosszabb esetben botrány törne ki.”

          Semmi gond azzal, hogy véleményt nyilvánítottál. Sajnos nem te vagy már az egyetlen aki még nem hallotta, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
          Mert a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.
          Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. ?A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
          Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én( Jézus)vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.

          Neked is szép napot!

        2. A hit nem vak. A Biblia sok minden, de nem Isten. Például egy térkép, ami segít eligazodni a fontos kérdésekben vagy hívhatod szerelmes levélnek, amit Isten írt az Övéinek. Ez lehetsz Te is.
          Sajnos, amit írsz, abból úgy tűnik, hogy nem sok esélyt hagysz magadnak arra, hogy megtudd az igazságot.
          Pedig: “Aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik”.

        3. Kedves Scalles,mi ismerjük az érme másik oldalát,nagyon hasznos lenne számodra,ha te is megismernéd ezt az oldalát.Nincs veszteni valód,csak nyerni lehet vele 🙂

        4. Kedves Scalles!

          Egyet értek veled abban, hogy a biblia nekem sem a hitem alapja. Hiába voltam elsőáldozó, majd bérmálkozó, aztán jártam a gimnáziumban hittanra, nekem mégsem úgy tartja helyén a szíven, hogy ez lenne igaz.
          Remélem nem kapok érte egyből kulturális utalásokat a bibliából, de emberek… Attól, hogy valaki nem hisz benne nem kell rögtön, idézeteket hívni segítségül mert az egy nem vallásos embernek úgy jön le mintha mindenképpen győzködni akarnátok, hogy amiről beszéltek az a színtiszta igazság. A kommentemet is nem vallásos emberként írom. Még a hittantanárom is megmondta, hogy a bibliának több mint a fele kamu, mert a még azelőtti vallások főbb elemeit keverték össze és gyúrták olyanra amilyenre akarták, plusz az évszázadok alatti fordítások során jó eséllyel egyes dolgokat máshogy ültettek át az adott nyelvre, mint ahogy az eredetileg volt. Ezt ő mondta, szóval: No hard feelings 🙂

          A film egy bibliai történetet dolgoz fel, de eltér bizonyos dolgokban. Miért akkora probléma ez? Mert a bukott angyalokat vagy közismertebb nevükön a démonokat próbálja jobb színben feltüntetni? Nem lehet folyton ugyanazt a csontot elrágni, mert az – esetemben – már eléri a belebeszélés hatáskörét. Ezért is álltam le a vallásos, illetve a mostanában divatos démonmegszállós/elátkozott házas filmekkel. Különben is, Hollywood nem arról híres, hogy mindig mindent szó szerint visszaad a moziban. Hasonló példa a 47 Ronin című film ami egy japán legendát dolgoz fel mégis más mint, amit a japánok évtizedek óta előadnak/megfilmesítettek.
          Értem én, hogy a keresztény emberek szerint a bibliához azért hűnek kéne lenni mégis világvallás, de csak azért mert egy évszázadok óta szentnek tartott könyv írja? És ha anno valaki viccből kezdte el írni, mert nem tudta féken tartani a fantáziáját, de a babonás emberek elhitték?

          Kedves Thea!
          A keresztény hittel kapcsolatban mindig is vegyes érzéseim voltak életem során, hátha te végre – hozzá értőnek tűnő személy lévén – fel tudod nyitni a szemem. 🙂 Bizonyára készséggel válaszolsz majd erre a pár kérdésre:
          Miért kaptuk a szabad akaratot, ha egy felsőbb hatalom úgyis eldöntötte mi lesz? Meg milyen az hogy kövess, vagy vár rád az örök szenvedés a pokolban? Ez nekem rosszul esett mikor hallottam…

        5. Szomorúan hallom, hogy milyen hittan tanárod volt, de sajnos nem újdonság.
          Amiket felvetsz a Biblia ellen, mind nagyon egyszerűen megválaszolhatók. A Biblia hiteltelenségét vagy az állítólagos “félrefordítást” nagyon egyszerű lenne bebizonyítani. A Biblia barátai és ellenségei éveket töltöttek a kérdéssel és egyetlen egy érvet se találtak a Biblia ellen. Sokan, akik azért kezdtek foglalkozni a kérdéssel, hogy bebizonyítsák a Biblia hiteltelenséget, vagy azt, hogy Jézus története csak egy mese, végül maguk is megtértek, mert a tényeket látva rájöttek, hogy tévedtek. (Egy példa: http://idokjelei.hu/2012/04/hogyan-olte-meg-a-husvet-a-hitem-az-ateizmusban/)

          De nem is ez a lényeg. Minden kérdésedre választ kaphatsz, ha megismerkedsz a Biblia szerzőjével. Ahhoz, hogy Jézust megismerd nem kell a Biblia, csupán nyitott szív kell és az, hogy tényleg az igazságot akard. A Bibliára a későbbi növekedéshez van szükség, ahhoz, hogy találkozz Jézussal nem.

          Írod: “milyen az hogy kövess, vagy vár rád az örök szenvedés a pokolban?”
          Ilyen nincs a Bibliában. Akik nem fogadták el Jézust ebben az életben nem kerülnek automatikusan a pokolba, hanem Isten a cselekedeteik alapján dönt majd sorsuk felől. Azonban lássuk be, a legtöbb ember nem igen tudna megállni Isten előtt, akárhogyan is próbálkozik jó lenni. Isten ezért küldte el Jézust. Jézus magára vállalta a bűneinkért járó büntetést. Azért, hogy ez a bocsánat a tiéd legyen, semmi egyebet nem kell tenned, mint kérni. Nem tudom van-e gyereked, de talán el tudod képzelni, hogy milyen érzés lehet egy szülőnek, ha a gyereke nem szereti viszont és nem akar vele lenni. Ezt érzi Isten, aki minden egyes embert szeret, amikor valaki elutasítja Őt. Tehát kicsit fordítva nézed a dolgokat. Isten annak ellenére szeret minket, hogy nem érdemeljük meg és a saját Fiát adta, hogy a rosszaságunkért átvállalja a büntetést.

          Másik kérdésed a szabad akaratról pedig már vagy egy tucatszor megválaszoltam. Isten semmit nem döntött el helyetted. Az életed során folyamatosan döntened kell, hogy szeretetben, önfeláldozóan, stb. cselekszel-e vagy sem. Mindig van választásod. Ezt nem Isten dönti el helyetted, Ő csupán látja, hogy milyen döntést fogsz hozni, mert Ő az időn kívül él. Tehát nem az okozója a döntéseidnek csak a szemlélője. A felelősség és a döntés a tiéd.
          Válaszd a szeretetet! “Az Isten szeretet.” (I.János 4:8)

        6. Kedves HALE. Te egy megtévesztett és félrevezetett ember vagy. Nagyjából minden fordítva van mint ahogy írtad. A hittantanárod viszont biztos a pokolba fog menetelni ha így marad. Az Ige Igazság, mert a szövege azonos Jézus Krisztussal, Ő meg Isten. Hidd el gondoskodott, hogy ne kerüljön bele hamis pogány vallásokból összeollózott korábbi szöveg, sem téves írás és még nagy hibákat sem követtek el a fordításakor. Megnyugodhatsz, hogy megáll az igazságban, mert az Ő maga. Jézus mondta: “ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak” ! Amit mutattak (katolikus dogmatika meg kiskáté), az nem is azonos a kereszténységgel. Én ajánlom ismerd meg Jézust személyesen, mert Ő a kereszténység lényege, alfája és ómegája. Nem fogod megbánni, sőt toporzékolni (vagy amit szoktál ilyenkor, bár ilyen még nem is volt) fogsz örömödben és boldogságodban ! Isten áldjon ! Addig is egy alapkérdés. Ki volt Jézus ? http://www.gotquestions.org/Magyar/Jezus-Krisztus.html Ha érdekel, bővebben: http://maranatha.uw.hu/kijezus.htm

        7. Azért én Hale-val értenék egyet ebben a témában. Mondtok nagyon szépnek hangzó, és nagyon idillikus dolgokat, de ezek mind ugyan arra a könyvre, a bibliára utalnak vissza. Értem én hogy Krisztus a lényeg, meg hogy követni kell az ő utasításait, de azt mégis honnan tudja az ember, hogy ez most igen az ő szava, ezt figyelembe kell venni. És itt most ne jöjjön nekem senki sem azzal, hogy azt majd tudni fogja, érezni stb… Nem, mert az ember ha hallgat az ösztöneire akkor azt is hagyná, hogy a dühe eluralkodjon rajta, mert tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor ez van. Nem harcolok én személy szerint sohase az indulataimmal, kieresztem, aztán jól elvagyok utána, ez így most nem téma. Nah de ezen kívül már csak egy dologra hallgathat az ember, ha a saját megérzéseire nem, az pedig a saját környezete. Csak hogy ezt bárki befolyásolhatja.
          Szerintem részben pont hogy ti vagytok, akik egy könyv, és egy már-már inkább fogalomnak tűnő alakot imádtok veszélyben. Mert az okos ember gondolkozik, és akkor arra jut, hogy ez nem logikus, és ami nem logikus, abban általában hiba van, a hiba pedig valószínűleg ferdítést takar. Ha viszont valami logikus, és valóban az, megmagyarázható, a gyökerétől fogva visszavezethető, akkor abban nagyobb biztonságot talál az ember.
          Nem vagyok vallásos, és én ezt így írom. Nem fog senki sem meggyőzni semmilyen hitről, mert egyszerűen látok, és amit látok a saját két szememmel az tiszta. Amit pedig én észreveszek az pedig az, hogy az embereknek van egy természete, amit egy vallás teljesen kifacsar, de az összes többi is.

        8. Egyetlen dolgot tegyél meg és ezzel le is zárhatod ezt a kérdést magadnak. Most azonnal kérd meg Jézust, hogy mutassa meg neked az igazságot és jöjjön a szívedbe. Ez egy olyan dolog, amit nem kell azért elhinned, mert mi azt mondjuk. Próbáld ki te magad, hogy igaz-e. Ha Jézus tényleg Isten Fia, akkor válaszolni fog.
          Mondd el ezt az imát vagy valami hasonlót:
          ?Jézus, szeretnélek megismerni. Kérlek, gyere a szívembe és add nekem az örök élet ajándékát. Bocsásd meg a hibáimat, bűneimet és segíts, hogy rajtad keresztül megtaláljam az utam és a válaszokat kérdéseimre. Ámen.?

        9. És ha nem érzem magam bűnösnek? Már mint mindenki követ el hibát, de én ezeket úgy fogom fel, mint egyfajta útmutatásokat, hogy mit ne tegyek meg még egyszer. Hiába hívom Jézust, változni nem fog semmi. És itt nem a hitetlenségről van szó. Ha én magamban érzek annyi erőt; hogy jól, a saját elvárásaimnak megfelelően éljem az életem, akkor miért van szükségem Jézusra? Főleg, ha az eddigi tapasztalataim alapján lényegében nem is létezik úgy igazán. Inkább egy fogalom, ami túl idillikusra sikeredett. Én úgy vagyok vele ez egy jó érv amellett, hogy ennyire elterjedt, viszont egyfajta ellentmondásokat is okozott az emberekben. Én az ellentmondások miatt nem hiszek Krisztusban, és pont emiatt tartom fölöslegesnek azt, hogy mélyen magamba nézve hívjam őt. Mivel semmi sem tökéletes. Mindennek van egy jó és egy rossz oldala, a kettő pedig együtt létezik. Tökéletes bűntelen ember pedig nyilván nem létezik, ha pedig valaki csak szeretni akar, gyűlölet nélkül, az sohase fog igazán szeretni. Jing és jang. Nem vehetem csak a Jinget, csak mert olyan kedvem van, ez ellent mond a természet elveinek, amik pedig adottak.

        10. Hazudtál már életedben? Őszintén.
          “A bűn zsoldja halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet Jézus Krisztusban.” Róma 6:23

          Minden ember követett el bűnt. Aki azt mondja, hogy nem, az saját magával sem őszinte.
          Nem tudod magad a saját gallérodnál fogva felemelni. Nem tudod megváltani magad. Jézus viszont megtette helyetted.
          Mit veszíthetsz azzal, ha elmondod ezt az imát? Ha igaz, amit mondok és nem teszed meg, akkor mit veszítesz? A kérdés, hogy tényleg szeretnéd-e a tudni az igazságot, vagy inkább szeretnéd élni úgy az életed, mint eddig, nem törődve a következményekkel és azzal, hogy egy napon számot kell majd adnod az életedről. Egyikünk sem tudja, hogy ez a nap mikor lesz…

        11. Rin123

          Vagy mondhatnád ezt is: Teremtő Isten, ha Te létezel, akkor kérlek magyarázd el nekem, hogyan vannak a dolgok valójában. Tényleg Krisztust a lényeg, “meg hogy követni kell az ő utasításait, de azt mégis honnan tudja az ember, hogy ez most igen az ő szava, ezt figyelembe kell venni. “?
          “Nem vagyok vallásos. Nem fog senki sem meggyőzni semmilyen hitről, mert egyszerűen látok, és amit látok a saját két szememmel az tiszta. Amit pedig én észreveszek az pedig az, hogy az embereknek van egy természete, amit egy vallás teljesen kifacsar, de az összes többi is.” Szóval nem értem hogyan vannak a dolgok valójában, de őszintén szeretném tudni. Tehát, ha létezel, kérlek magyarázd el nekem. Ámen.

          Az Ámen nem kötelező, de az őszinteség igen. 🙂

        12. Először is, nem azt mondtam, hogy nem vagyok bűnös. Egyszerűen azt, hogy a bűn nem bűn, és azt el kell fogadni, nem kell amiatt rágódni. Ki kell javítani a hibákat, utána meg már nincs vele semmi probléma. Lehet még egy darabig zavarni fog, hogy igen ezt nem így kellett volna csinálni, de amint elfogadja az ember. Korrigálja a dolgot amennyire csak tudja a megfelelő eszközökkel, onnantól fogva pedig, már nem is beszélhetünk bűnről. Persze nem lehet mindent könnyen kijavítani, de ugyan azért ember az ember, hogy kihívásokkal kerüljön szembe, aztán ha sikerül kiállnia ezeket a néha egészen apró, másszor hatalmas próbatételeket, akkor attól jobban fogja érezni magát, illetve, minél inkább képes megoldani a bűneit, annál sikeresebb az a valaki. Bár itt azért van egy kis probléma, mert valóban meg kell oldani a bajokat, nem csak látszatra, és az eszközöket is illik megválogatni. 🙂 Ugyan azt képtelenség egyszerűen megoldani, hogy ne ártsunk vele másoknak. Van amikor kénytelen az ember a kisebbik rosszt választani.
          Azt nem akarom ismét részletezni, miért nincs értelme az imának. Persze azért megcsináltam. Történni nem történt semmi. Pedig őszintén próbáltam, mondjuk mivel az eszemnek mindez ellentmond, saját erkölcsi nézeteim miatt, ez annyira nem jött össze. A gondolkodást pedig nem fogom a háttérbe szorítani, legyen szó bármiről. Maximum a szerelmi életemben, bár ott se teljesen. Fő az egyensúly. 🙂
          Ha a vallások terén sem hagyom magam kihasználni, természetesen az élet többi területén sem tűröm ezt meg.

        13. Ha valóban elmondtad az imát annak nagyon örülök. Nem baj, ha nem éreztél semmit, mert ez nem érzéseken múlik. Ha szeretnéd, hogy a szívedben elültetett mag ki is keljen, még egy fontos dolog hátra van. A Bibliában van egy viszonylag rövid könyv, János Evangéliuma. Itt meg is találod, ha nincs otthon Bibliád: http://biblia.hit.hu/bible/21/JHN
          Ezt a néhány fejezetet kéne elolvasnod és ha nyitott szívvel teszed, elindulhat valami nagyszerű. Tégy próbát! 🙂

        14. Rin123 , és mit tanácsolnál annak az embernek, aki gyilkolt, de megbánta? Vajon hogyan teheti jóvá?

        15. Kedves Xenia,
          A gyilkosság egy igen érzékeny téma, és sokszor rosszként sem lehet kezelni. Persze valakinek utána lehet lelkifurdalása, még egy hivatásosnak is. Itt leginkább a törvényre kell bízni a dolgot. Az majd kiszabja egy-egy tettért mi jár. Ha pedig valaki meg bánja, és jogosan bánja meg, akkor utána nyilván nem fog ölni, hacsak nem elmebeteg. És bizony az is megesik, amikor valaki számára ez az egyetlen járható út, pl.: súlyos családi erőszak esetén, ami létezik, még sem veszi észre senki, csak az érintettek. Vagy amikor valakit megtámadnak az utcán, lehet csak egy pillanat az egész, és a támadó már a földön fekszik.
          Az ön, család és vagyon védelmet lehet-e bűnnek nevezni?

        16. Kedves Rin123, én nem a büntetésre lennék kíváncsi, hogy a törvény kire mit szab ki, hanem hogy hogyan lehet helyrehozni a bűnt. Mert azt mondod, hogy “a bűn nem bűn, és azt el kell fogadni, nem kell amiatt rágódni. Ki kell javítani a hibákat, utána meg már nincs vele semmi probléma. Lehet még egy darabig zavarni fog, hogy igen ezt nem így kellett volna csinálni, de amint elfogadja az ember. Korrigálja a dolgot amennyire csak tudja a megfelelő eszközökkel, onnantól fogva pedig, már nem is beszélhetünk bűnről.” Vegyünk példának egy “tényleg rossz” bűnt, egy olyan gyilkosságot, ami nem önvédelemből történt, hanem semmilyen ésszerű indítékkal, vagy vehetjük a súlyos családi erőszakot elkövetőt példának. Hogyan tudják helyrehozni, ha megbánják, amit tettek? A börtön nem hoz helyre semmit, csak büntetés. Mitől lesz nem bűn a bűn?

        17. Érdekes kérdés 😛
          Igazán olyan hogy bűn nem létezik. Nincs egyértelműen bűnös, általánosságban.
          /A bűn attól bűn, hogy annak fogják fel, vagy az egyén, vagy a környezete. Bárki lehet bárki szemében bűnös egy dolog miatt, illetve ártatlan egy másik ember szemszögéből./ Mondjuk ha így vesszük a dolgot, és rávilágítjuk az előző véleményemre, hogy csak meg kell javítani a dolgokat, amennyire lehetséges, bizony van amin nem tud igazán változtatni az ember. És valószínűleg nem lehet mindenki szemszögéből nézve ártatlanná tenni magunkat a bajok ellen, de nem is muszáj, hisz mindannyian mások vagyunk. Így vagyunk összerakva biológiailag is, már maguk az ivarsejtek is úgy jönnek létre, hogy minél kevesebb lehessen annak az esélye, hogy két ugyan olyan ember születhessen.
          Ez így viszont egy igen csak érdekes fejtörőt eredményez. 🙂
          Ha valaki bűnös, és tisztázza magát, de csak a saját szemében, az nem elég, hisz attól még az marad mások szerint. Most jön a kérdés, hogy vajon, szüksége van-e egy egyénnek mások véleményére? A válasz igen, hisz nem egyedüliek vagyunk a földön, de mivel mindenki más, ezért nem felelhet meg mindenkinek. Tehát ebből a szemszögből mindenki bűnös. Ellenben érdemes-e így élni, ebben a tudatban? A válaszom az, hogy nem, mert ez önutálathoz vezethet. Ha valaki úgy gondolkodik hogy bármit tesz is az bűn, mert más szemszögéből az rossz lehet az úgy nem egy túl kifizetődő dolog. De mivel az éremnek két oldala van, és ismét a Jing és a Jang elve, semmi sem lehet hibátlan. Tehát a bűn csak egy része az egésznek, és arra törekszik az ember, hogy ez a része, a “negatív” része, az ne legyen, mert hogy ez a rossz. Ellenben a rosszból lehet a legeslegjobban tanulni, illetve a jótól lehet a leginkább elbutulni, úgy hogy bizonyos helyzeteket ne tudjon kezelni az ember. Ugye először azt mondtam, hogy a bűn az nem bűn, mert abból lehet tapasztalatot szerezni, ez még mindig tény, viszont ha összevetjük azzal, hogy a bűn akkor bűn, ha valaki annak tartja, akkor ez a kettő ütheti egymást. Ellenben ha élet egészét nézzük, akkor lényegében nincs bűnös ember, de hibátlan sem. Nincs olyan hogy rossz, és jó, ahogy a természetben, éppen ezért bűnös és ártatlan sincs.
          Így pedig bűn sem létezik, csak egy ismét túlidealizált fogalom, mert akár nevezhetjük tanulásnak is. Igaz nem a legkényelmesebb formája. A kisgyerek is követ el “bűnt”, amire azt mondja az anyukája, hogy rossz, de ebből is tanul.
          Lecke, amit nem árt figyelembe venni később. ^_^
          Amúgy ez a kérdés elég elgondolkodtató 🙂 És valóban, az egy igen csak bonyolultnak tűnő eset, ha valaki ölt, de megbánta, azt magával kell rendeznie. Bűn nincs, hisz mindenből tanul az ember, így viszont érdemes-e megbánni utólag a dolgot? Kiadhatja magából valaki ezt az érzést, viszont nem változik semmi, továbbra is ember marad, csak egy plusz élménnyel. Erre amúgy kitértem picit az előző kommentemben is, de akkor tessék, itt van a pontosabb véleményem róla. 🙂

        18. “És valóban, az egy igen csak bonyolultnak tűnő eset, ha valaki ölt, de megbánta, azt magával kell rendeznie. Bűn nincs, hisz mindenből tanul az ember, így viszont érdemes-e megbánni utólag a dolgot? Kiadhatja magából valaki ezt az érzést, viszont nem változik semmi, továbbra is ember marad, csak egy plusz élménnyel.”

          Szuper! Akkor szerinted, az az eset, amikor pl a 14 éves kislányt, a roma ( lehetett volna más is!) fiú kikötözte, megverte többször, megerőszakolta többször, megszurkálta, lepisilte, megkínozta, felgyújtotta, stb, és így ölte meg, az csak egy kis tanulás volt a fiú számára! Nem is kell, hogy bánja, mert ez a következendőkben csak építi a személyiségét ez a plusz élmény…! De a világban ezer máshol is megtörténik ilyen, és ehhez hasonló dolog, nap mint nap… !
          Szerinted ez egészséges tanítás, gondolkodás, érzelem…?! Ha nálad, a te családodat érintené ilyen, vagy hasonló, akkor is azt mondanád, hogy az elkövető illető épült egy plusz élménnyel..?! Esetleg kellemesen megbeszélnéd vele a történteket, meg , hogy ez mennyit is javított a lelkén..?! Mennyit “profitált” belőle szellemileg…?! Vagy megfeddenéd, hogy milyen gyorsan végzett anyáddal, vagy a húgoddal, feleségeddel, lányoddal, vagy egyéb rokonoddal, és elpocsékolt még jó pár óra élményt, azáltal, hogy kapkodott….?!

          Észre se veszitek, hogy az egészséges tanítást már be se tudjátok venni, hanem helyette ördögi tanításokat hallgattok, és azokat teszitek magatokévá…!

        19. Miért, talán egy elmebeteg esetről beszéltem? 🙂
          Mert aki már ilyet csinál, az nem ember. Annak valami gond van a fejével, és annak nyilván egy kést szúrnék minimum a hátába, de biztos meg bánná, mert bűnös nincs kifejezetten, biztos annak is vannak okai, mert mindennek meg van a maga háttere, bár azért ha a családommal mer tenni bárki, bármilyen szörnyűséget, nem fogom nézni, milyen kis aranyos. Ha ott vagyok, minimum hogy ugyan azt kapja vissza, ha nem rosszabbat. Az ember addig fer a másikkal amíg az nem ránt fegyvert.
          És emlékeztetnélek, hogy olyan gyilkosról beszéltél, aki megbánta. Szerinted aki ilyen gyilkosságot követ el, megbánná? Még röhögve mesélné tovább, mert téves a világról alkotott képe. Sőt, a bíróság elé ha ki is kerülne, mivel tudja, hogy mit kell mondania, biztos hajlandó lesz még bocsánatért is könyörögni….
          Igen, ezért az én világnézetem is csak olyan emberekre nézve igaz, akik egészségesek. De apró dolgokban ott van mindaz amit leírtam, minden embernél. Bár ha a lopás közben tanul valaki, és úgy fejleszti tovább az ő kis tudományát… ilyenkor kerüljön szépen szembe a törvénnyel, vagy ha más nem a valódi igazság tétellel. Nem azt mondom hogy a pokolba kerül majd, mert ez így úgy ahogy van hülyeség. De mindenkinek meg van a maguk adóssága, amit illik rendezni, feltéve ha az aki rendezné az adósságot, behajtaná ami jár neki, nem kerül közben nagyobb bajba, mint sem az indokolt.

          Bár mint bűn nem létezik, de érdekek igen.
          Én nem ilyen olyan hülye tanításokat írok le, csak próbálok logikusan gondolkozni. Ami persze manapság igen csak ritka. Ami hibám volt is, kijavítottam. Elvégre való igaz, eleinte nem olvastam el rendesen, vagy legalábbis elkalandoztam az első kérdésednél. Hiba elismerve, és ez ismét csak egy pozitív jellemvonás. Valami ami alátámasztja a mondandómat. Mert ez egy hiba volt, mert hibák mindig is lesznek, amiket ki kell javítani. Aki ilyet tesz, meggyaláz egy lányt, “oktalanul,” ( persze mindennek van oka, csak mögé kell látni) az bizony hibás. Az ilyet ki kell javítani különben a világ gépezetét még több ilyen kis mocsadék lepi majd el. Ellenben a gépezet többi eleme, az egészséges embereknek jobb ha úgy gondolkoznak, hogy nem emiatt nem vagyok bűnös, de legközelebb igyekszem ezt a hibás dolgot másként megoldani, és akkor már haszna is lesz a tapasztalatomnak. Jó oldala a rossznak. A hiba is jó amúgy, jó fejtörő, feltéve ha megoldja az ember.
          És nem elég az, ha imádkozom Istenhez, mert azzal bizony nem halad előre a világ. Hittel csak könnyebben elviseljük a megaláztatást, a csalódásokat, lényegében szolgákká válunk. Én majd akkor fogok hinni, ha az a hit előre is viszi majd a világot. Mert a szeretet…. már tapasztaltuk hogy egymagában nem segít, a hibákat nem javítja meg, csupán elfogadtatja velünk.
          Én távozom 🙂
          Ez a beszélgetés már valószínűleg nem ad több fejtörőt számomra, de azért szidjatok csak ^_^ Nem engem cáfoltok meg vele, vagy ha mégis, kíváncsi leszek rá. 🙂
          Szép estét!

        20. Kedves RIN123!

          Nem velem beszéltél eddig, hanem Xeniával! És Xénia is csak azt mondta, hogy vannak bűnök, cselekedetek, amelyeket nem biztos, hogy helyre tudok hozni, még akkor se, ha megbánom azokat, és “mit nem adnék érte, hogy visszacsinálhassam” azokat! De szerintem nem kellene elszaladnod, hiszen azt mondod, hogy minden a tanulásunkra szolgál.
          Én pedig csak arról beszéltem, hogy érdemes mélyen az embernek elgondolkodni azon, hogy helyesen gondol-e csupáncsak “botlásnak” mindent?!

      2. Kedves Thea,

        Isten a Szeretet. Bene élünk mozgunk és vagyunk. Zoli keres, gondolkodik lehet hogy nem jár Ifi-kre de Ő is szeret. Kérdésem feléd hogy feladatunk az hogy megnevezzük az abszolút rosszat vagy jót. Ez idő alatt én inkább szeretek mert ez Jó. Hollywoodban a Story k végén mindig a Jó győzedelmeskedik. Ha nem így lenne be zárna a bolt. A receptet ők se tudják megváltoztatni pedig sokan próbálták.

    2. Azért az a 200 angyalfiú, annyit “huncutkodott” itt a lányokkal, hogy “kis híján” az egész emberiséget, és majd az összes szárazföldi állatot ki kellett pusztítania az Istennek, hogy “kitakarítson utánuk”! Jó kis buli volt ! ( “Jöttek, láttak, győztek….”!)

  6. Viszont bibliai filmnek ott van Mel Gibson Passió-ja, amely hitelesen mutatja be Jézus szenvedéstörténetét. (Éppen aktuális.) A főszereplő, Jim Caviezel is “hiteles” színész, érdemes megnézni a vele készült műsort, amelyben tanúságot tesz hitéről:
    https://www.youtube.com/watch?v=GU8ekSLiRwo

    A sátánnak és démonainak is megbocsátana az Úr, ha kérnék, de ők soha nem fognak ehhez megalázkodni. (Ezt egy ördögűző papnak jelentette ki a gonosz lélek.)

    1. Bar abba= Az Atya fia (ezt kérte a zsidó nép) nagy pénteken hangzott el a választás. Lásd az evangéliumot és hogy beszél magáról Jézus: Én és az Atya egyek vagyunk. a Róma barát papok a felismerő Pilátust kényszerítették rá hogy megveszítse Jézust. Barabás magyar nyelvben is apja fiát jelent.

  7. Kedves Thea-u.i.:)))

    A Noé-filmet nem láttam(nem is fogom megnézni), ezért a filmkritikához nem tudok hozzászólni. Illetve annyiban igen, hogy Énokh könyvére épül az érvelés egy része, ami-a kritika maga mondja-nincs benne a Bibliában(bár valóban van utalás Énokh-ra a Bibliában, de nagyon rövid és hozzávetőleges. Ezért az Énokh könyvére alapozott kritikát nem tudom elfogadni.
    Még egy pontosítás: nem használtam a “vádlás” szót és nem is gondoltam erre, a “tartom” szót használtam nem a személyedre vonatkozóan, hanem a látásodra vonatkozóan, amit előzőleg írtam is.
    Egyébként a Kma filmstúdió egy-két kisfilmjét nagyon igaznak tartom.
    Isten áldjon.

  8. Kedves Thea!
    Amit a Mennyei testről írtál, az valóban igaz a Biblia alapján, tehát lesz Mennyei test, amely különbözik a földi hús-vér testtől.
    Nem Téged vádoltalak eretnekséggel, hanem a meglátásod a nemtelenséggel és a Mennyben való valamiféle szexuális élettel kapcsolatban-most nem idézem újra az Általad írottakat-, mert ezt a látást semmilyen Ige nem támasztja alá és ellentmond a Bibliának .
    A további kérdésekben nem akarok vitatkozni, mert nem látom értelmét és nem is tartom helyesnek. Amit jónak láttam és eddigi ismereteim szerint gondolok, azt megírtam.
    Isten áldjon meg.

    1. Kedves Ágnes,a te nemtelen meglátásoddal az a gond,hogy nem tudod alátámasztani az ígéből.Viszont az elég egyértelműen van leírva,hogy az angyalok akik Lóthoz jöttek férfiak voltak.Nem értem miért borultál ki ennyire azon,amit Thea írt,mikor nem volt benne semmi igeellenes.
      Szerintem a férfiaknak a lelkük is férfi,a nőknek meg a lelkük is nő,elég furcsa lenne,ha halálunk után nemtelen egyentestet kapnánk.Arról nem is beszélve,hogy így hogyan lennénk felismerhetők?Általában csupán csak az arcról is felismerhető,az illető neme.
      Van olyan elmélet,hogy a mennyben mindenki megkapja/megtalálja az igazi másik felét és egy lesz azzal,mint Ádám mielőtt Isten kivette Évát belőle,de még így is inkább kétnemű,mint nemtelen.

      1. Viszont érdekes, hogy egyetlen nőnemű angyalt sem említ a Biblia, mindegyik férfiként jelenik meg.

        1. Az nem olyan biztos……..
          Zechariah 5:9 (KJV)
          Then lifted I up mine eyes, and looked, and, behold, there came out two women, and the wind was in their wings; for they had wings like the wings of a stork: and they lifted up the ephah between the earth and the heaven.

        2. A szárnyak miatt valóban lehetne arra gondolni, hogy angyalokról van szó, de szerintem nem teljesen egyértelmű. Zakariás itt látomást lát, így valószínűbb, hogy valamit szimbolizálnak, csakúgy mint a nő, aki a vékában ül. A gólyaszárny nem annyira angyalokra jellemző szerintem.

      2. Kedves Edua!
        Köszönöm a megerősítést. A számból vetted ki a szót azzal, amit a férfi és női lélekről írtál.
        Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem ez a “nemtelenség” elképzelés nagyon New Age-esen hangzik.

        1. Kedves Thea!

          Feltételezem, hogy a “nemtelenség” gondolata ebből az Igéből vezethető le:
          “Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.”
          Márk 12:25

          Ez az Ige pedig a fentinek a megerősítése:
          “Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten FIAINAK neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.
          Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, HASONLÓKKÁ leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.”
          János 1. levél 3:1-2

          – A Biblia az angyalokat (szellemi teremtményeket) mindenhol Isten fiaiként említi.
          (Az Istennek fiai voltak azok is, akik az emberek leányait feleségül vették.
          Az Isten fiúságot én úgy értelmezem, hogy az Istennek való engedelmességre elkötelezettség, – amíg ez fenn áll. Ha már nem áll fenn, akkor csak “bukott angyal.”)

          – Bibliai ismereteim alapján az Örökkévaló Istent sem tudom sem férfi, sem női nembe besorolni, ezért az ember számára értelmezhető megfogalmazás, hogy nincs neme.
          Ha feltámadáskor “hasonlítani fogunk hozzá” ebben is, akkor valószínűleg mi is “nemtelenek” leszünk.

          – Számomra ennek fényében válik érthetővé a Márk 12:25 Igéje.

        2. Ezt írta Ágnes is. És erre írtam, hogy én egészen másként látom. A héber Istent mindenhol férfiként jelöli a Bibliában, de a háromságban jelen van a nő is. Ahogy Xenia is írta ezt úgysem fogjuk teljesen megérteni ebben a testünkben, de szerintem egy embernek a neme a személyiségének része, nemcsak testben, hanem lélekben is, amit szerintem nem fog “elveszíteni”. Mármint se a személyiségét se a nemét.
          Szerintem a “nemtelenség” a Márk 12:25 félreértelmezése, hiszen egyáltalán nem ezt nem mondja, csupán a házasságról beszél.
          És igen, “hasonlókká leszünk őhozzá”. Milyen is Ő? “Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” 😉

      3. “Van olyan elmélet,hogy a mennyben mindenki megkapja/megtalálja az igazi másik felét és egy lesz azzal,mint Ádám mielőtt Isten kivette Évát belőle,de még így is inkább kétnemű,mint nemtelen.”
        Nem tudom, nekem ez az elmélet eléggé félelmetesen hangzik, sokkal inkább, mint a New age-esnek titulált nemtelenség (nem gondolom, hogy nemtelenek leszünk, de a nemiség szerintem tutira mást fog jelenteni, mint amit most itt a földön).
        Nekem félelmetes abba belegondolni, hogy a házastársam lehet, majd valaki mást kap a mennyben helyettem…
        Én biztos vagyok abban, hogy Isten valami nagyon jót tervezett el és valósít meg a mi számunkra a mennyben, talán valami olyat, amit le sem lehet írni, mert nincsenek rá szavaink, és ezért nem kaptunk róla pontos leírást. Ezért se vagyok híve az ilyen elmélet-gyártásoknak, mert szerintem sokszor emberi aggyal próbálunk megmagyarázni dolgokat, amiket nem lehet, mert teljesen más dimenzió lesz.

        1. “”Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” 😉

        2. Szia Xenia!
          Ezek szerint,te már itt megtaláltad! 🙂 Miből gondolod,hogy Isten elvenné?Ha ez igaz,akkor is csak azokra vonatkozhat,akik itt még nem találták meg.

        3. Megtalálta nekem az Úr 🙂
          Na jó, de akkor meg itt bejön az, amit Jézustól kérdeztek. Ha mondjuk én meghalok, ő meg újraházasodik, akkor az örökkévalóságban kié lesz? 😉 Nem gondolom egyébként, hogy Isten bármi jót is elvesz tőlünk, inkább, hogy sokkal jobbat fog adni, mint amire csak gondolni is tudnánk.
          De ennek az elméletnek lehetnek egyéb buktatói is, mondjuk, hogy ha probléma van a házasságodban, akkor gondolhatsz arra, hogy hát azért van, mert nem ő az igazi, na majd a mennyben meglesz az igazi, addig meg csak végigszenvedem valahogy – holott inkább dolgozni kellene a probléma megoldásán, és őt tekinteni az igazinak (ha már házas vagy). Ezzel most amúgy csak hangosan gondolkodtam, számomra nem jelent problémát ez a kérdés, mert ismerem azt, aki a végső választ fogja adni, és ez nekem elég, tudom, hogy kimondhatatlanul kellemesen fogunk meglepődni a mennyben 🙂

        4. Ez nem az én véleményem,én csak megemlítettem-a nemtelenségre reagálva-hogy van egy ilyen elmélet is.Viszont a női-férfi lélek a meggyőződésem.

        5. Akkor most nem Jézus menyasszonyai vagyunk….?! (Egyenként, meg testületileg is…?!) 🙁

    2. Kedves Ágnes,

      A szeretet leg intenzívebb formája a földön a nemi kontaktuson keresztül történik és ez örömöt okoz. Örömöt okoz mivel nagyon közel kerülsz ahhoz a személyhez akire annyira vágyódsz. Érdeklődési köröd egy azzal a személlyel akit szeretsz. Ez folytatódik az örökkévalóságban mivel Isten a végtelen tudás hatalmában van. Ez olyan boldoggá tesz hogy ott nem fogod tudni hogy fiu vagy e vagy lány. Mindenkire fogsz emlékezni, ismerni és viszont, mivel most homályosan akkor pedig színről színre..

  9. Kedves Thea!
    Bocsánat, még 2 utólagos megjegyzés:
    1. Elolvastam az Általad említett I.Móz.6-ot. Itt valóban szerepelnek az “istenfiak”, viszont a Bibliában egyetlen helyen sem találtam, hogy az “angyalok”/”istenfiak” egymást helyettesítő szavak/szinonimák lennének. Megmondom őszintén, hogy nem tudom, mit jelentenek az “istenfiak”, de egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy “angyalokat”.
    2. Ha Istennek van egy terve a házasodással kapcsolatban a földi életre vonatkozóan és van egy másik terve a Mennyei életre vonatkozóan ebben a témában, akkor ezzel szerintem semmilyen probléma nincsen, hiszen egyértelmű, hogy más a földi lét, ahola szellemünk hús-vér testbe van zárva és más a Mennyei lét, ahol már nincs hús-vér test. Ezzel a két tervvel Isten egyáltalán nem mond ellent Önmagának, sőt azt gondolom, hogy kegyelemnek tarthatjuk, hogy ilyen szintű kinyilatkoztatásokat osztott meg az emberiséggel.
    Minden jót!

  10. KedvesThea!
    “2. Jézus ezt mondta: ?Mert az emberek, amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben.? (idézet Tőled)Ebből az következik, hogy az a Mennyei angyalok nem házasodnak.
    A Biblia szerint egyértelmű, hogy a szexualitás valóban nem bűn , DE CSAK KIZÁRÓLAG HÁZASSÁGON BELÜL! Amint írtad, ilyen módon választja szét Isten a szexet és a házasságot. A házasságon kívüli szex paráznaság Isten véleménye szerint. (engem nem érdekel, hogy különböző egyházaknak, stb.-nek ezzel kapcsolatban mi a meglátása és a doktrínája, a Biblia a legfőbb tekintély, mert az Isten beszéde)
    “Ráadásul a ?nemtelenség? szerintem egy téves elképzelés, hiszen a teremtésnél is ezt olvassuk: ?Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.? I. Mózes 1:27. Nyilván nem tévedésből teremtett így minket Isten, csak azért, hogy a mennyországban ?visszacsinálja? vagy ?korrigálja? keze munkáját.” (idézet Tőled)
    Ezt a “tanításodat” a Biblia fényében eretneknéksegnek tartom a következők miatt: Az I. Móz. 1:27-ben található Ige valóban igaz-Isten valóban kétneművé teremtette az embert, sőt a továbbiakban azt is parancsolta nekik, hogy szaporodjanak és sokasodjanak.
    Ami viszont nagyon fontos: ISTEN SZUVERÉN, azt csinál, amit akar és az Ő tervei tökéletesek. Tehát ha Jézus azt mondta, hogy ?Mert az emberek, amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben.? -akkor ez az igazság, melyet az utolsó Általad idézett érvelés felülbírál, melyre a későbbiekben kitérek.
    Tehát a Mennyben nem lesz házasodás és ezt szerintem egy kereszténynek-aki a Bibliát mint legfőbb tekintélyt tartja tiszteletben-nem szabad felülírnia a saját elképzelése/logikája alapján, ahogyan én a hozzászólásodból értettem.
    Összefoglalva úgy látom eddigi Bibliai ismereteim alapján, hogy a Földön engedélyezett, sőt áldás a szexualitás-A HÁZASSÁG KERETEIN BELÜL! A Mennyben viszont viszont nem lesz házasodás. Ezt írja a Biblia. A hozzászólásod végén saját logikád alapján ezzel érveltél: “Nyilván nem tévedésből teremtett így minket Isten, csak azért, hogy a mennyországban ?visszacsinálja? vagy ?korrigálja? keze munkáját.”(idézet Tőled) Ezt Isten tervének felülbírásának tartom egy emberi okoskodás által. A Földön testben élünk(a szexualitás a testhez tartozik), a Mennyben a szellemünk fog élni, tehát még az emberi logika szintjén is igaz a Biblia. Ha Isten Így döntött, akkor nekünk kell Hozzá és az Ő terveihez igazodnunk és nem Ő fog hozzánk igazodni.
    u.i.: Az Ószövetségben többször olvashatunk olyan történeteket, amelyekben Isten változtatott az eredeti tervén könyörületből, vagy valamelyik kiválasztott emberének közbenjárása miatt.
    További szép napot és minden jókat!

    1. Kedves Ágnes!
      Szerintem nagyon sok kérdés van, amire pontos választ nem ebben az életben kapunk. Amit írtam azt az alapján írtam, amit én az Igében látok és számomra fordítva tűnik okoskodásnak. Elég szomorú, amikor keresztények eretnekséggel vádolják egymást, azért meg bizonyos dolgokat másképp látnak. Ráadásul nem túl fontos kérdésekben. Hiszen úgyis pontosan úgy lesz minden, ahogy Isten tökéletesen eltervezte, nem a többségi szavazatok alapján.
      A legfontosabb dolgunk, hogy minél több embert vezessünk el az Úr ismeretére, hogy ők maguk is megtapasztalják majd, milyen csodálatos helyet készített Ő nekünk.

      Egyetlen dologra reagálnék abból, amit írtál. A mennyországban ugyanúgy lesz testünk, mint itt, csak más és “jobb”.
      Erre nagyon sok Ige van:
      ?Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.? (Filippibeliek 3:21)
      Továbbra is hasonlítani fogunk mostani önmagunkra, így felismerhetőek leszünk, hiszen az Úr sem változott sokat külsőleg feltámadása után, ugyanúgy érzett, tudott enni, inni, sőt főzött is.
      Feltámadása után Jézusnak nem hús és vér, hanem “hús és csont” teste volt:
      “Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Lukács 24:39

      Lásd még Lukács 24:41-43; János 20:15-17; Lukács 24:14-31; Apostolok cselekedetei 10:40-41; János 20:26,27; 21:9-12
      Szeretettel, Thea

      1. Miért gondolod hogy a mennybe mész? Azt hiszed azok az írásszövegek rólad szólnak? A feltámadás a földön fog történni nem a mennyben… az emberek nagy része nem kerül a mennybe, ez csak egy kis csoport kiváltsága, akikhez Pál és az akkori keresztények is tartoztak, de Jézus azt mondta “más juhai” is vannak akik “nem ebből az akolból valók” (János 10:16), és őket is be kell gyűjtenie.

        Nem azt imádkozzátok hogy legyen meg Isten akarta úgy mennyben mint a FÖLDÖN? Szerinted ha mindenki a mennybe megy ki fog a Földön élni? Ki felett fog uralkodni akkor Jézus és a társai? Az állatok felett? A Zsoltárok 37:11 és 29 azt írja hogy a szelídek öröklik a FÖLDET és ÖRÖKKÉ rajta lakoznak. Isten választja ki ki megy a mennybe és ki fog uralkodni Jézussal a megtisztított Föld felett… igen ez csak néhány személy kiváltsága, mindenki másnak a földi örök élet lehetőségét kínálja Isten… a halottak pedig halottak, nem élnek sehol, hanem a feltámadás az egyetlen reményük az életre, mégpedig a földi életre való feltámadás, miután ez a világrendszer el lesz törölve mint ahogy a Noé napjaiban levő is el lett… de látom nagy tudatlanságok vannak itt még más dolgok kapcsán is. A földre jött bukott angyalok szellemi lények, csak emberi testet öltöttek, azaz materializálódtak és így tudtak gyermekeket nemzeni, az özönvízkor viszont kénytelenek voltak levetni a hústestüket és szellemteremtményekként tértek vissza az égbe de Isten hűséges szolgáiból álló családjának már nem lehettek tagjai, ezért kirekesztve kezelték őket.

        Jézus amikor feltámadt azt írja a Bibila hogy életadó szellemként támadt fel, a tanítványainak csak emberi testet öltve jelent meg hogy láthassák de mikor az égbe ment már szellemi lényként érkezett oda meg hiszen “test és vér nem örökli a romolhatatlanságot” (1Korinthusz 15:50). És ő amikor szellemi lénnyé lett nem hasonlított az emberi testére hiszen abszurd lenne azt gondolni hogy egy szellemi lény akármilyen értelemben is hasonlítana egy emberi testre… az elektromos áram formája és természete szerinted hasonlít a kábeléra amiben fut?

        Az angyalok azért jelentek meg mindig férfi testben mert a férfi a nő felett áll abban az értelemben, hogy ő lett teremtve elsőnek és a főség is az övé, valamint az erősebbik nemet képviseli. De ez nem azt jelenti, hogy az angyalok szellemi testben bármilyen neműek is lennének. Az a baj hogy ti mindig az emberi természetből indultok ki és mindent erre vetítetek ki.

        Szóval érteni is kéne a bibliaverseket nem csak beidézni, és ami még fontosabb összefüggésében vizsgálni az egész Bibliát nem csak 1-2 verset kiragadni.

        1. Kedves Sáska!
          Amit írsz szerintem nem biblikus és éppen az általad idézett Igék vannak kiragadva a környezetükből.
          A Bibliában egy szó sincs arról, hogy a megváltott szenteknek több kategóriája lenne. Mindannyian “kegyelemből tartattunk meg, hit által… nem cselekedetekből”. Pál apostol is és az a néni is, akiről egyikünk sem hallott még, de “hitt a Fiúban”. Nincs kicsit megváltott vagy nagyon megváltott ember.
          A Millenniumban azok élnek majd a földön, akik nem voltak megváltva, de nem is imádták az Antikrisztust és túlélték az Isten haragját. A Biblia arról beszél, hogy a Millenniumban a pogányok felett fognak a szentek uralkodni, tehát nem “B kategóriás” keresztények felett. Olvasd el a Zakariás 14-et. És a Millennium után, amikor a mennyország már a földön lesz, akkor is lesznek pogányok az Új Földön:
          ?És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. ? És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.? Jelenések 21: 24, 26

          Írod: “abszurd lenne azt gondolni hogy egy szellemi lény akármilyen értelemben is hasonlítana egy emberi testre”
          Ez megint csak a te véleményed, én másképp gondolom, bár az igaz, hogy sok olyan képességünk lesz, ami most nincs. Lásd a fent írt referenciákat.

        2. Kedves Sáska,
          Azért gondolja,hogy a mennybe megy,mert be van írva a neve a Bárány könyvébe. Jézus az övéivel a pogányok fölött fog uralkodni ,nem az állatok fölött:Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig. +és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.(Jel.20.4,6)

          “Isten választja ki ki megy a mennybe és ki fog uralkodni Jézussal a megtisztított Föld felett”Nincs külömbség,a megváltottak között,mindenki aki be van írva a Bárány könyvébe a mennybe megy(kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.Jel. 21,27)de nem a megtisztított Föld felett,hanem az Új FÖLDÖN(“Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala Jel. 21,1)és ezen az új földön lesz a menyország :. Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. “(Jel.21.1-4)

          “a halottak pedig halottak, nem élnek sehol, hanem a feltámadás az egyetlen reményük az életre,”
          A lélek halhatatlan: “Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel. És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek. Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. “(Luk.16.22-28)
          A feltámadás nem mindenkinek remény az életre,van akinek a kárhozatra. “És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.”(Jel.20.11-15)

          ” A földre jött bukott angyalok szellemi lények, csak emberi testet öltöttek, azaz materializálódtak és így tudtak gyermekeket nemzeni, az özönvízkor viszont kénytelenek voltak levetni a hústestüket és szellemteremtményekként tértek vissza az égbe de Isten hűséges szolgáiból álló családjának már nem lehettek tagjai, ezért kirekesztve kezelték őket.” .Nem tértek vissza az égbe.”Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre;” 2 Pét. 2,4/”Amikor az angyalok követtek el b?nt, Isten nem hagyta ?ket sem büntetés nélkül. Az alvilág sötét mélyére zárva ?rzik ?ket az ítélet napjaig.”

          Azért ez kicsit jobban hasonlít mint az áram a vezetékre:
          ” És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve.Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, “(Jel.1.13-16)

          “Szóval érteni is kéne a bibliaverseket nem csak beidézni, és ami még fontosabb összefüggésében vizsgálni az egész Bibliát nem csak 1-2 verset kiragadni.”Ezt viszont jól írtad.Javasolnám,hogy fogadd meg a saját tanácsodat,menj, olvasd a Bibliát(az egészet,nem csak egyes részeket) és kérd a a Szent Lelket a megértéséhez,mert anélkül nem megy.

        3. Kedves Sáska, javaslom, hogy tanulmányozd a Bibliát te saját magad, de ne úgy, hogy a közösséged magyarázatainak szemüvegén keresztül nézed, hanem ahogy Édua is mondta, kérd a Szentlélek segítségét. Sehol nincs szó arról a Bibliában, hogy Krisztus teste kettéosztódna és lesznek, akik a mennyben, akik meg kevésbé érdemesek, a földön fognak uralkodni. Te is lehetsz Krisztus menyasszonya, és ehhez nem érdemeket kell szerezned, hanem egyszerűen kérned és elfogadnod Krisztus bűnbocsánatát. Krisztus vissza fog jönni a menyasszonyáért, ő most azért ment el, hogy helyet készítsen nekünk, hogy ahol ő van, mi is ott legyünk. Mindannyian. Ez nemcsak a 12 tanítvány kiváltsága.
          Pál apostol, amit írt a korintusbeli gyülekezetnek, ránk is vonatkozik, nem egy kiváltságos gyülekezetről van szó:
          “Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni?
          Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban!” 1Korintus 6:1-3
          Ha megfigyeled, Pál apostol semmivel sem mondja magát különbnek a korintusi gyülekezet tagjainál, azt mondja, hogy mindannyian (a korintusiak és ő is) ítélkezni fognak a világ és az angyalok felett is. És mindezt egy olyan gyülekezetnek írja, ahol elég komoly bűnök is voltak – ezt a bűnökkel teli gyülekezetet készíti fel Pál apostol arra, hogy Krisztus elé mint szeplőtlen menyasszonyt állítsa őket, és együtt uralkodhassanak Krisztussal. Semmi olyasmiről nincs szó, hogy van egy felső elit, ahová nem kerülhetsz be – a kegyelem mindenkié, a legbűnösebb emberé is.

        4. Nem biblikus a kétféle reménység? Pedig a saját Bibliádból tudom bebizonyítani… senki nem mondja hogy vannak “A” kategóriás keresztények meg “B” kategóriás keresztények, és azt sem állítja senki hogy a többi keresztény azért élne majd a földön mert kevésbé érdemes Isten kegyére. Mindenki egyenlő Isten előtt és egyformán értékes de csak néhány személyt hívott el mennyei életre, szóval a reménységet, és a rendeltetés helyét illetően igenis 2 csoportra lehet osztani a keresztényeket:
          Lukács 12:32 -> “Ne félj te KICSINY nyáj mert tetszett a ti Atyátoknak hogy néktek adja az országot”. Itt kicsiny nyáj van említve ami nyilvánvalóan korlátozott számra utal…
          Jelenések 14:1 -> “És látám és ímé egy bárány áll vala a Sion hegyén és ő vele száz negyvennégy ezeren…”
          Jelenések 14:3 -> “…és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket csak a száznegyvennégy ezer a kik áron vétettek meg a FÖLDRŐL” – vagyis, a földről vétettek meg, csak ők alkotják Krisztus testét és ők mennek az égbe, senki más.

          A másik csoportról pedig a Jelenések 7:9 ír: “Azután látám és ímé egy nagy sokaság minden nemzetből és ágazatból és népből…” – ezekről azt írja hogy igazságosak Isten előtt… Krisztus tehát ezek felett fog uralkodni, a pogányok
          felett csak addig uralkodik míg ők “szét nem töretnek” tehát el nem pusztítja őket… (Jelenések 2:26,27). További helyek ahol leírja hogy el lesznek pusztítva a pogányok vagyis a gonoszok: 2Thessalonika 1:6-9, Jelenések 11:18, 19:21,

          Másik dolog amire ki szeretnék térni: az egyik legnagyobb vallásos hazugság a lélek halhatatlansága… nyíltan ellentmond a Bibliának… és még én nézem egy vallási közösség értelmezése szerint a Bibliát? Hagyjuk a vallási közösségeket,
          most csak a Bibliát nézzük meg és azt hogy mit ír: 1Mózes 2:7 -> “…így lőn az ember élő LÉLEKKÉ” – nem azt írja hogy különálló lelket kapott, hanem hogy ő maga volt a lélek…
          Ezékiel 18:4 -> amely LÉLEK vétkezik, annak kell MEGHALNI” – a vagyis lélek halandó… de ha ez nem lenne elég…

          Prédikátor 9:7 -> “Mert az élők tudják hogy meghalnak, de a halottak SEMMIT NEM TUDNAK”

          Prédikátor 9:12 -> “…mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban (sírban) ahová menendő vagy” – vajon úgy ír itt a halálról mint tevékeny állapotról? Egyáltalán nem. A halál az élet ellentéte, mint ahogy a
          világosság ellentéte a sötétségnek.

          Ezek evidens dolgok, vitán felüliek. A Biblia mindig alváshoz hasonló tétlen állapotként írja le a halált.
          János 11:11 -> “Lázár ami barátunk elaludt, de elmegyek hogy felköltsem őt”.
          Jób 14:12 -> “Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő ÁLMUKBÓL”.

          Amit pedig a Jelenések könyve ír, ahogy bemutatja Krisztust megdicsőített állapotában vagy ahol arról ír hogy lejön a mennyország a Földre… ezek mind jelképes dolgok, mint ahogy a tengerből feljövő vadállatok is, nem kell szó szerint
          venni, ti sajnos mindent szó szerint vesztek… a menny olyan értelemben “jön el” a Földre hogy a földön is megvalósul Isten akarata.

          Eléggé megmosolyogtató hogy egy példázattal (ami tele van jelképekkel) próbáljátok igazolni a lélek halhatatlanságát.. az a példázat jelképes értelmű, csakúgy mint Jézus többi példázata, nem több mint amikor Jézus juhokhoz hasonlítja
          az embereket vagy Isten országát kovászhoz ami megkeleszti a tésztát, vagy a hitet a mustármaghoz. Abból lehet tudni hogy Lázár és a gazdag ember példázata nem szó szerint értendő, hogy ebben az esetben ellent mondana a Biblia többi
          részének, az pedig nem lehetséges, ugyanis a Szentírás nem mond ellent önmagának… a vallásos hazugságok viszont nagyban ellentmondanak a Bibliának amiben állítólag hisztek.

          Köszi a tanácsot, olvasom a Bibliát… meggyőződésem hogy többször áttanulmányoztam mint ti együttvéve… de ti is lapozzátok fel néha… Nem akarlak én semmiről meggyőzni benneteket, higgyetek abban amit jónak láttok, én is abban hiszek amiről meggyőződtem.

          A kommentelést ezzel befejeztem, hogy elkerüljük az értelmetlen vitát. Nem fogok a továbbiakban megnyilvánulni, de ezeket szükségesnek tartottam leírni.

        5. Nekem úgy tűnik, hogy ahol szeretnéd ott jelképeket látsz a konkrét próféciákban, ahol meg zavaró az elméleted számára, ott a példázatot konkrét eseményekhez kötöd.
          Még szerencse, hogy a szabályokat nem mi írjuk 😉

        6. Sáska,úgy látom,te a Városon kívüli részt céloztad meg,ami a megtartatott pogányok része.
          Írod:”az egyik legnagyobb vallásos hazugság a lélek halhatatlansága? nyíltan ellentmond a Bibliának?”Na, EZ amit írsz az egyik legnagyobb vallásos hazugság! Egy halott ugye cselekvésképtelen,akkor …?
          “Sámuel pedig monda Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet? (1 Sám. 28,15)
          És az Úr Izráelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszesz.”(1 Sám. 28,19)

          “És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.”( Jób. 19,26)

          “És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.”(Préd. 12,9)

          “És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.
          ? És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?” (Jel. 6,9.10.)

          “És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.” Luk. 23,43

          “Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!”( Csel. 7,59)

          “Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz. “( 2 Kor. 5,1.8.)

          “Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
          ?És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?”( Ján. 11,25.26)
          ?

        7. Edua, Sáska igazából nem a lélek halhatatlanságában nem hisz, hanem abban, hogy minden lélek halhatatlan. Nem hisz az örök kárhozatban (JT tanítása, ami mellesleg megegyezik az adventistákéval), hanem (szerintük) a hitetlenek meg fognak halni, a hívők pedig öröklik a földet (vagy a mennyet). Sajnos elég erős náluk az irányított gondolkodás, így nem hiszem, hogy az érvek eredményre vezetnek, de a Szentlélek elvégezheti a munkát 😉

        8. Törölték az iyen részeket a Bibliából?
          “És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.”( Márk. 9,47.48)

          “És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Jel.”(14,9-11)

        9. Kedves Edua!

          Szellemi dolgokat, csak a Szent Szellem által lehet megérteni! Ahogyan az Ige írja, ha valaki megtér, akkor Krisztusban lehull a lepel, amely elfedi az Isten beszédének értelmét!

        10. Rendben, kénytelen vagyok megszegni az ígéretemet, mivel rá kell itt még világítani pár dologra…

          Thea:

          Akinek egy cseppnyi éleslátása van az el tud annyit dönteni, hogy mikor beszél a Biblia jelképekben és mikor kell szó szerint érteni valamit.

          Mindig a szövegkörnyezetet kell figyelni… pl. a Jelenések nagy része jelképekben íródott, de mikor olyat olvastok hogy egy skarlátszínű 7 fejű vadállaton egy szajha lovagol, vagy a tengerből vadállatok jönnek fel és hasonló, akkor egyértelműen kikövetkeztethető hogy ezek jelképek, mert mint tudjuk a való életben nincsenek 7 fejű vadállatok. A példázat meg azért példázat mert példáz valamit, azaz hasonlít valamit valamihez. Ez is evidens. Ezért nem állja meg a helyét az a vád, hogy jelképeket látok ott ahol szeretnék… pont erre próbáltalak benneteket buzdítani egész idő alatt hogy értelemmel olvassátok a Bibliát, az eszeteket használva és gondolkodjatok is el rajta, és ne fogadjatok el azonnal hamis hitnézeteket amire a vallásotok tanít, hanem vizsgáljátok meg magatok is, hogy összhangban van-e a Bibliával méghozzá a teljes egészével.

          Edua:

          Nem értettél meg… nincsenek olyan pogányok akik “meg lesznek tartatva”… az egész Biblián végigvonul az a gondolat hogy Isten elpusztítja a pogányokat az ő haragja napján, akik nem tanúsítanak megbánást, de most hadd ne idézzem mert sose lenne vége az írásnak…

          Saul példáját hozod fel aki elment az endori halottidézőhöz hogy kikérje “Sámuel” véleményét? A Biblia – mint mondtam is – világosan leírja az igazságot a halottak állapotáról amit nem akartok elfogadni, mégpedig hogy a halottak nem léteznek a szó semmilyen értelmében… öntudatlanok és cselekvésképtelenek… nincsenek sem a mennyben sem semmilyen pokolban…

          Jelenések 12:12 -> És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.

          Sátánról írja a Biblia hogy az egész földet elhiteti és az ő hazugsága volt az is amit kezdetben Évának mondott hogy egyen a fáról és azt hazudta hogy “bizony nem haltok meg”. (1Mózes 3:4).

          Ezt a hazugságot a mai napig igyekszik fenntartani… tán elkerülte a figyelmed, hogy az általad idézett részben Saul egy halottidézőhöz fordult akikről Isten törvénye nyíltan kimondta hogy “Ne találtassék te közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző (5Mózes 18:10, 11)?

          Bűnt követett el és félrevezetés áldozata lett… és te is az lettél ha elhiszed hogy Sámuel szelleme jelent meg Saulnak… Sátán és a bukott angyalai akik az egész földet elhitetik, ők adják ki magukat a halott emberek lelkeinek hogy támogassák ezt a szemen szedett hazugságot, hogy a lélek halhatatlan. Mondom, láss a dolgok mögé, és értelemmel olvasd a Bibliát.

          Jób pedig sokat szenvedett és elmondta hogy Isten előtt kívánja személyesen védeni az ügyét, és ezért mondta hogy miután megrágták a férgek meglátja az Istent… meg is látta bizonyos értelemben, de élve, mivel később megjelent neki a forgószélből…
          De egyvalami biztos: ez a vers nem támogatja a lélek halhatatlanságát sem azt hogy az emberek a haláluk után az égbe mennek. Miért mondom? János 3:13 -> (maga Jézus mondta) “És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van.” Jób jóval Jézus földre jövetele előtt élt… ha a halála után a mennybe ment volna ez a kijelentés hamis lenne… El tudod képzelni hogy maga Jézus hamis kijelentést tesz? Aligha.
          Vagyis addig az időpillanatig amikor Jézus ezt mondta, még senki nem ment a mennybe, vagyis még azok sem, akik a testét alkotják és a mennyei életre van reményük.

          1János 4:12 -> Az Istent soha senki nem látta…

          Ha már a Prédikátorból idéztél ezt miért nem idézed?

          “Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é? (Prédikátor 3:19-21).

          Kicsoda vette eszébe az ember lelkét hogy felmegy-é? Ezt kérdezi… A lélek megtér Istenhez olyan értelemben hogy az illető jövőbeli életének a reménye csakis Istentől függ, ha ezt úgy kéne érteni ahogy te gondolod akkor ellentmondana a korábban idézett gondolatnak amit szintén a Prédikátor írt… szerinted az egyik legbölcsebb ember aki a világon élt ennyire ostoba lenne hogy ellentmond önmagának néhány soron belül?

          ?És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.”

          Erre hadd idézzem a 1Mózes 4:10-et: “Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.”

          Szerinted a vér tud betű szerint kiáltani? Kötve hiszem. Isten arra utalt hogy a kiontott vér jelképesen igazságszolgáltatásért kiált hozzá, csakúgy mint a Jelenések könyvében a megölt emberek élete akik jelképesen az oltár alatt vannak, mivel feláldozták az életüket hogy megvédjék a hitüket. Mintha csak az oltárra adták volna áldozatul.

          Ami a Lukács 23:43-at illeti… az eredeti héber szövegben tudod hol van a vessző? Mert a Károli kicsit pontatlan, de a görög Septuaginta és a többi kanonikus tekercs így adja vissza: “Bizony mondom néked ma, (vessző) velem leszel a paradicsomban… Vagyis bizony mondom neked a mai napon… velem leszel majd a paradicsomban… Jézus aznap meghalt és harmadnapig halott is volt, hogy lett volna a bűnözővel a paradicsomban?

          Megint csak azt tudom neked tanácsolni hogy értelemmel próbáld a szentírást olvasni és ne szégyellj gondolkodni.

          István az égi reménységére utalt amikor ezt kérte Jézustól… azt kérte hogy Jézus vegye magához vagyis támassza fel a halálból égi életre hisz a többi első századi keresztényhez hasonlóan ez volt a reménye.

          Az pedig hogy aki hisz soha meg nem hal, és aki meghal is él, az azt jelenti hogy Jézus feltámasztja a halottakat, ahogy ő is mondja hogy feltámasztja őket az “utolsó napon”, és örökké fognak élni onnantól tehát soha nem halnak meg…

          Xenia:

          Objektív dolgokról beszélek ha nem vetted volna észre… attól nem lesz igazabb a lélek halhatatlansága hogy sokan hisznek benne… csak a tények számítanak és amit a Biblia ír… Ne beszélj irányított gondolkodásról… személyes meggyőződésről beszéljünk inkább ami értelmen és gondolkodóképességen alapul. Én egész végig mindent a Bibliára alapoztam amit ti végig visszautasítottatok… akkor most a Bibliát nem fogadjátok el? Mert amit írtam minden azon alapult.

          És amikor azt idézitek a Bibliából hogy kínoztatnak éjjel nappal örökkön örökké meg égésük füstje felszáll stb, tényleg azt hiszitek hogy ez valamiféle tüzes pokolra utal ahol örökké gyötrődnek a lelkek?

          A Biblia azt írja hogy Isten szeretet és hogy könyörületes, és amikor az ókori zsidók feláldozták a gyermekeiket a bálványoknak és elégették őket azt mondta Isten hogy ilyen soha a gondolatomban sem volt… undorodott az ilyen cselekedetektől… (Jeremiás 7:31).

          Ti pedig elhiszitek róla hogy egy szerető Isten néhány év elkövetett bűneiért örökké kínozzon lelkeket az örök tűzben? Ha ez igaz lenne Isten volna a leggonoszabb, legszadistább lény a világon.. Te úgy büntetnéd a gyerekedet egy csínytevésért hogy a kályha forró lapjára nyomod a tenyerét?

          Gondolkozzatok már értelemmel… mert ha azzal gondolkoznátok rájönnétek hogy sok vallás szégyent hogy Istenre azzal hogy ilyennek állítja be őt és ezzel ítéletet vonnak magukra.

          Ti azt mondjátok semmit nem kell tenni a megmentésért csak elfogadni Jézust és kérni a bocsánatát… a Biblia viszont ezt írja: “Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7:21).

          Nem elég Úrnak elismerni Krisztust…

          Jakab 1:22 -> Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.

          Jakab 2:26 -> Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.

          A ti vallásotok papjai azzal csiklandozzák a fületeket hogy semmit nem kell tenni a megmentésért meg hogy csak el kell ismerni Krisztust meg a bocsánatát kérni…

          A Biblia szerint viszont a hitetek halott ha nem nyilvánul meg cselekedetekben, az életetekben és a tetteitekben… ha nem cselekszitek Isten akaratát és nem tartjátok be a törvényeit, és nem éltek a Biblia alapelvei szerint a hitetek üres lesz és csak olyanok lesztek “akinél megvan a kegyesség látszata de megtagadják annak erejét.” (2Timótheusz 3:5).

      2. Thea az Örökévalóság már most elkezdődött. Mindenre időben kapsz választ Tőle. Ki kell várni és szüntelen keresni.

  11. MOST MÁR
    CSAK ARRA LENNÉK, KÍVÁNCSI
    HOGY HA, ———— ANGYALOK VOLTAK ( GONOSZ ANGYALOK )
    hogyan tudtak gyermeket nemzeni ?
    mert ugyebár állítólag nekik nincs..
    VAGY MÉGIS ?
    válaszokat előre is köszönöm !….

    1. Szia Bexter!
      Ezen a téren két dolgot tudunk az angyalokról:
      1. Az I. Mózes 6 alapján tudjuk, hogy a szex számukra is lehetséges.
      2. Jézus ezt mondta: “Mert az emberek, amikor már feltámadtak a halálból, nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok, mint az angyalok a mennyekben.”
      Egyértelmű, hogy itt Jézus a házasságról és nem a szexről beszél, hiszen az angyalok is képesek rá, ahogy azt az első pontból láthatjuk. Azonkívül a Biblia nem egy prűd könyv, a házasság és a szex fogalmát elég egyértelműen szétválasztja, ahol szükséges.

      Ráadásul a “nemtelenség” szerintem egy téves elképzelés, hiszen a teremtésnél is ezt olvassuk: “Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.” I. Mózes 1:27
      Nyilván nem tévedésből teremtett így minket Isten, csak azért, hogy a mennyországban “visszacsinálja” vagy “korrigálja” keze munkáját.

      Ez a cikk is rátér erre a kérdésre a “Kik voltak a Nefilimek” résznél: http://idokjelei.hu/2014/03/mi-koze-lehet-a-3000-eves-hieroglifaknak-a-nefilimekhez/

  12. “Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott:Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre:Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg.Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok;”(I.Péter levél, 24-25a)
    “Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
    Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;”(Ézsaiás könyve 61,1-2: ez Jézusról szóló prófécia)
    “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”(János evangéliuma,3,16)
    “Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
    És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.
    Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.”(Ézsaiás könyve,53,2-9: Jézusról szóló prófécia)

  13. Korunk egyik legnagyobb tragédiájának tartom, hogy a nem hívő-és talán Istenkereső-emberek szemében a kereszténységet maguk a keresztények/magukat keresztényeknek valló emberek, keresztény egyházak, felekezetek, gyülekezetek, hiteltelen papok, lelkészek, prédikátorok járatják le és hiteltelenítik leginkább. TISZTELET a KIVÉTELNEK!
    Én nem vagyok semmilyen vallási/keresztény és egyéb vezető, egy egyszerű ember vagyok a sok közül.
    “Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
    Ez kezdetben az Istennél vala.
    Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.”(János evangélium1,1-5)
    “És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”(Ján.1,14)
    A Biblia azt mondja, hogy Jézus Krisztus és az Ige ugyanaz!Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Ő a szabadító, a gyógyító, a Megváltó és a Bíránk is lesz, amikor majd megállunk Előtte ama napon.
    Fájdalommal olvastam néhány előttem szólót, hogy mennyire ki vannak ábrándulva a hitből-amin részben nem csodálkozom…
    Azt tudom javasolni azoknak, akik nyitottak a hitre, hogy olvassák a Bibliát, Isten Igéjét, az az Igazság. Ma ugyanúgy igaz, mint amikor megírták ugyanúgy “működik” hit által. Azért merészelem ezt ilyen egyértelműen megírni, mert tapasztalom életem minden területén. Jézus Krisztussal ma is lehet élő kapcsoatban lenni! Ő él!
    “Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”(Zsidó levél4,12)
    Isten áldjon meg Benneteket.

  14. Én vallásos ember vagyok. Nagyon is foglalkoztat a hit, az Isten, a Biblia kérdései, minden héten misére járok, az életemet is ez alapján próbálom élni. Nem vagyok nagy mozis, de ma megnéztem ezt a filmet minden előismeret nélkül. És teljesen ellent kell mondanom a rágalmazó kritikával szemben. Engem teljesen megfogott a film mélyen hívő keresztény létemre. (Bár tisztelem, és csodálom őket) csak csodálkozok azon, hogy a vallást képviselők ilyen kritikával lépnek fel.
    Elsősorban azért, mert olyan érzéseket váltott ki a film belőlem, melyre kevés dolog lenne képes. És nem valami “eretnek” gondolatok fogalmazódtak meg, sőt pont ellenkezőleg: a keresztény hitemet erősítette a film fokozatosan végig, és gondolkodtatott el olyanokon, hogy milyen fontos a hit, a cselekedet, és hogy sokszor nem könnyű az igazságosságot megtalálni, de mindig felfedődik az a pillanat, amikor szétválik a hamisságtól. Tehát eddig (és ezután sem) támadja semmiben az egyház fő irányvonalát.
    Az, hogy az Isten végig “néma” volt a filmben, ez nem igaz. Isten nem olyan, hogy minden órában megjelenik, ha nagyon imádkozunk hozzá, és konkrétan elmondja, hogy mit tervez velünk. Türelmesnek kell lennünk, és figyelnünk kell a jeleire, ahogy Noé és családja is türelmes volt, és ezért az út végén egy szivárványban Isten felfedi önmagát, hogy mindig ott áll az emberek mögött és nem hagyja el soha őket (még ha sokáig úgy is érezzük).
    Engem nem érdekel, hogy ateista-e vagy sem a film szerzője, és mit gondol a saját filmjéről. Engem az érdekel, hogy mit mond nekem a film! Hiszen az író, a rendező, a festő meghalhat, de a műveik tovább élnek, és nem magyarázzák magukat. Csakis a mű a lényeg, és az, hogy mit érez a befogadó.
    Ja… és hogy nem hangzott el Isten neve. Akkor csak annál jobban tudom csodálni ezt a művészi fogást, hogy ennek ellenére a film elejétől a végéig érződött benne Isten jelenléte.
    A mai világunkban már nem jelent gondot szétválasztani a filmekben a valóságot, és a fikciót. Aki hívő, és rendszeresen olvassa a Bibliát (vagy legalább már olvasta néhányszor), az pontosan tudja, hogy mi a valóság belőle, és mi az ami a képzelet hozzátoldása. A művészetnek szerintem joga van máshogy kifejezni a dolgokat, mint ahogy azok a való életben vannak. Akkor Michelangelónak a festményén is bűn Istent öregembernek ábrázolni? Azt sem írja a Biblia. Az emberi elme fantáziaelemekkel tölti ki azokat, melyek a megértést/érzést könnyebbé teszi. És szerintem ennél a filmnél sincsen másképp. Itt is a Bibliát fantáziaelemekkel dúsítja, hogy a műfajnak megfelelően könnyebben át tudja adni azt az érzelmi erőt, amit maga a Biblia képvisel.
    Nem azt kéne nézni, hogy szóról-szóró mutatja-e be a Bibliát, hanem a lényeget. És mi a lényeg? Ezt mindenki saját magának felteheti. Nekem a lényeg az volt, hogy nagyon erős hittel lehetünk igazán boldogok, hiszen csak akkor tudjuk biztosan, hogy mindig őriz bennünket a Mindenható (a filmben:Teremtő, máshol:Isten, mindegy, hogyan hívjuk…). Érdekes, de engem pont cselekvésre buzdított a film, arra, hogy még komolyabban vegyem a vallásomat, az Istennel való kapcsolatomat.
    Szóval én mindenkinek csak ajánlani tudom, akár hívő, akár nem hívő legyen az illető.

    1. Kedves B.Á.
      Ezen az oldalon nem a “vallást” képviseljük, hanem a Bibliát és Jézust követjük.
      A Noé filmről pedig azért jelentettük meg a fenti cikket, mert az abban látható egyik fő elhitetés szorosan kapcsolódik az oldal tematikájához. A hozzászólásodból pedig sajnos látszik, hogy ez az elhitetés nagyon jól működik. Pont ilyen érzéseket fog majd az Antikrisztus is kiváltani azokból az emberekből, akik nem látják, hogy mi történik és nincs szoros kapcsolatuk Istennel, aki nemcsak, hogy minden órában, de folyamatosan vezeti a hívőket, nap minden órájának minden percében. Ehhez nem kell megjelennie, mint ahogy Noénak sem jelent meg, de részletesen elmagyarázta neki, hogyan építse meg a bárkát.
      Egyébként elárulod, hogy hol említ a cikk bármit is arról, hogy a filmben Isten “néma”?
      Idézem: “az ?Isten? szó egyetlen egyszer sem hangzik el a filmben”

      A cikk pedig nem azért jelent meg, hogy bárkinek is megmondja, hogy megnézze-e a filmet, hanem azért, hogy segítsen meglátni az abban található megtévesztő üzenetet.
      Azt írod “rágalmazó kritika”. Ez alatt mit értesz?
      Hogy a bukott angyalok, akik miatt Isten a Noé előtti világot elpusztította, jók?
      Ez alapján fogják az antikrisztusi világkormány alatt üldözni a keresztényeket.

      1. Kedves Thea!

        véleményem szerint a vallás és a hit különválasztása az ördög egyik legprofibb hitetése. kérlek, gondolkodj el ezen.

        1. A vallásnak semmi köze a hithez.A vallásosságot Jézus is elítélte:
          ” Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem.Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai. Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek. És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.”Márk. 7,6-9)
          És Pál is:
          “Meglássátok, hogy senki ne legyen, a ki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való”(Kol. 2,8)

          A hit viszont táplál,éltet,bátorít,legyőzi a világot.Hit által mehetünk Istenhez,igazulunk meg,van békességünk Istennel, lakik Krisztus a mi szívünkben,vagyunk Isten fiai,tartatunk meg, őriztetünk meg az üdvösségre.
          “A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre,”(1 Pét. 1,5)
          “Az igaz pedig hitből él.”(Zsid. 10,38)
          “Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, ?”(Róm. 5,1)
          “Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.?”(Gal. 3,26)
          “Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által;”(?Eféz. 2,8)
          “?A kiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez az Ő benne való hit által.”( ?Eféz. 3,12)
          “Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;”( Eféz. 3,17)
          “táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél; “(1 Tim. 4,6)
          “kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében;”( ?2 Thess. 2,13)
          “És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által? “(2 Tim. 3,15)
          “Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, a miképen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással. “(Kol. 2,7)
          “Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Ján. 5,4)

        2. Kedves Jeromos,
          Bocs, hogy beleszólok, mielőtt még Thea válaszolt volna, de most van ihletem 🙂
          Ha ez tényleg így lenne, akkor az emberek 99,9%-a miért nem képes külön elképzelni a kettőt? Sőt annyira nem értik, hogy nem is tudják azt, hogy keresztényként simán gyakorolhatód az Istenben vetett hitedet az egyházokon kívül, személyes kapcsolatként.
          Miért gondolkodnak, hivatkoznak az emberek folyton csakis és kizárólagosan az ilyen, vagy olyan vallások képviselőire, amikor Istenről vagy a hitről esik szó? Legyenek azok akár hívők, ateisták, agnosztikusok, stb beállítottságúak. Szóval szerintem pont az ellenkezője van annak, amit gondolsz, azaz, az intézményesített vallás(ok) és az színtiszta egyéni hit összekeverése, illetve a vallások létrehozása és azok előtérben helyezése volt az ördög legnagyobb húzása. Ehhez hozzá lehetne még adni az ott terjesztett és abszolút elfogadott különböző Istenellenes vallási dogmákat, meg az azokkal járó ugyancsak sajnálatos vallási cselekedeteket és máris helyben vagyunk, ami a megtévesztést illeti. Az egyházon belülii személy rosszat cselekszik, miközben meg van róla győződve, hogy az a helyes,….a kívülről szemlélő hitetlen pedig, aki a vallást erősen elítéli (tegyük hozzá, jogosan, lásd a vallási hadjáratokat, üldöztetéseket, stb.) ugyancsak be van csapva, mert a vallás elutasításával, Istent is elutasítja. Ilyen téren a new age egy kicsit más kép közelíti meg az Isten kérdését, létezését, de mint tudjuk az sem vezet sehová, illetve dehogy nem, a purgatóriumba,…..igaz Jeromos? Nem is olyan buta ez a jól bevált terv. A sátán vesztésre áll, de az embereknek sem áll jobban a szénája. Bocs, de ezt nem hagyhattam ki, tudniillik az ihletem diktálta……
          Imádkozni fogok érted is,…hogy kigyere belőle.

          Isten áldjon.

        3. Szia Jeromos!
          Lehet, hogy csak a fogalmakat kell tisztáznunk. A vallás nálam nem egyenlő az igaz egyházzal, ami Krisztus teste és felekezettől független. Vallás alatt a fenti hozzászólásban azt értem, amikor valaki mondjuk bekarikázza a népszámlálásnál, hogy ilyen vagy olyan vallású, de Isten nem ismeri, talán még templomba is jár, mert a szülei is ezt tették, illetve még a szervezett vallást értem alatta, aminek ma sajnos nagy része nem Isten emberinek a kezében van.

  15. A film kárt tesz az elmében?? xD 1500 éve megy a hit fogalma alatt űzött vallás-biznisz, aminek köszönhetően az emberek nagyobb része teljesen sötét, tanulatlan és természetes érzék és döntésképesség híjja. Amellé, hogy hülyék még hisznek is benne, hogy ezzel a jót cselekszik. Persze, állj be a sorba, légy fizetett rabszolga, énekelj vasárnap a templomban, térdelj a szőnyegre, tartsd úgy a feleséged mint egy kutyát.. B**sza meg de sok igazság létezik a Földön, mert a dogmatikus vallások mindegyike azt állítja: az övé az igaz. Kedves hívők! A szeretet, a nyíltság, a bátorság, a jellem, az áldozatkészség és a józan észen kívül nincs több isteni csoda! Ami megmagyarázhatatlan történik világunkban az csak a Világmindenségben lezajló kémiai és fizikai folyamatok egyike, amit azért nem értesz meg, mert egész életedben azt hitted, hogy egy fáról lemászó kígyó dumálta tele az első emberpár fejét és az is mindent elmond az esetlen és megoldásra, vagy megváltásra vágyó egyszerű lelketekről, hogy egy több milliárd éves gyönyörű természeti történetet 7 ki****ott nappal akartok letudni! Szervezett vallásra azért volt szükség másfél évezrede mert egy csomó sügér volt aki olyan hülye volt, hogy éhen halt volna ha nem lophat a másiktól. Ismerős?? Most is vannak ilyenek. Webshoppingol és pénzügyi koordinátor a szakmája. Az emberiség már 500 éve érik rá, hogy leálljunk ezzel a fa**sággal amit vallásnak hívunk. Fontos a hit! A legfontosabb! DE gondolkodjál ba***a meg! Nem akkor érted meg a hit jelentését és alkalmazását, hogy ha bebizonyítod te vagy a legmakacsabb szamár! Nem érdekel a tolerancia duma amit ilyenkor tolnak!! A hülyére már számtalan szinonima született, ez az egyik! Ideje lenne felébredni és felnőtt ember, illetve egy élő planéta evolúciós csúcsához méltóan viselkedni! A pápa pedig be…hatja. A mostani és az összes többi előtte. 😉

    1. “Ideje lenne felébredni és felnőtt ember, illetve egy élő planéta evolúciós csúcsához méltóan viselkedni! ”

      Aha! És lehet kezdeni azzal, hogy elgondolkodni az “evolúciós csúcson”! Pl, hogyha az “evolúciós csúcs”, minden tudását összeteszi, akkor meg tud-e alkotni (mondjuk) egy muslincát…? ( Egyáltalán, tudná-e az “evolúciós csúcs”, hogy honnét kellene elkezdeni…?!)

  16. Hat borzalmasok vagytok…

    Film… ezt rohadtul utalom a hivokbe… oda nyomjak a torkodnak a bibliat… eskuszom eztan mikor azt vagja egy ismeretlen nekem mert o hivo, megprobalok neki drogokat eladni… ugyse vesszuk meg egymas szarat…

    Kell itt haborogni meg hoborogni hogy jaj nem olyan ahogy a biblia irta… basszus… egy filmet mutassatok mar aminel a forgatokonyv koveti a konyvet…

    igyis mese mind a ketto

    1. Te meg én nem vagyunk mese. Amit teszünk befolyásolja szüleid, gyermekeid vagy rokonaid életét így vagy úgy. Erről szól Noé története.

  17. Ismerjétek meg és támogassátok a Keresztény Művészeti Alapítványt (KMA) !
    “NOÉ: Bibliai történetbe ágyazott hazugságok egy Hollywood-i produkcióban. Ha a keresztények nem adnak át irányvonalakat a társadalomnak, azt meg fogja tenni más. A világ sok milliárdot (dollár) költ filmekre évente, és ezáltal szinte 100%-ban meghatározza a világ arculatát. A TŰZÁLLÓ, ez egyik legkomolyabb keresztény produkció 0,6 millió dollárba került, tehát ebből arra lehet következtetni, hogy a keresztény filmipar évi 1-2 millióval megelégszik. Hozzávetőlegesen: egy Hollywood-i produkció gyakran súrolja a 100 milliós ráfordítást (nem forint), az összes keresztény film, ami létezik, nem került annyiba, mint egyetlen Hollywood-i produkció a sok közül, és a gyenge technikai háttér miatt kevesen ismerik ezeket a filmeket. Ez miatt a világ a világi filmek által lett felnevelve, főleg a fiatalok. Nincsenek kiépített, működő, vagyis a világ által is elfogadott keresztény kommunikációs csatornák. Változtatni kell ezen, és támogatni a keresztény művészeket és művészeti szervezeteket. Van sok belőlük. Karoljátok fel őket, buzdítsátok őket, imádkozzatok, adakozzatok, hogy legyenek szerszámaik. És akkor talán beindul valami.” Ámen !

    1. Ne emberektől várj irányvonalakat. Az élet egy harc, Keresned kell hogy talál.j Kopognod kell hogy megnyit-asék. Én elindultam ezen az úton és üdvözlek rajt barátom. Figyeljünk egymásra, kérdezünk alázattal illendően és ne ítéljünk. Istenné az Ítélet és bosszúállás mert Ő tudja a legjobban csinálni.

  18. JUZZIE
    Az angyalok azáltal,hogy vétkeztek,el is szakadtak istentől.Mivel halhatatlan lények,hogy is mondjam így maradtak.Az emberiséget meg lehetett váltani az angyalokat meg nem.Gondold át szépen a megváltás miről is szól,essen le a tantusz.

  19. Mondjuk mit vártunk mikor megcsinálták az értelmetlen Robin Hoodot is Crowval annak se volt semmi köze a film történetéhez…

  20. Kiváló film elelmzés, egyet értek. Amit még hozzá tennék, hogy a csábító kígyó levedlett bőre erekjeként, vagy valami amulettként jelen volt Ádámtól Noéig, és szállt apáról fiúra. Meg lehet, hogy rosszul értelmezem a film burkolt üzenetét, de talán az emberiségnek csak egyharmada fog élni a jövőben leszármazott híján…lásd: Khám és Jáfet vonal.

    1. Sém, Khám és Jáfet feleségeiről nem tudunk semmit.Nevüket? Honnan származtak? A Biblia egy dokumentum ezért marat meg évezredeken keresztül. De csak bevezet egy kutatási területre aminek a végeredménye az örök élet és boldogság megtalálása.

  21. Ezen a Noé filmen nem kell csodálkozni, én sejtettem hogy hülyeség lesz. Hollywoodoo sátánista brancsától mire számítottak ? Megtérésre felhívásra és az evangélium hirdetésére ? Ami bántó inkább, de érthető is, hogy keresztények nem képesek filmet csinálni (kivéve a Vizuális Biblia vagy a mostani Biblia sorozat) legalábbis jó mozifilmet. Az viszont érdekes, hogy mostanában Bibliai témában film dömping van, több monumentális filmet terveznek és talán el is kezdtek forgatni.

    1. “keresztények nem képesek filmet csinálni (kivéve a Vizuális Biblia vagy a mostani Biblia sorozat) legalábbis jó mozifilmet.”
      Ezzel azért nem értek egyet. Legalábbis, ha nem Biblia-filmre gondolunk, van egy pár jó film. A Szerelempróba pl. szerintem egy tutifilm:
      http://keresztenyfilmek.com/szinkronizalt-filmek/196-szerelemproba.html
      A Bibliából meg szerintem nem baj, ha nem készül mozifilm, mert szerintem óhatatlanul torzulnak dolgok, én pl. a bibliai regényekért sem vagyok oda, mert keveredik a fantázia a valósággal. De ez csak egyéni vélemény.

  22. Ez oké! De talán az angyaloknak is van lehetősége a bűnbocsánatra. Ők is Isten teremtményei szabad akarattal.
    És ezek az angyalok nem a lázadó sereghez tartoznak. Ők csak elbuktak, úgy mint az ember, akinek tetszik a szebbik nem. Hiszen a Bibliából ez kiderül. Amikor Szent Mihály arkangyal győzött és letaszította Istennek erejével Lucifert a Mennyből, még sehol sem volt az ember! Bűnnek bún és nem kicsi, pláne náluk, hiszen Isten seregének tagjai. De talán…

    1. “A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
      És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
      De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
      És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
      Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” 1Móz3,1-5
      Ne együnk arról a fáról tehát.

        1. Ezzel arra utalok, hogy Istennél az ítélet, nem szabad beülni az Ő székébe.
          A botlás kicsit más kategória – de a bocsánat is az Ő kezében van.

      1. 1) a biblia kigyo = a sporolos allat, aki meg a sajat arnyekat is megsporolta
        2) a bibliai “jo es rossz tudasanak faja” = a fa, amelynek gyumolcse gyumolcsot terem (penz termelese penzzel) -> fakrol bovebben: Nag Hammadi: a vilag keletkezese – a cim nelkuli szoveg
        3) a biblia ember halala = a civilizacio halala

        A fenti 3 metaforat sem lenne nehezebb megerteni, mint a csatakkal, esendoseggel, stb kapcsolatos metaforakat.

        1. Érdekes elgondolás és párhuzam, valamiért megint erősen materialista / merkantilista gondolatmenetet sejtek. A Biblia ismeretének tükrében én ezt kissé belemagyarázásnak érzem. Nagyon sok helyről kellene idéznem a Könyvből, nem teszem; annyit reagálnék: egyértelműen fogalmaz az Írás ilyen esetekben. A paradicsomi életmód és törvénykezés, bűnbeesés, paradicsomból kiűzetés és büntetése elég konkrét életviteli példa és okfejtés; nem látok párhuzamot gazdasági fejleményekkel vagy épp életvitellel. Ahol ilyen jellegű törvényt, tanítást, tanácsot kapunk az írásól, ott konkrét utalás van.

    2. Szia Juzzie!
      Sajnos ezek éppen hogy a lázadó sereghez tartoznak. Érdemes lenne elolvasnod a cikkben ajánlott posztokat a Nefilimekről és bukott angyalokról.
      Amit fontos megérteni, hogy nem csupán egy apró “botlásról” van szó részükről, hanem Sátán nagyon is határozott tervének kivitelezéséről, aminek éppen az volt a célja, hogy meghiúsítsa Isten tervét az ember megváltására. Ez persze nem sikerült neki.

      1. Pontosan ! Hozzátenném még, hogy az is egyértelmű, hogy (és ez is mutatja, hogy nem csak botlás volt) ezzel a hibridizációval az igazi cél, az emberi faj (genomikus módon való) megrontása. Elsősorban azért, hogy Jézus ne születhessen meg, illetve hogy elvesszen, elkárhozzon minden ember.

      2. De a “bukott” angyalok is visszatérhetnek Istenhez, ha a “bukott” ember is Jézus által. Nem?

        1. Ezt tudjuk: “Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.” (Júdás 1:6)
          Szerintem rábízhatjuk Istenre az ítéletet.

    3. Mózes I. könyve:1:31 És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap
      Bocsánat,de mivel a Biblia arról beszél,hogy az ember teremtése utáni 6. nap is minden igen jó volt,így a Sátán letaszítása a menyből csak a 6.nap után lehetett

  23. Ozonviz = hiperinflacio
    Barka = targyi eszkozok biztonsagba helyezese, masodlagos termelo szektor (allattenyesztes) vedelme

    A tobbi csak blabla 🙂

    1. Özönvíz=özönvíz
      Bárka=bárka

      Ennek félremagyarázása csak bla-bla.
      Az írás özönvízre vonatkozó része és eseménysora egy lezárt korszakot képvisel. A végidőkben úgy lesz, azaz úgy élünk majd, mind bármelyik, azt megelőző napon. Ha mélyebb párhuzamot akarnánk vonni, akkor még talán azt lehetne mondani: a végidők eseményei a gonoszokat úgy sodorják majd el, mint a vízözön annakidején és azok maradnak meg, akiknek hitük Krisztusban van, mintha egy bárka védené őket.
      Hogy ez aztán kinél hogyan válik cselekedetté, az már egyénre szabott út; valakinél úgy, ahogy épp említed, SP.

Hozzászólás a(z) Koe Paal bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend