Idők jelei, Lázongó világ

Minden ötödik amerikai szerint a világ véget ér 2012-ben

A 2012 című filmnek és Maja naptárban található próféciáknak (vagy pontosabban korszakváltásnak) köszönhetően sok ember tekint aggodalommal a 2012-es évre, attól tartva, hogy az általunk ismert világ véget érhet. Valóban elképzelhető, hogy világrengető eseményeknek leszünk szemtanúi idén, de a Biblia alapján biztosak lehetünk abban, hogy a világ, azaz helyesen fogalmazva az ember jelenlegi igazságtalan uralmával fémjelzett kor, még nem ér véget.

Ennek legfőbb oka, hogy a Bibliában ?utolsó hét évnek? nevezett időszak még nem jött el. Az alább leírt események közül sok valóban bekövetkezhet a jövőben, azonban ez sem jelentené az emberiség vagy a földbolygó végét.

Az is előfordulhat, hogy az alábbi cikkben említett vagy ezekhez hasonló drámai események gyakorisága emelkedni fog 2012 során, illetve, hogy eddig soha nem tapasztalt dolgok történnek majd, ?de ez még nem a vég.? (Máté 24:6)

– Joseph Candel

Bővebben erről a témáról az alábbi podcast adásokban:

2012 – End Time Info Podcast

Káosz, zűrzavar és ?A szövetség? – End Time Info Podcast

Forrás: NaturalNews.com

Az Ipsos Global közvélemény kutatásának eredményén, amelynek keretében 16.000 embert kérdeztek meg szerte a világon, még én is meglepődtem. A Reuters megrendelésére készült közvélemény kutatás célja az volt, hogy feltárja az emberek hány százaléka hiszi azt, hogy a világ még saját élete során véget érhet. Érdekes módon a két ország, ahol a megkérdezettek legnagyobb arányban gondolták lehetségesnek a világvége beköszöntét, az Egyesült Államok és Törökország volt.

Ahol az emberek a legkevésbé tartják elképzelhetőnek, hogy a világ életük során véget érjen Belgium és Nagy-Britannia.

Globálisan minden hetedik ember hiszi, hogy a világnak egyszer vége lesz, és minden tízedik gondolja, hogy ez még 2012-ben bekövetkezhet.

Természetesen ezeket a statisztikákat nehéz értelmezni, hiszen a ?világvége? meghatározása egyénenként eltér. Egyesek számára egy bevásárlóközpont bezárása egyenlő a világvégével. Sok mai kamasz számára SMS-küldő eszközük elvesztése jelenti a világvégét.

Számomra a ?világvége? az általunk ismert világ végét jelenti. A rendszer és a gazdaság teljes összeomlását, tömeges éhezést és az emberi népesség drasztikus csökkenését. Azonban véleményem szerint még ez sem fog bekövetkezni 2012-ben.

Senkit ne tévesszenek meg a maja próféciák

Fontosnak tartjuk emlékeztetni olvasóinkat, hogy ne dőljenek be a 2012 decemberére vonatkozó maja próféciáknak. Ezek a manapság annyira népszerű jóslatok leginkább a maja naptár félreértelmezésén alapulnak, kiegészítve néhány közép- és dél-amerikai legendával.

Biztosak lehetünk benne, hogy 2012. december 21-én 12-én még mindig itt leszünk és még mindig a jelenlegi káosz fog uralkodni a hatalmi elit által fokozatosan rendőrállammá alakított világunkon. Bizonyos tekintetben a maja próféciák lefegyverzik az embereket, mert sokan teljes beletörődéssel néznek a jövő elébe azt gondolva, hogy ?úgyis mindegy, hiszen a világnak vége lesz.?

Ez egyszerűen butaság. Az okos emberek felkészülnek, nemcsak 2012-re, hanem az azt követő évekre is. Tudják, hogy nem fog megnyílni egy varázslatos csillagkapu és nem szűnnek meg viselni az emberi lét földi terheit. Akik a maja ítéletnappal ijesztgetnek, rossz irányba vezetik az embereket.

A világ radikális változásoknak néz elébe

Természetesen bizonyos értelemben a világnak, ahogyan azt most ismerjük hamarosan tényleg vége lesz, már csak azért is mert modern világunkban számos fenntarthatatlan folyamat zajlik. A fiat pénzrendszer és a globális adósság, a kormányok rákfenéje, a világ természetes ökoszisztémáinak pusztítása és sok káros folyamat, mind ebbe az irányba terelik az eseményeket. Ezek a folyamatok végesek.

A kérdés nem is az, hogy a jelenlegi kornak vége lesz-e, hanem, hogy miként. Bill Gates, sokadmagával a népesség ?gyengéd csökkentésén? dolgozik a meddőség oltások segítségével történő terjesztésével. Ez még az elit által támogatott ?megoldások? egyik kevésbé kegyetlen változatai közé tartozik, akik számára EMP fegyverek bevetése,  egy globális termonukleáris háború vagy egy 90%-os halálozási arányú világjárvány kirobbantása is a lehetséges forgatókönyvek között van.

Bizonyos természeti események, mint például napkitörések vagy a Yellowstone vulkán kitörése is részei lehetnek a ?világvége? forgatókönyvnek, amelyek két évig tartó nukleáris telet, a globális élelmiszerellátás összeomlását és tömeges éhezést idézhetnek elő.

Ezek a jelenségek azonban sokszor túlmutatnak egyetlen generáció életén. Ezeknél sokkal valóságosabb és azonnali veszélyt jelent, a fukusimai erőmű 4-es számú reaktora, ami Mitsuhei Murata, Japán ENSZ nagykövete szerint ?meghatározhatja a világ sorsát.?

Véleménye szerint a meghibásodott reaktor ?az egész emberiséget elpusztíthatja.?

Tehát egyáltalán nem irracionális azt gondolni, hogy az általunk ismert világ véget érhet saját életünk során. Figyelembe véve a számtalan azonnali veszélyforrást, számomra inkább az meglepő, hogy csupán minden ötödik amerikai gondolja ezeket legitim veszélynek törékeny civilizációnkra nézve.

Előző posztKövetkező poszt

65 hozzászólás

  1. Hát igen!
    A “jó” öreg Sátán!
    Nem hazudtolja meg magát, a régi bevált módszereket soha nem dobná el!
    Megtérésem után az én agyamat is elkezdte ezekkel a gondolatokkal foglalkoztatni. Hogy volt, mint volt. Összeszedette velem amit lehetett a témában akkor feltalálni.( Úgy látom ez mindig is így volt, és így is lesz!)Jó sok évet “pörgette” rajta az agyamat( természetesen hiúságomnál ragadva meg, mondván, hogy egy “értelmes, intelligens ember” a mai korban bizonyítékokat kell, hogy találjon mindenre, különben…..! Meg azután gondolj bele mondta,( persze akkor még nem tudtam, hogy ő volt!) ha rákérdeznek majd a hitetlenek, akkor mit válaszolsz?! Muszáj tudnod!!! )
    Egyszer azután a Mennyi Atya egy hajnalban felébresztett, és megkérdezte:…” na fiam, mit tudtál meg? Előrébb jutottál valamennyit? Mennyi időt akarsz még, erre az okoskodásra fordítani? Amiről azt akartam, hogy tudjátok, ami rátok tartozik, azt az Igémben kijelentettem nektek! A többit meg úgy is csak odafent fogjátok megtudni, akármennyit töritek is az agyatokat!
    Újjászülettél, Szentlélekkel is megkereszteltelek, TUDOD, hogy vagyok, tudod, hogy Jézus az Én Fiam és a te Urad, aki által megváltottalak! Tudod is és érzed is, hogy a szívedben vagyunk mindhárman.Tudod, hogy a Biblia az Én szavam, és azt is, hogy igaz! Most már azt is tudod, hogy úgy se fogsz semmire se jutni az okoskodásoddal. Mindig fogsz találni újabb “megoldandó” problémákat!
    Akkor most mi lenne, ha hagynád az egészet, ( azt a pár évet, amit a földön töltesz szerintem kibírod, hogy nem tudsz mindent!) és azt az időt is, amit ezzel töltöttél, velem töltenéd. Az Én keresésemmel. A Velem ( Velünk) való beszélgetéssel, imádsággal,Igeolvasással. A Rám való gondolással, stb… !!!.”
    Hála Neki, azt tettem! ( meg is szabadított a kényszertől, hogy mindent tudni, érteni akarjak)
    Később mondta( más alkalommal), ..” csak nem gondolod, hogy ahhoz, hogy egy hitetlen megtérjen, a te “okosságodra”, vagy “rábeszélő” képességedre van szűkségem?! Te hogy tértél meg? Rá tudott volna valaki is beszélni arra, ( ha a világ összes bizonyítékát előadja) hogy higgyél bennem?! Senki nem térhet meg hozzám, csak az Én kijelentésem által! Csak Én tudom kijelenteni Magamat és az én Fiamat a szívekbe, ahogy ezt az Én Igémből is tudhatnád! Neked nem bizonyítanod kell, hanem csak bizonyságot tenni, beszélni Rólam, és az Én Fiamról, a te Uradról, a Jézus Krisztusról! A többi az Én dolgom! Ha valaki szomjazza, keresi, tudni akarja az igazságot, annak Én kijelentem!”

    ” Arról meg ne feledkezzél meg, hogy direkt leírattam, hogy nálam 1 nap annyi mint 1000 esztendő, és 1000 esztendő, min 1 nap. Az 1000 sem egy konkrét szám, csak abban az időben még nem számoltak millió, milliárd, trillió, stb-. ban. Az akkori gyermekeimnek is meg kellett érteniök az Írást!”

  2. ZSOLT!!!Idézlek:”A Föld lapos,aki az ellenkezőjét állítja vagy kételkedik benne annak máglyán a helye mint anno?Még mindig itt tartunk?”

    Nah igen ilyen egy beszűkűlt dogmát…a biblia már mikor de mikor megírta,hogy a Föld kerek,már jóval előtte mielőtt felfedezték:

    “Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, [Zsolt. 104,2.113,5.6. Zak. 12,1.] lakásra;” ÉSAIÁS 40,22

    Szóval a biblia nem hazudik,a vallások csak használják a bibliát,de a biblia a vallásoktól teljesen különálló önálló könyv,amely éppen hogy lerántja a leplet a vallási szektákról és a hamis prófétákról és a sok áltudományról.Ami van benne tudományos állítás az még most is megállja a helyét,Semmelweis Ignác 1851 körül fedezte fel,hogy ha kezet mosnak nem hal meg annyi nő fertőzésben a biblia már jóval előtte leírja,hogy moss kezet főleg ha halottal érintkezel.

    1. Ha már a föld laposságánál tartunk a Bibliával kapcsolatban hadd trollkodjak egy kicsit 😀

      Móz V.13.7: Ama népek istenei közül, a kik körültetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, A FÖLDNEK EGYIK VÉGÉTŐL A MÁSIK VÉGÉIG:
      8. Ne engedj néki, és ne hallgass reá, ne nézz reá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt;
      9. Hanem megölvén megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze.

      Jel 7.1: Ezek után láték négy angyalt állani A FÖLDNEK NÉGY SZEGLETÉN, a földnek NÉGY SZÉLÉT tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.

      Persze lehet mondani, hogy nem szó szerint kell érteni, de ha valamiről tudom, hogy gömbölyű, arra miért használnék olyan hasonlatokat, amiben van vég, szél meg szeglet?

      1. Ugy a régiek,mint a maiak nagyon jol tudtak/tudjak,hogy a fold kerek formaju.A Biblia pontosan 20 helyen ir a fold kerekségérol.A vég,szél,szeglet alatt pedig a négy égtajat érti.

  3. Még csupán annyit a szimbólumok kapcsán.
    Ugye maga a”toboz”már látható volt egy sumér kőfaragáson:
    http://www.crystalinks.com/dilmuntoearth.jpg
    A Vatikán:
    http://www.richardcassaro.com/wp-content/uploads/2011/01/Pine-Cone-Symbolism-Pigna.jpg
    Caduceus amely érdekes módon ismét mezopotámiai eredetű:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Caduceus
    Ráadásul a WHO is ezt használja:
    http://antalvali.com/imagebrowser/view/image/4525/preview
    Szóval sok érdekes analógia található.

    Tisztelt Tom!
    Először is,ha megenged kikérem magamnak a”zombi”jelzőt.Érdekes keresztény mentalitás…..”Tipikus zombi csúfolódás”ez pedig egy szektás hozzáállás:)

    És igazából tudod mi a MEGA LOL divatos írást használva??
    Idézlek:
    “igen emberek irták,ihletés alatt.”

    EMBEREK írták IHLETÉS ALATT:LOL!Ez aztán a bizonyíték már ne is haragudj,igen meggyőző tegyük hozzá.
    Talán ott voltál és tapasztaltad is?Vagy csupán ebben hiszel?Szerintem inkább ez utóbbi.Nem gúnyolódni kellene egyéb gondolatok/régészeti/történelmi tények miatt,hanem meggyőzni az embert ennek az ellenkezőjéről.Erre mit kap az ember?Egy Kent Hovid nevezetű amerikai?szektást aki azt bizonygatja,hogy a Föld 6000 éves….illetve EMBEREK írták IHLETÉS ALATT érvelést…..és ezek után csodálkoztok amikor az emberek nagy többsége mosolyog a dolgokon?Én azért ezen elgondolkodnék……….Kent Hovid igazat mond ahogy Németh Sándor is(LOL),no persze….a hívek szerint,a régészet és a történelem meg smafu…..mondjuk a sötét középkor is a történelem része,nem is lettünk vele előrébb.

    1. Nem tudom minek hasonlisgatsz mindig mindent a Vatikánhoz, az egy okkult szekta ami a külsősöknek kereszténynek állítja be magát és ha valaki ezt nem tudja az igencsak zombi.

      “Ez aztán a bizonyíték már ne is haragudj,igen meggyőző tegyük hozzá.”
      Nem, az hogy eleve kizárod a tökéletes teremtő létezését és csodálkozol hogy sehol nem találsz rá bizonyítékot, nah ez LOL. Az hogy materialista bizonyítékokat akarsz egy imaterialista Istenről aki téren időn anyagon kívül létezik.
      Ó már megint ez a zombi vitapont “talán ott voltál”… ja mert te aztán ott voltál amikor Julius Caesar átlépte a Rubikont.
      Kent Hovind anyira szektás mint bárki aki nem nyáladzik a TV-re az összeskővés elmélet gyártó, a szánalmas jelzőid nem bizonyítanak semmit és mivan a többi linkkel huh, elolvastad a RATE csapat tudományos könyvét és a cikket a Hélium Difúzióról vagy az csak ugy nem-látom-nem-létezik alapon eleve téves a kis fejedben.
      Ó és ez a logikai hiba hogy Német Sándorhoz társítod hogy bűnösnek nézzen ki csak újabb bizonyítéka a gondolatmeneted újabb alapvető hibáira…ó és a hab a tortán a vallás okozta sötét középkor zombi vitapont. Bárki aki egy kis kutató munkát végez nem csak papagájozza az alternatív hülyeségeket tudja hogy a sötét középkor a politika ésa kiterjedt kormányzati hatalom okozta ami a vallást csak eszközként használta.

      Tipikus éberzombi gondolkodás, minden ami egy kicsit is mainstream az téves kivéve ha több ezer éves akkoriban mainstream pogány vallásokról van szó, igen akkor boruljunk le az “istenek” előtt és fogadjuk el a chip-et az agyba mint kiváltság. Úgy be fog húzni a csőbe az anti-krisztus hogy azt “öröm lesz nézni” bár én azt már nem látom.
      Szóval csak papagájozd tovább az “alternatív” hülyeségeidet ugyanazokat a megtévesztéseket amiket már újra és újra megdöntöttek, de téged nem az igazság érdekel amugy sem csak ostoba retorika amint ez az érveléseidből is kiderült, semmi szubsztancia csak retorika ás ‘alternatív’ éberzombiság.

      Rosszabb mint az átlag zombi, akár a neurológiai zombi, nem elég hogy úgy néz ki mint aki éber de még azt is hiszi hogy éber, na ennek aztán érvelhettek.

    2. Zsolt, a kereszténységnek van egy nagyon fontos eleme – egy tudományos módon nem bizonyítható dolog. És ráadásul Isten szándékosan csinálta így. Jézus azt mondta, hogy ?az én juhaim hallják az én szómat?. Ez azt jelenti, hogy ha Isten fia vagy akkor tudod miről beszélt Jézus, egyébként nem. Meg azt is mondta, hogy a ?Szent Lélek majd elvezérel benneteket minden igazságra.? Ezek ilyen tudományos módon megfoghatatlan dolgok, de ez is egy törvény amit Isten szabott, és el kell fogadni, csak úgy mint az összes többi fizikai törvényt.

  4. “Prof.Samuel Noah Kramer a modern kor legnagyobb sumer szakértője,tudását és ismereteit nem tudta senki sem kétségbe vonni”

    -History Begins at Sumer-Történelmünk a suméroknál kezdődik.Mózes jóval később létezett,ebből fakadóan nem a sumérok”vették át”a történelmi eseményeket.Ez egyszerű logika,mert ugye ellenkező esetben paradox a dolog.Nyilvánvaló okokból ezt sem az Egyház sem a szekta vezérek nem reklámozzák(Sőt cáfolják)Érdekek.

    Én nem csinálok a Gilgames Storyból vallást tisztelt Tom ez félreértés részedről.Egyszerűen arról van szó,hogy az ilyen Kent Hovind és a hozzá hasonló”szektások”(Németh Sándor a hazai gyengébbik változata)próbálják a híveknek bizonygatni az olyan nonszensz dolgokat miszerint a Föld 6000 éves…….csak egy nagyon szűk réteg hiszi el ezt az infantilis mesét.Már maga a kiindulópont is elnézést nevetséges,persze aki ezt tagadja és érthető okokból erősen kételkedik benne az már a Babiloni gonosz vallás híve…..ugyan.A Föld lapos,aki az ellenkezőjét állítja vagy kételkedik benne annak máglyán a helye mint anno?Még mindig itt tartunk?

    Ismételten és nem mellékesen!
    Vatikán:”The Alien is my Brother,”
    http://www.catholicnewsagency.com/news/believing_in_aliens_not_opposed_to_christianity_vaticans_top_astronomer_says/

    Vatican says aliens could exist
    http://news.bbc.co.uk/2/hi/7399661.stm

    Minek foglalkoznak vele?Hiszen 100% biztos,hogy nem léteznek és ördögtől való az egész gondolat!Csupán a gonosz/pogány sumérok írtak hülyeségeket!Mint anno a szintén pogány görögök a tudományokban.
    Persze ők foglalkoznak vele(nem annyira publikus a dolog azért)mert ugye igencsak sok kérdés merülne fel…….pl.a pogányok mégsem hazudtak ebben sem?Miként magyarázzuk majd meg stb….. mondjuk teljesen érthető a részükről.Viszont ami tény:Foglalkoznak vele(Ráadásul a Vatikán is)mert nem hülyeség!

    1. Kedves Zsolt! Szerintem elvárható lenne, hogy a párbeszéd folytatása előtt elolvasd a belinkelt anyagokat.

      A szektázást pedig kérlek hagyd, mert ez azoknak az eszköze, akik magukat vallásosnak mondják, de a hithez semmi közük. Már Jézus korában kezdték és pont fordítva használják, mint ahogy te mondod. Leginkább Jézus igaz követőire sütik rá azok, akik ürügyet keresnek arra, hogy támadhassák őket.

      Hogy szűk réteg hiszi, az igaz, mint ahogy szűk réteg az is, aki tisztában van azzal, hogy mi folyik a világban valójában és nem az esti híradóból próbál tájékozódni. Ha neked az számít, hogy mit hisz a tömeg lehet, hogy rossz oldalon jársz. Tulajdonképpen a hatalmat és az általuk képviselt tanokat véded.

      Ne feledd, hogy az elit százmilliárdokat költött és költ folyamatosan arra, hogy minden embert óvodás korától agymossanak ezekkel a milliárd évekkel és hasonló teóriákkal és látod, pénzzel szinte mindent el tudnak érni. Te is elhitted a mesét. Ha azt akarod, hogy egy hazugságot elhiggyenek, hazudj jó nagyot és a legtöbb ember nem fogja megkérdőjelezni.
      Látom sok mindenfélét olvastál, de mivel nincs útmutatásod arra, hogy mi alapján döntsd el valamiről, hogy igaz vagy sem az eredmény jó nagy zűrzavar. Ezen lehet segíteni. 🙂

      1. Kedves Thea.

        Nézőpont kérdése az általad említett zűrzavar.Nem vagyok egyik vallás illetve háttérhatalom követője sem.Azt pedig erősen kétlem,hogy minden egyes dolgot az NWO/illuminátus számlájára kellene írni.Ehhez már igen nagy összeesküvés-elmélet hívőnek kellene lennem,de nem vagyok az szerencsére.Az általam felvetett téma pedig nem éppen az esti kereskedelmi híradókban szerepel,tegyük hozzá nem is nagyon nézek tv-t főleg nem szennycsatornákat.

        Most a történészek és régészek is a azért találják ki ezeket mert őket is a hatalom(NWO)pénzeli?Csupán azért mert a cél elvonni a figyelmet Mózes könyvében olvasható teremtéstörténetről?Kétséges.Mindazonáltal vegyük figyelembe a háttérhatalom képviselői többségében héberek(ez tény)Rothschild,Rockefeller,Kissinger.Soros stb…..mi történik hazánkban?Kik irányítják valójában?Mit prédikál Németh Sándor?A zsidó szent és kiválasztott nép.Ezt hirdeti és az a kiindulópont a legtöbb szekta esetében ez is tény.Miért?Mert a Biblia ezt írja-Ennyi-Miért vitte le az amerikai hadsereg az iraki háború idején a rengeteg sumér leletet?Miért volt ez annyira fontos?Mert a legrégebbi emberi civilizáció sok “titkot”kőtáblákra vésett?Ez pedig kényelmetlen lehet a judeo-kereszténységre nézve és a kiválasztottság hirdetésének nem tenne jót esetleg?Én úgy vettem észre,hogy nem a”sumér verzió”van erőltetve…….éppen ellenkezőleg,egyre több helyen az Izraeli zászló,az izraeli érdekek,az izraeli jelképek,élet menete,folyamatos megemlékezések,a kiválasztottság hirdetése és ismét Bibliára hivatkozva stb….szóval talán nem ártana elgondolkodni,ki képviseli valójában a hatalom érdekeit és meséit?!
        Persze ilyenkor jön az érvelés és ugyancsak a Bibliára hivatkozva,aki Isten kiválasztott népét”támadja”az ördögtől való…….nem érdekes eme teória?A sumérok nem tartották magukat kiválasztottnak,de a zsidókat sem hiszen akkoriban mint nép nem is léteztek.A médiában sem a sumér történelem van a fókuszban…..pedig az is az ő tulajdonuk(NWO)nemde?Ennek ellenére sem erőltetik nagyon dolgot….a másikat viszont igen.

        “Az elit százmilliárdokat költött és költ folyamatosan arra, hogy minden embert óvodás korától agymossanak”

        Pontosan,csak nem éppen a sumér verzióra ment/megy el ez a rengeteg pénz.A holokauszt története erősen a középpontban van már az iskolákban is,ez pedig magával vonja a többi ehhez tartozó részt is……,de végeredmény mindig ugyanaz.”Mi vagyunk a kiválasztottak”nem hiszitek?Olvassátok el a Bibliát!Mennyi iskolás ismeri a holokausztot és mennyi a sumér történelmet?Biztos vagyok benne az utóbbiak jóval kevesebben vannak.
        Ők költenek milliárdokat félrevezetésként pl a sumér”mesére”kedves Thea?Ez az elmélet ebben formában erősen megkérdőjelezhető!

        1. Sajnálom, hogy nem érted, amit mondok.
          Érdemes lenne olvasgatni a régebbi cikkek, tanulmányok között, talán segítenek tisztábban látnod. Javaslom a fórumot további hasonló kommentekhez: http://forum.idokjelei.hu/

  5. A világnak szerintem nem lesz vége 2012-ben. De az emberek megfognak változni lelkileg újá fognak születni amikor is elérkezik a Nagy figyelmeztzetés ..

    Isten mindenkinek megmutatja majd a lelkét az ő szemével .. . MIntegy feltárva életünk összes bűnét ;sokan nem fogják túlélni a látványt de mégis hatalmas ajándék ez az Úrtól egy utolsó lehetőség hogy megjavuljunk ha nem akkor jön a bünti ..

    Bővebben itt : http://www.nagyfigyelmeztetes.com

  6. Ja! majd elfelejtettem, valaki emlegette a sumer civilizaciot? Ez az ember, Zecharia Sitchin, forditotta a sumer irast, reszben…………es bevezette a koztudatba az Annunaki baromsagot,… higgyunk neki? Gondold ujra!

    http://www.youtube.com/watch?v=1wWxqXashBo

    http://www.youtube.com/watch?v=hZUDqUz7azM

    Oops!!! Nekem ez eleg meggyozo volt es ez meg nem minden.

    Nem artana utanna nezni ennek az embernek, erdekes dolgok derulnek ki meg rola, pl. az igazi vegzetsegevel kapcsolatban vagy hogyan “csinalt” karriert.

    En abbol szoktam kiindulni, hogy a tortenelmet mindig a gyoztesek irtak, aztan meg azok akik iranyitottak az oktatast es mindent, ami a tortenelemmel kapcsolatos,….de ez csak en vagyok.

    1. Prof.Samuel Noah Kramer volt az egyik híres sumerológus!!Sitchin pedig nem volt szabadkőműves,egy fake videó nem éppen autentikus és elég gyenge érv:)
      Hazai viszonylatban Badiny Jós Ferencet is említhetném.

      Anunnaki pedig annyit jelent”akik az égből jöttek”-Mennyi történelmi írásban régészeti leleten lehet ilyet olvasni?Mert ilyen mentalitás mellett maga az egész Biblia alapja a zsidóktól származik,higgyünk nekik?Gondold újra mondhatnám én is:)
      Az illuminátust és a páholyokat kik is alkotják többségében?Ők bizony.

      A nefillimek/őrzők(Mózes/Énok)is az égből jöttek,higgyünk nekik?

      A sumér civilizáció/történelem pedig tény,ebbe pedig beletartozik az égből jöttek”mitológia”része is.Ahogy a Bibliában Mózes óriásai a bukottak …..ők honnan is jöttek?Az”égből”nemde?Miről is beszélünk?Gondold újra:D
      Nézz utána mennyi ősi civilizáció/nép beszél”égből/csillagokból jött Istenekről”többes szám,ahogy Mózes óriásai”Isten fiai”.
      Mondjuk a legegyszerűbb”baromságnak”titulálni mindezt……a lényegen/tényeken ez mondjuk nem változtat.

      1. Szét kellene választani a Nefilimek, vagy bukott angyalok létezésének kérdését az általad említett időszámítástól. Senki sem vitatja, hogy ezek valós dolgok, csak a számok nincsenek rendben. A megadott forráson el tudod olvasni miért. A podcast pedig kifejezetten a nefilimek kérdésével foglalkozik. Ezek fontos dolgok. Az ördög egyik legjobb húzása az volt, amikor elhitette az emberekkel, hogy ő és társai nem léteznek.

      2. Dr. Michael S. Heiser: Sitchin egy idióta (szabad fordítás)
        http://www.sitchiniswrong.com/

        A nefilim és a bukott angyal (“Anunnaki”) az két külön dolog, a nefilim a bukott angyal és egy ember kölke.

        Anunnaki:
        “a-nuna”, “a-nuna-ke-ne”, “a-nun-na”
        akiknek királyi vére van, fejedelmi utód
        – A Dictionary of Ancient Near Eastern Mythology

        Nefilim:
        ??? ????
        neph??yl nephil
        nef-eel’, nef-eel’
        zsarnok, óriás, bukott, “titán”
        -Héber/Angol KJV Biblia
        -Strong?s Hebrew and Greek Dictionaries
        -http://www.michaelsheiser.com/nephilim.pdf

        És igen baromságnak titulálom nem azért mert tagadásban élek hanem azért mert mert utána lehet nézni és kiderül hogy az is.

    2. Szia Kanku!

      Szerintem nyugodtan higgy a nefilimekben (a vilagiak annunakiknak nevezik) mert ezek bizony valos dolgok,méghozza remisztoen valosak.
      Nagyon fontos volna megnezniuk hivoknek es nem hivoknek egyarant,a “churchofgod.hu” webside-on olvashato tanulmanyt ebben a témaban a “A Nefilim es Demonok”cimmel.Az illuminatusok bandaja,pontosan a nefilimek vérvonala.Ha elolvasnatok (sorry,valoszinu,hogy min.két ora hosszat is igénybe venne az elolvasasa),de legalabb végre mindenki tisztan latna,hogy mi is fog torténni a kozeljovoben,kik,kb.mikor es miként fogjak azt végrehajtani.

      Ugyanigy tisztazodhat a 2012 dec. 21 kérdései is,amikor is nagyon szépen kiderulne szamotokra,hogy a Maya naptar nem humbug,kulonosen,ha tudjuk,hogy a hopi indianok naptara is ekkor ér véget,es pl.az aztékok,cseroki indianok stb.hagyomanyai szerint is az idei év vége hoz oriasi valtozast.Az errol szolo tanulmanyt ugyanezen a webside-on talaljatok “Az uj vilagrend” -“2012-Satan apokalipszise” cimszavak alatt.
      Az okkult symbol-ok barmennyire is sataniak,megis jol jon nekunk ismerni azokat,hiszen a satan tudja jol,hogy Isten mennyi idot szabott ki neki a foldon valo uralkodasra,vagyis az “emberei”az asztrologiai szamitasok altal megtudjak mondani,hogy hany ora is van.

      Ria.

      1. Kedves Ria.

        Köszönöm.
        Látom megérted én miről is beszélek összességében:)

        A nefilimek=anunnakik hiszen ők is óriások voltak…..,de rengeteg ősi nép említ titánokat görög szóval élve:)
        Az őrzők,tanítók,óriások,bukottak.Nem ebből a”világból”származnak.
        Talán a fenevad uralkodásának 7 hét esztendeje is ehhez kapcsolódik,ezt pedig jól tudja az okkult illuminátus társaság is.

        Úgy gondolom a gonoszt és szolgáit nem a középkori felfogás szerint lehet csak értelmezni és ez nem is állná meg a helyét mai világunkban.Azt pedig tudjuk jól ő maga is roppant”okos”vagy mondjuk úgy fejlett?!

        Honnan érkeznek?Az óriási univerzumból?Netán egyéb dimenziókból?Nem lehet tudni….,de annyi bizonyos nem a régi felfogás szerinti”pokolból”jönnek elő a”démonok”illetve uralkodójuk a fényhozó sem……

        1. Most irtam… vegyél elő egy két szótárat
          nefilimek=anunnakik: TÉVES

        2. Az alábbiak miatt”királyi vér”

          Anunnakik-a sumér Istenek voltak(többes szám)lásd Mózes”Isten fiai”akik keveredtek az ember leányaival ezekből születtek a nefilimek-óriások-
          Az alábbi sumér Istenekről van szó a teljesség igénye nélkül:
          Anu
          Enki
          Enlil
          Inanna
          Ezek jelentése is érdekes.Persze Mózes előbb létezett mint ők……biztos ez?

          “Az óriások valának a földön abban az id?ben, s?t még azután is, mikor az Isten fiai!!!!!bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket sz?lének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleit?l fogva híres-neves emberek voltak”

          E-DIN
          DIN-GIR?

          Illetve van itt némi(véletlen)egybeesés is a szimbólumok kapcsán.
          Mit tart egy sumér Isten a kezében?(Több helyen is látható)
          http://www.crystalinks.com/dilmuntoearth.jpg
          Ez pedig a Vatikán:
          http://www.richardcassaro.com/wp-content/uploads/2011/01/Pine-Cone-Symbolism-Pigna.jpg

          Persze bizonyára ez véletlen,de érdekes….
          Csak egy mellékes kérdés.
          Most tulajdonképpen milyen idős is a Föld?

        3. Még valami,az előbbi üzenetemet kiegészítve(ami eddig nem jelent meg).
          Sumér-eposz-Részlet-

          “Enki tanácsára az istenek!!!!hozzáfogtak az ember teremtéséhez, aki majd a munkákat elvégzi helyettük. Mami, az anyaistennő agyagfigurákat!!(porból lettünk porrá leszünk)készített, amelyekbe a megölt Gestu isten vérét és húsát keverték”

          ?Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”Bibila.
          -Persze gondolom ezt nem úgy kell érteni ahogy írva van-

          -Többes szám-Teremtsünk-mi képünkre-hasonlatosságunkra-Miként is,ha nincs fizikális test?

          “Utnapistim(héber Noé)szerint az istenek tanácsba gyűltek, s ott döntöttek arról, hogy elpusztítják az emberiséget”Sumér-özönvíz történet.

          -Többes szám-Istenek-

          “Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz,és azok gyermekeket szülének nékik.”Biblia.

          -Többes szám-Isten fiai-

          Sumér”Istenek/Anunnakik”Például:
          -Anu-Enki-Enlil-Inanna-

          A Föld korához kapcsolódóan csupán egy példa(lenne még bőven):
          -Göbekli Tepe-Törökország-
          “A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 000 éves.”
          http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6bekli_Tepe

          Persze semmi sem hiteles,csak egy bizonyos könyv amit szintén emberek írtak a héber területről ráadásul amelynek az összes szereplője(többnyire)szintén héber-Értem.

        4. “?Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra?Bibila.
          -Persze gondolom ezt nem úgy kell érteni ahogy írva van-”
          —Látszik hogy a Bibliából F-et kaptál. Itt Isten beszél a Logos-hoz (Jézus), és a képünk nem fizikai dolgot jelent hanem tökéletességet, racionalitást öntudatot szabad akaratot.

          “?Utnapistim(héber Noé)szerint az istenek tanácsba gyűltek, s ott döntöttek arról, hogy elpusztítják az emberiséget?Sumér-özönvíz történet.”
          —A Gilgames Storyból csináltál vallást? És az ateisták még engem bökdösnek…

          “?Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz,és azok gyermekeket szülének nékik.?Biblia.”
          Legalább adnál pontosabb referenciát nem az hogy a Biblia és kész. Mellesleg igen minden angyal isten fia, és?
          Most komolyan magyarázzam a hatalmas logikai bukásaidat?

          “?A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 000 éves.?
          http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6bekli_Tepe
          Először is LOL at wikipedia másodszor a C14-es dátumozás nem működik pár ezer évnél tovább és a radioizotópos lebomlás nem egyenletes csak annak feltételezik, de nyilván ezt a példát fel sem hoztad volna ha egyáltalán átnézted volna az anyagot amit adtam.

          “Persze semmi sem hiteles,csak egy bizonyos könyv amit szintén emberek írtak a héber területről ráadásul amelynek az összes szereplője(többnyire)szintén héber-Értem.”
          Tipikus zombi csúfolódás, először is a Biblia az nem egy könyv hanem sok kis könyv és levél, másodszor igen emberek irták, ihletés alatt. Harmadszor és akkor mivan ha nagyrészt héberekről szól, az egész világ az özönvíz után pogány sátánistákból állt kivéve őket? Majd szerinted Isten Jézust valami bukott angyalok által korruptált vérvonalon fogja világba küldeni? Valami bajod van a zsidókkal azért hiszel inkább több ezer éves pogány vallásokban amelyeket ma az ENSZ Lucifer Trust-ja és a new age-es zombik újraélesztenek a nagy megvilágosodásba csomagolva?
          Az egész visszafelé van a fejedben nem a Biblia másol mítoszokat hanem a mítosz eltorzítottan másolta a valóságot amit a Biblia viszont pontosan ír le.

        5. A tudományos világ egésze ? talán néhány teória kivételével – els?sorban azt támasztja alá, hogy a föld messze öregebb 6000 évnél. A tudomány persze egy dolog, nem feltétlen?l a hit alapja, s?t. Tehát maradjunk a bibliánál, aminek az els? sorai egy azt vázolják, hogy Isten a káoszból teremtette újá a földet, azt pedig tudjuk, hogy Isten a rend Istene, nem a káoszé. A káoszt valami más okozt (a lázadás). Tehát az 1Mózes1:1-2 versei egy hosszú id?szakot vázolnak fel, amit egyébként réselmélet néven neveznek bizonyos körökben.

          Lényegében ezt elevenítik fel a 2. Péter 3:5-6 versei is, ami az eredeti föld pusztulását vázolják (nem összetévesztend? a noéi özönvízzel). Nem lehet a dionszauruszokat, emberszabásúakat, foszilizációt , annunakit stb. a 6000 évbe beszorítani, csak nagyon nevetséges teóriákkal.

        6. A Bibliában szó nincs káoszról, olyannyira, hogy ez a szó nem is szerepel benne.
          Ha elolvasod az általam belinkelt anyagot visszatérhetünk a témára. Több tucat olyan tudományos tényt találsz benne, ami önmagában elég annak cáfolására, hogy a föld idősebb lenne 6000 évnél. (Ebben a fejezetben szám szerint 31-et: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-4a.htm) Miután elovastad, az evolúción fogsz jókat nevetni.

          Sajnos nagyon sok keresztény bedőlt ezeknek a szabadkőműves tanoknak és azt hiszik, hogy a teremtésben hinni tudománytalan, illetve, hogy tudatlanságot jelent, pedig éppen ellenkezőleg. Sokszor nem veszik a fáradságot, hogy utána nézzenek a tényeknek. Az általad említett dolgok közül többről az evolucionisták is belátták, hogy nem igaz, csak ezt szeretik elhallgatni, illetve nem nagydobra verni.

          A teremtés és a fiatal föld a válasz az evolucionisták számára megmagyarázhatatlan problémákra. “dinoszauruszok, emberszabásúak, foszilizáció” – mindenre megtalálod a tudományos választ a linken.
          Azok a “tudósok” akik nem ezt gondolják, saját előítéleteikből indulnak ki, és a tényeket megpróbálják az elmélethez igazítani. Na, ez a káosz.

          “Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek…. az emberek… mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg.” II. Timóteus 2:1,7

        7. Beleestél egy meglehet?sen gyakori hibába azzal, hogy próbálod a 6000 éves ádámi teremtést szinkronizálni az annunakikal, illetve a nem ádámi emberformájú teremtéssel.

          A föld több milliárd éves, köztudottan volt ratja élet már az ádami ember megteremtése el?tt is, és itt nem csak a dinoszauruszokra gondolok, hanem az olyan emberszabású lényekre, mint a neadervölgyi, a kro-magnon, a jávai és egyebek. Az a föld azzal a teremtéssel teljesen elpusztult, majd ebb?l a tohu és bohu állapotból lett újátéve a megteremtend? ádámi emberiség számára. Ennek az ismeretnek a hiánya a keresztényeket is gyakran zavarba hozza a föld korával és a korábbi teremtéssel kapcsolatban.

          Tehát beszélünk az annunaki teremtésr?l, ezek a bukott angyalok, akik létrehozták a maguk kis világát, amit aztán Isten elpusztított, és kés?bb a bibliai teremtéstörténetben vázolt módon benépesített a maga ádámi teremtésével. Ebbe a kés?bbi, Isten által megalkotott emberiségbe rontottak be a bukott angyalok, akik így nem azonosak a több tíz és százazer évvel korábbi, annunaki féle dologgal.

          A korábbi teremtés és annak történet fennmaradt a suméroknál, hiszen a bukottak nagyon aktívak voltak közöttük, s a 180000 ezer évre visszamen? királylista rámutat arra, hogy az annunaki maradék valami módon szintén keveredett az emberekkel.

          Az Enuma Elish pl. az eredeti lázadást és annak következményeit vázolja, bár a bukottak szempontjából.

        8. Szerintem beláthatjuk nyugodtan, hogy a föld idősebb 6000 évesnél.

          Már csak a közelmúltban megtalált boszniai nap piramis is 30-35 ezer éves (aminek belsejében magyar rovásírást találtak.). Plusz az Etiópiában megtalált 12-14 ezer éves agyagtáblák (amiken magyar rovásírást találtak ezt csak úgy mellékesen jegyezném meg.). Na meg ott vannak az Afrikában talált kb. 2,8 milliárd éves fémgolyók tökéletesen megmunkálva. Ja és nem szénizotópos vizsgálattal állapították meg a korát mielőtt valaki belekötne, hanem abban a földtani rétegben találták meg a golyókat. Egy üledékes kőzetrétegben bukkantak a fémgolyókra, melynek becsült kora 2,8 milliárd év, plusz-mínusz néhány százmillió év. A mai evolucionista
          elmélet szakértői szerint abban a földtörténeti korban nem jelenhetett meg az értelmes élet ezen a bolygón. Valószínűsíthető, hogy primitív élőlények ekkor már vegetáltak itt, de szabályos gömb alakú fémgolyókat aligha készíthettek maguktól.
          A témát nemes egyszerűséggel félre is söpörhetnénk, ha az említett fémgolyókon ne találtak volna különböző rovátkákat és ábrákat. Valójában több milliárd éves leletekről beszélünk, amelyek egészen nyilvánvaló módon nem a természeti erők közreműködésével keletkeztek, hanem tudatos alkotás eredményeképpen.

          Illinois államban emberi csontvázat találtak 27 méterrel a föld alatt. A lelet felett talált kőzetréteget semmi sem bolygatta meg, érintetlen volt. Most jön a meglepő felfedezés: 300 millió éves a réteg. Ahogy mondani szokás, erre varrjunk gombot.

          Például Utah államban Antelope Springs környékén 440 millió éves emberi lábnyomot találtak. A lábnyom tulajdonosa cipőt viselt. Ezt a megkövesedett leletek mutatják.
          Számos hasonló lábnyomot fedeztek még fel. Mellettük, ugyanúgy beágyazódva és megkövesedve találtak 280 millió éve kihalt háromkaréjú ősrákokat. Ilyet nehéz lenne hamisítani. Azután jurakori mészkőben rozsdamentes acél csövet is találtak, miként nyakláncot, csavart és egyéb eszközöket is.

          Vagy ott van Carlos Ribeiro-nak, Portugália vezető geológusának az esete, aki húszmillió éves kőzetrétegekben több száz kőeszközt fedezett fel. A felfedezés nem egyedülálló, mivel a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban is jelentek már meg beszámolók hasonló korú kőeszközökről.

          A dél-amerikai Ica városától nem messze a becslések szerint több mint 50 ezer, kézfej nagyságú kő került elő, rajtuk egy sor szinte megmagyarázhatatlan ábrával. Többek között őslajhárok, dinoszauruszok, állkapocsnélküli halak láthatók emberekkel együtt ezeken az andezit köveken. Másokon olyan életjeleneteket fedezhetünk fel, mint a császármetszés, a vérátömlesztés és a szervműtétek. További kövek pedig különös csillagászati együttállásokat örökítenek meg.
          Sem a vésett kövek pontos korát, sem a vésetek készítésének dátumát máig nem sikerült megállapítani. A kövek súlya a néhány grammostól a fél mázsásig terjed. Színük változatos, többnyire feketés, szürkés, vöröses és sárgás tónusúak.
          Az Ica kövek között találunk olyanokat, amelyek ötujjú lámákat ábrázolnak, ami azért nem magától értetődő, mert a mai lámák patásak, az ötujjúak pedig kb. 40 millió éve éltek errefelé. Így kissé erőltetett elképzelés az indiánokra ráfogni, hogy szabad idejükben őskori állatokat vésegettek kövekre, amiket azután elrejtettek.
          A dinoszauruszok közül sokfélét ábrázolnak a kövek. Sőt, egyes jelenetek arról árulkodnak, hogy a képen szereplő emberek dinoszauruszokat tenyésztettek.

          Az Ica kövek eredetét azzal intézték el az archeológusok, hogy minden bizonnyal a leleményes kincsvadászok vésték rájuk az ősi jeleneteket. Ehhez képest az oknyomozás oda vezetett, hogy 1965-ben az Ica-folyó áradásakor sikerült felfedezni egy föld alatti rejtekhelyet, ahol seregnyi ilyen kő hevert. Ezzel megdőlt a hamisítás teóriája.

          Csak pár példa a sok közül…

          Az meg hogy a Bibliában Isten hány nap alatt teremtette a világot lényegtelen, hiszen az idő relatív és csak a mi szempontunkból létezik a fizikai világban.

          Nem sértésből mondom de szerintem a tudományos dolgokhoz nem a Bibliát kellene alapul venni.

          Thea az általad linkelt oldallal is csak az a baj, hogy az ilyen leleteket mint amiket írtam, szemérmesen elhallgatja.

          Amúgy maga az evolúció egy vicc mert semmi sem támasztja alá. És teljesen logikátlan is.

        9. A földről azt állítani, hogy 6000 éves ez egyszerű kreacionizmus.

          Először is, a Biblia szerint nem 6000 éves a Föld. Ezt teológusok, papok számolták ki a Biblia alapján, és ahányan számolták, annyiféle válaszra jutottak.

          Másodszor, sokkal valószínűbb, hogy azért sikerült nagyjából ennyire belőni, mert nagyjából 10 ezer éve kezdett el enyhülni a legutóbbi jégkorszak és ekkor kezdtek kialakulni az első civilizációk (Sumer kb. 6000 éve, Egyiptom kb. 5000 éve), az írásbeliség, így az ezekre az iratokra (pl. a Biblia legrégibb könyveire) alapozott számítások ennél régebbi időpontot nem tudnak megjelölni.

          Másrészt a Biblia azt írja hogy “Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” (1Móz 1,1)
          Az én bibliám úgy kezdődik, hogy KEZDETBEN (tehát nincs idő írva) teremtette Isten az eget és a földet…. stb..stb… és egyszer Isten megszólal: “Legyen világosság!” És onnan kezdődik az első nap. Tehát a KEZDETBEN és az ELSŐ nap között ki az az okos, aki egyenlőseg jelet tett?
          Ki merem tehát jelenteni, hogy a biblia szerint nyugodtan lehet a föld több millió éves is….

          A másik meg az, hogy Isten naponta teremtett valamit de fogalmunk sincs, hogy mekkora idő intervallumot takar ez a biblial “nap”. Lehetett 24 óra is de lehetett több is. Nincs kizárva.

          Továbbá nem hinném, hogy Isten úgy érzékeli az időt mint mi mivel ő egy időtlen entitás. Mint már írtam az idő relatív. Az idő múlását csak a fizikai világban érzékelni, a viszonyítási alap is csak a fizikai világban létezik.

        10. Látom a megadott anyagot nem ovlastad el 🙂
          A föld korát a Bibliakutatók a jelenkortól visszafelé számolják, a megadott anyagban pedig számos tudományos módszer erősíti meg a kb. 6000 éves kort.

          Egy apróság: a Biblia alapján nem telhettek el millió évek a teremtés napjai között, mivel a nap teremtése a növények után következett. Szegények igencsak megsínylették volna a hosszú várakozást… 😀

        11. A tohuvabohu káoszt jelent, így igenis van szó err?l a Bibliában. Az evolúcióban nem hiszek, eddig id jót nevettem rajta, a teremtett rendben hiszek, így fogalmam sincs ezt mire vonatkoztatod.

          A fiatal föld elméletr?l már láttam egy el?adássorozatot, mondhatom azon is jókat nevettem, de talán nem az a hely, ahol ezt meg kellene vitatni.

        12. Nagyon nem szeretek vitatkozni, de ez mi, ha nem evolúció:
          “A föld több milliárd éves, köztudottan volt ratja élet már az ádami ember megteremtése el?tt is, és itt nem csak a dinoszauruszokra gondolok, hanem az olyan emberszabású lényekre, mint a neadervölgyi, a kro-magnon, a jávai és egyebek.”

          A neandervölgyi, kro-magnoni és jáva emberről és társairól is olvashatsz bőven a megadott linken. (http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-13a.htm) Az első kettő közönséges ember volt, a kro-magnoni mondjuk a mai átlag embernél kicsit okosabb, a jávai esetében Eugene Dubois talált egy koponyadarabot, majd egy évvel később és 15 méterrel arrébb egy combcsontot, majd teljesen máshol három fogat. Miután egyre többen úgy gondolták, hogy az egész egy csalás, Dubois bejelentette, hogy csontok egy gibbontól származtak. Persze a tankönyvekben erről nem olvasol.

          Emellett szerintem az általad leírt elmélet nem összeegyeztethető a Bibliával, ahol egyértelműen 6-napos teremtésről van szó.

        13. A “tohuvabohu”-nak semmi köze a káoszhoz annál több a “kietlen”-hez az “üresség”-hez

          Gen 1:2 A föld pedig kietlen és puszta vala
          Gen 1:2 And the earth was “without form”,H8414 and “void” H922

          H8414
          ?????
          to?hu?
          to’-hoo
          From an unused root meaning to lie waste; a desolation (of surface), that is, desert; figuratively a worthless thing; adverbially in vain: – confusion, empty place, without form, nothing, (thing of) nought, vain, vanity, waste, wilderness.

          H922
          ?????
          bo?hu?
          bo’-hoo
          From an unused root (meaning to be empty); a vacuity, that is, (superficially) an undistinguishable ruin: – emptiness, void.

        14. Kedves Thea!

          Én is kerülném a vitát, de ez a dolog az oldal természeténél fogva gyakran felmerült és fel is fog merülni, bizonyos kérdések okánál fogva (az annukakik stb.), ami magával vonja, hogy foglakozzunk a teremtéstörténettel.

          Elmagyarázom miért nem elvolúció az, amit mondtam: Isten miután megteremtette a szellemi világot, megteremtette az anyagit is. Megalkotta az univerzumot, bolygókat, köztük a földet is. Sátán lázadásával a földet a maga uralmába vette, s a bolygó neki köszönhet?en vált káosszá. Ekkor még Isten engedte a bukott angyaloknak, hogy alkossonak lényeket, amit ?k meg is tettek, de minden káoszba omlott, majd ahogy Péter mondja, Isten véget vetett annak a világnak. Ezután Isten helyreállította a földet, amit eleve ? teremtett, de pusztulásra jutut, s a helyreállított földön megteremtette az embert és az általunk ismert állat és növényfajokat.

          Az 1Mózes 1 és 2 verse között tehát évmilliók teltek el. Ezt hívják réselméletnek, amit ha beütsz a keres?be igen sok írás elmagyaráz még magyar nyelven is, nemhogy angolul.

          Evolúciórúl tehát szó sincs. Ez a világkép megegyezik a biliai leírásokkal, ha minden idevonatkozó igerészt megvizsgálsz, egyezik a sumér leírásokkal is, akik beszélnek az ádám el?tti lényekr?l, de megegyezik a tudomány álláspontjával is.

          Isten megmarad teremt?nek, egyszer?en arról van szó, hogy nagobb pórázra engedte a bukott angyalokat, mint azt sokan gondolják. Persze a póráz egyre szorult és Sátán egyre korlátoltabb keretek között mozog. Ma a neki megadott keret igencsak földünkre koncentrálódik, ahol er?t kap ahhoz, hogy megvalósítsa az álmát, az általa és emberi eszközei által uralt új sátáni világrendet (Jel. 13:7).

        15. Erről az elméletről tudok (egyesek még Bibliát is megpróbálták átírni, hogy az elmélethez igazítsák), a bukott angyalokról úgyszintén. (http://idokjelei.hu/2011/05/bukott-angyalok-podcast/). Ha elolvasnád a belinkelt forrást (tudom, hogy hosszú, de megéri) megtudnád miért nem lehet kb. 6000 évnél idősebb a föld és az általunk ismert világegyetem.

        16. Szia Zaolt!

          Hat ja,nagyjabol ertem,hogy hova is szeretnel ki lyukadni,amire latom reszben mar itt lejjebb megkaptad a valaszt.
          A lenyeg vegul is az,hogy a bukott angyalok es az emberek leanyaibol szuletett oriasokat nevezik nefilimeknek,a bukott angyalok egy reszet pedig kezuket es labukat megkotozve orok idokre a fold mélyére vetették.
          “Az Ur pedig igy szolt Rafaelhez”kotozd meg a kezenél es labanal fogva,vesd a sotétségre,nyissad meg a sivatagot,amely Dudaelben van es dobjad bele.Halmozz ra hegyes és erdes koveket es fedd le a sotétséggel es ott maradjon az idok végezetéig es takard le arcat,hogy a vilagossagot ne lassa.A nagy itélet napjan pedig hajitassék a tuzes mélységbe.”Ezt a par mondatot az” Enoch konyve”-bol ideztem amit megtalalsz a neten ha érdekel.Ezt a cimet kell csak beirni a Google keresobe es ott olvashato magyar es angol nyelven is.
          Mi hivok ugy tudjuk,hogy az a bizonyos “régi felfogas szerinti pokol”,az a tuzes to,ahova az itelet napjan bevettetnek azok,akik nem talaltattak beirva az élet konyvében.Igy hat,a “fenevad uralkodasanak 7 esztendeje” logikus,hogy a demonizalt illuminatus tarsasaghoz kapcsolodik,hiszen ezek tervezik vegrehajtani a Satan szandékat,ami gonoszsag nyilvan nem (csak)”kozepkori felfogas”.
          A Satanrol pedig ezt irja az Ezsaias14:12-15 es Ezékiel 28:12 konyve:”Miként estél ala az égrol,fényes csillag,hajnal fia?!…Azt mondtad szivedben:az égbe megyek fel,az Isten csillagai folott a magasba helyezem tronomat…és hasonlo leszek a Magassagoshoz”.Te voltal az aranyossag pecsétgyuruje,teljes bolcsességben,tokéletes szépségben…felkent,oltalmazo kérub voltal…Feddhetetlen voltal utaidban attol a naptol fogva,amelyen teremtettél,mig gonoszsag nem talaltatott benned…Szived felfuvalkodott szépséged miatt;megrontottad bolcsességedet fényességedben…”.

      2. Szia Ria!
        Friss hírek a Maya naptárral kapcsolatban,…..még se ér véget?.

        http://www.pakalertpress.com/2012/05/12/end-of-the-world-averted-new-archeological-find-proves-mayan-calendar-doesnt-end/?utm_source=feedburner&utm_medium=email&utm_campaign=Feed%3A+pakalert+%28Pak+Alert+Press%29

        Ugyancsak ma olvastam, ezt meg kell osztanom, fogalmam sincs merre barangoltam, valami UFO oldalra tévedtem, ahol le volt írva, hogy valami francia kutató vizsgálta Napoleon B. csontvázát és valami kis fém szerű lemezkét talált benne, ami a kutató szerint valami chip lehetett, aminek hatására Napoleonnál nagyon megemelkedett az intelligencia hányada. A chipet természetesen valamiféle földönkívüliek rakhatták bele. Erre, csak egy jelzöm lehet és az a következő…..SZÁNALMAS,….de azért megmosolyogtatót.

        1. Szia Kanku!

          Igen,ez a hir mar eljutott hozzam koszi,aminek persze semmi koze ahhoz,amire en szerettem volna felhivni a figyelmet,amikor is az elozo hozzad irt hsz.-emben azt irtam,hogy:…”az idei év vége hoz oriasi valtozast”…tehat en nem a vilag végérol irtam itt.Errol ugyanis szo sem lehet,amikor minden igaz hivo jol tudja,hogy az Antikrisztus 7 éves uralkodasa utan elkezdodik Krisztus 1000 éves foldi uralma.

          Ehhez a Napoleonos dologhoz en sem tudok mit szolni,ha csak azt nem,hogy most az utolso idok vége felé a “tudosok” is bedobjak a legkulonbozobb trukkjeiket az emberek még jobbani osszezavarasara.

  7. Elnézést,de az a bizonyos maja prófécia/naptár azt is említi miszerint az”alkotók”visszatérnek és ugye nem világvége lesz,hanem korszakváltás(Állítólag).
    A lényeg az Uroborosz:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Uroborosz
    Ciklusok,amelyek 12.600 évenként következnek be.Érdekes analógia,ugyanis az özönvíz is több mint 10 ezer évvel ezelőtt zajlott le körülbelül.

      1. Nem kell számolni semmit.
        A tények azok tények,a hit egyéb kategóriába tartozik.

        Eridu város alapítása:i. e. 5500 körül
        http://hu.wikipedia.org/wiki/Eridu
        Úr város alapítása:i.e.4400 körül
        http://hu.wikipedia.org/wiki/Ur#T.C3.B6rt.C3.A9nete

        Tessék a történelmi illetve régészeti tényeknek is utánanézni.
        Mint már említettem többször,akkoriban virágzó sumér civilizáció volt a Földön:)
        Akik ebben az említett ősi korszakban már említést tesznek az özönvízről már jóval a Bibilai és Mózes születése előtt:)
        Tehát a i.e.4400 abszolút nem hiteles szám ebben a kérdésben,talán(elnézést)az elvakult hívőknek igen,akik nem hajlandóak észrevenni az adott tényeket és egy olyan írásra hagyatkoznak(Mózes)aki szintén az említett civilizációtól vette át a történetet,csak”kicsit”héber megvilágításban írja le azokat.Szerencsére nem a középkorban vagyunk,mert akkor még minden”tudás/információ”a papok kezében lenne!Talán ez sem véletlen,így lett teremtve az ember,hogy az általa létrehozott tudományt és egyben a technikát is használja az igazság kutatására!Nem lehet minden esetben egy könyvre hagyatkozni és állandóan arra hivatkozni csak a hit alapján,ugyanis ez egyszerű elvakultságnak nevezhető amely nem éppen objektív:)

        Csupán csak mellékesen,érdekes a Vatikán is foglalkozik egyéb témákkal is!
        The Vatican: ?Aliens are our brothers?
        http://thedivulgers.com/2012/04/the-vatican-aliens-are-our-brothers/

        Ez is tudomány nemde?Ez elképzelhető volt a középkorban?Szerintem az illető máglyán végezte volna,most pedig a Vatikán obszervatóriuma is fogalakozik a témával(finoman)….hiába a világ változik ezt nem ártana figyelembe venni a hit mellett is:)

        1. A hit és az igaz tudományok erősítik egymást, a kettő soha nincs ellentétben a másikkal.
          A már korábban általam belinkelt forrás elmagyarázza miért helytelen az általad idézett számítás. (Mivel a sumér és egyiptomi időszámítás az igen megbízhatatlan és eltúlzott időszakokat tartalmazó kiránylistákon alapul. Lásd a számtalan történeti, és nem bibliai referenciát a forrásban.) A régészet pedig időmeghatározás szempontjából teljesen megbízhatatlan. Erről szintén az alábbi oldalon olvashatsz kimerítően.
          http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06b.htm

          Mellesleg megjegyezném, hogy bár a Wikipédiát nagyon hasznos dolognak tartom, azt is emberek írják és nemcsak helytelen bejegyzések, de minden valóságalapot nélkülöző dolgok is olvashatók rajta.

        2. Ne legyen félreértés,én nem vagyok teljesen mértékben ateista.Jézust semmilyen módon nem kérdőjelezem meg ezt azért megjegyezném,de én nem is erről beszélek.Éden/Edin/Adamu/Ádám(sumér/Bibliai) analógiáról már beszéltünk múltkor ezért nem is feszegetem.

          Ahogy a Vatikán is fogalakozik a témával úgy engem is érdekel ezen belül egy adott kérdés.A vigyázók/őrzők(Énok)tanítók(asztrológia,a meteorológia,a Nap/Hold/Föld titkainak átadása stb)akik a Hermon-hegyre érkeztek,a későbbi nefilimek(Mózes)”Isten fiai”többes szám ugye.A maja prófécia pedig”alkotókról”beszél 2012 kapcsán……….nem tartom kizártnak,hogy talán a”fenevadnak”is köze van az adott entitásokhoz,de nem középkori értelemeben!Elképzelhetetlen?Szerintem nem,a fényhozó……és társai.
          A sumérok is óriásokat és egyben tanítókat említenek,itt is van párhuzam a Bibliával.Tehát szerintem ezeket nem ártana figyelembe venni a témát illetően(végidők),hiszen az oldal errő(is)szól összességében…….ez az aspektus anno teljesen nonszensz lett volna,talán egyeseknek most is az.Azért részemről nem zárnám ki ezt a lehetőséget sem,az univerzum hatalmas…..nem lehet tudni,talán a Vatikán sem véletlenül foglalkozik a témával illetve az ősi írások is igen elgondolkodtatóak ebből a szempontból.Nem mellékesen igen sok anomália látható mostanság világszerte….ott kint is……,de olvastam már olyan elképzelést miszerint az illuminátus társaság tud róluk,ők pedig az okkultizmust/kabbalizmust kedvelik amennyiben nem tévedek.
          Szóval én ilyen módon közelítem a dolgot,nem hiteteket kérdőjelezem meg mielőtt félreértés lenne.

        3. Szerintem nem értettelek félre. A kommmentjeidből érteni, hogy mire gondolsz és látom, hogy tudni szeretnéd az igazságot.
          Ezeket érdemes meghallgatni:
          http://idokjelei.hu/2011/05/bukott-angyalok-podcast/
          http://idokjelei.hu/2011/06/a-nagy-megtevesztes-end-time-info-podcast/

          Amiket írsz abban keveredik az igazság az elhitetéssel és általában ez a legveszélyesebb. De “aki keres talál!” 🙂
          Ne hagyd ki Istent a számításból. Ha ő útmutatásul küldte a Bibliát, talán képes volt arra is, hogy megőrizze a benne foglalt üzenetet. 🙂

        4. Nézzük csak azt a hitet akkor:
          honnan tudod hogy a logika alapszabályai abszolútak e és helyesek e, próbáld tudományosan bizonyitani körkörös érvelés nélkül. Az úgynevezett tudomány nem mindenható a dátumozások meg főleg nem.
          Kezd itt: https://www.youtube.com/playlist?list=PL79A94E1E08AA4F05
          Folytasd itt: http://www.icr.org/index.php?module=articles&action=search&f_typeID=2
          vagy itt http://www.creationresearch.org/crsq/articles/41/41_1/Helium.htm
          és itt:
          RATE I http://www.icr.org/i/pdf/research/rate-all.pdf
          RATE II http://www.icr.org/rate2/
          esetlesg itt: http://creationwiki.org/Arguments_against_theistic_evolution#Order_of_Events

    1. Úgy bizony, a kígyó a farkába harap és Lucifer átveszi testben a hatalmat az emberiség felett, de csak egy ideig… Csak az okkult babilonból eredő vallások úgy várják, mint a békehozó messiást. A szinkronitás megvan. Tájékozódni kell és összeáll a kép.
      “Alkotók”? Nem alkotott ő semmit, csak a bűnt a hazugságot és a halált, de bízzatok csak ilyesmikben, hogy jó lesz, nagy lesz a pofára esés. De még van idő átgondolni, mérlegelni, igaz nem sok. Olyan kerek ez az egész, hogy el se hinnétek, csak kerülgetitek az igaz Istent, mint a forró kását, köszönhető ez persze többek közt a hamis kereszténység ál-tanításainak és galád tetteinek. Meg annak, hogy nem akarjátok belátni a saját felelősségeiteket a tetteikért, hiszen így a kényelmes. Nyugton állíthatom, hogy az igaz ős-kereszténységet, ami nem hatalmi pozícióra éhezett és nem vált pénzügyi oligarchává, azt eltűntették a Föld színéről már Krisztus után pár évtizeddel, de csírájában nem sikerült elfojtani a hitet. Szögezzük le, van egy szűk csoport, akik mindenre elszánt aljas emberek, eddig oké, de vagyunk még jópár milliárdan, akik felépítettük ezt a világot, jó távol a valódi világtól és most bűneink súlya alatt rogyadozunk. Szóval ne magunkat sajnálgassuk, hanem tegyük rendbe az életünket, mindannyiunknak van mit!

  8. Nem tudom mondtam e mar, de nagyon nem szeretem a kozvelemeny kutato cegeket, kiderittik mi jar az emberek fejeben, aztan valakik, ugy manipulaljak a tomegeket ahogy csak lehet, ahogy nekik jo,…. ez egy jo bevalt modszer,…..az Ipsos kapcsan jutott esezembe, de a Statisztikai Hivatal se kulomb.

  9. Egy kérdés : harmadik világháborút kirobbanthatják e még a 7 év elkezdődése előtt? Vagy az csak a 3 és fél év után fog bekövetkezni? Vannak olyan vélemények is, hogy a 2012-es olimpián nagy robbantások lesznek, ami ürügyén meg fogják támadni Iránt, és az ki fog szélesedni egy világháborúvá. De az armageddoni csata előtt még el színre kell lépnie az Antikrisztusnak. Így lehet, hogy ez a 2012-es háború, ha lesz, akkor az még nem az armageddoni csata lesz. Vagy az is lehet, hogy most még nem lesz egy ilyen nagyszabású háború, csak maximum egy lokális, és a 3,5 év után lesz majd a végső háború? Egy másik kérdés, hogy a jelenések könyvében a lovasok különféle bajokat hoznak a Föld lakóira. Ki indítja el a lovasokat? Azt tudjuk ugye, hogy az Illuminati tervezi lecsökkenteni a népességszámot vírusokkal, ami az egyik lovas lesz. Akkor abban az esetben, ha Isten indítja el a lovasokat a Biblia szerint, akkor lehet, hogy a Jelenések könyvét az Illuminati írta, és ők rendeznek meg mindent? Egy szakavatott véleményét várnám. Köszönöm, és további szép napot kívánok!

      1. Köszönöm, a háborúk sorrendje akkor már világos, viszont a járványokkal való népességcsökkenés még nem. A Biblia a trombitaszóhoz köti, ha jól értettem, de nem tudom, hogy az Idők jelei fórum mennyire hisz az Illuminátus családok, (más írásokban a jezsuiták) terveiben, amit más tanulmányokban lehet olvasni, hogy azt ők tervezik meg. A Biblia nem nagyon beszél erről. Itt földi emberek egy csoportjának terveiről van szó, akik Lucifernek hódolnak. Ez hogy hozható össze azzal, hogy Isten indítja a trombitaszókat?

        1. A Bibliában valóban a trombitaszónál hallunk erről, azonkívül az apokalipszis négy lovasa közül a fakó lovasánál:
          “És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.” – Jelenések 6:8
          Ez nem azt jelenti, hogy Isten küldi ezeket a csapásokat, Ő csak előre látta, hogy ez lesz, ezért olvashatunk róla a Bibliában.

          “Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva…” János 8:44

        2. Kedves Thea, nem gondoltál még arra, hogy nem csak az Újszövetségből hozol alátámasztó idézeteket? A nagyfigyelmeztetes.hu oldalon olvasható magán kinyilatkoztatások nagyon sok témában erősítik a cikkeidet. Vagy írhatnám fordítva is, a cikkek (a világ eseményei) erősítik a kinyilatkoztatásokat, ami szerintem nagyon figyelemre méltó! A kinyilatkoztatások szövegei ráadásul sokszor nagyon konkrétak, sokkal megfoghatóbbak, mint a Jelenések könyve.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend