Nagytestvér

A bélyeg: A kutatók szerint a mikrochip beültetés nem opcionális módszer lesz

Forrás: shftplan.com

“És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18

Az emberek nyomonkövetését és megfigyelését célzó technológiák kifejlesztése több évtizede folyik.

A virtuális valóságban a szoftverek már valósidőben figyelnek, sőt képesek megjósolni várható tetteinket és ezek alapján riasztják az illetékes hatóságot, megfigyelőállomást, attól függően, hogy az algoritmus milyen kategóriába sorolja a szóban forgó tettet. Ez már önmagában aggasztó.

Ami viszont a fizikai világban történik, talán még ennél is aggasztóbb. Az emberbe ültethető mikrochipek kifejlesztésén dolgozó kutatók szerint a készülő rendszerek széleskörű bevezetése és elfogadása csupán idő kérdése.

Jó eséllyel már most is több RFID chipet viselsz magadon, és ezek a chipek egy 15 jegyű számot tartalmaznak, esetenként pedig sugároznak, ami alapján azonosíthatnak téged. Ez a szám egy ISO szabvány szerinti szkennerrel leolvasható. Ezek a szkennerek pedig szinte mindenhol megtalálhatók.

A hatékony kommunikáció ma már szinte lehetetlen mobiltelefon nélkül. Azt gondolom, hogy az implantátumok is ugyanezen az úton haladnak. Annyira előnytelen lesz az élet nélkülük, hogy idővel használatuk már nem lesz opcionális. (forrás)

Bizonyára vannak, akik elsőre hitetlenkedve fogadják az ilyen híreket. Nem létezik, hogy a társadalom egyszer széles körben elfogadjon egy ilyen eszközt. Miért akarná bárki is a testébe ültetni?

Nézzük meg, hogy hol tartunk most. Az emberek, főleg az Egyesült Államokban, évtizedekig elutasították, hogy megfigyeljék őket, vagy rögzítsék kommunikációikat.

Ugyanakkor ma már mindenkinek van mobiltelefonja. Annyira elterjedtek, hogy egyesek szerint ez már állampolgári jog és a kormánytól követelik, hogy biztosítsák azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak ezt a kiadást.

Minden egyes mobiltelefon tartalmaz egy RFID chipet, ami minden lépésünket képes követni, GPS vagy a mobil átjátszó tornyok segítségével. Ráadásul a mobiltelefonok mikrofonjait és kameráit távirányítással is aktiválhatják a hatóságok (és illetéktelenek) és ez a lehetőség már 2000 óta létezik.

Márpedig akármennyire tolakodó ez a technológia, ma már az emberek milliárdjai az élet szerves részeként tekintenek rá, ráadásul senkinek sem kellett ránk erőltetni a használatát. Úgy tűnik, mi magunk segítjük elő rabigába hajtásunkat, és készek vagyunk mélyen a zsebünkbe nyúlni, hogy a legalaposabb nyomkövetésre képes készüléket mondhassuk a magunkénak.

Természetesen bárki megteheti, hogy lekapcsolódik a hálózatról és eldobja a mobilját. Azonban a megfigyelő technológiák által követett irány és az állami megfigyelés terjedése arra enged következtetni, hogy eljön a nap, amikor a chiptechnológia nem választásos alapon működik majd.

Mi teszel majd akkor, ha biometrikus azonosítás nélkül nem lehet már vásárolni?

Ezeknek a technológiáknak a terjedése nem fog megállni és egyre nehezebb lesz kikerülni őket.

Nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, mit jelentene mindez egy diktatórikus kormány kezében. Minden ember minden lépését és viselkedését képesek valósidőben figyelni.

Közeledik az idő, amikor ez a technológia olyan mélyen áthatja majd a társadalmat, hogy a tenyerünk vagy arcunk leolvasása nélkül nem lehet majd bankszámlát nyitni, bankkártyát használni vagy fizetni.

Egyeseknek most még nehéz elképzelni, hogy a társadalom hagyja egy ilyen diktatúra felemelkedését, de csakúgy, mint a megfigyelésekkel, ez sem egyik napról a másikra történik majd, a kiépítése viszont már most is folyik.

Először hozzászoktatják az embereket a technológiához. Jönnek majd a valósidejű eszközök, mint a Google szemüveg. Az idősebb generáció lehet, hogy elutasítja, de mit szólnak majd hozzá a gyerekek? Néhány éven belül a fiatalok valószínűleg interaktív szemüvegben járnak majd, hogy bárhol, bármikor elérhessék a netet és akár biciklizés közben is posztolhassák menő fényképeiket.

A chipek esetében is, ahogy azt az első felhasználásokból láthatjuk, a használat először nem lesz kötelező. Majd miután széles körben ismertté vált és elég embert meggyőztek annak előnyeiről, az új ?társadalombiztosítási azonosítóvá? válhat.

A hivatalos ügyek intézéséhez már most is igazolnunk kell magunkat. A fejlett országokban már elindult a biometrikus adatok rögzítése és az ügyintézéshez számos helyen kötelező. Hamarosan azonban már a napi bevásárláshoz is szükség lesz rá, az egészségügyi rendszer használatáról nem is beszélve.

Ha tetszik, ha nem, ez a jövő. A digitális szám alapján minden lépésünkről tudni fognak és ezt csak egyetlen módon kapcsolhatjuk ki: ha eltávolítjuk a testünkből.

Egy olyan világ készül, ahol a megfigyelésnek nincs kikapcsoló gombja.

A felnövő generáció pedig valószínűleg gondolkodás nélkül elfogadja majd, ha hatékony része akar lenni a társadalomnak. Egy biztos: minden ember döntés elé kerül.

Előző posztKövetkező poszt

40 hozzászólás

  1. Kedves Ida!

    Tudom, hogy nem lesz erőszakmentes a dolog.
    Ezért is írtam, hogy “(Szabad akaratot úgy értem, hogy választhatsz a felvétele, vagy a halál között.)”
    De ez a választás az ÉN választásom. Sőt, ha hitető szellemre hallgatok, aki megtéveszt, AZ IS AZ ÉN választásom eredménye lesz.
    Egy “magzatnak” aki egy “ilyen” ketyerével csak megszületik, annak nincs választási lehetősége! Sőt a csecsemőnek sem, vagy gyermeknek, mert nem tud még mérlegelni, hogy mit választ és minek az ellenében. (Mert nincs még hozzá értelme.)
    Ez azt is jelenti az értelemmel rendelkező felnőtt ember számára, hogy ha bármilyen kényszer ellenére is, valóban ragaszkodik Istenhez, akkor “saját választása” alapján, (MÓDJÁBAN ÁLL MEGTAGADNI a bélyeget) és így csak a földi életét veszítheti el, de az üdvösségét nem!

    Szeretettel: Erika

    1. Ez a legundoritobb, legaljasabb, legembertelenebb talalmany, amely mar Magyarorszagon is boven megvan 2007 ota. Egyaltalan nincs valasztas, beledteszik es kihasznalnak. Elo halottá kepesek tenni.

  2. Tandari Éva: Szavak a Csendben IX. kötet 37-39. oldal

    “4; A fenevad bélyege, amelyről a Jelenések könyve szól, nem csak a mikrochip: de az is! A ti szinteteken, tehát a ti Bolygótok színén valóban lehetséges (sőt: már ma is létező dolog) a csuklóba, vagy a tarkóba, a hajas fejbőr alá beoperált kis szerkezet, s még inkább lehetségessé és elterjedtté válik a későbbiek során. Első sorban a humánus okokra hivatkozva igyekszenek majd bevezetni: sofőröket köteleznek annak beültetésére, mondván: azok megléte esetén csökkennek a közúti balesetek, mert a kis szerkezet jelzi az egyes szervi, jobbára szív-rendellenességeket, vagy a vérnyomás hirtelen felszökkenését. A gyermekek esetében is javallottá teszik, mondván: a gyermek időnként elcsavarog, s az agyonhajszolt szülő nem tud rájuk mindenkor felügyelni, de egy kis szerkezet révén tudni fogja: hol, merre kószál a gyerek. Az értékes négylábúak, házi kedvencek esetében is hasonló indokot hoznak fel: arról azonban mélyen hallgatnak, hogy:
    1: az állampolgár sem mehet sehová anélkül, hogy a hivatalos szervek ne tudnának minden egyes lépéséről.
    2: A mikrochip egy továbbfejlesztett, ?tökéletesített? változata képessé lesz befolyásolni az emberi akaratot: s ezzel szinte teljességében megfosztja az Embert az Istentől kapott Szabad Akaratától, vagyis: gépekké, akarattalan bábokká torzítja őket!!

    Ez az eljárás már réges-rég működik, ha nem is a ti dimenziótokban! Olvastad a Láték új eget? – c. könyvet. Annak az első kötetében, a 22. oldalon megmutattam egy olyan Dimenziót, ahol azok az ember-szerű (de már csak ?szerű?) lények pergetik mindennapjaikat. Abban a dimenzióban épp ez a kis szerkezet okozta az ember elembertelenedését! Vagyis: ez is, de ez volt a fő okozója az egyéniség, s az akarat teljes elvesztésének. Később az utódok már eleve úgy kerültek ki azokból a szaporító gépekből, hogy már eleve beléjük lett ültetve a kis szerkezet, s már nem a bőr alá, de a koponya csontba, a fejtetőn lévő kutacs csontjai közé ékelve, amely aztán akként forrt össze, hogy az idegen testet is magába zárta. Ekként a tudat irányítottá, központilag kezelhetővé lett már a magzat kifejlődése előttől. Azért volt olyan robot-szerű (s azért olyan még most is!) azon kicsinyek minden mozdulata? – és ennek veszélye áll fenn a ti szinteteken is, de már a teljes végkifejletig nem marad ideje az Emberiségnek.”

    1. Kedves Reinerné!

      “A TI szinteteken, tehát a TI Bolygótok színén valóban lehetséges …”
      Ez a leírás olyan, mintha valami “idegen lény” írta volna, akinek nem a Föld az otthona.

      Rengeteg ilyen írás létezik. Lehet, hogy emberi értelem szintjén egész érthetőnek tűnik a mondanivalója, de VIGYÁZAT! ne ilyenekbe éljük bele magunkat, hanem figyeljünk arra, amit a Biblia mond !!!
      Az ilyen jellegű “informátorok” jó esetben is okkultizmussal fertőzöttek. A “hasznosnak látszó” információk részben hamisak, részben félelmet keltőek, és főleg elveszik az Örökkévaló Istenbe vetett bizodalmunkat.
      Úgy állítják be a mondandójukat, mint bizonyosságot, amin változtatni, még az Istennek sincs hatalma!

      Ha ismered és figyelembe veszed a Biblia kijelentését, akkor tudni fogod, hogy a “fenevad bélyegének felvétele” minden ember szuverén döntésén fog múlni.
      Innéttől, már erről az idézetről is tudni fogod, hogy hazugság:
      “Később az utódok már eleve úgy kerültek ki azokból a szaporító gépekből, hogy már eleve beléjük lett ültetve a kis szerkezet, s már nem a bőr alá, de a koponya csontba, a fejtetőn lévő kutacs csontjai közé ékelve, amely aztán akként forrt össze, hogy az idegen testet is magába zárta. Ekként a tudat irányítottá, központilag kezelhetővé lett már a magzat kifejlődése előttől.”

      Ugyan így hazugság a következő idézet is:
      “ennek veszélye áll fenn a ti szinteteken is, de már a teljes végkifejletig nem marad ideje az Emberiségnek.?

      Nem ennek a veszélye áll fent ! – hanem annak, hogy a FELNŐTT, önálló akarattal, TUDATTAL rendelkező emberek, “SZABAD” AKARATUKBÓL döntenek ennek a felvétele mellett.
      (Szabad akaratot úgy értem, hogy választhatsz a felvétele, vagy a halál között.)
      A “tudattalan gyermekeket” ez a veszély nem fenyegeti, – mert nincs tudatában a cselekedetének súlyával. (Szerintem Isten igazságossága és kegyelme valami módon megkíméli őket ettől.)
      Az is hazugság, hogy a “teljes végkifejletig nem marad ideje az emberiségnek.”
      Mert ha van időm a “felvétel” mellett dönteni, ugyan annyi időm marad a “megtagadás” melletti döntésre is.

      Szeretettel: Erika

      1. Kedves Erika!

        Bár a forrással kapcsolatos meglátásod teljesen rendben van, de azért ahogy kinéz a dolog, nem lesz a bélyeg erőszakmentes:

        Jel 13,16 És megadatott neki, ….bélyeggel jelöltessen meg,
        Jel 13,16 És intézkedik, …
        ?Jel 13,16 és rávesz mindenkit,…..
        Jel 13,16 Elrendelte….,
        Jel 13,16 Mindenkit arra kényszerít,….
        ?
        Ez csak néhány fordítás….! Lesz hitetés, lesz becsapás, lesz erőszak…..!

        És ki lesz töltve, a tévelygés szelleme az emberekre, hogy higgyenek a hazugságnak….! Az Ige szerint….! Nem lesz akkor, az olyan egyértelmű….!

        1. Kedves Erika, Ida, a hitetés tudjuk hogy már folyik. Ám a BÉLYEG felvétele szerintem egyértelmű lesz tehát “kényszerít” igen, de vannak, lesznek SOKAN akik ellentmondanak.
          Ezért kell rá felkészülni – és felkészíteni akit tudunk – lélekben és fizikailag egyaránt, melyet kívánok is szeretettel. Éva

    1. Kedves Martin!
      Ez egy álhír, amit a National Report nevű kitalált híreket közlő weboldal indított leginkább acélból, hogy a keresztény aggodalmakat nevetségessé tegye.
      http://www.theepochtimes.com/n3/687952-pope-francis-rfid-hoax-goes-public-with-support-of-rfid-micro-chip-implantation-is-fake/

      Természetesen tudjuk, hogy a csipbeültetést egyre több ember támogatja és próbálja elfogadtatni a tömegekkel, de még nem tartunk ott, hogy a pápa is ezt tenné.

  3. Mindig jókat tudok mosolyogni különféle keresztény szekták előjelkeresésen.
    beöltethető RFID gondolata technikai fejlődésünk következménye. Ahogy megjelent a központi hatalom aki akarja azonosítani a állampolgárait, úgy megjelent különféle papírokra való igény.20.században mindenféle papírt vagy kártyát adtak az embernek, vagy kulcsot hogy ide bejöhetsz vagy nem. manapság már RFID kártyával léptetne be sok helyen.
    Kártyák papírokat el lehet hagyni, el lehet veszteni, elég kellemetlen ezek pótlása, így nem csoda lassan igény is lesz hogy ezeket eggyé gyúrni, ne kelljen kódokat megjegyezni hanem biometrikusan azonosítani.

    Beültetett csipek ezek egyesítése, persze árnya oldalai meg vannak ennek, mint mindennek.Pl cikkben pár említve is volt.
    Az emberek jellel való ellátása már évszázada folyik, először személyigazolvány könyvecske volt, és ha nem volt nálad a rendőr pipa lett, utána kis kártya formáját öltötte. 21.század végére már testben levő csip fogja ezt ellátni (legalábbis a fejlett világba, fejlődőben az is probléma hogy személyigazolványa legyen az ottlakónak).
    Persze egy 20.századi embernek ez fura,vallásosok könyvecskéikben keresik erre a választ.
    Egy 21.századinak már ez lesz lognormálisabb dolog.

    Diktatúrák a megfigyelésre mindig megtalálták a módszert, régen beépített ügynökök és besúgok voltak, most különféle technikai eszközök segítségével történő megfigyelés.

        1. Kedves Sándor!

          Wikingnek már említettem, hogy volt idő, amikor én is abban hittem, amiben Ti.

          Hála Istennek én rá tudtam lépni arra a keskeny ösvényre, ami az örök életre vezet. Tudom, hogy a tanításotok (korábban enyém is, nem pejoratív értelemben mondom így) nem tagadja Jézust, viszont nem hisztek abban, hogy az örök élethez az Ő megváltó halála és feltámadása által INGYEN megkapható bűnbocsánatra szükségünk van.
          Tudod miért hittem én is sokáig így? Mert az egomnak így volt kényelmes! Meg voltam győződve róla, hogy én alapvetően jó vagyok, nagyon sokat szenvedtem gyermekként, meg felnőttként is az életemben. Isten, aki állítólag, egy szerető Isten, miér tartana engem, szegény, kis sokat szenvedett Anikót bűnösnek? Én tudok és akarok(!) szeretetteljes lenni, ha ezeket a tanításokat (meditációk, csakranyitogatások) követem, nem lesz itt semmi baj Isten és köztem, mert én aztán alázatos vagyok…
          Ezek a módszerek sajnos csak az ego növelésére jók, mert a tudatból indúlnak ki és nem a szívből. Az ember szeretetre vágyik és alapvetően szeretet akar adni. Nem tud. Az emberben nincs szeretet hormon, ha lenne a tudósok már rég felfedezték volna. Az emberi szeretet, amit adni tudunk vagy a szülői mintából táplálkozik vagy ha ott nem volt jelen (az én esetemben ez sajnos így volt) akkor az ember megpróbálja ?kifejleszteni magában? és nagyon el tudja hitetni magával, hogy milyen szuper jól szeret, de ez egy önző szeretet. (azt hiszem erre Wiking is utalt) tehát testből, nem jön szeretet (az elme, a tudat is a testünk ?része?, mi gyakorolhatunk rá befolyást, vagy hagyunk másokat, hogy hassanak rá….)
          Abban egyetértünk, hogy ISTEN a SZERETET (1Jn4,8) Hogyan lehet kapcsolatba kerülni Istennel?
          Jn.14,6 Manda néki Jézus, Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam
          Tehát a Biblia szerint, ami Isten Igéje, kell Jézus ahhoz, hogy igazán szeretve legyünk és szeretni tudjunk, ehhez viszont meg kell ölni az egot….
          Gal 2,20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
          A lényeg, hogy meghaltam én, Anikó, az összes büszkeségemmel, tudásommal, fájdalmaimmal, félelmeimmel együtt, akkor, amikor Jézus behívtam a szívembe. Így tud áttörni rajtam keresztül és megérinteni szeretetével másokat is. De ez nem az én szeretetem, nem bennem van Isten!

          Sándor! Az alábbi részt a jezusafeny.hu/plejádiák bölcsessége anyagból másolom ide. Ebből egyértelműen látszik, hogy az egész arra megy ki, hogy magadban higgy, hogy te meg tudod csinálni, tehát nincs szükséged megváltásra. De Isten szerint van, mert őseink szabad akaratból elhagyták Istent. A Sátán pontosan tudja, hogy az utolsó időkben élünk, nincs sok ideje hátra. Amióta Jézus a feltámadásával legyőzte a haláltés ezzel a kereszthalálával megfizette az emberiség összes bűnéért az árat, (Sátán a halál ura) Lucifert csak egy cél vezérel, hogy minél több embert magával rántson a halálba, mert tudja, hogy ez Istennek fáj, hiszen az emberek az Ő teremtményei. Csak azon ember felett nem lesz hatalma (illetve nincs) aki meg van váltva.
          Mert Fil 2,10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
          Ez a védőpajzs, az Ige. Az alábbi csak önámítás és hitetés.

          Tehát a kimásolt rész a Plejádi üzenetből:
          ?.emberiség magasabb kollektív tudatának egy olyan kérése is volt, hogy a kritikus ciklusváltások fejlődési fordulópontok kivételével a felsőbb szellemi tanításokat és vezetést a földi emberiség azoktól a megvilágosodottaktól kapja, akik maguk is átestek fizikai megtestesüléseken. A Föld népei ugyanis szerettek volna odáig fejlődni, hogy képessé váljanak maguk kommunikálni magasabb dimenziókkal és csillagrendszerekkel. Ekkor lépett fel az igény először a Ka-energiákról szóló tanítások lehozatalára. Az emberek ugyanis meg akarták érteni, hogyan remélhetik betölteni szellemi életfeladatukat, és hogyan válhat belőlük földi mesterfajta. A plejádokbeliek erre tanítani kezdték őket a Magasabb Énről, a Ka-energiáról, amelynek segítségével felvehetik és állandó jelleggel fenntarthatják a kapcsolatot Magasabb Énjükkel, de szóltak a magasabb világokról és más csillagrendszerekről is. Tanításaik értelmében a helyes, igaz életvitel, a szellemi fejlődésre törekvés, a meditáció, az ima és a tudatosság fejlesztése az, ami elvezet a Magasabb Énnel való összhang megteremtéséhez. Az isteni Ka felélesztése révén lehetővé válik a Magasabb Én és a fizikai test teljes egybeolvasztása, azaz az Isteni Jelenvaló vagy Krisztusi Én tökéletes befogadása. A teljes megvilágosodást közvetlenül megelőzően a Ka-csatornákban és az asztráltest finom-keringési rendszerében, valamint a fizikai idegrendszerben, a mirigyrendszerben és az akupunktúrás gyógyászatban vagy a shiatsu masszázsban is aktivált elektromos meridiánhálózatban megfelelően áramló Ka-energia hatására pedig rövid idő alatt bekövetkezik majd a szükséges genetikai átalakulás. ”

          A megvilágosodás egyenes út a halálba. Jézus él és bármikor hozzá lehet fordulni. Nélküle soha nem ismerheted meg az Igazságot. Remélem egyszer Te is kíváncsi leszel Rá, Ő vár Téged és szeret.

          Isten áldjon,
          Anikó

    1. Na kicsit szétnéztem az oldalon. Hát gratulálok. Valaki rájött valaimre. De ha megölöd sem árulja el hogy mire, de legalább megveheted. MEGAGIGALOL!
      “Én vagyok a feltaláló és ingyen energiát adok nektek hogyne keljen a csúnya szolgáltatónak fizetni. Csak nekem…”
      Na ettől fordul ki a gyomrom….
      Akkor most mondom, én is dolgozom egy kis projecten, nem nem kell hozzá megagiga technológia egyszerü, igaz nem ad sok kilowattot, de működik. Ha kész akkor minden leírást pontosan közzéteszek és meglehet csinálni otthon. NEM KELL FIZETNI ÉRTE!!!!!!!! Max a cuccokért mait megvesz az illető hogy megcsinálja. De ez máskérdés.
      Na ez már “majdnem” ingyen energia.

      1. Nem, ez nem az. Ez még csak egy projekt. Ettől függetlenül sok sikert kívánok hozzá.

      2. Az miért is probléma, ha az energiáért fizetni kell ?
        Nem probléma addig, amig nem az égig srófolható uzsoraárakat…
        Lesz i ngyen energia ? Azt nem kell szétosztani, a berendezéseket karbantartani ?
        Soha sem fog elromlani és nem kell pont a “használd és dobd el” világában időnként
        újat venni ??? Pontosan annyiba fog kerülni az áram, mint a csúcs olajár idején.
        Ráadásul az olaj sem fogy el pár 10 év alatt… Ott van Szibéria pl. , ott is lesz
        globális felmelegedés 🙂
        Úgy tűnik az “ingyenenergia” csak egy marketingakció …

  4. Sziasztok ..

    Ezt a imát pont erre a helyzetre kaptuk, ajánlom szeretettel mindenki figyelmébe. 🙂

    ” Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten Pecsétjét.

    Imádkozzátok, hogy pecsétemet méltányoljátok, és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával.

    ?Ó, Istenem, szerető Atyám,
    Szeretettel és hálával elfogadom a Te védelmed Isteni Pecsétjét.
    Istenséged körülveszi testemet és lelkemet, az örökkévalóságig.
    Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyámnak Irántad való mély Szeretetemet és hűségemet.
    Könyörgök Hozzád, hogy ezzel a különleges pecséttel védj meg engem és szeretteimet,
    És én megígérem Neked, hogy életemet a Te Szolgálatodban élem, most és mindörökké.
    Szeretlek drága Atyám,
    Megvigasztallak Téged, ezekben az időkben, kedves Atyám.
    Felajánlom Neked, szeretett Fiad testét és vérét, lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért. Ámen.?

    Menjetek gyermekeim, és ne féljetek. Bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban, aki szeretettel teremtett meg mindnyájatokat.

    “Forrás:http://www.masodikeljovetel.hu

    1. James,

      igen, valóban: aki elfogadja Krisztus Jézust megváltóul, aki Istenben hisz, az az élet könyvébe kerül, de ettől függetlenül arrol van szó, hogy így imádkozzunk:
      “Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
      Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
      A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
      És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;
      És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!” Máté 6,9-13

      Valahogy nekem nem rémlik, hogy nekem kellene felajánlani Jézus “testét és vérét, lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért” illetve hogy nekem kellene megvigasztalni Mennyei Atyámat.
      Szép az ima, lelkesítő sorokat tartalmaz, de ez a két hamisság pont elég méreg, hogy bajba kerüljek általa.

      James, keresd az Urat, próbáld személyesen megismerni Krisztus Jézust, hogy a hasonló csalitosból kivezessenek Téged.
      “Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” Zsolt 23:4
      Jézusról pedig tudjuk, hogy ő ajánlotta fel nekünk testét és vérét, kereszthalált halt a bűnösökért és feltámadásával reményt adott és megmutatta az ígéretet.

      1. Jó volt ezt olvasni.Bár a fenti honlapról sok információt kapok és 99 %-ban hitelesnek tartom, ez a “felajánlom … istenségét” ez kiveri nálam a biztosítékot…. Igen éppen Ő tette le istenségét értünk, emberekért, és, bár le tudott volna jönni a keresztről …

        Ajánlom a torinói lepel legújabb videoit, azért, hogy lássátok, a mi technikánk lehetővé tette hogy akár bizonyságot szerezzünk az Úr feltámadásáról, hiszen a VÉR helyek megpörkölődve maradtak a leplen …

  5. Szimplán, ördögi rendszer avagy technológia.
    Ebben a legnagyobb tragédia az, hogy az emberiség többsége a saját börtönét építi fel, eközben a szabadság illúziójában ringatják magukat, ha ez nem ördögi, akkor semmi sem az…
    Globálisan ember ilyen illúzióra egész egyszerűen nem képes. Persze lehet ebben kételkedni vagy élből elutasítani, de talán ez nem éppen bölcs hozzáállás. Azt pedig mindehhez tegyük hozzá, ez csupán a folyamat kezdete. A rideg valóság. Nincs empátia.

    Törekedni és hinni kell a jóban, és jónak kell lenni. Ebben segít Jézus.
    Semmi kétség, nem könnyű “feladat” egy ilyen világban, de ez a valódi megoldás.

    1. Tisztelt Sándor,

      1., Az nem “űrhajó” megítélésem szerint.
      2., Tegyük fel az, mielőtt az alább olvasható mentalitás uralkodna el több emberen, érdemes lenne mindenképpen információkat gyűjteni.

      “Terjeszteni érdemes a szkeptikusoknak is reményt adhat hitükhöz,hogy nem vagyunk egyedül s le is jönnek égi testvéreink”

      Ezzel a kör bezárul, vagy fogalmazzunk inkább ekképpen, dalolva sétálnak egyesek a csapdába, és over.

        1. Ha lottoznek, akkor biztosan elsore otosom lenne, mert tudtam, hogy ez lesz… 😀

  6. illés sem gondolta hogy egy holló hozza neki az ételt!Nekünk csak hinni kell,ennyi.

    1. Nekem Dániel a kedvencem az oroszlánok vermében, a főzeléket meg Habakuk próféta vitte neki, amit megcsinált a mezőn délben de nem ehette meg, mert hajánál fogva vitte őt oda egy angyal, hogy adja oda Dánielnek, mert szegény már mióta nem evett (meg az oroszlánok sem őt 😀 ) – írtam, ha már ilyen vidámak voltatok 🙂
      Lesz majd verem elég nekünk meg csak hinni kell, ennyi, így van.

  7. “Mi teszel majd akkor, ha biometrikus azonosítás nélkül nem lehet már vásárolni?”

    Erre a kérdésre egy érdekes gondolatmenet merült fel bennem:
    Ha a Gondviselő Istenünk a mai napon elárulná nekünk, hogy azokban az időkben milyen módon fog majd gondoskodni a létszükségleteinkről, akkor Sátán és csapata nem készítene-e ellene újabb célirányos szerkentyűket, hogy Isten gondviselő szeretetét megakadályozza? …

    Mert ugye tisztában vagyunk azzal is, hogy minden olyan megoldás lehetőséget sikeresen ki fog iktatni a Gonosz, amely a megoldásra az emberi gondolkodás “kiskapuja” lehetne.

    1. Csak egy a “gond” Isten látja a jövőt a sátán pedig nem, csak nem gondolod, mikor megteremtette őket, mint angyalokat, hozzá hasonló hatalmat adott nekik. A sátán hatalma az Isten hatalmához képest semmi.

      1. Helyes, Isten hatalmához képest semmi … sőt! LE VAN GYŐZVE csak jól titkoljuk … “Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk” (Kolosszeieknek 2.15).

    2. esetleg meg lesz neki engedve a sátánnak, hogy megoldást találjon, de nem azért mert látja a jövőt, csak mert Isten lehet, hogy megengedi neki.

    3. Erika,
      nem írom Neked az aggódásról szóló tanítást, mindenképpen ismered. Inkább erősítenélek a Hitben, ha tehetem:
      “Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” Filippi 4:6

      Minden elrendeztetett már.

    4. Kedves Erika szerte az országban “társadalmon kívül” önellátásra rendezkednek be emberek, egyre többen, még ha az ökológiai katasztrófa elől menekülnek is… Ajánlom: A magyarok önellátó rendszere … letunkert.hu

Hozzászólás a(z) Martin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend