Gazdasági válság, Természeti katasztrófák

Apadó készletek az amerikai élelmiszerbankokban ? rossz előjelek 2013-ra

Időkjelei: Nyilván óriási különbségek vannak egyes országok élelmiszerválságai között, hiszen, ami egy nyugati országban csupán az asztalra kerülő étel mennyiségét és/vagy minőségét érinti, az sok fejlődő országban az életben maradást döntheti el. Figyelembe véve azonban, hogy milyen komoly problémát okozhat egyetlen nem várt krízishelyzet is, mint például az Egyesült Államok északi partját ért Sandy hurrikán, az élelmiszerkészletek ilyen mértékű csökkenése új jelentőséget kap.

Forrás: libertyblitzkrieg.com

Az alábbi Reuters cikket olvasva érdemes elgondolkozni, hogy vajon milyen helyzetben lehet az Egyesült Államok élelmiszerellátása az alapvető cikkek tekintetében. Az idei aszály eredményeként a szövetségi kormány a szokásosnál kevesebb élelmiszert vásárolt. A szegény családokat ezekből a készletekből látják el a szükséges élelmiszerrel így az eleve alacsony készletek és a rászorulók növekvő száma miatt előfordulhat, hogy a kormánynak nem lesz miből biztosítania a hiányzó ételt. Ez komoly gondot okozhat 2013-ban és fokozhatja az eleve negatív hangulatot és elégedetlenséget.

A Reuters a következőket írja:

Az elmúlt ötven év legsúlyosabb aszálya alaposan meggyengítette az élelmiszerhez nehezen jutó 50 millió rászoruló amerikai számára fenntartott biztonsági hálót. Az amerikai élelmiszerbankok megkongatták a vészharangot a közeledő ünnepek előtt.

Az Egyesült Államokban található legnagyobb élelmiszerbankok attól tartanak, hogy nem lesznek képesek lépést tartani a megnövekedett igényekkel, amíg az ország lakossága nem talál jobban fizető állásokat. Az egyre apadó amerikai bevételeket illusztrálja az a tény, hogy 2012 augusztusában 47,1 millió amerikai részesült élelmiszertámogatásban az év eleji 45,8 millióhoz képest.

A Los Angelesi Regionális Élelmiszerbank készletei a 2010-es rekord 3,3 heti ellátmányhoz képest mostanra kétheti készlet alá estek, ami rekord alacsony szintnek számít, Michael Flood, az élelmiszerbank elnök-vezérigazgatója szerint.

A múlt nyár óta csökkenő készletek miatt az élelmiszerbank kénytelen volt várólista rendszert bevezetni, mert nem képes ellátni a felügyelete alá tartozó 640 ügynökséget. Jelenleg 565 nonprofit szervezet van a listán.

A kormány által biztosított áruk egykor az amerikai élelmiszerbankok 90%-át magába tömörítő és évente 37 millió amerikai élelmiszerellátásért felelős Feeding America (Amerika etetése) hálózat készleteinek 28%-át tették ki. Ma csupán ellátmányuk 17%-át kapják a kormánytól.

A Second Harvest Élelmiszerbank északnyugat Carolinában azt közölte, hogy a TEFAP (vészhelyzet élelmiszertámogató program) által évente biztosított ételmennyiség a korábbi 500 ezerről 170 ezerre csökkent, ugyanakkor állami támogatásukat is megfelezték.

Előző posztKövetkező poszt

13 hozzászólás

  1. “Normally I do not like to talk about anything unless I am able to prove it by poiting to an article in the mainstream media. But the source of the information that I am about to share with you is rock solid. I cannot reveal his name, so you will just have to trust me on that.”

    ez aztán a sziklaszilárd bizonyíték 🙂

    Bocsi peterqe, de én is nagyon viccesnek találtam, rögtön te jutottál az eszembe, csakis ezért csaptam fel imposztornak, nem hagyhattam, hogy lecsapj rá 😉

    Isten áldjon.
    kanku

    Ui. Ha egyszer van rá időd és kedved nézzél meg innen egy egy videót.
    http://www.teremtes.com/letoltesek.php

    1. http://www.pakalertpress.com/2012/07/24/all-americans-will-receive-a-microchip-implant-in-2013-per-obamacare/
      http://www.pakalertpress.com/2012/09/10/illuminati-symbolism-at-the-2012-mtv-vmas/
      http://www.idokep.hu/hirkeres/f%C3%B6ldreng%C3%A9s
      http://earthquake.usgs.gov/earthquakes/recenteqsww/Quakes/quakes_all.html#listtop

      ?Luk. 21,28
      Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
      Ésa. 41,10
      Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.
      Ésa. 35,4
      Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!
      Ésa. 41,13
      Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!
      ?Ésa. 41,14
      Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!
      ?Ésa. 43,1
      És most, oh Jákób, ÍGY SZÓL AZ ÚR, A TE TEREMTŐD,ÉS A TE ALKOTÓD, Izráel: NE FÉLJ, MERT MEGVÁLTOTTALAK, NEVEDEN HÍVTALAK TÉGED, ENYÉM VAGY!
      Ésa. 44,8
      Ne féljetek és ne rettegjetek! HÁT NEM MONDTAM-É MEG ÉS NEM JELENTÉM ELŐRE? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!
      Jer. 51,46
      És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, a mely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön, uralkodó tör uralkodóra!

      Ján. 14,27
      Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
      5 Móz. 31,8
      Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj!
      ?1 Krón. 16,11
      Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orczáját szüntelen.
      Zsolt. 105,4
      Kivánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orczáját szüntelen.
      Mát. 6,25
      Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?
      Mát. 6,32
      Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
      Mát. 6,33
      Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
      ?Luk. 12,31
      Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.

  2. Megtudná valaki magyarázni nekem ezt a mondatot!?

    “Az Egyesült Államokban található legnagyobb élelmiszerbankok attól tartanak, hogy nem lesznek képesek lépést tartani a megnövekedett igényekkel, amíg az ország lakossága nem talál jobban fizető állásokat.”

    ..”amíg az ország lakossága nem talál jobban fizető állásokat.” Főképpen ezt nem értem!

    Hol(?) kéne az ország lakosságának jobban fizető állásokat találniuk?
    Mondjuk van x mennyiségű munkahely. Fizet amit fizet. És van, úgyancsak x mennyiségű jobban fizető betöltetlen munkahely, amit még nem találtak meg az amcsik?!

    1. ….” Célja megint csak a tyúkok egészségének védelme, MIVEL EGYES KOROKOZÓK TÚLÉLHETIK A KONYHAI KEZELÉSÜKET ÉS MEGBETEGÍTHETIK A BAROMFIKAT.”
      Igaz, ezek a “túlélő” kórokozók, az embereket sokkal jobban megbetegíthetik, de ez úgye nem annyira problémás! Kit érdekel?!
      Nagyapáméknál a tyúkok, még a trágyadombon kapirgáltak, és leginkább a vasárnapi ebéd volt rájuk veszélyes!
      ( Hát, nem tudom, hogy akik az “emberi észben, intelligenciában”, meg “összefogásban” hisznek, végűl is egy-egy ilyen cikk, majd törvény olvasásakor mit érezhetnek?! Lehet, hogy ezektől válnak Istent keresővé?!)

  3. Sziasztok!
    Semmi gond, majd piacra dobják a laboratóriumban előállított élelmiszereket(pl. az őssejtből álló húsokat stb….)Nem fognak éhezni.Az más kérdés,hogy egészségügyi szempontból katasztrófálisak ezek a készítmények.Na de a mai világban nem ez a lényeg.Csak legyen mivel csillapítani a gyomor éhségérzetét.

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend