Izrael

Obama titokban Jeruzsálem megosztását ígéri

Időkjelei: Az Antikrisztus minden jel szerint a béke, a biztonság és a gazdasági stabilitás szárnyain jut hatalomhoz. Sátánhoz hasonlóan, aki a ?fény angyalának? adja ki magát, szinte az egész világgal elhiteti, hogy ő a béke embere, egy igazi hős. Dániel próféta ezt írta róla: ?[Békével] alattomban jön és hízelkedéssel jut az országhoz.? (Dániel 11:21) Egy nemzetközi egyezményt ír majd alá, amit Dániel ?szent szövetségnek? nevez. (Dániel 9:27, 11:22-32)

A Bibliából megtudhatjuk, hogy ez az egyezmény hét évre szól és fontos szerepe lesz az Antikrisztus hatalomra jutásában. Az egyezmény, vagy szövetség, egyben a közel-keleti béke megoldása is lesz (legalábbis egy időre), ami Izrael államának 1948-as megalapítása óta egyetlen politikai vezetőnek sem sikerült.

Forrás: WND.com

Miután újabb négy évre megszerezte az elnöki széket, Barack Obama titokban megígérte a palesztinoknak, hogy nyomást gyakorol Izraelre egy újabb, amolyan földet-a-békéért tárgyalássorozat elindítására, nyilatkozta a palesztin tárgyalófél egyik magas rangú tagja a WND-nek.

A tárgyalófél elmondása szerint az Obama kormány azt ígérte a palesztinoknak, hogy az elnök újraindítja a tárgyalásokat, amelyek célja a palesztin állam 1967-es határok szerinti megalakítása, tehát Ciszjordánián, a Gáza övezeten és elvileg kelet Jeruzsálemen belül.

Jeruzsálem megosztásáról a tárgyalófél annyit tud, hogy Barack Obama ismét elő akarja venni a ?Clinton paraméterként? ismert feltételeket.

A 2000-ben tartott Camp David-i tárgyalások során Bill Clinton által támogatott képlet szerint Jeruzsálem zsidó lakta területei továbbra is izraeli kézben maradnának, míg a főleg arabok lakta negyedeket a palesztinok kapnák meg.

A WND korábban arról számolt be, hogy egyes hírek szerint a palesztinok illegális építkezéseket folytatnak Jeruzsálem zsidó tulajdonban lévő területein, hogy azokat arab lakta övezetté nyilváníthassák.

Nem ez az első alkalom, hogy a tárgyalások folytatásáról érkeznek hírek.

A novemberi amerikai elnökválasztások előtt a Palesztin Felszabadítási Szervezet tárgyalóbizottságának egyik rangidős tagja azt állította, hogy, amennyiben Barack Obama megnyeri a választásokat, második elnöki ciklusa során támadni fogja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, amiért megakadályozza a közel-keleti béketárgyalások sikeres lezárását.

A tárgyalófél szerint Obama azt ígérte a palesztinoknak, hogy kampányt indít az ENSZ-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242. számú, a Palesztin állam 1967-es határok szerinti létrehozásáról szóló határozatának megújítása érdekében.

Közölte továbbá, hogy Obama elnök ígéretet tett a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek, hogy a Palesztin állam kérdése második elnöki ciklusának prioritást élvező eleme lesz.

?Közölték velünk, hogy a Palesztin állam megalapítására vonatkozó tárgyalások elindítása Obama elnök fontos célkitűzése,? mondta a tárgyalófél. ?Netanjahu miniszterelnököt fogják felelőssé tenni a béketárgyalások meghiúsulásáért.?

Előző posztKövetkező poszt

11 hozzászólás

  1. Obama ígért már sokmindent…tolja ő a cionista szekeret szépen, ahogyan azt kell neki, ha nem tenné, úgy járna, mint Kennedy.. ami nem menti fel őt az iskolás-lövöldözős gyerekgyilkosságok és a dróntámadások és önkényes megszállások folytán gyermekek és nők meggyilkolásának felelőssége alól!!!

  2. Februar 3. Super Bowl donto. Nehany erdekesseg:

    Probably the only harm from next
    Sunday?s Super Bowl will be
    indigestion and gambling debts;
    but a reader has noticed some
    disturbing omens.

    ?Something sinister is
    coming Feb. 3rd?

    This will be the first Super Bowl held in New Orleans since Hurricane
    Katrina.

    The address of the Super Dome is 330 [33] Loyola Ave. This is
    the 47th Super Bowl [4+7=11] held on 2-3-13 [2+3+1+3=9]=9-11.

    The regional covers of Sports Illustrated are titled: There will be Blood
    and There Will be Gore and There Will Be a Valiant Last Stand.

    The music used in the Mercedes commercial played during the A.F.C.
    Championship Game was the Rolling Stones song, Sympathy for the Devil
    and in the Mercedes commercial it is stated: Something sinister is
    coming Feb. 3rd.

    The half time show will showcase the singer Beyonce
    who dates Jay Z [the illuminist]. Beyonce lip-synced the National Anthem at
    the Presidential Inauguration of 2013. Beyonce will perform with her
    former group ?Destinies Child.? The song they will sing is titled
    ?Nuclear?; their sophomore album was titled ?The Writing?s on the
    Wall?.

    This may be the most watched Super Bowl ever considering the
    historic first of two brothers facing each other as coaches, John and Jim
    Harbaugh.

    And the Raven?s linebacker, Ray Lewis, playing his final game; the game should generate a large viewing.

    It seems all the ?emotional stops? are being pulled out for massive social engineering of society if this Super Bowl does become a false flag.

    A MASSIVE occult ritual is being played out right in front of the public. The sister of Jim and John Harbaugh was quoted stating in a Sports Illustrated interview that she played a part as a child in the Wizard of Oz.

    Possibly this connects the 47th Super Bowl to Sandy Hook.

    How? Money is being raised by charity for the Sandy Hook area and is
    being generated by the children of Sandy Hook singing ?Some Where Over
    The Rainbow? from the Wizard Of Oz.

    1. Kedves Sharky!

      Hetenként, hónaponként találjuk szembe magunkat mindenféle riogatásokkal, világvég hisztivel, a “baljós jelekről, és jelentésekről” pedig ez hatványozottan igaz.
      Tudomásul kell vennünk, hogy ilyen világban élünk, nem titok, a Biblia is egyértelműen beszél róla.
      Arról is, hogy Jézust befogadó és követő emberek “nem rettegnek” mert tudják, hogy van Uruk, akinek hatalma van a “világ eseményein.”
      Sőt, a Golgotai kereszt alatt, már le is győzte a világot.
      A közeljövőben pedig ennek a győzelemnek az “egyik fele” lesz behajtva az emberiségen is, és az őket megtévesztő szellemvilágon is.
      Nincs félelem, győzelem van! Jézust követők számára.

    1. A cikk egy zagyvasag, szokasos BBC history szinvonal…

      Akit erdekel a tema, az inkabb ezt olvassa el:

      Gustave Le Bon: A tömegek lélektana

      (Noi olvasok szamara lesz egy-ket hajmereszto kijelentes benne, ettol fuggetlenul alapmu)

  3. Obi ugyanazt a taktikat folytatja, mint a fiscal cliff-nel is.
    A problemat ratolja az ellenkezo oldalra, es azt okolja (vadolja/vadlo) mar elore az esetleges sikertelensegert.
    Thea-val ellentetben en egyre inkabb meg vagyok rola gyozodve, hogy o az Anti…

    1. Kedves Sharky!

      A Biblia a szent és megváltoztathatatlan, amely az Istennek a szava.
      Vedd úgy, hogy már be is teljesedett.
      Ugyan akkor életünk folyamán nem árt, ha nyitott szemmel járunk, látunk és nem csak nézünk.
      Ha erről Neked is ez a véleményed, akkor ajánlom olvasd el a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit.
      Nehéz olvasmány – akár csak az életünk.
      Amit ott találsz, és egyezik is a Biblia kijelentéseivel, – biztos lehetsz, hogy az a napjaink masszív irányelve, jelen gonosz világunkban.
      (Ne hidd, hogy “mesekönyvet” olvasol!)
      Megláthatod belőle a múltat, jelent, jövőt.
      Az sem véletlen, hogy a jövőképe jószerével csak a “királyság” bevezetéséig terjed. Azért mert rövid életű lesz, és nem lesz tovább jövője, így jövőképe sincs. Ezt maga Isten ígéri az Őt félőknek és követőknek a “Tőle származó” Bibliában.
      Itt lehet letölteni:
      http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/bolcs1.htm

      A Biblia megjövendöli az Antikrisztus uralmát,
      Cion bölcsei leírják ennek a megvalósításának “koreográfiáját.” – lépéseit.

      Még egy apróság: ez ugyan az a “könyvtekercs” amely a “szádba édes mint a méz” de a “gyomrodban megkeseredik”. Ha elolvasod, megérted, hogy miért!?

      2,9 És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete vala.
      2,10 És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá GYÁSZÉNEKEK és NYÖGÉSEK és JAJszók.
      EZÉKIEL 2: 9, 10.

      3,1 És mondá nékem: Embernek fia! a mi előtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, SZÓLJ az IZRAEL HÁZÁNAK.
      EZÉKIEL 3:1

      10,9 Elmenék azért az angyalhoz, mondván néki: Add nékem a könyvecskét. És monda nékem: Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz.
      10,10 Elvevém azért a könyvecskét az angyal kezéből, és megevém azt; és az én számban olyan édes vala mint a méz; és mikor megettem azt, megkeseredék az én gyomrom.
      JELENÉSEK 10:9-10;

      5,2 És monda nékem: Mit látsz te? És én mondám: Látok egy REPÜLŐ KÖNYVET, húsz sing a hossza és tíz sing a széle.
      5,3 És monda nékem: Ez az ÁTOK, AMELY KIHAT AZ EGÉSZ FÖLD SZÍNÉRE; mert mindaz, aki lop, ehhez képest fog innen kiirtatni, és mindaz, aki hamisan esküszik, ehhez képest fog innen kiirtatni.
      ZAKARIÁS 5,2-3

  4. Ugyan már.
    Egyelőre nem az látszik, hogy Obama akár a legkisebb mértékben is alkalmas lenne a gazdaság stabilizálására…nézzük csak a “Fiscal Cliff”-et, amire nem képes megoldást találni…evvel az erővel Putyin is lehet az antikrisztus, róla legalább elmondhatjuk, hogy a hozzá tartozó ország politikailag és gazdaságilag is egyre stabilizálódik…

    1. Én nem gondolom, hogy Obama lenne az Antikrisztus. Mint látható, a közel-keleti békefolyamatba már sok politikusnak beletörött a bicskája. A cikk csupán a közel-keleti kérdés fontosságát és a folyamat jelenlegi állását hivatott kiemelni, nem az Antikrisztus személyével foglalkozik.

      1. Miért érzem úgy, hogy az Antikrisztus az egész világnak az egyszemélyes diktátora lesz, aki mellett ott lesz a hamis próféta?
        Ehhez viszont az “Új világrendnek” “teljes globalizációnak” létre kell jönnie.

        “Amikor majd üt az egész világ feletti szuverén uralkodónk megkoronáztatásának órája …” 3. jkv.

        “Ebből az okból elengedhetetlen számunkra, hogy aláaknázzunk minden hitet, hogy kiszakítsuk a gójok lelkéből az istenség fogalmát és a szellemét, ” 4. jkv.

        “Ilyen hittel rendelkező népet (VALÓS keresztény hit nélkülit !!!) kormányozni lehetne papi felügyelettel, megelégedetten és alázatosan haladna lelkipásztorainak irányítása alatt, alávetve magát Isten földi törvényeinek.” 4. jkv.
        (Egyértelműen kimondva így hangzik: ?alávetve magát a földi isten ? már mint Cion királya – törvényeinek.)

        “Ha volna a velünk szemben álló táborban SZELLEMÓRIÁS, (Jézus Krisztusról beszél) az még folytatná a harcot ellenünk, – de az újonc nem vehetné fel a versenyt a rég meggyökeresedettel; – a harc irgalmatlan lenne közöttünk, olyan harc lenne, amilyet még nem látott a világ. ” 5. jkv.

        Megdöbbentő: Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből idéztem.
        Ugyan az a tervezet, amellyel a Biblia az Antikrisztust mutatja be.

        Még megdöbbentőbb!!
        Aki ezt elolvassa, ráismer napjainkra, és az itt folyó eseményekre.
        Rádöbben arra is, hogy mind ezek az Antikrisztus “megérkezésének” céljait szolgálja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend