Elmélkedések

Csodálatos Abby – Abigail Smith utolsó üzenete

Abigail Smith hivatásos fotós volt, akinél 2012-ben a rák egyik ritka fajtáját diagnosztizálták.
2012. decemberében kiderült, hogy a rák a tüdejébe is átterjedt és orvosilag már semmit nem lehet tenni a megállítására.

Amikor orvosa közölte vele a hírt így válaszolt:

“Nem mi döntjük el, hogy milyen kártyákat kapunk az életben, de mi döntjük el, hogy hogyan játsszuk ki őket. Eldönthetjük, hogy hálásak vagy keserűek leszünk.”

Abby a hálát választotta.

Előző posztKövetkező poszt

64 hozzászólás

  1. Sziasztok,
    Látom, hogy sokat vitatkoztok Abigail Smith utolsó üzenetén… Mély hatással volt rám is… Sajnálom, hogy neki csak a – szerintem nem létező – túlvilág és Isten vélt “szeretete” adott reményt., hogy szembenézzen sorsával. Engem – mint ateistát – a halál közelsége arra figyelmeztet, hogy a magam egyszeri életét éljem meg a maga teljességében és igyekezzek minél teljesebbé tenni…

    1. Az ilyen esetek – hogy fiatal és jó emberek értelmetlenül, súlyos és fájdalmas betegségben elpusztulnak – bizonyítják, hogy Isten nem létezik és ha létezik mégis, akkor nem törődik velünk – ezért Ő és az ő szeretete nem adhat nekünk reménységet. Abban kell bíznunk, hogy saját erőnkkel, erőfeszjtésünkkel hosszabbá és boldogabbá tudjuk tenni ezt az egyszeri földi életünket. A magunkét és másokét.

    2. Kedves Miklós!
      Aby nem “reménykedett” ebben a szeretetben, hanem ebben élt, és él most is, ugyanis ez a szeretet az egyetlen, ami örök, feltétel nélküli, és ha elfogadod, soha nem halsz meg. Ez egy erősebb bizonyosság mindennél.
      Isten örök életet adott az embernek. A szintén Isten adta szabad akarat azonban lehetővé tette, hogy az ember ne ezt válassza, és így lettünk halandóak és lépett a betegség és a romlás a világba. Mi választottuk. Azonban Isten rossz döntéseink ellenére megadta nekünk a kiutat Jézuson keresztül, hogy visszakaphassuk az elvesztett örök életet.
      Ha szeretnéd te is ezt és szeretnéd eloszlatni kétségeidet, nagyon egyszerű az út! Isten ott áll az ajtód előtt és csak rajtad múlik, hogy beengeded-e. Nem fogja rád törni, neked kell beinvitálnod.

    3. Kedves Thea!
      Isten nem mentette meg Abigail Smithet a korai haláltól, sem az én drága Édesanyámat az őt egészen életén át kínzó skizofréniától, sem azt az ismerősömet a szenvedéstől, akinek mindkét (!) gyermeke izomsorvadással született és alig több, mint húszesztendősen meghalt.
      Aki azt hiszi, hogy a sok szenvedésnek van valami “értelme” Isten tervében…az higgyen én nem akarom meggyőzni. Azonban Albert Camus Rieux doktorával azt mondom: “talán az Istennek is az a jobb, ha nem hiszünk benne, hanem minden erőnkkel a halál ellen harcolunk és sohasem emeljük fel szemünket afelé az Ég felé, ahol Ő hallgat.
      Mindenkinek magának kell megtalálnia egyszeri emberi élete célját, belső értelmét – és ennek tudatában szembenézni a halál bizonyosságával – mert úgy tűnik, a világnak nincs semmiféle “rendje” amely kijelölné helyünket, célokat, küldetést adna nekünk…

      1. Kedves Miklós!
        Imádkozni fogok érted, hogy legalább annyi időre szétváljanak feletted a felhők, hogy lehetőséged legyen megismerni azt, akiről beszélsz és dönthess, hogy a válaszokat és megoldásokat fogod kérni és keresni vagy az ellenvetéseket. Rajtad múlik.
        Tudod, miközben itt ülök és ezeket a sorokat írom, több tucat, általam nem látható hullám vesz körül. Rajtam áll, hogy tudatosan behangolódom-e rájuk, hogy beszerzem és behangolom-e azt az eszközt, ami lehetővé teszi, hogy vegyem a hullámokon érkező adást.
        Ez Istennel is így van. Ismétlem: a döntés a tiéd. Isten már megtette az Ő részét, most te következel.
        Ezt követően megláthatod azt a csodálatos rendet, ami minden szinten körülvesz bennünket. Téged is. És nemcsak a rendet, hanem azt a határtalan békét és szeretetet is, amiről Aby beszélt.

      2. Kedves Miklós már az elején fel kell vetni a kérdést, hogy milyen “Istent” képzelünk el mi is lenne Tőle a helyes (aki úgy gondolja a szörnyű, a valóban sok borzalmat felmutató világ és a tengernyi szenvedés láttán, hogy nincsen, hiszen miért hagyja, következésképp, ha hagyja, akkor nincs …)
        viszont van/volt egy kis, beavatott csoport, aki TUDJA – és tudta már évezredekkel ezelőtt – hogy Isten “milyen” és mégis, mindig elfelejtette 🙁 és magára maradt … Ennél több is történt: amikor a LEÍRT – és ma is elolvasható (ez az Ószövetség, a Biblia első kötete) könyvben – ismétlem – sokkal előbb leírt dolgok megtörténtek ti. hogy eljött Istentől a mi előre megígért Megmentőnk, aki ÁT-VÁLTOTTA (megváltotta) saját személyén, történetén (szenvedésén) keresztül a sötét emberi életet, akkor az ő – előkészített – népe nemhogy nem ismerte fel, hanem megölte: szégyenteljes, szörnyű halált kívánt és kényszerített Őreá.
        Aztán, akikre rá volt bízva, hogy ezt elmondják “világgá kürtöljék” hogy a világot az ő példájával, és bűnbocsánatával boldog itteni, és a majdani örök életre vezessék, azok MEGINT hűtlenek voltak (és itt beleértem magamat is). MIATTUNK nem tudja még a széles emberiség, sem a gyógyulások lehetőségét, sem a mindenféle fegyver – és gyűlölet – végleges letételét “aki kardot fog, kard által fog elhullani (az által a kard által ugyanis, amit megfogott) mondta az Úr Jézus akkor, amikor őt elfogták, és egyik tanítványa meg akarta védeni.
        Nemhogy nem adták át az Ő “belső köreiben” megtapasztalható boldogságot, hanem vallásháborúkba kezdtek, és hadd ne is soroljam. A kereszténység, ami valójában Jézus Krisztus követése olyan módon, hogy Őhozzá hasonlóan vesszük vállunkra a keresztünket nem bántva, hanem szeretve még ellenségünket is: ám a szenvedés nem végleges !
        Ő előttünk járt, nemcsak abban a kereszten és egy szörnyű kínhalálban, amelyet Ő MEG TUDOTT VOLNA SZÜNTETNI hiszen Isten tehát bizony le tudott volna “szállni” a keresztről, ahogy gúnyolták, de NEM AKART … OLYAN AKART LENNI MINT MI, VÉGIGSZENVEDNI AZ ÉLETET ÉS MEGHALNI, AHOGYAN MI …
        Ellentmondásnak tűnik, holott mindennapos ez a paradoxon: “ha a gabonaszem a földbe esik és meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, bő termést hoz” … a mi életünk is ilyen. Odaadással nyerünk, ha adunk, gazdagszunk …
        Jézus Krisztusra vonatkoztatva pedig egyszerű sorokkal:
        “A halál és élet harcra szállt. Meghalván az Élet a halálon úr lett” … ez egy feltámadási ének: “Fényes nap, úr adta ékes nap: Isten adta nékünk, azért örvendezünk …” https://www.youtube.com/watch?v=azsDOzVsiMM Ezért örömhír az evangélium, mert nem zárul le az életünk a halálunkkal, sőt, Ővele, Őutána feltámadás és örök élet vár ránk!
        Kívánom, hogy ismerd meg az egyetlen, Igaz Isten útjait, és vigasztaljon meg Téged és szeretteidet!

        1. Kiegészítem a feltámadás üzenetét azzal, hogy erről 14 éves koromban egy teológiai tanár fejtegetése győzött meg: “KORTÁRSAKNAK NEM LEHET HAZUDNI” – mondta. Bizony nem, gondoljunk csak a mi 56-os forradalmunkra, vagy bármire, ami a mi vagy a szüleink életében történt …
          Jézus tanítványai az ő kereszten végbement halála után csüggedtek voltak és csalódottak. Egy találkozást “emmauszi tanítványok” címmel és történetével örökít meg az Újszövetség. Kedves volt számukra az a személy, aki út közben csatlakozott hozzájuk, és csak később ismerték fel … az a tanítvány, Péter, aki megtagadta, hogy egyáltalán ismeri Jézust (amikor a gyilkosok kezébe került már) később olyan erővel prédikált, hogy egyszerre háromezren térek meg, vagyis ismerték fel Jézus Krisztusban a megváltót.
          Ugyanolyan módon mondta meg Jézus ELŐRE hogy mi fog velük történni: hogy életüket adják majd érte “hiszen nem lehet különb a tanítvány mesterénél”. Ez a római császárok ideje alatt, már Néró császár ideje alatt (44-ben) elérte azt a kis keresztény közösséget, ahol olyan szeretetben éltek, hogy “egy volt a szívük. Akik között nem akadt szűkölködő, mert akinek volt, az odaadta annak, aki szűkölködött” olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben.
          Hogy lett volna lehetséges, hogy a legszörnyűbb halálnemekre ítélték a keresztényeket, vadállatok elé vetve őket, stb HA NEM LETTEK VOLNA MEGGYŐZŐDVE – még kortársként – Jézus Krisztus feltámadásáról?!
          Jézus megmutatta nekünk Isten jóságát előkészítette az utat, és ahogy az első keresztények kivétel nélkül halálba mentek őérte, az igazságért, mások pedig dolgoztak, missziósként, ápolóként, tehát nemcsak “hanyag” követők voltak (vagy, akik kimondottak szégyent hoztak/hoznak Őreá!) hanem hatalmas szentek 🙂
          Az első keresztényekhez képest – és azóta sok helyen, sokszor vértanúsággal hitet tevők mellett – “vállalni” egy betegséget … kisebbnek tűnik, ám minden, ami megtörténik ránk van szabva: ?Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva” mondta Jézus (Lukács evangéliuma 12.6-7). https://www.youtube.com/watch?v=67BTlojNTVA

      3. Isten nem karbantarto, hanem alkoto. megalkotott mindenkit es mindent ,egadott a legteljesebb elethez beleertve a hozza vezeto utat is. A szornyusegek es keserusegek amikrol irsz, borzalmas es sajnalom. DE, a halallal mindannyionknak szembe kell nezni, Isten nem buntet es nem ad betegsegeket, ez tevhit! Lehet Ot mindezert hibaztatni, rafogni, de ez tevut. Legy aldott az eletedben, a csaldodban, a karrieredben, s kivanom hogy megtalald az egyetlen igaz Istent
        , aki minden hamis nezettol mentes. Mert okolni lehet de nem erdemes. Mindennek harom oldala van a te nezeted az en nezetem es az igazsag. A telhes igazsagot keressuk de akkorennek a vilagnak az ertekrendszere NELKUL keresd. Szeretettel, Bogi

  2. … tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok:…Máté 11,29
    (Ria utolsó hozzászólására szántam)

  3. Csodálatos az üzenet.Nagyon megrázott. Nem vagyok hívő ezért félek a haláltól.Főleg a hosszas betegség,szenvedéstől 🙁

    1. Kedves Óvatos!

      Az üzenet valóban csodálatos, de csak a Krisztusban lévőknek. Vagy azoknak az igaz embereknek, akik nem hallották Isten Evangéliumát ( örömhírét) amelyet az embereknek készített a Krisztus Jézusban ( Ján. 3,16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.) , de a jó cselekedeteik alapján (Jel. 20,12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.) megállhatnak majd az Isten előtt az utolsó ítéletkor! A többieknek ( azoknak, akik hallották, de nem fogadták el Isten kegyelmét ( bűnbocsánatát) a Krisztus Jézusban, vagy azoknak, akik cselekedeteik, indulataik, beszédük által nem állhatnak majd meg az Isten ítélőszéke előtt, mert nem bocsáttattak meg a bűneik ) azonban ez nem annyira csodálatos üzenet, ha nem térnek meg.
      A hosszas betegség és a halál akár melyik percben “beüthet” (Luk. 12,20 Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?) bárki emberfiánál . És ezek közül a hosszas betegség a jobbik dolog a nem keresztény embernél, mert legalább van ideje elgondolkodni a továbbiakról. De a halállal lezárul a bűnbánat, és az Istenhez való megtérés lehetősége az ember előtt, és már csak az önmagunk által kiérdemelt helyre mehetünk, ahol is az egész örökkévalóságot fogjuk tölteni! De mivel Isten szeret/tett bennünket, és nem akarja a bűnös halálát (Ezék. 8,23
      Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?) , ezért adta az Ő Fiát, az Úr Jézus Krisztust engesztelő áldozatul érettünk, hogy az, aki az Ő nevét segítségül hívja (Csel. 2,21 És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.) , aki Őbenne hisz, annak ne kelljen az ítéletre mennie. Hogy Jézus áldozata révén bűnei megbocsáttassanak, és általmenjen a halálból az életre! És azt kapjuk, amit Jézus érdemel, és ne azt, amit mi!
      Ezért kellene felmérned, hogy te személy szerint megállhatsz-e majd Isten ítélőszéke előtt, és a neked is tetsző ítéletben lesz-e részed ( Jel. 20,10 És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké. Jel. 20,15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. Ésa. 66,24 És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek. ), vagy szükséged van a bűneid bocsánatára ahhoz, hogy Isten a Krisztus áldozatáért igaznak nyilvánítson.

      Ha esetleg ezek közül valamit már te is cselekedtél ( Róm. 1,29 A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel; Súsárlók ( pletykálkodók ), rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
      Róm. 1,32 Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, …
      Mindenféle igazságtalanság, gonoszság, kapzsiság és rosszakarat tölti be ?ket. Tele vannak irigységgel, gyilkos szándékkal, veszekedéssel, alattomossággal, és mindig rosszat gondolnak a másikról, pletykálnak és vádolják a másikat, Istent gy?lölik, gúnyolódnak, er?szakosak, dicsekv?k, gonosz dolgokat találnak ki, szüleik iránt engedetlenek,
      ostobák, nem tartják meg ígéreteiket, szeretet nélkül és könyörtelenül bánnak az emberekkel.
      Jól ismerik Isten igazságos törvényét, és tudják, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, méltók a halálra. Mégis folytatják ezeket a gonosz dolgokat, …..Márk. 7,21 Mert onnan belőlről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok, Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság: Mind ezek a gonoszságok belőlről jőnek ki, és megfertőztetik az embert.)
      akkor gondolkozz el, hogy nem kellene-e Isten kegyelmét igénybe venned, és segítségül hívnod Jézust ?!
      Mert amit Thea írt Igevers, az már a megtért embernek ígéret!
      Jézus pedig ezt mondja: Mát. 11,28 Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Ján. 11,25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; ?Ján. 11,26 És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal…. Ján. 6,47 Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. Ján. 6,37 Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem.

      1. Azért ezt a kijelentésedet at kellene gondolnod Ida ujra, mert egyszer azt irod, hogy: “….megállhatnak majd az Isten előtt az utolsó ítéletkor”, azutan pdig azt, hogy:”…azonban ez nem annyira csodálatos üzenet, ha nem térnek meg”. Vagy te nem latsz ebben ellentmondast? – mert én nagyon. E mondatod elso felével ugyanis azt mondod ki, hogy a jot cselekedok is gond nélkül megallhatnak Isten elott.
        Amikor az ige azt mondja, hogy: “… és megitéltetnek az o cselekedeteik szerint” az azt jelenti, hogy (nagyon egyszeruen fogalmazva) cselekedték-e a megtérést vagy sem. Nem sazabad elfelejteni, hogy Jézus a halottaknak is prédikalt, amig a sirban volt (1Pt 3:19, és 4:6), ezenkivül, az elragadtatas utan itt maradottaknak is hirdetve lesz az evangélium a két proféta, és az angyalok altal (Jel 11:3, és 14:6).

        1. Szia Ria!

          “??.megállhatnak majd az Isten előtt az utolsó ítéletkor?, azutan pdig azt, hogy:??azonban ez nem annyira csodálatos üzenet, ha nem térnek meg?. Vagy te nem latsz ebben ellentmondast? ? mert én nagyon. E mondatod elso felével ugyanis azt mondod ki, hogy a jot cselekedok is gond nélkül megallhatnak Isten elott.”

          Itt azokról beszélek, akik nem hallották az evangéliumot, de a jót cselekedték lelkiismeretük szerint. Ezek nem kárhoznak el, mert nekik a jó cselekedeteik miatt beszámíttatik a Krisztus váltsága.( Jel. 20,12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és MEGÍTÉLTETNEK a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, AZ Ő CSELEKEDETEIK SZERINT. Jel. 20,15 És HA VALAKI NEM TALÁLTATOTT BEÍRVA az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.)
          Amikor arról írok, hogy “akik hallották az üdvösség és bűnbocsánat evangéliumát, , és nem tértek/nek meg”, hanem megvetik Isten kegyelmét, megvetik Krisztust (Ján. 3,19 Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.), azok bűnei megmaradnak , ill az utolsó ítéletnél azok is elkárhoznak, akik nem hallottak Jézusról, de lelkiismeretük szerint a gonosz dolgokat cselekedték. És számukra nem csodálatos üzenet Abbyé.

          “A többieknek ( azoknak, akik hallották, de nem fogadták el Isten kegyelmét ( bűnbocsánatát) a Krisztus Jézusban, vagy azoknak, akik cselekedeteik, indulataik, beszédük által nem állhatnak majd meg az Isten ítélőszéke előtt, mert nem bocsáttattak meg a bűneik ) azonban ez nem annyira csodálatos üzenet, ha nem térnek meg.”

          De köszi, hogy szóltál, hogy pontosítsak!

        2. Okay Ida, akkor hirdesd tovabbra is a (jo) cselekedetek altali üdvösséget, de azért olvasd hozza ezeket:
          Mt 19:25-29; Jn 3:17-18 és 14:6; Rm 1:16, 5:9, 6:23, 10:9 – 10, 13); Apcs 4:12 és 16:30?31; Ef 1:7 és 13; 2 Timóteus 1:9; Titusz 3:5. A többi 20-at nem sorolom jo?
          Szerinted Isten szavainak ismerete es az O benne valo hit nélkül lehetséges üdvözülni? Elég csak a jot cselekedni es ta daaam maris üdvözülhet barki? Es én nem arrol a “jo cselekedetekrol” beszélek, amit mi emberek mondunk jonak, hanem amit Isten mond annak.
          Az evang. pedig hirdetve van mar az egész vilagon (csak Afganisztan nem engdi be a ker. misszionariusokat) es hirdetve volt a multban is, csak éppen nem a mai formajaban.

        3. Drága Ria! Én nem hirdetek mást, mint ami az Igében írva van! Mindenki a Krisztus áldozata által üdvözül! Csak általa van üdvösség! Ő az engesztelő áldozat, mind a mi bűneinkért, mind a világéért ( minden valaha élt, élő, és élni fogó emberért)! Isten az ítéletnél az Ő áldozatát fogja figyelembe venni, azoknál, akik nem hallottak Jézusról, és a megváltásról, de a lelkiismeretük szerint a jót cselekedték! Mert a “kivülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg” . …Jak. 2,18 De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. Ők a hitüket ( azt a hitet, hogy egyszer egy Teremtő Isten előtt számot fog kelleni adniuk minden cselekedetükről, és ezért igyekeztek lelkiismeretük szerint a jót cselekedni) a jó cselekedeteikből fogják megmutatni. ( Tudjuk, hogy senki tökéletesen igaz nem lehet, csak Krisztusban és Krisztus által, de Isten a szíveket vizsgálja, és az Övé az ítélet! Luk. 15,7 Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre. ) Jézus előtt is éltek emberek, és utána is, akik se Mózesről, se az Úrról, se Jézusról nem hallottak! Az “igazságot cselekvőket” nem fogja elveszíteni Isten, a gonoszokkal egyetemben. ( Az emberiség történelmében csak a mostani időt mondhatjuk olyannak, amelyben az emberek nagy része hozzájuthat az evangélium hallásához, olvasásához viszonylag rövid időn belül! Az elmúlt korokban ez sok időt vett igénybe, és akkor nem is tudott eljutni mindenhová , mindenkihez az üzenet. ( Mire a misszionáriusok eljutottak egy-egy helyre, nemzedékek haltak meg, anélkül, hogy tudták volna, hogy mi történt megváltás ügyben!) Isten nem igazságtalan! Az Ige azt írja, hogy az utolsó ítéletnél, amikor Isten fogja megítélni az embereket, akkor bizony a cselekedeteik által lesz az ítélet (Jel. 20,12)! (Jak. 2,13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen. )
          De ők más kategória lesznek, ők nem Isten fiainak neveztetnek, és az új Jeruzsálem se lesz az otthonuk. Nem az Eklézsiához tartoznak, és nem a Menyasszonyhoz ( ill majd a feleséghez) , vagy a menyegzői hivatalosokhoz! Mi más, sokkal nagyobb, hatalmasabb kegyelemben részesültünk, részesülünk. Más elhívásban, kiválasztásban! Ahogyan pl. majd a 144 000 is más elhívásban lesz. Avagy ahogyan az Ószövetség szentjei is. Vagy a millenniumban élők!

          pl itt is látható ( és mint olvashatjuk, ez már az új földön lesz):
          Jel. 21,24 És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.
          ?Jel. 21,26 És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.
          ?Jel. 22,2 Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók.

          (Azután azt se felejtsd el, hogy az is meg van írva, hogy senki se mehet az Úrhoz, ha az Atya nem vonja! Ugyanakkor az evangélium az egész világnak, minden embernek szól (1 Tim. 2,4 A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.) ! De: 1 Pét. 1,2 A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre:…)Róm. 9,11 Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, …Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené. …Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít.? …
          Csel. 13,48 A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének. Ján. 17,3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.)
          Szóval az Ige alapján lesznek olyanok akik Istennel szellemi közösségre hívattak, és abban lesznek, és lesznek olyanok, akik “csak” megtartatnak! Lesznek, akik a Bárány feleségéhez tartoznak, lesznek akik a násznéphez, lesznek akik a barátai lesznek, és lesznek akik a (pogányok ) dicsőségét és tisztességét abba viszik.
          És lesznek, akik elkárhoznak.

        4. “Amikor az ige azt mondja, hogy: ?? és megitéltetnek az o cselekedeteik szerint? az azt jelenti, hogy (nagyon egyszeruen fogalmazva) cselekedték-e a megtérést vagy sem. ”

          Ha itt arra gondolsz, hogy a Krisztushoz megtértek-e, aszerint lesznek megítélve, akkor ( Ján. 5,29
          És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.) a millennium alatt élő embereken kívül mások nem lennének megítélve! Hiszen a Krisztuséi addigra már 1000 éve feltámadtak, ők túl vannak az ítéleten! A többi halottak pedig csak az utolsó ítéletnél támadnak fel! ( Az Ige szerint!) Jel. 20,5 A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő….
          A holtaknak pedig csak ezeknek hirdettetett az evangélium: 1 Pét. 3,19 A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált, A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által;

        5. “És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására…” erre ujra csak ez a valaszom -> “cselekedték-e a megtérést vagy sem”, – mivel abban megegyeztünk, hogy Jézus a halottaknak is prédikalt, amig a sirban volt. Krisztus mennybemenetele utan pedig mar az ? tanitvanyai hirdették az evangéliumot szerte a vilagban és mindazok, akik Krisztusban hivőkké lettek, mind a mai napig.

          A hozzaszolasod elso, hosszabbik részét nem fogadom el Ida, mert az mar mellébeszélés.

          Itt pedig egy copy következik:

          “Kérdés: Hogyan lettek az emberek megváltva mielőtt Jézus meghalt?

          Válasz: Az ember elbukása óta a megmenekülés alapja mindig is Krisztus halála volt. Senki, akár a kereszt előtt, akár a kereszt óta nem nyerhetett megváltást a világtörténelem azon sarokpontja nélkül. Krisztus halála fizetség volt mind az ószövetségi hívők múltbéli bűneiért, mind az újszövetségiek jövőbeli bűneiért.

          A megmenekülés (megváltás) feltétele mindig is a hit volt. A megváltást remélő hit tárgya pedig mindig is Isten volt. A zsoltáros ezt írja: ?Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!? (Zsolt 2:12). Az 1 Mózes 15:6 azt mondja, hogy Ábrahám hitt Istenben, és hogy ez a hit elegendő volt Istennek, hogy őt igaznak tekintse (lásd még: Róma 4:3-8). Az Ószövetség áldozati rendszere ugyanis nem vette el a bűnt, amint azt a Zsidók 9:1-10 világosan tanítja. Azonban előremutatott arra a napra, amelyen Isten Fia kiontja vérét a bűnnel telt emberiségért.

          Az, ami az eltelt évezredek alatt megváltozott, csupán a hivők hitének tartalma. Isten az alapján várja el, hogy miben higyjünk, hogy mennyi nyilatkoztatott ki számunkra egészen napjainkig. Ezt hívják teológiai kifejezéssel szólva a reveláció progresszivitásának, azaz a kinyilatkoztatás folyamatosságának. Ádám abban az ígéretben hitt, amelyet Isten az 1Mózes 3:15-ben adott neki, hogy az asszony magva le fogja győzni a Sátánt. Ádám hitt Istennek, s ezt demonstrálta is azzal, hogy társának az Éva nevet adta (20. vers). Az Úr pedig azzal jelezte elfogadását, hogy állat bundájába takarta be őket (21. vers). Azon a ponton ez volt minden, amit Ádám ismert, de hitt benne.

          Ábrahám is olyan mértékben hitt Istenben, ahogy az igéreteket és a kinyilatkoztatást kapta Istentől az 1 Móz 12-ben és 15-ben. Bár Mózes előtt nem volt Szentírás, mégis az emberiség felelős volt abban, amit Isten már kinyilatkoztatott. Az Ószövetségi korban a hívők azért jutottak megváltáshoz, mert hitték, hogy Isten egy nap megoldást szerez bűn-problémájukra. Ma pedig már visszatekintünk, és hisszük, hogy Isten már megoldást talált vétkeinkre a Golgotán (János 3:16; Zsidók 9:28)

          Mi van ugyanakkor azokkal a hívőkkel, akik Krisztus kortársai voltak ugyan, de még kereszthalála és feltámadása előtt éltek? Vajon megértették a teljes képet Jézus bűneik miatt elszenvedett kereszthaláláról? Szolgálatának késői szakaszában ?Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.? (Máté 16:21) Mi volt tanítványai reakciója? ?Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: ?Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!? ? (16:22). Péter és a többi tanítvány nem ismerték a teljes igazságot, mégis övék lehetett a megváltás, hiszen hitték, hogy Isten megoldást tud nyújtani bűn-problémájukra. Még nem igazán tudták, hogyan fogja ezt Ő megtenni, ugyanúgy mint Ádám, Ábrahám vagy Dávid sem tudták, mégis hittek Istenben.

          Ma már sokkal bővebb kinyilatkoztatás áll rendelkezésünkre mint azoknak, akik Krisztus feltámadása előtt éltek. Ismerjük a teljes képet. ?Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.? (Zsid 1:1-2) Megváltásunk továbbra is Jézus Krisztus kereszthalálára alapul, továbbra is hitünk a megváláts követelménye, és hitünk tárgya még most is Isten. Ma már hitünk tartalma az, hogy Krisztus meghalt bűneinkért, hogy eltemették, és hogy harmadnapra feltámadt (1Kor 15:3-4).”

        6. Ria, Sharky, a fentivel megegyező hozzászólásokat nem teszem fel, gondolom ez itt elég. Ria, itt csupán arról van szó, hogy bizonyos szavakat tartalmazó hozzászólások nem mennek át automatikusan, ezeket akkor tudom jóváhagyni amikor gépnél (ez esetben ébren 😀 ) vagyok.

        7. “A hozzaszolasod elso, hosszabbik részét nem fogadom el Ida, mert az mar mellébeszélés.”

          Ria! Én nem beszélek mellé! Az, hogy te nem érted esetleg, az nem jelenti, hogy nem úgy van! Az Igében ez van írva! Olvasd el! A copydat se igazán értem! Én is ezt írtam mindig, hogy Ádámtól kezdve, az utolsó emberig mindig ( és a copyddal ellentétben nem csak az ószövetségi zsidó hívőkre hat ki, hanem minden emberre!!) , mindenki Krisztus által, az Ő áldozata révén üdvözül! Ezért az áldozatokkal kapcsolatban se értem, hogy miért írtál, mert már többször leírtam, hogy minden áldozat Jézusra mutat! Oda-vissza! Az pedig, hogy Úr Jézus halála óta a tanítványok hirdetik az Evangéliumot, az nem kétséges! De mint mondtam, nem jutott el ( és még ma sem jut el) mindenkihez, és nem dönthetett mindenki szabad akarata szerint! Több millió ember csak a lelkiismeret törvénye szerint dönthetett a cselekedeteiről még abban az időben is! És még ma is így van, milliárdokkal! És ők azok a kívül állók, akiket Isten fog ítélni! (Péld. 11,19 A ki őszinte az igazságban, az életére -, a ki pedig a gonoszt követi, az vesztére míveli azt.) Nem akarom tovább bonyolítani a dolgot ( persze nem bonyolult, ha az ember a Szent Lélek kijelentésében, az Isten beszédéhez, tartja magát) , de mint az Ige alapján láthatjuk is , most a menyasszony és a menyegzői hivatalosok összegyűjtése folyik Isten választása(!) alapján ebben a korszakban! A halottakról már mondtam, hogy az Ige szerint, a Nóé idejében élőknek lett hirdetve az Evangélium! Az Ige ezt írja!
          Továbbá:
          Róm. 10,13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
          Róm. 10,14 Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?
          Róm. 10,17 Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.
          ?2 Kor. 5,19 Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.

          Szóval azért érdemes lenne átgondolnod, hogy milyen Istenben hiszel! Számon kér -e olyan dolgokat is az embereken, amikről azok nem is hallottak! ( Az Ige szerint nem!) A JÓ és GONOSZ tudása az, ami az emberben Éden óta meg van! Minden ember tudja Ádáméktól kezdve, hogy mi a jó, ill a gonosz cselekedet, és csak arról lesz számadás, amiről tudtak!
          Csel. 17,30 E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:

          ?És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására?? erre ujra csak ez a valaszom -> ?cselekedték-e a megtérést vagy sem?,

          Ezt hol olvastad? Az Ige azt mondja, hogy azok, akik nem hallották az evangéliumot, és nem dönthettek Krisztus mellett, azok a cselekedeteik szerint lesznek megítélve! Nem aszerint, hogy ” cselekedték-e a megtérést”, egy nem is hallott Istenhez! Én ezt tartom mellébeszélésnek! Ha egyszer az Igében az áll, hogy “aki a JÓT CSELEKEDTE az az örök életre, aki pedig a ROSSZAT CSELEKEDTE, az az örök kárhozatra támad fel”, akkor nem kellene félremagyarázni ( egy igeileg nem korrekt theológia miatt), hogy az tulajdonképpen azt jelenti, hogy megtért-e! Ha ez lenne az értelme, akkor ez lenne odaírva! Az egy másik dolog, hogy aki hallotta az evangéliumot ( és az Atya vonzása is meg volt Krisztushoz) , de elutasította Isten kegyelmét, annak a bűnei megmaradnak, és az aszerint fog megítéltetni, hogy elutasította a Krisztusban felkínált kegyelmet! Az Igében ez áll! És én is ezt mondom, és ezt mondtam! És az, hogy a halottak , kicsinyek és nagyok: Jel. 20,12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és MEGÍTÉLTETÉNEK a halottak azokból, AMIK A KÖNYVEKBE VOLTAK ÍRVA, AZ Ő CSELEKEDETEIK SZERINT. ?Jel. 20,13 És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; ÉS MEGÍTÉLTETÉNEK MINDNYÁJAN AZ Ő CSELEKEDETEIK SZERINT.

          Akkor nem kellene minden szóért, és tettért számot adni az embereknek az ítélet napján, mert elég lenne csak ránézni a könyvekbenben lévő írásra, és akkor el is dőlt az örökkévaló tartózkodási hely, mert csak az lenne odaírva, hogy “megtért”, ill” nem tért meg”! ( A bűnök felsorolása már csak egy kis “szadizmus” lenne, és hogy hadd teljen az idő….!)
          Illetve, akkor bárki mondhatná, hogy ” de hát én nem is hallottam erről”, miért ítélsz el azért, hogy nem tértem meg!? Mit gondolsz? Isten azt mondaná, hogy ” ja! Hát így jártál! Rosszkor voltál, rossz helyen”!”? És bekopyzna nekik valami elméletet, hogy miért is kellett volna nekik tudniuk a megváltásról, Jézusról, és miért kellett volna nekik megtérniük?! És miért kellett volna ismerniük az Ószövetség könyveit, áldozatait, ígéreteit, stb ( amit megjegyzem, megint csak az általa kiválasztott népével közölt!)?!

          “Ma már sokkal bővebb kinyilatkoztatás áll rendelkezésünkre mint azoknak, akik Krisztus feltámadása előtt éltek. Ismerjük a teljes képet.”

          Legalábbis ismernünk kellene! Az Igében minden benne van! És egy szóval se mondtam soha, hogy nem hit által igazulunk meg Krisztusban ( amelyből azután a jó cselekedeteink származnak), hanem azt mondom, amit az Ige is mond, hogy azok, akik nem hallottak Krisztusról ( ill nem voltak a választottak és hivatalosak között ), de a JÓT cselekedték , azok a cselekedeteik által mutatták meg a HITÜKET! Ahogyan azt az Ige írja!Jak. 2,18 … és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet!

          u.i.: Egyébként az eredeti hozzászólás csak arról szólt volna, hogy mielőtt a Thea által idézett “ne félj, csak higgy” , Igeverset magára veszi Óvatos, jó lenne, ha elgondolkodna rajta, hogy megállhat-e Isten ítélete előtt bűnbocsánat, megváltás, Krisztus nélkül?! Mert ha nem , akkor : Ján. 3,16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. És: Róm. 10,13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

        8. Es mik azok a bizonyos szavak amik “nem mennek at automatikusan” Thea? Az a két szo amit Bender irt neked: “szexi a hangod” az nem sérti az admin felületét ugye? Az ilyenek mehetnek… Es milyen alapon döntöd TE el azt, hogy mit engedsz megjelenni és mit nem? Nalad sokkal fair-ebb hozzaallasa van a dolgokhoz Buddha Lacinak a Vilaghelyzetén, vagy akar PP-nak. Hogyan tisztazodjanak ugy a dolgok, ha a te kényed-kedved szerint jelenhetnek meg csak a hsz-ok és raadasul nem is akarmilyen témaban?

        9. Sajnos úgy tűnik nem érted. Azért még egy próbát teszek.
          Vannak szavak, amik gyakran szerepelnek sértő hozzászólásokban, így az ilyeneket tartalmazók csak jóváhagyás után kerülnek fel, ha nem sértőek. A jelen esetben ez a szó a zsidó volt. A legtöbb hozzászóló itt ezen az oldalon természetesen nem szitokszóként használja, de sajnos van, aki igen. Nyilván nem fogom bemásolni az egész listát, de ez az egy példa talán elég a kérdés illusztrálására.

          A te korábbi hozzászólásaiddal más volt a probléma. Nem várom tőled, hogy egyetérts a moderálásommal, de ezt az oldalt én üzemeltetem, így enyém a felelősség, hogy moderáljam a kommenteket. Egyébként nagyon ritkán van rá szükség. Idánál például azért fordul elő gyakran, hogy fennakad valami, mert gyakran és hosszan ír, így óhatatlanul belekerül egy-egy szó a moderációs listából.
          És igen, szerintem ha valakire azt mondják, hogy szexi a hangja az nem bántó. Számomra a legbántóbb, ha valaki nem a szeretet törvénye szerint kommunikál, amit Pál fogalmazott meg a legtökéletesebben és a moderálásban is ezt a tanácsot követem:

          “Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.”

        10. A gépi moderáláshoz egy sztori: a munkahelyemen is volt egy tiltott szavak listája, pl. a szeksz is beletartozott (automatikusan tiltásra kerültek az ezen szavakat tartalmazó oldalak, így azokat nem tudtuk megnyitni). Ebből kifolyólag semmilyen Szekszárdról szóló oldalt nem olvashattunk 🙂
          Thea legalább felülbírálja a gépi tiltásokat.

  4. Sziasztok
    a 90-es évek elején élt egy hívő bácsika a gyülekezetünkben.Majd nagyon megbetegedet és mielőtt meghalt előtte úgy szólt,hogy álmában megjelent neki két angyal akik bíztatták hogy tartson még ki egy kis ideig és utána hazaköltözik a mennybe.

  5. Azért kedves Testvérek nem kellene Riát “keresztre feszíteni” a hsz-áért!
    Ő leírta, hogy az Isten beszéde szerint mit kell tennünk, ha valaki beteg közülünk! Igei alátámasztást is adott hozzá, és ez így is igaz, ahogy mondja! Mert az Ige ezt mondja! És ezt: 2 Móz. 15,26 És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. 5 Móz. 7,15 És távol tart az Úr te tőled minden betegséget, és Égyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, a melyeket ismersz; nem veti azokat te reád, hanem mind azokra, a kik gyűlölnek téged.

    És bizonyságot is tett arról, hogy ez működik is ( ahogyan az Ő gyülekezetükben is ) , ha engedelmesek vagyunk Isten Igéjének!

    Egyébként a film nézésének az elején szóról szóra azok az igeversek jutottak nekem is eszembe, amit Ő is írt. Még a bálványimádással kapcsolatban is! De miután végignéztem, már Jób története volt a szívemben, és ez: Bölcs 4,11 Elragadtatott, hogy a gonoszság el ne változtassa értelmét, vagy hogy a tettetés meg ne csalja az ő lelkét.
    Bölcs 4,12 Mert a hazudság * szemfényvesztése meghomályosítja a jókat, ** és a kivánság állhatatlansága *** elfordítja a gonoszság nélküli elmét.
    ?Bölcs 4,13 Rövid időn vége lévén, sok időt töltött be;
    Bölcs 4,14 mert kedves volt Istennek az ő lelke; azért sietett őt kivinni a gonoszság közől. A népek * pedig látták és nem értették, és szívökre nem vették az ilyeneket:
    Bölcs 4,15 hogy az Isten kegyelme és irgalmassága van az ő szentein, és tekintete választottain.

    És mivel az általam beidézett Igeversekhez nem fűztem magyarázatot, hogy mit miért mondok, ezért próbálta a figyelmemet felhívni ezekre az igeversekre ( amik Isten utasításai a számunkra, gondolván, hogy esetleg ez elkerülte a figyelmemet ), és arra, hogy Ő ( Ria) hogyan látja a helyzetet !
    És az is úgy igaz , hogy nem mindegy, hogy kik imádkoznak értünk ( mert csak az IGAZAK könyörgése hasznos, hallgattatik meg, és csak annak van eredménye! )! De itt élőhitű keresztényről, keresztényekről van szó. Csak akadt volna közöttük olyan igaz, akinek a könyörgését meghallgatta volna Isten, ha a gyógyítás a tervében lett volna.

    Szóval én azt kaptam a szívembe ezzel kapcsolatosan, hogy mennyei Atyánk azért vitte el őt, hogy megtartsa! ( És ezt a betegséget , az előtte való teljes megtisztítás végett kapta.)

  6. Kérek mindenkit, ahogy erre többen is utaltak alább, hogy ezt a posztot hagyjuk meg Abby üzenetének Isten jóságáról és békéjéről. Minden egyébre ott a klub és a fórum.

  7. Szégyen az, amikor egy emberi tragédiát sokan a maguk kis felekezeti bibliai igazságának alátámasztására használnak fel, az együttérzés burka alatt.

    1. A szegyen az ,hogy csak ennyit ertettel meg az uzenetbol..nem kritikara kellene hasznalnod amit lattal hanem talan onmagadban nezni..hogy kinek mi a celja a videoval az nem szamit..a lenyeg szamit…hogy Istennel minden nehezseg konnyebb lesz..es hogy:?Nem mi döntjük el, hogy milyen kártyákat kapunk az életben, de mi döntjük el, hogy hogyan játsszuk ki őket. Eldönthetjük, hogy hálásak vagy keserűek leszünk.?

  8. jn
    9,1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert.
    9,2 Tanítványai megkérdezték tőle: “Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?”
    9,3 Jézus így válaszolt: “Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.
    Abby nem gyogyult meg de nyilvan valova lettek Isten cselekedetei…..

    1. Kedves Zoli!
      Mély tisztelettel kérdezem, ha!!!! Magyarország jelentős népességét a szabadsága visszanyerése óta”??” – a mindenkori politika révén megnyomorították! Kiölték belőlük a “gyermeki reményt”! Lehetetlenné téve 40 évig az igazi hitéletet! Mára földönfutóvá téve nagy részünket! A külhoni Magyarok módszeres oldószeres kezelését szó nélkül hagyva! Látva a gazdag külhoni Magyarok Hazájuktól elforduló tekintetét! És nem utolsó sorban a Keresztény tanításokat sunnyogva sárba tipró, de azokat fennhangon hirdető farizeusok tömegét nézve! Akkor, vétkes e Nemzet jelentős része?, vagy a zsellérnek született ősei? Vagy az fn: 9.3 Jézus szavai – “Nem vétkesek! Azért van ez így , hogy nyilvánvalóvá legyenek rajtuk Isten cselekedetei!!!!”

      1. Keves Kissmisi,
        Bár nem hozzám intézted ezt a kérdést engedd meg, hogy leírjam a véleményem.

        ?Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének? Róma 3:23

        Ennek semmi köze a nemzetiségünkhöz. Jézus az emberekért halt meg, érted, értem, minden egyes emberért és üdvözülni vagy elkárhozni is csak egy emberi lélek tud, egy nemzet vagy szervezet nem.

        1. Téves egy nemzet és egy szervezetre is vonatkoznak
          a bűn szabályai . Csak máshogy .
          A bűn rombolást végez a nemzetbe .
          Mikor a idő eltelik .

      2. Kedves Misi,

        Eredetileg a fenti bejegyzesem lentebbre szantam arra reagalva, hogy mar mar az kezdett kialakulni, hogy valami bun miatt lett beteg a videoban szereplo lany.
        Valoszinu mellenyomtam azert kerult felulre.
        Ebben a kontextusban bocsass meg de nem ertem, hogy kapcsolodik ide.
        A Jn 9 1-3 at en nem tudom nemzetre ertelmezni (Thea is erre utalt), mivel Jezus sem arra mondta, hanem egy konkret szemelyre…
        A Magyarorszag es a magyarok szivasairol szivesen ertekezek, de azt hiszem nem ebben a postban kellene.
        udv
        Z

        1. Ki beszélt a lányról .Mit tudhatok én róla .
          A szőlő hasonlatból következik , a nemzet és
          a szervezet is lehet szőlő ágak összessége.
          Tehát a vétek jogalapja lehetnek ezek a
          szervezetek is .

        2. Megbocsass de ki beszelt a nemzetrol? Hogy jon ide?
          En csak arrol beszeltem amirol a video szol.
          Volt benne szo nemzetrol?
          Nem. ennyi

  9. Szia Thea ! Te fönt vagy az arckönyvön ? Az Idők Jelei néven van több csoport is, melyik a hivatalos ? Köszi és üdv

      1. Oké Thea, azért kérdeztem, mert több ilyen néven futó csoport van. De akkor megvan az igazi ! 🙂

  10. “Én vagyok az élet kenyere.
    Atyáitok mannát ettek a pusztában és mégis meghaltak.
    Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon.
    Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él.
    A kenyér, melyet adni fogok, az én testem a világ életéért.
    Vita támadt erre a zsidók közt: “Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”—mondták.
    Jézus megerősítette: “Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.
    Aki eszi az én testem és issza az én vérem, annak örök élete van és én feltámasztom az utolsó napon.
    Az én testem az valóban étel s az én vérem valóban ital.
    Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne.
    Amint engem küldött az élő Atya és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, énáltalam él.
    Itt a mennyből alászállott kenyér, ez nem olyan, mint a manna, melyet atyáitok ettek és mégis meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.”
    Így tanított a kafarnaumi zsinagógában. “

  11. Ria hozzászólásával kapcsolatban…

    Rm 1,21Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
    Ria!
    Testvérként olvasni soraidat nagyon elszomorító volt.
    Imádkozom, hogy megtapasztald Isten mennyire szeret Téged, mert annyi szeretet tudsz csak tovább adni, amennyit magadon keresztül engedsz. Az írásaid alapján nekem úgy tűnik az elméd az Úré, de a szíved még nem teljesen.
    Isten áldjon,
    szeretettel,
    Anikó

  12. Okoskodunk itt az utolso idokrol, de ez a lenyeg, amit a lany mondott a minden ertelmet felul mulo bekessegrol.
    Igy szeretnek en is elkoltozni.
    Koszi Thea a post-ot.

  13. Zsolt. 18,20 És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem.
    Ésa. 57,1 Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz;

    1. Az én véleményem szerint, (vagy inkabb az iras szerint) a problémát itt az okozta, hogy a beteg nem azonnal az Urhoz kiáltott miután a betegségét diagnosztizálták, hanem az orvosokban és az ilyen – olyan kezelésekben bizott.
      “Es megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége; mindazáltal nem a Urat keresé, hanem az orvosokat” (2 Kronikák 16:12).

      Errefelé, ahol én élek, nagyon sok gyülekezetben a gyógyitások ezen ajandékát gyakorolják:
      “Beteg-é valaki köztetek? Hivja magához a gyülekezet véneit (nem a korban időseket kell érteni ezalatt) , és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Urnak nevében. Es a hitből valo imádsag megtartja a beteget, és az Ur felsegíti őt. Es ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok; mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése” (Jakab 5:14 -16, és még Mark 16:18), és mindannyian meggyógyulnak.

      Hiába imádkoznak ezren is egy betegért, ha nincs mögötte hegyeket megmozdito hit, hanem csak üres ortodoxia (igy is lehet imádkozni ui.). Ezenkivül: sem azt nem tudjuk, hogy a beteg megvallotta-e bűneit annak rendje és módja szerint, sem pedig azt, hogy nem volt-e az életében bálvanyimádás… például a munkája.

      1. Ria, a kisfilmben látott öröm, amely a bánat helyére lépett nagyon valódi volt. A hölgyeményen látszott a félelem, de felváltotta a remény amit Krisztushoz vetett. Nagyon szép történet ez, férfi létemre is elérzékenyültem.
        Ez a hölgy, a reményt adja másoknak és nem egy üres ortodoxiás hit nélküli állapotot. Ő lehet, hogy betegségében hívta Isten nevét, és érezte a közelségét. Előtte bármilyen életet is élt, ha az Úrral tartott utolsó idejében, akkor biztosan Befogadja.
        Bocsánat, de amit mondtál Ria, az megint a szokásos “kapd elő a Bibliát, és olvass rá a nőre 20 igerészt, amiért -nem biztos, hogy a mennybe kerül, mert az én gyülekezetem kerül csak a mennybe”. Ez jön le szavaidból. De ha egyszer majd Amerikában járok és elmegyek hozzátok, akkor remélem, hogy egy hegyet elmozdíttok a helyéről a “hitetekkel”.
        De dicsérem a Bibliaismeretedet, igazad van abban, hogy messze járok tőled a Biblia ismeretében, csak hát én máshoz meg közelebb járok…és az az egyszerű szeretet amelyet nem lehet könyvből kiolvasni.
        Viszont a saját gondolataid eléggé jehovistának látszottak, már bocsáss meg, de azért bírlak továbbra is:D
        Isten Áldjon.

        1. Szia Schwaben,
          Sajnalattal kell közöljem veled, hogy nem nyert elfogadasra nalam az altalam irtakrol valo megallapitasod. 🙂
          Hat ja… ugy latom, ujra csak nem értesz meg engem, én ugyanis azt szerettem volna a videot hallgatok (vagy olvasok) tudtara adni, amit a Szentiras tanit nekünk a gyogyulas örömüzenetérol, ami alapjan a videon latott “hölgyemény”-nek nem kellett volna meghalnia, ha aszerint jart volna el, ahogyan ott az ilyen esetekre parancsot kaptunk. Eppen ezért irtam ki az igehelyeket… hogy barki lathassa, hogy mit mond errol Isten igéje, es nem azért, hogy a “bibliaismeretemet” fitogtassam.
          Annyit mar – gondolom – te is tudsz a Bibliabol, hogy “…a bun zsoldja a halal…” (Rom 6:23), a betegség pedig a bun és a halal között van, ami altal az Ur, az ellene vétkezo hivoket betegséggel fegyelmezi, hogy igy késztesse önmaguk megitélésére és a bun elkerülésére. Ha a hivo megtér a buneibol, Isten abbahagyja a fegyelmezést mivel az betöltötte a rendeltetését. (Persze vannak kivételek, mint Pal esete is, ahol az ok mas volt).
          Azt gondolod Schwaben, hogy ha nem volna bennem szeretet, akkor megirtam volna ma a fentieket? Nem inkabb hagytam volna, hogy mindenki bibelodjön a maga nyavalyajaval, nyomoraval?…

          Egyébként gyere csak nyugodtan hozzank, be is tudom mutatni neked azokat az embereket, akik ok maguk elmesélhetik az imadsag altali gyogyulasuk történetét.:)
          (Es ha netan a mi hazunkban akarnad elszallasoltatni magad, akkor egy – két kikötésem volna: a cipodet le kell venned még az ajton kivül, mert csak anélkül léphetsz be, plusz az utcai ruhadat is, es at kell öltöznöd benti ruhaba. Mindezektol függetlenül repdesned kell a lakasban, hogy semmihez ne érj hozza… de ezt mar csak ugy mellékesen kellene tenned – halabol, hogy bemutatom, hogyan kell hegyeket mozditani hi altal. ) 🙂
          Szoval vedd ugy, hogy szivesen latlak… 🙂

        2. “Szentiras tanit nekünk a gyogyulas örömüzenetérol, ami alapjan a videon latott ?hölgyemény?-nek nem kellett volna meghalnia, ha aszerint jart volna el, ahogyan ott az ilyen esetekre parancsot kaptunk.”

          Ria! Az Úr akár ma vagy holnap magához szólíthat téged is, engem is, bármelyikőnket. Ő tudja mit, miért cselekszik és engedi meg a szenvedést! A szentírást nem csak olvasni, ha nem értelmezni is kell, de nem úgy, hogy az csak a te javadra váljék, ha nem mások üdvösségére váljék, mert ha csak a saját magadéra értelmezed miközben másokat elítélsz, megítélsz, az Úr Jézus nem erre tanított, hogy mások fölött ítélkezzünk, az nem ránk tartozik, így dobod el magadtól az üdvösséget (Lásd: evangéliumok, a farizeusok, lásd az hegyi beszéd az hét boldogságról). 🙂

        3. Ez egy nagyon szomorú téveszme, amit sajnos sokan vallanak és ezzel a nem hívőkben azt a látszatot keltik, mintha Isten gonosz lenne.
          A betegség a bűnnel jött a világba, de nem Isten küldte, hanem mi emberek hoztuk magunkra. Jézus viszont mindenkit meggyógyított. A testet és a lelket egyaránt, függetlenül attól, hogy a gyógyításkor az illetőnek mennyi hite volt vagy mennyire volt bűnös.
          Abigail is meggyógyult. A lehető legtökéletesebb, örök gyógyítással. “Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”
          A gonosz dolgokat nem Isten küldi, de ahogy Abby is mondta “a javunkra fordítja”. Róma 8:28
          Kérlek, ha ragaszkodsz a további ilyen jellegű eszmecseréhez (ennél a posztnál konkrétan), azt a klubban tedd. Köszönöm.

        4. Mi köze van a hit altali gyogyulasnak ahhoz Csaba, hogy az Ur barmikor magahoz szolithat barmelyikünket? Amiota a vilag vilag, mindegyikünkkel ez történik függetlenül attol, hogy beteg-e vagy sem [ kérdés, hogy ki hova kerül halala utan (Lukacs 16:19-31). ]
          Szerinted én itéletet mondtam masok fölött azzal, hogy kiirtam a Bibliabol, hogy mit kell tennie egy hivonek betegség esetén? – gondolkozz kicsit, mielott leirsz valamit.

        5. Szia Schwaben!
          Egy jehovista gondolata közel sincs Ria eszmefuttatásához.
          Egy jehovista, azt mondta volna, amit a Biblia ír a fenti hölgy sajnálatos esetéről. Mégpedig: Róma 5:12 “Ezért van, hogy amiképpen egy ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek”

          Jelen világrendszerben a halálunk nem a hitünkön múlik. Ma bárki, bármikor, vallási hovatartozástól függetlenül megbetegedhet és meghalhat, balesetet szenvedhet, megölhetik, felrobbanthatják stb. A feltámadásunk, azaz Armageddon utáni életünk múlik a hitünkön… Azt meg Isten dönti el, hogy ki közeledett hozzá életében neki tetszően, kitől fogadja el, hogy Uramnak nevezi őt. Merthogy nem mindenkitől, az is biztos.

          Jakab 1:13 “Senki ne mondja, amikor próba alatt áll: ?Isten tesz próbára.? Rossz dolgokkal ugyanis nem lehet próbára tenni Istent, és ő maga sem tesz ilyesmikkel próbára senkit.”
          Isten senkit nem betegít meg, főleg nem fegyelmezés céljából. Volt olyan is, de Jézussal az az idő elmúlt…

          Aki pedig nem hiszi, hogy a saját vallása a helyes, az minek gyakorolja…

        6. No meg aztán ilyen is volt és van is. Tehát ez közel sem egy olyan egyszerű kérdés, mint ahogy azt elsőre sokan gondolnák.
          Máté 17:15-18 vagy a Lukács 13:11-16 (a démonok által okozott betegségekről van itt szó ugyebár).
          Bocsánat, de ha ezt már valaki előttem leírta, akkor elnézést kérek az ismétlésért, mert csak 1-2 hozzászólást olvastam el. És már megyek is lefeküdni 🙂

        7. Kedves Testvérek!
          Egészen biztos, hogy Isten gyermekeihez nem illendőek azok a hangok, amelyek írásaitokból kicsengenek. Minket arról ismer meg a világ, hogy egymást szeretjük, nem arról, hogy mennyi mindent tudunk. Semmiképpen sem dolgunk megítélni mások gondolatait, szavait, cselekedeteit. Egyikünk sem él tökéletes életet, mindegyikőnknek vannak rejtett dolgai. Abbynek hite volt, amiért isten megajándékozta. Mint mi, ő is bűnös ember volt, mint mi, hibázott itt-ott, de szerette Istenét, Teremtőjét. Ezt kész volt fájdalmai és szenvedései ellenére és közben elmondani az egész világnak.
          Én csak hálás vagyok Istennek, újabb bizonyságáért. Azért a hitért, amit Abbynek adott. Azért, mert békességet adott neki, mert tudom, hogy egy napon Abbyvel találkozhatom majd a Mennyben! ISTEN SZERETET!

        8. Ez most komoly? Jehovista?? Te tisztában vagy azzal, hogy maga a szó mit jelent? Vagy csak írod, mondod? Akkor olvasd el a Zsoltárok 83. fejezet utolsó versét és utána írd, hogy Jehovisták és akkor meglátod, hogy mekkora örömöt okozol Istennek…
          Az eredeti Bibliai feljegyzésekben ugyebár közel 7000X van benne ez a név, csak hát ugye valaki(k) elakarták tüntetni a Szentírásból, nem véletlenül. Aki nem érti a hegyi beszédet, annak ajánlom, hogy olvassa el még egyszer és nézze meg, hogy mit mondott Jézus, hogyan is kell imádkozni és kihez… De az is igaz, hogy ezt sok helyen nem tanítják, mutatják, ugye? Ezek után döntse el mindenki maga, hogy kik tanítanak a Bibliából és kik azok akik fel akarnak kapaszkodni általa, nagyon sok fontos dolgot rosszul értelmezvén és ezáltal rosszul átadván, ha valaki tényleg keresi Istent, az megtalálja…

      2. Bizony Ria! Ahogyan mondod, úgy kellene lennie az Ige szerint, és úgy kellene eljárnia mindenkinek. Sőt, azt is mondhatom, hogy “első kézből” tudom, hogy Isten fegyelmezni se fegyelmez betegséggel! És hogy mégis, miért nem történik meg a gyógyulás mindenkinél? Nem tudom! De olyankor Jób történetére gondolok, aki , mint tudjuk, azáltal is meg lett próbálva! ( És én nem merném Jób barátainak a tisztét bevállalni!)
        Hogy volt-e megvallatlan bűne a lánynak? Lehet, hogy mielőtt megbetegedett volt. De biztos vagyok benne, hogy amikor valaki ráébred, hogy már csak “napjai” vannak hátra, és tudja ( keresztényként), hogy meg kell jelennie Isten előtt , ha valódi, élő keresztény, akkor nem lesz semmi fontosabb, mint “megtisztulni” a Bárány vérében. És hogy élnie kellett volna-e még neki? Erre a Bölcsességek Könyvéből idéznék pár verset, ami nagyon megragadt bennem:
        4. fejezet
        1. De szép a tiszta nemzedék dicsőségében, mert halhatatlan az emlékezete, és ismert Isten és ember előtt.
        2. Ha jelen van, utánozzák, ha távozott, visszakívánják. Koszorúval a fején, győztesként vonul fel az örökkévalóságba, miután elnyerte a szeplőtelen viadalok jutalmát.
        3. De nincs haszon az istentelenek népes gyermekrajában, a fattyúhajtás nem bocsátja mélyre gyökerét, és nem tesz szert szilárd alapra
        4. mert ha ideig-óráig burjánzik is ága, gyenge lévén, a szél megingatja, s a vihar ereje gyökerestül kitépi.
        5. A fejletlen hajtások letöredeznek, a gyümölcsük élvezhetetlen, fanyar ízű, és semmi hasznát sem lehet venni,
        6. mert a törvénytelen együttlétből sarjadt gyermekek a bűnözés tanúi szüleik ellen ítéletük idején.
        7. Az igaz azonban, haljon bár meg idő előtt, nyugalomra talál.
        8. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, és nem az évek száma méri, inkább az ember bölcsessége az igazi ősz haj,
        9. s a szeplőtelen élet az igazi aggkor.
        10. Mivel kedvessé lett Isten előtt, szeretetet talált, és ő elvitte, mert bűnösök között töltötte életét,
        11. elragadta, hogy a gonoszság meg ne rontsa az elméjét, s az álnokság meg ne tévessze lelkét.
        12. Mert a könnyelműség igézete homályba burkolja a jót, s a csapongó szenvedély megrontja az ártatlan szívet.
        13. Mivel hamar tökéletessé lett, hosszú időt töltött be.
        14. Mert lelke kedves volt Isten előtt, sietve kiragadta őt a gonoszság közepéből. A népek látták, de meg nem értették, és nem vették szívükre azt,
        15. hogy Isten kegyelme és irgalma vár szentjeire, és irgalmas látogatása választottjaira.
        16. Az igaz azonban, ha meghalt, megítéli az életbenmaradt gonoszokat, s a hamar tökéletessé lett ifjúkor a bűnös hosszú életét.
        17. Látják ugyanis a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle Isten, és miért helyezte őt az Úr biztonságba.
        18. Látják őt és lenézik, az Úr azonban kineveti őket.

        Szóval nekem ez jutott a lányról eszembe, amikor meghallgattam! Ezért írtam, azokat az igeverseket!

        De ahogyan látom az Igéből, már az apostolok korában is volt ilyenre precedens, ezért írta Péter:

        1 Pét. 4,1 Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől,
        1 Pét. 4,2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.

        Iz 57,1 Az igaz elvesz, * és nincs, ki ezt szivére vegye; s az irgalmasság férfiai elvétetnek, ** és nincs, ki értse; *** mert a gonoszság **** színe elől vétetik el az igaz.

        A Bölcsességek Könyvéből más fordításban is:
        Bölcs 3,1 Az igazak lelkei pedig az Isten kezében vannak, és a halál gyötrelme * nem éri őket. **
        Bölcs 3,2 Az esztelenek szemeiben meghalni látszanak, és kimúlásuk gyötrelemnek tartatik,
        Bölcs 3,3 és tőlünk való elmenetelök veszedelemnek; ők pedig békeségben vannak. *
        Bölcs 3,4 És ha az emberek előtt kínokat szenvedtek is, az ő reményök halhatatlansággal teljes. *
        Bölcs 3,5 Kevésben gyötörtetve, * sokban jól helyeztetnek el; mert az Isten megkisértette őket, és magához méltóknak találta.
        Bölcs 3,6 Mint aranyat a kemenczében, megpróbálta * őket, és mint az égő áldozatot, ** úgy fogadja őket, és annak idején tekintet leszen rájok. ***
        Bölcs 4,7 Az igaz pedig, ha a haláltól hirtelen megelőztetik is, nyugodalomban * leszen. **
        Bölcs 4,8 Mert a tiszteletre méltó öregség nem a hosszú idővel jár, sem az esztendők számával; hanem az ember értelme az őszhaj,
        Bölcs 4,9 és az élemedett kor a hiba nélküli élet.
        Bölcs 4,10 Istennek tetszvén, kedvessé lett, és a bűnösök között élvén, elvitetett. *
        Bölcs 4,11 Elragadtatott, hogy a gonoszság el ne változtassa értelmét, vagy hogy a tettetés meg ne csalja az ő lelkét.
        Bölcs 4,12 Mert a hazudság * szemfényvesztése meghomályosítja a jókat, ** és a kivánság állhatatlansága *** elfordítja a gonoszság nélküli elmét.
        ?Bölcs 4,13 Rövid időn vége lévén, sok időt töltött be;
        Bölcs 4,14 mert kedves volt Istennek az ő lelke; azért sietett őt kivinni a gonoszság közől. A népek * pedig látták és nem értették, és szívökre nem vették az ilyeneket:
        Bölcs 4,15 hogy az Isten kegyelme és irgalmassága van az ő szentein, és tekintete választottain.
        Bölcs 4,16 A megholt igaz pedig kárhoztatja a még élő istenteleneket, * és a hamarább végzett ifjúság a gonosznak hosszú életét. **
        ?Bölcs 4,17 Látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Isten, és miért vette őt az Úr oltalmába.
        Bölcs 4,18 Látják és megvetik őt; * az Úr pedig kineveti őket. **
        ?

      3. Kedves Ria!
        Csöppet kiütötted nálam a biztositékot. A Bibiliai szövegek, idézetek mögött a valós üzenetet kell meglátni és nem szószerint érteni mindent. Ez az egyik, amit mondani szeretnék. A másik nagyon fontos dolog: a betegség nem Isten büntetése sosem, és attól ha valaki miután megtudja hogy beteg rögtön imádkozik, elmegy a templomba stb és csak utána fordul az orvosokhoz még egyáltalán nem garancia, hogy meggyógyul (testileg legalábbis). Mindenkinek megvan a saját útja és sorsa. A betegségeket vagy nehézségeket az életben nem érdemeink szerint kapjuk vagy kerüljük el. Mindennek megvan az oka, és bármilyen szenvedést fel lehet ajánlani imáinkban másokért. A kisfilmben látott hölgy megértette ezt.

        1. 1mózes 3:17-19 —> Ádámhoz pedig így szólt: ?Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről azt parancsoltam: ?arról ne egyél?, átkozott legyen a föld miattad. Gyötrelmes fáradozással fogod enni termését életed minden napján. Tövist és bogáncskórót fog neked teremni, és mezei növényeket kell enned. Arcod verítékével eszed a kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.?

        2. Kedves Joe!
          Szívemből szóltál! Negyed annyira sem ismerem a Bibliát, mint az előttem szólók, de úgy hiszem, hogy nem is ez a lényeg.
          Ez az üzenet Abby-től annyira szívből szólt, annyira igaz volt minden szava, hogy a nem hívő, vagy a Bibliát nem ismerő emberek is el kellett , hogy gondolkodjanak rajta.
          Még pedig azon, hogy ha itt az idő, így kell, így érdemes elmenni!
          Miért lett beteg? Mert ennyi idő adatott neki. Miért nem gyógyult meg? Mert így hirdette Isten üzenetét, amiért leszületett a földre:
          – Meghalni nem valami szörnyű dolog! Érezni Isten jelenlétét egyre közelebb és közelebb, – ahogy közeleg a vég, – a legnagyobb öröm és békesség, igazi csoda! És volt benne annyi erő, felelősségérzet, szeretet és törődés más embertársai iránt, hogy légszomjtól fuldokolva, küzdve minden egyes levegővételért is, el akarta mondani NEKÜNK ezt az üzenetet! Ezt az örömhírt! Én hálás vagyok neki ezért és köszönöm, hogy a hétköznap taposómalmából megint sikerült kiszakítania a Jóistennek, ennek a különleges lánynak az alázatos szolgálata által! A leírt gondolatok csak az enyémek, nem kívánok senkit meggyőzni róla. Békét és szeretet kívánok minden kedves kommentelőnek! 🙂

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend