Háborúk

Brzezinski szerint az alternatív média miatt késik a Szíria elleni háború

Forrás: hangthebankers.com

A német DW News által hétfőn készített rövid interjú során Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter egykori nemzetbiztonsági tanácsadója és a Trilaterális Bizottság társalapítója megjegyezte, hogy a háború, mint eszköz, a közvélemény növekvő politikai rálátása és ismeretei miatt egyre kevésbé hatékony.

?Korunk valósága, amire írásaimban ?globális politikai ébredésként? utalok, hogy az erőfölényen és a nyugati és egyes gyarmati országok hatalmán alapuló politika már nem tűnik túl ígéretes eszköznek a regionális problémák megoldásában,? mondta Brzezinski, a szíriai helyzetre utalva.

Bár tudvalevő, hogy Brzezinski szoros kapcsolatban áll Barack Obamával, hiszen egy időben külpolitikai tanácsadója volt, tagadta, hogy bármit is tudna az elnök terveiről Szíriát illetően, kijelentve, hogy amennyiben a kormány rendelkezik bármilyen stratégiával, azt ?szigorúan titokban tartja?.

Obama közel-keleti stratégiája nem egyéb, mint George W. Bush politikájának folytatása, amit mi sem bizonyít jobban, mint Wesley Clark, volt NATO parancsnok, ma már sokak számára ismert kijelentése arról, hogy a Pentagon hét ország megdöntését tervezi, köztük Líbiával, Szíriával és Iránnal.

Bár időnként úgy tűnik, mintha Brzezinski ellenezné a katonai intervenciót, Barack Obama Szíriával szembeni lépései, például, hogy az al-Kaida harcosait támogatja, nagyon hasonlítanak Brzezinski korábbi intézkedéseihez, amelyek közül a legismertebb a Szovjetunióval szembeni ellenállás megszervezése 1979-ben, ami végül magának az al-Kaidának a megalapításához vezetett, amikor a CIA finanszírozni kezdte az afgán Mudzsahedin (az al-Kaida elődje) szervezetet.

Brzezinski figyelmeztetése a ?globális politikai ébredéssel? kapcsolatban erősödött az elmúlt években. Tavaly egy lengyelországi beszéde során megjegyezte, hogy ?egyre nehezebb elnyomni? és irányítani ?a politikailag felébredt és történelmi sérelmeket dédelgető, rendkívül kitartó és motivált populista ellenállást?. Emellett Brzezinski a rádiót, a televíziót és az Internetet okolta a ?politikai tudatosság univerzális ébredéséért?.

?A világ legnagyobb hatalmai, újak és régiek egyaránt, egy új kihívással állnak szemben: bár haderejük nagyobb, mint valaha, a politikailag felébredt tömegek felett kifejthető hatalmuk történelmi mélyponton van. Nyersen fogalmazva: korábban egyszerűbb volt egymillió embert irányítani, mint megölni, ma lényegesen egyszerűbb egymillió embert megölni, mint irányítani,? mondta Brzezinski a Külkapcsolatok Tanácsának egy 2010-es összejövetelén Montreálban.

httpv://www.youtube.com/watch?v=eDQKOgaX-OY

Bár mind a republikánus mind pedig a demokrata párti vezetés próbál támogatást szerezni a Szíria elleni háborúhoz, a Reuters által közzétett közvélemény kutatás szerint az amerikaiak mindössze 9 százaléka ért egyet egy esetleges intervencióval. Amennyiben az Egyesült Államok ezt a jelen körülmények között mégis megteszi, az az amerikai történelem legnépszerűtlenebb háborúja lenne.

Az alternatív média által növekvő számban prezentált bizonyítékok, amelyek egyértelműen mutatják, hogy az al-Kalida vezette lázadók által kivitelezett vegyifegyver-támadást Assad erőire akarják kenni, csak felgyorsították a nyilvánosság mindössze 23 százalékának bizalmát élvező hatalmi sajtó bukását.

Időkjelei: Ergo, a hatalomnak más, illetve burkoltabb eszközökre vagy új válságra van szüksége.

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. ?A világ legnagyobb hatalmai, újak és régiek egyaránt, egy új kihívással állnak szemben: bár haderejük nagyobb, mint valaha, a politikailag felébredt tömegek felett kifejthető hatalmuk történelmi mélyponton van.” mondja Brzezinski.

    A bibliai prófécia így jelezte ezt előre: “S amint láttad, hogy a lábfej és az ujjak részben a fazekasok cserepéből, részben vasból vannak, úgy maga a királyság is megosztott lesz. De lesz benne valami a vas keménységéből, amint láttad a vasat a nedves agyaggal elegyítve. 42?És ahogy a lábujjak részben vasból, részben cserépből vannak, a királyság részben erős, részben pedig törékeny lesz. 43?Amint láttad, hogy a vas nedves agyaggal van elegyítve, azok emberek utódaival fognak keveredni, de nem tapadnak egymáshoz, egyik a másikhoz, mint ahogyan a vas sem elegyedik a cseréppel.” (Dániel 2: 41-43).

    Ez bizony jellemző az utolsó világhatalomra, a jelenleg regnáló angol-amerikai hatalomra. Kemény, mint a vas a hatalmas katonai potenciál következtében, de törékeny is a felébredő és egyre hangosabb közvélemény miatt.

    1. Kedves Fantomas!

      43?Amint láttad, hogy a vas nedves agyaggal van elegyítve, azok emberek utódaival fognak keveredni, de nem tapadnak egymáshoz, egyik a másikhoz, mint ahogyan a vas sem elegyedik a cseréppel.? (Dániel 2: 41-43).

      Ez az Ige elsősorban a Noé korabeli állapotokra utal.
      Pontosabban:
      6,2 És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.
      6,4 Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.
      6,5 És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
      1. Mózes 6:2, 4, 5

      Jelen napjaink “megsokasodott” gonoszsága is “ilyen” jellegű.
      Az “akkori” nefilimek is pusztították az emberiséget, és a maiak is.
      Ezért vannak olyan gonoszságok a földön, amilyeneket nekünk embereknek elképzelni, ésszel felfogni is nehéz.
      Innét vannak a “magasabb intelligencia” technológiái is, mellyel földrengéseket, cunamikat, és egyéb népirtásokat is el lehet követni…

      Akkor az özönvíz pusztította el az “elfajzott” emberiséget, a mostani generációnk pedig az Úr napjának ítéletére vár, ami szemmel láthatóan is nagyon közel van.
      Az antikrisztus hatalomra kerülése után 3,5 év múlva kezdődik el.
      Az antikrisztus érkezését pedig a nagyon közeli jövőre várjuk.
      (Nem várjuk, de akkor is el jön.)

      1. Szia Erika!
        A Dániel 2. az utolsó idők megértésének első állomása. A fejezet annyira egyértelmű, hogy a legtöbb pontjához nem kell különösebb magyarázat, hiszen Dániel maga mondja el mi mit jelent, már az elején leszögezve, hogy a jövőről, mégpedig az utolsó időkről szól.
        ?Van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti, és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban.?
        A végén pedig elmondja, hogy a lábujjak idejében mi lesz: ?És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.?

        http://idokjelei.hu/2011/02/daniel-konyvenek-2-fejezete/

        1. Kedves Thea!

          Köszönöm a kiigazítást.
          (A “Noé korabelit” párhuzamként akartam említeni, csak rosszul fogalmaztam.
          Teljes egészében a MI KORUNKRÓL szól, – a gonoszság akkor özönvíz által pusztult, – de a MI KORUNKBAN az AK. megsemmisítésével ér véget. Kezdődik egy várva várt új korszak Krisztus Királysága.)

  2. Fájdalom.
    A közvélemény, ami egyébként az adófizetőkből áll, pofátlanul bele akar ugatni, hogy mire használják a befizetett pénzét…pofátlanság, nemdebár? Meg is lehet érteni szegény Brezinskit, nem igaz???

  3. Még a szeme sem áll jól ennek a rohadéknak. Kétségtelen, hogy az embergyilkolásra tett utalása nem valótlan..

  4. Ugye nem csak nekem rajzolódik párhuzam a kijelentés:
    “Nyersen fogalmazva: korábban egyszerűbb volt egymillió embert irányítani, mint megölni, ma lényegesen egyszerűbb egymillió embert megölni, mint irányítani,?
    és a monolit egyik pontja:
    ” Maintain humanity under 500,000,000 in perpetual balance with nature.” (kb: A népességet tartsd 500 millió alatt, harmóniában a természettel)
    között?

    Feltételezem, hogy nem nehéz irányítani egymilliárd embert sem, csak hatékonyabb a renitenseket kiirtani, mint megrendszabályozni vagy átnevelni, mártírhaláluk elrettentő az irányítható tömeg azon részének, amelyik esetleg később hajlana a lázadozásra. Gyomorforgató.

Hozzászólás a(z) Koe Paal bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend