Háborúk

USA hadihajók és vadászrepülők mozgósítása a Perzsa-öbölnél

Forrás: Infowars.com

A vasárnap életbe lépett uniós olajembargó hatásának tompítására hozott iráni intézkedéseket követően a New York Times arról adott hírt, hogy a Pentagon ?jelentős katonai erősítést? küldött a Perzsa-öbölbe, ezzel is üzenve az iráni vezetésnek. A Pentagon a szankciókra tett iráni reakciót követően jelentette be a mozgósítást.

Az iráni parlament hétfőn törvényjavaslatot fogalmazott meg a szankciókban résztvevő országokba tartó olajszállítmányok blokkolására. Ibrahi Agha Mohammadi, az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottságának egyik tagja azt mondta, a törvény ?tulajdonképpen egy vészforgatókönyv a szoros lezárására,? mielőtt további szankciókat vezetnének be az ország ellen.

?Az elkövetkezendő hetek és hónapok során több, a szóban forgó törvényhez hasonló lépésre is számíthatunk Irán részéről,? nyilatkozta Gareth Porter, tényfeltáró riporter a Russia Today csatornának. Porter úgy spekulál, hogy az irániak először korlátozott számú aknát helyeznének el az öbölben, hogy ezzel megemeljék az olaj világpiaci árát és így kereskedelmi háborút indítsanak az ellenük szankciókat kivető nyugati országok ellen.

Januárban Martin Dempsey tábornok, amerikai vezérkari főnök azt mondta, hogy Irán technikailag képes lenne a Hormuz-szoros lezárására. ?Több olyan módszert is kidolgoztak, ami lehetővé teszi a Hormuz-szoros ideiglenes lezárását,? mondta Dempsey. ?Mi pedig több olyan módszert dolgoztunk ki, amellyel bizonyosan leküzdhetjük ezt az akadályt, ha valóban megtennék.?

2008-ban Irán katonai légi bázist alakított ki az öböl közelében fekvő Jask-ban. Habibollah Sayyari, iráni tengernagy azt mondta, hogy a bázis létrehozása új védelmi vonalat jelent és a szoros lezárásában hivatott segíteni. ?Ebben a régióban képesek vagyunk bármilyen ellenséges behatolást megakadályozni a szoros területére, amennyiben ez szükségessé válik,? mondta Sayyari.

Christian Le Miere, a londoni Nemzetközi Stratégiakutató Intézet tengerészeti szakértője még januárban a Ria Novosti-nak nyilatkozva elmondta, hogy Irán ?gyors rakétakilövő hajói valóban komoly veszélyt jelentenek a kereskedelmi hajókra nézve. Irán elsősorban ezeket a gyors hajókat és aknákat vetné be az öbölben és a Hormuz-szorosban tartózkodó vízi járművek ellen.?

Az Iráni Forradalmi Gárda is hadgyakorlatot tartott a héten. A Wall Street Journal szerint a Nagy Próféta 7 elnevezésű gyakorlat során az izraeli célpontok megtámadására is alkalmas új rakétarendszert is tesztelték. Az izraeli Iron Dome rakétavédelmi rendszer kilövésének képessége mellett Irán azzal is büszkélkedett, hogy új, Arm (kar) elnevezésű ballisztikus rakétái törökországi NATO célpontokat és a Perzsa-öbölben tartózkodó hajókat is képesek eltalálni.

Az elmúlt néhány hét során a Pentagon nagyszámú hadihajót és katonai repülőt, köztük F-22s és F-15Cs vadászrepülőket küldött a Perzsa-öbölbe, amelyek a parti rakétaállások mellett távoli iráni célpontok megtámadására is alkalmasak. Az amerikai tengerészet a Ponce nevű átalakított kétéltű szállító és dokkoló járművet is az öbölbe irányította, hogy szükség esetén a különleges alakulatok vagy ?humanitárius támogató egységek? úszó irányító központjául szolgálhasson, írta a Times.

?Üzenetünk Iránnak: ?Eszetekbe ne jusson!?? mondta az amerikai védelmi minisztérium egyik vezető beosztású munkatársa a lapnak. ?Eszükbe se jusson a szoros lezárása. Hatástalanítani fogjuk az aknákat. Eszükbe se jusson a gyors hajók bevetése, hogy bajt okozzanak a katonai vagy kereskedelmi hajóknak, mert azonnal az öböl fenekén találják magukat!?

Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. Ugyan már ember… mi az, hogy valamelyik enged? miért engedne? nem ők(a vezetők) viszik a bőrüket a vásárra, hiszük e vagy sem, ez a dolog meg fog történni, mert az ők így akarják, még hozzá az idén szerintem,….az elit annyi mindent el tud érni egy háborúval, főleg egy irányított háborúval, hogy azt elképzelni se tudják a legtöbben,…..destabilizálás, az olaj, az élelem, gyakorlatilag minden ár az egekbe ugrik majd, a háborús gépezet csak nyeli meg nyeli a pénzt, a világgazdaság teljesen összeomlik(főleg, ha majd ezt halljuk reggeltől estig a tv-ben ) alig lesz munka, az évtizedeken eltitkolt fiat money történetet, most végre tisztára lehetne mosni úgy, hogy bedöntik a főpénznemket és a háborúra ill. a gazdaságra fogják, pánik, káosz, erőszak, bűnözés, rettegés mindenhol. Hogy mi lesz ezekre a problémákra a megoldás? hát….azt döntse el mindenki saját maga a saját tudása szerint…..elég nagyok vagyunk már ezekhez a dolgokhoz, főleg amikor olyanokat kiabálunk, hogy “Mikor tör már ki a 3. világháború?”

  2. Sok hűhó semmiért….nem lesz semmi,mindkét fél tart a másiktól…egy nagy sakkjátszma aztán a végén valaki enged….

  3. Az egész egy színjáték. Magasabb olajárat akarnak. Az egész “gazdasági válság” visszavezethető a magas olajárra. Ha 25USD lenne egy hordó olaj ára (mint 2005-ben), akkor Európa lenne a világ nagyhatalma.
    Mocskos egy dolog a politika…

    1. Azert az iraniakat sem kell felteni.
      A kozel-keleti egyebkent is egy fanatikus nepseg (persze tulnyomo reszt ok a kisebbseg, de ok a hangosak, es most mar vezeto szerepekhez is jutnak, hala a Muzulman Testveriseg nevu radikalis iszlam szervezetnek).
      Aki egy robbanoszerkezettel kepes felrobbantani magat egy civil tomegben, az nagyobb eszkozokkel nagyobb aljassagokra is kepes.
      Az irani vezetok nyilatkozatait pedig ismerjuk…
      Szoval ketton all a vasar.

  4. Most aztán tele is lett ettől a fenyegetéstől az Irániak gatyesza! Tetű iluminátus! Na de jön még kutyára bolhapór!

  5. Már lassan okot sem adnak az agressziójukra ezek a tetvek, korábban (afganisztán, irak) még legalább kitaláltak valami okot rá, hogy a világ butábbik része elhigyje, de mostmár semmi. És megtehetik, az hogy meg az emberek mit gondolnak róla, tök mellékes és az a durva, hogy semmit nem is befolyásol ebben a fenenagy demokráciában.

    1. Már nagyon közel voltak hozzá, hogy megtámadják iránt. De amerikában is egyre kevesebben hiszik, hogy Irán bármikor is agresszor lehet és a néphülyítés ellenére is egyre többen látnak át a mondvacsinált indokokon.
      De érdekes mert lassan már akkora a hatalmuk, hogy teljesen mind1 mit mond a nép. Jah bocsánat már akkora a hatalmuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend