Egészség

Aggasztó halálesetek a WHO által támogatott oltáskampányban

AVN_VACCINEBABY_863307f
A pentavalens oltásban elsőként részesült csecsemő Indiában

Az ENSZ nem sok eredményt mutathat fel a nemzetek közötti konfliktusok békés rendezése terén, ugyanakkor a szegényebb országok egészségügyi ellátásának fejlesztésére minden jel szerint sok gondot fordít a szervezet.

Ennek ugyanakkor ellentmond az a tény, hogy az ENSZ fennhatósága alá tartozó Egészségügyi Világszervezet, a WHO, szándékosan olyan oltóanyagokat támogat, amelyek komoly veszélyeket rejtenek, sok esetben pedig halált eredményeznek a gyerekeknél. Ezt az ellentmondást vizsgálják most indiai szakemberek.

Az Indiai Orvosetikai Folyóiratban megjelent részletes szerkesztői cikk azzal vádolja a WHO-t, hogy ?szándékosan hamisan nyilatkozott az immunizáció káros mellékhatásairól, kijelentve, hogy ilyenek nem is léteznek,? az oltóanyag népszerűsítése érdekében. A cikk egyértelműen feltárja, hogy ez nem igaz.

Az Újdelhiben működő St. Stephens kórház gyerekgyógyászati osztályának vezetője, Dr. Jacob Puliyel által írt cikk alapját a Bhutánban, Srí Lankán és Indiában folytatott oltáskampányban meghalt gyerekekkel kapcsolatos vizsgálat adja. A szóban forgó vakcina ötvözi a diftéria, szamárköhögés és tetanusz (a korábbi DPT oltás), valamint a Hepatitis-B és H influenza-b, azaz Hib oltásokat.

?2013. május 4-én a vietnámi egészségügyi minisztérium felfüggesztette a Quinvaxem nevű pentavalens oltás használatát, miután 12 gyerek meghalt, másik 9-nél pedig nem halálos, de rendkívül súlyos mellékhatások léptek fel. A helyi hírcsatornák szerint az oltás miatt meghalt valamennyi csecsemő tökéletes egészségnek örvendett a vakcina beadása előtt,? nyilatkozta az Orvosi és Tudományos Igazság Hivatal (OMSJ).

A WHO arra hivatkozik, hogy a csecsemők halálát nem az oltás okozta. Szerintük a ?Quinvaxem megkapta a WHO előzetes engedélyét és az oltással kapcsolatban semmilyen káros hatás nem lépett fel korábban.?

Dr. Puliyel szerint viszont a szervezet nem vonta kétségbe a csecsemők halálát, állításuk pedig, miszerint az oltással kapcsolatban semmilyen fatális mellékhatást nem észleltek korábban, félrevezető.?

Dr. Puliyel arra is rámutat, hogy a kombináns oltás nincs engedélyezve az Egyesült Államokban és más fejlődő országokban sem használják, ugyanakkor a WHO mégis azt javasolja az érintett szegény országoknak, hogy a jól bevált DPT vakcinát a Hepatitisz és Hib oltásokkal kombinálva alkalmazzák, az utóbbi használatának növelése érdekében.

Magyarázat nélküli halálesetek az oltás beadását követően

Az osztályvezető főorvos azt is leírta, hogy azóta számos negatív mellékhatásról és halálesetről érkezett jelentés más gyártók által előállított pentavalens oltások kapcsán más országokból is. Bhután, Srí Lanka és Pakisztán felhagytak a vakcina használatával ?az oltások után bekövetkezett halálesetek miatt?.

?A bhutáni kormány négy csecsemő halálát követően rendelte el az oltásprogram felfüggesztését, a WHO azonban később meggyőzte az ország vezetését a program folytatásáról. A második szakasz során is négy csecsemő halt meg, így a kormány másodszor is felfüggesztette a kampányt.?

?Srí Lankán is számos halálesetet követően hagyták abba az oltáskampányt. A halálesetek kivizsgálásával megbízott WHO bizottság nem talált összefüggést az oltás és a csecsemők halála között, azonban semmilyen alternatív magyarázattal nem álltak elő,? írja az OMSJ.

?Pakisztánban egy gyermek félórával, kettő 12-14 órával az oltás beadását követően halt meg, majd még egy esetről érkezett jelentés. Itt a kormány nem hozta az eseteket összefüggésbe a vakcinával.

?Indiában eddig 21 gyerek halt meg a korlátozott kiterjedésű kísérleti oltás során, amit még 2011-ben indítottak Tamil Naduban és Keralában. A kormány tervei szerint a többi államban az első két területen tapasztaltak alapján indítanák el a kampányt.

Túl nagy a kockázat

?Közös tényező valamennyi esetnél, hogy az oltás beadását követően a csecsemőknél magas láz, kétségbeesett sírás és sok esetben roham állt be a halál előtt,? írja Dr. Puliyel, hozzátéve, hogy furcsának tartja, hogy a WHO ?nem lát összefüggést a halálesetek és az oltások között,? azokban az országokban, ahol a kombináns vakcinát alkalmazták.

A halálesetek többsége az első oltás után következett be és nem lehet a véletlen számlájára írni, mondja a főorvos.

Végezetül pedig Dr. Puliyel megkérdőjelezi, miért tartják szükségesnek a Hib vakcina bevezetését Indiában, amikor a betegségből eredő halálesetek száma mindig is alacsony volt az országban. A cikkben részletesen levezeti, hogy 25 millió csecsemő beoltása esetén a legjobb esetben is csak 350 gyereket menthetnének meg a HIB baktérium okozta agyhártyagyulladástól és tüdőgyulladástól, ugyanakkor az oltás következtében ?3125 csecsemő halálára lehet számítani?.

Források:

NaturalNews.com
http://www.omsj.org
http://health.india.com
http://www.omsj.org

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

    1. Én minden green-re allergiás vagyok,….de nagyon. Elkeserítő, hogy sokan meg mindig nem fogták fel ezeknek a un. “zöld” mozgalmak hátsó szándékát. Fel kéne már ébredni uraim, tökmindegy ki vagy. Elmentek harmadik béli országokban,a nyersanyagok meg az olcsó munkaerő miatt, legyártatják a cuccot, jól megreklámozzák, aztán eladás után minket felvásárlókat vádolnak mindennel. Mintha 30-40 évvel ezelőtt nem ugyanígy aknázták ki a különböző nyersanyagokat. Persze akkor még nem volt napirenden a green agenda/agenda 21.
      Nem, hogy az ilyen emberek inkább azért vernék az asztalt, hogy miért engedték meg a nyugati politikusok azt, hogy a nyugati gyárakat bezárják és áttelepítsék azokat Távol-Keletre. Na mindegy, csak úgy kijött belőlem.

      1. Jaj, kezdem megszeretni ezt az oldalt, esküszöm jobb, mint a hírcsárda, főleg ha a kommenteket is olvasom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to friend