Újabb szög a nemzeti szuverenitás koporsójába

Forrás: testosteronepit.com

Amikor a francia és holland állampolgárok saját országuk szuverenitását az európai kormánynak és választás nélkül kinevezett bürokratáinak átjátszó európai alkotmány elfogadásáról szavaztak 2005-ben, éltek a lehetőséggel és meghiúsították a dokumentum aláírását. Az európai politikusok pedig megtanultak egy fontos leckét: többé nem hagyhatják, hogy a nép döntsön a számukra fontos kérdésekben. Az ilyen ügyeket jobb az elitre, illetve a politikusokra, bankárokra és a választás nélkül kinevezett bürokratákra bízni.

Szerda reggel, Andreas Voßkuhle, a német alkotmánybíróság elnöke, bejelentette, hogy az eurózóna két túlélő stratégiája, az ESM mentőalap és a monetáris unióról szóló egyezmény ?úgy tűnik? nem sértik a német alkotmányt. Ezzel elutasították a felperes igyekezetét, hogy a törvény elfogadását megakadályozza, így Joachim Gauck, német államfő aláírhatta, az immár kötelező érvényűvé vált nemzetközi megállapodásokat.

A német alkotmánybíróság ezzel mosolyogva átengedte a szuverenitást az Európai Unió választás nélkül kinevezett bürokratáinak. Immár ötödször. Az első ilyen eset a Maastrichti Egyezmény volt 1993-ban, majd ezt követte az euró bevezetése 1998-ban, a Lisszaboni Egyezmény 2009-ben, végül az EFSF mentőalap megalapítása 2011-ben.

Angela Merkel örömmel fogadta a döntést és megdicsérte a bírókat: ?A bíróság azt az utat választotta, ami engem is vezérelt az ügyben,? mondta, köszönetet mondva támogatóinak, köztük az SPD ellenzéknek és a zöldeknek, a világnak pedig azt üzente, hogy lám Németország hajlandó vinni a rátestált terheket. Azonban egy múlt heti közvélemény kutatás eredményei azt mutatták, hogy a terhet cipelni hivatottak 54 százaléka azt szerette volna, ha az alkotmánybíróság meghiúsítja az ESM német finanszírozását és a fiskális unióról szóló egyezmény aláírását. A megkérdezettek mindössze 25 százaléka mondta azt, hogy szerinte a bíróságnak át kell engedni a törvényeket.

A hurok tovább szorult a nemzeti szuverenitás körül Európában, de leginkább az eurózónában. Michel Barnier, a Belső Piacok és Szolgáltatások európai biztosa, elmondta, hogy egy nemzetek feletti, mentő- és letéti biztosítási alapot is magában foglaló bankfelügyeletet akar létrehozni az EKB fennhatósága alatt. Ez a szerv nemcsak az eurózóna szempontjából legfontosabb 25-30 bankot felügyelné, de még csak nem is a bukásra túl nagy, de azért a világgazdaság bedöntéséhez elég nagy bankokat, hanem mind a 6000 eurózóna bankot, egészen a legkisebb takarékszövetkezetig.

Biztosítani kell a jogot a központi bankfelügyelet számára, hogy ?bármilyen helyzetben közbeléphessen bármelyik bank esetében,? mondta, miközben több, a bankrendszer szempontjából kevésbé fontos bankot megemlített, amelyek összeomlottak, mint például a Northern Rock, a Bankia vagy a Dexia.

A fent összefoglalt hatalomátvétel komoly ellenállásba ütközött Németországban. Wolfgang Schäuble például csak a bukásra túl nagy bankokat helyezné központi felügyelet alá. A Bundesbank, érdekellentétekre hivatkozva úgy gondolja, hogy az Európai Központi Bankot kellene az általa finanszírozott bankok szabályozójává tenni. A Takarékbankok Szövetsége pedig erősen helyteleníti, hogy az EKB felügyelje a takarékbankokat, arra hivatkozva, hogy a takarékbankok pénzét a rossz adós országok bankjainak kimentésére használnák, ezáltal csökkentve a takarékbankok pénzügyi biztonságát. Az intézkedéssel a rogyadozó pénzintézetek egyenesen az EKB-hoz fordulnának a nehézkes és parlamenti jóváhagyást igénylő Európai Stabilitási Mechanizmus helyett.

Az ellenállás várhatóan az idő előrehaladtával enyhülni fog, majd teljesen megszűnik és végül mit sem változtat azon a felálláson, hogy mostantól a bankárok felügyelik a bankárokat a bankárok javára.

Választás nélkül kinevezett európai bizottsági elnök José Manuel Barroso természetesen hozzátette a magáét a témához, az Európai Parlamentben elmondott évértékelő beszédében, amikor nemcsak egy központi bankfelügyelet és mentő mechanizmus felállítását szorgalmazta, hanem Európa teljesen központosított irányításának gyorsított bevezetését a ?nemzetállamok föderációjának? megalapításán keresztül.  Nagyszabású tervét nemcsak a 17 eurózóna tagállamra, hanem az Unió mind a 27 országára kiterjesztené, beleértve a szuverenitásához talán mindenkinél jobban ragaszkodó Egyesült Királyságot is.

Az Európai Bizottság, a szintén választás nélkül kinevezett Európa Tanács elnökkel, Herman von Rompuy-jal együttműködve, még pontosítaná a tervet, majd ezt követően terjesztené a kasztrált Európai Parlament elé (hiszen ez a parlament nem kezdeményezheti új törvények bevezetését, csak szavazhat a Bizottság vagy a Tanács által benyújtottak felől).

Barroso azonban becsület szavát adta, hogy az új rendszerben több demokrácia lenne, beleértve az elnök megválasztásának lehetőségét is, ami így ösztönözheti az európai politikusokat a hatalomátvételben való részvételre, hiszen ily módon már egy magasabb szintű, nagyobb hatalmú kormányba léphetnének.

A média nagy visszhanggal ünnepli a német alkotmánybíróság döntését: az ?Európai Államok Szövetségének? megalapításához szükséges építőkövek elkészültek és az euró adósságválság végre megoldódhat.

De valóban átadásra került a német költségvetési szuverenitás? Az EKB most már tényleg átsétálhat a német adófizetőkön, korlátlan pénzeket pumpálva a spanyol, olasz, portugál, ír és francia (?) kötvényekbe, parlamenti hozzájárulás nélkül?

Korántsem, hiszen a 190 milliárd euró feletti német befizetéshez, illetve garanciavállaláshoz a törvényhozás mindkét házának hozzájárulása szükséges. Az alkotmánybíróság határozatából úgy tűnik a Bundesbank megtagadhatja a közvetlen monetáris tranzakciókat, arra hivatkozva, hogy az ellentétben áll az Európai Unió működési szabályzatával. Ez lehet a Menekülési Mechanizmusunk.