Járványok

A pestis visszatért

Yersinia pestis baktérium

Forrás: theweek.com

A pestis visszatért.

Az emberi történelem legpusztítóbb járványaiért felelős betegség, a pestis, ami több mint 25 millió ember halálát okozta 1348 és 1350 között Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában, ismét felbukkant Madagaszkáron.

2012-ben 60 ember halt meg bubópestisben, azonban 2013 decemberében egyetlen hét alatt 20 ember veszítette életét a betegség miatt egy kis faluban.

A Pasteur Intézet madagaszkári kirendeltsége megerősítette, hogy a haláleseteket a pestis okozta és aggodalmát fejezte ki, hogy a járvány más városokra is átterjedhet, a térségben uralkodó rossz higiéniás körülmények miatt.

A Yersinia pestis baktérium által okozott bubópestist a patkánybolhák viszik át az emberre. A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság tavaly októberben figyelmeztetett a fokozott járványveszélyre Madagaszkáron. A helyzetet nehezíti, hogy az országban a 2009-es puccs óta, amely során Andry Rajoelina, egy 39 éves volt DJ vette át a hatalmat, folyamatos zavargások vannak.

Úgy tűnik, hogy a helyzet az idő előrehaladtával egyre romlik, mert 2013. december 12-én a pestis súlyosabb típusának, a tüdőpestisnek két esetét is azonosították. A bubópestissel ellentétben, ez a típus emberről emberre is terjed.

A bubópestisben szenvedőkön a nyirokcsomók megduzzadnak, fájdalmas csomók alakulnak ki, melyek akár tíz centiméter átmérőjűek is lehetnek, emellett magas láztól, fejfájástól, hidegrázástól és általános gyengeségtől szenvednek. A tüdőpestis a tüdőt támadja meg, így komoly légzési nehézségekkel jár és a halál akár 24 órán belül is beállhat.

A pestis általában antibiotikummal gyógyítható, főleg ha időben diagnosztizálják, azonban az ilyen jellegű járványok veszélye abban rejlik, hogy a kórokozó esetleges mutációk miatt fertőzőbbé és kevésbé kezelhetővé válhat. A pestis antibiotikum rezisztens válfaját már 1990-ben azonosították a természetben, de a hidegháború évei alatt az amerikaiak és az oroszok is kifejlesztették a betegség antibiotikum rezisztens, biológiai fegyverként bevethető változatát.

Ez nem csupán Madagaszkár problémája, mert a rendkívül szennyezett szigeten burjánzó baktériumok az egész világra nézve veszélyt jelenthetnek.

photo credit: NIAID via photopin cc

Előző posztKövetkező poszt

21 hozzászólás

    1. Jól indít a cikk 😀

      “A független és befolyásos Council of Foreign Relations kutatóintézet…”

      Amúgy meg semmit nem mond, csak egyszerű propaganda.
      Az oltásellenesség nem vakon ellenez minden oltást, illetve egy adott betegség ellen beadható oltások között is óriási különbség van. Szerintem ha informálódni akarsz, nem az Index a legjobb forrás. Mint a Külkapcsolatok Tanácsa, befolyásos, de még véletlenül sem független…

      És ha már a fenti cikk a pestisről szól, azt tudtad, hogy a védőoltás csak három-hat hónapig ad védelmet, és csak a bubópestis ellen? Ennél a betegségnél egyértelműen a tisztaság sokkal többet ér az oltásnál.

      Még egy érdekesség. A tíz vezető halálozási ok a világon:
      http://who.int/mediacentre/factsheets/fs310/en/

    2. Nem lehet semmifele vakcinakkal megelozni a nyomor a zeronal is alacsonyabb higienias viszonyok miatt kitoro fertozeseket es jarvanyokat! Nyilvan a pestis se a semmibol bukkant elo… volt vegig evszazadokon jeresztul, csak nem jelentkezett a kozben higienes “forradalmon” atesett nagyvarosokban. Valoszinu, hogy a szegeny orszagokban pusztit, csak a hir nem mindig hir.. el tudom kepzelni Indiaban is sokan halnak meg pestisben, tifuszban, koleraban stb…. A szegenyseg, a nyomor felszamolasa a XX. sz egyik nagy alma es celja volt, nem sikerult. A nyomorgok szama ma sokkal nagyobb, mint szaz eve.. esez nem elozheto meg vakcinakkal es nem gyogyithato gyogyszerekkel.

  1. Érdekes, hogy a Mt 24,7 “Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé.” Újfordítású Biblia szövegben nincs benne a járvány szó. Az annak megfelelő görög szövegben (Nestle-Aland) sem, míg a Károli Bibliában szerepel a döghalál is a felsorolásban, ami a Textus receptus görög szöveghez illeszkedő, és ott a szó a pestises járványt tartalmazza:
    Görög-magyar szótár bejegyzés:
    – Szótári alak: ??????, -??
    – Átirat: loimo´sz, -ú^
    – Szófaj: nm.m.
    – Szómagyarázat: 1) pestisjárvány, dögvész; 2) pestises személy
    – Változatok: ??????, ?????? !, ??????, ?????, ?????? !, ???????, ??????, ???????

    A Lukács evangéliumában viszont az Újfordítású Biblia és annak görög szövegalapja (Nestle-Aland) is használja a szó szerint pestises járvány szót.
    Luk 21,11 mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.”

    1. Kolerajárvány Nigériában: több mint hetvenen meghaltak | Híradó (Forrás: MTI | 2014. 01. 10. 20:45:00)
      http://www.hirado.hu/2014/01/10/kolerajarvany-nigeriaban-tobb-mint-hetvenen-meghaltak/
      – ebben az évben az első tíz napon már több mint százan regisztráltan meghaltak kolerában, afrikai országokban, de több kontinensen is felüti a fejét rendszeresen, pl. Mexikóban 187 új kolerás megbetegedést jelentettek.

      Pestises megbetegedések több kontinensen is voltak (ÚjMexikó, Dagesztán, Kirgizisztán, stb.), de az elmúlt hónapnyi időben haltak meg regisztráltan a legtöbben.

  2. Máté 24:7 Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és járványok, és földindulások mindenfelé.
    Máté 24:8 Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.

    1. Igen, háborúk vannak, éhségek és járványok, ilyen sose volt a világtörténelemben. 😀

      1. Ha szétnézel az oldalon nagyon sok cikket találsz azzal kapcsolatban, hogy ezek a jelek, amikre Jézus hívta fel figyelmünket, egyre gyakrabban és egyre intenzívebben következnek be. Nem véletlenül hasonlítja Jézus pont a következő versben az egészet a szüléshez: “mindez a vajúdás kínjainak kezdete” Máté 24:8

        Ez sem mellékes:
        “Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, … és ezt kérdezgetik: “Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.”” 2. Péter 3:3-4

        1. Szétnézem igen, szerintem alaptalan az ijedelem. Kevesebb háború és kevesebb járvány van, mint valaha. Az élet sokkal jobb, mint bármikor előttünk, persze nem mindenhol, ez tény, és problémák is vannak, vitathatatlan, de nem érzem az “utolsó időket”. Persze ha valaki nagyon keresi bőven elég negatív jelet találhat, ahogy azt itt ti teszitek is és ahogy tették elődeitek évszázadok óta, akik mind ugyanúgy szentül hitték, hogy az utolsó időkben vannak. És mint ők, majd mi is jókat nevethetünk ezen nagymama/nagypapa korunkban.

        2. A humorérzék nemcsak nagymamakorban hasznos. Én most is sokat nevetek magamon.
          Fontos megérteni, hogy itt szó sincs ijedelemről. A Biblia pont az ellenkezőjét mondja. (Egy a több tucat részből: Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.)
          Függetlenül attól, hogy mit gondolsz az utolsó időkről, a világban hihetetlen intenzitással folyik az emberek elhitetése minden téren és ezek a bibliai próféciák és cikkek, mindennél jobban segítenek ezek felismerésében.
          Arról nem is beszélve, hogy egyéni szinten egyikünk sem tudja, hogy a saját “utolsó időnk” mikor jön el. 🙂

        3. ” És mint ők, majd mi is jókat nevethetünk ezen nagymama/nagypapa korunkban.”

          Bizony! Ahogyan Thea mondja! Senki nem tudja, hogy megéri-e azt! ( Vagy a holnapot!)

          Luk. 12,20 Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?
          Jer. 17,10 Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.
          Ezék. 24,14 Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten.
          Ezék. 3,19 De ha te megintetted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.
          ?Ésa. 55,6 Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van.
          Ján. 3,16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
          Róm. 10,13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

          A világban valóban mindig “úgy nézett ki” a helyzet, hogy akármikor lehetett volna a visszajövetel ( néhány dolog kivételével), de egyénileg mindenkinek eljött a vég! Kinek mikor! De nem gondolom, hogy akik megérték a nagypapa, magymama kort, azok nevettek volna azon, hogy nem történt még meg az Úr Jézus visszajövetele! Mert nem azért hittek!

          Azt hiszem MOLÍTVA tette fel először ezt a próféciát, ami teljesen egybevág Isten beszédével:

          SZENT NÍLUS PRÓFÉCIÁJA
          “A 20. század közepe táján, amikor már közel van az Antikrisztus eljövetele, az emberek értelme a testi szenvedélyek miatt el fog homályosodni. E kor embereit az Isten parancsaitól való eltávolodás és emberi méltóságuk leértékelése fogja jellemezni.
          Az emberek megváltoztatják külsejüket. Lehetetlen lesz a nőket a férfiaktól megkülönböztetni az arcátlan öltözködés és a haj divatja miatt. Ezek az emberek kegyetlenek lesznek, mint a vadállatok az antikrisztus fellépése után, akinek kísértéseiben alul maradnak.

          A szülőket és az idősebb embereket többé nem becsülik. A szeretet el fog tűnni. A keresztény pásztorok, püspökök és papok tehetetlen emberek lesznek, képtelenek arra, hogy a helyes utat a helytelentől megkülönböztessék.

          Abban a korban meg fognak változni a keresztények erkölcsi szokásai és hagyományai. Az emberek nem ismerik többé a szerénységet. Ehelyett a tobzódás, dorbézolás és a bírvágy fog uralkodni.

          Jaj azoknak, akik kincses ládáikban összehalmozzák pénzüket! Fényűzés, házasságtörés, homoszexualitás, szabotázsakciók, gyilkosságok fognak elszaporodni.

          Abban a korban az emberek a dőzsölés és a nagy bűntettek túlburjánzása miatt el fogják veszíteni a Szentlélek kegyelmét, amit a keresztségben kaptak. Nem lesz többé lelkiismeret-furdalásuk sem…

          A templomoknak nem lesznek többé jámbor pásztoraik, akik félik Istent. Jaj azoknak a keresztényeknek, akik abban a korban fognak a földön élni. El fogják veszíteni a hitet, mert nem lesz többé, aki meggyújtsa nekik az igazság fényét.

          A kevés hűséges elhatárolja magát a világtól és szent menedékhelyekre fognak összegyűlni, hogy lelki szenvedéseiket enyhítsék. De mindenütt csak nehézségekbe ütköznek.

          Mindez abból származik, hogy az Antikrisztus akar mindenek fölött úr lenni az egész univerzum mestereként. Csodákat fog művelni, és valószerűtlen jeleket végbevinni.

          Egy ember- aki a világ egyik végén lakik – képes lesz beszélgetni a másikkal, aki a világ másik végén lakik. Abban a korban majd tudnak az emberek a levegőben repülni, miként a madarak, és az óceánba alámerülni, miként a halak.

          Amikor az emberek eljutnak ide, ezek a szegények (vagyis a gőgjükben elvakultak) életüket kényelemben töltik, anélkül, hogy tudnák, hogy ez a sátán álnoksága. Ez lelkiismeretüket annyira eltölti a nagyzolással, hogy letérnek a helyes útról. Sőt addig viszi őket, hogy elveszítik hitüket a Szentháromság egy Istenben, sőt magát az Istenbe vetett hitet is elveszítik.

          Akkor a végtelenül jó Isten látni fogja ezt az elpártolást. A hűségesek kis csapata iránti szeretetből, akiket meg fog menteni, megrövidíti majd azokat a napokat, mert az ellenség még a kiválasztottakat is szeretné megkísérteni és félrevezetni, ha lehetősége lenne rá.

          Akkor nyomban megjelenik a büntető kard és a bűnre csábítót kíséretével együtt a mélységbe taszítják.”

        4. Utolsó idők?! Szerintem pedig eléggé kezdenek összeérni a történések. Azért ne felejtkezzünk el a chip azonosítókról. Soha ennyire nem volt rá fejlett a technika és nem dolgoztak ennyire a megjelölésünkön. Állatoknál már kötelező és külföldön az embereknél is egyre több országban és munkakörben. Rövid idő kérdése, hogy mindenki nyomon követhető legyen, ez nem titkolt célja a “vezetésnek”.
          ?És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.? ? Jelenések 13:16-17
          Ott van Salamon templomának a felépítése. Szintén utolsó időkre írja a Biblia és nagy erőkkel folyik a szervezése..

      2. @PREW:
        Az evangélium nem azt mondja, hogy csak akkor lesznek a baljós események, és előtte nem, hanem kihangsúlyozza, hogy lesznek akkor is. Mivel az események ábrázolásában külön kiemelést kapnak ezek, amik minden korban egyébként is jelen vannak (említsünk régebbről nagyobb eseményeket: éhinség 1694-ben Franciaországban vagy nálunk 1817-ben; földrengés 1755-ben Lisszabonban vagy 1763-ban Komáromban; járványok: a pestist nem is kell említenem, de 1849-ben pl kolerajárvány volt az egész világon), így jelzésértékű, hogy az utolsó időkben kifejezetten hallanunk kell ezekről, és mivel az ilyen eseményekről általában is hall az ember, fontos, hogy nagyon sokszor halljunk ezekről. Jelen korszakban kezdődött meg az információk olyan nagy mértékű áramlása, hogy a föld szinte minden szegletében hallanak az emberek, kiváltképp Krisztus követői az ilyen eseményekről. Ezért gondoljuk úgy sokan, hogy a végidők közel vannak, vagy esetleg az utolsó felvonás már zajlik is.

Hozzászólás a(z) kolera0 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend