Egészség

Az ehető chippel ellátott gyógyszer megkapta a hatósági engedélyt

Több korábbi cikkben is beszámoltunk már a Proteus gyógyszeripari cég által kifejlesztett új technológiáról, aminek lényege, hogy a gyógyszereket emészthető, a betegről információkat rögzítő és továbbító chippel látják el. Az alábbi cikkből kiderül, hogy az új gyógyszerek hamarosan az amerikai polcokra kerülhetnek, tehát csak idő kérdése, hogy mikor bukkannak fel Európában és így hazánkban is. – Idők jelei

Helyesbítés: A Proteus terméke már 2010-ben megkapta a forgalmazási engélyt az Európai Unióban és, amint az a korábbi cikkből kiderül, a chippel ellátott tabletták és kiegészítők elvileg heteken belül kaphatóak lesznek a brit Lloyds gyógyszertárakban. További érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a termék egyik támogatója nem más, mint a Bill és Melinda Gates Alapítvány.

Forrás: kurzweilai.net

A Proteus Digital Health Inc. múlt hét hétfőn bejelentette, hogy az amerikai élelmiszer és gyógyszerügyi hatóság, az FDA, megadta a cég által kifejlesztett chip-technológia, ehető orvosi érzékelő eszközként történő forgalomba hozásához szükséges engedélyt.

Az ehető érzékelő (hivatalos nevén Ehető Esemény Jelző, angolul Ingestion Event Marker vagy IEM) a Proteus saját integrált, személyre szabott, digitális egészségügyi jelzőrendszerének része, ami elvileg a betegek egészségügyi szokásait és egészségügyi ellátóival, gondozóival fenntartott kapcsolatát hivatott javítani.

“Az engedély megszerzése igazi mérföldkövet jelent a digitális orvoslásban,? mondja Dr. Eric Topol, a Scripps Kutatóintézet génkutató professzora, és ?A gyógyszerek kreatív elpusztítása: Hogyan teremt a digitális forradalom jobb egészségügyet? című könyv szerzője. ?A tabletták direkt digitalizálása és a vezeték nélküli infrastruktúra kombinációja a gyógyszerészet új szabványává válhat és forradalmasíthatja a krónikus betegségek kezelését.”

A Proteus érzékelő bármilyen tablettába, gyógyszerbe vagy egyéb ehető gyógyszeripari termékbe integrálható. A szenzor a gyomorba érve, a gyomorsavakkal érintkezve lép működésbe és elkezd kommunikálni, jeleket küldeni a külvilágnak, ami alapján azonosítani lehet, hogy beteg pontosan mit és mikor vett be.

A jelek, tehát az információ a beteg szövetein áthatolva jut el a bőrön viselt vevőhöz, ami rögzíti a gyógyszer, vagyis az érzékelő bevételének időpontját, azonkívül megméri a beteg pulzusát, azonosítja testhelyzetét és megállapítja mivel van éppen elfoglalva.

A vevő a rögzített adatokat egy mobiltelefon alkalmazásnak továbbítja. A beteg engedélyével a beérkező információ az orvos, ápoló, családtagok, illetve bárki számára elérhetővé válnak, akik így segíthetik őt az orvos utasításainak betartásában.

A termék promóciós videója:

Lásd még:

http://proteusdigitalhealth.com/lloydspharmacy-partners-with-proteus-biomedical-to-launch-innovative-digital-health-product/

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Hova lett a PrintFriendly ikon?
    A többi lehetőség között megtaláltam, használtam is, csak a cikk mellől hiányzik.

    1. Tudod, a múltkor volt az a leállás, ami miatt (részben a látogatottság növekedése miatt) át kellett költöztetni az oldalt egy privát szerverre és egyelőre kikapcsoltam néhány bővítményt, hogy könnyítsek a szerver terheltségén. Azért tudtál rendesen nyomtatni? Most beállítottam, hogy alapból látszik. Az egyetlen különbség, hogy átvisz egy másik lapra és onnan nyomtat.

      1. Nem esett le, hogy a leállás és az ikon eltűnése közt kapcsolat van 🙁 Bocs 🙁

        Jaja, minden oké a nyomtatás ügyében 🙂 Gyűlik az anyag 😉
        Köszi :))))

Hozzászólás a(z) VSM bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend