Lázongó világ

Egy beépült újságíró információi a Londoni Olimpiáról és London evakuálásáról

Az alábbi cikkben olvasható téma eléggé ellentmondásos. Sok hasonló anyag kering már hónapok óta az Interneten és különösen a YouTube-on. Ritkán fordul elő, hogy ilyen jellegű információkat publikáljunk, most mégis úgy gondoltuk magyarul is elérhetővé tesszük olvasóink számára. Nem szándékunk aggodalmat vagy félelmet kelteni, csupán szeretnénk érzékeltetni, hogy különleges időkben élünk és fel kell készülnünk a szokásostól eltérő események egyre gyakoribb előfordulására. ?Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.? (II. Tim. 1:7)

Ahogyan a cikk is írja, nem tudjuk, hogy ezek az események valóban bekövetkeznek-e, a leírt információkat ettől függetlenül hasznosnak tartjuk.

Forrás: Infowars.com

A Lee Hazledean álnevet használó újságíró meglepő információkat hozott napvilágra a Londoni Olimpiai Játékok biztonságáért felelős G4S céggel és az olimpia előkészületeivel kapcsolatban.

Lee Hazledean egy londoni televízió műsor titkos, beépített riportere, aki számos alkalommal tudósított már ellentmondásos, kemény témákról, ez alkalommal azonban egyetlen médium sem mutatott érdeklődést története iránt. Tony Gosling-gal, a Bilderberg.org szerkesztőjével készített interjúja rövid idő alatt bejárta az Internetet. (A tegnapi link ma már nem elérhető. Jelenleg, június 28-án, itt megtekinthető: http://www.youtube.com/watch?v=ssKbXvst0Wk)

A Channel 4 megkeresését követően, akik néhány nappal később pont a G4S céget, mint felkészült, megbízható biztonsági csapatot mutatták be a nézőknek, Andy Davies, a csatorna belügyekért felelős tudósítója emailben közölte Hazledean-nel, hogy teljes hírzárlat van a témával kapcsolatban és senki nem fogja leadni az interjút.

Hazledean elmondja, hogy a G4S céghez való belépéséhez csupán egy jelentkezési lapot kellett kitöltenie, nem ellenőrizték sem a hátterét, sem referenciáit.

Az új alkalmazottak kétnapos kiképzést kapnak a repülőtéri biztonsági ellenőrzéshez hasonló vizsgálat lebonyolítására, ezt azonban, mondja Hazledean ?teljesen kikapcsolják majd? a csúcsforgalom idejére, ami azt jelenti, hogy egy potenciális terrorista minden gond nélkül besétálhat akármilyen éles lőfegyverrel vagy robbanó szerkezettel anélkül, hogy bárki észrevenné.

?Tulajdonképpen pont arra kértek meg, hogy játsszam el a terrorista szerepét az utolsó képzésen. Kaptam egy kést, egy pisztolyt és egy robbanóeszközt. A nap különböző időpontjaiban végrehajtott mindhárom próbálkozás alkalmával simán átjutottam a fémdetektorokon és a röntgen szkenneren,? mondja Hazledean, hozzátéve, hogy figyelembe véve a gyenge biztonságot, egy terrorista igazi ?vérontásra? lenne képes.

?Nem képzik ki az embereket rendesen? nagyon nyitott az egész egy terroristatámadásra és ezt nem könnyelműen mondom,? magyarázza, hozzátéve, hogy azt is látta, amint egyes G4S alkalmazottak kábítószerrel kereskednek a képzés alatt, mások pedig az elvileg lezárt, védett területeket fényképezték a telefonjukkal. Hazledean szerint a biztonsági személyzet nagy része nem kapott megfelelő képzést és sokan alig beszélnek angolul.

Az Olimpiai Játékokra rengeteg ?ENSZ és egyéb katonát hoznak Londonba és London környékére,? köztük számos amerikai és német katonát is. Az újságíró elmondta, hogy sok illetéktelen személy jutott G4S egyenruhához, és többet el is loptak.

A legnyugtalanítóbb felfedezés mégis az volt, amikor megtudta, hogy az illetékesek London evakuálására is készülnek. ?Az Olimpiai Játékok biztonsági őrei lesznek az evakuálás levezénylői. Úgy tűnik, nagyon komolyan gondolják és sok időt töltöttek a szervezéssel,? mondja Hazledean, megjegyezve, hogy a képzést vezető illetékesek két órát beszéltek az evakuálásról és csupán fél órát az olimpia alatt alkalmazandó biztonsági vizsgálat lebonyolításáról.

Azt is megtudta, hogy 200.000 darab, egyenként négy holttest tárolására alkalmas hullazsák leszállítását várják. Hazledean-t rendkívüli módon meglepte, hogy miért bocsátanak ilyen érzékeny információkat az egyszerű biztonsági őrök tudomására.

A képzésen elhangzott, hogy Predator drónok fognak cirkálni a város felett és a G4S alkalmazottaknak egy videó felvételt is lejátszottak, amelyen egy drón megöli egy csoport tagjait Afganisztánban.

Hazledean elmondta, hogy a G4S vezetők szemében a nagyközönség ?a föld szemete? és tudtára adták alkalmazottaiknak, hogy a cég nem áll a rendőrség felügyelete alatt. Az egyik vezető elmondta az újságírónak, hogy egy, az olimpiát követő esemény ?meghatározó pillanat? lesz London számára, de részleteket nem volt hajlandó közölni.

Hazledean nem az első, aki leleplező információkat hozott nyilvánosságra a G4S céggel kapcsolatban. A hónap elején Sarah Hubble, a cég egyik adatrögzítő alkalmazottja elmondta, hogy azért bocsátották el a cégtől, mert panaszt tett a cég ellen, mivel az rendszeresen megszegi az olimpiával kapcsolatos biztonsági követelményeket.

Amikor megkérdeztük Hazledean-t, vajon nem azért engedi a hatalom, hogy a Londoni Olimpiával kapcsolatos összeesküvés elméletek bejárják az Internetet, hogy az igazságkeresőket paranoid őrülteknek állíthassák be, miután semmi nem történik az olimpián, Hazledean kihangsúlyozta, hogy az igazság közzététele egymagában is elég lehet egyes támadások eltérítésére.

Előző posztKövetkező poszt

86 hozzászólás

    1. Elég szomorú, ha azt gondolod, hogy itt bárki is azt szeretné, hogy ártatlan emberek haljanak meg. Sok ezer, talán millió keresztény, köztük én is, imádkozott az olimpia minden napján, hogy ne történjen semmilyen agresszív esemény.
      Amúgy a cikk elején leírtam, hogy nem is ez a lényeg. Ezekkel az intézkedésekkel hozzászoktatják az embereket a rendőrállami módszerekhez és az állandó katonai jelenléthez.

  1. Egy vicc ez a hír..legalább is számomra, az ilyen híreket a nem gondolkodóknak szerkesztik, Csak gondolkodjunk egy kicsit,…….a t.isták éppen most, az utolsó 3-4 hétben kezdik el furikáztatni fegyvereiket, ráadásul egy lejárt biztosítású autóval?..na neee! ilyet még egy amatőr se csinál,….ezek előre megírt forgatókönyvek, valószínűleg valami szerencsétlen balekokat behúztak a csőbe, nem bonyolult ilyeneket megszervezni, főleg olyanoknak akiknek ez a munkájuk, akiket erre képeztek ki. Itt szerintem arra megy ki a játék, hogy a rendőrség és a MI5 piszok jól végezte a munkáját, lásd az eredményeket, aztán ha mégis történik valami, azt fogják mondani, hogy sajnos mindet képtelenség elkapni blá..blá..blá,….aztán jön a szokásos “valamit feltétlenül tenni kell, az emberek félnek…….”, de ne szaladjunk ennyire előre a dolgokkal, inkább reméljük a legjobbakat, reméljük, hogy csak az összeesküvőket akarják lejáratni,….az lenne most a legjobb…mindenkinek,..nekem ugyan belefér a tévedés.

    1. Nekem pedig az elso reakciom az volt mar par mondat utan,hogy eleve a hir is csak kitalacio.Megcsak az sem tortént meg,hogy barkiket is elfogtak volna,hanem egyszeruen a “bennfentesek”megirattak a cikket a “bennfentes”ujsagirokkal.

  2. Előző folytatása:

    Szóval, ahogy az előbb írtam, a teljes igazságot kell mondanunk, mert az ember, csak akkor tud bármiről is dönteni, ha előtte korrektűl tájékoztatva van. Szerintem ezzel Ti is egyetértetek.
    Isten szereti az embereket, ezért adta büneink váltságául az Ő Fiát, Jézus Krisztust. De Isten csak kizárólag csak azok bűnét bocsátja meg, akik elfogadják ezt az áldozatot saját szabad akaratukból. A többieken az itélet marad. Ha nem vagy bűnös, ( nem követtél el soha semilyen bünt, a lelkiismereted tiszta, és tudod, hogy nem is fogsz soha elkövetni semmit, és Istenre, a szeretetére, kegyelmére , személyiségére sem vagy kiváncsi, akkor ne törődj vele. Ha igaznak találtatsz, nincs mitől félned. Mint mondtam, Isten Szent és Igazságos!

    2. Vannak itt továbbá hitetlenek, de igazából lelkük mélyén igazság kereső, érdeklődő, gondolkodó emberek. Isten áldjon meg benneteket, ne menjetek másik (hitetlen honlapokra)! Maradjatok velünk! Isten is ,és mi is szeretünk benneteket, és pontosan tudjuk, hogy mit éreztek, mire gondoltok. Nem felejtettük el, hogy honnan jöttünk, Több-kevesebb idővel ezelőtt még mi is pont ezeket mondtuk, és gondoltuk, de bennünket Isten kegyelme már kihozott ezekből a gondolatokból, okoskodásokból, véleményekből.( Nem kényszer által, hanem saját szabad akaratunk, döntésünknek köszönhetően!)
    Mi kérjük a Mennyei Atyánkat, hogy a Szentlélek Isten által, olyan ( szeretetteljes) válaszokat tudjunk adni a számotokra, és a többi hitetlen, ateista,stb. látogató számára, amik Tőle származnak, és igazak.
    Kérlek is benneteket, bocsássátok meg, ha néha türelmetlen, vagy kicsit nyers válaszokat, reagálásokat kaptatok!

    3. Vannak az oldallátogatók között olyanok, akik hisznek Istenben, hisznek Úr Jézusban és a Szentlélek Istenben is, de a teljes megismerésre még nem tudtak eljutni.
    Ahogy látszik, leginkább félelem miatt. Két dologtól félhetnek: vagy van egy felekezeti félelem( ezalatt azt értem, hogy egy bizonyos felekezet régen kialakult vallásos dogmáihoz, tanításaihoz ragaszkodik valaki( az élő Isten és Jézus Krisztus helyett(lehet, hogy Ő maga se tud róla))azért mert ezt tanították neki, és megfélemlítették, hogy amennyiben a dogmát elhagyja,( és Isten Igéjét teszi afölé, bár persze ezt nem így mondják nekik, híszen, akkor rögtön megtennék) elkárhozik, hitehagyottá lesz, eretnek lesz, és egyébbként is abban az esetben elkell hagynia a felekezetet. Tehát vagy a tévelygéstől fél( nem hísz igazán Istenben, hogy igaz amit mondott a Szentlélekről, hogy Ő megtanít minket minden Igazságra, és amire a Szentlélek megtanított, abban maradjuk. Persze amennyiben Krisztusban maradunk!) vagy pedig magától a vallásos rendszertől, vezetőktől, közösségtől ( ahogy annak idején Nikodémus is csak sötétben merte Jézust meglátogatni, a farizeusoktól( az akkori vallásos vezetőktől) való félelem miatt. Persze ezzel sincs gond, mert amennyiben ragaszkodunk Istenhez, és kérjük Őt, hogy adja az Ő világosságát nekünk, és hajlandók vagyunk kidobni minden olyan dogmát, tanítást a szívünkből amely Isten és Jézus Krisztus ismerete ellen emeltetett, akkor megkapjuk. A lényeg, hogy minden Igazság Istentől származik. ( Persze ez is a szabadságunkat jelzi, hogyha nem akarjuk az igazságot megismerni, Isten nem fogja ránk tukmálni! )

    4. Ahogy látom vannak itt még olyan látogatók is, akik azt hiszik magukról, hogy hívők. Sajnos Ők nagyon sok mindent összehordanak, vegyítenek,( okkultat a más vallásokkal, saját elképzelésükkel, gondolataikkal, stb, de a Bibliát (Isten Igéjét ) elvetik) és el is hiszik, hogy amit mondanak az az igazság. Sajnos megvan írva, hogy az utolsó időkben lesznek, akik az Igaz tanítást nem szenvedhetík, ezért keresnek maguknak olyan tanítókat, akik az Ő szájuk íze szerint tanítja Őket. Nekik a legnehezebb, mivel, ha az Igazságot elvetik, helyet adnak a hazugságnak. Sátán pont ilyeneket keres. Imádja( pejoratíve értem, Ő igazából mindekit gyűlől) az önbizalommal telt vallásos embereket, akik az híszik, hogy mível egy ” nagy egyház” áll mögöttük, ( ezt a szervezetre értem, természetesen valószinűleg ott is van Istennek igazi gyermeke)és azok ilyesmiket tanítanak( bár az se biztos, lehet, hogy ez a nagy összevisszaság saját kútfőből ered) akkor már biztos az üdvösség. Annyi embert csaknem küld az Isten pokolra. Meg egyébbként is a Szeretet Istene nem tenne olyat… , meg hát a Biblia is “csak egy pár csóró csöves halász, meg ajjanép” munkája…. Ki az az ” állat” aki még képes egy szavát is elhinni?
    Persze nem csak ennél a cikknél olvastam ilyen hozzászólásokat, máshol is találtam hasonlókat.

    Itt is csak azt lehet mondani, hogy megtérni soha nem késő. Zörgessetek és megnyíttatik. Persze, ezt hiába mondom valakinek, aki nem, hisz a Bibliának, de aki Isten és az igazságot keresi, az megtalálja. Ezt Isten személyesen igérte meg. Csak Jézus Krisztus által, és Jézus Krisztusban van üdvösségünk! Semilyen egyházi szervezet, semilyen tanítás, semilyen elképzelés nem képes üdvözíteni, a pokoltól megmenteni( amennyiben bűnös ember vagy). Csak Jézus Krisztuson (az Ő váltságán, helyettünk elszenvedett kereszthalálán) keresztűl van szabad bejárásunk Istenhez. Csak Ő benne és általa ismerhetjük meg Istent.Nincs más Út.

    1. 1. A teljes igazsag… Jajjjjjj.
      2. Koszi, de tenyleg!
      3. “Egy bizonyos felekezet régen kialakult vallásos dogmáihoz, tanításaihoz ragaszkodik valaki.” -Nos, nem szeretnelek megbantani, de ez Te vagy.

      4. Megjegyzes helyett egy kerdes:

      Ha sikerulne az emeberek egyutteleset szabalyozo rendszerbol (egyszerusitve: penzrendszerbol), az osszes igazsagtalansagot eltuntetni megteremtve az egyenlo boldogulas eselyet. (mindenki a kepessegei es torekvesei szerint boldogulhatna), akkor azt minek hivnad?

      Segitek -a sajat fogalomrendszeredben: mennyek orszaga. Szukseg van-e vajon az orokelet utani sovargasra (=vallas) akkor, ha a civilizacio “orokeletu”.

      Megsugom, Jezus is errol beszel (ha sikeresen lefejtened mondanivalojarol az evszazadokon at rapakolt moralis maszlagot)

      Valodi felebarati szeretettel,

      peterqe

  3. Drága Felebarátaim!

    Néhány megjegyzést tennék az itt leírtakhoz.
    1. Ezen az oldalon vallási fanatikusokat nem találni. Én itt 4 féle embert látok: Ismeri Istent, mert megtért Jézus Krisztushoz, Szentlélekkel keresztelt, és ezért érti az Igét(a Bibliát). Tudja, hogy az Isten beszéde, és teljesen mindegy neki, hogy ki mit mond, mert TUDJA!
    Ezért nem is mondom, hogy (hítetlenűl olvassa azt bárki is figyelmesen, mert megtérés nélkűl , a Szentlélek világossága nélkűl, nem lehet megérteni. Szellemi dolgokat, csak Szellem által tudunk megérteni, felfogni, a saját eszünkkel képtelek vagyunk rá. Hitetlenűl valószínűleg, csak egy túl hosszú,” dögunalmas” mese, egy keresztre feszített emberről, akinek a híre ” még 2000 év után” is él. Az Ószövetség meg még hosszabb, tele népirtással, Isten haragjával, kegyetlenkedéssel..stb.
    De mint mondtam, abban a pillanatban, ahogy megtér az ember, teljesen másképpen látja az egészet. A Szentlélek által , aki világossá teszi( kijelenti az igazságot) az Igét. Ekkortól TUDOD, hogy ez Isten Igéje, és nincs kétség benned. Ekkortól TUDOD, hogy a Szentlélek által ihletett emberek írták ( és azokat is a Szentlélek ihlette, a Szentlélek befolyása alatt álló, valódi hívő emberek voltak, akik össze válogatták, hogy mi legyen a végső változat!), és az utolsó szóig igaz, és számunkra csak ez lehet a mérce. Minden tanítást, próféciát, prédikációt, beszédet, csak ehhez viszonyítva ítélünk meg. ( Minden időben, de különösen ebben az utolsó időkben fontos ragaszkodnunk hozzá, mert sok tévtanító támad( akik úgy beszélnek mint a Bárány( ez Krisztus, a hitetlenekért írom le, ha esetleg nem tudnák) de belül ragadozó farkasok) akik megpróbálják Isten népét( Sátán hatására, és lehet, hogy Ők maguk se tudnak róla)elhitetni, és letéríteni az Útról.(Az Istenben, és Jézus Krisztusban vetett hittől, és az Ő Isten szerinti követésétől))
    Na mármost, mi akik megtértünk, tudjuk, hogy senkit nem tudunk( és nem is akarunk) semmire rábeszélni, mivel mi tudjuk, hogy a legtöbb amit tehetünk, az az, hogy bizonyságot teszünk(elmondjuk) az igazságról. (Tudniillik, hogy Isten van, és az Ő Fia a Jézus Krisztus, akit az Atya Isten feláldozott a világ bűneiért ( Jézus pedig elvállalta!), hogy aki elfogadja Istennek ezt az ajándékát (saját, szabad választása, akarata szerint( nincs kényszer!) és befogadja Jézus Krisztust a szívébe, megtér bűnös életmódjából, és hisz a Jézus Krisztusban( és meg is marad benne) annak megbocsát és üdvözíti azt. Azzal is tisztában vagyunk, hogy csak az Isten tudja kijelenteni( meggyőzni arról, hogy mi az igazság) az Ő fiát nekünk, a Szentélek Isten által,( mi mindnyájan így tértünk meg), de ahhoz egy igazság kereső szív kell, és elszántnak kell lenni, hogy bármi is az igazság, követni akarom. Megjegyzem a megtérés pont erről szól, hogy te ELDÖNTÖD, hogy akarod-e tudni az igazságot! Ha igen, akkor a többit Isten elvégzi! Nem nekünk kell erőlködnünk azon, hogy hinni tudjunk! Ha TE DÖNTESZ, a többit ISTEN végzi!
    Vagyis nem kell minket irigyelni, legalábbis nem úgy, ahogy Ti teszitek( szegény hülyék, azért jó nekik, hogy ennyire sötétek), és nem gondolom, hogy megvetésre méltók lennénk, mivel mi csak másoknak is szeretnénk ( szeretetből) elmondani az Igazságot, amit mi már Isten kegyelméből megismertünk. Sajnos ebbe az Igazságba a POKOL létezése is beletartozik. Mert igaz, hogy Isten a szeretet Istene, de az igazságosság Istene is. Már pedig ISTEN IGAZSÁGOSSÁGA a bűnt halállal és pokollal bünteti. A SZERETETE pedig adta JÉZUS KRISZTUST, hogy “aki benne hiszen, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. És mivel Isten nem erőszakos, mindenkinek magának kell döntenie, hogy mit választ. Sajnáljuk, de nekünk ezt kell elmondanunk, mivel ez az igazság! Nem csak Mennyország van, hanem pokol is. Nem csak Szerető Isten van, hanem Szent, és Igazságos is. Nekünk is döntenünk kellett.

  4. Csiga! Ha az Oszovetseg kriminalis volna,akkor Jezus nem hivatkozott,vagy utalt volna vissza tobbszor is arra a tanitasaiban.A sok kozul csak néhany pelda erre:

    ?Ne gondoljatok,hogy jottem a torvénynek vagy a profétaknak eltorlésére.Nem jottem,hogy eltoroljem,hanem,hogy betoltsem?(Mt 5:17).

    A gazdag es a Lazar torténetét is Jezus meséli el a tanitvanyoknak,amiben szintén Mozest es a profetakat emliti:??Monda neki Abraham:Van Mozesuk es profétaik, hallgassak azokat???O pedig monda neki;Ha Mozesre es a profétakra nem hallgatnak,az sem gyozi meg oket,ha valaki a halottak kozul feltamad.?(Luk 16:29 es 31).
    ?Es maga mellé vévén a tizenkettot,monda nékik:Imé felmegyunk Jeruzsalembe,es beteljesedik minden az embernek Fian,amit a profétak megirtak?(Luk 18:31).

    “Es elkezdvén Mozestol es minden profetaktol fogva,magyarazza vala nékik minden irasokban,amik o felole megirattak?(Luk 24:27).

    ?Es monda nekik:Ezek azok a beszedek,melyeket szoltam nektek,mikor még veletek valék,hogy szukség beteljesedni mindazoknak,amik megirattak a Mozes torvenyeben,a profétaknal es a zsoltarokban én felolem?(Luk 24:44).

    ?Mert ha hinnétek Mozesnek,nékem is hinnétek,mert énrolam profétalt o?(Jn 5:46).

    Jezus ugyan szo szerint nem mondta,hogy Isten egy bosszuallo Isten,de eppen elegszer utal arra,hogy Isten elfogja pusztitani a hitetleneket:?Ez orszag fiai pedig kivettetnek a kulso sotétségre;ott leszen siras es fogaknak csikorgatasa?(Mt 8:12),stb.

    Mindezek Jezus beszedeibol valok,es remelem nem az lesz a kovetkezo huzasod,hogy ezt is letagadod,mint az Oszov.hitelességét,a Zsoltarokat,a profétakat,az apostoli leveleket es a Jelenések konyvét…
    Ha pedig az Oszov.?kriminalis?sot,az egesz Biblia vélemenyed szerint emberi kitalalmany,akkor miert idezel abbol te magad is,egyaltalan milyen idétlen megfogalmazas az,hogy ?keményen tordelt?,?belemodositott?,?tobbszorosen forditott?,ha egyszer emberek altal,vagyis nem isteni ihletés altal irodott? Ha emberek irtak csak ugy,a maguk otlete szerint,akkor mi van azon felhaborodni valo ha ezek tortentek (volna) vele? A holt-tengeri tekercsekrol hallottal egyaltalan ugy,kulonben?

    Na jo,mar igy is tul sok idot pazaroltam egy hazugsagot hirdetore aki vagy,reszemrol ennyi volt a hulyeségeiddel valo foglalkozas.

    1. Az Ószövetség a múlt! A jelen az Újszövetség! És pont ez az mikor nem látsz a szemedtől! Nem nézed milyen közegben mondta ezt Jézus milyen összefüggésekkel milyen embereknek! És nem tudod leképezni a mai kor emberére csak szó szerint ragaszkodsz egy könyv leírt szövegére amikor az írás az halott!
      Kénytelen vagyok abból a könyvből idézni neked mert mást nem ismersz el, nem fogadod el hogy minden egyén Isten temploma és így mivel mindenkiben Isten lakozik lehetnek más nézőpontok is!

      Meg fogsz lepődni de olvastam! 🙂 A Qumráni közösség: az esszénusok nagy kedvelője vagyok. De te csak hivatkozol rá mert ha tudnád mik állnak azokban a tekercsekben nem mondanál ilyeneket!! 🙂 Hanem megértenéd amit mondok! De mivel nem érted így azt feltételezem nem olvastad! 🙂 Szajkózod az Ószövetséget mint jó talpnyalója a rendszernek 🙂

      János 13, 34-35 “Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”

      A szeretet törvénye hatályon kívül helyezi a tízparancsolatot és minden addigi tézist! Nincs más törvény csak ez!

      ?Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.? Máté 22:37-39

      Ennyi és nem több! Minden más csak emberi hozzáadás és kreálmány!
      Nem tudom pontosan melyik felekezet tagja vagy 🙂 De légy vidám és fogadd el a világ sokszínűségét! Mert lehetsz te Bibliafüggő aki szó szerint idézget bárhonnan bármit a Könyvből attól még lehet meglepődsz majd a végeken! Legfőbb Isteni titkot nem a Biblia rejti hanem az ember szíve mert oly balga az ember hogy ott nem keresi az igazat ahol a legnyilvánvalóbb 🙂 “De ez a valami örökké az ember szívében lakozik, mivel ez a legbensőbb léte, a legigazibb valója.”

      De álljon itt a kedvenc könyvedből is egy idézet ha már a saját szívednek nem mersz hinni: “…Elméjükbe helyezem és szívükbe vésem törvényeimet; én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Zsid 8,8.10)

      Szívből sajnálom azokat akik szemellenzőn és szűrőkön keresztül látják az igazságot! Pont sajna a rendszernek ez a terve! Biblia a kezdő keresők tökéletes kiindulópontja, de a végtelen igazság nem kizárólagos és teljes forrása!

      1. Hat,nincs mas hatra,mint imadkozni,hogy megjojjon az eszed.Miert idezgetsz a Pal leveleibol,ha nem hiszed? Egyebkent pedig csak az az ember a Szent Szellem temploma,akik megteresukkor vették a Szent Szellemet.(ApCsel2:38),es nem minden ember az.

        1. Az említett helyen nincs semmilyen Szellem! Ott LÉLEK van! Nem is igazán értem bizonyos felekezetek honnan szedik ezt a szent szellemezést amikor mindenhol szentlelket küldött nekünk Jézus! Ez is egy elég jó kis csúsztatás! A szellemek a szentírásban mindig valami sejtelmes dologra utalnak általában nem a jót képviselik mert az a lélek tér vissza szellemként aki nem nyugszik, aki békére lelt az nem bolyong itt szellemként maximum jó lélekként adhat tanácsot! Soha nem állítottam hogy a biblia rossz! Sőt nagyon is szuper de nem az egyetlen és főleg nem a teljes igazság!

        2. Az Evangeliumi kiado felhivasa az ujabb (kb 15 éve) konyv kiadasai elso oldalain igy szol:
          ?A harmadik isteni Szemelyt Szent Szellemnek irtuk,szemben az eddig megszokott Szentlélekkel.Isten ugyanis Szellem(pneuma).A lelek szo nem helyenvalo alkalmazasa nemcsak zavart okoz,hanem akadalyozza a Szentiras melyebb es igazibb megerteset.
          A bibliai antropologia is megkulonboztet az emberben harom,egymastol lenyegileg eltero alkotoreszt:testet,lelket es szellemet.Isten mint Szellem elsosorban az ember szellemen at tud kapcsolatba lepni velunk,kevésbé a lélek(psziché) altal,amely az ember én-jének,ontudatanak (akarat,ertelem,erzes) a székhelye.?

          Karoli Gaspar pl. az 1Thessz 5:23- ban a ?lelek? es ?test? mellol lehagyta a ?szellem? szot.
          Az angol KJV-ben ui.ez igy nez ki:
          ?And the very God of peace sanctify you wholly;and I pray God your whole spirit and soul and body be preserved blameless unto the coming of our Lord Jesus Christ?.

          A nemet nyelvu,ugyanigy ezt mondja:?Gott,der uns seinen Frieden schenkt,vollende euch als sein Volk und bewahre euch unversehrt a Geist (szellem) Seele (lelek) and Leib (test) damit ihr fehlerlos seid an dem Tag,an dem Jesus Christus,unser Herr, kommt?.

        3. A magyar bibliafordítás megengedte magának a teljességgel érthetetlen dolgot, hogy ami az eredeti nyelven két külön szóval szerepel (különböző jelentéssel) Szellem és lélek, abból az egyiket (szellem) teljességgel kihagyja és egy mást jelentő szóval (lélek) helyettesítse. Nincs még egy nyelv ahol ezt meg merték volna tenni, de ami sokkal rosszabb, hogy ez a legtöbb fordításban ma is így van, és a múlt hibából még erényt is akarunk kovácsolni ami több mint kínos.

          Szellem: Isten Szellem az egyetlen személyes szellem, aki kifogyhatatlan éltető erőt hordoz magában. Az ember szelleme is éltet, de csak addig amíg Isten Szelleme rálehel és élteti.

          A lélek jelentése többféle: ember helyett lélek (pl. 70 lélek), az ember a lélek maga (én), teremtett lény, stb.

          Szellem és lélek a különböző nyelvekben példaként, de minden nyelvben megvan a két szó rá:
          Angol (King James 1611): spirit és soul
          Héber: ruwach (roo’-akh), nephesh (neh’-fesh)
          Görög: pneuma (pnyoo`-mah), psuche (psoo-khay’)

  5. Az kerdezed Eva,hogy:”Mi maradna Krisztus Testéből, ha mindent kidobnánk amit valaki rosszul használ?” Reszemrol a valasz:Jezus Teste egeszseges lenne végre!

    1. Akkor mindannyiunkat ki kellene dobnia, hiszen mindannyian hibázunk és tévedünk dolgokban, és amik vagyunk, azok is csak az Ő kegyelméből vagyunk.
      Csak az Ő szeretete, és értünk bemutatott áldozata az, ami miatt megállhatunk minden nap, és ítélet napján is.
      Rész szerint van bennünk minden ismeret és kinyilatkoztatás, mindenki aki megtért, visszanézve a régebbi napokra láthatja, hogy milyen rengeteget dolgozott rajra az Úr, és ez egész egész életünkön át tart ( a hitetlenekben is rengeteget dolgozik, anélkül senki sem lenne képes közeledni sem hozzá.)

      1. Te mirol beszelsz mar megint? En nem emberekrol beszeltem,ami kodobando volna,hanem “rossz hasznalatrol”.

        1. Rendben én is azt írtam az első hozzászólásban, de úgy tűnt, hogy mindenki másképp érti :)))
          Itt egy jó videó a témához kapcsolódva:
          Az igazság Joel Osteenról és társairól Paul Washer
          http://illbehonest.com/hungarian/

  6. Kár Istent mindenbe belekeverni nagyon elfoglalt szegény:) Mindenesetre nagyon furcsa ez a nagy terrorellenes készülődés megértem saját maguk ellen igen fel kell készülniük:)

  7. Csiga!Ez így igaz,csak nyerhetünk vele,én már így is nagyon sokat nyertem,Jézus teljesen megváltoztatott,tényleg ujjászülettem amióta behívtam az életembe és felismertem azt,hogy mit tett értünk azáltal,hogy meghalt a bűneink bocsánatáért!Teljesen más ember lettem,pozitív irányba és ami a legfontosabb felszabadultam,azóta minden sikerül és nem félek semmitől,mert tudom,hogy velem van.Már ez egy hatalmas nagy nyereség,nem beszélve majd az örök életről és a mennyről ami vár ránk!

  8. Ateista!A legnagyobb rabszolgák az ateisták,mert ők sátán rabszolgái és esélyük sincs a szabadulásra,mert elvetik Jézust!

    Amúgy a másik meg az,hogy egy ateistának egy kereszténnyel szemben ha racionálisan nézzük a dolgot mindenképpen több a vesztenivalója ugyanis tegyük fel,meghal egy keresztény és kiderül,hogy mindaz amiben hitt nem létezik akkor mi az ami történhet vele/?/ semmi csak egy csalódás,na de mi van olyankor ha egy ateista meghal és szembe találja magát Istennel és Jézussal?/sőt sátánnal is akivel együtt mehet a pokolra./

    1. Ott a pont heavenstreet.seven! Valami hasonlót gondolok én is 🙂 A hitnek nem lehet vesztenivalója, csak nyerhetünk vele! ( Persze ha nem vagyunk szemellenzős elvakultak, fanatizáltak, az már nem egészséges! )

    2. Én is ateista vagyok. Nem nézem le, soha nem is néztem le azokat akik hisznek valamiben, vallásosak. Sőt kicsit talán irigylem is őket. Ők betartják az előírt szabályokat, megpróbálnak jobb emberként élni. Nem bezsélve róla, hogy a vallásos család is jó. Jó a közösség stb. DE! A vallási fanatikusokat mindig lenéztem és ma is lenézem… Azokat is akik megpróbálják másra ráerőltetni a nézeteiket. Ez nagyon undorító. Más ha kulturált beszélgetésben vitatkoznak. Az mindkét fél számára tanúságos. A másik undorító dolog Isten haragjával megpróbálni megrémiszteni egy olyan embert aki nem is hisz Istenben. Ez a hívő saját magával szembeni tirpáksága… “Ha nem hiszel Istenben, Jézusban akkor bűnhödni fogsz. Így mondod magad hívőnek és tisztának? Pff.

      Még fentebb említettem, hogy kicsit irigylem a hívőket. Csak részben irigylem, de még sem vagyok képes olyan dologban hinni amit azért hoztak létre, hogy félrevezethessék, megvezethessék, kihasználhassák az embereket.

      1. ?betartják az előírt szabályokat?

        Jézus két szabályt adott: ?Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” ? Máté 22:37-40
        ?Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: “Szeresd felebarátodat, mint magadat.? ? Gal. 5:14

        Szerintem összekevered a vallást a hittel.
        A saját véleményem egyébként, hogy ateisták nincsenek, csak olyan emberek, akik vagy dühösek Istenre, vagy, mint te sok magát vallásosnak mondó embert látott, aki nem közelebb, hanem távolabb vitte Istentől.
        A vallás nekem sem tetszett soha. Már tizenévesen kipipáltam magamban, hogy ott biztos nem kell keresnem a választ az élet fontos kérdéseire. Aztán megismertem Jézust és megtudtam, hogy Jézus nem egyenlő azzal, amit a templomban láttam (igen felületesen). Megjegyzem, hogy nagyon sok őszinte vallásos ember van, tehát nem szabad általánosítani.
        Ha hiszel a szeretetben, Istenben hiszel ?mert az Isten szeretet.? (I. János 4:8) 🙂

        1. Thea nagyon örülök hogy van hasonló gondolkodású mint én!! 🙂 Én is ezt a két törvényt tartom jónak és a többi csak mese habbal! Jézus is megmondta! Emberek alkotta manipulatív írások nem lehetnek alapjai egy szeretet egyháznak! Azaz nem is kell vallás! A vallás földi dolog és nekünk nem földi dolgokhoz kell ragaszkodnunk! Isten mindenütt jelen van főleg bennünk és nem kellenek hozzá épületek és olyan vezetők akik kihasználják a tudatlan embereket! Vannak szuper vezetők de sajna nagyon sok a selejt is! 🙁

      2. Elnézést,részemről erősen kételkedem abban,hogy Jézus létét és egyben kétségtelenül példaértékű tanításait csak úgy a semmiből valaki létrehozta manipulálás céljából….,ha valami hiteles ebben a témában az az Ő személye illetve tanítása..ebben biztos vagyok.

        Jézus nem büntet ez is egészen biztos…..még akkor sem,ha nincs hited…esetleg pórul jársz ennek hiányában:)

        Szerintem valahogy így működik.

    3. Az ateisták is Isten teremtményei, 🙂 Isten őket is nagyon szereti és mivel a Teremtő nagyon Irgalmas, nem adja fel. Mindenkit üdvözíteni akar és az utolsó pillanatig is vár és ad lehetőséget,esélyt arra, hogy az a teremtménye is megtérjen , aki eddig még nem..De senkit nem kényszerít a megtérésre.
      Nekünk is van lehetőségünk imádkozni értük… Végül is ez a keresztény ” feladata” , krisztusi életet élni és lelkeket menteni, nem?

      Ami minden emberre vár, ha Krisztus mellett dönt:

      http://nagyfigyelmeztetes.hu/2012/06/isten-az-atya-felfedem-az-uj-egre-es-az-uj-foldre-vonatkozo-jovobeli-terveimet/

      http://nagyfigyelmeztetes.hu/2012/06/az-uj-paradicsom-egy-tiszta-testbol-lesztek-mely-romolhatatlan-es-nem-fog-rajta-a-betegseg-a-fizikai-halal-es-a-kor/

  9. irigylem azokat a honfi(?)-, polgár(?)-, rabszolga(?)társaimat, akiknek a legnagyobb gyönyörűséget az okozza, hogy 1 kommentbe a lehető legtöbb bibliai idézetet belezsúfolja :/
    a hasonló perverz fanatiqs úgyis kívűlről fújja ezeket, a hozzám hasonló hitetlen pedig nagy ívről tesz rá 🙂
    ezekről az idézetekről az újságokban közölt ‘személyre szabott’ horoszkópok jutnak eszembe 😛

    1. ateista testvérem, ami előtt még nagyon belelendülnél a dolgokban, …ez itt egy keresztény oldal, itt a bibliai idézetek mindennaposak,….úgy, hogy ezen ne húzd fel magad túlságosan, hidd el, nem éri meg. Ha neked ezek a dolgok nevetségesek akkor keressél magadnak valami ateista oldalt és találd meg ott a magadnak való közős témát, vagy neked a mások sértegetése az, ami örömöt okoz ? Hmm? mi a szerény véleményed erről?

    2. Elnézésedet kérem amiért beleszólok.

      Nos,szerintem az általad leírt megjegyzés mondhatni erős volt.Jómagam nem vagyok elkötelezett hívő,de teljesen ateista sem.Mindazonáltal úgy gondolom azért bizonyos szinten illene tiszteletben tartani eme oldalon azt amit az itt jelenlévő emberek többségében képviselnek vagy amiben hisznek,még egy teljes mértékben ateistának is….talán műveletlenségemnek köszönhető,de én úgy tudom,hogy az ateizmus nem egyenlő automatikusan a rosszindulattal…netán a gonoszkodással finoman fogalmazva:)

      Tegyük hozzá,azt viszont jól látod te is ugyanolyan rabszolga vagy hitetlenül….,de talán ők ezt könnyebben viselik mert van hitük…Az éremnek mindig két oldala van ezt bizonyára tudod:)

  10. Ahhoz mit szóltok,hogy a királynőt is lehet,hogy beáldozzák?A filmekben előre elmondják mit tesznek és a csupasz pisztolyban egy stadionban merénylet készült a királynő ellen.

    1. Nem lepodnénk meg.Ezek egymast is megolik,ha mar nincs hasznuk a masikbol,vagy utjukban all.Nem szabad elfelejteni,hogy ezek demonizaltak,vagyis nem rendelkeznek épp ésszel,kulonben pedig, “az ordog azert jott,hogy oljon,raboljon es pusztitson”.

  11. Tisztelt még menem térőt emberek….

    Nos…
    Réges régen, én is hasonlóan hitetlenül álltam Istenhez,és a bibliához,
    ám MEGVIZSGÁLTAM a dolgokat,és rájöttem,
    bizony
    ahogyan van élet, úgy van halál is….
    ahogyan van öröm, úgy van keserűség is…
    ahogyan van sátán,és démonok, UGYANÚGY VAN: ISTEN,MENNY,ÉS JÉZUS KRISZTUS IS !
    És azért,met nem látod Istent,és Jézus-t az még nem azt jelenti,hogy ők nincsenek…
    Kipróbáltátok a világot,ami keserű,és gonosz….
    Ti , ezek szerint még nem szenvedtetek eleget….
    és higgyjétek el, lent a pokolban, a sátán nem lesz olyan aranyos, mint Jézus Krisztus velünk emberekkel,az ő igéjén keresztül….
    BÉKÜLJETEK MEG ISTENNEL,ÉS HIGGYJETEK ABBAN AKIT, Ő KÜLDÖTT !
    ( JÉZUS KRISZTUS )
    Ha szeretnél magadnak jó napokat,és szeretnél boldog lenni, ne szégyeld magadat,
    TÉRJ MEG : JÉZUS KRISZTUS-hoz !!! ( BÁRMIT IS VÉTKEZTÉL )
    Én már eleget szenvedtem,és boldog vagyok hogy Jézus-t választottam !
    ELÉG VOLT A VILÁGBÓL, A SZENNYBŐL, A MOCSOKBÓL,
    A REMÉNYTELENSÉGBŐL….
    Remélem ,
    egyszer ti is rájöttök majd arra, hogy az ördög megront,és meglop
    JÉZUS KRISZTUS GYÓGYÍT, MINDENT HELYREHOZ,ÉS AD…..
    AD….
    azt, amit a sátán elvett, az évek alatt……
    Kerestem Istent,és megtaláltam tegyétek ti is ezt…..
    ne makacskodjatok….
    a saját érdeketekben….

    1. Egyet azért szögezzünk le!! 🙂 Vérgőzös bosszúálló Isten képét csak az emberek találták ki, akik arra használják Istent hogy uralják a többi embert! Isten a végtelen szeretet!! És a bosszúállás és vérengzés nem az ő nevéhez kapcsolódik!!

  12. Szomorúan látom, hogy nektek nem elég imádkozni, az igét olvasni, szolgálni…. nektek több kell, hát meg is kapjátok… aztán ha gyógyszert kell kapkodnotok, vagy bármi bajotok lesz, én szóltam….

    1. Az ige olvasás nem visz sehova…Miféle bajunk lesz abból ha próbáljuk megismerni valónkat, lelkünket, és tudást szeretnénk szerezni a világegyetemről, a világunkról(erről a mátrixról, erről az illúzióról amiben élünk?), az eredetünkről?
      A vallási fanatizmus egyes emberekben rettentő méreteket ölt. Ezt fájó látnom…Ez késztet egyes embereket ostobaságok elhitetésére más emberekkel?
      Ne vedd sértésnek, de ideje felébredned.

    2. Nekem nincs semmi bajom.
      Kedvelem az irasaidat, es a blogodat. Hasonloan gondolkodunk.
      Vallastorteneti es hiteletbeli vitakba belemenni pedig meggyozodesem szerint ertelmetlen. Evszazadok ota folyik a felekezetek kozotti harc, semmi ertelme.
      Varjuk a Krisztus visszajovetelet, es mindenki keszuljon egyenkent, hogy megalhasson elotte azon a napon, mint jol felkeszitett menyasszonya a Fiunak…
      Az Ur pedig kiserje a mi sorsunkat egyenkent az utolso napokban.

  13. Én amondó vagyok nem történik semmi nagy negatív esemény az Olimpia alatt….ez csupán egy összeesküvés-elmélet semmi több….Infowars….ugyan kérem az említett oldal abból él,hogy ilyen már elnézést marhaságokat talál ki….amikor pedig nem jön be akkor jön a magyarázat…tévedtünk,de lehet későbbre tervezik az eseményt….nem kell mindent elhinni.Főleg nem az USA-ban gyökerezett blődségeket….

    1. Kedves Zsolt ! Nagyot fogsz Te még nézni ! Sőt. Láss, ne csak nézz ! Térj meg Jézus Krisztushoz amíg nem késő. “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen… Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” János evangéliuma 3.:16,36

      1. Azon tűnődöm, hogy miért jó vallási fanatikusnak lenni? Így könnyebben be tudja beszélni magának az ember, hogy nem kell semmit sem tennie, majd jön Jézus és megment? Nem értem miért jó hinni valamiben ami magán viseli a háttérhatalom keze nyomát?
        Nem sértésnek szánom csak kíváncsiság, hogy valaki a tények ellenére miért ragaszkodik holmi bibliai mesékhez?

        1. Kedves Adaware (ez mit jelent?) !

          Pl. azért mert nem kellemes az öröklétet eltölteni a pokolban. Vagy Te hiszel az evolúcióban, a materializmusban, liberalizmusban ? Akkor ha meghalsz mi lesz ? Tényleg nem tudtad, hogy ezek is az Illumináti fő irányai, ideológiai alapjai ? Fatális tévedésben vagy ha azt gondolod a kereszténység a háttérhatalom találmánya ! Az államvallás meg a tradíció lsd. katolicizmus stb. az lehet, de a Krisztusi kereszténységnek nemhogy nincs köze hozzá, hanem az ellentéte, ellenpólusa. Jézus Krisztus Királysága, kontra Sátán Királysága. Mit gondolsz ez az egész struktúra (globális háttérhatalmi elit, árnyékkormány stb.) csak úgy pár gonosz család magánakciója ? Akkor minek kell a vérvonalat megőrizni, miért kell leszámolni a kereszténységgel, miért szoktak okkult szimbólumokkal manipulálni, miért áldoznak hamis bálványoknak stb.stb. ? Ezt az egész témát csak szellemi megvilágításból (Biblikusan) lehet megérteni, magyarázni, sőt teljes védelmet találni velük szemben. A mese meg nem a Bibliában van (amit pont ők állítanak, most ne a Zeitgeist-re gondoljál, mert az bizonyított hogy kétkulacsos videó), hanem a mainstream médiából meg az ezoterikus okkult csapból folyik.
          A világosságra jutásra valószínűleg ez a fórum nem alkalmas, de azért próbál meg olvasni az Igét (pl. János evangéliumát) nyitott szívvel és elmével, és meg fogod látni az Istent. Aki hisz az üdvözül, aki nem hisz elkárhozik (magyarul marad az Istentelenségében).

        2. Nem hiszek sem a materializmusban sem az evolúcióban, sem semilyen politikai ideológiában. A háttérhatalom meg nem konkrétan a kereszténységet akarja kiírtani hanem a vallásokat általában, hogy bevezethesse a világvallást a matrixizmust. A bibliát olvastam. Amúgy Jézus nem vallást jött alapítani erre a bolygóra hanem a szeretetet hirdette, ez nagy különbség. A pokol meg megint egy szép kitaláció. A gyakorlatban annyi haszna van, hogy elrémiszti az embereket attól, hogy másoknak kárt okozzanak.

        3. Nem tudod bebizonyítani hogy nincs pokol, ellenben…
          A “mátrix” nem önmagáért van, hanem az antikrisztus eljövetelét készíti elő. Ne haragudj, de ez az egész teljesen értelmetlen és abszurd, ha kiveszed belőle a főszereplőt. A célja, hogy láthatatlan maradjon, sajnos Te vagy az élő példa hogy jól csinálja. Ne hagyd magad megtéveszteni !

        4. Mese? …hmmm. Nem a nap hibája hogy a vak nem látja az utat.

          Olvad végig Mózes II. könyvének 19. fejezetét, a nyelvezten ne akadj el, aztán olvasd el mégegyszer majd harmadszor is, szépen, lassan, nyugodtan. Képzeld magad elé a leírtakat és értelmezd hogy mit is olvastál, mi is az amit látsz.

          http://biblia.hit.hu/bible/21/EXO/19

          Ez bizony nem mese! Sőt!

        5. Amit te kérsz hogy olvassuk el az kifejezetten mese!! Ószövetség alapból érvényét vesztette amikor létrejött az újszövetség! Persze ha elhisszük hogy a zsidók voltak a kiválasztottak! Mert ugye Jézus nem kifejezetten a zsidóknak jött hanem mindenkinek! Mert ha nem akkor azt mondom hogy nem volt csak Jézus és az ő tanai a többi mese habbal! És pont azért jött mert a többi minden volt csak jó nem! És ő megmutatta két egyszerű törvénnyel amit tennünk kell a többit meg felejtsük el! A többi törvény csak azért jött létre hogy valaki hasznot húzzon belőle! Akárki csinálta is!

  14. Az olimpiai stadion világító (Illuminating) traverzai mindenesetre egy-az egyben az egydollároson is látható All seeing eye-s piramis pontos mértani arányaival rendelkeznek…felül a világító csúcs – alant a sötét talapzat.
    Megvilágosodottak-kiválasztottak-felsőbbrendűek néptömeg, alárendeltek, rabszolgák.

    Ha a legsötétebb jóslatok beigazolódnak, és bekövetkezik a merénylet, az “Casus belli”-ként lesz beállítva, és megkezdődhet a Novus Ordo Seclorum kivitelezéséhez szükséges utolsó fázis, a III Világháború.

    Ez esetben a stadion valójában nem is stadion, hanem áldozati oltár.

    I., II. III. világháború >> Tézis- Antitézis – Szintézis. Számmágia.

  15. Mindenesetre az Illuminati kártyajátékban van a londoni olimpiára utaló lap és e kártya lapjain szereplő események közül jónéhány már valósággá vált (pl. az ikertornyok vagy a japán atombaleset is…)

  16. Semmi nem fog történni, és pontosan ez a terv. Hogy azokat, akik gondolkodnak, és ilyen témákat hoznak fel teljesen szavahihetetlenné, nevetségessé tegyék. Ezután már senki nem fog hinni annak, aki ily módon akarja felnyitni a szemeket.

    1. Akár jól is mondhatód, már én is gondoltam erre kb 2 hónappal ezelőtt, de egy Pat Robertson, bocsánat Marion Gordon Robertson nem járatja le magát egy téves próféciával. Ugyan így(“Isten” elárulta neki 1 hét imádkozás után) megjövendölte a nagy gazdasági összeomlást is,…ezt az állkeresztényt emberek minimum tízmilliói nézik a tv-ben a 700 CLUB-on.

      1. Ooooo…. Nem gondolnam, hogy alkereszteny. Tavaly volt szerencsem szemelyesen talalkozni es eltolteni vele 5 napot. De ez egy masik vita targya lehetne, nem a temaba vag.
        Mindazonaltal 2 evvel ezelott szinten porfetalt az arany aranak varhato jelentos emelkedeserol. Egeszen pontosan megmondta az 1850 dollaros varhato arat, amikor meg az arfolyam 950-1000 dollar kozott mozgott. Az elemzesekben nem forgott ilyen celar, senki sem tudta volna elkepzelni. Tudom, mert ezzel a terulettel foglalkozom. Pontosan meg is tortent.
        Az olaj lesz a kovetkezo, szolok. 😀

        1. Vigyázzatok ezzel a “megprófétálással”…komolyan azt gondolod, hogy ma is szól Isten ekképpen? Nem szól ma, csak Fia által, az ige által. Gondolod, hogy Krisztus arany ,meg olajárakkal fog törődni és megmondani? EZek ördögi jelek, amik szépen elviszik félre a vezetőket és követőiket, szépen beadagolva, aztán itudja miket “látnak és prófétálnak” ezek még….:

          Ezért mondja a korinthusi levél, hogy a nyelveken szólás megszűnik, a prófétálás is, de egy megmarad: a szeretetet. I. Kor. 13:8

          Ha utána nézünk eredeti nyelven, láthatjuk, hogy a ?megszűnik? szó azaz a ????????? szó, ha fordítjuk egy folyamatosan alábbhagyó, megszűnést jelent, mint mikor egy labdát elgurítunk és lassul, végül megáll.

          Ezzel szemben egyre több a prófétáló, nyelveken szóló keresztény! Ha belegondolsz mi szükség rá? Ott akkor nem volt teljes BIblia a kezükben….Isten sokszor sokféleképpen szólt…..ma már erre semmi szükség, Isten utolsó szava hozzánk Jézus Krisztus……Akkor ott szükség volt nyelveken szólásra, ami nem valami ógörög, ófrancia ördögi nyelv volt (mint ma ezen hablatyolnak)
          és senki nem értette, hanem ott mindenki értette a saját nyelvén, hogy mit prédikál az ,aki nyelveken szólt….hasznos volt és építő….ma már erre mi szükség? itt az írott ige, a maga teljességében és kész….. csak mi mivel nem elégszünk meg Isten kerek és teljeskörű kinyilatkoztatásával, keressük, vágyjuk, akarjuk a többet , a jeleket, csodákat, egyéni jelenéseket stb…. ha te lennél a kisértő, nem használnád ki ezt a lehetőséget? először csak kicsit beteszi a lábát az életedbe, a világosság fényében….aztán ésőbb ,lehet úgy kiüt, hogy azt is elfelejted, hogy megtértél…… VIGYÁZZATOK, NAGyON….. mégha stadionokat megtöltő, híres prédikátorokról is van szó….mert ez a téma sajnos elég “büdi”

        2. “Ezzel szemben egyre több a prófétáló, nyelveken szóló keresztény! Ha belegondolsz mi szükség rá?”

          Mondhatunk akármit, az a mi véleményünk lesz, az Úr szerint pedig fontos.
          Attól függetlenül, hogy tetszik-e vagy nem, nekünk az Úr ebben a formában sok fontos dolgot mond el az övéinek (erről érdemes lenne egyszer külön beszélgetni, mert a jelentősége ezekben az időkben növekszik), vigasztal, felemel, helyreállít testvéreket (prófétálás).

          A nyelveken is szólás is nagyon fontos: Aki nyelveken szól, magát építi, aki prófétál, az egyházat építi. (1Korinthus 14). Ilyenkor az elme gátja nélkül tud az Úr kommunikálni a szellemünkkel, és a Szent Szellem tud közbenjárni, ahogy mi sosem tudnánk.
          Természetesen azzal, amit az írott ige fontosságáról írtál maximálisan egyetértek. Mindenkinek nagyon kell ismernie az igéket, és annak amit kap pl. próféciában egyeznie kell az igék szellemiségével. Sok olyan keresztény irányzat létezik, ahol csak szellemi tapasztalatokra vágynak, az ige mellőzésével, lesz is tapasztalatuk, csak nem a Szent Szellemtől.
          Összességében nem lehet dolgokat kidobni azért, mert valahol rosszul használják. Mi maradna Krisztus Testéből, ha mindent kidobnánk amit valaki rosszul használ?

        3. Kedves Szémann Balázs !

          Én most nem az Illuminátusok ördögi terveikkel szeretnék foglalkozni (aminek jönnie kell az úgy is jönni fog), hanem azzal a (kimondom) hamis Igemagyarázattal, amit nem tudom honnan vettél (ha keresztények vagyunk, ugye tegeződhetünk), és nem tudok elmenni mellette, mert nagyon gáz. Az általad említett Igerészt jó lett volna folytatni, mert ezt így ún.kiragadásnak hívják, és nem szerencsés dolog. A teljes rész:
          8. “A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
          9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
          10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. ” (I.Korintus 13,8)
          Szóval ebből azt kihozni, hogy ma már nincs szükség nyelvekre, prófétálásra, ismeretre(!) már megbocsáss, de merő botorság. Szó nincs itt lassan valaminek a megszűnéséről vagy ilyesmi. Szerintem itt is világos az Ige mint a Nap, teljesen egyértelmű, hogy a mennyre vonatkoznak ezen dolgok eltörlései. De abban azért egyetértünk, hogy ez még nem jött el, ugye ?
          “Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.” (I.korintus 13,12)
          Remélem így világos. Sajnos ezt tévtanításnak hívják, ami jellemző az antikarizmatikus nézeteket vallókra. Szeretnék néhány Igét mutatni, ami talán meggyőzőbb mintha én okoskodok itt:
          “1Kor 12:7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.
          1Kor 12:8 Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;
          1Kor 12:9 Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;
          1Kor 12:10 Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;
          1Kor 12:11 De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.
          1Kor 12:12 Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is.
          1Kor 14:1 Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki [ajándékokat], leginkább pedig, hogy prófétáljatok.
          1Kor 14,4: Aki nyelveken szól, magát építi; de aki prófétál, a gyülekezetet építi.
          1Kor14,2: mert aki nyelveken beszél, nem embereknek szól, hanem Istennek. Mert ember nem értheti meg, azonban szellemében ő titkokat szól.
          1Kor 14,28: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.
          1 Kor. 14,5: Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön.
          Márk 16,17: …és ezek a jelek követik azokat, akik hisznek…új nyelveken szólnak?
          Remélem meggyőzött (az Ige, nem én!). Kis segítség:
          http://mindenlehetseges.shp.hu/hpc/web.php?a=mindenlehetseges&o=kenneth_e__hagin:_tiz_ok___teljes_Zc8
          Visszatérve a témára, nem tudom, hogy lesz e atomrobbantás az olimpián (egyáltalán erről beszélünk?), de súlyos dolgok jönnek, ezért is lesz egyre nagyobb szükség Isten Szellemére, erejére, csodáira és főleg kegyelmére.

        4. Igen ÉVA, csak tudod, az akkor ott, nekik szólt és nem Balázsnak, meg Évának. Ha egyszer azt mondja az ige, hogy “megszűnik”, akkor mondhatsz bármit, nem fog jobban terjedni.
          Noénak is mondta az Úr, hogy építsen bárkát, hogy megmeneküljön….. mit szólnál, ha ma egy csomó keresztény a kertjében bárkát kezdene építeni, csak mert valahol a Bibliában benne van?!? Senki nem mondta, hogy ki kell dobni a keresztényeket akik elhajlottak (?!??). Rengeteg kereszténynek van nagyon sok baja, Jézus nem dob el minket, miért dobna? Csak jó józannak maradni. Nem tudom, mi újat tud elmondani “Jézus” nektek az elme rövidebb útján?!?? Pont ő az aki nyíltan beszél nem ködösít, és nem élményeken, meg az elmén keresztül mond mindenfélét….Iyen alapon már meditálhatsz is, jógázhatsz is, …a te megítélésedet nem igazolja sehol sem a Biblia…ez egy okkult dolog, ha tetszik ha nem… Ha nem térsz józanabb belátásra, sajnos a te bajod lesz. Kiváncsi lennék, hogy valami jó kis pops, dallamos dicsőítő zenét is nyomtok e az összejöveteleken? Meg ingadoztok közben ,felemelt kezekkel…. talán mindenki öltönyt, meg nyakkendőt visel…. és hasonlók… és az “igehirdetés” nem áll másból mint élménykeresésből, véget nem érő igemagyarázat félékből, amikben minden van csak élet nincs? (hitgyüli…és hasonlók)…

        5. Kedves Balázs!

          Tudod ez a témát nem célszerű ennyire sarkítva nézni, ahogy Te teszed. Tudod én is a része voltam ennek a látásmódnak refomátusként, tudom miről beszélsz, mivel az egyház hivatalos álláspontja az volt, hogy ma nem szól az Úr, az enyém is az volt. Csak az kezdett egy idő után gyanús lenni, hogy az nincs a bibliában leírva, hogy az első apostolokkal azoknak is meg kellett volna szűnni ami az apcselben le van írva, ráadásul nem is lenne ésszerű.
          A szellemvilág valóban létezik és kommunikál velünk ( irányítja az embereket – ez a leggyakoribb- az Ő tudtuk nélkül), vagy az Úré, vagy a gonosz szellemek. Akkor is irányítják az embereket, amikor azoknak fogalmuk sincs róla. pl:
          Isteni kinyilatkoztatás:
          16 Mire Simon Péter ezt felelte: ?Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia!?
          17 Mire Jézus a következőt felelte neki: ?Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert hús és vér nem leplezhette le előtted ezt, csak az én mennybéli Atyám.
          Gonosz befolyás:
          22 Erre Péter magához vonta Jézust és korholni kezdte őt: ?Irgalmat neked, Uram! Nem fog ez megtörténni veled.?
          23 Erre ő visszafordult s azt mondta Péternek: ?Eredj a hátam mögé sátán. Kelepce vagy nekem, mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain.?
          Mindez rövid időn belül (pár versen belül)….
          Ami az okkultizmussal való párhuzamot illeti, az a gonosz szellemi lényekkel való kapcsolat, semmiképpen hasonlít az Úr szelleme által végzett dolgokra. ( gyümölcsök !!!)

          De távol álljon tőlem, hogy befolyásoljam a véleményedet, vagy akármi, szeretem a hozzászólásaidat, és Téged is szeretlek az Úr szeretetével. Áldjon meg Téged az Úr!

        6. Sharky! Több szabadúszó közgazdás és befektetési tanácsadó megjósolta, hogy nagyon megemelkedik(már nem emlékszem az unciás árra) az arany és az ezüst ára a megemelkedett kereslet miatt, aztán a dollár pénznem(és nem csak) bedőlését, gazdasági összeomlás stb, stb….és ezt nem 2 éve mondják, ilyen volt például Jim Rogers,….úgy hogy ezeket igen is lehet előre látni, ezért nem kell 1 hétig imádkozni,…rég tudjuk a 350-500 dollár/hordó olaj árat is abban az esetben, ha kirobbantják az Irán háborút….és, ha nem akkor is emelkedni fog, mert nem akarják, hogy az emberek szabadon utazgassanak,…tudod?….”kifogyunk az olajtartalékokból”
          Ugye jól tudom, hogy az arany még nem lépte át az 1700 usd/uncia árat? jelenleg 1600 alatt mozog, de volt ennél magasabb is.

        7. Teljesen igaz!
          En fenntartasokkal kezelek minden informaciot es igyekszem azokat “kivulallokent” megszurni. Nem vagyok elvakult.
          Emberek vagyunk, mindenki tevedhet, eltevelyedhet, gondolhat blodseget. A merozsinor a Biblia. Es Pat Robertson kijelenteseit is ennek fenyeben kell es erdemes csak nezni. Neha jo iranymutato, es felhivja a figyelmet olyan dolgokra is, melyeket egyebkent nem vennenk eszre. Ezert is kedvelem peldaul a 700-as hirblokkjat.
          De emlekszem arra is, hogy a ’90-es evekben volt egy konyve az utolso idokrol, melyben teljes hulyesegeket irt le lehetseges jovokent. Szoval igen. Fenntartasokkal!

        8. A 700-as klub meglehetősen bugyuta műsor, és elég könnyű átlátni a szitán.

          Igazából nincs azzal semmi gond, ha bele szeretnének szólni a politikai életbe, vagy a külpolitikába, a gond azzal van, ahogy ezt teszik. Túlságosan is csőlátásúak, és mindig csak az egyik oldalnak tapsolnak, míg a másik oldalt osztják. A képlet egyszerű: a republikánusok jók, a demokraták nem. A zsidók jók, az arabok nem. A keresztényeké a mennyek országa, míg a más vallású embereknek pedig ideje lenne ezt felismerniük, (mert ők rossz úton járnak:). Nem azt állítom, hogy nem lennének (fél)igazságok abban, amit állítanak, de a világ nem csak fekete, és fehér, de ők bármilyen témához nyúlnak, mindig ugyanarra az eredményre jutnak. Ezt hívják jobb helyeken propagandának.

          A kedvencem az, hogy mindig beraknak egy adakozót, aki miután egyre többet adott az egyháznak, utána egyre jobban ment a cége. Miért pont az egyháznak, és miért csak pénzt? Amikor adni annyi mindent lehet, és olyan sok emberrel vagyunk körbevéve?

        9. Na a végén itt megköveznek engem… 🙂 látom, mennyire sötétedik itt már minden… a new age, a sötétség már a gyülekezetekben szedi áldozatát…
          Nézd meg a megszűnik szót!!! ember! Persze, nem hiszem, hogy utána néztél a GÖRÖG EREDETINEK!(?megszűnik? szó azaz a ????????? szó) Nem rögtön szűnik meg, nem valamikor és egycsapásra, hanem ” folyamatosan megszűnik” úgy ahogy egy labda gurul és végül lassul majd megáll , és nem 2000 éve nem állt meg, és nem is a jövőben fog egyszerre megállni, hanem szépen, fokozatosan…ha ugy tetszik ahogy menny felé közeledünk, vagyis, ha már közel vagyunk, nem szabadna szaporodni ezeknek…….. akkor könyörgöm, ma hogy gyorsult fel megint az a “labda”, hamis a Biblia?!?!??

        10. Kedves Balázs !

          Sajnos súlyosabb a helyzet mint gondoltam, én ehhez kevés vagyok. De az Úr nem ! Szabadítson meg téged ebből a labdázásból, mert az Ige nem kiragadott szavakból áll:
          Korinthusiak 2. levél, 3,6: “A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké, mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.”
          Isten áldjon meg világossággal és látással !
          Ja és a korábbi Igékhez még annyit, hogy Istennél nincs változás vagy annak árnyéka ! Ö tegnap, ma és holnap is ugyanaz !!!!!!!!!!!

        11. Én nem ragadtam ki semmit, és azt gondolom sokszor az eredeti görög újszövetség valószinűleg pontosabb, hisz mégis azon íródott, vagy nem?

          Akkor az is kiragad aki “két szóról” tart egy 1 órás igehirdetést? A kiragadás azt jelenti, hogy a szövegkörnyezetre pipálva, elferdítve hangoztat valaki valamit…. én csak “fordítok…”…
          De ha te ennyire ragaszkodsz az “élményeidhez”…

        12. Igen Árpád Isten nem változik… akkor épits bárkát, mert egyszer azt mondta!!!! Krisztus előtt áldozatokat várt, Krisztus eljövetelével a mi életünket, bűneinket letenni…. akkor megváltozott? Ő nem változott, csak kijelentés módja…. pont te vagy aki kiragadja az igét…..

    2. Arra elég volt a Foci EB is 🙂 oda is ígértek terrortámadásokat az összeesküvő kedvelők! De ott nem volt semmi! ÉS pont ez lehet a ködösítés mivel ott sem volt semmi akkor mit dumáltok itt sem lesz !!! És majd ha vége lesz az olimpiának és nem történt semmi akkor majd hálát adunk hogy nem történt semmi de ha meg mégis akkor aztán már senkinek sem szabadna kételkednie a rendszer gonoszságában!! Túl sok a jel!!! Én még azt is el tudnám képzelni hogy ez lesz az oka hogy Kínát vagy az oroszokat meg kell támadniuk!! De a lényeg a pozitív gondolkodás, minnél több a pozitív gondolat annál jobban elnyomja a negatívokat!!!!

      1. Bocs, de a hiába pozitív a gondolatod, attól még a világ nem változik meg és az események megtörténnek…
        “Pozitívoskodhatsz”, az senkin nem segít…
        “az ember szíve gonosz ifjúságától fogva”, és ha nem tér meg JÉzushoz, az is marad örökre……….

        1. Hát ebben óriásit tévedsz!!!
          Az ember jónak születik soha de soha nem rossznak!! Vagy te azt feltételezed hogy a teremtéskor rosszat akart létrehozni isten???? Hát elég súlyos lenne 🙂
          A rossz mindig az egyén döntésekor jön létre amikor elfordul a jótol!! és nem eredendő történet!! Jézus nem mondott olyat hogy ti eredendően gonosz fattyak!! Tudomásom szerint!! 🙂 A pozitív gondoltok jó cselekedetet szülnek a negatívok és az ilyenek hogy mi gonoszak vagyunk ami pontosan egy negatív fogalom csak rosszat!!! Ha nem fordulnánk el a szeretettől akkor nem lenne gonoszság!! És már az is gonoszság ha az önmagunk szeretetétől elfordulunk mert Jézus 1 ik legfontosabb tanítása az volt Szeresd felebarátodat mint önmagadat!!! Ha magadat egy szarjancsi bűnös embernek tartod hogy tudnál te szeretni bárkit is!!!!!!!! csak az tud szeretni aki szereti önmagát!!! A többi ámítás!!

        2. /Teremtés könyve 8,21/ A pontos idézet így szól ami egy fantasztikus példabeszéd a bibliában nem pedig Jézus szavai!!” És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem. ”

          És nem az írta itt sem hogy GYerekkora óta!!!! Ha nem 10 enéves kora óta!!!! Gyerek mindig jó!!! Tehát aki megszületik az is jó!!! De mint mondtam Bosszúálló isten nincs! Jézus megváltotta bűneink nem csak a régiekét a mostaniakét is!! Nekünk nincs más dolgunk csak szeretni és ha szeretünk nem követünk el bűnt!! És mivel az idő relatív az isteni síkon nincs is akkor azzal tudunk segíteni ha nem követünk el bűnt és Jézus szenvedése nem lesz akkora! Bár abban a pillanatban bűnt követünk al amikor nem szeretünk de ha szeretünk nem tudunk bűnt elkövetni!! 🙂 Jó kis csavar mi???

        3. Hat azt pedig nagyon rosszul tudod Csiga,hogy:” De mint mondtam Bosszúálló isten nincs!”.
          Szerinted ezt ki mondta?->”Magatokert bosszut ne alljatok szerelmeseim,hanem adjatok helyet ama haragnak;mert meg van irva:Enyém a bosszuallas,én megfizetek!”(Rm 12:19).

          Ugyanigy a Roma 5:18-ban olvashatunk az eredendo bunrol is:”Bizonyara azert,miképen egynek bunesete altal minden emberre elhatott a karhozat;azonkepen egynek igazsaga altal minden emberre elhatott az életnek megigazulasa”,es még,Roma 5:12-14.

          A bunos,Krisztusban ujja nem szuletett ember szeretete fabatkat sem ér.Az agape szeretet csak a Szent Szellem munkaja altal lehetseges a mar Krisztushoz megtert hivoben.
          Azert nem artana elolvasnod a Jelenesek 20-at is,ahol azt olvassuk,hogy Isten a a tuznek tavaba vetteti mindazokat,akik nem talaltattak beirva az élet konyvébe.

        4. A pozitiv gondolkodas az ezoterikusok,es a keleti vallasok jelszava.

        5. Mint mondtam a Bosszúálló Istent az emberek alkották! Jézus egyetlen szóval sem említ semmiféle bosszúálló istent! Holmi levél ami eberek keze által íródott emberi gondolatok útján nem nevezném 1000% ban jónak! A biblia egy emberek által leírt és igen keményen tördelt és belemódosított ráadásul többszörösen fordított könyv! A hagyomány szerint körülbelül negyven személy írta a Biblia könyveit; voltak közöttük papok, királyok, orvosok és egyszerű közemberek is. Nagyon szuper de vannak fenntartásaim főleg a 3. Kárthágoi zsinattól nézve! És a legdurvább az amikor egy szekta azt a bibliát majmolja és isteníti amit a Katolikus egyház kanonizált és közben meg semmirekellőnek nevezi a katolikusokat!! Ha végigolvassuk az úgynevezett apokrifeket is akkor kicsit más megvilágításba kerül az elmúlt 2000 év 🙂 Különben a 4 evangelista által írt evangéliummal nincs is bajom de a többi levél és egyéb zsoltárral már annál inkább ott aztán vannak kacifántos dolgok! Főleg az ószövetség az kriminális mintha nem is az Újszövetség előzménye lenne hanem valami különálló valami csak odacsapták volna mint valami nem is tudom mit! Sok hittanórát végigültem és kiderült számomra hogy pl még a kanonizált írások közül is sokat fikciónak talál a katolikus egyház főleg a jelenések könyvét! Inkább meseként kezelik! Csak ugye abban a megvilágításban hogy volt köbö 30-35 evangélium és abból csak 4 állt meg a lábán és azt is Jézus halála után 397 ben döntötték el hogy ezek a jók amikor már egyetlen egy olyan ember sem létezett akinek a dédszülei esetleg találkoztak még olyannal aki találkozott Jézus tanítványaival, akkor igen is felmerül bennem a kétely!!!!

    1. Hát igen. “Jó” kis bukott angyal valami istennőnek (tudom a görög maszlagot) álcázva, meg a CION-os logó, de ez nekem se tiszta.

    2. Ő Nike, magyarul Niké a győzelem istennője, mind a hadi, mind az atlétikai győzelemé…….a görög maszlag szerint.

  17. Érdekes, bár az is igaz, hogy amúgy is kötelező ilyen rendezvényeknél (főleg olimpia) egy brutál evakuálási tervet készíteni.

  18. Én sem tudhatom, hogy lesz e valami biztosan, de hogy az idén lesz valami nagy “esemény”(merényletre gondolok) az majdnem biztos…..ha itt láttam, itt rakta fel valaki Pat Robertson rövid YT-os videó elnézést kérek, hogy megismétlem, ha meg nem akkor elmondom…a napokban valamelyik magyar oldalon fel volt téve az említett “úriember” nyilatkozata, amely szerint, hosszas imádkozás után, Isten meg mondta neki, hogy valami szörnyű fog történni a világban és milliós nagyságrendben fognak meghalni emberek, és hogy gonosz terroristák lesznek a tettesek,….hoppá! azért ilyent hallani a másik oldal emberétől az alig ha nem, de biztosra vehetjük hogy lesz valami. Látta valaki más is esetleg?

  19. Szerintem is egy “kioldó gomb” lehetne egy igazi robbantás vagy hasonló az olimpián… szerintem nemigen foglalkoznak az összeesküvőkkel a neten egyelőre…. számos embert ismerek, akiknek honlapomat mutatva, sok idő gyüjtő és szervezőmunkáját “bizonyítva” szinte gyermeki szinten el tudom magyarázni a legfontosabb NWO összefüggéseket, Bibliai alapon….még a 9 és 10 éves lányom is érti – sokszor nyitottabb szemmel járnak mint én(persze csak ami egyáltalán elmondható nekik)…az emberekbe “belemeszesedett a média”, és még mindig “jóhiszeműek úgy alapjában véve….. és várják a a jobbidőket…..mégha ez 6 ezer éve sosem jött el, miért pont most? És tudjátok mi a legszörnyűbb?? Hogy el is jön egy rövid időre…ezt használja ki a nagy hitető, az antikrisztus, és a népek imádni fogják a “nagy jótevőt”….mint “báránybőrbe bújt farkast” engedik be az életükbe, és mikor mindenkit megchipel, akkor már késő lesz ……(Jelenések 13)

    SZóval egy ilyen nagy esemény “megfúrásával” bevezethetnek könnyedén iszonyú új törvényeket, szabályozásokat…stb…. PERSZE AZ EMBERISÉG ÉRDEKÉBEN…..! Vagy igen, éppen azt hazudják, hogy hopp: megint az arabaok…meg Irán tette….nosza, üéjümk a lóra és mehetünk háborúzni!!!!

  20. Nem lepődnék meg ha ezek után tényleg igazak lennének azok a konteók melyek szerint az olimpián robbantani fognak, hogy azt ürügyként használva megtámadhassák Szíriát vagy Iránt. Vagy bevezethessék az NWO-t. Kíváncsi leszek mi fog történni, ha történik egyáltalán valami.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend