Idők jelei

Uganda elnöke Isten bocsánatát kéri saját és országa bűneiért

Forrás: wind.com

Szükséges-e, hogy egy ország vezetője országos imában vezesse népét a megtérésre?

Uganda keresztény elnöke úgy gondolja, igen.

Yoweri Museveni azzal emlékezett meg Uganda függetlenségének 50. évfordulójáról az Országos Jubileumi Imatalálkozón, hogy nyilvánosan Isten bocsánatát kérte saját és országa bűneiért.

?Azért állok itt ma, hogy országom új életének küszöbén lezárjam a gonosz múltat, különösen az elmúlt 50 év vezetése alatt történteket. Azért állok itt, hogy megtérjek saját és elődeim bűneiből. Bocsánatodat kérjük,? imádkozott Museveni.

?Megvalljuk ezeket a bűnöket, amelyek komolyan hátráltatták a nemzeti összetartást, késleltették a politikai, társadalmi és gazdasági átalakulást. Megvalljuk az országunkban elterjedt bálványimádás és boszorkányság bűnét. Megvalljuk az ártatlanok vérének kiontását, a politikai képmutatást, az őszintétlenséget, az áskálódás és az árulást,? mondta Museveni.

?Bocsásd meg a büszkeségünket, a törzsi rendszert és dogmatizmust, a lustaságot, a közönyt és felelőtlenséget, a korrupciót a vesztegetéseket, amik leapasztották nemzeti forrásainkat, az erkölcstelenséget, a részegeskedést, a megbocsátás hiányát, a keserűséget, gyűlölködést, a bosszúvágyat, igazságtalanságot, elnyomást és kihasználást, a lázadás bűnét, az engedetlenséget, és az ellenségeskedést.?

Ezt követően az ugandai elnök Istennek ajánlotta országát.

?Neked ajánljuk országunkat és kérünk, hogy legyél Istenünk és vezess bennünket. Azt akarjuk, hogy Ugandát istenfélő nemzetként ismerjék, amelynek gyökerei az igazságosságban állnak, hogy beteljesedjenek a harmincharmadik Zsoltár szavai: Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának.?

Scott Lively, massachusetts-i pásztor szerint Museveni igazi példa más vezetők számára.

?Az elnök imája példát állít más keresztény vezetők elé. A nyugati vezetők olyan mértékben indultak hanyatlásnak, amilyen mértékben elutasították Istent,? nyilatkozta.

?Nagy-Britannia akkor volt hatalma csúcsán, amikor tisztelte Istent, mint ahogyan ezt az ugandai elnök teszi. Ugyanígy az Egyesült Államok is hanyatlásnak indult, amikor a keresztény alapokat világi humanizmusra cserélte. Figyeljük, hogyan fogja Isten megáldani Ugandát, amiért Istennek szánták magukat,? mondta Lively.

?A fenti esemény éles ellentétben áll azzal a sötét képpel, amit az elmaradott ellenzék fest az ország erőszakos, kegyetlen természetéről, amelynek célja a homoszexuálisok kivégzése,? mondta.

A homoszexuális aktivista csoportok azért kritizálják az ugandai kormányt, mert az kriminalizálni kívánja a homoszexuális magatartást. Az ugandai parlament előtt álló törvényjavaslat szerint a homoszexuális vétségekért, mint például a homoszexualitás népszerűsítéséért és az ilyen magatartásra való buzdításért a korábbinál komolyabb börtönbüntetés járna, a súlyos elkövetőket (például kiskorúak veszélyeztetése) pedig akár halálbüntetéssel is sújthatták volna. A BBC News szerint ez a cikkely kikerült a javaslatból.

?A megtérés hiánya sajnos a szószékről ered. Az egyes keresztények olyan mélyre süllyedtek a bűnben, hogy azt gondolják a politikusok egyszerűen csak ?jobbak? náluk a bűn tekintetében,? mondta Dave Daubenmire, a PT Salt Ministries elnöke.

?Nem félik Istent és egy kettős királyságról prédikálnak. Azt halljuk, hogy az ördög ennek a világnak az Istene és Jézus majd később kiegyenlíti az állást. Arra hivatkozva, hogy most Sátán uralkodik, nem alkalmazzák azokat a mennyei elveket, amikért Krisztus meghalt,? mondta.

?Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön,? idézte Daubenmire Máté 28-18-at. ?Ez azt jelenti, hogy minden hatalom Jézusé, de sajnos sok kereszténynek fogalma sincs arról, hogy ezeket az elveket alkalmazva győzhetnek a gonoszság felett,? mondta.

A XVII. századi politikust, Edmund Burket idézve mondta: ?A gonosz győzelméhez elég, ha a jó emberek nem tesznek semmit,? hozzátéve, hogy Amerikában ?a jó emberek átadták a hatalmat a gonosz embereknek és amikor gonosz emberek hozzák a szabályokat a gonoszság uralkodik.?

Előző posztKövetkező poszt

39 hozzászólás

  1. Szia Ida!
    Egy index internetes hírportál egyik cikkében ír arról, hogy Orbán Viktor fekete mágiával átkot mondat egy boszival az ellenfeleire.Nem találtam meg az indexen ezt a cikket, de viszont a googl-ba beütve Viktor és a boszorkányok címet kiad egy utalást http://www.ujexodus.hu honlapra.2005 szeptember 14-ei dátummal került kiadásra.
    Ezen a linken olvashatsz róla.
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:zBqmQbrhyKAJ:www.ujexodus.hu/index.php%3Fcikk%3D789+index+cikk+viktor+%C3%A9s+a+boszork%C3%A1nyok&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

  2. A férjem üzeni Thea hogy legközelebb végezz jobb kutató munkát mielött kiadsz egy cikket…

    1. Az Élet Könyvébe nem látok bele és ezt csak ott tudnám ellenőrizni. Egy ember megtérése nem korábbi gonoszságától függ, az őszintesége pedig utána derül ki, megítélni pedig csak Isten tudja. Imádkozz érte! Mindenesetre valóban nagyon szomorú lenne, ha csak szemfényvesztés az egész.

    2. Nemrég voltunk otthon és az egész föváros tele van katonákkal akik azt a parancsot kapták hogy mindenkit löjennek le aki csak gyülekezési szándékot mutat az államfö ellen. Ha bárki is bármit mond erröl az emberröl az hamar nyomtalanul eltünik. Most novemberben a nyugatí államok bevonták uganda támogatását mert a több milliárdnyi segély amit az ország északi, háború sujtotta vidékére kellett volna küldjenek az Museveni és emberei zsebébe vándorolt. Elöször felháborodottan közölte hogy ugandának nincs szüksége ezekre a segélyekre, ahhoz hogy egy héttel késöbb nyájasan könyörögjön több segélyért. Ez az ember nem tért meg egy fikarcnyit sem és ha eljutsz ugandába akkor te is meglátod milyen korrupció, milyen szegénység és milyen káosz van ami Museveni diktatúrájának az eredménye. Ez nem majd meglátjuk , hanem ez tény.

  3. ez nagyon szép és megható ima de nem kell ennek bedölni…Museveni elnök egy kegyetlen diktátor aki kizsákmányolja a népet és mindenkit kivégezz aki ellenszegül neki…saját gyülekezete van és a lánya ott a pásztor. Ha rangsorolhatnám Musevenit akkor a román diktátorhoz hasonlítanám. Ez a szép megtérö beszéd csak egy szép színjáték volt….honnan tudom?…a férjem ugandai

    1. Szia Andrea!

      Jó, hogy ilyen hamar kiderülnek a dolgok! Lehet, hogy ez az ember azt gondolja, hogy Istent is “ki tudja játszani”?! (?saját gyülekezete van és a lánya ott a pásztor…., meg egy kis mű megtérés, és azt hiszi, hogy az itteni élet után, már a mennyet is megvette?!)
      Mindenesetre, remélhetőleg, elfogadta az Úr Uganda megtérését, és kezébe veszi az ottani dolgokat! És, ha ez csak “játszási” megtérés volt Museveni részéről, Ő fog “szíveszerint való királyt” tenni annak a szegény, meggyötört népnek az élére!

      Én láttam hasonló “kaliberű” indiai politikus bizonyságtételét a megtéréséről! Ő amikor el kellett mennie, az általa megölt emberek családjaitól bocsánatot kérni ( az Úr mondta neki), azt mondta:.”…egész úton odafelé, azon gondolkodtam, ha azonnal megköveznek, az is csekély büntetés, azért amiket tettem…”
      Persze, ez az indiai (most már testvér) politikus, megtérése után, azonnal lemondott a tisztségéről, nem érezte “méltó” dolognak, hogy azok után a szörnyűségek után, amit cselekedett, még hatalomban maradjon….!

      Áldja meg Isten Ugandát!

      1. Igazad van, Jézus neve a legfontosabb, ugyanakkor önmagában nem bizonyítaná az őszinteségét. Lásd: Máté 24:22
        “Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?”

  4. Sziasztok!
    Valóban nagy eredmény lenne, ha Orbán Viktor az ugandai elnökhöz hasonlóan megtérne és azt képviselné, mint az afrikai miniszterelnök.Isten számára nincs lehetetlen.
    De azt azért ne felejtsük el. hogy amíg O.V ellenzékben volt boszorkányokat bérelt, hogy az ellenfeleit szellemi oldalon támadja, majd fizikailag ellehetetlenítse. Ennyit arról, hogy ő keresztény.Tudtommal még nem tért meg ebből.Sajnos ezekről a dolgokról( amit O.V. ellenzéki szerepben cselekedett) még sok Szent Szellemben “járó” keresztény is elfeledkezett az elmúlt években.Ezek ellenére támogatják és favorizálják Viktort.Jogos a kérdés, mi történik ilyenkor a keresztényekkel?
    Ti mit gondoltok?

    1. Szia i am anonimus!

      “De azt azért ne felejtsük el. hogy amíg O.V ellenzékben volt boszorkányokat bérelt, hogy az ellenfeleit szellemi oldalon támadja, majd fizikailag ellehetetlenítse”

      Semmi esetre sem gondolom, hogy hazudsz, de ez most komoly?

      A keresztények, meg reméljük, hogy megtérnek, O. Viktorral, és a többiekkel egyetemben!
      Már nagyon “utolsópercesek” vagyunk, sűrgősen az Úr keresésével kellene törődnünk!

  5. Kedves Thea!

    Az angolnyelvű oldalon láttam egy hozzászólást, Pastor valakitől! (Gfordítóval olvastam)

    Megkérhetnélek rá, hogy lefordítva feltedd ide is? Szerintem mindenki ( aki nem tud angolul) örülne , ha megismerné a benne foglaltakat!

    1. Az angol üzenet fordítása:
      Pastor Paul Baker: “Alkalmam volt egy üzenetet átadni az elnöknek Entebbe-i rezidenciáján, 2010. május 30-án. Az üzenet lényege az volt, hogy a pokolba kerül halála után, a felesége viszont a mennyországba. Azt mondtam neki ne ott térjen meg, hanem privát körülmények között az Úr előtt, és tagadja meg korábbi gonoszságait. A találkozót a First Lady szervezte meg, ami után az elnök egy nemzeti ima és bűnbocsánati napot rendelt el, amit négy héttel később tartottak, és ahol alkalmam volt prédikálni. Isten meghallgatja az imát és bár az elnöknek két évbe telt, mire végre Isten bocsánatát kérte és lelke megmenekült.
      Dicsőség Istennek.”

      Természetesen az elnök szívét csak Isten látja, nem a mi dolgunk ítélkezni felette. “Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.” (Máté 3:8)

      1. Nagyon köszönöm Thea!

        Hát igen, ezért kértelek, hogy ha lehet lefordítva tedd fel ide! Azért van még mit javítani a Google fordítón!

  6. Uganda es nepe bizony a gyoztes oldalon lesz a ‘civilizalt’ vilag utolso csatajaban mely a jo es a rossz kozott zajlik a meggido siksagnal!

    1. Na,ezt az attitude-ot kellene a magyar népnek Orban Viktor elé terjeszteni,amit Uganda elnoke tett,azzal a kiegészitéssel,hogy a nép tagadja meg,hogy Istvan kiraly 1012 évvel ezelott,Maria kezébe ajanlotta az orszagot.

      1. Ne aggodj Orban Viktort kb 2 heten belul elerem es a legjobbat fogja tenni hazajaert 🙂 nem a miniszterelnoknek kell bocsanatot kernie – azert szep gesztus Isten szemeben – hanem neki kell elernie, hogy nepe osszes tagja bocsanatot kerjen. Segitsegemmel ezt el fogja erni 15 millio magyar szamara, ha elfogadja segitsegem

        1. Tényleeeg,prophetzero!…ez csuda klassz lenne.Bar az nehezen fog menni,hogy a magyar nép osszes tagja bocsanatot kerjen,mert itt a sziv allapota is beleszol a dolgokba,de mivel ugy tudom,hogy Orban Viktor istenfélo ember (reformatus),igy o a nep neveben megteheti.Azutan pedig a nepet szepen ravezeti,amire kell.

        2. Kiveve, hacsak nem kepmutatasbol kereszteny, mert kozben szabadkomuves.
          En pedig ugy tudom, hogy az. Kormanya tagjainak tobbsegevel egyutt.
          Soros Gyuri bacsi terveit hajtjak eppen vegre, aki a kezdetektol penzelte oket.
          Ezert is van rengeteg – latszolag ertelmetlen – utalas Budapestre a hollywood-i filmekben.
          (Lasd: Stallone – Expendables, The Avangers – Bosszuallok, es meg sorolhatnam).
          Ohh, pardon. Majd elfelejtettem megjegyezni, hogy Bajnait is a Gyuri bacsi penzelte…

        3. Az igaz,hogy Sorosnak – keves kivetellel – mar mindenutt ott van a keze,de en ettol fuggetlenul nem gondolom,hogy Orban Viktor szabadkomuves lenne.Sokkal inkabb azt,hogy – amennyire még teheti – ,ugyesen taktikazik,es ha még penzeli is Soros – amit biztosan nem tudhatunk – ,azert ot is ki lehet jatszani…mar,mint Sorost.Azt viszont mindenkeppen eltudom kepzelni,hogy Bajnait penzelte.
          Na es persze,azt azert nem mondanam,hogy Orban Viktor ujjaszuletett keresztyen volna,mert akkor pl.nem engedte volna meg mar megvalasztasa elso évében a homokos felvonulast.En ekkor csalodtam benne nagyot – pedig nagy remenyeim voltak felole.
          A felsorolt filmekhez meg nem tudok mit szolni,mert egyaltalan nem nezek vilagi filmeket mar nagyon hosszu ido ota.

        4. Drága Ria!

          Nem a témához kapcsolódóan!

          Szeretnék veled megbékülni!
          Kérlek bocsáss meg nekem! Bármivel is bántottalak meg, bocsánatot kérek tőled, nem volt szándékos, se tudatos!

          Áldjon meg az Úr!

        5. Termeszetesen megbocsatok neked Ida,mert ez mindkettonk szamara a legfontosabb dolog az Ur elott,vagyis,ugy a bocsanatkero,mint a megbocsato reszerol,mivel: ?Es mikor imadkozva megallotok,bocsassatok meg,ha valaki ellen valami panaszotok van;hogy a ti mennyei Atyatok is megbocsassa nektek a ti vétkeiteket.Ha pedig ti meg nem bocsatotok,a ti mennyei Atyatok sem bocsatja meg a ti vétkeiteket?(Mark 11:25-26).
          Mindemellett igyekezz eszrevenni,azt az aldott tényt,hogy vannak itt olyan keresztyenek a hozzaszolok kozott,akik mar megtanultak Isten Szelleme vezetesere figyelve azt(is),hogy mit es mikor irjanak,vagy egyaltalan irjanak- e valamit is,ennélfogva nincs szukseg okitgatni oket emberek altal.

          Urunk kegyelme legyen veled.

        6. Hi Sharky! Szerinted mi mast tehetne,ill.mondhatna Matolcsy? Mint,ahogy en is keszulok a NWO-ra, – csak eppen mas aspektusbol,es aminek termeszetesen ellene vagyok, – ugy o is.Mi mast tehetne Matolcsy?… a rosszra ugyanugy keszulni kell.Amig le nem omlik a “nagy varos,Babilon”,addig a vilag vezetoi rakenyszerulnek azt tenni,amit a hattérerok a maguk tébolyodott celjaikként tuztek ki.”Mert keszen van a szornyu tuzhely regen,keszen all az mar a kiralynak is,mélyen es szélesen csinalta azt,maglyajaban tuz es fa boven;az Ur fuvallata gyujtja meg azt,mint kénköves patak”(Ezs 30:32).
          At kell veszelnunk ezt az idoszakot,(ki igy,ki ugy) mert “Mindennek rendelt ideje van”.

        7. Ja,hogy csak ennyi Sharky? Hat ez tényleg nem sok arra nézve,ami megmagyarazhatna,hogy Matolcsy mennyire szabadakaratabol,vagy kényszerbol all -e be az NWO-t éltetok taboraba,mert pl.az,hogy a cikkben emlitett?szikar oregember? mifele ?urakat? ismert fel a televiziobol,semmit nem bizonyit a cikk olvasoi szamara,igy annak hihetosege,hogy akiket latott,azok parlamenti kepviselok voltak-e,vagy egyszeruen csak tehetosebb emberek,nyitott kerdes marad még akkor is,ha fekete autokkal vagy terepjarokkal érkeztek a szoban forgo teruletre.Es akarkik is voltak ezek a vadaszok,mindenképpen jol jartak el azzal,hogy otthagytak a szarvasmaradvanyokat,mert a vadaszati szabaly szerint ez igy szokas,eledelul hagyva a kissebb ragadozo allatoknak es ragadozo madaraknak.Itt Amerikaban is a vadaszok eppen e celbol hagyjak az erdobe nemcsak a fejeket es labakat,hanem mas belso reszeket is,es mar csak az ezektol megtisztitott elejtett allat testét viszik magukkal.
          A magyarorszagi alaptorveny modositasok nagy reszerol en is olvastam,amik nem feltetlenul jelentik azt,hogy azzal az uj vilagrend felé torekednének-> IMF-nek valo ellenallas,banki ado stb.O.V. egy ido utan megtorpant ?kissé?,amirol tudjuk,hogy miféle nyomasra.
          Lehet,hogy rosszul,de en igy latom a dolgokat.

        8. És hogyan éred el Orbán Viktort? Mivel veszed rá, hogy tudsz neki segíteni?
          Kissé szkeptikus vagyok.

        9. Szia prophetzero!

          Uganda ott lesz! De ahhoz, hogy Magyarország is ott legyen, ahhoz megtérés, bűnbánat, stb is kellene! Orbán Viktornak is!
          Azért mert anno, a TV-ben látta, hogy Clinton, és a többi Amerikai, nyugat-európai elnök, nyílvános vasárnapi Istentiszteleten vesz részt, és gondolta, hogy “ezt így kell csinálni”, egy valamire való politikusnak, azért még nem lett, “nagyon elkötelezett keresztény”, ahogyan a sleppje, és ő szeretné beállítani a nép előtt magát!
          Jó néhány dolgot lehetne mondani arra, hogy miért is nem az, de csak a saját szavait idézném ( amit, bár nem ebben az összefüggésben mondott, de a keresztények tudják, hogy “politikuskeresztény” nem létezik!):…” ne arra, figyeljenek, amit mondok( számonkérték tőle az EU vezetők a választási igéreteit!), hanem, amit teszek…”
          ( Na arról is lehetne írni pár oldalt!)
          Az Idők Jelei angol nyelvű verziójánál, volt egy hozzászólás, amely (ha viszonylag jól értettem a Google fordítóval) arról szólt, hogy Yoweri Museveni 2 évvel ezelőtt(?)meghalt, a pokolba jutott, de az Úr visszaengedte! Azonnal megtért ! És most így történt meg a dolog, hogy az országot és a népet Istennek ajánlotta fel, bűnvallás, és bűnbánat közepette, az ottani keresztényekkel egyetemben!
          Egyébbként meg teljesen ígei, hogy a nép vezetői az egész népet képviselik Isten előtt! Az Ígében is olvashatjuk, láthatjuk, hogy amelyik király megtért az Úrhoz, ott a nép is megtért, ha valamelyik elfordult ( istentelen, bálványímádó, gonosz volt) Istentől, ott az egész nép elfordult! ( Persze “maradék” mindig volt, de olyankor mindig, csak maroknyi hívőről beszél az Íge!)
          Ezért is van ez a “parancs”:
          1 Tim. 2,1
          Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,
          1 Tim. 2,2
          Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.
          1 Tim. 2,3
          Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,
          1 Tim. 2,4
          A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.
          1 Tim. 2,5
          Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

          Tartok tőle, hogy mi keresztények se nagyon “törtük” magunkat azzal, hogy ezt a parancsot teljesítsük! ( Én sajnos azt a látást kaptam az Úrtól, hogy egy “ország élete” olyan, amilyen a benne lévő keresztények!)
          ?Anno valamikor, a Svédek is mondták, hogy minden nép olyan kormányt kap, amilyet megérdemel!
          Úgyhogy kezdhetünk is bűnbanatot tartani!

  7. 2 Kir. 22,11
    Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit.
    2 Kir. 23,3
    És oda állott a király az emelvényre, és kötést tőn az Úr előtt, hogy ők az Urat akarják követni, és az ő parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívből és lélekből megőrizni, és beteljesíteni e szövetség beszédeit, a melyek meg vannak írva abban a könyvben; és ráállott az egész nép a kötésre.
    2 Kir. 22,19
    Meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr előtt, hallván azokat, a miket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál előttem; azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr.
    2 Kir. 23,25
    Nem is volt ő hozzá hasonló király ő előtte, a ki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből, Mózesnek minden törvénye szerint; de utána sem támadott hozzá hasonló.

  8. Még egy véreskezű, aki megérezte a vesztét, előállhatott a “akik korpa köze keveredik……….” szituáció.
    Egy kicsit talán már késő segítségért kiáltani.
    Van ott valami, ami nagyon fontos és egyébként is, Afrikában már nem divat sok pénzt adni a korrupt diktátoroknak, válság van ezért ott is keresik az olcsóbb “munkaérőt”.
    http://www.bloomberg.com/news/2011-05-25/uganda-to-start-oil-production-tests-at-lake-albert-this-year.html

  9. Kivancsian varom, hogy a “Nagy Befekteto” igerete mennyit lendit majd a szerencsetlenek eletminosegen…

    1. “Én pedig ezt mondom vala: Bizony szerencsétlenek ezek; bolondok, mert nem ismerik az Úrnak útját, Istenöknek ítéletét!” Jeremiás 5:4

Hozzászólás a(z) Andrea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend