Gazdasági válság

20 aggasztó adat a süllyedő amerikai gazdaságról

Gazdasági összeomlás nélkül nem igen tudják bemutatni emberüket, az Antikrisztust, a világnak. Az összeomlás után ellenben már mindenki egy ?megmentőért? fog könyörögni. (Joseph Candel)

Forrás: The Ecomomic Collapse

“Na, most próbálja meg.”

Vajon az Egyesült Államok még mindig lefelé tart? Sajnos minden jel erre mutat.

A fogyasztói bizalom zuhan, a szállítások volumene rendkívül alacsony, nagy kiskereskedelmi láncok sorra zárják be boltjaikat és hamarosan az amerikaiak is megtudják milyen az igazi megszorítás.

A benzin ára folyamatosan emelkedik, a bennfentesek továbbra is próbálnak megszabadulni értékpapírjaiktól és szinte mindennap hallani ismert cégek csődjéről. A helyzet kísértetiesen hasonlít a 2008-as válságot megelőző állapotra. Akkor is számos jel mutatta, hogy baj van, de természetesen a politikusok és a fővonalas média kitartóan hangoztatták, hogy minden rendben lesz. A tőzsde a valóságtól teljesen elrugaszkodva működött tovább. Amikor végül észbe kaptak, az események gyors egymásutánban követték egymást.

Úgy tűnik csak kevesen tanultak ebből a tapasztalatból. Az amerikai lakosság adósságállománya továbbra is növekszik, a Wall Street pedig meggondolatlanabb, mint valaha. Sokan meg vannak győződve arról, hogy 2008 csupán egy bukkanó volt az úton és a rendszerrel nincs semmi baj. Az elbizakodottságért általában nagy árat fizetünk.

Mire számíthat az Egyesült Államok az év során? A következő 20 esemény és adat nem sok jót sejtet.

1. A szállítások volumene elérte a kétéves mélypontot, a szállítási kiadások pedig az előző válság óta most először fordultak negatívba.

2. Egy gallon (3,78 liter) benzin átlagára több mint 50 centtel (110 forinttal) emelkedett mindössze két hónap alatt. (Időkjelei: ez literenként 29 forintos áremelkedést jelent. Egy liter benzin átlagára így még mindig csak 233 forint körül van az Egyesült Államokban.)

3. A Reader?s Digest, a világ egykor legnépszerűbb magazinja csődöt jelentett.

4. Altantic City legújabb kaszinója, a Revel, szintén csődöt jelentett. A hír azért érdekes, mert a kaszinótól várták, hogy kihúzza a várost a gazdasági gödörből.

5. Egy államilag megbízott bizottság azt találta, hogy ?nincs kielégítő terv Detroit városának pénzügyi megmentésére és sokak szerint a csőd elkerülhetetlen. A város csődje az Egyesült Államok történelmének legnagyobb önkormányzati csődjét jelentené.

6. David Gallagher, a Town Sports International elnök-vezérigazgatója a napokban azt mondta, hogy cége komoly gondokkal küzd, mert a vásárlóknak már nincs elkölteni való pénze.

7. A Konferencia Bizottság szerint az amerikai fogyasztói bizalom egyéves mélyponton van.

8. Az Apple iPhone telefonok eladási forgalma az előrejelzéseknél rosszabbul alakult, aminek eredményeként a kínai gyártóóriás FoxConn befagyasztotta a munkaerő felvételt.

9. 2012-ben a globális mobiltelefon eladások az előző válság óta először csökkentek.

10. Egyesek szerint egy úgynevezett ?kiskereskedelmi apokalipszis? indult el. Az előrejelzések szerint néhány nagy amerikai áruházlánc, mint a Sears, a J.C. Penney, a Best Buy és a RadioShack több száz boltját fogja bezárni 2013 során.

11. A sajtónak kiszivárogtatott, egy igazgatótól származó belső Wal-Mart memo szerint a cég februári forgalma ?teljes katasztrófa? volt és ez volt ?a legrosszabb hónap eleji forgalom, amit 7 éves karrierje során a cégnél tapasztalt.?

12. Amennyiben a kormány nem tesz semmit, és a ?költségvetési megszorítások? életbe lépnek március 1-ével, a Pentagon hozzávetőleg 800.000 polgári alkalmazottját lesz kénytelen kényszerszabadságra küldeni.

13. Barack Obama elismerte, hogy a megszorítások megbéníthatják az amerikai gazdaságot.

Az elnök szerint a kényszerszabadságok érinthetik az FBI ügynököket, forráscsökkentést jelenthetnek a rendőrség, a tűzoltóság és a tanárok számára.

?Az emberek el fogják veszíteni az állásaikat,? mondta. ?A munkanélküliségi ráta ismét emelkedhet.?

14. Amennyiben a megszorításokat tényleg elindítják, a kongresszusi költségvetési hivatal (CBO) előrejelzése szerint az amerikai GDP növekedés 0,6 százalékkal csökkenhet, a ?munkahelyek számának növekedése pedig 750.000-rel csökkenhet?.

15. Egy közelmúltban végzett Gallup felmérés szerint az amerikaiak 65%-a úgy gondolja, hogy 2013 gazdaságilag nehéz év lesz, a megkérdezettek fele szerint pedig az ország ?legjobb napjai? már elmúltak.

16. Az Egyesült Államok GDP-je egy évre vetítve 0,1%-kal csökkent 2012 utolsó negyedévében. Ez volt az első csökkenés, ami a hivatalos adatokban is megjelent az elmúlt több mint három év során.

17. 2012-ben az éves GDP növekedés 1,5% volt. Art Cashin szerint, az ilyen mértékű GDP növekedés csökkenést a múltban mindig recesszió követte.

18. A Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD) adatai szerint a világ leggazdagabb országainak gazdasága az elmúlt négy év során 2012 utolsó negyedévében csökkent először.

?Valamennyi OECD tagállamnál esést regisztráltak, beleértve az Egyesült Államokat, Japánt, Németországot, Franciaországot, Olaszországot és az Egyesült Királyságot, de a legnagyobb csökkentést az Európai Unióban tapasztalták.?

19. A vállalati bennfentesek hatalmas mennyiségben és iramban szabadulnak meg részvényeiktől. Vajon tudnak valamit, amit mi nem?

20. Még néhány komoly Wall Street-i név is az összeomlásra figyelmeztet. Seth Klarman, az egyik legelismertebb befektető például, év végi üzenetében azt írta, hogy az Egyesült Államok pénzrendszere bármelyik pillanatban összeomolhat.

Előző posztKövetkező poszt

13 hozzászólás

  1. Lassan, de biztosan halad az emberiség és a civilizáció a végső pusztulás irányába.
    A pszichológiai-erkölcsi-morális-gazdasági presszió hatásai szépen lassan összeadódnak, és kirajzolódik a végső nihil.
    Ezt a folyamatot a bábok mesterei valószínűleg a nagy irtás előfutárának szánják – vagy mert annak első epizódja – vagy pedig azért mert még egyelőre túl gyávák a nagyobb léptékű “intézkedések” megtételéhez, a felsővezetés még puha, elvégre embermilliárdok likvidálásáról kényszerű döntést hozni nem egyszerű feladat.
    Talán abban reménykednek, hogy ha az emberiség nagy részét a nyomorba taszítják és nulla felé konvergálják a fogyasztást akkor talán kivédhetik a tömeg környezetkárosító tevékenységének nagy részét….de pár röpke év után be kell látniuk hogy ez a “soft” elképzelés nem működik, a szegény tömegek több kárt okoznak a természetben mint a gazdagok. (Lásd India, Kína , Brazília, Afrika).(Pl sokkal nagyobb kárt okoz egy erdő kiirtása egyéni felhasználás céljából mint egy azzal equivalens energiamennyiséget szolgáltató atomerőmű)
    Arról ne is beszéljünk hogy az ökoszisztéma összeomlása már jelen pillanatban, minden emberi tevékenység azonnali felfüggesztése esetén is szinte visszafordíthatatlan, úgyhogy rövidesen űrutazás nélkül is a marson találjuk magunkat…
    Ha a Biblia próféciái valóra válnak – már pedig úgy tűnik – akkor az antikrisztusi rendcsinálás korszaka már egy jóval kisebb populáció idején következik be, Jézus második eljövetelét és a milleniumi időszakot pedig már egy egészen miniatűr emberiség fogja megérni/megélni.

    1. Ez nem volt rossz,…egyáltalán nem. Szépen felvázoltad a jelenlegi helyzetet, sőt a jövőről alkotott kép is megállja a helyét.
      Egyedüli dolog amivel nem értek egyet az, a “ökoszisztéma összeomlásával” dolog esetében vitatkoznék veled. Nem biztos, hogy igazam van, de valamiért én nem hiszek a ökoszisztéma összeomlásában. Attól, hogy ezt zúdítják a nyakunkba, gyakorlatilag nap mint nap, de inkább óránkét(lásd a tv-s természet filmeket) minden médium segítségével, attól az meg lehet nem igaz is, sőt, merem állítani, hogy ez egy alatomos propaganda. Az ENSZ szerint naponta 200 élő faj tűnik el végleg a világban,……nane! És ezt ki számolja össze, és hogyan ? Ez kb olyan mint amikor bejelentették tavaly, hogy Indiában született meg a 7 milliárdodik emberke 😀 😀 😀 Tehát az összeomlás csakis a fejünkbe történik meg, ha elég ostobák vagyunk hozzá. Ha valakitől adna nekem 100.000 EUR-t 2 hónap alatt olyan első osztályú összevágott dokumentumfilmet készítek amilyet akarsz., ha akarod pont a már említett ellenkezőjét. Minap egy régi dokfilmet láttam, ami valamelyik sziget világban készült, tengeri élőlények, valamikor a 80′-as években. Másról se volt szó, mint hogy ilyen meg olyan hihetetlenül gazdag hal, teknős madár populációk mindenütt. Csak félfüllel hallgattam és nem jött, hogy higgyek a fülemnek. Mindaddig míg be nem mentem a szobában és megnéztem. Akkor láttam, hogy egy kb 30 éves film. És akkor bevillant,…ez a legújabb trükk, párhuzamosan nyomatni a régi és a jelen állapotokat. Még hatásosabb propaganda, spórlás mellett, + 50%-kos hatás növekedés. Meg kell hagyni, naaagyon okos. Az emberek meg bezabálják mint kacsa a nokedlit. Bár csak 2 napja láttam és csak egyszer, meggyőződésem, hogy mostantól egyre több ilyen “véletlen szerű” párhuzamosságot fogunk látni a 1080 full HD-s képernyőinken.
      Nekem az a véleményem, hogy TV-t nézni mindenki tud, de jól értelmezni és sorok közt jövőt olvasni már kevesen.

    2. Tökéletesen felvázoltad a hivatalos demagóg dumát, melynek lényege:az ember rossz, az ember koszt csinál, ember nem kell ennyi.

      Hazugság!!!!!!!!

      pl.: Melegszik a Föld? Igen! és?!? A Nasa honlapjain (bár eldugott helyeken) de fellelhető adatok vannak, arra, hogy az utóbbi 20 évben a Vénusz 12 fokot a a Jupiter 6 fokot a Mars is vagy 5 fokot stb stb emelkedett. Azaz az EGÉSZ NAPRENDSZER melegszik, ez egy természetes folyamat!!!! NEM AZ EMBER OKOZZA!!!! Azt csak el akarják hitetni velünk, hogy bűntudatunk legyen, mert élni merünk. (hogy legyen ok adóra, népírtásra, a tudatos szegénységben tartásra)

      Természetesen nem azt mondom, hogy ész nélkül kell pazarolni mindent, de nem az baj hogy folyik a víz a fogmosás közben, hanem az hogy MINDEN TERMÉKET (mosógép, kocsi, mikró, tv, számítógép fésű, csipesz, olló stb) le kell cserélni 3-5 évenként!! Na ha valami akkor a mai fogyasztáson alapuló gazdaság az ami pusztítja a Földet!

      Tessék elfelejteni a demagóg hivatalos dumát! a jelenlegi mezőgazdasági technológiánkkal 25 milliárd embert lehetne boldogan etetni! Ha hagynák hogy fejlődjön a mezőgazdaság (nem a sterilitást okozó GMO-kra gondolok!!!) akkor ez a szám lazán mehetne 50 milliárd fölé is!!!!!!!!

      Hagyni kéne az ingyen energiát használó technológiákat (0 szennyezés mellett!)

      Írtad, hogy egy atomerőmű nem okoz akkora pusztítást mint a sok “minek él a földön” szegény, aki fát vág……akkor olvasd el a legfrissebb cikket a Fukusimai “balesetről” ahol a halak is sugároznak! Egy erdő hamarabb fel fog nőni magokból, mint ahogy a sugárzás elenyészne. (és nyilván a valódi károkat nem fogják az orrunkra kötni).

      Az elit célja hogy elég 500 millió rabszolga a Földön városállamokba zárva (Agenda 21), akik megtermelik az uralkodó pár százezres elit szükségleteit. Amit írtál az ő céljaik propaganda dumája, amit magadévá is teszel…….de ne gondold, hogy benne leszel abban az 500 millióban….

      Amúgy meg ha elpusztítjuk magunkat? 1000 év és már semmi nem árulkodik rólunk, de az élet simán újra éled, immáron ember nélkül….a Föld meg csak annyit tett az élete során, hogy pislogott egyet ez alatt a szempillantásnyi 1 millió év alatt amit mi emberiségnek neveztünk….

  2. No csak, megint egy gazdasági össze/le/szét/be omlás ?
    Most már elmondható, hogy évek óta valami “szakember” kb 3-4 havonta megjósolja a dollár/euró/arany stb bedölését….
    és……semmi…csak a népek jól bevált kizsákmányolása a Föld pusztítása az ingyen energia eltitkolásával marad meg….

    Eztán is így lesz…..sajna…nem ébrednek az emberek megfelelő “mennyiségben” és mintha még csökkenne is….

    1. Noé nem 3-4, hanem 120 éven keresztül hirdette, hogy jön az özönvíz és senki nem hitt neki. Az özönvíz pedig jött és “mindnyájukat elragadta”.

      Egyébként igazad van, hogy most lassan “főzik” a békát a fazékban. Bilderbergéknél is téma volt, hogy mi jobb, a lassú lejtmenet, vagy a gyors összeomlás.

      1. végül is 120 év alatt a lottó ötös is bejöhet 🙂

        Na de mit mondtak? Mert már minden a Cabal-é!
        Gondolom szeretnék élvezni a Föld javait, azt meg zavarja kb 6-7 milliárd ingyenélő…..mint tudjuk elég lenne 500.000.000 rabszolga a kiszolgálásukra….ehhez képest lassan haladnak….
        Bár szerintem lehet hogy jó stratégia, GMO-kal és vegyszerekkel az égben/földben meg sterilizáló “védőoltásokkal” egy két nemzedék alatt elérni hogy ne születhessenek gyermekek….az tényleg kb 120 év……

        🙁

        1. Ha jól emlékszem, ez az előző előtti találkozón volt téma Jim Tucker szerint és amint az a jelekből látható egyelőre a módszeres, lassú leépítés mellett maradtak…

      1. Üdv!
        Nincs valahol feliratosan is? Mert kb. annyit értek belőle, mint amennyit nem…talán a felét!:D

Hozzászólás a(z) Sharky bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend