Gazdasági válság

Putyin az USA gyenge pontját célozza: a tőzsdét

putinguns1Forrás: shftplan.com

2012-ben az elit egyik bennfentes tagja ? a Washington Times-ot használva szőcsövéül ? azt állította, hogy 2014. március (április) 4-én megkondul az ítéletnap harangja, aminek hatására az amerikai gazdaság összeomlik. Az, hogy Grady Means, korábbi elnöki tanácsadó, milyen következtetés alapján jutott egy konkrét dátumhoz, talán örökre homályban marad.  A világ jelenlegi helyzetét figyelembe véve azonban, az ember önkéntelenül is elgondolkozik azon, hogy talán volt valami a logikájában. A politikai és a források feletti hatalomért való közdelem Ukrajnában nem csitult. Lehet, hogy Means valami hasonló körülményre alapozta állításait?

Tudjuk, hogy az Egyesült Államok gazdasága szó szerint az összeomlás szélén áll. Csupán a folyamatot beindító mechanizmus hiányzik.

Greg Mannarino, az árral általában szemben úszó befektető úgy gondolja, hogy ez most könnyen összejöhet és az alábbiakban el is olvashatjuk, hogyan gondolja az egyik lehetséges forgatókönyvet.

Lényegében arra figyelmeztet, hogy Putyin, a jelenlegi geopolitikai hangulatot kihasználva úgy pozícionálja bábuit a globális sakktáblán, hogy végül teljesen letörölhesse a színről az amerikai értékpapírpiacokat és magát a dollárt is.

Figyelembe véve, hogy az USA gazdasági alapjai eleve szörnyű állapotban vannak, az adósság már most is fenntarthatatlan és tovább növekszik, azonkívül Kína orosz partnerének kedvezően teszi meg lépéseit, nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai gazdasági és pénzügyi érdekeltségek elleni összehangolt támadás végső állomásához közeledünk.

Már csak néhány lépés kell a matthoz:

Putyin tökéletesen látja, hogy a gyenge pont a hiperinflálódott értéktőzsde? ez az ember zseniálisan játszik.

Tudva, hogy minden háború alapja a megtévesztés, a csapatok kivonása is a játszma része.

Amikor ismét beveti csapatait és itt is lépni fog, össze fogja zúzni az amerikai értékpiacokat, ezermilliárdokat semmisítve meg ezen a piacon és az emberek zsebeiben.

Vlagyimir Putyin nem fog meghátrálni Obama vagy bármely nyugati hatalom előtt. Semmi oka erre. Pontosan tudja, mindez hová vezet, és mit kell tennie ahhoz, hogy a terve működjön.

Véleményem szerint ez a felállás.

Hagyja, hogy a pénz visszaáramoljon a világ piacaiba, azaz konkrétan az amerikai értékpiacokba. Majd egy villámtámadással visszaküldi csapatait és elpusztítja a tőzsdét.

Azt is tudjuk, hogy? Putyin évek óta a dollár összeomlására játszik azzal, hogy aranyba fektet.

? Az Egyesült Államok adóssága a legnagyobb lufi a világon és ezt ő is tudja.

Aztán jön a pánikeladás. Szerintem ez nagyon gyorsan bekövetkezhet.

Ne legyenek kétségeink. Putyin világhatalmi szerepet szán Oroszországnak. Kína pedig ugyanezt akarja. Ehhez pedig tönkre kell tenniük az Egyesült Államok gazdaságát.

A legtöbb olvasónk látja, hogy az Egyesült Államok összeomlása elkerülhetetlen. A kérdés mindig is az volt, hogy mikor.

Elképzelhető, hogy Putyin hamarosan megadja a választ.

Időkjelei: Nem tudjuk, hogy egy igazi krach pontosan mikorra várható, de azt tudjuk, hogy valamilyen komoly összeomlásnak be kell következni ahhoz, hogy az emberek nagy része elfogadja a romokból kiemelkedő új rendet. Eközben a világ vezetői, miközben persze minél nagyobb vagyont és hatalmat próbálnak szerezni maguknak, csupán a nekik szánt feladatokat teljesítik ebben a háborúban, amivel a világ népeit az egységes kormány felé próbálják hajtani. Jelenleg történetesen Ukrajnát használják fel céljaikra.

Előző posztKövetkező poszt

29 hozzászólás

  1. Ma a penzugyi tranzakcioknak nagyon kis resze az ami nem kifejezetten artalmas. A legnagyobb resze, foleg a tozsde kifejezetten hianakbol all es leginkabb egy hatalas ponzi scheme, tehat ha lemegy az jo sot le is kell hogy menjen mert nem fenntarthato, csak jo lenne ha nem dolne ossze.

    Viszont ha sokaig megy ez a tokolodes, az is baj lesz. Ezert jo hogy mind az oroszok mind pedig a kinaiak okosan es temposan csinaljak.

  2. Úgylátszik megint a ” JÓ OLDALON” állunk,mint mindíg, nekünk ott kell lenni a sűrűjében.Mi nem tudunk egy olyan helyzetet kialakítani amit ÚGY HÍVNAK,HOGY SEMLEGESSÉG Mi MAGYAROK vagyunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

  3. Ha az adott pillanat eljön, oroszország és kína vélhetően óriási mennyiségű dollárt szabadít az US tőzsdére,amit az nem bír el. Attól a pillanattól fogva a Wall Street csak történelem. Bár a nemzetközi nagypáholyok között nincs országhatár, csak testvériség…

  4. Sokak számára talán már ismert az Albert Pike által az 1800-as évek közepén kifejtett elképzelés,
    de érdemes most mégis újra felidézni:

    ?A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények – vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal – el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.?

  5. Szerintem így történik k.b.
    Először a elektronikus pénzeket nem lehet felvenni.Papírpénz fel .
    Másodszor a papírpénz kezd leértékelődni. Arany fel.
    Harmadszor élelem hiány lép fel a nagy üzemek a termelésüket
    nem tudják finanszírozni.
    De ha élelem , hiány van élelem ára föl. Arannyal szemben .
    Negyedszer pénzt kell bevezetni a helyzet stabilizálására.
    Arany kereskedelmét korlátozni. És vagyonokhoz is hozzá
    kelhet nyúlni. Nézd meg a pengő leváltásának történetét.
    Ez komoly árfolyam átérték értékelődéssel jár .
    Ötödször ha jó olvastam új erőnek is kell támadnia mostanság .
    Ami egészbe belekavar .

  6. El kell hogy keserítselek, az arany vagy ezüst se fog általános csereeszközként működni, ha a folyamatok beindulnak. A háború alatt a városiak egy aranygyűrű/db kenyér árfolyamot is tapasztalhattak amikor fogyni kezdett az élelem. Az összeomlás első lépésekor pont hogy a papírpénz fog felértékelődni, a bankbetétek/bankkártyák működésképtelensége esetén.

  7. Kína:
    Ha az US tovább folytatja az ukrajnai nyomás gyakorlást, akkor el kell kezdenie adóssága törlesztését és érdekes aranyban.
    Ha Töröko. átenged a Boszporuszi szoroson amerikai egységeket, megszakítják a gazdasági kapcsolatokat.
    Véget ér lassan az egy pólusú ámokfutás, két pólusú rend lassan beköszönt.

  8. Na mi lesz már azzal a bedöntéssel, már alig várom, a pénzem nagyrésze aranyban meg ezüsben áll, pont emiatt.

      1. Az arany itt van nálam, az ezüst is fizikai, de azt őrzik, mert áfát kéne fizetnem utána, ha kikérném.

    1. Ha aláírtál bármilyen papírt vagy elektronikus adatlapot hogy birtokba vetted a nemesfémet – akkor már le is mondhatsz róla. Bebuktad.
      Jön a beszolgáltatás.
      .és be fogod szolgáltatni – abban biztos lehetsz! 🙂

      1. A Rakosi korszak csak a haziallatot vitte.. Ezek meg mar az aranyat az ezustot! Az anyjukat!

        1. Kedves Thea!

          Jó a cikk, az “I Want to Believe” illetve a laikusok biztosan kapva kapnak az ilyen írásokon.
          Én nem ebbe a kategóriába tartozom.

          A fő kritikáim:
          “Putyin tökéletesen látja, hogy a gyenge pont a hiperinflálódott értéktőzsde”
          Igen, ez igaz. De melyik ország esetében nincs így? Oroszország ugyanennyire sérülékeny egy hiperinflációval szemben.
          Milyen országok érezhetik úgymond biztonságban magukat? Azok, amelyeknek bő nyersanyag forrásuk van és nem szorulnak élelmiszer importra. Oroszország az első kritériumnak megfelel, de a másodiknak kevésbé.

          “Amikor ismét beveti csapatait és itt is lépni fog, össze fogja zúzni az amerikai értékpiacokat, ezermilliárdokat semmisítve meg ezen a piacon és az emberek zsebeiben.”
          Ezt mivel van alátámasztva? Miért tesz bárki egyenlőségjelet az orosz csapatbevetés és az amerikai tőzsde közé? Ezt kérem kifejteni gazdaságtani elven, pl. neves közgazdaságtani elemzéseket és könyveket kérnék.

          “Hagyja, hogy a pénz visszaáramoljon a világ piacaiba, azaz konkrétan az amerikai értékpiacokba. Majd egy villámtámadással visszaküldi csapatait és elpusztítja a tőzsdét.”
          Hogyan pusztítja el a tőzsdét? Ne dobálózzunk már ilyen kijelentésekkel, hanem támasszuk alá a kijelentést konkrétumokkal, attól lesz egy cikk hiteles és elgondolkodtató.

        2. Kedves B!
          Nagyon más világban élünk azt kell mondjam.
          Például: “neves közgazdaságtani elemzéseket és könyveket kérnék”
          Úgy érted olyan közgazdászoktól, akik a csőd szélére juttatják a világgazdaságot? Mert ők a legnevesebbek.
          A fenti cikkben leírtak és az általad feltett kérdések résztényezők.
          A gazdaság azért van ilyen helyzetben, mert így szeretnék. Összeomlani is akkor fog, amikor a többi tényező is a helyére került, és jöhet az összeomlás, hogy az irányított káoszra megadhassák az előre elkészített választ. És ebben neves közgazdászok segítenek.
          Ez úgy általánosságban írja le a helyzetet: http://idokjelei.hu/2012/12/10-bizonyitek-hogy-egy-hamis-gazdasagban-elunk/

        3. Kedves Thea!

          Igen, más világban élünk. Én realistának és racionálisan gondolkodónak vallom magam. Ezen kívül két véglet létezik: a pesszimista és az optimista. Mind a kettőben az a közös, hogy nem kell nekik semmilyen bizonyíték, hinni akarnak, ezért könnyű őket az “igével” megtéveszteni.

          Bod Péter Ákosról mi a véleményed. Nekem Ő az egyik kedvenc hazai közgazdászom. Publikál. És szemben áll a jelenlegi politikai és közgazdasági “elittel”. Róla is az t mondanád, hogy “Úgy érted olyan közgazdászoktól, akik a csőd szélére juttatják a világgazdaságot? Mert ők a legnevesebbek.”?

          Látom nehéz a feltett kérdésemre a választ megadni, talán mert nem is lehet a cikk logikája alapján. De azért megpróbálom még egyszer (de ezúttal kérem, hogy ne politikusu választ kapjak):

          ?Amikor ismét beveti csapatait és itt is lépni fog, össze fogja zúzni az amerikai értékpiacokat, ezermilliárdokat semmisítve meg ezen a piacon és az emberek zsebeiben.?
          Ezt mivel van alátámasztva? Miért tesz bárki egyenlőségjelet az orosz csapatbevetés és az amerikai tőzsde közé? Ezt kérem kifejteni gazdaságtani elven

        4. Kedves B!
          A világon nagyon sok közgazdász van, akik különböző véleményen vannak a gazdaság helyzetét illetően, függetlenül attól, hogy nevesek-e vagy sem. Hogy pontosan mi fog történni a gazdaságban csak nagy vonalakban tudhatjuk, de hiszem, hogy a fontos kérdéseket csak a Biblia ismeretében lehet megválaszolni. A többi csak találgatás.
          A fenti cikk utolsó öt sorában elolvashatod a véleményem, a többi egy alternatív oldal találgatása az összeomláshoz vezető egyik forgatókönyvről, ahogy ezt a cikk is kimondja: “az alábbiakban el is olvashatjuk, hogyan gondolja az egyik lehetséges forgatókönyvet”
          Ha erről bővebben szeretnél tájékozódni ne engem kérdezz, hanem hallgasd meg a cikkben belinkelt videókat: http://www.youtube.com/user/GregVegas5909?feature=watch
          “közgazdasági elven” pedig elég egyszerű a dolog: a világ már nagyon régóta csődben van, csak azért nem dőlt még össze, mert mesterségesen életben tartják a megfelelő pillanatig. Hogy a folyamatot Putyin fogja-e beindítani vagy más, az már találgatás.

        5. Udv B!

          Irod: “Milyen országok érezhetik úgymond biztonságban magukat? Azok, amelyeknek bő nyersanyag forrásuk van és nem szorulnak élelmiszer importra. Oroszország az első kritériumnak megfelel, de a másodiknak kevésbé.”

          Erdekes modon Ukrajnat hivjak Europa eleskamrajanak. Ugyanis akkora mennyisegu elelmiszert kepes eloallitani, ami egesz Europat eletben tudna tartani.
          Az oroszok egyszer mar kihasznaltak ezt a ’40-es evek elejen. Akkor Ukrajnabol minden elelmiszert es nyersanyagot kiszivattyuzott Sztalin, amivel ellatta az oroszok nyersanyag-ehseget. Olyannyira, hogy mindossze 2 ev leforgasa alatt tobb millio ukran halt ehen. Ugyanis egy falat kajat nem hagytak nekik…

          Tehat tevedes, hogy oroszorszag es Kina is osszeomlik, ha bedonti a dollart, mert egyuttal sajat piacaikat dontik be. Nem erdekli oket!
          kinaban mindossze 20-30 eve volt, – mielott meg a nagytoke betette oda a labat – hogy milliok haltak ehen evente. Oroszorszagban Jelcin idejen vodkaban adtak a tanarok fizeteset, stb.
          Ezeket a vezetoket nem erdekli, ha ehezik a nep, ezt kellene felfognia a “nyugatosan” gondolkodoknak.
          Nincs olyan erv, ami visszafogna oket attol, hogy kedvuk szerint eljatsszanak a dollarral.
          USA lakossaga viszont igen nehezen viselne, ha ez megtortenne. Ott az orszagban azonnal polgarhaborus allapotok uralkodnanak. Ezert is keszul elore a DHS a tavalyi evben vasarolt 1.5 milliard preparalt loszerrel? Meglatjuk.

        6. Kedves Thea!

          Az előző hozzászólásomban vétettem egy hibát: Bod Péter Ákost jelöltem meg, de Bogár Lászlóra gondoltam; előzőleg egy cikket olvastam Ákosról, e miatt csúszhatott be a hiba. De említhetném Drábikot is (annak idején a “Leleplezőt” negyedévente vásároltam).
          Sajnálom, hogy a cikkben írt, majd később általam kifogásolt elemeket nem sikerült végül konkrétumokkal bizonyítani. Kicsit naiv voltam, azt hittem fontos a cikk szerzőjének a hitelesség.
          Köszönöm, hogy eddig olvashattam a írásaikat.
          Üdvözlettel, PB

        7. Kedves B,
          Nem egészen értem mi köze egy elmélkedésnek a hitelességhez. Idézem az oldal leírását: “A ?Hírek? kategóriában található posztok a forrásként megadott cikkek (saját gondolatainkkal, megjegyzéseinkkel fűszerezett) fordításai, nem saját írások, és megítélésünk szerint valamilyen módon kapcsolódnak az ?idők jelei? témakörhöz”.
          Arról nem is beszélve, hogy a konkrétumokat illetően is kaptál választ, csak nem tőlem, hanem az egyik kedvenc “közgazdászomtól”. 🙂
          Amúgy maguk az illetékesek elmondták már, hogy miként képzelik el a tőzsde szétzúzását: Oroszország megszüntetheti a dollár tartalékdevizaként kezelését, és megtagadhatja az orosz intézmények amerikai bankok felé fennálló hiteleinek törlesztését, ha az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen – közölte kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint. (http://www.hirado.hu/2014/03/04/figyelmezteto-lovesek-a-szevasztopoli-repteren/)
          Az általad többször idézett mondat néhány szóba sűrített be egy folyamatot. Ezért is javasoltam, hogy hallgasd végig, ha kíváncsi vagy a részletekre.
          Mivel a gazdaság nem a valóságon alapul, ezek részletek kevésbé fontosak, ha tudod mi a cél. Olvastad a tegnapi cikket? http://idokjelei.hu/2014/03/ukrajna-es-a-vegjatek/
          Üdv

        8. Igen Thea. A “szakemberektol” kene idezni. Akik ide jutattak ,es meg most is csak magukra tudnak gondolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend