Na, ilyen egy válság: ?Minden megváltozott. Szó szerint egy nap alatt?

Forrás: Simon Black, shtfplan.com

Marco a Sovereign Man oldalt üzemeltető Simon Black chilei jobb keze. Amit fontos tudni róla, hogy érti az oldal által képviselt filozófiát, mert átélte, amiről szól. Marco argentin. Tud egyet, s mást arról, hogy hogyan is néz ki egy szuverén csőd és valuta összeomlás.

De meséljen ő maga:

2001. december 1-én Argentína gazdasága bajban volt. Magas volt a munkanélküliség, sok volt az adósság, és érezni lehetett a válság hatásait. Az élet ennek ellenére viszonylag ?normálisan? folyt.

Az alapvető szolgáltatások működtek és senkinek sem kellett aggódnia? a napi betevője miatt. Volt ivóvíz is. Azután minden megváltozott. Szó szerint egyetlen nap alatt.

December 2-án a csődbe jutott kormány olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek lényegében befagyasztották a lakosság bankszámláit. El lehet képzelni milyen az, amikor az ember egyik nap még hozzá tud férni a pénzéhez, a következő napon pedig mindentől el van vágva.

Az emberek néhány napon belül az utcán voltak és a rendőrökkel harcoltak. A kormány rövid idő alatt fizetésképtelenné vált és a nemzeti valuta értéke szabadeséssel zuhant.

Én akkoriban Bostonban tanultam. Külföldiként nem kaptam munkát, így megtakarított pénzemből kellett kijönnöm, ami eleve nem volt egyszerű.

A hazai események miatt viszont egyik napról a másikra nem tudtam hozzáférni a pénzemhez. Semmim nem volt.

Aznap este felhívtam a családomat Argentínában és rájöttem, hogy az ő helyzetük sokkal rosszabb.

Mindent nehéz volt beszerezni. Rendszeresen lekapcsolták az áramot és a boltok élelmiszerkészletei is megcsappantak. Az emberek azt ették, amit a kamrában találtak.

Bizonyos értelemben az étel vált a legfőbb fizető és csereeszközzé. Mindössze néhány nap alatt az emberek teljesen elvesztették a bizalmukat nemzeti valutájukban. Senki nem fogadott el pénzt, főleg nem olyan értékes dolgokért, mint amilyen az étel volt.

Amikor nagy ritkán kivételt tettek, az ár a korábbi két-háromszorosa volt. Muszáj volt hazarepülnöm, hogy a családommal lehessek.

Apám elmondta, hogy minden megtakarítását amerikai dollárban őrizte egy banki széfben és a segítségemre volt szüksége, hogy visszaszerezhesse.

A bankhoz érve láttuk, hogy ezrek tüntetnek az utcán. A rendőrség kommandós felszerelésben próbálta uralni a helyzetet. Le kellett fizetnünk valakit, hogy egyáltalán bejuthassunk a bankba.

Hála Istennek hozzá tudtunk férni a széfhez, azonban hátra volt még az autóhoz visszavezető út, a dühödt tömegen át, apám megtakarításával a zsebünkben. Visszagondolva őrültség volt, amit csináltunk, de akkor nem láttunk más kiutat.

A pénzt kijuttatni az országból még nehezebb volt. Néhány barátunk evezős csónakkal ment át a szomszédos Uruguayba, de ezt túl kockázatosnak tartottuk.

Az egyetlen hivatalos módja a pénz kijuttatásának a New Yorki Tőzsdén jegyzett argentin papírokon keresztül volt és az is csak protekcióval működött. A jutalék 20 százalék volt és mondanom sem kell, hogy a papírok árfolyama azonnal zuhanni kezdett.

Apám végül a pénze felét elvesztette, csupán azért, mert rossz időben próbálta kijuttatni az országból.

Végül sok ezer másik honfitársammal egyetemben bepereltük a kormányt, mert nemcsak az emberek megtakarítását tették tönkre, de a nyugdíjalapokat is lefoglalták.

A per évekig, majdnem egy évtizedig húzódott. A kormány abban reménykedett, hogy a nyugdíjasok időközben meghalnak és a probléma szép csendben magától megoldódik.

Végül megnyertük a pert, de a bíró ?felfüggesztett? ítéletet hozott, így a kormánynak nem kellett fizetnie.

Most már mosolyogva tudok visszagondolni ezekre az eseményekre, de akkor rendkívüli stresszben éltünk. A stressz a legrosszabb ilyen helyzetben, mert a kétségbeesés és reménytelenség rossz tanácsadó. Amikor az ember nem tudja, hogyan fog enni adni a családjának minden nehezebbé válik és sokszor rossz döntések születnek. Ilyenkor minden a túlélésről szól.

Az egyik leggyakrabban visszatérő gondolat azokban a napokban az volt, hogy ?Miért nem láttuk ezt előre? Miért nem léptünk korábban??

Mint a régi mondás: Jobb egy évvel (vagy egy évtizeddel) túl korán, mint egy nappal túl későn. Ne gondoljuk, hogy máshol nem gyorsulhatnak fel az események ugyanilyen mértékben.