Gazdasági válság

Dr. Doom szerint ősszel újabb piaci krach jön

Forrás: shtfplan.com

A 2008-as összeomlás előtt is szólt és napra pontosan megjósolta, hogy 2009-ben megfordul a piaci helyzet.

Marc Faber, a Gloom, Boom and Doom Report kiadója most arra figyelmeztet, hogy a tőzsde ismét összeomolhat.

A tőzsde jelenlegi piaci árfolyamainak elemzése és a tőzsdei indexek, például az S&P 500, Dow Jones, stb. magas állása alapján Faber most arra figyelmeztet, hogy bár rekord magas értékeket láthatunk, ezek csupán feltételezéseken és nem a valós helyzeten alapulnak.

A legnagyobb indexek összetételét vizsgálva egyértelmű, hogy a magas értékek nagyon kis számú vállalattól függnek. A színfalak mögé pillantva láthatóvá válik, hogy eközben rengeteg cég megy tönkre a gyenge bevételek miatt, ami igen borússá teszi a kilátásokat.

Dr. Doom szerint ez kísértetiesen hasonlít az 1987-es összeomlást megelőző hetek eseményeire.

Tökéletes recept a katasztrófához.

1987-ben rendkívül komoly korrekciót láthattunk felfelé, ugyanakkor a bevételek már nem nőttek jelentősen, így a piac túltelített lett, míg végül a végső, augusztusba nyúló korrekció során egyre kevesebb papír eredményezte az 52-hetes rekordot. Más szóval az új rekordlista zsugorodott.

Az elmúlt két napot (augusztus 7-8) nézve hitetlen amit látunk.

Közel vagyunk a mindenkori rekordhoz, az S&P [500] 1709 ponton jár, ugyanakkor tegnap és tegnapelőtt 170 darab új 52-hetes negatív rekord volt.

Ez nagyon magas szám.

[Az év végére szerintem a piac] a mostaninál is alacsonyabban zár. ? Talán 20 százalékkal vagy még többel is.

Lehet, hogy nem ez lesz az ?összeomlás?, amire az amerikai kormány készül, de egy ilyen mértékű zuhanás az egész világon kaotikus állapotokat eredményezhet, illetve gyújtózsinórként is működhet.

Ahogy 2008-ban is láthattuk, amikor beindul az eladás, szinte garantált a pánik. Ez azt jelenti, hogy a befektetők először eladnak mindent, amit látnak, és csak azután kérdeznek. A hatás pedig, hogy minden olyan eszköz ára, ami valamilyen módon kapcsolódik a papírokkal való kereskedéshez, esni fog, beleértve az aranyat, ezüstöt, árukat, technológiát és a kiskereskedelmet. Valószínűleg még a mostanában nagy népszerűségnek és erős keresletnek örvendő fegyverkereskedelmi cégeket is érinteni fogja. A pánik semmit nem kímél.

[vsw id=”peClAKEMik8″ source=”youtube” width=”707″ height=”398″ autoplay=”no”]

Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. Már megint farkast kiálltanak! Az lehet, hogy ez is egy módszer az emberek folyamatos félelemben tartására, és a tehetlenségérzet kialakítására, fenntartására?

    Meditáljunk egyet inkább, abból baj nem lehet 🙂

  2. Nekem is van egy olyan érzésem, ha bár az elmúlt három ősz ezt a látszatot keltette, most befog jönni. Tudjuk ki érdekében. Szerintem már csak heteink vannak.

    1. Nem lesz még semmi. A dolgok Közel-Keleten nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnék. Morsi-ék Egyiptomba, hála Istennek, nagyon elcseszték. Most akár évekkel is csúszhat a dolog. Vajon mi lehet a B tervük? Gondolom anarchia, civil háború létrehozása…..a NATO fegyvereket küld a muszlim testvériségnek. 2 hete azt hallottam, hogy Irakban egy “spontán” börtönlázadás következtében kb. 500 al-kaidás fogoly lépett le. Gondolom ma semmi sincs ingyen, még egy “spontán” lelécelés sem.

      1. Ne becsüld le ennyire őket, sokszor a látszat csal. Amúgy Egyiptom bukását majd Szíria fogja okozni.

        1. Most nézem a SkyNews-t(SN). Hát mit mondjak, elég egyoldalú tájékoztatás. Az egyik oldalon a véreskezű katonák a másikon meg a Morsi-t támogatók. Folyton a halottakat, a sérülteket és a kisgyerekeket mutogatták (nagy hangsúlyt fektettek egy-egy sérült vagy halott kisgyerekre), mondanom se kell, hogy ezek mint a békésen demonstráló Morsi támogatók voltak. A Berkeley egyetem egyik professzora, aki egyébként egyiptomi származású, elmondta hogy a muszlim testvériség már nem is a politikai meggyőződéséért harcol, hanem a puszta túléléséért.
          Obama is felszólalt. Aggódó, de ugyanakkor határozott arckifejezéssel azt mondta, hogy túl sok a civil áldozat meg, hogy lemondta a jövő hónapra tervezett közös Amerikai-Egyiptomi katonai gyakorlatot illetve. Ezenkívül Amerika részéről a helyzetre való tekintettel bizonyos lépéseket is kilátásba helyezett. Szíriában is vesztésre állnak a “lázadok”, tehát úgy érzem hogy a muszlim testvériség-CIA “koalíciónak” mostanában nem mennek valami jól a dolgaik. Azt is látni, hogy hirtelen mindenűt robbantások meg politikai személyekre mért gyilkos merényletek történnek Vajon miért? Mert kétségbe vannak esve és nem maradt más mint az ellenfél megfélemlítése.

        2. A Második Pecsét: a Harmadik Világháború

          2012. május 16., szerda, 3:10

          Drága szeretett leányom, tájékoztatnom kell téged arról, hogy a harmadik világháború kibontakozóban van a világban.

          Ma reggel, amint azt te is láthatod, folynak a könnyeim.*

          A Második Pecsét most töretik fel, amint a János Evangélista megjövendölte a Jelenések Könyvében.

          Európában fog elkezdődni.

          A bankrendszeretek lesz majd az oka, és ebbe a tragédiába Németország ismét belekeveredik, mint az elmúlt két alkalommal is.

          Amikor az elkezdődik, már menthetetlen lesz a gazdaság, a katasztrófa érinti majd Görögországot, és sok negatív hatása lesz Franciaországban.

          A Közel Kelet szintén bele fog keveredni a háborúba Izraellel és Iránnal együtt, és Szíria komoly szerepet fog játszani Egyiptom bukásában.

          Leányom, azért ébresztettelek fel, hogy mindezeket elmondjam neked, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek, hanem hogy még több imára buzdítsak mindenkit Európáért ebben az időben.

          A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent.

          Ezért van az, hogy Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzatok el egy halom szárított és nem romlandó élelmiszert, családjaitok táplálására. Fontos, hogy annyira növeljétek meg a saját termésetek hozamát, amennyire csak lehetséges.

          Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen.

          Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy Katolikus Egyházam a Földön, ? az egyesítés neve alatt ? egy világ egyházba lesz beszippantva.

          Az egyesítés, vagyis a hamis béke, megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett ?véget? vessen a háborúnak.

          Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba.

          Ők veszélyt jelentenek a Tízszarvú vadállat, Európa számára, és győzedelmeskedni fognak fölötte, hogy bevezessék a kommunizmust.

          A Vörös Sárkány, Kína, már erősen megvetette a lábát a világban, a világ pénzügyeinek ellenőrzése miatt.

          A Vörös Sárkány és a Medve, amely Oroszország, nem szeretik Istent.

          Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik.

          Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség.

          Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen enyhíteni ezeknek az eseményeknek a hatásait.

          A Keresztes Imahadjárat 54. imája: Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére:

          Ó Mennyei Atya, szeretett Fiad Jézus Krisztus nevében kérlek, aki nagyon sokat szenvedett az emberiség bűneiért, segíts nekünk ezekben a nehéz időkben, amellyekkel szembesülünk.

          Segíts nekünk, hogy túléljük az üldöztetést, amelyet a kapzsi uralkodók és mindazok terveztek, akik el akarják pusztítani Egyházadat és gyermekeidet.

          Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy segíts családjaink táplálásában, és mentsd meg azok életét ? akiket akaratuk ellenére ? a háborúba kényszerítenek.

          Szeretünk Téged, Drága Atyánk.

          Kérünk Téged, segíts minket a szükség idején.

          Ments ki minket az Antikrisztus szorításából.

          Segíts nekünk, hogy átvészeljük bélyegét, a fenevad bélyegét, azáltal, hogy visszautasítjuk azt.

          Segíts azoknak, akik szeretnek Téged, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz, minden időben, hogy megadhasd nekünk a kegyelmeket ahhoz, hogy életben maradjunk testben és lélekben. Ámen.

          Leányom, tisztában vagyok azzal, hogy ez a hír talán sokként ért téged, de ne feledd, hogy az ima és az Élő Isten Pecsétjének az imája, a Keresztes Imahadjárat 33. imája védeni fogja követőimet.

          Maradék Egyházam, ti, gyermekeim, túl fogjátok élni, bár ez nem lesz könnyű.

          Bántalmazni fognak benneteket kereszténységetek miatt, de ti soha nem fogtok megtagadni, vagy elutasítani Engem.

          Mert ehhez ajándékokat fogtok kapni. Ajándékom, az Élő Isten Pecsétje láthatatlanná tesz benneteket az ellenségeitekkel szemben.

          Mostantól fogva mindennap mondjátok el. Tartsátok azt magatok előtt otthonaitokban, és áldassátok meg egy pappal.

          Hamarosan kezdjétek el a felkészülést arra a napra, amikor a gazdasági összeomlás bekövetkezik Európában, mert az már nincs messze.

          Jézusotok

          *Amikor Mária lejegyezte ezt az üzenetet, akkor egy könnycsepp gördült elé Jézus fényképéről.

          http://www.masodikeljovetel.hu/2012-majus/

        3. Nagyon érdekesen alakul a média tájékoztatása. Nemrég tengerparton voltunk, ott a hotelben lehetett fogni a CNN-t és az egyiptomi tv hiradóját is. Hát mit mondjak, óriási volt a kontraszt. Amerikai oldalról a riportereket mindig tüntető gyerekek/nők körében lehetett látni, hangsúlyozva a tüntetés békés jellegét, meg hogy mennyire igazságtalanul bánnak velük. Az egyiptomi tv meg pont az ellenkezőjét mutatta, amikor a “békés” tüntetők embereket kinoztak, templomokat gyújtottak fel stb.

        4. Szia xenia,
          Ha jobban érdekelnek a részletek figyeld a tarpley.net-et. A Wewbster Tarpley féle rádiós műsorokat a YouTube-on is megtalálod. Ez például nem rossz beszámoló arról, hogy mi is történik. Érdemes végighallgatni.
          http://www.youtube.com/watch?v=SFjXjLh1Ulc

          Take care.

      2. Az idők az Atya Isten hatalmában vannak! Itt nem az a lényeg, hogy az amit “azok” elterveznek, bejön-e, hanem, hogy meddig tart a kegyelem ideje! Mikor mondja Isten az Úrnak, hogy jöhet…!

        1. Pont ezen gondolkodtam, ahogy elolvastam a cikket, majd a hozzászólásokat.

          Végeredményben a lényeg, hogy az Írás beteljesedik. Várhatjuk ezt tétlenül, serénykedve, aggódva a holnap felől, vagy közömbösen, de megtörténik így is, úgy is. Akkor már érdemesebb a Tanítás szerint élni a napjainkat, nem vagyunk mi magunk ellenségei, azt hiszem. (különben is, az Írás több helyen is óva int a holnap felőli aggodalmaktól… 😉

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend